Przemysl kalesi

Posted on 2014-08-31 by professzorpizka

Pryemysl vára hej én gyönyörűm

várkapitány lakja, hej én gyönyörűm

Közeledik az orosz hej én gyönyörűm

Margit hídnál oroszlán van, hej én gyönyörűm.

Bojárivániáda

Posted on 2014-08-20 by professzorpizka

A cím lódít, ugyanis nem fogok azzal foglalkozni, hogy Bojár Iván molesztálta a kislányát vagy sem. Keveset tudok az ügyről, elfogult és dühös emberek, sajtóban rövidített-szerkesztett nyilatkozatai alapján állást foglalni pedig nem szabad.

Ugyanakkor rávilágít ez az ügy arra, hogy mennyire sehol sem tartunk azon a téren, ahol a jogrendszerünknek a legerősebbnek kellene lennie: a gyengék és kiszolgáltatottak védelmében.

Kevéssé ismert dolog, de a kilencvenes évekig az erőszakos közösülés elkövetőjének büntetése korlátlanul enyhíthető volt, ha feleségül vette a sértettet. Vagyis a védett jogi tárgy nem az volt, hogy egy nő azzal és akkor feküdjön le, akivel akar, hanem az, hogy lehetőleg csak a férjével. Innen már az is nagy út, hogy a mostani Btk. végre nem tesz különbséget szexuális erőszakok között aszerint, hogy volt-e behatolás vagy sem.

Ugyanakkor a Btk.-ba beleírt jó szabályok csak apró részét képeznék a jó társadalmi reakciónak.

Nálunk egyrészt vannak meggyökeresedett társadalmi beidegződések, amelyek akadályozzák az esetek kiderülését, növelik a cselekmények ún. látenciáját. Számtalan nő érzi úgy, hogy a légüres térbe ugrana ki, ha ott hagyná a bántalmazó kapcsolatot. Számtalan férfi érzi úgy, hogy megbélyegzett lenne, ha otthagyná mintafeleségének mintacsaládját, akik folyamatos lelki terrorban tartják, gyerekeit ellene nevelik (igen, ez létező, és nem is ritka jelenség). Számtalan gyereket akadályoznak az őt ért szörnyűségek kimondásában, a család szégyenétől tartva.

A dolognak a lélektani és szociológiai részéhez én nem sokat értek, nem is akarok sokat írni róla, de többek között az ezzel foglalkozó szervezetek a célpontjai annak a cseszegetésnek, amely a Norvég Alapból részesülő civileket célozza. Pedig szerepüket nem lehet túlbecsülni, amint arra hamarosan kitérek.

Az igazságszolgáltatás és a gyermek- és családvédelmi intézményrendszer problémái viszont szemléletbeli bajokon túl szervezési és szakmai gondokat is felvetnek.

Hogy megértsük a problémát, vonatkoztassunk el attól, hogy a rendőr, az ügyész és a gyivis ember. Persze az, és a szemléletén a fentebb tárgyalt szervezetek munkájával sokat kell formálni.

Ugyanakkor az államhatalmat gyakorló ember, feladata ellátása során az állami hatalom ágense, aki előre meghatározott, formalizált cselekményeket végez el. Az állami normák nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy a rendőr főtörzs a helyszínen jólelkű vagy méltányos volt, ha bármi gond van, először azt kéri számon rajta, hogy betartotta-e a feladatának ellátására vonatkozó normákat.

A tűzoltó, miután életét kockáztatva, a karján kihozza a kisgyereket az égő házból, jegyzőkönyvet vesz fel, mert ha másnap a kisgyerek a kórházban mégis meghal, akkor senki se a hősiességére se lesz kíváncsi, hanem arról, hogy jegyzőkönyv szerint a szabályos újraélesztési protokollt csinálta meg, vagy esetleg valamit kihagyott.

Az egyes hatóságok formalizált cselekményeihez tartozik írott és íratlan tudásanyag, amely megtölti tartalommal a sorban elvégzendő cselekményeket. Például, ha egy kisvárosi rendőr a betakarítás időszakában nagyobb terménylopásról kap bejelentést, akkor egyrészt a szolgálati szabályzatban, a rendőrségi törvényben és a büntetőeljárási törvényben foglaltaknak megfelelően nyomozást folytat, másrészt pontosan tudja, hogy ilyen mennyiségű kukoricát valahol tárolni kell, tudja hogy kik szoktak ilyen lopásokat csinálni és hogyan. Adott esetben felismeri azt, hogy nem kerek a feljelentő története, mert túl hamar tűnt el az a termény vagy épp gyanúsan gyorsan tudott felrakodni az állítólagos tolvajbanda.

