Olvasom, hogy a Fidesz regisztrációhoz kötné a szavazást, és ez rossz. Akkor itt a különvélemény: nem az.
Az új választási rendszernek valóban voltak olyan elemei, amelyek a Fidesznek (pontosabban: a mindenkori kormánypártnak) használtak. Az egész rendszer szinte pillanatfelvétellé változtatja a választásokat. Orbánék valószínűleg jól emlékeznek a „sokan vagyunk, de nem elegen” és a „mindenki hozzon magával még egy embert” kudarcára.
A legtöbb szerencsejátékban a stratégia alapvető eleme, hogy ki „beszél” először. Ha senki sem „beszél”, akkor mindenki csak a saját lapjaiból kombinatorikai és valószínűség-számítási úton kitalálható információkból, illetve általános játékpszichológiai alapokból kell dolgozni. Az egyfordulós választás pont ezt jelenti, nem terítik a lapokat, nem mond senki téteket, az esetleges blöffök nem tudnak kiderülni.
Kimarad belőle a protest-mozgósítás lehetősége, valószínűleg azért, mert ezekre 2006-ban a Fidesz nagyon-nagyon ráfázott. Most is lenne mitől tartania a második fordulónál: a nagy, ám amorf ellenzék azonnal kikristályosodna, ha kiderülne, hogy kire lehet a „Nem Orbán” szavazatot adni. Persze, a kompenzációs szavazatok visszaszorulásával ez akár megúszható, hisz a győztes úgyis mindent visz majd, ám pillanatok alatt felállhat az artikulált, határozott ellenzéki erő.
A választási kampány időbeli és térbeli szűkítése tehát a Fidesz alapérdeke, hisz a listázott, karbantartott, mozgósítható szavazóbázist egyszer kell csak mozgósítani, és az első fordulós eredmények sokkjától befolyásolt második fordulótól sem kell tartani.
A kampányt megelőzően jelenleg egyetlen közéleti cselekményt végezhet, ráadásul fakultatívan a választópolgár: a kopogtatócédula leadását. Az ezzel való boltolásnak véget vetne a regisztráció, egyszerű okból.
Ha bármelyik ellenzéki érő időt és teret akar magának a választási kampányban, nincs más dolga, mint regisztrációs kampányba kezdeni. Az az olajozottan működő gépezet, amelyet a Fidesz kiépített, vetélytársat kaphat abban a pillanatban, amikor LMP-s, Jobbikos, szoci és gyurcsányista národnyikok kezdik járni a lakásokat, standokat állítanak a közterületekre, regisztrációra buzdítva. Facebook kampányok mehetnek körbe napok alatt, csak meg kell találni annak a módját, hogy segíthessék a választót regisztrációhoz.Tanácsadással, felvilágosítással, odakíséréssel. És már épül is a szép kis adatbázis.
Ráadásul elég olvasni a hatvanas évek Amerikájáról, amikor a regisztrációt a feketék körében népszerűsítő aktivistákat Délen néha agyonverték, meglincselték. Ilyen nálunk talán nem lesz, de kinek hiányzik az, hogy csámcsogjanak a cigánysorról regisztrálni hordott embereken, az állami cégeknél köröztetett mindenki regisztráljon körleveleken? A Fidesznek biztos nem.
A regisztráció bevezetése tehát akár jól is elsülhet, de nagyon nagy annak az esélye, hogy valaki a maga javára tudja fordítani, és akkor iszonyat nagyot fog visszaütni. Akárcsak az egész választójogi reform.
29 hozzászólás
1. escargot — 2012-05-23 16:22
Eddig a legtöbb választásnál (főleg marginálisokon) rendre azon pánikoltunk, hogy a radikálisok fognak majd elmenni szavazni, és mennyire torz lesz az eredmény, de – emlékeim szerint – ez eddig nem nagyon igazolódott, legalábbis tömegesen.
