Osztály vigyázz! Leülhettek. Na gyerkőcök, a mai osztályfőnöki órát egy kellemetlen, bár szükséges (legalábbis az Igazgató Úr kiadta parancsba, miután ő meg utasítást kapott a Minisztériumból, akik hivatalból reagáltak pár rosszindulatú, belülről bomlasztó szülő panaszára, na mindegy) feladat elvégzésével fogjuk kezdeni. Mondjuk én szívem szerint inkább kiengedtem volna mindenkit focizni ezen a szép napon, de hát köszönjétek Pistikének, Jucikának és Rezsőkének. Pistike, Jucika, Rezsőke, gyertek ki a táblához! Na ne szégyenlősködjetek, hisz ez az egész hülye cécó miattatok van, egyem azt a mimóza lelketeket! Forduljatok az osztály felé, hogy mindenki jól lásson benneteket. Így.

Szóval néhány minden lében kanál szülő (gondolom kitaláljátok, kik) panaszt tett nagy nyilvánosság előtt, hogy itt a gyerekeiket rendszeresen megalázzák, megverik, elveszik az ebédpénzüket, stb. Ami egyfelől rosszindulatú túlreagálása a dolgoknak, hiszen a gyerekek azok mindenhol gyerekek, és természetes, hogy senki nem szereti az ilyen szódásüveg-szemüveges, nyüzüge tanulógépeket, mint ezek itt a táblánál. Érdekes módon például a focista Józsikát soha senki nem bántja. Mindazonáltal iskolánk alaptörvénye deklarálja, hogy senkit nem szabad csoportosan összerúgdosni, eltörni a szemüvegét és belenyomni a fejét a WC-csészébe. Én személy szerint sem támogatom az ilyesmit, különösen ha utána még takarítani is kell. De ami megtörtént, az megtörtént. Ne bolygassuk, hogy pontosan ki a felelős, ki ütött, ki az aki csak nézte, és ki az aki szólt nekem, hogy éppen akkor ne sétáljak azon a folyosón. Ez már a múlté, fölösleges régi sebeket feltépni (igen Pistike, tudom, hogy még mindig gipszben van a kezed, de nem emlékszem rá, hogy engedélyt adtam volna, hogy közbeszólj).

Naszóval. Mivel mi egy európai értékek iránt elkötelezett, haladóan konzervatív szellemű iskola vagyunk, ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérünk Pistikétől, Jucikától és Rezsőkétől. Azt is megígérjük, hogy többet nem fog ilyen előfordulni, hacsak ők maguk nem adnak okot rá (amit mondjuk az esetükben sajnos nagyon is el tudok képzelni). Hadd haljam, osztály: „Bocsánat, Pistike, Jucika és Rezsőke!” Na ez nem volt valami lelkes, de elfogadom. Remélem Pistike, Jucika és Rezsőke, ti is elégedettek vagytok. Most pedig miattatok 70 másodpercig féllábon ugrál az egész osztály. Leülhettek. De meg ne halljam, hogy még egyszer árulkodtok a szüleiteknek, mert velem gyűlik meg a bajotok!

Kitörés. Fegyverbarátság. Az utolsó töltényig. Messerschmitt. Skorzeny. Pz.Kampfwagen, Sd.Kfz., Rommel, tankcsata, Panzerfaust, Sturmgewehr, sugárhajtás, rakéta.

Búvőpatakként megbújó kifejezések a magyar jobboldali köztudatban. Nem kétséges, a Harmadik Birodalom, idióta Führere ellenére is lenyűgöző katonai teljesítményt nyújtott a II. VH során, függetlenül attól, hogy  közben népirtás is volt. Harckocsik terén lényeges  újítás azóta sem volt, sugárhajtású gépeik és rakétáik máig hatnak.

Van, ahol ezt külön tudják választani, és kellő önbizalmat nyernek belőle. Esetleg kiválasztják a pár igazi hőst és példaképet, másokat pedig kérlelhetetlenül kipaterolnak a panteonból, akkor is, ha magáról Werner Mölders-ről van szó.

