A Fidesz, ha festőművész lenne, akkor az istálló tisztasági meszeléséhez használt korongecsettel festené meg valamennyi művét, színvilágát pedig alapvetően határozná meg, hogy csak egy, narancsszínű festéke van. Persze még mindig ott a festékes vödör, mint eszköz, ezért rövid idő után áttérne arra, hogy performanszok keretében nagy vásznakra löttyintsen belőle, miközben hangosan kántálja, hogy a vásznon maradt paca az épp mit ábrázol. Az ilyen performanszokra épp ezért kevesen járnak, mert senki se szereti otthon kimosni a ráfröccsent festéket.

Ez persze néha célravezető, főleg amerikai romantikus filmekben szokott olyan történni, hogy a jószívű, ám faragatlan cowboy csak azzal tudja gyengéd érzelmeit kifejezni a faluba érkezett városi lány iránt, hogy megmutatja neki legjobban tejelő tehenét. Ott ennek elnéző mosoly és csókjelenet szokott a vége lenni, romantikus zenével és naplementével.

Azon alighanem már régóta gondolkoztak nálunk, hogy mi lenne az a nagyon finom ecsetvonás, amely megmutatná, hogy mi alapvetően nagyon-nagyon szeretjük a németeket. Ők a mi védelmezőink, nagy testvéreink, szerelmeink, tanítóink stb. stb. stb. csak valahogy akadályozzák meg, hogy Amerika kedvére fenyítsen minket.

Korábban az oroszokhoz közeledésünket olyan finom ecsetvonások jelezték, amelyeket kiszivárgott lengyel diplomáciai beszélgetésekben ugye úgy jellemeztek, hogy „Orbán leszopta Putyint” Nos, most az ellenkező irányba is valami hasonló történt.

Történt ugyanis hogy a Teljesen Független Polgári Magyarországi Alapítvány úgy döntött, hogy a Polgári Magyarországért Díjat idén a Konrad Adenauer Stiftung kapja meg.

Adjuk meg, hogy ez egészen fineszes megoldás ahhoz képest, ha mondjuk küldtek volna öt pár jó minőségű harisnyanadrágot és egy hyaluronsavas arcfiatalító szettet Angela Merkelnek. Ne is bántsuk őket, ez az írás most nem róluk szól, ők a maguk esetlen módján próbálkoznak.

Hanem a tekintélyes német alapítvány nézhetne kicsit oda, hogy mit csinál. Ezt a díjat megkapták eddig mindenféle derék emberek, mint például önkéntes tűzoltók, meg megkapták pártközeli énekesek, mint Kovács Ákos, de főleg megkapta a Gaudi-Nagy Tamás nevű, szélsőjobboldali alak, akit kevésbé finnyás német orgánumok per náci emlegetnek.

Tudtommal Adenauer életművének meghatározó eleme, hogy nem volt náci. Németország nácitlanítása már az ő életműve után történt meg, de ő indította el Németországot azon az úton, amelyen végigmenve, Európa vezető hatalma lett. Ő békült ki sok ellenséggel és zárt le konfliktusokat.

Ehhez képest az ő nevében átvesznek egy díjat, amelyet korábban az a Gaudi-Nagy Tamás kapott meg, akivel Konrad Adenauer nem szívesen ült volna egy asztalnál, és aki olyan nézeteket vall, amelyeket a Németországi Szövetségi Köztársaság következetesen megtagad és hirdetőivel nem áll szóba.

Úgy tűnik, hogy finom ecsetvonásoknak néha azért ott is híján vannak. Csak a festéket lesz nehéz lemosni.