A piros (fehér-zöld) telefon

Olvasom, hogy a válság legsötétebb óráinak egyikén Angela Merkel felhívta Napolitano olasz elnököt, és diplomatikus virágnyelven (na nem strongly advise és urge, ez tényleg virágnyelv volt) megkérte, hogy tegyen meg mindent Olaszország érdekében. Magyarul hívja össze a politikai pártokat, állapodjanak meg és váltsák le Berlusconit, majd Napolitano, élve elnöki jogkörei egyikével, adjon kormányalakítási megbízást a konszenzusos új jelöltnek.

Természetesen a baloldali média már rögtön azt vizionálja, hogy nálunk is számolni kell azzal, hogy Schmitt Pált felhívják. Azért a kását nem eszik ilyen forrón. A beszélgetés így zajlana le:

Merkel: Schönen Guten Morgen, Herr Praesident Scmhitt!

Schmitt: Madárfütyös, pálinlás jaó reggelt kévánok, Frau Bundeskanzlerin Merkel!

Merkel: Sprechen Sie Deutsch?

Schmitt: Aber natürlich!

Merkel: Dann was soll " Madárfütyös, pálinkás jaó reggelt kévánok" bedeuten?

(Schmitt ezen a pontos nem bírja tovább, előadja ezt)

Merkel közben értetlenkedve bámul a piros telefon kagylójára, és behívják a technikust, aki szerint a Sándor-palota telefonrendszerével lehet valami gond és most lekapcsolt a portára és ez a várakozó zene. Várjanak, legfeljebb két perces ez a szám, majd csak felveszi újra az ungárise prezident. Alighogy ezt végigmondja már meg is szólal az álamfő, hogy

– Na, wie war’s Frau Merkel?

– Es war doch wunderschön, Herr Praesident, aber wir sollen über einige wichtige Fragen reden die der Zukunft Ungarns beeinflüssen können…

– A "Fluss" szóról eszébe jut az elnöknek, hogy micsoda gyönyörű folyóink vannak, és eldúdolja ezt:

Merkel kancellárasszony ekkor már tudja hogy nem technikai gondról van szó. Azért még tesz egy próbát.

– Herr Praesident, Ihre Aktionen werden Ungarns Zukunt…

Amikor az "Aktion" szó hallatán, az álamfő szilajul egy karikás ostort kezd csattogtatni, lemondó arccal leteszi a telefont és utasítja a külügyminisztert, hogy keressen másik tárgyalópartnert…

Bolond beszéd, de van benne rendszer?

A tegnapi nap híre, hogy Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként a város kötvényekben fennálló adósságállományát akarja újratárgyalni, illetve Hende Csaba honvédelmi miniszter a Gripenek lízingdíját akarja átütemeztetni a választások utánra.

Lázár János kötvényes megmozdulásáról lehetne sokat írni, hogy vajon mire kényszeríthette az a gonosz labanc bank a Fidesz egyik legdominánsabb, harapósabb, és minden bizonnyal kőkemény tárgyalópartner vezetőjét? De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy úgy tűnik, hogy az államcsőd sem olyan dolog, amire az ember egy nap csak úgy felébred. A védelmi költségvetés és az önkormányzati szektor adóssága az két nagyon szem előtt levő része a magyar államadósság gócpontjainak. A védelmi költségvetés azért, mert minden nagyhatalom gazdaságában nagy szerepet játszik a hadiipar. A hadiipari lobbisták nagyon fontos emberek Washingtonban, Moszkvában, Párizsban, Tel Avivban, mindenütt. Az óriási bevételekből komoly elemző cégeket fizetnek meg, akik nem fognak szó nélkül elmenni amellett, hogy a drágán vett és még drágábban képességnövelt Gripenek fizetésével csúszni akar a kormány.

Az önkormányzati adósság pedig azért kényes pont, mert Ausztria egykori fő vonzerejét, mostani Achilles-inát érinti. Az osztrák vállalatok az elmúlt másfél évtizedben előszeretettel tűntek fel úgy, mint igazi pedigrés nyugati cégek, akik azonban nagyon értenek a volt szocialista tömb országaihoz, be mernek menni oda, ahova finnyásabb multik még nem. Ennek persze nagy része illúzió volt (hol van például ma már Magyarországról a Julius Meinl?) de a bankok ennek a piaci pozicionálásnak kellemetlen emlékekénk cipelik magukkal a kétes ex-szocialista adósságállományt. Erre persze már felfigyeltek itt-ott és több osztrák nagybank érezheti magát figyelőlistán a felülértékelt kintlevőségei miatt. Azt hiszem ezt oktatják úgy, hogy ők voltak a "bleeding edge" Közép-Európában. Nota bene, lehet, hogy Lázár erre érzett rá, hiszen régen tudjuk, hogy ha egymillióval tartozok a banknak, az az én bajom, ha egymilliárddal, az meg a bank baja.

Mégis, ennek a két hírnek azt a címet is lehetne adni, hogy "Adagolt államcsőd". Amint fent leírtam, ezek kiemelt adósságok, és a szilveszteri berúgás előkészületei közé csempésződtek be azok a hírek, hogy nem tudunk fizetni. Aligha várhatunk ezután mást, minthogy erre további forintgyengülés vagy akár további hitelminősítői leértékelés lesz a válasz.

Mivel ez a hír körülbelül a 374. az azonnali forintgyengülést és az országba vetett bizalom csökkenését hozó hírek sorában, ideje felvetni a kérdést: véletlen ez? Orbán és kormánya vajon valamiféle történelmi szükségszerűség, az ország átalakulása és a világválság által diktált szerepet játszik el, anélkül, hogy tudtában lenne? Vagy ez politika, amelynek a végigvitele valamiféle cél elérését szolgálja? Ha van ilyen cél akkor ezt fogja a politika elérni? Vagy máshova jutunk el általa? Az az állapot, ahova eljutunk az Orbáni politika által, milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában?

Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, illetve az a válasz, amelyeket ezekre tudnék adni, érzelmi elemeket is tartalmaz, ez itt meg nem az az írás. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk ezeket a híreket, viszont tudok két szempontot, amelyet érdemes megvizsgálni, és talán érthetőbbé teszik ezeket a gyorsan egymás után következő, csapkodó gazdasági híreket.

Előrebocsátható az a megfigyelés, hogy az Orbán-kormány sajátos kettősséget hordoz magában. Egyrészt retorikájában populista, minden tettére a nép jólétében keres magyarázatot, mindenre választ az "emberek" kifejezés használata. Ez egyébként tankönyvi marketing hiba, a tantárgy irodalma a "we are the people people for people" néven ismeri. A másik tényező, amely meghatározza az Orbán-éra kommunikációját, a nemzeti romantika. Erről már írtam, a lényege az, hogy a Kádár-korban gyökerezően, itt minden világhírű. A világhírű magyar futball, bor, néptánc, széplány, az nálunk ugyanolyan udvariasan figyelembe veendő nemzeti bolondéria, mint az, hogy Oroszország nagy birodalom, Amerika a demokrácia őre, Franciaország dicsőséges, satöbbi.

