A kitűnő emigráns cshszlovák baromessz értekezése hazáról és annak szeretetéről. Képzeljük el, mi lenne, ha valami szentimentális jobber lenne, nem pedig materialista imperialo-marxista!
- [2014, valamikor januárban]
Utólag ugyan és nem újévkor, de meghallgattam (majd pedig elolvastam) köztársasági elnökünk köszöntőjét. Mazochista vagyok, tudom. Tömény lózunggyűjtemény az egész, nem túl koherens (amit, legalábbis számomra, a többszöri megszólítás is jelez), olyan, amilyen egy politikai szónoklat általában. De aztán mégiscsak beindult a daráló a fő-fő jelszó, a hazaszeretet fölött. Tényleg, mit is jelent neked a haza, kérdeztem magamtól először. És vajon miért áll föl a hátadon a szőr a sulykolt jelszótól, azon kívül, hogy sulykolják? ez volt a második kérdés.
A haza nekem legelső nekifutásra a nyelvet jelenti. Az anyanyelvemet, ami úgy vesz körül, mint a levegő. Azt a jó, színes-szagos, csűrcsavaros magyar nyelvet az ennivalóan nem-indogermán logikájával, alanyi és tárgyas ragozásával, csöppen-csöpög-csöpörög-csepeg-csupog toldalékaival, kiválóan dús, alpári, biológiai káromkodásaival, kétfalunként változó káetteőshangzaóival Kerecsendtől Pétfürdőig és vissza. Amely nyelven olyan jóízűen lehet szerelmes verset, egypercest és fórumhozzászólást írni, pláne viccet mesélni.
Jelenti a nyelven belül azt a részben zárványnak maradt ― lefordíthatatlan? tespedtségből le nem fordított? — szépirodalmat. Balassi Bálinttól olyan elfeledett szerzőkig, mint Szántó György.
Aztán a fordításirodalmat, amibe belefér a Mahabhárata (bár „csak” prózában) és a Kiberiáda (rendes városi legenda szerint, a Murányi Beatrix-féle magyar fordítás jobb az eredetinél), az Átváltozások és a teljes Az eltűnt idő nyomában. Végül, igen, a tudományos nyelvet is jelenti, pálha-és murvalevelestül, szenítőlángostul, hőcserélőstül. Annak jelét, hogy anyanyelvünk megbírja a Filosofiát; sőt, tán még a kulcsfeatúrákban gondolkozó sületleneket is megbírja. Ámbár! Egy idő után megnő annyira az ember vérnyomása és bicepszkerülete, hogy szótárral is megfelelően nagyot üthessen. Csak szólok.
Második nekifutásra…mit is? Szanaszét az országban néhány tájegységet, de az az érzésem, csupa olyat, ami nem szerepel az Our beloved hungaricums alcímű, drága albumokban.
Az első állomásom Debrecen, ahol megszülettem. Ahová az elmúlt 40 évben nagyralátó férfiak sora álmodott toronyházat és kacsaseggű kerámia főnixmadarat.
Nekem viszont egy olyan város szerepel a visszatérő álmaimban, ahol a helyi zászlón kivételesen eltalálták a színeket: a sárgát ― a Nagytemplom és… egyáltalán, a nyári síkság színét ― és a kéket. Nézz föl. Az év százkilencvenvalahány napjában kék és rezzenetlen. Ahol a legmagasabb pont, ha jól emlékszem, 21 m tszf. Ahol tízkilométerekre körülötted csak a „nagy sömmi” van, vagy pedig a maga a végtelenség ― ízléstől függően. Ahol forróság van, napfény és por, de olyan, hogy nyaranta az ég opálos tőle; ellenben folyó nincs, ezért aztán megbecsülik a zöldfelületet és a vizet.
