Zoli, hát megérte?

Látod, Zoli, ezért érdemes volt. Megalapították, beszálltatok, próbálkoztatok. Aztán persze jött Lajos, meg a volt kisgazdák, MDF-es társaság. Lezsák, Budai Gyugyu, meg a többi. Már akkor is hányinger volt az egész párt, de maradtatok. Emberi gyarlóság, visszamenni csóró középiskolai tanárnak, nem a legjobb dolog. Én se mentem volna. Az ember nézzen szembe saját gyengeségével, mielőtt erkölcsi Csomolungmaként próbálna viselkedni.

Aztán a háttérbe kellett vonulni. Te mehettél polgármesternek, Janó meg ment Brüsszelbe, nem volt szükség a Fidesz intellektuális szárnyára. Most sincs. Olyannyira nincs, hogy már Kövért is kivonták a forgalomból, pedig ő azért nem Nobel-esélyes fiú.

Dubai Gyugyut, meg Hende Csabát még csak-csak eltűrtétek, kellettek a szavazók, ezekkel pedig adtak pár ilyen alakot, persze, ez oké, a politika az alkuk művészete, van, amihez egyszerűen jó pofát kell vágni.

Aztán jöttek a legújabb fiúk, a kokós-kurvázós gyerekek, akik nem tudják, hogy lopni csak annyit szabad, amennyi nem fáj. Persze, ők nem voltak sose tanáremberek, az ő szerepálmuk nem a Dosztojevszkij-olvasgatás és a német magazinoknak nyilatkozás. Ők nem Konrád Györgyöset akarnak játszani, hanem Ceausescu-sat.

Órák, táskák, autók, kurvák.

Persze, te olvastad, hogy akkor, amikor Louise olyan azúrkék szemekkel kapja ajkai közé a marsallbotot, akkor Louisette már várja a marsallt. Próbálsz szólni. Laokón megvan, ugye? Neked igen.

Te tudod, mi lesz a vége.

Zoli, megérte?

P.s.: Egyvalami vigasztaljon. Azért Viktor se fiatal.

link

36 hozzászólás

 1. hadrian77 — 2014-12-18 09:23 

Mindenféle politikai összehasonlítás nélkül és azt teljesen figyelmen kívül hagyva, ezek a folyamatok nagyon emlékeztetnek engem arra, ami 70 éve Berlinben kezdődött.

 2. noirp — 2014-12-18 10:13 

Nemcsak téged, ráadásul az idevezető út is, háááááát…

 3. hadrian77 — 2014-12-18 10:31 

@noirp: amikor Guderian azt mondta, hogy nem lesz ez így jó, akkor megúszta annyival, hogy felmentették. Szegény Pokornira milyen sors vár?

 5. joep — 2014-12-18 13:25 

Csak én emlékszem rá, hogy a 2002-es választás után Pokorni is mennyire véresszájú lett? Aztán az is maradt, amíg félre nem lett állítva.

 6. bertrand — 2014-12-18 14:17 

@hadrian77: sokat gondolkodtam ezen, persze Stauffenberg merénylete is érdekes párhuzam, de aztán rájöttem, hogy 80 lesz az a 70 🙂

 7. bertrand — 2014-12-18 14:31 

@bertrand: no jó, az SA-t nehéz lenne beállítani a náci párt intellektuális szárnyának. Holnap diplomamunka-leadás, úgyhogy inkább beletörődöm, hogy agyhalott vagyok.

 8. hadrian77 — 2014-12-18 14:32 

@bertrand: nagyjából az van most, amit a két bajszos bácsi játszott. Minden önállóan gondolkodni tudót ki kell szorítani, mert potenciális veszélyt jelentenek. Lojális, nem feltétlenül hozzáértő emberek kellenek.

 9. noirp — 2014-12-18 14:46 

@joep: Nem-nem, nem vagy egyedül. Pfhj, de sz*rul állt neki a hőbörgőszerep. De hát ha épp akkor azt osztották ki rá… (vállvonogatás)

 10. hadrian77 — 2014-12-18 15:02 

@noirp: azt szerintem akkor azért rá osztották ki, mert előtte derült ki, hogy az apját beszervezték.