Ezek előrebocsátásával akkor a két szempont:

1. Mit gondol a kormány az ország értékéről?

2. Mit gondol a kormány az ország szuverenitásáról és helyéről a nemzetközi gazdaságban és politikában?

Az országértékelés nehéz dolog. Már vállalatot is nehéz értékelni, még olyan, ismeretekben és már végigjátszott forgatókönyvekben bővelkedő piacokon is, mint az amerikai. Kiszámolhatja bárki, hogy a Coca Cola eszközei hány dollárt érnek, ügyesen bepötyögheti excelbe (vagy importálja) a megfeleő számokat, feltűnik a horizonton az EBITDA, oszt, szoroz és kap egy EPS értéket, amivel… egész pontosan semmit sem ér, mert nem számolta bele azt a tényezőt, hogy Coca Colát egyedül a Coca Cola tud gyártani, és még más ezer dolgot. Mégis, ha netán a Coca Cola kötvényekkel óhajt finanszírozni valamit, akkor azoknak a kötvényeknek lesz minősítése, és nagy valószínűséggel AAA lesz, mert nehéz elképzelni, hogy ne lehessen fedezni kólaeladásokból bármekkora törlesztést.

A hitelminősítő az országokkal viszont bajban van. Ha a magyar költségvetési számokat nézzük, hozzá a ténylegesen magyar termelést (kkv szektor, magyar nagyvállalatok) akkor azt látjuk, hogy itt valami gond van az értékeléssel, még az is lehet, hogy túl jó nekünk a mostani minősítés, és erőn felül erős a magyar forint árfolyama.

Két erő megy itt szembe. Az egyikről már írtam: milyen válság? Milyen összeomlás? A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van, működik, mindigis így működött. A magyar gazdasági életben tapasztalt, sokat látott vállalkozók, jogászok, közgazdászok vállat vonva veszik tudomásul a válságjeleket. Attól hogy a parlamentben az ügyeletes ámokfutó épp mit csinál, itt még holnap is ki kell nyitni a boltot. Aki akar kivándorol, aki akar marad, az üzlet megy tovább. Aki ebben járatos, az simán két szinttel feljebb értékeli a magyar gazdaságot annál, ahova azt jelenleg a hitelminősítők teszik. Ha majd egyszer ők többségben lesznek, feljebb is kerül majd két szinttel.

Az ezzel szembenő erő pedig az, hogy értékeljük már le a gazdaságot, oda, ahova való. A háromszáz forint alatti euró-árfolyam tündérmese, valójában inkább négyszáz körül kellene lennie. Szépen valahogy szabaduljunk meg a devizahitelektől, akár egy részleges államcsőd árán is, a forint gyengítésével vegyük vissza a minimálbér-emelések hatását, és úgy általában, vegyük ki a költségvetésből a cifra nyomorúság finanszírozását.

Erre az utóbbi folyamatra utaló jeleket vélek én felfedezni a kormányzati kommunikációban. A nagy kérdés az, hogy mi az ok és mi az okozat. A Matolcsyhoz hasonló, voluntarista nézeteket valló alternatív közgazdászoktól régóta lehet hallani a túl erős forintról, a túlértékelt magyar gazdaságról szóló mondatokat. Én legalábbis tíz éve, az egyetemen hallottam először, gondolom nem akkor hangzottak el először ilyen mondatok. Mivel a magyar közgazdaságtan ezoterikus vonulata hosszas nélkülözés után végre pénzügyminisztert ad az országnak felmerül a kérdés: nem lehet, hogy a forintgyengítő megszólalások, a részleges credit default-ot emlegető Lázár János mögött szándék van? Úgy értem, gazdaságpolitika? 

Nagy kérdés ez, mert eldönti, hogy Orbán Viktorra, mint a szükségszerű történelmi lépéseket megtevő sodródó politikusra tekintsünk, vagy olyanra aki maga felismerte (helyesen vagy helytelenül) a történelmi szükségszerűséget, és lépett a megoldás érdekében. Megjegyzem, ha Varga Mihály lenne a pénzügyminiszter, a kérdés fel sem merülne bennem. Viszont legalább tudom, hogy miért nem Varga Mihály a pénzügyminiszter.

A két szembemenő erő, az értékelésekkel szemben közömbösen viselkedő és az értékelésekkel az országot összhangba hozni igyekvő magatartás közül az előbbinek megvan az az előnye, hogy lényegét tekintve realista fejlődése organikus. A két erő szintézise (pedig esküszöm, hogy nem a Marx Károly egyetemen végeztem és Hegelt is csak kivonatosan olvastam) viszont akár hasznos is lehet. Akár szándékosan, akár sodródva értékeli le az országot a kormány, utat nyithat az őszintébb gazdaságpolitika és az akadálymentesebb gazdasági fejlődés felé. Mielőtt ennek örülnénk, azonban nem árt két dolgot figyelembe venni. Az egyik az, hogy valahol a 350 HUF/EUR árfolyam környékén azért elképzelhető, hogy ez meg az kigyullad Budapest utcáin. A másik pedig az, hogy a növekedésnek nem ártana, ha lenne fundamentuma, amelyet oktatási, igazságszolgáltatási, társadalombiztosítási reformok útján kellene megteremteni. Ezekre az Orbán-kormánynak semmiféle értékelhető terve nincsen, kormányzásuk ilyen téren csak taktikai távolságot lát be.

Az ország szuverenitása és helye a nemzetközi rendszerben fogas, és régóta eldöntetlen kérdés. Földrajzilag is nehéz megválaszolni. Luxemburgnak például, ahova négy országból lehet kényelmesen belőni, nem kérdés, hogy az európai integráció (bla bla bla) mellett kell elköteleznie magát, mert a választás így néz ki: 1. Leopard II tankok, 2. Leclerc tankok 3, összeurópai béke. Luxemburgi miniszterelnökként én se gondolkoznék sokat.

Magyarország ehhez képest szervezkedhet mindenféle balkáni szövetségekbe, kokettálhat kelet felé. Na a kérdés nem olyan bonyolult. Szent István megválaszolta a fő kérdést (kelet-nyugat) és III. Béla óta nem volt olyan politikusunk, aki érdemben tudott volna hatni a keleti politikára.

A nyugati orientációban viszont az a kérdés, hogy mennyire vagyunk mi önállóak, mennyire alakíthatjuk a saját sorsunkat. Magyar diplomáciai közhely az együttműködő, az együttműködést egyetlen reális lehetőségként kezelő külpolitika. Az ezzel ellentétes elveket valló magyar külpolitikusok kormányai rendszerint háborúztak is valamelyik nyugati hatalommal. A konfrontatív diplomácia valóban csak kellő erejű hadiflotta megléte esetén javasolt, de itt is vissza kell utalni az Orbán-kormány jobboldali értelmiségi hátterére. Ahogy ezekben a körökben van alternatív közgazdászból jó sok, ugyanúgy van alternatív külpolitikus is. Legtöbbször Trianonról adnak elő alternatív elképzeléseket, illetve konkrét személyekről akik XY városban XY évben megtartott tárgyalásokon, ha egy kicsit is határozottabban léptek volna fel, akkor Magyarországnak sokkal jobb lett volna. 