És a városon belül, az északi részen pedig vagyon egy negyed, a Sestakert, ami félig-meddig össze van épülve a Nagyerdővel, és ahová végül is az egyetem környéke tartozik. Hogy milyen nevezetességeket mutat a Sestakert? Hát…néhány, a panelkorszak előtti négyemeletes-alagútzsalus építészettel megoldott utcát, vegyesen kertvárossal. A négyemeletesek közt nyírfákat, amikkel együtt voltam kölyök. Azok lassan benéznek a negyedik emeleten. Drótüveg-sárgára színeződő, meleg borostyán napfényt az utcánk egész hosszában délutánonként, mert a tervezőnek pont a sörösflaskaszínű tarjáni üveg volt kéznél. Öreganyám kertjét, a játszóteret, azt, hogy közel van az erdő és a strand. A víztorony kupolája http://static.panoramio.com/photos/large/97289493.jpg konkrétan az ablakunkból látszott. Azám, strand: a barna, jó büdös jódos-halogenides termálvíz illata is életreszóló, hee-ejj, hányszor belenyomtak (olvatag sóhaj).
Nem tudom, másnak e tájék mit jelent. Nekem még egy csomó következményt, pl. azt, hogy ellágyulok, ha bárhol jártomban-keltemben nyírfát látok. Vagy azt, hogy egy város ― mert azóta végiglaktam néhányat ― megítélésében nekem sokat számít, favágással kezdenek-e bármilyen „tereprendezés”-t vagy építési munkát…
Nem folytatom, mert kiröhögtök, jöjjön a következő honismereti állomás, ámbár ez se jobb…Ez a Veszprém-Pétfürdő- Várpalota-Székesfehérvár vonal környéke, ahol eltöltöttem tizenegykét évet: az egyetem és a pályakezdés éveit. Gyömbérszínűre kisült, füves mészkő-és dolomitplató ez jórészt. Átfújja a tizensok erősségű északi szél, és kettészabja a 8-as út.
Azon mentem be nap, mint nap Veszprémbe, ahol kis hazánk egyik (ha nem a) legcsúnyább egyetemi épületegyüttese várt (a címet nem vitatom másoktól, lehet versenyeztetni a szíveteknek kedves építészeti melléfogásokat). Pont az, a bejáratával zseniálisan északnak tájolt, egybeszabott Sztálin-barokk főépület, az. A szívemnek többet jelent, mint Cambridge. Idő jártával ezen az úton a másik irányba bumliztam, Fehérvárra, ahol pedig egy vegyiüzem várt rám, és az egyetemnél jóval keményebb „iskolázás”. A város nevéről ma kb. egyszerre jutnak eszembe a no föl csak, föl!!-illatú hajnalok meg Aba-Novák propaganda-beütésű freskója Szent István elgondolkodtatóan egyszerű kőszarkofágja fölött.
E kettő között megtanultam, hol vág ketté az út piros-sárga, könyvlap módjára rétegzett, tetszetős sziklákathttp://people.bolyai.elte.hu/~usrin/200407_tgy/07.jpg; megtanultam, hogy a lőtér/birkalegelő kombónak az út környékén bokáig se érő, rettentő izgalmas (és részben védett) növényvilága van: árvalányhaj, héricsek, kakukkfű, menta, pusztai sárma és sorolhatnám. Eltöltöttem életem egy nem kevésbé izgalmas nyarát ugyanezen a tájékon, egy műtrágyagyárban. Vonatozás közben néztem a Péttől Fehérvárig tartó Sárrét madarait: kiskócsagokat, baromfimód bizalmas ölyveket, pofátlan sirályokat, olykor egy-egy ma se tudom, mit. Meg megtippeltem a következő fél nap időjárását abból, mekkora a péti hűtőtornyok fölött a pára és merre húz. …A turistaprospektusokban valahogy ez a körzet sem szerepel. Talán jobb is: a védett növények szeretik, ha nyugtuk van.
Jöhetnék még a nyugati Mátrának egy tenyérnyi fertályával, ahová kölyökkoromban jártunk nyaralni és ahol vegyes érchulladékot http://galminerals.gportal.hu/portal/galminerals/image/gallery/1266699305.JPG, kénkristályokat és effélét gyűjtöttem, kimoshatatlan agyagfoltokat szereztem de hiszen ez még majdnem új! gatyeszkákba; ahol isten bizony láttam menetrendszerű gőzösvonatot…
de most már tényleg nem folytatom.
