Rendszerváltó tanulmányok 12: Közoktatás, avagy Hoffmann Rózsa közbelép, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára

A kormányról sokat elmond, hogy milyen minisztériumokat állít fel. Az “elmúltnyolcév” érában nem volt például belügyminisztérium és nem volt igazságügy-minisztérium, hanem a kettő helyett sóhivatal. A mostaniban nincsen pénzügyminsztérium és kultuszminisztérium, hanem helyettük sóhivatal. Az ilyen sóhivatalok rendszerint azért jönnek létre, mert nem erős ember irányítja őket (mint pl az MSZP-éra pénzügyminisztériumát vezető szocialista erős ember Veres, vagy a Fidesz-éra belügyét vezető erős ember Pintér) és az adott terület tényleges irányítása máshol van.

A kormánynál Pepita Ofélia áll és gitározik

Ennek a felállásnak az a veszélye, hogy a minisztérium élére kinevezett látszatember privát elmebaját, vagy pedig  a veszélyeskáder-lerakóba elhelyezett egyéb futóbolondok random dilijeit csak úgy jogszabályba foglalgatják, vagy egyszerűen az önjelölt Napóleon időnként felsétál a pulpitusra és sürgősen bejelent valamit, mintha Pepita Ofélia, esetleg Schwachta Szókratesz vagy Knapp (ahogy tetszik) is részt venne az irányításban.

Ennek ma az egyik legszebb példája az oktatásügy. Köztudott, hogy nálunk mindenki ért az oktatáshoz, a makrogazdasági mutatókhoz, a szexhez, a vezetéshez, a futballhoz és még pár dologhoz. Persze ez a világon mindenütt így van, csak nem értesülünk róla. Az oktatásügyünkben azonban pont annak vagyunk tanúi, hogy lózungok követnek lózungot (lesz ám lózungos poszt, készül már) és senkinek sincs arról fogalma, hogy mit kellene az oktatással csinálni.

Előrebocsátom, én sem tudom. Nem vagyok pedagógiai szakértő, annak ellenére sem, hogy anyai ágon tanárdinasztiából származom, tucatnyi tanár rokonom van. Itt most impressziókat fogok leírni és az, hogy milyen szerepet kellene betöltenie az oktatásnak hazánk életében.

Kérek tizenöt deka történelmet szeletelve és fél kiló irodalmat

Jól látható, hogy az oktatásban teljesítményorientált, ipari szemléletet erőltetnek. Időnként feltűnik egy megmondóember és közli, hogy megengedhetetlen, hogy nálunk nem oktatnak tökvájást és akkor holnaptól vezessenek be az iskolákban heti három óra tökvájást.

Egy héttel később a következő ápolt beszünteti az informatika-oktatást, vagy átalakítja. Őt letaszigálja a pódiumról a világhírű karnagy, esetleg Gustav Bahr, és beleordítja a mikrofonba, hogy mindenki tanuljon németül mert az a helyes. Esetleg iskolaérettség vizsgálata nélkül zavarják a gyereket iskolába és punktum.

Egyrészt világos, hogy pusztán a vakszerencse miatt van, hogy ezek az alakok nem a kocsmaasztal mellett, hanem a minisztériumban mondják a magukét. Másrészt viszont úgy tűnik, hogy az oktatási kérdések kimerülnek annyiban, hogy mit kellene még a gyerek fejébe beleönteni, felülről. A gyerekagyak közvetlen tankolásának igénye szülte a mindenkori keret- és központi tanterveket és újabban a központosítást, amihez elfelejtettek költségvetést csinálni.

Alkotói függetlenség vagy kerületi tanhadnagyok?

A közoktatásnak az egyik legfontosabb fundamentuma pedig az lenne, hogy megtalálják benne a központi irányítás és az alkotói függetlenség nagyjából jó elegyét. Igen, alkotói függetlenség. Emlékszem sok évvel ezelőtt egy Széchy Tamás interjúra, ahol magát alkotó embernek mondta. Csodálkoztam rajta, hogy miért is nevezi magát egy edző alkotónak. Pedig az. Sok, jobbnál jobban úszó gyerekből kell kiszúrnia azt a néhányat, akit majd tizenöt év múlva még úgy meghúzza az utolsó húsz métert, hogy nem marad ellenfele az olimpiai döntőben. Belőle minden áron (akár a személyisége torzulása árán is…) ki kell hoznia a lehető legjobbat. Szobrászat ez a javából.

A tanár is alkot. Minden fokon másképpen. Egyszerre olyan zseninevelő, mint Széchy, másrészt viszont őt nem akkor fogják eredményesnek tartani, ha a harmincfős osztályból huszonhét hülye mellett nevel három matekzsenit, hanem ha mindegyik elboldogul majd a matematikával felnőtt korában.

Nemrégiben a HVG honlapján látható volt egy videofelvétel egy iskoláról, ahol érdekes módon sikerült a máshol rengeteg gondot okozó, beilleszkedni képtelen, hátrányos helyzetű családokból származó cigány gyerekekből szorgalmasan tanuló, eredményes, csillogó szemű kisdiákokat faragni, anélkül, hogy erőszakot, vagy más drasztikus szankciót alkalmaztak volna. Kiderült az igazgatónő beszámolójából, hogy rengeteg munka és figyelem a siker kulcsa. A diákok folyamatos csoport-foglalkoztatása, a személyre szabott előremenetel a tananyagban, az egymást felhúzó eredményű tanuló eszembe juttatták a falusi iskolát, az osztatlan alsó tagozattal, ahol a tanító (pl. a nagyapám) különösebb elméleti alapok nélkül, de ugyanezt csinálta.

Kérdés, hogy ha ilyen is van, akkor hogy jutunk el ahhoz a tragikus helyzethez, ami most van?

Tökéletes rendszer, tökéletes hazugság

Meggyőződésem, hogy szerepe van a dologban annak a helyzetnek, ahová a magyar közoktatás a nyolcvanas évek végére eljutott. Kiépült egy olyan intézményrendszer, amely akárcsak a kultúra, a mezőgazdaság vagy az ipar területén, itt is a társadalmi élet egy adott részét a teljesség igényével akarta szabályozni.

Hiba lenne ezt a rendszert kizárólag a poroszosság vádjával illetni. Igen, sok tekintetben poroszos volt, de gondoljuk meg, hány énekkar, táncegyüttes, helytörténeti szakkor, ásványgyűjtő szakkor stb. működött az akkori iskolákban! A rendszerben igenis volt helye a tábla előtt fénysebességgel cikázó, a tanítást életformaként űző tanárzseniknek, akik nemhogy szigorúak nem tudtak lenni, egyszerűen a légynek sem tudtak ártani.

Nem ez az akkor kiépült rendszer legjellemzőbb tulajdonsága, hanem az, hogy a totális szabályozás mindig uniformizálást igényel. Ha uborkaügyi szabványt akarok csinálni, akkor meg kell határozni a nyersen fogyasztható és savanyítandó uborkákat, méretosztályokat. Amelyik ebbe nem esik bele az nem uborka. Vagy ha különböző uborkajogi egyezmények miatt ezt nem mondhatom, akkor azt mondom, ezek a kisegítőbe való uborkák.

A világ legokosabb diákjai

Hasonlóan az oktatási rendszer meghatározta a magyar diák (közismerten Nobel-díjas alapanyag!) ideális tanmenetét. E tanmenet szerint az érettségiző magyar gimnazista két héten belül képes: hetvenvalahány különböző matematikai törvényszerűséget (cos. tétel, csonka kúp térfogata etc.) szabályszerűen bizonyítani, további nyolc matematikai feladatot a koordináta-geometriától kezdve a valószínűség-számításon át a gráfelméletig megoldani, a magyar és a világtörténelem valamennyi fontos eseményét dátum szerint felsorolni és azokról értő módon beszélni, irodalmi elemző esszét írni. Ezenkívül folyékonyan beszél egy idegen nyelvet, melynek nyelvtanával ugyanolyan pontosan tisztában van, mint a magyar nyelvtannal, noha – hacsak nem finnül tanult – még az alapfelépítés is más. Ezen kívül vagy tud még egy idegen nyelvet, vagy egy természettudományos tárgyat fúj kívülről.