Martonyi János személyében olyan külügyminiszterünk van, aki nem ezekhez tartozik, ő a nemzetközi diplomácia szabályaival tisztában levő, a világ bármelyik diplomáciai tárgyalásán vállalható és bevethető européer. A kormány körül azonban villanásokra feltűnnek a konfrontatív-romantikus külpolitikai iskola képviselői és alighanem szimpatikus Orbán Viktornak az, amit tanácsolnak. Orbán ugyanis szereti aktívan alakítani a politikát, és nemcsak reagálni a történésekre. Más kérdés, hogy ezt azért nagyon óvatosan kellene elődani, amikor a velünk szövetséges összes nagyhatalom már írásban figyelmeztet minket arra, hogy mit tűrnek el és mit nem.

Úgy vélem, hogy Orbán Viktor ezt a helyzetet élvezi. A romantikus külpolitikusok ugyanis egyvalamihez nem értenek és ezzel kapcsolatban jó tanácsot sem tudnak adni. Ez a valami a diplomáciai figyelmeztetések finom rendszere, amely elkezdődik a nagykövet feleségének látványos túlöltözésétől a koktélpartin és a hadüzenettel végződik. A "strongly" kifejezés használata a világ tíz legbefolyásosabb politkusának egyikétől (mert Barroso az) már nem enyhe figyelmeztetés. A diplomáciában ugyanakkor nincsenek direkt következmények, így Orbán Viktor igazán hazai pályán érezheti magát: keménykedik és (látszólag) nem történik semmi. Belpolitikában könyveket lehetni írni arról, hogy mi az, amit az új magyar demokráciában először Orbán Viktor mert megtenni és nemhogy belebukott volna, hanem a hatalmát terjesztette ki vele. Úgy tűnik nekem hogy most ez folyik a külpolitika terén, csak nem szólt neki senki, hogy Angela Merkel vagy Barroso nem keverendő össze Mesterházy Attilával.

Összegezve, az unortodox szabadságharcban mintha felsejlene valami haditerv-féleség. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti, nem tudom. Lehet, hogy a Fidesz fedélzetén maradt alternatív értelmiség végre szóhoz jut és nincs ebben semmiféle rendszer, egyszerűen ezeknek így rezegnek a csakráik. Akárhogy is van, rendszerrel vagy rendszer nélkül, de ez már talán sok lesz a bolond beszédből.

Magyar tapló különszám

Magyar Tapló, különszám.

"Szociológiai megfigyelések a pusztakotkodácsi jászkunok között"

Jászkun-Senser Renáta, doktorandusz, az Université du Paris CXLV Sorbet de Framboise, Jaques Varroteux ösztöndíjasa

A szerző mindenekelőtt egy önvallomással kezdi. Családom, akkor költözött el erről a vidékről, amikor én még négy éves voltam, így számomra távoli nyári emlékek, korán elhalt, tökös-mákos rétest sütő nagymamák maradtak a gyökerek, és visszatértemkor noha ismerősként mozogtam az ismerős falvakban, időbe tellett, amíg a helyiek elfogadtak és megnyíltak előttem.

Pusztakotkodács első említése 1267-ből való, Retek nembéli István fia Ferenc büntetőperének irataiból: "Franciscus hossufazou dictus multos pueros procreavit in Cotcodatc" A XVIII. században erre járó német humanista és kálvinista prédikátor, Buntemantellus Mammaceptor is megemlékezett egy itt töltött éjszakáról.

A jászkunokat véglegesen IV. Béla telepítette le a térségben, A későbbi történelmi változások alig érintették a vidéket, a felvilágosult abszolutizmus és a reformkor is számos réges-régi szokást érintetlenül hagyott. Kutatásommal a térség szexuális szokásainak szociokulturális reflexióit igyekeztem feltárni, különös tekintettel arra, hogy az itteni, különösen aktív szexuális élet miatt a szocializmus idején több kampánnyal is próbálták az ittenieket a védekezés fontosságára ránevelni.

A sajátos – mondhatnók kurucos – ellenálló ösztön azonban egyrészt ennek a törekvésnek is ellenállt, másrészt organikusan, a népi kultúrába befogadva dolgozta fel a közösség a kulturális sokkot, ahogy az alábbi rigmus is mutatja: 

"Kotont talált a gyöngytyúk/dugul a gigája/úgymaradt a kedvesem/tágul a pinája"

 Ezt a rigmust a 87 éves Szamosmenti Lajosné, Teri nénitől gyűjtöttük, szíves személyes közlését magnóra is felvéve. A néni még haloványan emlékezett arra, hogy kislány korában Kodálynak is énekelt, nyilván ekkoriban még nem ismert ilyen sikamlós énekeket.

De megénekelték a pusztakotkodácsiak a korabeli hatalmi-politikai viszonyokat is, ahogy Pista bácsi (akut pálinkamérgezés miatt a vezetéknevére nem emlékezett, a helyiek "Stefánia" néven ismerik, mivel amikor még csak kicsit részeg, a honvéd banda maséroz a Stefánián című nótát szokta óbégatva előadni) elénekelte:

"Nagyfaszú a párttikár/ezt mindenki tudja/amelyik jányhoz odamegy/annak mind bedugja"

Érdemes megfigyelni azt is, hogy a helyi nőközösségben kor szerint rétegződik az, hogy a nótáik milyen fogamzásgátló módszereket ölelnek fel. Teri néni kivételnek számít a gumióvszer ismeretével. Kortársai még megéneklik az illegális abortuszok korát:

"Hogyha reggel megmosod,/ nem kell megvakarni/gyakás után nem mosod/ki kell azt kaparni"

Ezt a nótát Isaszegi Béláné, Mári néni énekelte el nekünk, falubeli pletykák szerint korábban maga is végzett ilyen beavatkozásokat. A fiatalabb, a falu vezető erejét adó 45-60 éves nők körében feltűnnek a hetvenes évek népszerű fogamzásgátló eszközei. Az alábi nótát szokatlan módon a polgármesteri hivatalban rögzítettem, ahol az ott dolgozó hölgyek közösen, hangos vihogások közepette, engem mintegy a nőközösségbe befogadva énekeltek el. A befogadási aktus része volt az is, hogy közösen megemlékeztek arról, hogy

"Renike, anyád meg a nagyanyáid is  jó nagy kurvák voltak, úgy szerettek baszni, több faszt fogtak mint kilincset, hajukban is kotonból volt selyem helyett masni"

Ez a rigmus is megmutatja a népköltészet teremtő, a változásokat szintetizáló erejét. De vissza a fogamzásgátlási módszerekre!

