Pimpőke és a konzervatív hatalomgyakorlás

Alapvető hiba felkapni a vizet a Mandiner pisis kölkein, főleg egy olyan napon, amikor megjelent Panamajack barátom kitűnő írása az Egyiptomban folyó patakvér és Gay Motorosok összefüggéseiről, de ebéd utáni Vivaldi-félórámba oly mértékben rondított bel a K/M (vagy mi a bánat) nevű tollász, hogy muszáj vagyok dühöngeni.

Ezt írja:

“A konzervatív hatalomgyakorlás abban különbözik a liberális jogi csűrés-csavarástól, hogy alapvető kiindulópontja a valóság, nem egy doktriner ideológia vagy a liberális dogmák. Nem a valóságot akarja úgy látni, ahogyan az a magasztos és fennkölt eszme szerint van, hanem magát a valóságot nézi; és a józan ész a kiindulópontja, nem holmi elvont jogértelmezés, mindamellett, hogy egy konzervatív a jogrendet tiszteli.”

A konzervatívot, hülyőke, a jogalkotás során is a józan ész vezényli. Ez utóbbit kb 300 éve találták fel újra, amikor a középkornak nevezett, több mint ezer éves kísérlet, hogy bármi mással próbálkozzanak, eredménytelenül végződött. A konzervatív hatalomgyakorlás valóban Erőből gyakorol hatalmat, de bízik annyira magában és az emberekben, hogy nem fél azt meghatározott formák és eljárások kereteiben gyakorolni. Azt kellene felfogni, hogy a konzervatív az nem valami bölcs ember bölcsességének tiszteletét jelenit, hanem az egyén mélységes tiszteleletét. Ha vallásos hátterű konzervatívról beszélünk, akkor a Teremtőnek azt a csodálatos művét, amely az egyes emberek megteremtésében ölt testet, és ezeknek az egyéneknek, a nagyra tartását és tiszteletét. Amit te látsz konzervatív hatalomgyakorlásnak, az autoriter hatalomgyakorlás. Nem vagyok politológus, de majd a politológus olvasók helyretesznek, de az ért leírom: az autoriter hatalomgyakorlás a hatalomgyakorlásnak formája és nem elve, te pedig ezeket kevered. Nem kicsit.

“Az indexes, cinkes, kettős mércés hírlapírók és bloggerek állításai azért nélkülözik a tényszerűséget, és azért megalapozatlan hiszti mindegyik, mert 2010 óta itt még olyan tüntetés nem volt betiltva, ami a hatalomnak nem tetszik. Bohóckodhatnak a HaHa-sok mind a tizenöten, akár hidakat és egyetemeket is foglalhatnak rendőri felvezetés mellett; tüntethetnek a Szolidaritás munkában kiérdemesült korai nyugdíjasai; tüntethet a Milla, többször is; tüntethetnek Gyurcsányék szépkorú;, és mindenki, aki csak ki akarja fejezni a kormány elleni utálatát, vagy éppen felháborodását a bankok ellen a devizahitelezés gyötrelmei miatt.”

Namármost, hogy argumentum ad extremumot alkalmazzunk, képzeld el, drága mandineres balkonnövényem, hogy beköltözöl a Villába, néhány, korábban prostituálként dolgozó, jelenleg háztartásbeli hölggyel, továbbá egy két méter magas, 120 kiló neház, kigyúrt, erőszakos, homoszexuális férfivel, egy évre. Beköltözik veletek együtt két biztonsági őr, aki elektrosokkolóval megvillanyozza a kétméteres benga állatot, ha ógörög módra akar téged szeretni, úgy hogy te ezt közben meg nem akarod. Fél évig minden nagyon jól megy, majd közlik veled, hogy az őrök holnaptól nincsenek, hiszen a nagydarab, erőszakos szexuális bűnöző nem bántott senkit már fél éve. Na mit éreznél azon az éjszakán? Mi, demokraták, nem óhajtjuk ugyanezt érezni, hogy egy nagy, erős, hatalmas valakin múlik az, hogy mi gyülekezhetünk, vagy sem. Arról meg mintha megfeledkeztél volna, piskóta, hogy Fidesz-székházból uruk-hai orkokkal pakoltatták ki a tüntikélő, negyvenhárom kilós bölcsészlányokat, majd másnap kettőt közülük elvitt a rendőr.

“Mindenki tudja, mi lett volna itt, ha a finnyás értelmiség által helyesnek vélt eljárást követi a miniszterelnök. Hosszas, érthetetlen, teljesen valóság-, és életidegen jogászkodás után mindkét rendezvényt megtartották volna, a maguk következményeivel: a hazai zsidóság úgy érezte volna, nyíltan szembeköpheti pár tucat elvetemült röfögő; az egész hisztiből kimaradó sokaság pedig ismét átélhette volna a zsidó-antiszemita vita teljesen kiábrándító és sehová sem vezető gyűlölködését. Továbbá kiváló vágóképek készülhettek volna a fasizálódó Magyarországról, ahol a Holokauszt-túlélőkön és a fájdalmukon élcelődik egy maroknyi, ízléstelen bőrcuccokban feszítő motoros őrült.”