Nos, én kitűnőre érettségiztem. Ez köszönhető annak, hogy egyik tankönyvemet se kellett soha kétszer elolvasnom. Más ügyesen cselez a labdával, szépen énekel vagy nagy mellei vannak, esetleg kifejező, azúrkék szemei, nekem ez a képesség jutott az élet autóskártyájában. Nem tudom, ha más jutott volna, akkor biztos sokkal szorgalmasabb lennék vagy tudnék hízelegni a jobb eredményért, esetleg együtt fociztam volna a tanár fiával. Másrészt értelmiségi családba születtem, öt éves koromban könyvet adtak a kezembe. Harmadrészt pedig pályájuk csúcsán levő tanárzsenik voltak a tanáraim között.

Így egész jól megtanultam a gimnáziumi tananyagot. Mi a helyzet azokkal, akik kevésbé szerencsés helyzetből indultak? Jobb esetben az iskolán belül, sajt hatáskörben, ilyen-olyan korrepetálásokkal megoldották az illúzió fenntartását. A többieknek jutottak a B és C kategóriás iskolák.

Pénz és kényszerpálya

A rezsim rengeteg pénzt ölt a szabvány-előmenetelű, szabvány diákokra szabott oktatásba. A vonzó tanári életpálya és számos akkor még jórészt ismeretlen életút (vegyészként például nem lehetett lelécelni nyugatra kémcsövet mosogatni vagy amerikai egyetemre ellenőrző kísérleteket szakmányban csinálni) hiánya miatt tele volt a rendszer értelmes, a rendszer korlátain messze túlmutató szakértelmű emberrel.

Az, hogy az oktatás oda jutott, ahol most van, azért történhetett meg, mert a rendszer felborult. Az iskolák áttolása az önkormányzatoknak azt eredményezte, hogy a korábban egységes (nem feltétlenül helyes) elvek alapján fejlesztett intézményeknél azonnal megjelentek a regionális különbségek. Megindult a tanárok elvándorlása.

Közben azon az illúzión, nemzeti önazonosságunk egyik alappillérén, miszerint a mi diákjaink a legjobbak a világon, nem változtattunk. Csak azt felejtettük el, hogy az illúzió legalább részbeni fenntartására nincsen már korlátlanul túlórázó tanár. A filozófia-tanár biztosításokat ad el, a tornatanár fitneszoktató lett, szakkör helyett pénzért magánórát ad a többi, mert nem akar éhen halni. Az eszközpark sem olyan már, hogy a leégett ampermérőre egyszerűen leadunk egy rendelést.

Útkeresés, ötletelés

Az oktatásügy utóbbi húsz éve arról szól, hogy ehelyett találjunk valami mást. Volt olyan (a Magyar Bálint-féle kurzus) amelyik liberalizálni akart, egy olyan országban ahol száz éve mindent felülről mondanak meg. A mostani kurzus pedig, akárcsak az élet más területein, csak saját szocializációs hátteréhez, a Kádár-nosztalgiához tud nyúlni, és központosítani akar. Húsz év után, amikor egyes iskolák kiverekedték maguknak a felemelkedést, mások pedig lezüllöttek, el akarja újra kezdeni a központi osztogatást, az egyenlősdit, a kilobbizott pénzeket.

Azt felejtettük el, hogy a megoldások fel vannak találva és alkalmazásban vannak. Ezekről mindig van egy film vagy egy hétvégi újságcikk, hogy jé, így is lehet. De a magyar politika egyik sajátossága, hogy nem lehet megoldani terv, (elnézést: TERV) nélkül pár tízmilliárdnak valami látványos pénztemetőbe tolása nélkül semmit.

A mai problémák három csomópont köré szerveződnek: szervezeti keret, oktatási modell, társadalmi beágyazottság

Tankerület? Tanrégió? Tanjárás?

Ha Magyarországon bárminek a regionális kereteit nézzük, akkor sajátos fejlődés alapján kialakult rendszert, rendszereket találunk. A XIX. század végére megszilárdult modern vármegyék már nagyjából jó, természetes és kulturális határvonalakat tiszteletben tartó rendszert alkottak. Egy ország regionális felosztásának ugyanis több dimenziója van. Vannak régi jogi kiváltságokra alapuló területi egységek, mint amilyenek nálunk a kun és a jász részek, a határőrvidékek, székely székek, stb. Vannak kulturális határvonalak, amelyeket Hamvas Béla elemzett olyan szépen a déli és északi mentalitású emberekről és falvakról a Dunántúlon. Aztán ott vannak a vallási tradíciók, katolikus és református falvak, gazdafalvak és zsellérfalvak, mezővárosok dölyfös tőzsérekkel, hegyvidéki városok, németajkú polgársággal…

A szocializmus iskolarendszere a fentiekre alig volt tekintettel. Mintha egy hadsereg organogramját (hadrendjét, állománytábláját) nézegetnénk, le volt bontva egyre kisebb egységekre, erőforrások odacsoportosítva, lakosság kiegyensúlyozva, alles in Ordnung,

Most, olyan alapvető kérdésekre sem tudjuk a választ, hogy mennyi és milyen fajta iskola felelne meg Magyarország településszerkezetének, demográfiai, kulturális adottságainak. Hol jobb, ha tűzön-vízen át fenntartunk legalább egy alsó tagozatot és mikor van az, hogy a gyereknek jobb ha hozza-viszi az iskolabusz?

A visszahozandó járási rendszer hogyan viszonyuljon a közoktatáshoz? Legyen járási oktatási igazgatás? Vagy az állam megyei szintről igazgassa az iskolákat? Melyik falu néptelenedik el, ha elvesszük az iskoláját és melyik nem?

A tragédia az, hogy ezekre a kérdésekre semmilyen válasz nincsen, holott évente három szekérderéknyi PhD dolgozatot írnak regionalizmusból, szervezési és vezetési tudományból. Helyette lózungok, legjobb esetben Klebelsberg Kunó emlegetése.

Cipőt a cipőboltból, tisztességet tisztességórán, orr-nempiszkálást orr-nempiszkálásórán

Véleményem az oktatási modellről talán sejthető. A teljesítmény, a mérhető eredmény, a letanított anyag hajszolása úgy tűnik, még sokáig kísért.

Úgy vélem, hogy a mostani oktatáspolitika teljesen kihagyta számításaiból az oktató embert. Az oktató embert, aki nemcsak oktat (sőt: leoktat) hanem nevel. Ennek szerintem jó példája az etika és az állampolgári ismeretek oktatása. Utóbbit, a hülye bürokráciára felkészítés jegyében még el is tudom fogadni, ám ahol irodalomból megtanítják (elvileg) az összes görög drámát, valamint Shakespeare-t, mi a fenének is kell még külön etikai dilemmákkal foglalkozni heti egy órában amikor focizni is lehetne helyette? Ja, hogy Shakespeare úgy lett “letanítva” hogy kösd össze melyik mellékszereplő melyik drámában szerepel, illetve hanyas lába volt Lear királynak?

Amikor azzal szembesülnek, hogy a tanár-utánpótlás gyengül és a jó tanárok (újak vagy régiek) csak kapkodják a fejüket az újabbnál újabb direktívák és rendszerek között, közben alig keresnek, közben (főleg vidéken, kisebb településeken) sokszor olyan családok gyerekeivel kell foglalkozni, akiknek szülei közé a rendőrök csak csapatosan mennek be, nos akkor csak egyfele tudnak nyúlni.

Ha azt látják, hogy az iskola képtelen teljesíteni két alapfunkciója közül az egyiket (nevelni) akkor a másikat, az oktatást próbálják erőltetni, mert az mérhető, mert azt be lehet írni a statisztikába, hogy mi ilyet is tanítunk. Gázt adunk, mert a gázpedált legalább tudjuk hol van. Rosszul dolgoznak, nosza központosítsunk és ha a ló nem húz, akkor nosza, elő az ostort.

Helyi elit: Kocsmáros, polgármester, nade a tanár?

A társadalmi beágyazottság problémái nagyrészt a szervezeti keret bizonytalanságából adódnak. A mostani központosító törekvések teljesen kiölik a rendszerből a szubszidiaritás elvét, vagyis azt, hogy a döntéseket a hatásterületükhöz a lehető legközelebb kell meghozni. Említettem már a tanár két, iskolán belüli feladatát: oktat és nevel. Ennek csak akkor tud eleget tenni, ha egyben a helyi értelmiség természetes tagja. A rendszerváltás érdekes társadalmi jelensége, hogy a katonás központosítással működő iskolák kereteihez szokott tanárok közül kevesen tudtak a helyi elitbe úgy beépülni, hogy helyi, megyei, vagy országos képviselőként, alpolgármesterként vagy más hangadóként vezető szerepet játszanának.