2. stoppos — 2012-05-23 17:09
Alapból minden párt arra épített eddig, hogy a másik oldal utálata miatt fognak az emberek elmenni rájuk szavazni. Ilyenkor elkezdték riogatni az embereket, hogy ha nem mennek el szavazni, akkor a másik oldal nyer és jaj a világnak. A radikálisok tömegével mennek szavazni kártyát ugyanezért húzták elő a kalapból. Amikor nem volt mivel riogatni és az emberek előre tudták a végeredményt, egy csomóan azért nem mentek el szavazni, mert minek. lásd az eu szavazás 46%-os részételi eredményét, szemben mondjuk a 2008-as népszavazás 50%-osával.
3. escargot — 2012-05-23 17:51
Ez az, hogy a kártyát rendre előhúzták, a jelenség benne él a köztudatban, csak épp bizonyítékot nem láttam még a tényleges létezésére.
4. escargot — 2012-05-23 17:53
Btw, jól értem, hogy az előzetes regisztrációt nevezi a vezér intellektuális cenzusnak?
(Arra igény éppen volna, bár lehet, hogy tőlük még az is visszásan hatna.)
5. stoppos — 2012-05-24 09:25
Volt egy tanárom még a 90-es évek elején gimnáziumban, aki azt mondta, hogy minimum egy másodfokú egyenlet megoldásához hasonló nehézségű feladathoz kötné a szavazást. Akkor még úgy voltam vele, hogy mindenkinek joga van, de egyre inkább egyetértek vele. 🙂
6. iustizmord — 2012-05-23 19:20
nem jelentkezek be. ne regisztráljon már engem senki sehová. lesből akarok előugrani és szavazni.
7. marcipan — 2012-05-24 11:13
Ezt most komolyan gondoltad? A politika dilettáns, amcsikat random másoló, a társadalmat sem egészében, sem részleteiben nem értő, egysíkú, szemellenzős demagógokkal van tele, minek állsz be a sorba?
Ne haragudj, de mi nem az USÁban élünk, főleg nem a 60as években, semmi nincs az égegyadta világon, ahol párhuzamot lehetne húzni a két társadalom között, te meg jelentősen magasabb ligában játszol mint mráz ágoston.
8. pierredelacroix — 2012-05-24 18:17
Khm, nem azért problémás a regisztráció, mert a Fidesznek kedvez vagy nem, (ezen az alapon csak a gyurcsánykák utasítják el) hanem pont amiatt, amit te is mondasz. Könnyen visszafelé is elsülhet. (Szerintem megint „hülyének” nézik az embereket, akiknek „atyai” – ezt nevezik különben patriarchális államnak – noszogatás kell: töröljék el a szavazati küszöböt, és majd meglátják, hogy mennyien mennek majd el legközelebb szavazni. Kérdéses, hogy ez értelmes lépés lenne-e, de hogy becsületesebb, az fix).
A radikálisok könnyebben mennek szavazni: ez nem riogatás, hanem ténykérdés, amelyet minden kutatás kimutat. Az más kérdés, hogy a két nagy párt 2010-ig, most pedig az egyik olyan sikeresen gyűrte maga alá a saját radikálisait (Egy a tábor, a zászló! és még mondják, hogy a magyarok széthúzóak) hogy ezt nehéz volt kimutatni, bár nem lehetetlen egy képzett szakembernek. Lásd a Magyar Nemzet – Magyar Hírlap – Heti válasz triászt vagy a Népszabadság (bár a kemény adatok alapján még ez a politikai lap áll a legközelebb ahhoz – nem röhögni – amelyet nyugati értelemben függetlennek neveznek) és Népszava) felosztást, vagy a Kövér László által betöltött szerepet.
A Jobbik erősödése is inkább a radikalizmus iránti társadalmi igény növekedését tükrözi, mint magának a pártnak a politikájának az elfogadását vagy a FIDESZ stratégiájának sikertelenségét.