"Mári nénit nem akarod/majd a spirált felrakatod"

Tartja a mondás, megerősítve a faluszerte terjengő hiedelmet, hogy Isaszegi Béláné valóban foglalkozott korábban illegális magzatelhajtással. Másfajta élményeket örökít meg az a rigmust, amit a falu gyámügyi előadójától hallottam. Losonczi Károlyné a faluban, nyilvánvaló okokból vezető szerepet tölt be. Előadása szerint

"Pakson van az uránium,/ picsában a pesszárium/abból gyün az energia,/minden fasznak kerül pina"

Ebből a rigmusból megtudjuk azt is, hogy a paksi atomerőmű építésén számos férfi dolgozott a faluból, akik letelepedtek Pakson, ezzel újra helyreállt a faluban az ivararány. Ma a legtöbb pusztakotkodácsi párkapocsolatban él, de ez korábban is így volt, semmilyen hatással nincsen a promiszkuitásra. A családanyai, háziasszonyi szerepet a helyi asszonyok szintén versikék, nóták formájában dolgozzák fel:

"Megszületett a gyerök/újra lehet baszni/ amíg őtet szoptatod,/nem kell kotont venni"

énekli nekünk Honvéd Ferencné, egyben magyarázatot adva arra, hogy a helyi nők első és második gyermeke között miért kicsi a korkülönbség.

Összességében elmondható, hogy a Kádár-korszak felvilágosító törekvései hatással voltak a közösség életére, azonban jóval kisebb mértékben és eltérő módon attól, ahogyan ezt a kor szociálpolitikai teoretikusai megtervezték. A kutatás folytatódik, amint a szerző életet adott első gyermekének, aki a terepgyakorlaton fogant.

 

 

 

Leslie L. Lawrence: Buddha bal bokája II. – A ficam visszatér, Hatodik fejezet

A csapat minden tagja kényszeredetten méregette a többit, hosszas kényszer-együttlétünk tovább folytatódott. Én nem méregettem senkit, mert tudtam, hogy ha így összezárnak minket, annak oka lehet, és az ilyen rejtélyek különösen sok dohányzással oldhatók meg csak, és Dél-Koreában, főleg a demilitarizált zóna közelében nem lehet igazán jó whiskyt és dohányt kapni.

Így, amíg a többiek tanakodtak, én a reptéri dohány- és whiskybolt felé vettem az irányt, és gyorsan a táskámba süllyesztettem fél font Expensive Flake dohányt és három üveg 100 Pipers-t. Többet kellett volna.

(újabb alfejezet)

Már épp visszatértem volna a lassan a busz felé induló többiekhez, amikor megszólalt mesterem, Radzs Kumar Szingh hangja. Amikor a jó öreg főguru bemondta, hogy hamarosan indul a tokiói gép, rájöttem, hogy nem ő az, hanem a reptéri hangosbemondónál alkalmaznak egy indiai vendégmunkást.

A busz nagyokat ugrott a fekvőrendőrökön. Én persze rutinosan nem a hátsó tengely felett ültem, így nem repültem akkorákat mint a Higgins házaspár, akik hangos káromkodással nyugtáztak minden fekvőrendőrt. Ahogy kiértünk az autópályára, Higginsné szendvicseket vett elő. Azon gondolkoztam, hol láttam én már ilyet. Ha eszembe jutott volna, sok bajtól kíméltem volna meg magam. Védőszellemem azonban egykedvűen üldögélt vackában és a célbaköpést gyakorolta Toltang rinpócse képére.

A helyszínre érve olyasvalamit láttam, amit addig még soha. A “bungallók” U alakban voltak elrendezve, homlokzatukon nagy ablakok voltak, ettől eltekintve lámakolostort mintázott az egész. Egy kis koreai sietett elénk.

– Jong Pjong Kwak vagyok, hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket, szólítsanak csak Kwaknak. A kis koreai mellett kissé lemaradva két, porcelánbaba-szépség jött, megtudtuk, hogy Miss Lee-nek és Miss Park-nak kell őket szólítanunk.

Remélem van ebben az istenverte kócerájban kólaautómata – rikácsolt Ms. Higgins. Meg sörautomata, dörmögte Mr. Higgins. Noha mindannyian bunkónak tartottuk emiatt, ezzel csak egyet tudtunk érteni, bár engem azért aggasztott, hogy a Fickenbruder Pils helyett csak valami rizsből főzött löttyöt adnak majd.

Belépve háromszor meghajoltam balra, kétszer jobbra, meggyújtottam két füstölőt, megpörgettem öt imamalmot, háromszor dobbantottam, nagylábujjam rituálisan bevertem a szocsong-küszöbbe, majd kiléptem az udvarra, ahol letaglózó látvány fogadott. Az emeleten ugyanis körfolyosó futott körbe, lámakolostoroknál meglehetősen szokatlan módon.

Mr. Kwak odajött hozzánk, és jelezte hogy a hampó, a kolostor főlámája fogad minket. Tudtam, hogy ezt kabátban nem tehetjük meg ezért szóltam a többieknek hogy helyezzük el kabátjainkat a khampón. A fogadóteremben, miután átléptünk a cüng küszöbön, már várt minket egy mosolygós, ám kissé furcsán nagyorrú alak.

Roncsen Bogyong rinpócse vagyok, ennek a kolostornak a főapátja. A kolostort, mint az bizonyára Kwak úrtól hallották, Ik-wan Cson alapította, aki ennek az országnak az egyik leggazdagabb embere volt. A kolostort örökségéből kell majd fenntartanunk, de az összes többi pénze önök között fog megoszlani, ha megoldanak, bizonyos khm, feladatokat. Addig természetesen élvezni fogják kolostorunk vendégszeretét. Talán fölöslkeges önöket figyelmezetnem, hogy a kolostor mögött kezdődik a demilitarizált zóna, ezért sötétedés után a kapukat bezárjuk, mert átlődöznek az északi mesterlövészek. Az is csak Cson úr befolyásának köszönhető, hogy egyáltalán megépülhetett itt a kolostor – fejezte be mondandóját és kettőt tapsolt.

Pont elég információt hallottam ahhoz, hogy pipázzak egyet, ezért a szobám felé vettem az irányt…

Leslie L. Lawrence: Buddha bal bokája II. A ficam visszatér, Ötödik fejezet

Nos Leslie, azt hiszem ez az úriember halottabb már nem is lehetne, szólt Sir Robert, szokásos angol hidegvérével.

-Ezt nehéz lesz megmagyarázni – hallottam ekkor egy vékony hangot aki hülye akcentussal beszélt. Rögtön tudtam, hogy megjött a főrendőr, és mint minden főrendőrnek szerte a világon, ennek is gyanús leszek. Így is történt, odafordult hozzám, bal hüvelykujját a nadrágszíjába a dugta, kihúzta magát és jobb keze mutatóujjával rám bökött.

– Maga találta meg, ugye? Mr. Lawrence?

– Igen, biztos úr, de ha szabad érdeklődnöm, honnan tudja a nevem?

– Ugyan már a maga képét a világ mindenre rendőrakadémiáján megmutatják, hogy tudjuk, hol kell keresni a hullákat. Tehát maga talált rá, és már rég halott volt.

– Így igaz.

– Ismerte?

– Nem, én egy bizonyos Ik-wan Csont keresek.

– Nagyon meglepődne, ha azt mondanám, hogy ezt a halott urat itt Ik-wan Csonnak hívják?