A tanárnak van tyúkanyó típusa, aki nem vágyik arra, hogy vezető legyen, de sok tanár hordja tarisznyájában a marsallbotot, hiszen nagy létszámú szervezet vezetése, összetartása a feladata és ez politikusi vénát is igényel. Az, hogy a mindenkori kormány már húsz éve a lábát törli a magyar közoktatásba, az annak is köszönhető, hogy nem vagyunk érett demokrácia, így a helyi civil erők hátán kevés gyakorló tanár jut hatalmi pozícióba. Én legalábbis nem emlékszem olyanra, hogy X város polgármestere vagy Y egyéni választókerület képviselője felállt volna és keményen bekérdezett volna az aktuális Pepita Oféliának vagy Rózsának, hogy “mégis, kollegina, ezt hogy a fenébe’ tetszik gondolni? Az oké, hogy a parlament előtt van pofája azt mondani amit mond, de egy mokkaszagú tanáriban a tanárok előtt el merné mondani? Jöjjön már el hozzánk Pusztakotkodácsra, úgyis én vagyok ott a polgármester is, aztán mondja el helyettem a tanáriban, mert én ott tanár vagyok, nem bohóc, szóval nem szívesen csinálnám”

Talán mondani sem kell, hogy a központosítás, ahol egy vidéki iskolát holnapra egyszerűen bezárnak, az mennyit fog “használni” a tanári kurázsinak.

Szakképzés-konfekció

Van ezzel más baj is. Ahogy fentebb írtam nincsenek egyforma diákok és egyforma régiók. Főleg szakiskolai környezetben nagyon fontos a kreativitás és az, hogy a tanárok-oktatók a helyi üzleti élettel folyamatos kapcsolatot tartsanak, saját maguk befolyással lehessenek arra, hogy milyen szakmákat, milyen hangsúlyokkal oktassanak, hogyan pályázzanak, akár a helyi cégekkel közösen támogatásokra, stb.

Ha minden itt felsorolt naiv utópiából lenne valami, nos az a mostani politikai elitet velőtrázóan rémítő képet rajzolna elénk. Nézzük csak végig:

– a helyi közösségbe beépülő iskolák, amelyek az oktatáson messze túlmutató szerepet játszanak a nőegyleti bál megrendezésétől az egészségügyi szűrővizsgálatok kampányszerű megrendezésén és a felnőttoktatáson túl a városi (községi) foci- és pingpong bajnokság megszervezéséig

– olyan tanárok, akik szűken vett oktatási szerepükön messze túlmutató szerepet játszanak közösség életében, véleményvezérek, a közösségi élet aktív alakítói, új társadalmi fejlemények (egészséges életmód, amatőr színjátszókör, énekkar, focicsapat, szelektív hulladékgyűjtés, stb) elindítói és motorjai, a közösségi megmozdulások rutinos szervezői, akik szavára egy-egy idióta felső direktíva ellen mindenki megmozdul és akik ellen nagyon nehéz a helyi közvéleményt hangolni.

– olyan diákok, akikbe nem beledöngölték kíméletlenül Arany János összes balladáját visszafelé, hanem megtanultak kettőt és egymást segítve, az osztálytársaknak bemutatva feldolgozzák a többit. Akik nem tudni tanulnak meg, hanem tanulni, érdeklődni, döntéseket hozni, dolgoknak utánajárni, akik nem kiképzést kapnak, hanem oktatást.

Nagy utópia ez, jól tudom. de, amint az talán már a sorozat korábbi részeiből kitűnt, egyik írásomnak sem célja, hogy megmondja, mit kell holnap elrendelni valamelyik minisztériumban. Azt is tudom, hogy az épp most felsorolt dolgok akárcsak részbeni megvalósulása zsigerileg idegen a mostani kurzustól, de az egész politikai élettől. Gondolni sem jó nekik arra, hogy mi lenne, ha lennének az életnek olyan területei, amelyeket nem a mindennapi pártpolitika határoz meg és lennének olyan emberek, akiket nem lehet Budapestről holnapra leváltani. Naná, hisz akkor vége lenne a Kádár-kornak. Azt meg, úgy tűnik, senki sem akarja.

Talán az is kiderült, hogy a közoktatás javulásához kevés a modern Eötvös, Trefort, vagy Klebelsberg eljövetele. Az egszisztenciális problémákkal küzdő, lesajnált tanári karnak is meg kell mozdulni és dacolva előítélettel, hivatali packázással, hozzá kell kezdenie a reformokhoz, akkor is ha azok államilag nem is léteznek, mert Hoffmann Rózsáéktól ilyesmit hiába is várna. Középtávon pedig olyan kormány kell, amelyik nem az ellenséget látja bennük és a minisztériumban pedig nem a pénzosztó gépet. Na ha valami, akkor ez utópia. Sajnos.

 

 

 

43 hozzászólás

 1. Vészmadár — 2012-11-28 11:06 

Városomban, melyet nevezzünk a titoktartás jegyében Kimlinek, szval Kimliben az alábbi dolgot építettük ki, nagy vonalakban: mikor még csak ötleteltek azon, hogy vajon honnan is kellene felépíteni egy szakképzést, meg hogy a német modell az vajon jó magyar modell-e (nem), akkor olyan egyszerű alapvetéseket vettünk alapul, hogy például a magyar nem szeret messzire utazni: sem dolgozni, sem iskolába, pláne a magyar tömegközlekedéssel, és a mobilitás minden formája nálunk csökött. Kiemelten csökött az elnéptelenedő ex-bányászvásosokban maradók körében. Ebből kiindulva akkor tegyük fel, a tanulóink nagy része nemigen fog máshol körülnézni, vagyis: onnan építsük fel a dolgot, hogy a kistérségben MIRE VAN IGÉNY? Ehhez a cégek kellenek, akik munkát tudnak adni. És ha már, akkor nyilván azt is megkérdeztük, mi a tapasztalat, miben a legkevésbé rátermettek a pályakezdők? kidobta a gép nekünk is, hogy szerkezetlakatos, géplakatos, hegesztő, forgácsoló, lányoknak eladó (lehetőleg minél több területet átfogóan), esetleg némi asztalos képzés, a nagy számú speciális szakiskolásnak pék, konyhai kisegítő, műanyagipari szakmunkás. És mivel a pénz annyi, amennyi, ezért a cégek a mi partnereink. Ők segítenek anyaggal, szakmai háttérrel, elmondják, mire van szükségük, mit tanítsunk nagyobb hangsúllyal. Segítenek felszerelni a műhelyeket rendesen, adnak munkát, akár besegítünk a termelésbe, olyan dolgokkal, ami produktív. A mi részünk pedig az, hogy a szakmai alapokat mélyen bevéssük, és hogy munkára szocializáljuk a gyerekeket. Ilyen egyszerű dolgok, mint munkakezdésre érkezni, táppénzes papír, zsebed a kezedből, stb. 400 gyerekem van, és majdnem mindet ismerem, a személyes sorsát és hátterét, mert van, akit keményen kell fogni, van, akit jó szóval, nincs egyetlen üdvözítő módszer. A szakképzés törvényi háttere meg olyan, amilyen. Jelen pillanatban vannak ugyan előremutató törekvések és irányok, de nagyobbrészt arra kell az ügyességünk, hogy a gyerekek érdekében meg tudjuk hágni az amúgy elvárt nevelési/oktatási célok elérését gátló szabályokat.

 2. puffogo — 2012-11-28 13:09 

Nem ma végeztem iskoláimat, de a tanárokkal és a “néppel” is tisztázni kéne pár dolgot:
*A tanár nem heti 5X8 ledolgozott óráért kap bért (A lelkiismeretes többért a többség sokkal kevesebbért)
*El kéne dönteni mi a tanár feladata, az arra alkalmasakat jól fizetni, a többi meg menjen isten hírével

Sok-sok évvel ezelőtt a Tanár bejött az órára, és hosszan “nehezményezte”, hogy neki ez a 4. órája. Amikor az egyik diáktárs megjegyezte, hogy nekünk meg a 7. nagy botrány lett. A mai fejemmel azt kifogásolom, hogy a diáknak mi köze van ahhoz, hogy a tanárnak az adott óra hanyadik. A tanár dolga, hogy letanítsa az anyagot, a vízvezeték szerelőtől sem fogadja el senki, hogy a csap kicsit csöpög, de neki ez ma már a 7.

