Hoszni Mubarak egyiptomi elnök majd 30 éves országlása alatt szinte mindvégig a Nyugat kedvence volt. Miután elődjét, az Izraellel a Camp David-i békeszerződést aláíró Anwar Sadat-ot meggyilkolták (erős a gyanu, hogy Mubarak tudtával), az ország és az arab világ stabilitása megőrzésének ígéretével vette át a hatalmat. Ezt az ígéretét be is tartotta, Egyiptom az elkövetkező 30 évben látszólag stabil, nyugatbarát hely volt, fontos stratégiai partner és kedvelt turistacélpont. Látszólag.
A politikai iszlámizmus fogalma Egyiptomban született meg, amikor 1928-ban Hassan al-Banna tanító megalapította a Muszlim Testvériséget. A mozgalom deklarált politikai célja egy vallási hagyományokon alapuló teokratikus állam létrehozása, jelmondatuk: „Isten a mi célunk, a Korán a mi törvényünk, a Próféta a mi vezérünk, a Dzsihád a mi utunk, és Istenért meghalni a mi legmagasztosabb vágyunk”. Ebből, valamint az eddig megvalósult iszlámista államok tapasztalatai alapján mára nagyjából mindenkinek világos, hogy a gyakorlatban ez egy többé-kevésbé totalitárius, mélységesen reakciós, befelé intoleráns és kifelé agresszív társadalmi berendezkedést jelent, ami szöges ellentétben áll mindazzal, amit a modern liberális demokrácia képvisel. Nem túlzás azt mondani, hogy a iszlámizmus radikális válfaja a fasizmus és a nácizmus közel-keleti ideológiai édestestvére.
Vissza Mubarakhoz. Az egyiptomi elnök hosszú uralma alatt végig az iszlámisták ellenségének vallotta magát. A Muszlim Testvériség nem működhetett pártként, többször is „két pofonnal” (helyi viszonyok között ez leginkább sortüzet jelent) zavartatta szét a tüntetéseiket, vezetőik egy részét bebörtönözte, míg az iszlámisták több merényletet is elkövettek ellene. Akármennyire is korrupt és autokratikus módszerekkel kormányzott, látszólag Mubarak személye jelentette a biztosítékot, hogy Egyiptom modern, szekuláris állam marad. Látszólag.
A probléma sajnos pont a Mubarak-rendszer korrupt és autokratikus természete volt. Mubarak elnök ugyanis az iszlámistáknál csak a liberális-demokratikus ellenzéket tekintette veszélyesebbnek és nyomta el jobban. A véresszájú imámok teljesen zavartalanul hírdethették nézeteiket az államilag ellenőrzött médiában is, miközben a nő- és emberjogi aktivisták az életüket féltették. A közoktatás és közművelődés színvonala folyamatosan romlott, miközben újabb és újabb bürokratikus törvényekkel támogatták a mindent átszövő baksis-kultúrát. Az ország gazdasága egy szűk kedvezményezett csoport kezébe került, az egyre szűkebb középosztály meg átalakult az állam csecsén lógó, egzisztenciálisan kizárólag kegyadományoktól függő mameluk-réteggé. A kopt kisebbség helyzete egyre nehezebb volt a folyamatos uszítás miatt, miközben a kormány nagy hanggal hirdette, hogy „megvédi” őket a szélsőségesektől.
Egy idő után Mubarak hagyta, hogy a radikális iszlám bizonyos elemei bekerüljenek a közbeszédbe, sőt alacsonyabb szinteken uralkodóvá is váljanak, különösen az oktatásban és a szociális/népjóléti témákban. Ennek oka kettős volt: egyrészt mert „ki akarta fogni a szelet a vitorlájukból”, másrészt meg úgy gondolta, hogy még mindig jobb, ha a feltétlen engedelmességet követelő és hírdető iszlámizmus felé fordulnak az alattvalók, mint ha a valódi demokráciát és elszámoltathatóságot követelő renitensek felé. Ráadásul így még jobban el lehetett adni a Nyugat felé, hogy rezsimje nem rés, hanem erős bástya a demokrácia frontján, az elnök személye pedig az egyetlen biztosítéka annak, hogy Egyiptomból nem lesz második Irán.