Azt várta hogy majd jól hátrahőkölök, mint a mongol ló amikor a japán fegyverzsír szagát érzi. Holott természetesen pontosan tudtam, hogy a halott kizárólag Ik-wan Cson lehet. A felügyelő szemében persze közben kialudt a győzelmet jelző örömtűz.

– Tehát tudta?

– Legalábbis sejtettem, izé… felügyelő.

– Kwon felügyelő vagyok, a reptér biztonsági főnöke. Szóval, honnan tudta?

– Látott már maga reptéri recepcióst aki rövid ujjú ingre kapja fel a formaruha zubbonyát? Főleg Koreában?

– A fenébe is, igaza van Mr. Lawrence. De akkor hol az igazi recepciós? Csak nem gondolja, hogy őt is?

Ami azt illeti, pontosan erre gondoltam.

 (újabb alfejezet)

A cipősarkak kopogásából azonnak tudta, hogy Lesbia Hernandez érkezik, hamarosan megéreztem a Cacharel parfüm jellegzetes illatát is. Hátra fordultunk, mintegy vezényszóra. A felügyelő szemmagassága ott volt, ahova egyébként is nézett volna, így Ms. Hernandez már megjelenésével győzött.

– Uraim, igazán nem akarom megzavarni a halottlátást, de Higginséknek volt letéve egy levél a másik információs pultnál, és állítólag mindannyiunknak van még ott levél. Nem megyünk érte?

Természetesen érte mentünk, Miss Hernandez lágyan ringó csípőjét követve. A Higgins házaspár gyanakvón méregette Michaelst, az ügyvédet, aki Sir Robert levelét olvasta, majd odalépett Sir Roberhez és síri hangon elkezdett minket tájékoztatni.

– Azt hiszem Sir Robert, hogy a repülőgép utasai a titkos társasággal való találkozásig kénytelen lesznek egy kis faluban lakni a demilitarizált zóna közelében. Bungallókat készítettek nekünk és ott vár minket egy bizonyos dr. Kwak.

Pol-Potpourri, avagy a Politikai ismeret eredete

Elnézést legelőször Franz Brentano-tól. Az Erkölcsi ismeret eredete nem olyan unalmas könyv, hogy egy ilyen rettenetes szóvicc mellé kerüljön. Csak majdnem. Kis vegyes, a napi hírekből.

Nade. Itt van Némethné, az új miniszter. Két, szubsztanciálisan, tőrülmetszett őslényegileg magyar jelenséget illusztrál. Az egyik a Hapcsákné Gizike jelenség. A feministák lázadnak minden ellen, tán még az ellen is, hogy egy másik tősgyökeres magyar dolog, a lófasz, kizárólag csődörökön van. Az ellen viszont, hogy komoly embereket, akik vezetnek minisztériumot, kutatóintézetet, légitársaságot, simán lehet Gizikézni, Katikázni, Julikázni. Nem tudom, hogy Németh Lászlóné keresztneve micsoda, de lesz olyan miniszterünk, akik Gizike, Katika vagy Julika. De mindegy is, nem ezen múlik.

Érdekesebb ennél az alulképzett csúcsvezető jelenség, a rendszerváltáskor a privatizáló, éhenhaló, kivándorló, politikai pályára lépő, stb. dinoszauruszok árnyékában szaladgáló másodvonalbeliek feltörése. Ma már miniszteri székig jutottak onnan, hogy húsz éve egyszercsak kizárólag ők tudtak németül a gyárban, vagy a mindig részeg vezérigazgató helyett már rég ők intéztek mindent, és a vezérigazgató egyszer csak azt vette észre, hogy a nagy semmit vezérigazgatja. A rendszerváltás dinamizmusát ugyanúgy ezeknek az embereknek köszönhetjük, mint a rövidlátó, stratégiai távolságok belátására képtelen, műveletlen, képzetlen, bunkó, korlátolt vezetési stílust, amely alapján ezt az országot vagy harminc éve vezetik. Előtte legalább a kommunizmust el akarták érni. Ez a céltalan generáció lépett miniszteriális korba, ami tíz éven belül kedvező változásokkal kecsegtet.

Paranoid Marcipán törzsolvasónk hívta fel a figyelmet a rövidhírre, hogy az osztrák bankok nem győzik a számlanyitást a magyaroknak. Ha a hír igaz, akkor baj van. Amint azt a Camus gyönyörűen megírta, a baj akkor kezdődik, ha eltünedeznek a patkányok. A patkány buta állat. Úgyszólván semmit nem tud Brentano képzetfogalmáról, az intencionalitásról. A gáztörvényt sem tudja felírni, de ha felírnánk neki, akkor is tehetetlen lenne, mert nem tudja mi a Boltzmann-állandó. Fogalma sincsen az anyagi jogi és az eljárási határidőkről. Mégis, ha a kikötői kocsmában a filozófus, a fizikus, és a jogász mellől elszalad a patkány, miközben azok nyugodtan kártyáznak tovább, meneküljünk, mert jön a szökőár. Ez a kis dög megérzi.

Illetve dehogy érzi, csak minden veszélyes dolgot veszélyesként kezel. Dollár, valaki?

Ápdét! (danke Marcipán) majd elfelejtettem, hogy ezek vagy berúgtak, vagy mégis tudnak politizálni. Csak már azt kéne tudni, hogy a sok ugrabugra, Gyorskocsiba bezsuppolt fiatalból ki mond majd beszédet. Ügyes ez, nagyon ügyes.

 

Biztonság és összeomlás

Eredetileg teljesen más irányba indult volna ez az írás, de a vázlatokban feszegett témakör most abban a megvilágításban érdekesebb, hogy miben olyan fene biztos Orbán Viktor, hogy bármit meg mer tenni. Török Gábor mai… izé tegnapi, elmúlt éjfél… írásában azt írja, hogy Orbán magatartását az befolyásolja, hogy az országnak szüksége van-e pénzre vagy nincs. Egy ideális szervezet ideális döntéshozóját nyilván nem vezérli más, de Orbán esetében van itt még valami. Az összeomlás mítosza.

Cicero és Periklész is már állandóan megáldva, hogy most aztán vége mindennek, összeomlás jön, nincsen tovább. Aztám mindkettejük után üzemelt még egy darabig a hellén meg a római uralom. Kérdés, hogy milyen összeomlástól kell tartani a magyar politikában? Képzeljük magunkat most egy pillanatra valami fekete-fehér Jávor Pál-filmbe! Van egy vidéki földesúr, valamiféle bányatulajdonos, akinek a fia egyetemre megy, külföldön tanul, belép a radikális pártba, majd ötven éves korára maga is konzervatív lesz, és pont azt fogja csinálni, mint bányatulajdonos apja. Van egy vidéki, nem túl előkelő származású, de okos, becsvágyó, és annyira nem is rossz kiállású, magas, nagyhangú fiú, aki a legbefolyásosabb rózsadombi arisztokrata famíliák egyikében felnőtt, nyelveket beszélő, kitűnő tanuló, és nem mellesleg nagyon csinos lányába szeret bele, akit a szülei eleve miniszterfeleségnek szánnak.