A megoldás nem egyszerű, mivel az alkalmatlan tanárok hiába kapnak tetszőleges mennyiségű pénzt, attól még nem fognak tudni tanítani (esetleg embert nevelni), amíg a tanárképzőkre azok mennek akik “valamilyen” diplomát szeretnének, addig a tanárok olyanok lesznek, amilyenek, amíg a fizetésüket nem emelik meg, a tehetséges emberek más megélhetést keresnek, és itt a kígyó a farkába harapott.

Amíg a tanár nem tudja mit várnak tőle, addig mit és hogyan tanítson? Amíg az iskolákkal szemben az elvárások akár tanév közben is többször változnak, mit kezdjen magával a tanár, akinek a munkája évek alatt érik be.

Na most ennyit, mielőtt megint előkerül a konfisló (szerencsétlen)

 3. marcipan — 2012-11-28 13:19 

Visszacsatolás a jogbiztonsághoz: 1 hónap múlva mindent újraszerveznek, és ember nincs, aki tudná, hogyan. Megy az aggyozás h akkormostszeritem, denemáramottnemazvanírva, nekemmindegy, írjukki, írjukle, leneírd, basszameg.

ideálisan piszkos fred szervezné ezt meg, de már az is jelentős javulást okozna, ha inkább wágner úr operáit hallgatnák.

 4. Vészmadár — 2012-11-28 14:25 

@puffogo: sok minden más mellett, amelyek annyira banális és egymilliárdszor hallott lózungok, hogy egyelőre nem is tárgyalnám, két dolgot emelnék ki:

1) A tanár munkájának EREDMÉNYE nem, vagy alig mérhető, számszerűsíthető. A példádban a csap csöpög vagy nem csöpög (bár az más kérdés, mikor fog megint csöpögni, tehát ott is lehet még sokfélét mérni). Egy tanár munkájának mi az eredménye? Az ötösök? a sikeres érettségi/szakmai vizsga? Vagy hogy jó asztalosokat nevel? (ez utóbbi nem ugyanaz, mint a sikeresen levizsgázó asztalos, ami nem mellesleg sztem rendszerhiba) És akkor ezzel még jól-rosszul, de csak az OKTATÁS minőségét méred (úgy-ahogy). És a nevelési feladatok? Min és hogyan méred le? Én tudom egyik-másik gyerekemről, hogy ha nem kapta volna a keze közé az oktató, akkor most börtönben ülne már. De hát ez is bizonytalan, eleve. Nincs időgépünk, nah, sem nem pillanthatunk át alternatív univerzumokba. Az első probléma tehát a MÉRHETŐSÉG.

2) A másik: a vízvezeték-szerelőnél nem szempont, hogy a csap szeretne-e megjavulni. Pszichológus, dietetikus, orvos, tanár, családsegítő munkájának eredménye (ha egyáltalán mérhető) NEM 100%-ban van az ő kezében. (Nyilván érdekeltté kell tenni, tudom én is, azt is próbáljuk. Na most, szakítódiagramok vagy levegőtisztaság-védelmi adatlapok vagy hatványozási azonosságok tanítását tegyen érdekessé az, aki közli velem, hogy tegyem a gyereket motiválttá… A motiváció annyi lehet, hogy sokféle módszerrel be kell láttatni, hogy ez a TÉNYLEG nem érdekes dolog azért kell, hogy azt a szakmát művelhesd, ami viszont érdekel. Eszköz. Na most, ha valaki szerint ez könnyű, javaslom beszélje le bármelyik dohányzó/pacalkedvelő ismerősét a szenvedélyéről csupán azzal az érvrendszerrel, hogy az ő érdeke, hogy tovább éljen.

 5. escargot — 2012-11-28 14:41 

És ha megvan a struktúra meg a motiváció a tanári pályára, még mindig felmerül a kérdés, mit is kellene tanítani, oktatni. Hogy a lexikális tudásból mennyi szükséges, hogy rendes ember, pláne jó magyar hazafi legyen; hogy mennyi és milyen praktikus ismeretet okítsunk; hogy hogyan tanítsuk meg tanulni, pláne gondolkodni, mégpláne érvelni, vitatkozni, önkifejezni. No meg hogy milyen formában tegyük mindezt, mert az állítólag nem jellemhiba, hogy frontális oktatásban 45 percig (de 4,5 percig sem) nem tud figyelni, mert sokkal izgibb az érintőképernyő meg az interaktivitás. És akkor nevelni még nem is nagyon neveltük…

 6. Tromb74 — 2012-11-28 17:06 

Hát én talán – feleségem révén, aki oskola pszichológus – annyit tudnék hozzátenni, hogy sajnos manapság egy tanár eszköztelen, több különböző okból kifolyólag. (kistelepülésekről beszélek).

– Az iskolai életet, a döntéseket erősen befolyásolja a politika. Az igazgatónak elsősorban a polgármesterrel és az éppen uralkodó párt ideológiájával kell együttműködnie, azt követően ezek cimboráival, a kiskirályokkal stb.
-Lehetetlen eltávolítani egy alkalmatlan, esetenként kifejezetten káros hatást gyakorló pedagógust, ha az valakinek a valakije. Nem lehet elmarasztalni a hasonló kapcsolatokkal rendelkező szülők gyermekeit se.
– A pedagógusok jelentős része alkalmatlan a feladata ellátására, mert képzésére nincs kapacitás v. már eleve hiányoznak az ehhez a pályához elengedhetetlenül szükséges készségek (jobb híján választotta a hivatást). Esetenként meg egyszerűen kiégett szerencsétlen a túlterheltségtől, megélhetési gondoktól stb.
– Pedagógust övező közmegbecsülés, tisztelet egyszerűen nem létezik (zöldséges, postás, ahogy Pizka is említi). Ezt érzik a gyerekek, érzik a szülők, és sajnos sokan kihasználják. A fő gond ezzel, hogy egy tanár a legelvadultabb utópiákban sem rendelkezik sok pénzzel v. komolyabb hatalommal, ami a jelenlegi értékrendek alapján tiszteletet, megbecsülést válthatna ki a közösségből. Persze ebben az is benne van, hogy nem lehet egyenes háttal, határozottságot mutatni egy lurkóval szemben, akinek az aktuális telefonja többet ér, mint a pedagógus kéthavi bére. És ezt bizony otthonról, szülői oldalról lehetne megtámogatni azzal, ha apuci és anyuci a forintban kifejezhető értékek mellett mást is felmutatna.
(később folytatom)

 7. untermensch4 — 2012-11-28 18:37 

tanár mondta: a törvény az oktatást engedi meg, a nevelést nem. ez azért jó mert a tananyag mérhetővé szeletelhető a tanmenetben de a nevelési elvekről még apa-anya sem biztos hogy meg tud egyezni de hogy a szülők mind ugyanazt akarnák az osztályban az kizárt (az hogy politikusok mondják meg mire kell nevelni, érthető okokból kizárt). ha pedig a gyereket “megbántja” a tanár és a szülők ellentámadásba lendülnek a tanár gyakorlatilag védtelen és ezt minden résztvevő tudja…

 8. csapos — 2012-11-28 21:13 

OFF. A legutóbbi napok eseményei alapján javaslom, hogy a “Rendszerváltó tanulmányok” egyik következő része a magyarországi szélsőjobbal, ébredő újfasizmussal foglalkozzon.

 9. FilcTroll — 2012-11-28 22:11 

Nekem nagyon sok rossz élményem van az iskolarendszerről, bár volt egy-két jó ember is útközben. Pedagógusdiplomám van, de soha nem tanítottam iskolában, pedig eleinte nagyon szerettem volna. De mire végigértem a rendszeren, annyira elundorodtam, hogy végül nem szálltam be. És sosem bántam meg.

Húgom, aki fejlesztő pedagógus vidéken, azt meséli, hogy a jelenlegi ápoltak a nagy szabályalkotási lázban elfelejtették kitalálni, hogy mi lesz a diszes gyerekek rendszeres állapotigazolásaival: a megszűnő cssk-kból nem került át ez a feladat sehová. Most hát a tanarak kénytelenek adminisztratíve csalni az általuk segített diszes gyerekek érdekében, de nem ám a szorzótáblánál, hanem pl. az érettségin. Ilyen “kis” anomáliából százával találni a rendszerben.