Látható ennyiből is: nem zászlók, zsinórok, bőrkötéses alkotmányok jelentik nekem a hazát, hanem ilyen… semmiségek.
De ha egyszer felkerekedem, akkor — a kötőszavak és a hülye viccek mellett ― ezektől lesz legfájdalmasabb elszakadni, úgy, ahogy mondom, a debreceni egyetemi negyed fél-lakótelep hátországának nyírfáitól, a Hajmáskér-Sóly-Várpalota közti árvalányhajmezőtől, meg a csuszatos vörös agyagtól a Lahócán.
S ebből következik a második kérdés: ha szeretem a hazát (márpedig szeretem, különben nehezen emlékeznék ennyi fiszni-fuszni részletre a kilincsmagasságú koromtól a diplomáig megismert tájakról), akkor miért irritál annyira, mikor hazaszeretetre buzdító szónoklatot hallok/olvasok, ha folyton a haza üdvére hivatkoznak, a fényes jövőt vázolgatják szivárvány-ecsettel.
- [2014, kicsivel Tusványos után]
Azért, mert valahogy mindig azt érzem belőle: nem a hazámat kell szeretnem, hanem a hazai zászlóba tekert rendszert. Nem illik kérdezni, hogy mit miért!!! Hiszen a szeretet feltétel nélküli! Nemde?
Nem kérdezni: az a zászlóba tekert alak, akit piedesztálra állítanak, biztos, hogy a haza-e? Hiszen anyámtól nem ildomos DNS-mintát kérni!
S ha már a szeretet feltétel nélküli, a szeretet(t) kérése parancs, parancsa pedig kérés legyen.
Tedd meg, amit megkövetelek! Ne kukacoskodj, ne keress következetlenségeket! Visszakérdezel? Nem bízol abban, amit mondtam? Nem szeretsz?
De, igen, szeretlek. Szeretlek (csak maradj már csendben egy kicsit).
Csakhogy két dologban továbbra sem vagyok biztos:
― valóban a haza vagy-e, és nem az ő jelképeibe bújtatott értelemhiány … mert 1914 óta láttunk már ilyesmit… egypárszor. Sajnálom, gyötör a bizonytalanság, nem egészen jó a dioptriám.
― valóban komolyan gondolod-e, hogy kérdés nélkül, ok nélkül, jelszóra fogok hol jobbra, hol balra, hol körösztbe, hol…mindegy, akármerre menetelni kinyújtott mutatóujjad árnyéka alatt; csak azért, mert te, Hazám (vagy a magadat Hazámnak kiadó entitás) ilyennek képzeled a feltétlen hűséget és szeretetet?
Édes Hazám! A hétvégén különösebb rezzenés nélkül fogadtad, hogy Orcád legfőbb választott képviselője hitet tett a pottyantós budi mellett a hanyatló angol vécé ellenében. Amennyiben komolyan gondolod, hogy Számodra tényleg ideális jövőt mutat a tízmilliárd légy és az ismeretes aroma, továbbá komolyan gondolod, hogy a hipós porcelán igazából nem is olyan higiénikus, akkor… nem tudok mást mondani: ennyi, én innentől kezdve ráhajtok a hajójegyre, hátha még elkapom az utolsó kompot a Lajtán.
Ha viszont csak arról van szó, hogy hát ’…ssza meg a sas (az a szabaccságtéri reumás), hétvége volt, magyar nagydíj és dögmeleg, a franc se figyelt oda: az más.
Akkor még várok egy kicsit a jegyvásárlással, hátha kiderül: téged is érdekel, te vagy-e a piedesztálon, vagy valakik már megint lopják a nevedet, lo(bo)gódat, copyrightodat, esetleg legszebb verseidet az aktuális nagygyűlésük anyagához. Ahogy az az elmúlt 100 évben akárhányszor megtörtént.
A legközelebbi viszontlátásig, édes Hazám.
12 hozzászólás
1. Panther V — 2014-09-06 23:41
Ehhez most csak annyit, hogy kurvajó.
2. becsuszoszereles1k — 2014-09-07 02:41
‘Szabad-e sirni 🙂
a Karpatok alatt?’ 🙂
🙂
3. becsuszoszereles1k — 2014-09-07 02:43
@becsuszoszereles1k:
egeszen pontosan:
‘Szabad-e sirni
a Karpatok alatt?