Mi nem jutottunk el idáig, jó régen bujkál a német háborús romantika a magyar köztudatban. Érdekes módon még annál is messze erősebben, ahogy a magyar hősöket (mert voltak bőven ilyenek a világháborúban) tisztelik. (persze, nekik nem nagyon volt föld alatti kultusza, meg azért a Turán harckocsi nem is egy Königstiger).

Most viszont kiderült, hogy azok a kemény arcélek, azok az élenjáró masinák, azok a mesterpilóták, azok a hű fegyverbarátok, azok az utolsó töltényig együtt menetelő szövetségesek…

…azok minket megszálltak, elnyomtak, kihasználtak, birodalmi sassal megtéptek. Hát…nem lennék most jobboldali ideológus.

Szegény Makovecz, hogy ezt már nem érhette meg. De nem baj, Melocco még itt van. Hozzá kell tenni, hogy Makovecz legalább még azt az egyféle stílust tudta, amiben alkotott, még ha ugyanúgy néz is ki a Türkménbasi kertvégi magánstadionja, mint a katolikus templom. Végülis a gótikus épületek is tök egyformák, nem?

A többiek nem érnek fel idáig, ellenben nagyon jók az általános iskolai szintű művek telemagyarázásában, ahogy azt a legújabb mű, a Szabdság téren felállítandó német megszállás emlékmű esetén is láthatjuk. Ennek ugye azt kéne szimbolizálnia, hogy néhány zászlóaljnyi német katona rávette a komplett magyar hadsereget, közigazgatást, rendvédelmi erőket, és végül de nem utolsó sorban a lakosságot, hogy mindent úgy csináljon ahogy mond.Ezért aztán a Budapesten állomásozó vagy éppen az Alföldön egy  rókalyukban hasaló német bakák tehetnek róla, hogy Kohnékat felrakták a vonatra, sőt az ezüstöt is ők hordták át, még aznap, a szomszédba Kovácsékhoz.

De nem olyan egyszerű ez, mégis csak diplomáciailag is kínos lenne kiírni hogy hát ez nem mink vótunk, és Shaggy Wasn’t me c. számát játszani végtelenítve, főleg, hogy (egy spanyol tulajdonú hotelt leszámítva) szinte pont az emlékmű előtt lesz, az utolsó magyar szuverén (mármint Szűrös Mátyás előtt) Horthy Miklós szakrális szobra. Ettől fifikásabb megoldás kell.

Először, vegyül Gábriel arkangyalt, akinek legfontosabb kötődése a magyarokhoz, hogy egy időben taxivállalat volt róla elnevezve Budapesten, szakrálisan. Ő széttárt karokkal fog állni, ez azt szimbolizálja majd (szakrálisan) hogy hát kérem én nem tehetek semmiről, ez egy ilyen ország és kész. Őt fogja majd jól megtámadni a birodalmi sas. Namost a birodalmi sas, az azt jelképezi, hogy kérem szépen mi ugyan semmiről sem tehetünk, ezért most innen a főtérről szólunk be Európa vezető hatalmának, hátha megint rá lehet kenni mindent.

De ez csak a nyílt szimbolika, nem is igazán érdekes.

A magyar nemzet ugye köztudottan szakrálisan úgy  lett, hogy Emese összefeküdt egy bizonytalan identitású (ám mindenképpen a sólyomalakúak rendjébe tartozó) ragadozó madárral. Logikus tehát, hogy a magyar nemzet szuverenitásának a végét ennek valahogy az ellentéte képezz, de sajnos a sólyomalakút nem lehetett megkerülni és mást kellett kitalálni. Vendégszereplőt hívtak hát, és mivel épp egyik közismerten homokos közéleti szereplő sem ért rá, szegény Gábriel arkangyalt szoborták oda, hogy testesítse meg Magyarországot amikor a Schwulfickeradler épp lecsap rá, és szakrális teremtésünk szakrális ellenpontjaként megpocsékolja szegény Magyarországot.

Ebből is látszik, hogy a Turulmadár  az egy szakrális Muschijaeger, ellentétben a már-már Thomas Anders-i mértékben buzoid birodalmi sassal.