 11. Tromb74 — 2014-12-18 15:08 

Fideszen belül így működik a szelekció. Végül azok, akik talpon maradnak, egyetlen megnagyobbodott szervből fognak állni. Előröl nyelv, hátulról segg, vagyis seggnyelv.
Szerencsére az ilyen túlspecializálódott egyedeket az evolúció azzal szokta büntetni, hogy a legkisebb környezeti változás hatására kihalnak.
Itt is ez fog történni, csak győzzük kivárni.

Orbán még ha kaméleoni értelemben véve is, de progresszív személyiségnek mondható, viszont az old school vonalat képviseli. Ez utóbbi alatt főleg a lopási és rongyrázási szokásait értem. Ő valahogy nem az a típus, aki Lange und Shönében túrja az orrát, meg Gucci táskából kotorja elő a paprikás szalámis szendvicsét. Oké, ha nem is aranyból, de ezüstből tutira van vécékeféje, de nem lóbálja ki az Audi ablakán.
Ezzel szemben olyanoknak a kezébe adott óriási hatalmat, akik csak idő kérdése, és a parlament ablakából röhögve hugyozzák a tüntető tömegre a Dom Pérignont.
Vajon miért? Ez ránézve is rettentően veszélyes.
Két lehetőséget látok.
Vagy a belső feszültségek miatt fog széthullani a Fidesz, vagy az őrjöngésbe heccelt tömeg fog pontot tenni a dőzsölés végére.

 12. hadrian77 — 2014-12-18 15:37 

@Tromb74: vagy a kettő együtt. Ha még a Jobbik konszolidálódik kicsit, fel tud szívni pár képviselőt a Fideszből, és a következő választásra reális alternatíva lesz az emberek szemében.

 13. panamajack — 2014-12-18 15:57 

@Tromb74: Őszintén szólva én mostanra jutottam el odáig, hogy már nem merek jóslatokba bocsátkozni. Fogalmam sincs, mi lesz. Elképzelhetőnek tartok mindent, és mindennek az ellenkezőjét is…

 14. szomgy — 2014-12-18 16:36 

Szép írás!

Volt olyan írás is, hogy Attila, hát megérte a Heller Ágnesékre hallgatni?

Vagy olyasmi, hogy t. Maszop, megérte az a koalíció az SZDSZ-szel?

Gordon, megérte a Gáti által kitalált időpontban belépni?

PM, megérte a Gordon miatt kilépni, amikor is választási kampányban lépett le tőletek?

Egészen addig is vissza lehet menni, hogy József, nem érte meg paktumot kötni, csak blöfföltek!

Olvasgatom ezeket az írásokat. Miről írnátok, ha nem volna éppen hatalmon az írásotok tárgya? Hasonló vehemenciával kritika? Vagy éppen, elvtársak, a hibák arra valók, hogy kijavítsuk azokat.

Mi a nézőpont? Magyarország érdeke? Egy párt utálata? Másik párt támogatása? Egy réteg érdeke, szava?

Ha holnap lemond a FIDESZ, ki fog kormányozni?

Tartok tőle, ha ez megy tovább nálatok is, abban az esetben Hadrian 77 kollégának lesz igaza.

Na, akkor mit mondatok majd?

 15. Tromb74 — 2014-12-18 17:14 

@szomgy:
A nézőpont szubjektív természetesen. Azt meg nem gondolnám, hogy egy blognak fel kéne vállalnia egy ország, vagy akár csak egy réteg érdekeit is. Azt sem, hogy a PC szellemében Árpádig visszamenőleg kéne tárgyalni a politikát.

“Ha holnap lemond a FIDESZ, ki fog kormányozni?”

Nehezen hinném, hogy lemondana. Feltehetőleg bukni fog, de nem holnap, és az valóban nagy kérdés, hogy mi lesz utána.