Nem mellesleg Rózsáék a rendszer átalakításának jelszavával döbbenetes sebességgel számolják fel azokat a vívmányokat, amikért egy csomóan szó szerint az életüket adták. Elképesztő mennyiségű emberi és szakmai munka, érték és tudás megy veszendőbe egy-egy hagymázos rendelettel. Évtizedek munkájával felépített segítőhálózat szűnik meg egyik napról a másikra. Pályaválasztási tanácsadás? Felzárkóztatás? Fejlesztés? Képességmérés? Bonyolultabb gyerekeket és szüleiket segítő pszichológus? Tényleg, minek ennyi libsi fasság, majd Rózsika beléjük veri nádpálcával az egyszeregyet, a Himnuszt, meg a Kincskereső Kisködmönt.

Állandóan felvetődik az a konteó, hogy a hatalomnak valójában nem érdeke, hogy képzett, értelmes, önálló gondolatokra is képes legyen a nép. Ha kitalál a gyártószalag mellől a vécére és ott beletalál a kagylóba, akkor már kábé jó is.

Még azt kipöfögöm magamból, hogy a nagy átalakítási láz jegyében megszüntették a baleset vagy betegség miatt megvakult emberek támogatására, oktatására és a társadalomba illesztésére létrehozott intézményt is (ismét évtizedek munkája nullázva), sőt: még a vakvezető-kutya oktatást is szétcseszték.

Ha regényben olvasnék ilyeneket, csak legyintenék, hogy ennyire hülye emberek nincsenek.

 10. csapos — 2012-11-28 22:47 

@FilcTroll:

“Állandóan felvetődik az a konteó, hogy a hatalomnak valójában nem érdeke, hogy képzett, értelmes, önálló gondolatokra is képes legyen a nép. Ha kitalál a gyártószalag mellől a vécére és ott beletalál a kagylóba, akkor már kábé jó is. ” – írod.

Ez szerintem egyáltalán nem konteó. Buta, könnyen befolyásolható, az összefüggéseket fel nem ismerő, nyelvet nem beszélő embertömegre van a Vezénylő Tábornoknak szüksége. Az sem véletlen, hogy a bizonyos szintig könnyen tanulható angol nyelv oktatást le akarják cserélni németre. Legalább nem megy olyan könnyen külföldre a delikvens. A szakoktatás “reformjáról” pedig a gombaszedő szakember Parragh László maga mondta el az Inforádióban, hogy így olcsón, ingyen lehet szakmai gyakorlat címén segédmunkát végeztetni a diákokkal.
http://jobline.hu/magazin/20121127_Kihasznaljak_a_diakmunkasokat.aspx

 11. FilcTroll — 2012-11-29 07:26 

@csapos: Szerintem ez nem Orbánról szól, a kommerek is ugyanerre gyúrtak, csak a módszer és a nézőpont más. Annyiban még hasonlít is, hogy a bugris elit számára felfoghatatlan a generációkon átívelő kultúra jelentősége. Egy von Haus aus müvelt értelmiségiben csak azt látják, milyen sok könyvet olvasott és úgy vélik, hogy kellő mennyiségű, alázatos seggeléssel ez behozható.

A szakképzéshez csak annyit értek, hog voltam szakmunkástanuló érettségi után, mert elsőre nem vettek fel (és így a katonaság is halasztható volt :)), és bizony ingyen dolgoztunk mi is, zömmel betanított munkát végezve. A szakmai oktatást külön szakkörbe szervezték, amin szabadidőnkben kötelezően részt vehettünk.

 12. Tromb74 — 2012-11-29 08:03 

@FilcTroll:
Bezony. Nagy erőkkel fogtak hozzá az óvodák, iskolák köré felépített segítő szervezetek széjelbaszkurálásába.
Bele tartozik ebbe a körbe az iskolapszichológusi rendszer is.
Itt nálunk áthelyezték a kistérségi ellátás központját egy politikailag együttműködöbb (Fideszes polgi) településre. Januártól kéne átvenniük a feladatokat, de egyelőre se iroda, se szakember, se infrastruktúra.
Egyetlen célja volt a hadműveletnek, hogy az ellátásért járó kistérségi pénzek egy Fidesz által is elérhető helyre follyanak be.

Könyörgöm, még ebben is van annyi, hogy ellehessen belőle lopni?

 13. noirp — 2012-11-29 10:39 

Olvasom és káromkodom. Csúnyán. 2009-ben megvettem és kábé évente előszedem Beke Kata Jelentés a kontraszelekcióról c. művét, amit — borzasztó stílusa ellenére — iszonyatos “J’accuse” -nak éreztem a 70-80-as évek iskolarendszeréről (amiben am én is kezdtem). Központosítás, nulla egyéni kezdeményezés, _letanítás_, statisztikai rovatok töltögetése, fel-és eltűnő “ügyeletes üdvöské”-k, azaz idióta ötletek (lásd: tökvájás). Iskola helyett egy k*b*tt kutter, ahol parizert gyártanak, de majd ráírják, hogy téliszalámi, és, mint 30 évvel ezelőtt, most is akad majd olyan barom, aki elhiszi a feliratot. Beke rettentően világosan elemezte az ügyeletesüdvöske-rendszer borzalmait, meg az iskolára kibírhatatlanul rátehénkedő, politikával átszőtt, meszes Hivatalt.
És minden istenverte szava aktuális. Most ez a világ éled újra. A gyerek az ebet nem érdekli, igaz? Ha volna iránta érdeklődés, nem vernék szét a segítő hálózatot. Ami mindig is ökörnyálon lógott.
Még jóval a közoktatás totális szétkúrása előtt, 2010 végefelé olvastam egy interjút a MaNcs-ban. Az AKG igazgatója foglalta össze benne Hoffmann meséít valahogy így (az idézet nem pontos!):
_Nem volt szakmai vita. A tervezet olyan, mintha összeült volna egy csapat idősödő, konzervatív pedagógus, akik mellett elszaladt a világ, akik nem tudnak mit kezdeni a változásokkal, s mintha az ő sirámaikat foglalták volna tervezetbe._

És lőn.

És hát meglehetősen közoktatás-sújtotta családom (egy testvér, egy anya, egy mostohaanya és egy nagyi pedagógus) tagjaitól is olyanokat hallok, hogy baltát kezdek keresgélni. Anyám disszertációt tudna írni az 1980 körüli tananyagcsökkentésről (TACS) meg ennek hosszútávú következményeiről, és a hülyénél hülyébb érettségi-rendszerekről 1975-2008; mostikám (nem irigylem érte!) a szak(közép)iskolai nevelés gyönyöreiről (kezet foghat Vészmadárral), nővérem a hihetetlenül jól ellátott és egyáltalán nem leterhelt óvodai nevelőkről …satöbbi.

Csak a kezemet tudom széttárni: Mi a tarka f*sz lesz még itt!?
Semmi fényt nem látok az alagút végében, olyat se, amelyik tutul.

Csak a nagy dohos sötétséget. Amiről propaganda alapján el kéne hinnem, hogy jó, mert feketesége zavartalan, bársonyos és _egyöntetű._

Ha érdekel valakit, délután megpróbálom előásni az interjú linkjét, meg még egy-két cikket.

 14. puffogo — 2012-11-29 10:54 

@Vészmadár:
A teljes munkája nem mérhető, de részei igen. Például bevezetném, prémiumot kapjanak:
*A nyelvtanárok a minden nyelvvizsgát tett tanítvány után
*A szaktanárok (országos) tanulmányi versenyen elért eredmény alapján
*Master fokozat elérése esetén a vizsgát tett tanuló közép és általános iskolája is kapjon prémiumot

Most hirtelen ez jutott eszembe, de egy mucsaröcsögei iskolában az is lehet “célfeladat”, hogy a diákok ismerik a szappant.

