Otthonbíráskodás

Tegnap este a rendőrség egy zuglói lakásban letartóztatta dr. F.W.A. Adelina Kitty (forrásaink szerint dr. Finkler-Wundrischné dr. Apránszky Adelina Kitty) bírónőt, a XXV-XXVII. Kerületi Bíróság bíráját. A bírónő egy többrendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett csalásos ügyet tárgyalt le a magánlakásban. Az eljáró ügyész egyelőre szabadlábon védekezik, a védőt még az akció során a hátsó udvarban tarkón lőtték. (az „ügyvédkedés” néven bevezetett, azonnali halálos ítélettel járó tényállás vizsgálatát a közeljövőben végzi el az AB) (Munkatársunktól)

Egyre terjed a fővárosban az a szokás, hogy a bíróságot házhoz hívják. Orgovány Onidön Rómeó (arcát kérésére nem mutatjuk) elmondta, hogy  negyedik (és immár életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott) rablását  Havanna lakótelepi otthonában tárgyalta le bírónő. Orgovány elmondta, hogy sokkal emberközelibb, barátságosabb élmény volt és a családja is sokkal könnyebben dolgozta fel az esetet. Az Orgovány család halott rokonai emlékére megesküdött, hogy J.T.K. Amália (dr. Jambruschekné dr. Tornacsek-Kagylóssy Amália) bírónőt nem látták mostanában, fogalmuk sincs hol lehet.

A főleg fiatal bírónők által propagált gyakorlatot a felettes bírói szervek helytelenítik, az újonnan felállt Országos Bírói Hivatal későbbre ígért választ az ügyben. Egy neve elhallgatását kérő bírónő elmondta, hogy tőlünk keletebbre, pl. Üzbegisztánban a házi bíráskodás elterjedt és természetközeli formája az igazságszolgáltatásnak. „A nagyidős szabveszt odavágása is az élet része, miért ne kaphatná meg a vádlott az otthonában?” tette fel a kérdést a bírónő.

Megkérdeztük Dr. Sztár György ügyvédet is, aki elmondta, hogy a fő aggály az, hogy egy bonyolult, másodfokra került ügyben a legtöbb családnál nem áll rendelkezésre az infrastruktúra az ötfős tanács, az ügyész, a védő és a leíró megvendégelésére.

A jövő héten a Való Villában a tévé nyilvánossága előtt fog váratlanul erőszakot tenni VV Dzsekszon VV Kanapén, az ügyet élő egyenesben tárgyalja majd a beszavazott bírónő.

Szerdán élő közvetítés a Kúria előtti tüntetésről,  amelyet az Otthonbíráskodók Egyesülete nevében tartanak, az „Otthonbíráskodás nem önbíráskodás!” címmel

5 hozzászólás

 1. iustizmord — 2012-02-23 01:23 

maha hüjje., de értékeljük

8 hó
nem ffüg

 2. kszabo — 2012-02-23 05:49 

Rejtőien jó:) Az évekig húzódó valóságsóbiznich helyett az életben is lenne rá igény.
Mondjuk a híradó így: bevezették az ítélkezési statáriumot. Ezentúl a bíróság szakértőkkel felszeret rohambusza a helyszínre érve azonnali tárgyalást tart. A az elítéltet a félórás tárgyalás után már el is szállították méltó helyére.

 3. taser — 2012-02-23 10:10 

Az ügyvédi tarkólövést az AB szerintem engedélyezni fogja, de kizárólag nagy kaliberű (9mm +) kézi lőfegyverrel. térdelő helyzetben. A térdelő helyzet felvételét egy irányított az articulatio genisra ható rúgással lehet segíteni. ” Térdre utolsó imához ” felszólítás előrebocsátása kíséretében.
A pisztolyt a tarkótól 3 cm nél jobban nem lehet eltávolítani és legalább 30 fokos szögben lefelé tartva kell elsütni. Expanzív lőszer nem használható. A fegyvert csak a Bogár János Akadémiát legalább közepes eredménnyel elvégző személy kezelheti. ( külföldi hasonló végzettséget honosítani kell) Szükség esetén a TEK NNI BEI műveleti igazgatóságának tagja is elvégezheti.
Előtte egy 42 oldalas felelősségvállalási nyilatkozat átolvasása és aláírása szükséges.

 4. professzorpizka — 2012-02-23 10:21 

már megijedtem, hogy itt is az NFVSZ lesz jogosult eljárni

 5. rogaldorn — 2012-02-24 10:20 

Hehe, Dredd bírót a közéletbe! Igazságosztó MKI-el mindent elintézne…sallangmentesen. 😀

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.