Na, tegye fel a kezét, aki nem ismerte fel Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet! Ugye hogy szerepelhetnének egy ilyen jó kis Jávor Pál-filmben? Mégis, milyen világrengető változástól kellene tartani ennek a két embernek?

A kérdés az, hogy a jobbról-balról vizionált összeomlás valójában micsoda, és milyen hatást gyakorolhat Orbán Viktor karrierjére.

Előszöris, definiáljuk az összeomlást. Nehéz. Többféle összeomlás van.

1. van olyan összeomlás, amelyet külső ellenség bevonulása okoz
2. van olyan amelyet külső pénzügyi-politikai nyomás okoz
3. van olyan, amelyik a pénzügyek tönkremenetelével jár, inflációval, magas kamatokkal, csőddel
4. van szociális ellátórendszeri összeomlás, amikor nem bír elegendő segélyt fizetni az államkassza, nem működnek a kórházak, iskolák. Kitör az éhséglázadás.
5. és végül, de nem utolsó sorban van a gazdasági összeomlás, amikor leáll a termelés, munkanélküliség van, és nem bír működni a gazdaság. Ez nem tévesztendő össze a recesszióval, holott a kettő közötti határ elmosódott.

Jól látszik, hogy a mostani helyzet ezek keveréke, kivéve a külső ellenség bemasírozását, nők megerőszakolását, a Szent Korona elrablását.

Van rajtunk külső nyomás? Van, de nem fog feltétlen összeomlást okozni. Orbán Viktor alighanem attól olyan magabiztos, hogy úgy gondolja, hogy gazdasági összeomlás nem lesz, mert az Audi, a Merci és a többi nagy multivállalat működik, és egész sokáig terhelhető, nem éri meg neki elmenni.

Amíg ez így van, nem tök mindegy mit mutatnak az ilyen-olyan mutatók, ha egyszer a segélyeket kifizetik, nem jönnek Budapestre parasztok kiegyenesített kaszával királyt ölni?

Nem elműködik az adócsalást lételemeként kezelő KKV szektor? Dehogynem. Majd sírnak, de ez már csak egy ilyen műfaj.

Úgy látom, hogy egyszerűen Orbán Viktor nem érez akkora veszélyt ami meghátrálásra késztetné. Úgy van vele, hogy amíg nem ég a ház, addig semmi gond nincsen. Mellesleg jártak már itt oroszok, tankkal és akkor is működött a gazdaság, egy-két év padlássörprés után azért fellendültek a dolgok.

A további dolog meg az, hogy sokan az összeomlást valamiféle pontszerű dolognak tartják. Mikrotörténelemben élünk, mikroszkopikus távolságokra látunk el. Kevés az olyan élethelyzet, amikor egyszerre, mindenki tudja, hogy na itt és most vége. Szerintem 1929-ben a fekete.pénteken a szeszfőzdetulajdonosok örültek. Ha a Wall Streeten a medve mászkál, sok ember lesz alkoholista. 476-ban amikor Rómát menetrendszerűen épp elfoglalták, senki se kel fel másnap reggel, hogy na akkor uraim itt a középkor. Majd ötven év múlva a történészek megmondják, hol kezdődött a válság. Lehet már egy éve tart, és lehet hogy majd ötven év múlva egyszerűen pangásnak fogják ezt hívni. És ezt Viktor tudja.

Ebbe a paradigmába két dolog hozhat változást. Az egyik az, ha a nemzetkötzi környezet úgy dönt, hogy nem tolerálja tovább az unortodoxiát és hirtelen, sokkszerűen romlik az ország pénzügyi állapota, annyira hogy hirtelen nincs miből segélyt fizetni. Mivel azonban az euró, a benzinár, az alapkamat romlása folyamatosan történik, egy-egy Barroso-bejelntésnke azért mások a hatásai, mint ahogy azt sokan képzelik.  Pesti belvárosi kocsmákban önjelölt politikai elemzők és diplomáciai szakértők értő arccal csócsálgatják a"strongly advise" szavakat, de a "general public" számára ez a huszonkettedik Gipsz Jakab volt, aki bejelentette, hogy már megint emelnek valamit. Na és. Mindig emelnek. Kétszáz éve egyfolytában. A kormányzati kommunikáció pont az, hogy látjátok feleim mostmár nyakig ér, de kitartás, mi akkor is küzdeni fogunk, amikor már állig fog érni.

A második dolog pont ez: a többfrontos megrogyás. Erre van esély, nem is igazán kicsi, de ez nagyon ritka. Annyira ritka, hogy Viktor döntési horizontján nem szerepel. Azon a lassú rothadás van, ilyen-olyan leminősítésekkel, 2013-ig valahogy talpon maradással. Akkor majd felpörög valamennyire Európa, onnan meg már féllábon is megvan 2014 májusa. Legfeljebb elvesztik a választást, de az őket követőnek Bokros csomagot kell csinálni, négy év után úgyis megbukik. A lassú romlás nem indít senkit törésre-zúzásra, az alkotmányos rend feszegetésére. A nap felkel majd a 350 forintos euró után is.

Ennek két dolog tehet be: az egyik, ha hamarabb kell Bokrosozni, nincs több leseperhető padlás. A másik pedig az, ha 2014-ben (vagy előbb) végre valami nagyformátumú cápa szabadul be a jelenleg guppiktól hemzsegő akváriumba. Olyan, aki takarítással kezd, tudja a hatalomváltás leckéjét és hatalomra kerülve azonnal anyakára teszi a kést a hatalmát veszélyeztetőknek, centralizálja a bevételeket, és így tovább. Aki kritika nélkül vágyna egy ilyenre, annak üzenem, hogy a legutóbbi ilyen takarítást Németországban Kristallnacht, Oroszországban csisztka néven ismerik. 

De ezek távoli dolgok. Jelenleg az van, hogy amíg a cigit meg bírják venni, addig nincs gond. Hopp de azt is emeltük. Bazd meg Gyuri lehet mégis baj van?

Nosztalgia: A muszlin forradalom

Mielőtt ebbe a blogba kezdtem volna, volt egy rövid próbálkozásom egy másik szolgáltatónál, mivel a blogolást eredetileg azért akartam, hogy az index fórumban elkövetett jópofaságaimat egybegyűjtsem. Aztán itt kötöttem ki. A másik blog a Lila Lónál is kreténebb nevet viselt: Kis Szaúdi Társaság. De ez régen volt. Azt a fórumkommentet, amit most ide illesztek, már abban is első posztnak szántam. Az előzménye annyi hogy valamelyik portál nagyeszű újságírója simán muszlinozta a muszlimokat, akik akkor épp valakit ki- el- vagy megátkoztak. Kicsit kiegészítettem és szerkesztettem rajta:

