Az úgy van, hogy az ember, ha már ilyen sok pihenőt kapott, és viszonylag kevesen csesztetik ügyes-bajos dolgaikkal, akkor kedvet kap egy kis konyhai pepecseléshez, amelyre amúgy év közben nincs annyi idő. Ez jó dolog, olyan, mintha az embernek lenne egy bonszáj-fája, amelyet csak ilyenkor tud körömollóval adjusztálni, az év többi részében legszívesebben felgyújtaná.

A narancslekvár keletkezése két forrásból indult, mint a Tisza, csak ezek nem Rahónál találkoztak, hanem a konyhámban pár éve, amikot némi szottyadt narancsot már nem volt gusztusom megenni (1. sztorilájn) és eszembe ötlött szószos-mártásos-öntetes-lekváros szakácskönyvem (2. sztorilájn), és lőn lekvár.

A sok narancsot kibontjuk. Az egyik grapefruitot jó alaposan megsúroljuk, a gyombért meghámozzuk és a megsúrolt grapefruit héjával együtt kocára vágjuk. A sok narancs, kb kétharmad annyi cukorral, mint a narancs tömege, megy a fazékba, aládurrantunk, ráöntünk egy liter teszkós 100%-os narancslétyót, a fakanállal a narancsgerezdeket szétnyomkodjuk. Megkavarjuk. Amikor felrottyant, visszavesszük takarékra a gázt/villanyt ez most vagy két óráig nem kér enni.

A felkockázott gyömbért és grapefruit héjat szirupban megfőzzük. A szirup az víz és cukor 1/1 keverékéből lesz. Ezt gyakran kavarni kell, mert a szirup egy idő után nagyon sűrű, nyúlós trutyivá válik. És megég. De mi még ezelőtt sütőpapírral bélelt tepsin elterítjük és kitámasztott ajtajú, légkeveréses sütőben, alacsony fokon, megszárítjuk. Vót etá kandírozott gyömbér és grapefruit héj.

Ha a lekvár már jó sűrű, jól megkavarjuk (ezt úgy negyedóránként eddig is megtettük) akkor felforralunk pár liter vizet, és azokba belefürdetjük az üvegeket. A lekvárba belekeverjük a kandírozott cuccokat, majd merőkanállal a sterilizált üvegekbe merjük. Kesztyű! Kupak rá, fejjel lefele be a törölközők közé.

A pizza/spagetti szósz is hasonlóan überbonyolult dolog. Három gerezd fokhagymát nagyjából felvágunk, fazékban, olívaolajon picit megmelegítjük. Meg mellé egész bors (nem sok, négy-öt szem) meg egy kávéskanálnyi római kömény. Mikor a fokhagyma meg akarna barnulni, ráborítunk hat konzerv egész, vagy kockázott paradicsomot. Másfél óra rotyogás, néha kavarással.

Néha meg kell kóstolni, a lényeg az, hogy főjön ki belőle a nyers paradicsom savassága. Ha ez megtörtént, akkor a kezünk között átmorzsolva, bazsalikom és kakukkfű megy bele. Só ízlés szerint de csak a legvégén, előtte a botmixerrel átpürésítjük. Cayenne borssal lehet élénkíteni, de ne sokkal, nem mexikói ez. Sterilizált üvegek, Dunszt Scotus.

Közben a teszkós olcsó paprika megsült a sütőben, mondjuk egy szűk óra alatt, kb száznyolcvan fokon. Fazék, letakar, a paprikák összeesnek és a héjuk leszedhetővé válik. Héj le, csuma ki, turmixba be. Megy mellé kb öt hagymánként egy gerezd fokhagyma, bors, köménymag, római kömény, kakukkfű (ebbe is többek között azért, mert tartósít, ahogy azt a Noirpova Vegyi Kombiné kutatásai kimutatták) valamint négy-öt paprikánként egy piripiri vagy más csípős paprika. Kell még bele pont annyi só, mint amennyi paprika volt. A végeredmény a pirosarany igazi, jóízű, műaroma mentes változata, amely mindent kiválóan ízesít leszámítva a madártejet és hasonlókat. Ez is megy steril üvegekbe, de ezt nem dunsztoljuk, hanem a kihűlt, megy a hűtőbe, ahol sokáig eláll.

Pepecs, pepecs, simuló arcbőr, enyhe gyomorrontás, nyugalom, zen. Jövőre politizálunk tovább. Boldog és szépet mindenkinek!