A vasárnap legfontosabb eseményei Magyarországon: tizenegyesekkel bukta a kupát a Diósgyőr. Európában: nagyobb meglepetés nélkül indult a Roland Garros és a fiatal Fabio Aru megmutatta a Giron, hogy nem szakad meg kiváló olasz hegyiversenyzők kontinuitása, Simoni után Nibali sem vonul majd vissza utód nélkül.

Közben lezajlott az EU parlamenti választás. Eurológus nem vagyok, ezért csak azt látom, hogy a gazdasági válság – mint bármely választáson – itt is adott egy kis népszerűséget a radikálisoknak.

A magyar választás természetesen az EU teljes figyelmen kívül hagyása mellett zajlott. Senkinek sem volt véleménye arról, hogy mit akarnak a képviselőink ott csinálni, így egyedül Deutsch Tompiról tudjuk, hogy miért megy Brüsszelbe, de róla ezt akkor is tudnánk, ha Buenos Airesbe neveznék ki nagykövetnek.

A baloldalon az történt, amit mindenki tudott, aki nem volt teljesen hülye. Azt hiszem, már én is írtam itt párton az MSZP öregeinek azon módszeréről, hogy előre engedik a titánokat, akik aztán vagy domborítanak valamit, mint tette pár éve Gyurcsány (aki azért nem az ifjú titán kategória volt, csak előjött a privát szférában felhalmozó pártarisztokráciából) vagy pedig mennek a levesbe, ha nem. Ez Mesterházy. Agóniája nem lesz rövid, mert arra kiváló érzéke volt, hogy vele együtt sok ember kapaszkodjon az élvonalba. Ott most vagy valaki összekapja a szétszaladt nyájat, vagy nagyon nagy gondok lesznek. Majd kiderül.

Érdekesebb az Együtt-PM közvetlen élvonalából, Karácsony Gergelytől származó (facebookon megosztott) vélemény, miszerint ha a mostani szavazatarányok alapján osztanák a lapokat a magyar parlamentben, tízfős frakciójuk lenne.

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy amennyiben nagymamámat kékre festenénk, szilíciumos egyenirányítókkal, félpantográfos áramszedőkkel, Jaquemin rendszerű forgóvázakkal látnánk el, ő lenne a V43 sorozatú univerzális fővonali villanymozdony. De nem az.

A konklúzió ugyanis nem az, hogy ej-ej, nem kellett volna megállapodni. Az a hülye, bukott Mesterházy ugyanis pont azt használta ki, hogy az urak (z.B. Karácsony Gergely) nem akartak egy mandátum nélkül maradó, Fidesz által legázolt hippikommuna lenni. Kisded egzisztenciális félelmek okozták azt, hogy létrejött a csúfosat bukó Ellenzéki Közösülés.

Az utólagos filozofálásnak az ad táptalajt, hogy az MSZP-vel együtt is gyengének bizonyultak, és most, azon a szavazáson, amely gyakorlatilag nem volt más, mint a politizálás iránt elkötelezett felnőtt lakosság körében végzett szimpátia-kutatás, jó eredményt futottak. A tanulságok egyszerűek.

Az MSZP vagy összeszedi magát, vagy  nem, de siker reményében nem szabad olyan párttal indulni, ahol egy Szekeres, Molnár, Horváth Csaba, Mesterházy Attila, Szanyi Tibor neve egyáltalán felmerül.

Nem szabad populizmus-versenybe bonyolódni Gyurcsánnyal, Orbánnal és Mesterházyval. Mesterházyval azért nem, mert hülye hozzá, Gyurcsánnyal azért nem, mert ígérgetésben és vörös fejjel ordítozásban az országban nála nagyobb spíler nincsen, Orbánnal meg egész egyszerűen azért nem, mert ha arról van szó, hogy nyerni kell, 2-3 hónapra simán bevezeti a napi két korsó ingyen csapolt sört.

Olyan párt, amelyik nem támad, a jövőben se számítson semmire. Aktív közéleti beszéd nélkül komoly pártot csinálni nem lehet. Szerencsére van miről beszélni, de új térbe kell helyezni a közéletről szóló beszédet. Szamizdat? Does it ring a bell, ahogy a művelt cseh kérdezné.

Ideje van a baloldal újraosztásának. Gyurcsány alighanem el fogja foglalni a populista pozíciókat, ő az, aki ha nem kap észbe, továbbra is Orbán Viktorral fog harcolni, holott az orbánozás mára vesztes stratégia lett. Orbán apoteózisa lezajlott, kiemelték a hétköznapi politikából, mindent neki köszönnek meg, de semmit sem neki rónak fel. Én úgy gondolom, hogy a jövő sikeres kihívóinak nem Orbánnal, hanem a problémákkal kell küzdeniük.2018-ban Orbán Viktor ötvenes évei közepén jár majd, egyre nehezebben fog menni neki az, ami a legnagyobb erőssége, vagyis kommunikációja súlypontjának áthelyezése, új kommunikációs keretek elfoglalása, egyre könnyebb lesz komfortzónán kívülre kényszeríteni. Ezt ő egyébként pontosan tudja, ezért akar egyre jobban kivonulni a napi politikából. De hibára kényszeríteni csak akkor lehet, ha az ő és környezetének mondandója irrelevánssá válik, mert valaki más beszél arról, ami az embereket tényleg érdekli.

De mi legyen ez? Nem tudom. Illetve tudom, erről írok ebben a blogban már pár éve. De talán most jön az, hogy a baloldalon belátják, hogy a döglődő MSZP-re nem érdemes várni. Ha felzárkózik, akkor jó, ha nem, akkor meg kell építeni a komolyan vehető centerpártot. Erre a DK Gyurcsány miatt, az LMP pedig értelmiségi rétegpártisága miatt alkalmatlan. Ott  a hely, ott a fekvő ellenfél, Együtt-PM, mire vártok?