A mű egyébként később folytatódik majd, Gábriel arkangyalt később felkapja a sas és félreérthetetlen pózban rá fogja ültetni a szovjet obeliszkre, a paksi beruházás pénzügyi kondícióinak is emléket állítva.

Volt egyszer egy néni, neki volt két cicije. Volt három kiskamasz, aki nagyon szerette volna megfogni a néni cicijét. El is határozták, hogy így tesznek. Igenám, de a néninek csak kettő cicije volt, így kimondatlanul azért világos volt, hogy egyikük bizony nem fog csöcsörészni.

Aztán  jött  az a probléma, hogy a maradék kettő is két kézzel akart csöcsörészni, mert azzal milyen ciki már dicsekedni, hogy a másikkal együtt fogták meg a néni mellét. Egy ideig úgy tettek, mintha közösen akarnának csöcsörészni, mert így talán elég bátrak lettek volna odamenni és megkérdezni a nénit, hogy szabad-e fogdosódni.

Végül visszajött a harmadik, és jól összeverekedtek, és még évekig csak álmodoztak a ciciről.

Napos szerkesztői rendszer a Bartók rádióban

Brahms: Fasz-dúr szextett

Brahms: Desz-dúr szoptett

Janacek: Hol is hallottam ezt? Ja megvan! Brahms! Op. 23. Cesz-moll dubsztepp

Liszt: Dögunalom sok hanggal, Hangulat a Hebridákon fantázia (Jandó Jenő)

Dohnányi Ernő: Már hetven éve meghaltam, de még mindig annyit játszanak, dögunalmas Brahms-epigon létemre, mintha  Orbán Viktor és Obersovszky Péter szerelemgyereke lennék, vonósnégyes (Takács vonósnégyes)

Brahms: Gesz-dúr szeptett hatodik, annál is lassabb tétel, a következő negyedórában, utána hírek

Beethoven: Kicsit olyan mint egy Brahms mű, nagyon érdekes, a maestro latrinájában találta a főbérlő- klarinétkvintett

Brahms: Fasz dúr szoptett (ezekkel nem lehet betelni, figyeljük meg a Nyi-nyá-nyi és a nyunyurrunyú melléktémák hatodik visszatérését a lassú tétel kilencedik percében!)

Lábszag a bíróságon (annak a kretén Balázsnak, kollegiális tisztelettel)

Bírónő: Ügyvéd úr, ugye azért az tudja, hogy lesz?

Ügyvédúr: Nem, hogy lesz?

Bírónő:Jaj, hát tudja, most ez van, szóval úgy lesz, érti.

Ügyvédúr: Ja úgy! Biztos úgy lesz?

Bírónő:úgy, úgy.

Ügyvédúr: Hát, ha úgy, akkor úgy, de ugye megérti, ezt nem hagyhatom úgy.

Bírónő:Meg, meg, de hát érti nem csinálhatom így. Emberek vagyunk.

Ügyvédúr: Igen, mi még néhányan. Önnek pedig további szép napot, kezét csókolom.

Nem szabad vadidegenre

– Nem vagy jó bőrben

– Hát nem

– Máj?

– Szív.

– Ki műt?

– Harsányi

– De hát ő gégész!

– De ismerjük.

– Hát igen, dolgoztatni csak ismerőssel szabad.

A kilencvenes években az osztrák bankok és más cégek hatalmas hasznot húztak abból, hogy ők estek legközelebb a frissen átvágott vasfüggönyhöz. Nyugatra azt tudták mutatni, hogy ők a kifogástalan nyugati üzletemberek, akivel bárki asztalhoz ülhet, ugyanakkor mivel negyven év kommunizmus alig kezdett ki valamicskét a több száz éves közös monarchia módszereiből, pontosan tudták mit, hol és mivel kell kenni. Biztosan vetették meg tehát ott a lábukat, ahol mindenki más legfeljebb a bütyke hegyével próbálgatta: vajon nem lesz túl hideg a víz?