9. untermensch4 — 2012-05-25 07:53
szeretem demagóg módon leegyszerűsíteni a dolgokat:
a) vagy „mindenki egyenlő”, lesből előugorva orvul szavaz ( akár havi/heti rendszerességgel is mint állítólag svájcban )
b) állampolgársági vizsgához kötni a szavazás lehetőségét
c) csak listás szavazás,százfős parlament, minden %-nyi leadott szavazat egy helyet ér, a töredékszavazatokat megkapja az akire a legtöbben szavaztak
d) legalább parlamenti választáskor ( megfeleltetve egyéb népszavazáskor is) a választék végére még két rubrika: 1.egyik sem 2.kivégezni mindet
10. zweitakt — 2012-05-25 10:09
Egész egyetértek!
Jó ötlet még a lesbőlszavazáshoz, hogy mindenkinek van 10 szavazata egy ciklusban, amit arra használ fel, amire akar: slágerlistára, lájkolásra, valóságsóra, vagy politikai választásra.
Hozzáteszem:
A demokrácia az egyéni ostobaság kollektív bölcsességébe vetett hit.
Magyarul: Hiszek benne, hogy sok buta együtt okos…
B) Churchillt idézném: Nem jó rendszer a demokrácia, de jobbat még nem találtak ki…
C)A világtörténelemben azok az országok, és addig működtek jól, és lettek erősek, szépek stb, ahol alkotmányos monarchia, azaz felvilágosult diktatúra volt….
11. zweitakt — 2012-05-25 10:10
Hja, és a kivégezni mindet helyett a szénbányába/gátakra/utakra/kőbányába velük dolgozni jobban tetszene;-)
12. rdos — 2012-05-25 12:40
A szerző mondandójával alapvetően egyetértek. Pár észrevételem van csak.
„Az egyfordulós választás pont ezt jelenti, …”
Hát a mi, mostani választási rendszerünk nem egyfordulós. A kopogtató cédula gyűjtés, az a „0.”, nulladik forduló. Ráadásul az nem titkos! Most hogy még regisztráció is tervben van, megvan a „-1.”, mínusz egyedik forduló, mely szintén nem titkos!
Ha hozzátesszük az 5%-os ? bejutási küszöböt is, valamint a jelöltállítás igencsak nem demokratikus módját, akkor az is megkockáztatható, hogy a „népképviseleti demokráciánk” csak látszat! Ki ne emlékezne az 1986-os, proletárdiktatúra alatti kettős ogy. képviselő jelölésre, választásra?
Az eftársak finomítottak a technikájukon, az átkosbeli „pártunk és kormányunk” helyett lett „többpártunk és kormányunk”. Tekintettel arra, hogy az átkosbeli pártunk és kormányunk egyértelműen szovjet diktátum volt, valamint figyelemmel arra is, hogy pártállami titkosszolgálati múltunk mai napig titok (ha megismerhetnénk, az is kiderülhetne, milyen fokú csicskáztatásnak voltak kitéve a magyar eftársak a szojvet evtársak részéről), óhatatlanul megfogalmazódik a gyanú:
Biztos hogy szabadon? választott kormányaink a mi érdekeinket képviselik? Mert hogy 1989-ig a SzU érdekét képviselték, az nem titok (Janibának kb. annyi önálló döntési lehetősége volt, hogy milyen színű nyakkendőt vegyen fel). Azóta a bolsevik technikák és struktúrák továbbélése mellett, mintha kitapintható volna egy amerikai (nem, nem Latin-Amerikára gondoltam) hatás is.
Választási rendszerünkről, „módszerváltásunkról” ajánlom minden közélet iránt érdeklődő számára Bereznay András, kibulizott ország c. írását:
http://www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
Ha másért nem, azért is érdemes elolvasni, mert az egyetlen erőszakmentes megoldást is megadja.
13. untermensch4 — 2012-05-25 18:11
valahol olvastam: nem az számít kik szavaznak hanem hogy a szavazatokat kik számolják össze – sztálin
14. SzJoe — 2012-05-26 07:22
Gőzölgés.