Saját tapasztalat, egy vidéki iskolában volt egy fürdőszoba, amit bezárattak, mert csak cigányok használták, és ez szegregáció (az iskolába viszonylag kevés “nem cigány” járt), illetve nehezményezték, hogy csak tanári felügyelettel lehetett használni, mivel az érintetteknek egyszerűen higéniai alapismeretei hiányoztak, akik használták sokszor csak az iskolában láttak folyóvizet. (A történetet csak a tanárok elmeséléséből ismerem)

Az oktatás “minőségről” meg annyit, hogy a 7. 8. osztályosok közül sokan nem ismerték az ÁBC minden betűjét, azonban nem lehetett őket megbuktatni mert… (Saját felmérés, körbeadtam egy nagy betűs oldat, hogy olvassák fel)

Azt, hogy egy tehetséges ember olyan példát tud mutatni, amivel egy-egy diákot megment a bűnöző életmódtól, az nehezen mérhető, de statisztikai alapon lehet megfogható, azonban itt (szerintem) EMBERRŐL van szó és nem feltétlenül szakemberről. Az ilyen emberek informális úton “azonosíthatóak” (Az iskolaigazgató azt mondta), lehetőség esetén premizálhatóak.

Erről is egy eset, amikor “ott voltam, ahol mesélték”:
Egy tehetséges vidéki cigány fiatalember bekerült egy budapesti gyárba segédmunkásnak (Akkor még a címer búzakoszorús volt), ahol betanított munkás lett. Amikor szeretett volna szakmunkás tanfolyamra menni a családja hazarendelte, mondván: “Apádnak 8 osztálya sincsen, mit akarsz nagyzolni”. A munkatársai nagyon nehezen viselték a dolgot, mert a fiatalembert nagyon szerették, és a történetet még évekig mesélték.

Bocs a lózungokért, de amíg az alap problémák nincsenek megoldva, addig az út csak lefele visz.

 15. Tromb74 — 2012-11-29 11:43 

@puffogo: ez a prémiumos rendszer felvetne néhány problémát is.
Ha a kiemelkedő teljesítményét díjaznák, akkor csak a néhány kiemelkedő tehetségre koncentrálódna a figyelem, így lehet prémiumot bezsebelni. (Na most arra érdemes majd külön rátérni, hogy az elismerés nem lehet kizárólag anyagi természetű.)
A cél (szerintem) nem az lenne, hogy kineveljenek osztályonként néhány díszpintyet, hanem az, hogy ne kerüljenek ki az általános iskolákból analfabéták.
Magyarán az ilyesféle teljesítmény orientált szemlélet káros tud lenni.
Olyan még nem fordult elő, hogy egy tanulmányi versenyt senki ne nyert volna meg, de a nyertes iskolát nem nagyon lehet ez alapján megítélni (Pizka olimpikonos hasonlata).

 16. panamajack — 2012-11-29 14:35 

@Tromb74: Pizka cikke nem csak arról szól, hogy a “gépesített dandár” típusú közoktatás nem jó a gyengébb képességű diákoknak. A rendszer ugyanúgy képtelen mit kezdeni a kiemelkedően tehetégesekkel. Ezt saját tapasztalat mondatja velem (bocs). Általános iskola 4-dik osztályától kezdve érettségiig képtelen voltam NEM kítűnő bizonyítványt szerezni (igen mérsékelt erőfeszítéssel), és általában jobban tudtam az éppen kötelező nyelvet, mint a nyelvtanár. A tanárok tehetséggondozó reakciója jobb esetben kimerült a “ha félórával hamarabb kész lettél a dolgozattal, ülj csendben és ne zavard a többieket”-ben. Rosszabbik példa az volt, amikor egyszer 12 évesen az igazgató fél órát üvöltözött velem az irodájában, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy állandóan okoskodok az órákon. Arról már nem is beszélve, hogy mit jelent az osztály mindenki által utált stréberének lenni a tanári kar hallgatólagos egyetértése mellett.

 17. Tromb74 — 2012-11-29 15:42 

@panamajack:
Nyilván igazad van, de a probléma kisebbik részét képviseled.
Nem is annyira a képességekről van itt szó.
A jelenlegi (és múltbéli) oktatási rendszer egyszerűen csak az átlagossal tud valamit kezdeni, azzal se sokat.
Visszatérve a képességekre, manapság a legfőbb gondok egyike, hogy egy kiváló képességű, de szociálisan hátrányos helyzetű nebulóval sem tudnak mit kezdeni. Az ő esetükben a tehetségesből átlagos, az átlagosból átlagon aluli lesz az oskola végeztével. Azok, akik meg valóban komolyabb problémákkal küzdenek (viselkedés zavar, tanulási nehézségek stb.) egyszerűen leszakadnak. Nem elvégzik, hanem kinövik az általános iskolát.
Ezzel a feladattal eddig is nehezen birkóztak meg az intézmények, de jövőre még Rózsásabb lesz a helyzet.
Pl.:
…”Kikerült azonban a törvényből a 7. életévüket betöltött, de nem iskolaérett tanulók számára szervezett kis létszámú fejlesztő pedagógiai osztály, helyette a szakértői bizottság javaslata alapján még egy évig óvodában maradhat a gyermek.”…

 18. Tromb74 — 2012-11-29 16:06 

OFF:
Értelmezné nekem az alábbi idézetet valaki?

“Matolcsy szerint az Egyesült Államok “kifejlesztett egy technológiát, amely az élő szervezet működésén alapul és képes adatokból dolgokat és dolgokból adatokat előállítani. Már működnek a jövő kis gyárai az Egyesült Államok, Kenya, Afganisztán, Dél-Afrika, Norvégia és a Benelux-országok területén, ahol amerikai programokkal és alapanyagból készítenek gépeket, bútorokat, autókat, repülőket, hajókat, épületeket: bárhol, bármit, bármikor.”

 19. professzorpizka — 2012-11-29 16:27 

Most olvasok egy könyvet, nem tudom ki a szerző és mi a címe, de majd bemásolom. Anyámnak küldte a HVG vagy valami hasonló priznic biznic kiadó. Egy amerikai repülőnolvasós könyv a sikerről. A szerző a fél könyvben Hofstede kulturális dimenzióival foglalkozik, de van egy érdekes megfigyelése, méghozzá az, hogy az összes jó kanadai hokis januári születésű. Ezt azzal magyarázza, hogy aki később születik, azt már az eggyel idősebb társaságba rakják be, vagyis abban a csoportban ő lesz a “kicsi”, míg a januárik korcsoportjukban a “nagyok” és a hoki a fizikai erő sportja, vagyis tizenkét-tizennégy évesen egy év előnyben van a többiekkel szemben, előnyt élvez a tehetségkutató programokban. Nem tudni hány nagy hokist vesztett emiatt Kanada. Igaz, maradt bőven.

Amúgy osztom panamajack tapasztalatait, a rendszer nem tud mit kezdeni az értelmiségi családból jövő okos gyerekekkel, mert ráadásul a szülők még bátorítják is a büdös kölköt hogy legyen okos. Ahelyett, hogy nyugodtan ülne a padban, kérdez!

 20. marcipan — 2012-11-29 16:27 

@panamajack: Ezen segíthetett volna némi túlfejlett igazságérzet és egy olyan tanár, akit mindig mindenhol utáltak az olyanok amilyen te vagy (plusz mindig azokkal akart lefeküdni, akivel, te, de neki nem jött össze). esetleg egy klasszikus orosztanár, akivel össze lehet azon veszni, h ki a fene az mszmp jogutódja.
🙂

 22. Tromb74 — 2012-11-29 16:52 

@professzorpizka:
öfkórsz, de az értelmiségi szülők csemetéje legalább abban a szerencsés helyzetben van, hogy a rendszer alkalmatlanságát a szülők képesek valamennyire ellensúlyozni.
Drága feleségem hivatásából adódóan mindenféle képességeket méricskél, tesztelget, meg vizsgálgat. Azon szokott leginkább elszontyolodni, amikor egy mindenféle oldalról szanaszéjjel vizsgált gyermekről kiderül, hogy kimagasló képességei ellenére is közepes eredményeket (vagy se) produkál, egyszerűen azért, mert otthon tanulás helyett pl. fát kell gyűjtenie az erdőn v. három kisebb testvérére kell vigyáznia.
A jó szociális hátérrel rendelkező, tehetséges gyerekekkel csak annyi a gond, hogy a jelenlegi rendszer nem tud “munkát” adni az agyuknak, nem rájuk méretezték az intézményt. Az egyedi igények kiszolgálása pedig egyelőre utópia.

 23. escargot — 2012-11-29 16:55 

@Tromb74: re-OFF: Én úgy fordítanám, hogy Gyurink a szokásos varázsgombájának hatása alatt korai William Gibson-novellákat olvasott… Vagy valami génmanipulációs-nanorobotos ismeretterjesztő filmet nézett.