Persze a globális pénzügyi és gazdasági válság, amely oly sok addig nem feltűnő jelenségről lebbentette fel a fátylat, itt is megtette a magáét. Az osztrák bankok nálunk nem épp a legfelelősségteljesebb politikát folytatták, különösen a devizahitelezés terén. A devizahitelek térnyerése már megkezdődött 2002 körül (jogszabályi lehetőség lett rá már 2001-ben, még Orbán idejében). Ugyanekkor látszott az is, hogy itt egyhamar nem lesz euró.Ez ugye  a szocialista politikusok kedvenc mentsége, hogy a devizahitelek úgy lettek kitalálva, hogy pár éven belül az egész országot átváltják euróra, megszüntetve a nagy kilengéseket. Ennek ellentmond, hogy már Medgyessy fékevesztett költekezése az euró-csatlakozás kritériumainak teljesítése ellen hatott. 2006-tól egyrészt a szociknak arra nem volt társadalmi felhatalmazása, hogy egy villanykörtét becsavarjanak, másrészt pedig az önkormányzati választásokon bő kétharmados győzelmet arató Fidesz megkezdte az önkormányzatok módszeres eladósítását, jól láthatóan azzal a céllal, hogy majd kormányon ezt a kérdést „kezelni” fogják. Az ilyesfajta kezelések ritkán szokták elnyerni a frankfurti euró-őrök jóindulatát, innentől meg sejthető volt, hogy itt legalább 2014-ig 100% hogy nem lesz euró.

A hitelkihelyezési gyakorlat maradt ennek ellenére a felelőtlen, ám egy valamivel nem számoltak: azzal, hogy Orbán Viktor a nem annyira szeretett külföldi bankok vegzálásával nagyon sok politikai tőkét tud szerezni, mint a nép megmentője. A fentiek egy korlátlan média-hozzáféréssel rendelkező politikusnak pont elég alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy meggyőzze a népet az igazáról. Így  vált eladóvá az Erste és a Raiffeisen hazai leánya, amely találkozhat egy másik érdekes folyamattal.

Ha beleolvasunk a magyar internet hajnalának panaszfórumaiba, nagyon népszerű témaként találjuk ott az OTP ügyfélkezelésének, adminisztrációjának a szidását. Ma pedig, szigorúan ügyfélkapcsolati szempontból nézve, nem találunk különbséget a külföldi bankok és az OTP között, holott eredetileg a OTP sem volt más, mint a MÁV, a BKV vagy az újabb példák közül a CBA.

Csányi Sándor megszerezte magának a Kádári idők monopol-bankját, és az egy ideig monopol módon működött is tovább. A bejövő osztrák hátterű konkurencia elsőre óriási kontrasztot produkált bejáratott ügyfélkezelési módszereivel, rendezett fiókjaival. A nem lakossági szektorban pedig azzal, hogy az önkormányzati szektorban gondolkodás nélkül aláígért az OTP-nek.

Csányi ma még kevéssé értékelt hőstettet hajtott végre azzal, hogy átlépte a saját árnyékát. Felismerte, hogy a Kádár-korszak ügyes embereként ő magától sose fog versenyképes bankot építeni. Viszont felvette vagy megbízta azokat az embereket, akik tudtak ilyet csinálni. Komplett arculatváltás, marketingbe, termékfejlesztésbe és képzésekbe ölt százmilliók kellettek a megújuláshoz, de az végül megtörtént. Közben kiépült olyan informatikai, elemző és  egyéb háttér, amely az ilyen méretű bankok működéséhez már elengedhetetlen.

Nem akarom az OTP-t érdemein felül dicsérni, egyszerűen annyi történt, hogy korszerű elvek alapján a méretéhez és jelentőségéhez megfelelő vállalati struktúrát épített ki, amellyel többé-kevésbé sikeresen csatlakozott le az állami köldökzsinórról.

Amikor aztán eljött 2010, az addigi (mindenkori) hatalommal kiválóan szót értő bankszektor azzal volt kénytelen szembenézni, hogy Orbán Viktor egyik fő célpontja lett. Egyrészt mert nagyon sok pénz van ott. Másrészt az ő profitjukból akar populárisakat intézkedni. Harmadrészt pedig a state capture koronaékszere az államon belüli pénzforgalom kontrollja lenne, mint a szép időkben.