-Nekem olybá tűnik, itt is megjelent az intellektuálisan politizálók egyetemet végzett csordája. Egyre több helyen találkozhatunk velük. Legfőbb jellemzőjük: az alsóbb végzettségű, tehát náluk sokkal butább (szerintük alsóbbrendű) embereket ki kell zárni a politikai véleménynyilvánítás szavazással történő módjából. Ezzel csupán két pici gond vagyon, éspedig a következők:
– Manapság már az ilyen rendszerek nem húzzák túl sokáig;
– az ilyen rendszereket kitalálók, és a gyakorlatba átültetők sem húzzák túl sokáig.
A jámbor,butának nyilvánított, elszegényedett népeknek ugyanis van egy tűréshatára, ami népenként változik, viszont egyre könnyebben elérhető. Akkor a fentebb említett „okosok” csordája okosan üldögél összedugva kis fejét, a kis „butuskák” nyája pedig dönt. Helyette is. Minden értelemben. Közöttük élek, közéjük tartozom. Buta vagyok, de vannak füleim, szemeim, borsónyi agyacskám. Az engem körülvevő közeg neszeiből tudom, már nem sok hiányzik egy újabb döntéshez. Akkor megjelenik a két plusz rubrika is sok x-el 😉
15. pierredelacroix — 2012-05-26 16:31
Egyetértek veled mindazzal, amit mondasz, de kikérem magamnak az „egyetemet végzettek csordáját”. Egyrészt magam is egyetemet végeztem, másrészt – empirikus úton végzett kutatások alapján – az adatok arra mutatnak, hogy a főiskolások körében, illetve azok körében, akik elkezdték az egyetemet, de a diplomát nem szerezték meg, magasabb a cenzus bevezetésének gondolata.
16. SzJoe — 2012-05-26 20:50
Megkövetlek, valóban a felsőfokú tanulmányokat folytatók lett volna a megfelelő szóösszetétel. Mindenesetre ez valóban jelenlévő probléma, s egy ilyen drasztikus figyelemfelhívás volt csupán a szándékom. Mindennemű személyeskedés és mutogatás nélkül.
17. Tromb74 — 2012-05-27 00:08
Különösebben nem látom ezt problémának. Egy felsőfokú tanulmányokat folytató polgárnak is joga van hülyének lenni.
Ami a regisztrációt illeti. Szerintem annak ellenére, hogy a Fidesz ezt saját győzelmének biztosítása érdekében akarja bevezetni, még akár jó is lehet, bár szerintem csak hosszú távon.
Minden kampányhoz, így az előzetes regisztrációra motiválóhoz is baromi sok pénz kell. A Facebook és más alternatív felületek csak korlátozott sikert eredményezhetnek jellegükből adódóan.
Pénze pedig leginkább a Fidesznek lesz, már két éve lapátolják azt a baráti cégekbe, és még van bőven idő a kampányig. Ha ehhez még sikerül megnyírbálniuk a pártok állami támogatását, nem marad ütőképes ellenfelük.
Az egyetlen valós veszély, ami fenyegeti őket, hogy az illúzió vesztett, (szó szerint) kiéheztetett tömegek kapával, kaszával, zetorral tisztítják meg a terepet.
A fenti eszközök egyike sem alkalmas a precíz sebészeti beavatkozásra, ezért nagyjából mindenki veszélyben lesz, aki nem tud felmutatni legalább egy pár trágyával dekorált gumicsizmát (nem a trendi urbánus fajtát), vagy egy olajos melós ruhát.
Ha a fentiek nem következnek be, akkor a regisztráció talán a 2018-as választásokra meghozza gyümölcsét.
18. panamajack — 2012-05-27 09:49
Jó meglátás. SzJoe hozzászólása valószínűleg jó összefoglalása annak, amit sokan gondolnak a partvonalon túlra szorított rétegek között. És akkor egy nap ismét aktuálissá válhat a régi vicc:
Egy medvét, egy rénszarvast és egy farkast tartóztat fel a határőr a finn-szovjet határon 1938-ban.