Persze előbb-utóbb ez igaz is lett: a demokratikus hagyományokkal eleve nem rendelkező ország liberális értelmisége börtönben ült vagy elhagyta az országot, miközben a korrupt és tömegek által gyűlölt rezsim kisajátította magának a „szekularizmus” és a „modernizáció” eredetileg vonzó jelszavait. Végül az egyetlen valódi tömegtámogatást élvező alternatíva az iszlámizmus lett: a Muszlim Testvérek szintén despotikus, elnyomó hatalomgyakorlást ígértek, de felturbózott verziót: ideológiailag megalapozott, a társadalom legreakciósabb ösztöneire építő, politikailag radikális rendszert szociális engedményekkel. A kilátástalan szegénységben élő, iskolázatlan rétegek számára (akiknek a száma Mubarak uralma alatt robbanásszerűen megnött) ez nagyon is vonzó ajánlat lett, hiszen ekkorra már végképp elegük lett a Nyugat demokráciát, piacgazdaságot, emberi jogokat hírdető, a saját kormányuk által lejáratott jelszavaiból.
Végül eljött 2011, amikor a „Főnököt” úgy rúgták picsán, hogy beleremegett az egész Közel-Kelet. A Tahrir téri fiatalok demokráciát és reformokat követeltek, jó néhányan életüket is áldozták azért, hogy Egyiptom végre valóban modern és szabad ország lehessen. Megtartották az ország történelmének első szabad választásait, ahol fölényesen nyert a Muszlim Testvériség jelöltje. Ma Egyiptom a világ egyik legveszélyesebb puskaporos hordója, ahol egyedül a hadsereg kulisszák mögötti diktatúrája tudja ideig-óráig elodázni a teljes összeomlást.
És hogy jönnek ide a szittya motorosok? Padlógázzal!
11 hozzászólás
1. Tromb74 — 2013-04-10 14:59
Szép írás. Értem én a hasonlóságot az iszlám szélsőségesek és a szittyizmus térnyerése között. A nagyobbik baj, hogy minap (egy álmatlan éjszakán) pont hasonló gondolatok foglalkoztattak. …és ez rémisztő, főleg azért, mert hasonló eredményre jutottam, mint te.
Sajnos egyre inkább azt látom, hogy a fasizálódás nem csak a kormány és a parlamenti pártok munkálkodásának köszönhető, szép lassan belopakodik a mindennapjainkba az egyszerű emberek, a NÉP révén is.
Azt tapasztalom, hogy korábban mérsékelt v. apolitikus ismerősök (nyugi, csak távoli) posztolnak, osztanak meg fasiszta, antiszemita, soviniszta tartalmakat a fészbúkon. A buszról „zsidó Bajnai” falfirkát látok, meg horogkeresztet. Egyre erősödik az ezoterikus és összeesküvéses vonal is, ahol az ellenséget a külföldben, illetve a hazai, de „külföldi érdekeket kiszolgáló, belső ellenségben” látják….
No, itt villant be nekem (az éjszaka közepén), hogy valami elkezdődött. Valami sötét és kiszámíthatatlan korszak kezdetének lehetünk tanúi. Ez egy bizonytalan érzés, mert nem lehet megállapítani, hogy tényleg átléptük-e már azt a képzeletbeli vonalat, amit soha nem kéne, vagy van még visszaút?
Most úgy tűnik (bocs nem éppen jó hasonlatért), hogy a Gólem kezd éledezni, mindjárt elszabadul.
És ez nem egyedül a kormány retorikai lavirozásának köszönhető, hanem az ellenzéknek, a közéletnek, a gazdaság állapotának stb.-nek együttesen.
Úgy tűnik, hogy ha a népet össze-vissza taszigálják, kiszámíthatatlan merre dől.
2. professzorpizka — 2013-04-10 15:10
@Tromb74: Leginkább annak köszönhető, hogy nem volt senki, aki vállalta volna a bukást néhány alapvető reformért. Az ellopható közjavak olyan csábítást jelentettek, amelyekért semmilyen kompromisszum se drága. Mindenki kollaborált mindenkivel és közben fenn kellett tartani a látszatot, hogy 1989-ben minden megtörtént ami a boldogsághoz kell. Mivel közel se történt meg minden, kell valami, amit az emberek gondolhatnak a saját nyomoruk okáról.
3. panamajack — 2013-04-10 15:20
@Tromb74: Nem akartam nagyon szájbarágni, de a mondanivaló kb az, hogy Mubarak gyakorlatilag egy személyben egyesítette az Orbánizmus és a Gyurcsányizmus összes bűnét és hibáját.
4. Tromb74 — 2013-04-10 15:56
@panamajack:
No igen. Az eredmény viszont hasonló. Persze figyelembe kell venni az alapvető eltéréseket (iszlám stb.)
A jelenlegi kormány egyik legnagyobb ellensége a demokrácia intézménye, de mégis megpróbál „nem túlzottan csámcsogni az asztalnál”, mert választóinak jelentős része (és a józan ész) ezt várja el tőle. Egy másik része a választóknak meg rajong a kalocsai mintás, szűzmáriás t-shirt-ért.