Van ötleted?

 16. panamajack — 2014-12-18 17:15 

@szomgy: Valószínűleg túl lusta vagy hozzá, de ha érdekel, a jobb felső sarokban van az Archívum, vissza tudsz olvasni, hogy miről beszélgettünk itt a blogon Gyurcsány idejében. Lehet, hogy meglepődnél. Ha a Fidesz megbukik (illetve egyre inkább úgy néz ki, hogy AMIKOR a Fidesz megbukik), tényleg komoly tényezővé válhat a Jobbik. Magyarország nyilván gyakorlatilag sehogy sem jöhet ki jól a mostani helyzetből, ez sajnos tény. De ha így megy tovább, akkor hamarosan tökmindegy lesz, hogy Fidesz vagy Jobbik – egyre kisebb közöttük a különbség…

 19. panamajack — 2014-12-18 17:24 

@szomgy: Az előző neked ment!

 20. Tromb74 — 2014-12-18 17:30 

@panamajack:
A Jobbikot én támogatottsága ellenére sem nagyon tudom komoly pártnak tekinteni. Koalícióban kormányra kerülhet, na de kivel? A Fidesz maradványaiból összetákolt polgári párttal? A KDNP-vel, aki jóformán csak a mesében létezik? Én még tippelni se nagyon tudnék.

 21. Rumcájsz von Jicsin — 2014-12-18 18:03 

Zoli védelmében annyit, hogy 2010-ben mielőtt választást nyertek a mostaninál keményebb volt, mert akkor még azt hitte, hogy belőle is lesz valaki:
„Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás. Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze”.

http://mandiner.hu/cikk/pokorni_nincs_tobb_lopas

Ehhez képest Zoltánunk villámgyorsan beállt a sorba, amikor a gazdi üzent, hogy “helyedre”!!!!
Villámgyorsan adott egy cvikipuszit a megfelelő helyre.

http://mandiner.hu/cikk/20141218_pokorni_zoltan_nem_szemelyes_ugy_a_lazar_interju

Mottó: Nem nőnek a fák az égig!!!! Soha!!!!!

 22. becsuszoszereles1k — 2014-12-18 20:21 

Lajk: “Az ember nézzen szembe saját gyengeségével, mielőtt erkölcsi Csomolungmaként próbálna viselkedni.”
Szerintem ez ram vonatkozik,
tehat: rad,
es ra,
azaz mindannyiunkra…

Itt mindenkinek igaza van, mindenki jot akar – amennyiben nem tesszuk fel a kerdest: ‘Mi lesz?’
Ugyanis minden lesz, amit megengedtunk, amit megengedunk. Pontosan az lesz! Ezert @szomgynak is igaza van. Lusta? ? Archivum a jobb felso sarokban? ?

Boldog feny es szabadsag unnepet! :/

 23. untermensch4 — 2014-12-18 22:00 

@hadrian77: a két bajszos bácsinak volt egy-két előnye: az egyiknél bőséges emberi és nyersanyagforrás, volt miből pazarolni. a másiknál olyan munkamorál és szervezőkészség ami jó darabig ellensúlyozta a hülye irányítást mert elég sok hozzáértő ember volt. nálunk egyik sincs, a külső szponzorok folyamatos átveréséhez meg nagyobb szellemi kapacitás kéne mint egy ország normális irányításához