 24. Tromb74 — 2012-11-29 17:05 

@escargot:
Oké, de ennek ismeretében milyen unortodox fordulat várható a gazdaságban?
Dolgokból fogunk adatokat előállítani, vagy adatokból dolgokat?

 25. professzorpizka — 2012-11-29 17:06 

@Tromb74: a büntetőjogászi tapasztalat ugyanez. Tele van a sitt értelmes, jó képességű cigánnyal, akiből akár rendes ember is lehetett volna.

 27. untermensch4 — 2012-11-29 17:17 

OFF
volt egy igazi tanárunk (nevezzük K.J. bácsinak) nem akarok elveszni a dicséretek szövevényében de a tanári kar átlaga fölötti szint volt egyértelműen. amikor következő év elején eltűnt megkérdeztük második legjobb tanárt mi történt? azt mondta K.J. bácsi túl okos volt a többi tanárhoz képest. két hét múlva ő is eltűnt…

 28. noirp — 2012-11-29 18:14 

@escargot: Szerintem meg látott valahol egy 3D-print-ismeretterjesztőt.

Amúgy ja, abból az anyagból, amit tol, én is kérek.

 29. Tromb74 — 2012-11-29 18:30 

@professzorpizka:
No, akkor most végre van pár percem kifejteni is.
Az én saját oskolai tapasztalatom (bár én nyócvanban kezdtem az oskolát).
A sors humorérzékének köszönhetően én szeptember első napján láttam meg a napvilágot, egy fiatal, szerető, de nem éppen tanult család első gyermekeként.
Akkor ugye (most is?) az iskola kezdés legkorábbi időpontját a betöltött 6. életévhez igazították.
Miután se az oviban, se otthon nem tudták már kielégíteni kíváncsiságomat (kb. percenként 6 kérdés a világ nagy dolgairól), meghozták a döntést. Az első tanítási napon pont meglesz az a kötelezően betöltött hatodik életév, irány a suli.
Hát a nem éppen értelmiségi környezet okán valóban az “A” betűnél kezdtem a tanulást, de szerencsére hamar eljutottam a “Z” betűig. És onnantól kezdve olvastam. Nagyjából mindig. Olvastam óra közben a pad alatt ,éjszaka a takaró alatt, ebéd közben, ha esett, ha nem esett.
Érdeklődésemre jellemző, hogy a mindenféle oskolai meg mesés olvasmányokat megemésztve, másodikban már valami nagy (lehetőleg óriási) könyvet akartam elfogyasztani. Szüleim kompetenciájára meg az jellemző, hogy ez első ilyen könyv az állatok és növények rendszertanáról szóló munka lett (valamilyen középiskolai ajánlott olvasmány biológiából érettségizőknek), elrágódtam vele egy darabig.
Mire elkezdtem a harmadik osztályt már túl voltam a kötelező olvasmányok zömén, illetve számos más ifjúsági regényen és útikönyvön.
Az iskolában harmadikban, tanév kezdéskor buktam le, amikor egy felmérésen a “kedvenc olvasmányod” kérdés után oda karmoltam, hogy Egri Csillagok (azt olvastam nyár végén). Utána persze személyesen is kifaggattak,mégis mennyi, meg milyen könyveket olvastam. Végül megállapították, hogy érdemes lenne velem külön is foglalkozni.
Na ebből mondanom sem kell, semmi nem lett.
Lényegében kialakult két párhuzamos világ, ami nagyon ritkán találkozott. Részt vettem pár szavaló versenyen, meg ha valamit fel kellett olvasni, akkor én voltam a felolvasó.
Végére már a jegyeim se voltak jók, egyszerűen nem az órákra készültem, hanem időnként az érdeklődésem és az elvárt tudás találkozott térben és időben, lényegében a véletlennek köszönhetően.
Az érdekes az, hogy nem egyszerűen bibliofilíáról volt szó, hanem kielégíthetetlen kíváncsiságról és tudásvágyról, amit sem otthon, sem pedig az iskolában nem nagyon tudtak irányítani.
(hű, egy kissé alámerültem az önsajnálatba, inkább befejezem :D)
Lényeg a lényeg. Heteken belül apává válok, így komoly, súlyos gondolatok sűrű felegei gyülekeznek homlokom megett.
Többek között az, hogyan tanuljak saját, s eleim hibájából. Szerencsére a kölök ovo-iskolai karrierjének kezdetéig még van idő, de azért már most látszik, lesz mivel megbirkózni.

 30. panamajack — 2012-11-29 18:59 

@Tromb74: Én alapvetően nem panaszkodni akartam, csak arra rámutatni, hogy a magyar iskolarendszer (most az átlagos iskolákról beszélek, nem az újlipótvárosi “elit” intézményekről) még azokat a diákokat is cserbenhagyja, akik elvileg a saját ideálját testesítik meg. De látom neked is hasonló élményeid voltak ezzel. Engem nyilván egy zsidó értelmiségi családban nem fenyegetett az elkallódás veszélye, de volt pár iskolaévem (amikor vidéken éltünk), amit leginkább a “földi pokol” címmel illetnék. Mondjuk az az időszak sem volt teljesen haszontalan, ugyanis megtanultam egészen jól verekedni… 🙂

 31. panamajack — 2012-11-29 19:01 

@Tromb74: U.i. :A kicsihez így előre is gratulálok, az enyém most 8 hónapos. 🙂

 32. Tromb74 — 2012-11-29 19:45 

@panamajack:
Akkor én is viszont gratulálok (megragadva az ünnepélyes hangulatot)! 😀

Hehe. A verekedés is hasznos tudás.
Hogy ne maradjunk közhely nélkül: Nincs haszontalan tapasztalat v. időszak.

…párról azért lemondtam volna 😀

 33. panamajack — 2012-11-29 20:05 

@Tromb74: A legérdekesebb az, hogy pl. a cigánygyerekekkel volt a legkevesebb bajom (elég sokan voltak a suliban). Ők elvoltak a saját világukban, én az enyémben, nem zavartuk egymás köreit. Az un “rendes közepes tanuló” gyerekek (helyi “középosztály” csemetéi) meg egy időben naponta hurcoltak ki az udvar végébe összeverni…

 34. puffogo — 2012-11-29 21:25 

@Tromb74:
Az elképzelt rendszer esetleg egy blog vitaindító cikke lehetne, de az én hozzáértésem (a hatalmam meg pláne) kevés ahhoz, hogy érdemben megreformáljam az oktatást. A 3. osztályban például csinálnék egy felmérést, és az olyan tanulók után akik nem ismernek minden betűt, csökkenteném a tanerő fizetését. Igen személyre lebontva előírnék minimumkövetelményeket is.

Sajnos máris tudom, hogy ebből meg az lenne, hogy kialakulna hogy a “tekintélyesebb” tanárok osztályába vándorolnának a jobban teljesítő (tehát jobban fizető) diákok, a pályakezdő, illetve kisebb érdekérvényesítő erővel rendelkező tanárok osztályába meg a kevésé felkészültek.

Igen egy ilyen egy soros javaslat ezer meg egy sebből vérzik, azonban én is olyan voltam, akivel a tanárai nehezen boldogultak (Az általánost 9 a főiskolát 4 év alatt végeztem el), a környezetemben az iskoláskorúak is mind ilyenek, van amelyik országos tanulmányi versenyekre jár, van amelyik egy hármas után indiántáncot jár örömében, pedig az “iskolán kívüli képességeik” hasonlóak.

Sajnos most az iskola gyermekmegőrző üzemmódban működik, a jegyekkel kifejezi, hogy egy-egy diák mennyire fogadja el az iskola értékrendjét, illetve mennyire szimpatikus a tanároknak.

Ha a diákok az ország legjobbjaiként, esetleg írni olvasni nem tudó robotként kerülnek ki az iskolából, a tanár megítélése ugyan az.

