Most hogy a közröhej csillapodóban van (ez a román vagy a holland meccs után volt), itt az ideje, hogy megtartsam székfoglalómat a fociról. Kezdem önvallomással: nem értek a focihoz, nem tudok focizni, szemtanúk szerint a felém guruló labda elsírja magát. A baj a magyar fociról azonban pont az, hogy a focisták kezében van, méghozzá jól körülírható módon három, különböző módon a késő Kádár-korhoz kapcsolódó generáció kezében. A hibák is ennek megfelelően teljesen tipikusak, ezek összefoglalására teszk most bátortalan kísérletet.

1. Az anyák

A focisták sehol sem tartoznak az adott ország szellemi elitjéhez, de nálunk különösen feltűnő, hogy a játékosaink valós képességeik (melyek egyáltalán nem magas színvonalúak) töredékét se képesek kihozni magukból. Ennek a később részletezendő szakmai okokon kívül a legfőbb oka a kontraszelekció. Kevés a jólnevelt focista, bármilyen furcsán is hangozzék ez a szó. Nagyon fontos lenne, hogy a focisták a társadalomba beágyazottan, azzal folyamatos kapcsolatban nevelkedjenek, mert így a mégoly rossz magyar edzői kar se tudna annyi kárt okozni mint most.

Ki kell ehhez? A focista anyukája. A magyar focinak, mint szervezetnek, jelenleg nincs mondandója annak a 25-40 közötti magyar nőnek, akinek van 6-7 éves fia, akiből magas, izmos, bugyiröptető mosolyú amorózót szeretne nevelni. Elgondolkodik azon, hogy hova is kellene Józsikát beíratni. Naná, hogy mindenki görög istenek testével bíró vízilabdázó olimpikont szeretne, de jól futnak a keleti harcművészetek és a divatsportok, mint a jéghoki meg az amerikai futball. Ezek mind-mind tudnak valamit mondani azoknak az anyukáknak, akik csak járatni akarják a gyereket sportolni. Nem azért, hogy Céronáldó legyen belőlük, hanem hogy kifutkossák magukat a jó levegőn, legyenek majd izmosak és jók az ágyban a sok sportolástól. Nyilván minden századikról ki fog derülni, hogy tud olyan jól focizni, hogy akár meg is éljen belőle, őket érdemes majd átterelni a profi sportba.

Ehhez képest, aki ma Magyarországon a focistakarriert választja, lemegy a térképről. Egy hatéves kistökös anyukájaként engem is aggasztana, hogy oké, de mi van, ha 19 évesen egyszer úgy felrúgják, hogy vége a karriernek? Lesz akkorra szakmája? El tud menni, addig is, amíg valami jobb nem alakul, mondjuk karosszérialakatosnak? Vagy lesz olyan érettségije, hogy beiratkozhasson főiskolára és legyen belőle edző vagy tornatanár? Ezek azok a kérdések, amelyekre nálunk nagyon nincs válasz, és amíg nem lesz, addig nagyon egyféle és nagyon kevés gyerekből fog állni az utánpótlás, tök mindegy, milyen akadémiát építenek neki.

Nem örülnék neki, és nyilván egy anya se örül neki, ha a gyerekén elkezdi észrevenni a szellemi nihilnek azokat a jeleit, amelyet tetszőleges labdarúgó-műsorban megnézhetünk. Noha számtalan rendes ember futballozik, sőt az értelmiség is szokott focizni, mindenki távol tartja magár a szervezett focivilágtól. Amíg ez a szakadék nem csökken, minden erőfeszítésért kár.

A Minarik Ede Program (teljes hiánya)

Időnként van nálunk kampányszerű program a foci megújítására, amikor a már meglevő rossz rendszerekbe a szokásos pénz többszörösét borítják bele, ebből legfeljebb öt-hat jobb játékost kihozva. A legutóbbi a Bozsik program volt. A magyar foci legfontosabb emberére viszont nem jut pénz. A magyar foci legfontosabb embere a maga kis közösségében focit csináló ember. Aki lebeszél a havi egy feltöltő kártyájáról több száz forintot, vagy éppen a facebookon körlevelez, hogy ugye akkor szerdán mindenki jön focizni és mindenki hoz háromszáz forintot terembérletre? Akinél közös BL-meccsnézés van, és aki esetleg a saját kocsiján visz át négy gyereket a szomszéd faluba, mert az önkormányzat mikrobusza elromlott. Ő a foci lelke, nélküle nincs foci.

Mivel támogatja őt az MLSZ? A nagy semmivel.

A focizni szerető magyar emberek a magyar foci legnagyobb erőforrása, és ahhoz, hogy az ő erejüket munkába foghassuk, szükség lenne ahhoz, hogy ezeket az embereket egyrészt elérjük, másrészt támogassuk.

Már régen lennie kellene valamilyen online felületnek, ahol focitornákat, kis helyi bajnokságokat lehetne szervezni, és már régen minden körzeti alapfokú bajnokságnak is a neten kellene lenni, mert mindenütt van egy szent őrült, aki szervez.

Őt kell támogatni infrastruktúrával (online felület, kedvezményes sportszervásárlás stb.)  tudással, oktatófilmekkel, és bizony pénzzel, és  elismeréssel. Nem lenne rossz például, ezeknek az embereknek, ha egyszer tudjuk kicsodák, BL- és válogatott meccsekre ingyen belépőket adni, MLSZ-es formaruhákat ajándékozni stb. a kollégák ilyen motiválása már rég kipróbált tudomány. Nagyon hamar kiderülne, hogy a korrupt, tohonya focivilágunk, az valójában a focin élősködő 5%, a többit csak meg kell találni és beszélni kell vele.