 24. flashbang52 — 2014-12-18 22:07 

Az utóbbi pár napban értelmiséginek mondott (úri közönség csak pofozkodik de nem köpköd) körökben amikor már azt gondoltad közös nevezőn vagytok a helyzet megítélésében, amolyan sucker punch ként bedobták a nagy kérdést. “Na jó jó de ki fog a Fidesz után kormányozni”. Hát kérem ezt a kérdést hallottuk már jó pár kontextusban ( MSZMP MDF MSZP FIDESZ) és valahogy mindig előbukkant a sötétből, a dunai jég alól, a Monróviai bányák mélyéről egy csomó önjelölt vagy mások által jelölt miniszter /államtitkár főtanácsadó és bánatos fityfasz és elkezdett valamit csinálni ami kormányzásnak gondolt.Aztán megest az is kiderült, hogy már évek óta kidolgozott programmal rendelkezik és csak kiváló szakemberei vannak akik Panamában, Szváziföldön, Burundiban és Dél nyugat Szudánban és Hortobágy alsón már bizonyítottak. A jelenlegi kormányzat embereit szakértelemben felülmúlni nem egy nagy cucc. Lassanként társadalmi támogatottságban sem. Arroganciában hazudozásban meg szintre tették a mércét, hogy hozzájuk képest még Omar mollah is elfogadható választásnak tűnik.

 25. pandacsoki — 2014-12-19 06:26 

Deutsch Tomi az összekötő kapocs a két generáció között…

 26. panamajack — 2014-12-19 09:08 

@Rumcájsz von Jicsin: Először meglepett, hogy láthatólag Lázár nem önszorgalomból esett neki a Párt két nagy öregjének, hanem a Főnökkel egyeztetve, sőt valószínűleg az utasítására. Aztán elkondolkodtam, és rájöttem, hogy nincs ebben semmi meglepő. Pokorni ugyanis nagyon elszámította magát az “urizálós” kiszólásával, még ha teljesen jószándékúan, a “párt érdekében” tette is ezt. Orbánnak ugyanis nem hogy semmi baja az urizálással, de kifejezetten támogatja azt (és persze maga is előszeretettel műveli). Ennek ráadásul nem csak az az oka, hogy urizálni jó és kellemes dolog, hanem valódi ideológiai megfontolás áll mögötte.

Orbánnak ugyanis a látszat ellenére igen kidolgozott víziója van arról, hogy milyen Magyarországot szeretne. Röviden: új Horthy-korszakot (amit mindenki sejt), ahol a társadalom egyértelműen és szinte átjárhatatlanul osztályokra van felosztva – urakra és szolgákra. Ezt ő nem gonoszságból akarja így. Meg van róla győződve, hogy mivel Magyarországon soha nem lehet nyugati típusú jóléti társadalom (és arról is, hogy ez már nyugaton sem fenntartható), az egyetlen garancia a hosszútávú stabilitásra az, ha a társadalom elfogadja az új osztályalapú rétegződést, és elfelejti a kommunizmusból és a liberális demokráciából tanult egyenlőség és/vagy egyenlő esélyek iránti aspirációit.

Ami most folyik, az az új úri osztály kialakítása és stabilizálása, pontosan a Lázár-Matolcsy-Rogán típusú gátlástalan gengszterekkel. Történelmi tény, hogy az új elitek első generációja szinte mindig gátlástalan gengszterekből áll, ezért ezt Orbán nem is tartja igazán problémának. Majd az ő gyerekeik már konszolidáltabbak lesznek, az unokáik meg talán némi erkölcsi értékrendet is kialakítanak maguknak, ha már annyi a Ferrari a garázsban, hogy nem lehet mással menőzni.

Kövér és Pokorni ilyen szempontból a “régi idők” kövületei, kuss a nevük.

 27. noirp — 2014-12-19 10:05 

@hadrian77: Ja, és akkor a fiút kell odaállítani hőbörögni? Hallod, nekem ez a logika magas.

 28. panamajack — 2014-12-19 10:58 

@noirp: Pedig egyszerű, mint a faék. Zolika “besározódott”, így kellett vezekelnie és bizonyítania a lojalitását.

 29. flashbang52 — 2014-12-19 12:48 

Sose verekedj disznóval. Miután fél órát át hemperegtek a sárban és a sz-rban rá fogsz jönni, hogy a disznó ezt élvezi. 🙂

 30. Tromb74 — 2014-12-19 16:22 

@panamajack:

Elgondolkodtató, amit mondasz.