A muszlin hívők Damaszt-kuszban ültek össze és Busht a Szatén küldöttének, sőt magának a megtestesült Szaténnak nevezték. Az olaszországi Molinóban tanácskozó Olasz Muszlin Front szolidarításáról biztosította őket. Bush szerint a muszlinok olajmilliárdos selyemfiúk, és a probléma megoldására gyolcs megoldást sürgetett. A pápa kiadta "Nemez a jövőnk" kezdetű pásztorlevelét a témában. Az ENSZ holland szóvivője, Djaap Ott szerint a probléma szálait a nemzetközi diplomácia szőtte, nekik is kell megoldani, míg Asz Szizáli motollah, iráni vallási vezető szerint mindenről a zsidók tehetnek. Az aktuális venezuelai juta vezetője Fidel Castróval nagy egyetértésben azt állítja, hogy ez a történet csak műszál, a cél a nemzetközi kommuizmus megdöntése. A japán diplomácia még nem reagált, begubózva várják a fejleményeket. Az új Közép-Ázsiai országok (ahol sok a muszlin) képviseletében a legújabb állam, Elasztán költői vénájáról ismert miniszterelnöke adott ki Lycrai hangvételű kommünikét. Az indiai diplomácia laza és nyugodt álláspontra helyezkedett, adta hírűl Kender Singh szóvivő. Az amerikai ellnzék nevében Al Gore elnökjelölt öccse és sajtőfőnöke, Tex Gore fogalmazta meg az álláspontját a Bush-kormány muszlinpolitikájáról: Gyap jú!

Lapunkat Londonból Poly Eszter tudósította

Lapzártánk után érkezett a hír, hogy tiltakozásul az ismert török divattervező, Sayhan Pamut vállalta tiltakozóknak formaruhák tervezését, a legfinomabb muszlimból.

Egy nap az irányítóval

A kvórtöbekk éppen rivörz szájd törnt csinált a bed-ben amikor a vék áp kóll miatt felébredt.

Kidörzsölte a csipát szeméből, majd egy húk ráut megfutása után a konyhában sátgánból megcsinálta a kávét.

A kávé elfogyasztása után úgy döntött, összehívja az egyszemélyes háddölt, és egy népsporttal a kezében alacsonyabbra helyezte súlypontját és tékáutolta a shitet. Kombájn kóll volt mert közben tékolta a líket is.

A hát sóvör után jött egy dró, előhúzta a fogkefét és rájt szájd left szájd brásing után szpittelt, és a hipje köré törnolta teriböl távölt.

Álmosan nézett a lockerjébe, de végül felvette a tím gármentet és elindult kifelé a lakásból, amikor tájmót kól halatszott, a szvíthártja sérelmezte hogy nem passzolta neki a véköp kólt így most óverszlpíing miatt kapott egy tizenöt yardos penaltit, ezért el fog késni. Tónting és ánszportszmenlájk bihéviör miatt újabb tizenöt yardot adott az ekkor már fész meszkje leápolásával foglalkozó szvíthártjának, majd egy kátbek múvval elindult kifelé az ajtón, azonban ekkor a nyúzpépör bringer lájnbekker megcsinálta rajta a tekölt, mert nagyon jó pozisönt vett fel a dí-lájn mögött és a blájnd szájdról jött. Mivel a térde nem ért gráundot, tovább ránolt, így még szeme sarkából látta, hogy a szomszéd perzsmacskája vájldket formációban üldözi szvíthártja csivaváját. Felkapott egy kavicsot és a vájldket autszájd sólderjét telibe kapta vele úgy húsz yardról, így a csivava megmenekült attól, hogy egy dagadt perzsamacska felzabálja.

A célterületre érve beugrott a kárba, sebességbe rakta a gírboxot és rájt szájd bútlegjével tövig nyomta a pedált.

Beért az edzésre ahol már várta a tréning szkved, a kvórtörbekk kócs és a pálya felett szálldosó fehér madarak vezére, a csérlídör.

A tréning endingje után újabb hát sóvert tékolt, épp indult volna haza, amikor rájött a szükség. Azonnal megcsinálta a rivörz-t és a mósönből kivágva egy kvik szlent ráutot futott a resztrúm felé. Sztiff ármjával odébb taszajtotta a tükröknél fésülködő sztrong széftit, egy rivörz, egy lák múv és egy trázzörsz dró után lerogyott a fajanszra.

Miután finiselt és vájpolta a fetesszét és gondosan hendvasingolt, elindult szvíthártja elé a sáping mólba, ahol karácsonyi bizbaszokat vásárolt a kicsike. Jól megsértődött, mert a kvórtörbekk diléjölte a gémet, negyedórát késett.

Ezért a kvórtörbekk elvitte őt dinört enni. Ez olyan jól sikerült, hogy otthon szkrín pessz volt, passzolták a tévézést és kisszingelés után kákszákolás, titfákolás, majd pentihóz dró után bekszájd doggisztájling következett, melynek végén a szvíthárt engedte hogy a fész meszkjén legyen a kámsát.

Ágyának veszt kósztján, dobókezével szvíthártja fánbegjét simogatva tért nyugovóra.

Vendégposzt: Mr. Tinkertrain és a bulisták

Váratlan népszerűséget kapott előző posztom közvetlen kiváltó oka az volt, hogy kiváló barátom és ivócimborám kb két hónappal a harmincadik születésnapja után maifiatalozott egyet, az ötödik sör tájékán, egy pesti kocsmában (elnézést: pub). Ő egyébként doktorátusát a jogtudományokból szerezte, de akadémiai székfoglalóját Budapest belvárosának bulihelyeiből fogja megtartani. Hogy addigra meglegyen az impakt faktor, írásba kezdett. Tovább kellett volna küldenem a modoros blognak, de nem fogok elszalasztani egy ilyen jó kis írást. A kollega a nevét nem vállalja, így Mr. Tinkertrain néven (igen, nagy ozzysta) adja közre obszervációit alant:

 

BULIK NÉPE

 

Kőkemény általánosító bejegyzésünk következik, emberek céltalan és rosszindulatú beskatulyázása céljából.

 

Aki járt már életében buliban, az maga is tapasztalhatta, hogy ahány résztvevő, annyiféle viselkedés – többnyire habitusuknak megfelelően, ritkábban pillanatnyi erőnlétük szerint élvezik a „rendezvényt”. Jelen bejegyzés célja a különböző embertípusok szórakoztató, néhol szarkasztikus megjelenítése. Bármely egyezés létező személyekkel csak a véletlen műve lehet. Jelen írás szerzője hangsúlyozza, hogy a Hajógyári-szigeten fellehető szubkultúra látókörén és érdeklődési körén mindig is kívül esett, így az ottani személyekről a kedves olvasó szerezzen empirikus tapasztalatokat inkább.   

 

„Péntek, az én napom…” hallhatjuk a reklámban és valóban: gimnazisták, egyetemisták, a munkában megfáradt menedzserek, ügyvezetők, asszisztensek, halbiológusok, terrorelhárítók erőiket egyesítve lepik el válságtól sújtott szórakoztató műintézményeinket.