4. panamajack — 2014-09-07 14:24
Most hogy Magyarországon szítokszó lett a „kozmopolita/világpolgár”, én gyakran elgondolkodom azon, hogy egyáltalán értelmezhető-e a XXI-dik században a petőfisándori Hazaszeretet, egy a bolygónknál kisebb földrajzi egységre? Mert egy a közössége iránt elkötelezett embernek (hazafinak) manapság elsősorban olyan problémákkal kell törődnie, amik nem igazán tisztelik az államhatárokat. Kulturális értelemben is sokkal relevánsabb egy mai gyereknek Harry Potter, mint a Kőszívű Ember Fiai. Persze a magyar kultúrának vannak hihetetlenül értékes, megőrzésre mindenképp méltó hagyományai (például a magyar humor, ami szerintem tényleg egyedi), de ha a ezt a globális fősodortól izolálva, mitöbb azzal szembeállítva próbáljuk megélni, akkor gyakorlatilag halálra ítéljük azt – élő és szerves kultúrából múzeumi kiállítási tárggyá tesszük. A szép magyar természeti tájakat sem azért kell megőrizni, mert „magyarok”, hanem mert a természetet meg kell őrizni – mindenkinek azt a darabot, ami neki jutott. A ma rezsimszerűen nyomatott XIX-dik századi haza- és nemzetértelmezés egy globalizált világ problémáinak megoldása szempontjából kb annyira releváns, mint a rendek vagy a törzsek.
5. noirp — 2014-09-07 18:46
@panamajack:
„A ma rezsimszerűen nyomatott XIX-dik századi haza- és nemzetértelmezés egy globalizált világ problémáinak megoldása szempontjából kb annyira releváns, mint a rendek vagy a törzsek.”
Hát körülbelül. Egy a gond: mivel nálunkfelé nagyon kevesen jutottak el az „ember és polgár vagyok” szintre, pontosan passzol hozzájuk a nemzetállami, sőt, állítom: a törzsi és klángondolkodás. Azzal együtt, hogy az élet harc, zéró összegű játszma, én tépek el, te tépsz el, hülye, aki lemarad.
Soha nem gondoltam, hogy Magyarország Isten kalapján a bokréta, sőt, azt szoktam mondogatni: gazdag ország vagyunk, gyerekek, usque 20-50 évente szélnek eresztjük az értelmiség javát, anélkül, h az ország orcáján izom rándulna. Elitista duma, de így gondolom. Közmunkásokkal nem építhetsz jövőt, max. még egy Pancsolt Arénát.
Megjegyzem: a posztot tényleg hosszadalmas rágódás után írtam, és leginkább azért, mert az volt az érzésem: mivel egyelőre nem tudok megpattanni, marad valamelyes belső emigráció. Mert cefetül unom a fentebb leírt törzsi farokméricskélős-bicepszmutogatós-apakomplexusos-harcos értékrendet. Ami egyébként a természeti tájaink és a kultúránk (nem fősodorbeli, de izgis) szempontjából életveszélyes 😛
na ez jó összefüggéstelen lett, bocs — maradtam tiszteletlen
6. noirp — 2014-09-07 18:51
@panamajack:
„Mert egy a közössége iránt elkötelezett embernek (hazafinak) manapság elsősorban olyan problémákkal kell törődnie, amik nem igazán tisztelik az államhatárokat.”
Vajon hányan gondolják ezt ugyanígy? Hányan vannak azok, akik túllátnak a határon, legyen szó Záhonyról, Texas és Mexikó határáról vagy …? szóval érted.
7. panamajack — 2014-09-07 21:08
@noirp: Gondolom kb annyian, ahányan a reformkorban túlláttak a feudális osztályok határain, és nemzetben tudtak gondolkodni.
8. noirp — 2014-09-07 22:10
@panamajack:
Az nem is olyan rossz arány.