Tehát elvileg Lázár unokája már fog tudni késsel villával enni, Orbáné meg könyveket vesz a kezébe? …s lőn az új arisztokrácia?
Annyi a gond, hogy ebben a társadalomban rengetegen vannak olyanok, akik már eleve rendelkeznek ezekkel a skillekkel. Őket visszabutítani a középkori parasztok szintjére, eltart egy darabig. Ez a társadalmi visszarendeződés nekem kivitelezhetetlennek tűnik. Persze próbálkozni lehet.

 31. panamajack — 2014-12-19 16:37 

@Tromb74: Igen, szerintem ez lehet a Nagy Terv. Ezzel a társadalomátalakítással egyébként már a kommunisták is megpróbálkoztak (bár ők nyilván nem aritsztokráciát akartak létrehozni), amikor az 50-es és 60-as években munkás- és parasztszármazásúakkal töltötték fel az egyetemeket és az államigazgatást, miközben a “polgári” származásúakat kiszorították onnan. El is értek sikereket, bár nem volt elég idejük arra, hogy befejezzék a “nagy művet”. Kérdés, hogy Orbánéknak mennyi idejük lesz?

 32. noirp — 2014-12-19 19:40 

@panamajack:
Remélem, hogy minél kevesebb, különben a harmadik világból jövünk vissza…Felnőtt emberek kommentjeit látom, h mennyien képtelenek nem hogy egy hírt értelmezni, de alanyt-állítmányt egyeztetni. Ha ilyen és még ilyenebb anyagból óhajtanak szalagmunkástól külügyi államtitkárig mindent kitermelni, itt kő kövön nem marad.
Tudom-tudom, a tekintetes urak számára “a tudatlanság erő” [ha iszen olvasnának Orwellt]

 33. untermensch4 — 2014-12-19 21:55 

@noirp: “ilyen és még ilyenebb anyagból” való fiatalabb két illetővel beszélgettem pár percet, két éve ilyentájt. a “kádár idelyén jobb volt” nekik olyan axióma amit a családban tanítanak és pont. a gyárban nem fizetik meg a melóst a főnök meg audival jár. ha ő hatalmat kapna akkor először is megemelné a fizetéseket és elvenné a főnöktől az audiját… szerencsére megérkezett akit vártam így nem derült ki hogy feldarabolva kiosztaná a száz munkás között az audit vagy megpróbálná eladni vkinek aki nem fogja megvenni mert tőle is elvennék vagy hogy mit gondol hogy is működik egy gyár… az az erő ami a tudatlanság, fogyasztani akar mert “neki az jár”… nem véletlenül “munkaalapú társadalom” a szlogen, a “fogyasztás visszafogása” egy másik kormányt már nagyon megbuktatott, kérdés hogy meddig tart észrevenni a jobbágyoknak hogy mi is a valódi helyzet?

 34. pandacsoki — 2014-12-20 09:47 

A gátlástalanok előretörése a pártban szvsz azért is lehetett, mert Orbán uralma alatt meggyengült az intellektuális háttér. Orbán maga sem intellektuális, és vszínű nem is szereti az ilyen embereket. És ha ez a háttér meggyengül és megszűnik, akkor nem marad más, mint az üres szónoklatok és a pőre önérdek. Nem azért veszi körül magát ilyen emberekkel, mert a magyarok általában még túl neveletlenek, és nem fogják fel a nyugati társadalom törvényeit, vagy ne törekedhetnének rá, hanem mert ő is ilyen.
Ellenpélda Franciaországban Sarkozy, aki szintén nem intellektuális ember, viszont mivel náluk sokkal erősebb az műveltség szerepe és a művelt osztály súlya, beleszólása a politikába, ezért Sarko inkább próbált erőnek erejével intellektuálissá válni (sokat olvasott, utánozta őket stb.), hasonulni hozzájuk,mint hogy nyíltan megvesse őket.