 35. Tromb74 — 2012-11-29 22:52 

@puffogo:
Hát a tanerő fizetését nehéz lenne csökkenteni, de nem is ez a lényeg.
Pont arról papoltam, hogy a tanerő eszközei nagyon korlátozottak. Egy osztálynyi (pláne iskolányi) különböző képességű, szociális hátterű kölköt lehetetlen hatékonyan nevelni és tanítani megfelelő oktatási rendszer, az intézményeket segítő pszichológusok, fejlesztő pedagógusok és egyebek nélkül.
A másik tévedés, hogy a pedagógusokat csak anyagi elismerésben kell(ene) részesíteni. Egyrészről havi pár óra alatt többet keres ha egy újgazdag szűlő hülyegyerekének korrepetálásával foglalkozik, mint akkor, ha emberfeletti erővel eljut pistikével a Z betűig, majd bezsebeli a prémiumot.
A jó tanár köztiszteletet érdemel, sőt hírnevet. Neki kellene pózolnia a Blikk címlapján a kanna csöcsü Dzsenifer és az aktuális média-balfasz között, méginkább helyett. 😀
Mondjuk kezdetnek az is elég lenne, ha a helyi lopott autó kereskedőt övező tisztelet 10%-át bezsebelhetné.

 36. Tromb74 — 2012-11-29 23:42 

@panamajack: Velem szerencséd lett volna. Én azokat püfföltem, akik másokat szivattak. 😀 😀 😀
Egyébként én cigányokkal az ált. isk. alatt egyáltalán nem találkoztam, akkoriban nem is éltek errefelé.
Későbbi tapasztalataim meg nem nagyon támasztották alá a sztereotípiákat.
Amikor besoroztak a határőrséghez, rajtam kívül még ketten hoztak könyvet magukkal az örsre, egy zsidó és egy cigány srác. Ebből az utóbbi pl. a saját kortárs verseit tartalmazó kötetet. A gyerek akkor volt 19 éves.
Természetesen a zsidó srácon és rajtam kívül az egész örs kiröhögte a verseit (Troppauer Hümér az Ofélia és Jimmy mellé passzoló szereplő, kedves Prof? ), hónapokig szivatták szerencsétlent.

 37. professzorpizka — 2012-11-30 08:32 

@Tromb74: Engem is érdekelt. A Foreign Affairs cikke, nagyjából a 3D nyomtatás forradalmáról szól, a szerző szerint a cél valami olyasmi, amit Matolcsy leír. Matolcsyval nem az a baj, hogy buta. Hanem az hogy hülye.

 38. professzorpizka — 2012-11-30 08:38 

@Tromb74: Utópia igen, de valamit azért csak lehet tenni. Emlékszem hogy általános iskolában minden héten jött valami néni. Az egyik az énekkarnak toborzott, a másik a zeneiskolának, a harmadik a könyvtárból jött, a negyedik a földrajz szakkörbe keresett gyereket, és lehetett menni. Én nagyon visszahúzódó kisfiú voltam, nem jelentkeztem egyikbe se, de jóanyám mindbe beiratott, kb. Jézuskától a géppuskáig. Ja a legtöbb ingyen volt. Persze némelyiket megbánta. Pl. a könyvtári visszavivős levlapok néha kazalban álltak.
Persze ehhez a működéshez kell egy csomó hippi aki két éhenhalás közepette is az állami földtani intézetbe vonatozik a gyerekekkel és minarikedei kitartással csinálja ami a hivatása. Gondolom fogyóban vannak.

 39. professzorpizka — 2012-11-30 08:46 

@Tromb74: A gyereked lesz a második generációs értelmiségi, kb hat fényévvel a te lehetőségeid felett. És úgy gondolom, hogy a hibák elkövetésének esélye a legtöbb hibánál elő se jön, mivel természetesen fogod megoldani, anélkül, hogy egyáltalán észrevennéd, hogy probléma volt.
Ez az, amit nem szoktat tudni beletervezni az oktatási rendszerbe, illetve egy időben megpróbálták. Kultúrtörténeti érdekességként lehetett olvasni etikettről, társadalmi érintkezési normákról, illetve iparilag tanították az úri nevelés bizonyos elemeit, pl alapvető zenetudást vagy idegen nyelvet.
Most épp ott tartunk, hogy ezek megint csak a gyerekszobából hozhatók.
Meglehet, a gyereked nem lesz kispöcsös a maga osztályában, mert az apja meg a pszichológus anyja foglalkozik vele annyit hogy majd akkor mehessen iskolába amikor a fizikai érettsége is megvan hozzá. Lehet nem így van. De az biztos, hogy az ő esélyei nem említhetők egy lapon a te esélyeiddel.

 40. puffogo — 2012-11-30 08:49 

@Tromb74:
Igazad van, azonban itt is a saját farkába harapott a kígyó.
Amíg a tanár Pistikét nem tudja megtanítani a 8. osztály végére, a Z betűre, mert (tetszőlegesen behelyettesíthető), addig miért tiszteljék, holott a tisztelet a legfontosabb munkaeszköze.

Az is egy hosszú poszt témája lehetne, hogy a társadalom miért értékeli többre Gipsz Jakab vállalkozót, aki a kocsmában azzal dicsekszik, hogy ebben az évben sem fizetett egy peták ÁFÁ-t sem, mint a másikat, akit bolondnak néznek, mert minden közterhet megfizetett, és a tanárnál miért van még mindig feljebb a tanárnál ranglétrán Józsika, aki annyira bátor hogy részegen is autóba mer ülni, amikor már ketten támogatják az autóig, amikor a baleset után a rendőr kiveszi az autóból még mindig nem áll meg a lábán.

A probléma az, hogy mi itt tetszőleges számú kommentet írhatunk, amíg a tehetséges tanárt kiutálják a pályáról, a többiek kezéből meg minden eszközt kivesznek, amivel taníthatna, esetleg nevelhetne.

Esetleg az okok feltárása után a felelősök megfelelő kezelése (lásd lámpavas) hozna megoldást.

 41. escargot — 2012-11-30 09:26 

@panamajack: Na ja, az oktatáson és a nevelésen túl még ott van a kortárs csoport is, amely még akkor is komoly károkat tud okozni, ha a rendszer ellenére gyűlne benned a tudás(vágy).
(Engem csak alsó tagozatig vertek, utána finomodtak a módszerek. Remélem, soha többet nem kell Seduxent szednem.)

 42. Tromb74 — 2012-11-30 15:04 

@professzorpizka:
Félreértések elkerülése végett, hivatalosan nem vagyok értelmiességi, legalábbis ami a diploma birtoklási együtthatómat illeti, na de ez most igazából mellékes.
Valóban egy tipikusan ilyen családi háttérbe fog beleszületni a gyermek. Vállalható és képviselhető értékrenddel, meg mindenféle átadható tudással és egyebekkel.
Nem is ez késztetett (el)gondolkodásra. Iskolás gyermekkel bíbelődő ismerőseim gyakran emlegetik az értékrend átadás nehézségeit.
Mer’ ugye az iskolai cociális közeg.
Példa: hetente kell elmagyarázni a csimótának, hogy azért mer’ Kovács Edömérnek és Szabó Viviennek 12 éves korában Iphone 5-je van, még igazából nem menő, sőt te se lennél tőle az.
Tehát manapság nem az illatos és a az illattalan radír közötti különbség lényegtelenségét kell előadni, mint a nyolcvanas években, hanem nagyon komoly értékrendbeli különbségek között kell megtalálni a helyes utat, majd képviselni is meggyőzően a gyerök előtt. (bár a lényeg tulképpen változatlan)

A mindenféle szakkörökre én is jártam, bár nem szülői, hanem saját indíttatásból. Akvarisztika, lövészet, néptánc, kézművesség, karate, vívás, filatelia, biológia, fotózás stb.
Ezek remek dolgok voltak, lelkes pedagógusok v. civilek szervezték őket, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, lelkesedésből, és mert volt rá kapacitásuk. Sokszor a saját otthonukban tartották a foglalkozásokat.
Remélem, majd ha arra kerül a sor, nekem (nekünk) is lesz ilyesmire kapacitásunk, mert rengeteg gyerek csak ilyen segítséggel tud az otthoni értékrendhez képest egy előremutatóbbat kialakítani magának.

Jut eszembe, az értelmiségi réteg felelősségéről, feladatairól lesz-e poszt? Talán illeszkedne a sorozatba.

 43. Tromb74 — 2012-11-30 15:32 

Szarka úr Kimliről 😀 viszonylag keveset nyilatkozik a témában, pedig ő képviselné itt az áptudét pedagógust. Én roppant kíváncsi lennék a tapasztalataira.
(mielőtt morgolódni kezdene, olvastam a hozzászólásait, okultam is belőle. Csak hát a kielégíthetetlen kíváncsiság ugye…)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.