– Hát maguk kik és mit keresnek itt?
– Politikai menedéket szeretnénk kérni.
– Maguk? De hát minek?
– Berija elvtárs kiadta a paracsot, hogy az összes hazaáruló elefántot agyon kell lőni!
– De hát maguk közül egyik sem elefánt?!
– Na de mire azt mi kimagyarázzuk…
19. pierredelacroix — 2012-05-28 12:42
Persze, hogy a felsőfokú tanulmányokat folytatóknak is joga van butának lenni. Én azért tiltakoztam a leírás ellen, mert Magyarországon úgy tűnik, hogy divat egyes rétegeket kollektíve hülyébbeknek tartani másoknál. Pedig egy egyetemet végzett nem biztos, hogy ostobább, mint egy kukás (vagy fordítva). Maximum a tanultság fokában lehet eltérés.
A demokrácia lényege éppen arról szól, hogy – elvileg – még egy utolsó koldus is a hatalom csúcsára juthat, ha ehhez megvan a tehetsége, tudása, akarata és támogatása. (Általában ez utóbbi három miatt nem fordul elő mégsem).
A regisztráció amúgy jó lenne, de akkor már az egész franciaországi politikai rendszert is át kellene venni. Az V. Köztársaságban azért vezették be egyébként, hogy a gyarmati népesség (pontosabban a tengerentúli megyék) lakosait (különösen az algériai „feketelábúak”), akik a gyarmatbirodalom felbomlása miatt Franciaországba frissen bevándoroltak, ne szavazhassanak, és így ne okozzanak olyan politikai káoszt, amilyet eddig okoztak.
Eszmeileg lehet bevezetése mellett érvelni azzal, hogy így az embereket, akik elmennek szavazni, nem csupán pillanatnyi érzelmi állapotuk miatt fognak szavazni, hanem racionálisan, a pártok programjai alapján fognak választani. Ez „békeidőben”, amikor az egyes pártok politikai céljai és értékei között nincsen nagy különbség, nem is különösebben fontos. De zavaros helyzetben ez a szélsőséges irányzatok előretörését gyengítheti (akiket a közvélemény-kutatók azért is nehezen tudnak mérni, mert nagyobb arányban találhatóak meg köztük az ún. rejtőzködő szavazók).
De – hangsúlyozom – ez csak az egyik lehetséges – és nem is a leghatékonyabb – megoldási lehetőség a választók racionális alapú döntésének kikényszerítésében, amelynek ráadásul egyedül nem is működhet.
Szerény véleményem szerint Magyarországon amúgy sem (csatlakozva az előttem szólókhoz): az eddigi választásokon nem éppen a modern értelemben vett felelős, racionális (érdek és érték alapon) választók döntötték el a mandátumok sorsát. (Na jó, 2006-ban igen: arra szavaztak, akiről a legjobban lehetett hinni, hogy ígéretét betartja, kifutását ismerjük). Talán majd 10-30 év múlva, amikor kialakul a magyar demokratikus politikai kultúra, visszatérhetünk erre a kérdésre.
20. Tromb74 — 2012-05-29 10:15
Véleményem szerint a racionális döntésen alapuló szavazás illúzió, másrészről az érzelmi alapon való döntéseket sem kell alábecsülni.
A választási kampány alatt elhangzó ígéretek között csak korlátozott mértékben nyújt segítséget a ráció.
Az ígéretek realitását tudod mérlegelni kellő tudás és racionalitás birtokában, de a valós szándékot ennél jóval kisebb mértékben.
Jelen esetben arról lehet szó, hogy kormányunk a saját szavazói jelentős részét verte át (mint szart a palánkon), ezért joggal fél tőle, hogy a választások előtti sárdobálásban alul maradna pl. a Jobbikkal szemben.
A regisztráció – bár erre is alkalmas – nem az együgyű izomból szavazók kiszűrését szolgálja, hiszen a Fidesz hagyományosan ennek a rétegnek a segítségével szedi össze szavazatai jelentős részét. A valós cél az egyetlen potens ellenfél kiherélése.
