Már régebben megfigyeltem, hogy a legtöbb, nyilvánosság előtt szereplő politikus, politikai elemző, focidrukker. Aztán továbbgondoltam a dolgot és azt kellett látnom, hogy itt mindenki a focival van megáldva.

Abban semmi különös nincsen, hogy hatalomra kerülve valaki tesz azért, hogy a hobbiját kicsit jobban támogassa az állam. Persze, elmélkedhetünk arról, hogy ez Svédországban biztos nem így van, de Európának ebben a részében mindig volt olyan hogy a főnök ide-oda egy kis pénzt adott. Komplett német operaházak épültek a főnök aktuális szeretőjének, és arra is volt már példa a mostani előtt is, hogy a főnök falujában stadion épült. Igaz őt később a rögtönítélő bíróság lelövette.

Az se meglepő, hogy a magyar fociba döntik a pénzt, hiszen ellenőrizhetetlen, átláthatatlan, igazi pénznyelő. Mindenki tud zsarolni mindenkit, tehát senki se zsarol senkit. Bemegy a pénz, egy csomó kényszervállalkozó rugdalja a jobb sorsra érdemes labdát, az pedig, hogy ennyi pénzből másutt világbajnokok, csak kocsmai hőbörgések szintjén érdekel bárkit is. Még direkt adóbevételeket is csatornáztak oda, annyira bevált ez a rendszer. Mindennek van „sportszakmai” oka, amelyet megkérdőjelezni csak óvatosan illik és csak akkor, ha épp a tiranai járási másodosztály öregfiúk bajnokság harmadik helyezettjével játszunk kínos 2-2-t. De abból a megkérdőjelezésből is ki-ki bújik a nagy sejtés: el volt ez adva, mint a múltkori NBI-es rangadó.

Ezek mind-mind természetes jelenségek abban az országban, ahol a harminc évvel ezelőtt ronggyá égő foci összes, még életben lévő szereplője még mindig a helyén van, gondosan vigyázva arra, hogy nehogy egyetlen alkalommal is másfajta ember kerüljön a rendszerbe. A tetejére pedig odaültették távoli istenkirálynak Csányi elnök-vezérigazgató urat, aki az ótépéből ezt a bagázst már rég büntető feljelentések kíséretében rúgta volna ki.

De nem erről akarok írni, mert ez a felszín, egy jól megkomponált lopási séma, amelyet csak egészen elvakult drukkerek nem látnak.

Ami az érdekesebb, az a magyar politikusok jelentős részének focibuzisága. Nem tudom mitől van. Ha egy  hatvanas éveiben járó emberről beszélünk, azt még csak megértem, hiszen amikor ő felserdült, még az Albert Flóriánnal, Novákkal, Vargával felálló Fradinak vagy a Benével, Dunaival rohamozó Dózsának lehetett drukkolni. De még a negyvenes-ötvenes korosztálynak is jutottak Törőcsikek és  Nyilasik.

Ők is, meg a fiatalabbak is, focibuzulással vannak elfoglalva. Meglehet, hogy affektáló, idegesítő elitista vagyok, de azt gondolom, hogy a tévében nézhető magyar foci a fentebb részletezett bundázások és lopások halmaza, a nemzetközi foci meg cirkusz, amelyet a helyi város plebsén kívül senki sem tart élet-halál kérdésnek. Nem nyert a  Bayern, hát nem nyert, majd nyer legközelebb.

Ehelyett azt látom, legutóbb egy ifjú (és általam amúgy nem sokra tartott) politológus Facebook oldalán, hogy másból se áll, mint egy focicsapat dicsőítéséből. Semmi baj, hát rajongó az istenadta, de amikor Török Gábor is minden interjúban elmondja, hogy ő Vidi-drukker, Bajnai azzal próbál emberközelinek lenni, hogy korábban kapus volt, akkor már kezdek tendenciát látni. Hiszen ezek az emberek elvileg nem kellene, hogy kötelezően szeressék a focit. Nem kell együtt szotyizni még húsz kilométer aszfaltozásért, nem kell csapatot venni. De még a független értelmiségihipszter-világfi-stílusikon-gasztrotájékozott-superman Bede Márton is szeret időnként mindenidőklegjobb-barszázni meg johánkrájfozni egyet.

Mindezt abban az országban, ahol ma már a belga másodosztállyal és az U-17 női eb-vel bezárólag mindent közvetítenek, ahol focit közvetíteni már nem szerepálom, hanem közepesen megfizetett nyolcórás meló.

A fenti (elitista, affektáló stb.) kikötést szem előtt tartva, én úgy gondolom, hogy az ilyen mértékű focirajongás nem értelmiségi tempó. Nem arra gondolok, amikor valaki drukkol a szülővárosa csapatának, vagy valami külföldi csapatnak. Olyan van, csoporthoz tartozni jó (legalábbis azt olvastam) a közösségi érzés még jobb. De jól láthatóan az edzőbák szellemi szintje az irányadó a magyar politikum jó részében és komplett karrierek születnek abból, hogy az illető valakivel együtt focizott, netán ugyanannak a csapatnak drukkol.

Az ország sorsát olyan miliőben döntik el, ahol elhisznek, de legalábbis közösen szajkóznak olyasmiket, hogy: magyaros, technikás pengés játék, sokpasszos korszerű játék, utánpótlásban azért nagyon ott vagyunk, többet kellene futni már ifiben is és hasonlók. Utána jól megnézik a tévében a murinnyót, és ha valaki kérdezi őket, akkor minden héten, persze, gyerekkoruk óta, csakadiósgyőr.

Én nem hibáztatom őket, ennyivel ma államtitkárnak vagy főügyésznek lehet lenni. Csak ne csodálkozzunk majd, ha jönnek a csehszlovákok.