Tudáshiány

Amikor valakit megkérdeznek, hogy hát edzőbá’ mégis hogy kéne fodbalozni, akkor azonnal felteszik a magyaros pengés játék c. örökzöld válogatást, sűrűn emlegetve Puskás, Hidegkúti, Schlosser, Dunai és még sok legendás játékos nevét. Ugyanez az ember aki ezt emlegeti, igen nagy bajban lenne, ha el kellene mondania, hogy pl. Puskás játékában (született zsenialitásából adódó bravúrjain túl) mi volt a korszakalkotó? Hogy passzolt? Hogy lőtt? Hogy helyezkedett?  Vagy esetleg ugyanez Albert Flóriánnal?  Ő miért is legendás? Balra cselezett, jobbra  nézett, középre lőtt? Mindenkit lefutott? Kicselezett? Jó volt az ütemérzéke?

A helyzet az, hogy ezeknek a legendáknak a játékáról nem tudunk semmit. Kicsit tudományosan szólva: szükség van recepciójukra, visszaemelésükbe a modern köztudatba. Biztos vagyok benne, hogy a TV archívumaiban bőven találni Dunai- Albert- Tichy- gólokat, és nagyszerű oktatófilmeket lehetne csinálni az Aranycsapat játékából is. Kedves gyerekek, kis falusi csapatok, városi iskolák edzői, nézzétek meg, ez a Buzánszky-Hidegkúti-Czibor-Puskás labdakihozatal mennyire hasonlít ehhez a Maldini-Gattuso-Pirlo-Inzaghi megoldáshoz, és nézzétek meg, hogy Czibor pontosan úgy húzódott ki a vonalhoz, mint ezen a másik bejátszáson Robben… satöbbi.

A tananyag

Persze a fentiekhez a régi magyar csúcsfutballon kívül nem ártana ismerni a mai futballt, ez a magyar edzői karból teljesen hiányzik. Mezey doktorék tudása negyven éve volt utoljára korszerű, és azóta két generációnyi tanítvány nem lépett előre. Ezt valahonnan pótolni kellene, leginkább külföldi tapasztalatokból, mert itthon bárkit, aki hozzá akar nyúlni a dolgokhoz, már réges-rég kinyírták.

Ehhez persze nem ártana a háttérismeretek újbóli felépítése sem, mert a sporttudományokat szintén régen kizárták már az okosok. Mindezt abban a korban, amikor a doppingolásról egyre inkább a tudományos módszerekre helyeződik a hangsúly, és rég nem a gyógyszerészeken múlik a siker, hanem dietetikusokon, biomechanikai szakembereken, szövettanban járatos orvosokon és hasonlókon. Hol  is  van az ezzel foglalkozó team a válogatott mellett? A kluboknál? Az akadémiákon?

A disznóhizlalás

Bármilyen csúnyán is hangozzék, egy  csomó kisgyerekből jó futballistát nevelni nem sokban tér el a  a jó minőségű sonka gyártásától. Veszünk tízezer malacot, abból lesz hatezer süldő, mert négyezer csak parizerbe jó és már malacként selejtezzük, lesz háromezer hízó, és abból ezer lesz az a minőség, hogy egyáltalán a sonkáján gondolkozzunk, és a pácolás-érlelés után kijön négy-ötszáz jó sonka.

A focistanevelésnél is kell sok-sok kicsit beállítani a „tenyésztésbe”, minden fázisnál bele kell tenni megfelelő táplálást, tenyésztési tudást, végül pedig fűszerezni.

Ugyanúgy nem szabad elfelejteni, hogy a cél a minőségi sonka, nem pedig a szépségverseny-nyertes süldő. Lefordítva, a cél nem az, hogy az U-16 csapat megnyerje a korosztályos Disznózsír-kupát, hanem az, hogy a korának megfelelő fizikai, szellemi, lelki érettségi állapotban legyen.

És végül meg kell lenni azoknak a módoknak, ahogy a kész termék, a focista átmegy  a felnőtt csapatba.

Persze nem szabad elfelejteni,  hogy  ezeket az embereket nem lehet eladni parizernek, hiszen az elején tárgyalt anyák azt akarják, hogy a gyerek tudjon mit kezdeni az életével, legyen szakmája, nyelvismerete.

Ez a vázlat.

2013 novemberében írtam le, ma azért teszem ki, mert kiszivárgott az idehívott auditorcég jelentése. Ugyanezt tárták fel, remélem, hogy nekik elhiszik. Persze ez nagyon kevés, hiszen emberhiányra és tudáshiányra világít rá. Nagy kérdés, hogy Orbán Viktornak és Csányi Sándornak lesz-e bátorsága elkezdeni a nagytakarítást. Csányi már csinált ilyet, az OTP-nék (nagy dobra ugyan nem verték, de) volt évekkel ezelőtt McKinsey audit, és ő tudott rájuk hallgatni. Orbán már fogósabb kérdés, ugyanis ez itt most az a helyzet, hogy be kell ismerni: sem ő, sem pedig a környezetében senki nem ért a dologhoz, követni kell valakinek a tanácsait, és nem megbízható nyaloncokat alkalmazni. Szép vezetői feladat, és politikai szempontból is fontos Orbánnak, ugyanis mindenki tudja mennyi pénz ment el a focira, és szeptemberig megint minden focicsapatunk kiesik mindenhonnan, vagyis  látványosan semmilyen eredmény nem lesz majd. Ez pedig az ellenzék számára (már ha lenne ellenzék) akár már októberben kampánytéma lehet.