A mindenki tudja-kezdetű mondatok olyan indikátorai a csúsztatásoknak, mint a zsurlófélék és a vadkender (ssp. ruderalis) a ruderális gyeptársulásoknak. A finnyás értelmiség által vizionált államban nem lesz ügy abból, hogy ha egy csomó félig- vagy tán egészen náci motoros a zsinagóga körül akar motorozni, egy olyan rendezvényen, amelynek címéből csak az egészen tájékozatlan bajkál-fókabébik nem asszociálnak azonnak a gázkamrákra. Méghozzá azért nem, pimpőke, mert fel sem merül, hogy ilyent engedélyezzenk. Törzszászlósi, de legfeljebb főhadnagyi szinten eldől a dolog és aztán meccselje le egymással Vona Gábor és Pintér Sándor a parlamentben. Tudod, mazsola, a konzervatív hatalomgyakorlás az, ha erre a meginterpellált belügyminiszter, annyit válaszol, hogy “Tisztelt Képviselő úr, interpellációja nyomán felkérettem a budapesti rendőr-főkapitány útján az Ön által kifogásolt eljárás aktáját és azt találtam, hogy az ügy előadója törvényesen járt el. VAGY azt találtam, hogy az ügy előadója valóban nem törvényesen járt el, ezért felkértem a főkapitány urat, hogy – az esetleges jogorvoslati határidők bevárása után – szolgálati úton intézkedjen az ügy ismételt megvizsgálásáról” Tudod, vattapamacs, ez a konzervativizmus lényege. Ahogy nem lehet kicsit szűznek lenni, nem lehet kicsit konzervatívnak lenni. Rendületlenül hinni kell a normális eljárások normalitásában, és ha valakinek, akkor a hatalmon levőknek nem szabad nemnormális módon eljárni, nem normális helyekre nem normális embereket rakni.

Inkább egy döntésképes, az emberi méltóságot, a jót, és a rosszat különválasztani képes – és olykor hibázó, majd korrigáló – államot, mint a korábbi parttalan, dogmatikus, és életellenes jogászkodást.

Mit is mondhatnék, az erős vezér a gyenge emberek vágyálma.

 

10 hozzászólás

 1. Tromb74 — 2013-04-10 16:20 

No igen, az előzőben ilyesmikre utaltam fasizálódás címén.
– Az erő kultusza. A tévedhetetlen bölcs dönt, majd azonnal cselekszik
– A jog (pláne törvény) csak kolonc, hiszen a nagyvezír tudja mi a helyes
– Az állam mindenek felett
– Az (finyás) értelmiség üldözése. Eleinte csak szóban…
– A látszat fenntartása (nem az a lényeg, mi történik, hanem az, hogy néz ki)

 2. panamajack — 2013-04-10 16:22 

Minden szavával egyetértek. És ugyanezek a csírák két napja még Margaret Thatcher idézetekkel szórakoztatták a nagyérdeműt… 🙂

 3. gargoyle — 2013-04-10 16:50 

óvatosan az erős jelzőkkel, mint fasizálódás, mert bár nem szeretik a parttalan jogászkodást, rezzenéstelen arccal perelnek be reflexből 😀

 4. noirp — 2013-04-10 17:10 

@Tromb74:
Hát igen. Az értelmiség. Az csak szarnak-bajnak van.
De azért ott az aula falán a magyar Nobel-díjasok táblája. Azoké, akik, ha jól tudom, egy kivétellel mind emigrációban végezték a munkájukat.

 5. noirp — 2013-04-10 17:18 

…szóval, jól jönnek, amikor dicsekedni kell valamivel, ugye, de azért csak tűnjenek innen a jó fenébe. Hát munka az övék? Kikerül egy kila paradicsom a kezükből. Nem a’. Csak rinyálnak meg komplikálnak.

 6. professzorpizka — 2013-04-10 17:27 

@gargoyle: jöjjenek csak. A régi Sith bölcsesség szerint ügyvédet perrel, kurvát fasszal megijeszteni nem lehet.

 7. outsider — 2013-04-10 19:40 

Szép összefoglaló. Egybevág mindazzal amit eddig is tudtam.
Felindulásból elkövetett látlelet.

 8. pappito — 2013-04-10 22:59 

Well said

 9. FilcTroll — 2013-04-11 00:20 

Külön szeretem azt a lassan konzi alapmémmé váló hazugságot, hogy “amíg tüntetni lehet, addig nincs diktatúra.” Egyrészt polkommunikációs bravúr, másrészt nagyon aljasan pusztítja az állagember amúgy sem túl cizellált demokráciaértelmezését.

Szerintem az a gyanús szextörpe találta ki ezt is, amelyik nyuggereket gyaszogat drága dzsippel. A neve nem jut eszembe.

 10. hakapeszi — 2013-04-13 10:36 

Nem lehetne kb. ugyanezt elmondani a liberalizmusra? Tiszteli az egyén jogait, nem kényszeríti rá a többség akaratát a házasodni kívánó melegekre, az abortuszt mérlegelő anyákra, kis államot akar, szabad kezet a gazdasági döntésekhez stb. Nem? Kérdezem.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.