Hasonlóan, ha mondjuk egy betörésnél tetten éri Kovács 1-et és Kovács 2-t, akkor a járőr által egy saroknyira igazoltatott Kovács 3-at is meggyanúsítja bűnsegédként, mert tudja tanulmányaiból és tapasztalatából, hogy Kovács 3 hesszelt a sarkon, biztosítva (rosszul…) a balhé környékét.

A családon belül, és a gyermekek ellen elkövetett cselekményeknél hiányzik a forma, a tudás és a tapasztalat az intézményrendszerből. Nem akarom menteni a nemtörődöm hatóságokat, de ők, ha valamire nincs kotta, akkor nem rögtönöznek, hanem hárítanak, ez alapszabály.

A hatóságokat, mint ahogy a közvéleményt is, hiedelmek irányítják ezen a téren. Ezek közös jellemzője az, hogy az ilyen típusú ügyekben minden szubjektív, bárki azt talál ki, amit akar, a hatóságok nőpártiak/férfipártiak, valami sajtpapírra hivatkozva karriereket törnek ketté.

Az igazság ezzel szemben az, hogy nálunk szerencsésebb országokban nagyon sok pénzt költöttek a terület kutatására, miután különböző civil szervezetek addig verték a tamtamot, hogy muszáj volt beismerni a problémákat.

Nagyon komoly pszichológiai kutatások állnak rendelkezésre arról, hogy milyen lelki folyamatok játszódnak le egy megerőszakolt nőben, egy bántalmazott/molesztált gyerekben, egy lelki elnyomást elszenvedő bárkiben.

Ezek kriminológiai értelemben is használható tudásanyaggá konvertálhatók, vagyis modellezhetők a tipikus elkövetések, ugyanúgy, mint mondjuk az autólopások esetében. Megfelelő szakértelem birtokában el lehet választani a tényleges élményszerű előadást az agy öngyógyító mechanizmusai által megváltoztatott előadástól, de főleg a környezet hatására kitalált vagy módosított előadástól.

Az erőszak fizikai nyomai is tipizálhatók, már ma is minden, legalább három éve szolgáló közrendőr meg tud különböztetni egy ütéstől származó kék foltot egy elesésből származótól, de ez az ismeret is finomítható.

A bűncselekmény magabiztos felismerése és felderítése után tudna az ügy az ugyanígy emelt tudásszintű bíró elé kerülni, aki képes rá, hogy ugyanúgy, ahogy a gyilkosok ön-mentő vallomásait pontosan értékeli, értékelje az ebben az ügycsoportban felmerülő bizonyítékokat.

Ha az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem tudásszintjét megemelnénk ezen a téren, akkor azonnal és lényegesen csökkenne az ilyen ügyek látenciája, mivel a látencia egy fő oka, a kényelmetlen ügyek hárítása meg tudna szűnni. Kovács főtörzs meg tudná tenni a jelentését, hiszen a kiképzésen tanultak alkalmazásáról könnyebb jelentést tenni, mint valami rendkívüli eseményről, ahol vagy jól járt el, vagy nem.

Nagyon fontos, hogy az amerikai vagy német kutatás eredményei nem alkalmazhatóak azonnal Magyarországon, mert a mi társadalmunk nem pont ugyanolyan mint az övék. El kell végezni legalább a kutatások egy részét itthon is, itt is meg kell találni a hangot az áldozatokkal, hogy ellenőrizhető legyen, hogy mennyiben implementálható a nemzetközi tudásanyag a magyar igazságszolgáltatásban és mennyit kell rajta saját magunknak fejleszteni. Elég nagy baj, hogy ezzel nálunk nagyrészt üldözött kis szervezetecskék foglalkoznak, akiket gyűlöl a vezetés, mert kikezdik azt az álláspontot, hogy itt minden rendben van, bajt legfeljebb csak néhanapján egy vak komondor tud okozni.

Az ilyen ügyek speciális természete miatt szükség van szervezeti és eljárási változásokra, vagyis meg kell tudni oldani a sértettek védelmét és kiemelését a bántalmazó környezetből, és azt, hogy az ügy a lehető leggyorsabban megoldódjon, de ennek a részletezése már másik írás témája lehetne.

Ennek itt a lényege az volt, hogy a szemléletváltást, a probléma súlyosságának megértését nem helyettesíti semmi, de amíg nem adunk a hatóságoknak a hatósági működés specialitásainak megfelelő eszközöket és tudást, addig az ilyen ügyek nyilvános sárdobálásban végződő bojárivániádák lesznek, ahol szép lassan elsikkad az, hogy kiderítsék, mi is történt pontosan.