Persze ez ma már teljesen nem kivitelezhető, hiszen például a kecskeméti Mercedes vagy a győri Audi aligha fog másmilyen rendszerben pénzügyeket intézni, mint Németország. De különleges gazdasági övezet még Észak-Koreában is van.

Ha van olyan falat, amelyik túl nagy a kisgömböcnek, akkor ez az.  Lássuk milyen lépéseket tett ebbe az irányba.

Előszöris a bankadókkal bevitt egy nagy gyomrost a bankoknak, amelyek közül jó pár már ekkor fontolgatni kezdte a lelépést. Azután Demján Sándor ötletét, aki takarékszövetkezetek integrálásával akart tényező lenni a hazai pénzügyi piacon, lenyúlta. A folyamatot az OTP lenyúlása tetőzte volna be, de Orbánnak rá kellett jönnie, hogy Csányi megelőzte.

Az OTP alól kicsit nehezebb kirántani a szőnyeget. Nem tud menni a táskás ember, hogy kell a cég 51%-a vagy jön a NAV, az ÁNTSZ, a NÉBIH, és lebírságolja a gatyádat. Kicsit túl nagy az összefonódás, kicsit sok az orosz részvényes, kicsit minden mocskos titokról tudnak. Még a focit is támogatják.

Az osztrák bankok itteni operációjának átvételének belengetett tervei nagy álmot jeleznek, a nagy OTP alternatíva kiépítésének álmát. Ha megvalósul az átvétel és létrejön a Zemberek Bankja, alighanem adminisztratív szabályok seregével próbálnak majd minél több pénzt odaterelni.

Amit nem tudnak, vagy nem akarnak tudni: Az osztrák bankok itteni leányai, az osztrák bankok kivonulásával nem egyebek mint egy csomó ingatlan, meg egy csomó alkalmazott, akikre költeni kell, mert az osztrák bank havonta továbbképezte őket, ellátta őket formaruhával stb. Nem hagynak itt elemzői, termékfejlesztői hátteret, és konszolidált nyugati anyabankokat. Folyamatos továbbképzés és minőség-ellenőrzés nélkül kb. egy  év alatt kurvul el úgy a szervezet, mint anno az OTP a rendszerváltás után.

Az is probléma, hogy az Erste meg a Raiffeisen (erről a két bankról hallani) az önmagában is két nagyon különböző bank, de szinte ikrek, annak a fényévnyi távolságnak a tükrében, amely a takarékszövetkezetektől elválasztja őket. Ha ezt a hármat akarják integrálni, az önmagában többmilliárdos tétel.

Mindezt olyan környezetben kellene kivitelezni, ahol áll a lábán az OTP, a K&H és még pár nagyobbacska bank, akikkel szemben az EU-jogi szabályokkal szembemenve kellene versenyelőnyt adni a leendő Zemberek Bankjának.

Ha a világgazdaság fellendül, akkor újabb problémák következhetnek. Az orbáni politika mögötti legfontosabb feltételezés, az, hogy legkésőbb 2015-ben olyan élénkülés veszi kezdetét, amely Magyarországon is hatni fog, méghozzá olyan mértékben, hogy az akkor beinduló gazdasági növekedés segít eltüntetni a most a jövőbe tolt problémákat.

Ha lesz ilyen, az pénzbőséget jelen majd. A pénzbőség fellendülő bankokat és versenyt. A bankpiacra beültetett állami behemót ezt viszont akadályozná, vagyis már középtávon sem érdeke Orbánéknak sem a fenntartása.

Ennyi gondolkozás után tehát pont ott tartok, mint amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Fogalmam sincs, hogy a hülye bírvágy, a kapzsi rövidlátás motiválja a nagy bank-kiszorító hadműveletet, vagy itt az ideje valami sokkal rosszabbra gondolni. Mert ez esetben a sokkal rosszabb, az nem más mint a modern pénzügyi rendszer felhasználása, és a venezuelai és  a kubai modell követése. Valaki nyugtasson meg, hogy nem ez a cél.