 35. pandacsoki — 2014-12-20 10:07 

A nyugati jóléti állam fenntartásának “lehetetlenségéről” csak annyit, hogy meg kell nézni, hogy mennyivel javult mondjuk a 60-as évek óta a termelés hatékonysága a gépek, új módszerek miatt. Ennyivel kevesebb munkára van szüksége ugyanannyi termékhez. Vagyis nem az a kérdés, hogy hogyan elngedheti meg magának a társadalom, hogy mindenkit eltartson, hanem inkább az, hogyan engedheti meg magának, hogy még mindig legyenek éhezők, utcán megfagyók stb.

 36. komojtalan — 2014-12-21 08:50 

@panamajack: Azt hiszem te is és szinte mindenki túl gondolkodja a dolgot. Azt hiszitek hogy Orbán tévedhetetlen, jövőbelátó, meg még ki tudja miket gondoltok róla. Mikor volt sikeres kormányzása? 1998-2002, mikor egy olyan gazdasági helyzetet örökölt, hogy kis túlzással egy idomított majom is el lett volna. És még így is sikerült megbuknia 2002 -ben. Érdemei vitathatatlanok, de miben is? A rombolásban! Sikerül egy jól működő Horn kormányt leváltania és sikerült egy gyenge Medgyessyt megbuktatnia, cserébe megkapta Gyurcsányt, aki megverte 2006 -ban is. Aztán persze a szocialisták és környezetük tett róla, hogy 2010 -ben akkora verést kapjanak, hogy a fal adja a másikat, de ÉPÍTENI nem épített semmit. Pár éve (10+) még volt annyi esze, hogy olyan embereket vegyen maga köré akik valamit tenni is tudnak, ma már ennyi sincs. Szép lassan behálózták a bűnözők, akik most zsarolják. Ugye senki nem gondolja, hogy egy miniszterelnöki fizetésből összejöhet az ami neki most van? A zsarolás nem rendőri értelemben használom, de nem véletlen, hogy pl. Simicskával nem tud mit kezdeni. Az új politikai nemzedék meg már a látszatra sem ad és egyszerűen nem tud mit kezdeni velük, mert már annyi van a rovásán, hogy ha én követtem volna el, akkor a műanyag lakat rám rohadna a börtönben.

Meg fog bukni nem kétséges, de az amerikaiak sem hülyék. Tisztában vannak azzal, hogy minimum 2018 -ig nincs esélye az ellenzéknek, marad a Fidesz. De a Fideszben is vannak azért normális(abb) emberek, akiket szívesebben látnának Orbán helyett. Igaz nem tudom kik azok, de inkább a régiek közül valaki, mint egy ifjú titán. Ezzel talán még Orbán is tisztában van, ezért próbálja módszeresen eltüntetni a régi barátokat, kit egy polgármesteri poszttal, kit EU képviselőséggel, stb … Kövért talán még kevésbé szeretnék látni miniszterelnöki poszton mint Orbánt, tehát őt nem is tekinti(?) ellenfelének, sokkal inkább mást, nem feltétlen Pokornyt, bár talán ő egy jó megoldás volna átmenetileg, legalábbis én most nem tudnék jobbat megnevezni. Tehát egyáltalán nem Kövérnek üzent, ha egyáltalán Orbán üzent. Bizonyíték? Tudom, ha így lenne sem volna. Sokkal jobban hajlok az első megoldásra: Az ifjúság üzenete volt a régieknek, esetleg Orbán jóváhagyásával, de semmiképp nem ötletével.

Tipikusan beleesik mindenki a sikerességcsapdájába, pedig egész egyszerűen szerencséje (is) lehet egy embernek. Sportból hozott példával, van egy álomhatár, amit nehéz áttörni, legyen mondjuk 1 perc. De ha sikerül, akkor nem 59.59 -cel fogják, hanem 59.30 -cal. Vagy az afrikai wudu: Amíg az emberek hisznek benne, addig olyan dolgokat is feltételeznek róla ami egyszerűen nem igaz, lehetetlen. Ajánlom megfontolásra egy olyan cikk írását, amikor egy ember ugyanazt csinálja mint Orbán, csak Kissnek hívják. Kíváncsi lennék mit hoznál ki belőle.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.