  1. Romkocsmák népe

 

Fiú: Outfit: sötét színű csöves farmer, magas szárú cipőbe tűrve, viccespóló, laza, bő pulóver vagy kardigán, amit sokszor egy-egy divatos sál, svejcisapka, ájfon, yuppie-szemüveg egészít ki, stílusos, azaz trendi módon. A műanyag söröskorsó kötelező kellék. A tekintet elvont, felsőbbrendű, hangsúlyozandó a helyre látogató társadalmi különállását a többi megvetett bulistától, vagy csak részeg már. Legtöbbször hanyag eleganciával tesz mindent, azaz gyújt rá, telefonál fennhangon „…szóltam a Tyütyünek hozzonbazmeg nyújorkból eredeti Smashing Pumpkins kulcstartót, nem leszarta?”, iszik sört, öleli át az aktuális nőt, köhécsel, megy vizelni. Közben tudjuk, majd’ összefossa magát, hogy nehogy őt is egynek nézzék a sok dülöngélő, sötét színű csöves farmert magas szárú cipőbe tűrve hordó, viccespólós, laza, bő pulóveres, svejcisapkás úgynevezett alternatív emberek közül. A szórakozás iszogatással kezdődik, ami malacmód berúgásba, nyílt utcán szerelmükkel összebalhézásba, teleport-taxizásba, végül másnapos fejfájásba torkollik.

Lány: ugyanez, csak svejcisapka helyett valamilyen nem Louis Vouitton, színes táska.

  1. Táncos helyek népe

 

Fiú-menő: Outfit: valamilyen farmer, márkás teniszcipő, lovacskás vagy krokodilos rózsaszín pólóing felhajtott gallérral vagy márkás-konszolidált-de-mégis-dögös ing, felül kigombolva, nyaklánc kificcen. Lazán, könyékben hajlított, combtól kifelé fordított kézben tartott cigaretta. Mivel a cél az aznapi betevő ágybetét felhajtása, stílusa mindig erőltetett, filmes klisékből átvett modorosság-cirkalmakon nyugszik. Gyakran hangzanak el cserkészés közben a következő szavak: „kisasszony”, „nemmondod”, „én is”, „nekem is” (hazudik). Tánc közben egyik keze a magasban, másikban a cigivel egyszerre markolt söröskorsó, mint pszichés kapaszkodók a női nem esetére. Legtöbbször lúzer haverjaival van, kapatosan karaokeznak, utána megy a nagy csodálkozás, hogy a kappanhangon, összeborulva, vörös fejjel előadott „we are the champions” után miért nem áll velük szóba senki. Emiatti sértődésükben még többet isznak, és ha szerencséjük van, végül megszánja egyiküket egy maradék (fel nem csípett, éjfélt követően is zöld jelzést kibocsátó) hölgy. A többiek hazamennek, kiverik.

Fiú-lúzer: fatális tévedésből összehaverkodott valamelyik fenti típussal és az istennek nem tudja magáról levakarni. Nagy nehezen megissza az első sört, de szíve szerint kólázna-csipszezne. Legalább egy hülye hobbija van, például agyaggalamb-lövészet, erről szívesen beszélne órákig valamelyik lánynak. Köldökig húzott, kinyúlt, bőszárú kék farmerben fekete övvel, pecsétes pólóban várja a buli végét az ajtófélfának támaszkodva, bánatos tekintettel, mert itt lát először élő nőket a korosztályából alulöltözve, akik tetszenek neki. Ezt persze titkolja és néha felé vetődő menő haverjait oktatja felsőbbrendű hanghordozással, hogy a belső értékek a fontosak, mint a darabolós gyilkosnak. Hazamegy és megnéz egy természetfilmet, kiveri.

Nő-menő: Outfit: rakott miniszoknya, köldökig kivágott felső, porcelánbaba-fej, okos tekintet, vagy feszülős farmer, esetleg „leggings” (kívül hordós harisnya), bő felső. Kizárólag barátnőivel érkezik (ún. nőcsorda, in.: David Attenborough: Élet a Földön, Rókagomba kiadó, Budapest, 1993), kacarásznak, helyesek, tündérkéknek néznek ki. Aztán elkezdenek koktélozni. Aztán karaokezni, ennek keretében Celine Dion, Rihanna és egyéb kortárs művészek érezhetik magukat porig alázva, közben megy a sikoltozás, könnyek, végén hosszas ölelkezés, bennük van az x-faktor, na. Ha szerencséjük van, egy valódi, győztes alfahím hívhatja meg őket a következő kör koktélra és az obligát beszélgetésre, melynek során olyan kérdések vetődnek fel, miközben pörög a slusszkulcs, hogy „Hol tanultál meg így énekelni?” „Tudod, hogy ilyen zenék menedzselésével foglalkozom?”. A forgatókönyv ismert. A többiek hazamennek, megnéznek egy romantikus filmet és rommá eszik magukat édességgel, bőgnek.

Nő-lúzer: Árnyékként követi menő vagy annak hitt barátnőit, és kétféleképp viselkedhet: vagy meghúzódik egy sarokban és csendben iszogat, ha szólnak hozzá, válaszol, vagy addig iszik, amíg lazulnak a gátlásai és egyszer csak elhiszi magáról, hogy minden férfi őt akarja a helyen. Ez utóbbi általában hirtelen összeomlással, hisztivel és a barátnők általi támogatással, zsebkendő-átadással és italhozással szokott végződni. A pszichodráma szakkör ehhez képest buddhisták imamalom-görgetése.

  1. Rockkocsmák népe

 

Fiú: „acélbetkós” bakancs, buggyos katonai (khaki) nadrág, kapucnis pulcsi, bomberdzseki, vagy kékfarmer, „veszkó” csizma, kockás flaneling, bőrjakó, hosszú vagy felnyírt haj. Vagy magányos farkasként, vagy csordában érkezik, a zene miatt jön (valamilyen „ándergránd” koncertre, azaz a kutya sem ismeri a zenekart 10 hülyén kívül), de valahogy nem sikerül neki a koncertet élvezni, mert közben végig a bárpultot támasztja, és ordítva beszélget társaival vagy spontán összehaverkodik a kedvenc zenekarja pólóját viselő elvbarátjával. Felváltva járnak vizelni, 10 percenként, a vizezett sör miatt.

Lány: halál angyalának öltözött könyvtár-légó szakos egyetemista fekete csipke felsőben vagy kapucnis pulcsiban, bakancsban, van esély rá, hogy van köztük jó csaj, de rosszak a statisztikák. Lehet még rendszeridegen is, valamelyik rockersrác barátnője, aki zenei érdeklődését tekintve a Roxy Rádió törzsközönsége, és a nővérétől kölcsönkért egy fekete felsőt, mert úgy hallotta, hogy ide abban kell jönni. Utóbbi soha nem élvezi a bulit és miután látja a barátját alattomosra részegedni a borzalmas zene mellett, további miután beindul rá a barátjának legalább két haverja, eldönti, hogy másnap „beszélniük kell”.  

 

A fentieken túl minden buliban van egy típus, korra, nemre, bőrszínre, foglalkozásra, felekezethez való tartozásra tekintet nélkül: aki valóban, őszintén, igaz szívvel élvezi a bulit. Ő a legveszélyesebb, mert semmilyen hátsó gondolata nincs, így kiszámíthatatlan. Óvakodjunk tőle!:)