Ettől függetlenül – ahogy említettem – a regisztráció még hasznos lehet nagyjából azért, amit te is említettél..
21. pierredelacroix — 2012-05-29 12:07
Én is tisztában vagyok ezekkel, ezért ellenzem is a regisztráció bevezetését.
22. Tromb74 — 2012-05-29 16:37
A jobbik esetleges győzelme rejt magában némi veszélyt. Ha eltekintünk a nagy szavaktól és a rettegés marketingtől, akkor is az a helyzet, hogy ellenzékben nagyon éretlenek, kormányra kerülve se fog öt perc alatt benőni a fejük lágya.
23. pierredelacroix — 2012-05-29 18:15
Hát a Jobbik belefutott a radikális pártok rákfenéjébe (ha jósolnom kellene, és nem lesz sokkal rosszabb a politikai helyzet, akkor sokkal többet, mint 2010-ben még évtizedekig nem tudnak elérni) a szélsőséges szavazók egyesítésével:
– Vagy úgy politizál eddig, ahogy 2010-ig, hogy megtartsa a szavazóit (de ekkor fel kell adnia azt a célt, amivel őket összefogta: a kormányra kerülést. A Jobbiktól is létezik jobbra szavazó).
– Vagy a kormányra kerülésért fel kell adnia sokat a hangoztatott elveiből. Itt a kérdés, hogy a tömegbázisa ezt hogy fogadja, illetve „középről” hány embert tud megszólítani.
Jelenleg nem mernek egyik dolog mellett sem dönteni (talán a párton belüli különféle hatalmi csoportosulások és eszmei áramlatok miatt).
24. untermensch4 — 2012-05-29 17:32
az „izomból szavazók” kiszűrésének lehetőségével a regisztráció is csak egy (nem működő) próbálkozás a régi paradoxon leküzdésére: hogyan lehet populizmus nélküli demokráciát létrehozni miközben a választók többsége ostoba és/vagy tudatlan?
25. Tromb74 — 2012-06-02 02:29
A populizmus térnyerése nem a választók ostobaságával, hanem a kormány elitizmusával van inkább összefüggésben.
Ha egy kormány nem lenne vádolható (jelen esetben joggal) elitizmussal, a populizmus okafogyottá vállna.
A választok butaságán, manipulálhatóságán majd ráérünk akkor aggódni, ha az elitista vezetés problémája már megoldódott.
26. panamajack — 2012-06-02 07:52
Szerintem a kettő együtt jár. Általában minél elitistább egy kormány cselekedeteiben, annál populistább a szólamaiban. Nyilván a miérteket nem kell magyarázni.
27. Tromb74 — 2012-06-02 10:00
Azt se felejtsük el, hogy a demokrata és a populista kifejezések között a legnagyobb különbség az, hogy az egyik görög a másik meg latin eredetű.
Amúgy igazad van. Lényegében minden hatalom a nép érdekeire hivatkozik, ezért az elitista kormány kénytelen populista kommunikációval kompenzálni.
28. untermensch4 — 2012-06-02 17:47
a demagógia is görög eredetű, a racionalizmus meg latin… de ez így felszínes érvelés. a kormány elitizmusától független a választók átlagos szellemi színvonala. aki népszerűtlen („antipopulista”) arra nem szavaz a többség mert nem népszerű (ha mégis akkor viszont ez eleve alkalmatlanságának bizonyítéka hiszen nem lehetne az…)
a probléma az hogy ha a többség szavazata némi média-agymosással irányítható vagy önállóan ostoba akkor a „demokrácia” ugyanúgy nem a szótári jelentését valósítja meg mint a „kommunizmus” alkalmazási kísérletei
29. Tromb74 — 2012-06-03 00:52
untermensch4
Popupulista=Népista
Demokrata=Népuralmista (nagyjából)
Erre gondoltam.
Az antipopulista pedig nem népszerűtlen, hanem népellenes, vagyis elitista.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.