Ennek az eredménye, hogy egy hülyegyerek mintás pólóban próbál késsel villával enni az asztalnál, de közben grimaszokat vág, mert semmi kedve az egészhez.
Ez az istenadta nép tudatában úgy csapódik le, hogy van nekünk olyan pártunk is, akinek jól áll a nemzeti t-shirt, és nem piszmog az asztalnál, hanem nyíltan oda köp.
Tehát a radikálisok elleni látszat intézkedések, és a liberalizmus (de nevezhetjük egyszerűen szabadságnak is) elleni valós, és sikeres harc, az előbbiek térnyerését eredményezi.
5. panamajack — 2013-04-10 16:07
@Tromb74: Pontosan. Ehhez jön még hozzá, hogy Magyarországon az utóbbi tíz évben a liberális eszmét főként olyanok képviselték a politikában, akik miatt azóta is Piszkos Fred effektustól szenvedünk mi közlibsik.
6. puffogo — 2013-04-10 20:39
Annak, hogy forradalom törjön ki, gazdasági, társadalmi feltételei vannak.
1.,A felkelőknek meg kell egymásban bízni
2.,Kell annyi mozgástér, hogy az ember ki merjen esni a munkából
Az 1., pontot a politikusok munkássága, a 2., a bankok és a szakszervezetek tevékenységének teljes hiánya teszi lehetetlenné
7. panamajack — 2013-04-10 21:30
@puffogo: 3. Kell egy elegendően nagy tömeg, akiknek már annyira szar, hogy nincs vesztenivalójuk.
A politikusok munkássága és a gazdasági válság ennek igen hatásos előmozdítója.
8. feketelaszlo — 2013-04-10 22:22
De miért pont motorosok? Én nem értem kérem, hiszen a dal is megmondja: „Illa berek, nádak erek: a motorosok jó emberek”. Az hagyján, hogy motorral nem igazán lehet focimeccsre vagy templomba eljutni, de tüntetésre se nagyon alkalmas – ingatag a zászló súlya alatt, közlekedésbiztonságilag problémás a hátrafelé nyilazás, védtelen az ellentüntetőkkel szemben, ha elvisz a rendőr a motor magára marad – egyszerűen pocsék célszerszám! Motorral lehet jókat túrázni, kalandozni, világot látni, motorstalálkozókra járni, versenyezni! Hol a következő Szabó II., Talmácsi vagy Juhász István? Épp tüntet?
9. Tromb74 — 2013-04-10 23:40
@puffogo:
szerintem:
1. Nem bizalomra, hanem közös célra (akár rövidtávúra is) van szükség.
2. A forradalmárok nem fizetetlen szabin vannak, egyszerűen nincs munkájuk, vagy ami van az se biztosítja a megélhetésüket, esetleg teljesen bizonytalan a munkahelyi pozíciójuk. Ahogy panamajack mondja, nincs vesztenivalójuk.
E kettőből a második azért már elég jól összejött, az első pedig a hazai viszonyok közepette elég nehézkesen teljesülhet.
Én forradalmat nem is jósolnék, inkább szép lassú átmenetet egy modern fasiszta állam irányába, amit időnként zavargások tesznek izgalmasabbá.
A jelenlegi kormány – úgy tűnik – bebetonozta magát egy időre a hatalomba, eddigi politikájával pedig megágyazott a szélsőjobbnak, aki várhatóan soha nem látott mértékben fog megerősödni.
Egyelőre az a nagy szerencsénk, hogy bár a Fidesz egy fasiszta állam alapjait építgeti, de alapvetően egy elvtelen és ideológiamentes párt, ha úgy tetszik csak a nettó haszon érdekli, a többi csak körítés.
Viszont ha ebben a környezetben egy ideológiával és rendíthetetlen hittel rendelkező párt kerül hatalomra, akár csak koalíciós partnerként is, akkor már lehetnek gondok.
Az EU-tól való függés még viszonylag kordában tartja a történéseket, de ha meggyőződésből, dacból, sértődésből magunkra zárjuk az ajtót, mint a hülyegyerekek, akkor elszabadul a pokol.
10. Panther V — 2013-04-11 01:28
A kormánypártunk jelenleg kereszténykommunista. Hívhatjuk inkább kommufasisztának is mert a keresztény az csak a máz. A Zsolti. aki nem a Bayer.
11. rognork — 2013-04-11 18:26
milyen a modern fasiszta állam? mit lehet és mit nem? és kinek nem lehet?
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.