Elemeszpésedés

Posted on 2014-08-19 by professzorpizka

Bárkit és bármit mostanában a haldokló emeszpéhez hasonlítani sértésszámba megy, hiszen ott most épp alkalmatlan vezetők vezetik az alkalmatlan tagságot arra, hogy végképp koporsóba zárják az utódpártot. Az utódpárt persze hangosan kiabál, sőt, kényelmetlen faládájából kinyúlva keresztbe is tud még tenni annak, aki közel megy.

Ha azonban visszapörgetjük a képet a kétezres évek elejére, amikor a mostani éneklő halott még titánként küzdött az ifjú Fidesszel, akkor érdekes megállapításokra juthatunk.

Ekkor ugyanis azt látjuk, hogy Horn Gyula öregedésével és megbetegedésével az Mszp-t egyre jobban a klikkek és platformok uralták. Persze ezt a párt a génjeiben hordozta, hiszen elődje, az állampárt is bírt szakszervezetei, kiszes, moszkovita, pesti, vidéki, minisztériumi, iparvárosi és mezőgazdasági hátterű erős emberekkel, akik mind nagyon sok hatalommal bírtak, ám nem elegendővel ahhoz, hogy ténylegesen irányítsák az országot. Helyi főistenként irányítottak saját szemétdombjukon, de érdekérvényesítésük és hatalomgyakorlásuk saját korlátaik ismeretén, és a korlátok időszakos átlépését lehetővé tevő ideiglenes véd- és dacszövetségek megkötésén alapult. Ez korlátozta a hatalmukat, de ameddig szükség volt rájuk és területükre, ez védelmet nyújtott a kinyírás ellen is.

Az utódpárt tehát azt örökölte, hogy politizálása dinamikusan változó alkuk és szövetségek sorából állt. Gyurcsány hatalomra kerülése azt a változást hozta, hogy egy-egy csoport vagy szerveződés bizonyos időre teljesen megszerezte a párt irányítását, és ezzel az addig viszonylag keveset hibázó Mszp-t bakipárttá tette, mivel nem volt az élen több olyan klikk, amelyik saját bukását megelőzendő a másik klikket őrültségei megvalósításában korlátozta volna.

Éppen ellenkezőleg, látva a közelgő bukást, a klikkek saját birtokaikra húzódtak vissza, hogy mielőtt menni kell, de legalábbis pár évre háttérbe vonulni, minden terményt begyűjtsenek. Ez a jelenség adott lehetőséget a Fidesznek arra, hogy az addig a Fidesz bevonásával szervezett helyi mutyik helyébe lépő önző lenyúlásokból (Hagyó-, Hunvald-, Zuschlag-ügy és társaik) kampánytémát csináljon.

Eközben a Fidesz

Eközben a Fidesz jól szervezett, egyszerre mozduló, fegyelmezett társaságnak tűnt. Az erős embereikről is, Fellegitől Simicskáig azt lehetett tudni, hogy ha vannak is összezördüléseik egymással, egy-egy miniszterelnöki elbeszélgetés mindig helyreteszi a dolgokat, és a beszedett pénz jó része kérdés és vita nélkül a pártkasszába folyik, a Fidesz még mindig az az egységesen vezetett, a baloldali média ostromai ellen zárt alakzatban védekező alakulat, mint 2002 környékén.

Aztán jött az, hogy Orbán Viktort egy kicsit háttérbe vonták, részint azért, mert sem az Mszp, sem a későbbi ellenfelek nem adtak okot arra, hogy az elsőszámú vezető arcát koptassák, másrészt ezzel a hibázástól is megkímélték. Emellett talán az is látszott, hogy összerakta a verhetetlen pártot és nem óhajt állandóan a párton belüli rendcsinálással foglalkozni.

Eközben a Fidesz elérte azt a kritikus méretet, amelyre talán sose volt felkészülve. Olyan helyi hatalmasságok alakultak ki, akik évek alatt fegyelmezett pártkatonaként dolgoztak otthon, de a szoci konkurencia meggyengülésével egyedüli pénzosztó erősember-pozícióban találták magukat. Mások a Fidelitasban vagy valamelyik minisztériumban erősödtek meg, és kezdtek egyre inkább úgy gondolkozni, hogy végigcsináltam a nehéz időket, hűséges és jó katona vagyok, meg akarok gazdagodni abból, hogy fideszes vagyok.

Ez a jelenség megnehezíti azt, hogy úgy csináljanak rendet, ahogy annak idején Áder vagy Pokorni parkolópályára tételével tették. Eljött az olyan vezetők kora, akiknek hátországa van, és ugyan félik és tisztelik a vezért, önmaguk is hatalmi tényezőként kezdenek viselkedni.

Innentől kezdve jön a helyi alkuk kora, végül majd egyszer egy országos kongresszus, ahol a folyosón fognak döntések születni. Messze van, de elkezdődött.