9. marcipan — 2014-09-08 23:28
akarnék írni, de az is épp elég nagy baj, h én tudom, h érzelgős vagyok, nem kell ezt azzal tetézni, h mások is megtudják.
de a dicséretet azért nem hagyom ki 🙂
kedves írás, legjobban a nyírfa tetszett. úgy látom, vannak hasonló érzelmi megnyilvánulásaink, örülök, h nem vagyok egyedül.
10. piszkosfredakapitany — 2014-09-09 07:06
Hát (tudom, háttal nem kezdünk mondatot:)) ez nagyon tetszett…a debreceni részek meg különösen; amikor még sámli kellett, hogy felérjem a vakondtúrás tetejét, rengeteget nyaraltam-teleltem arrafelé, a strand volt az egyik kedvenc hely 🙂
Több alkalommal gondoltam én is a lelépésre, de végül mindig elvetettem…legyen akármilyen ez az ország, mégis ide köt minden. A tájak, az ízek, az emberek. És az, hogy – hülyén hangzik – de „magyarul” tudok csak gondolkodni, cselekedni; nekem ez valami olyasmi, amiben benne van Neumann Jánostól kezdve a szigetelőszalaggal összekendácsolt villanyoszlopig minden.
Időnként meg csendesen drukkolok, hogy legyen még egyszer akár fele olyan jó vezetésünk, mint a reformkorban és az azt követő néhány évtizedben…
11. noirp — 2014-09-09 08:31
@marcipan:
Én is örülök (hogy nem vagyok egyedül) 🙂
12. untermensch4 — 2014-09-11 11:38
@noirp: „Egy a gond: mivel nálunkfelé nagyon kevesen jutottak el az “ember és polgár vagyok” szintre, pontosan passzol hozzájuk a nemzetállami, sőt, állítom: a törzsi és klángondolkodás.”
ezért gondolom hogy első lépésnek a(z) „ember s magyar vagyok” elérése is jó cél, van benne kihívás… már ez két lépéssel a „magyar vagyok nem turista” után van, a „magyar s zavarodott vagyok” után.
belső emigrációra van egy félmegoldásom: jónéhány éve kifengsuiztam az életemből a tévét és az erre a célra készített programokkal a netes reklámokat is. eme „emigráció” elszigetelő jellege néha igen kellemes:
1, „fősodorbeli” bulvár csak másod-harmadkézből jut el hozzám, amikorra már a kevésbé nagy horderejű lecsengőben is van.
2, sorozatok és egyéb agyzsibbasztó műsorokról néha hallok, aki ezek kontextusainak mellőzésével nem tud velem beszélgetést folytatni azzal amúgy sem erőltetném.
3, nincs reklám. ha egy oldal a neten kéri hogy szüntessem meg a blokkolást akkor nem érdekel az az oldal. legnagyobb élményem az volt amikor egy ázott közreklámvélemény-kutató-felmérőt engedtem be egyszer (kb „emigrációm” harmadik évében) és örömmel állapítottam meg hogy a telefonos reklámok felmérhetősége rajtam kb nulla. hihetetlen mennyi csilingelést és tévéreklámot és képeket termelt a marketing-ügyosztály ami még arra sem volt elég így hogy legalább tévé-telefon-internet közül kapcsolni tudjam őket agyban, márkára-szolgáltatóra már csak tippelni tudtam (mint kiderült az egyiknek meg is változott a neve). az így felszabaduló agykapacitást az egyéb, köztéri reklámok őszinte és módszeres gyűlöletére fordítom (no igen, komfortzónán belül kevés a változó „turistalátványosság”, plakátok), amit reklámról ismerősnek vélek az ellenség, akkor se veszek ha szerettem volna mert lehet hogy nem is én szerettem volna hanem egy marketinges…
4, kell humor is, „emigránsként” jobb olyan országban lenni amin nevetsz minthogy sírj. én a törzsi izéket úgy kezelem hogy időnként kun vagyok (ha önkritikusnak kell lenni akkor kun-tirpák keverék, makacs és buta a végsőkig:) ), kisebbségi kopogtatócédulán lengyel…
meg találok etno-humort is (két magyar az három párt stb)
nem mondom hogy tökéletes (ezért is félmegoldás) de talán fejleszthető
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.