Kavarja ez, vagy nem kavarja? – kérdezi magától állandóan Fülig Jimmy, amikor Piszkos Freden próbál eligazodni. A nemzetközi történések közé elhelyezve a Simicska-ügyet, hasonló kérdést tehetünk fel mi is.

Mára nem kérdéses: hidegháború zajlik Oroszország és a Nyugat között. Nem olyan, mint az előző volt, nincsen (egyelőre) fegyverkezési verseny, és egy nemzetközi biztonságpolitikai vagy diplomáciai blog még hosszasan tudná sorolni a különbségeket. Ami viszont megmaradt: az orosz birodalom magát birodalomként definiálja és érdekszférákat óhajt kijelölni, katonai-politikai eszközökkel igyekszik ellensúlyozni gazdasági gyengeségeit.

A Nyugat egyrészt magabiztos lehet, hiszen továbbra is számos ponton tudják fogni Putyint. Technológiával, nyersanyagok vásárlásával miegymással. Fel kell készülnie viszont arra, hogy véres támadásokkal, gátlástalan titkosszolgálati nyomulással kell szembenéznie, amelyek alig leplezetten Moszkvából indulnak ki, és bizonyos gazdasági-politikai engedmények kicsikarására irányulnak.

A korábbi hidegháborúnak is megvoltak a forró pontjai, ahol mindkét fél óvakodott attól, hogy teljes erejével lesújtson, hiszen a forró pont szétterjedése és forró háborúvá válása senkinek sem volt érdeke. Könyvek sokasága szól arról, hogy mennyire idegesek voltak az amerikai harctéri parancsnokok, amikor tudták, hogy bizonyos bázisok szétbombázásával félországnyi területekről lehetnek az észak-vietnamiakat kifüstölni, ám nem volt szabad a feltehetőleg ott levő szovjet és más európai szakértők miatt.

Az ukrán konfliktus számos tekintetben hasonló ehhez. Van ott elég sok német és francia ipari befektetés, de nem annyi, amelynek az elvesztését ne lehetne kibírni. Elég távol van, az EU területét jelenleg ott semmi sem fenyegeti. Az európai energiafüggés sem megoldhatatlan dolog, bár rövid távon azért fáj, főleg az olyan országoknak, amelyek ész nélkül elkötelezték magukat az orosz gáz szinte kizárólagos szerepe mellett.

Ugyanakkor Kelet-Ukrajna egy EU-szövetséges szuverén ország területén van, egy történelmi törésvonal és bizonyos stratégiai helyek és erőforrások közelében. Meg is kell védeni, meg nem is. Az ilyen kérdéses zónákba a hidegháború forró pontjait provokálva be lehet nyomulni és az ottani konfliktus életben tartásával egy-egy nagyobb helyi balhé után olyan döntési helyzeteket lehet kreálni, ahol a gazdasági és társadalmi bajokkal küzdő Oroszország erején felül tud nyomást gyakorolni.

Az amerikai-német-francia trió tudja, hogy mi a tét, hiszen Rasmussen egykori NATO-főtitkár nem véletlenül figyelmeztet. Ha az oroszok most úgy érzik, hogy sikerrel jártak, akkor a következő konfliktust lehet, hogy valamelyik jelentős orosz kisebbséggel bíró balti államban fogják kiprovokálni, és ez sokszorosan komolyabb dolog lenne, mint az ukrajnai konfliktus.

Nagy dolgok történnek tehát, kis dolgok miatt a francia és a német kormányfő (államfő) nem szokott csak úgy cikázva repkedni.

A mi kis szemétdombunkon sem kicsi dolgok vannak folyamatban. Helyben a gazdasági-pénzügyi szemlélet által vezérelt érdekcsoportok vívják a harcukat a helyi Putyinnal, aki semmilyen lenyúlással (trafikok, MET-gázüzlet) nem tud felülkerekedni a gazdasági erőkön. Ezen a téren két helyen is vereséget szenvedett.

Egyrészt egy külföldi multi az eddigi háttéralkuk helyett nyilvánosan, izomból nyomta le a kormányt. Az RTL-Klub affér megmutatta: a nemzetközi nagyvállalatok szembetámadás esetén habozás nélkül lőnek. Orbán azt hitte, hogy végtelenségig lehet rugalmas alkalmazkodásra bírni a multikat, ahogy például a kisker láncok is szép lassan idomulnak a a vasárnapi zárvatartás idióta szabályaihoz. Amint a Bertelsmann-csoport látta, hogy itt egyrészt a magyarországi jelenléte forog kockán, másrészt vissza tud vágni, visszavágott.

Másrészt Simicska Lajos, aki a Fidesz gazdasági hatalmát szervezte, nyíltan hadat üzent, láthatóan jobban érdekelte a már összerabolt milliárdok fialtatása és újabbak becsatornázása, mint az, hogy az éhes fiatalokat, Habonyt, Rogánt, Lázárt, Giró-Szászt meg a többit etesse. A Fidesz a közelmúltig jól szervezett gazdasági társaság volt, kb a Kelet-Indiai Társaság modorában. A fiatalok látták, hogy az ő érvényesülésüket meg fogja akadályozni az, hogy a kulcspozíciókban Simicska emberei ülnek, akik gépiesen és kivétel nélkül mindig a Társaság érdekében döntenek, és nagyon meggazdagodni nem lehet, legfeljebb Simicska engedélyével.

Ez egyébként nagyban emlékeztet arra dilemmára, amelyet a Gyurcsány-Veres-Juhász-Baja-Lendvai stb. szoci generáció érezhetett a nyolcvanas évek második felében, amikor lehetett látni, hogy ha valami nagy változás nem történik, még Németh Miklós és Horn Gyula halálát is ki kell szurkolni, mire ők bármilyen hatalomhoz hozzáférnek.

Persze Lázár és társai megpukkadhatnának, ha Orbán és Simicska között minden rendben lenne. Csak épp Orbán rájött, hogy ez a pénz és gazdasági szövevény, amely a Fidesz mögött van, az ő gazdasági vezetői képességeit meghaladja, a kiváló üzletember Simicska viszont köszöni szépen, továbbra  is nagyon jól boldogul vele.

Simicska viszont alighanem szeretne egy valamennyire működő országot látni. Nem azért, mert ő ennyire rendes gyerek, hanem mert nagyon sok pénze van, amelyet valahogy fialtatni kellene. Lehet hogy szívesen venne néhány tucat benzinkutat, kaszinót, vagy épp beszállna néhány százmillióval egy acéldrót-gyárba, amely beszállít az Audinak. Lehet, hogy leülne tárgyalni a Budapest Airport és a Wizzair vezetésével, hogy csináljanak egy flag carrier légitársaságot. És ezzel nemcsak ő van így, hanem Csányi, Demján és Leisztinger is. Egyszerűen sokkal több pénzük van annál, hogy csendben kurvázzanak valami félreeső karibi szigeten, ráadásul egyikük sem az a típus, aki csak úgy abbahagyja és elmegy nyugdíjba, csak azért, mert Lázár Jánosnak ötletei vannak.

Simicska viszont kénytelen azt konstatálni, hogy mivel korlátozza Viktor mozgásterét, Viktor elkezdett vele szemben ellensúlyt képezni. Odaadta a kaszinóbizniszt Andy Vajnának, aki biztos szépen keres ezzel, ám nagyon naivnak kell ahhoz lenni, hogy úgy gondoljuk, ebből nem kell kötelezően Viktort és a pártot finanszírozni. Megcsinálták a gázüzletet, amely önmagában is szinte elvinné a pártot. Orbán hagyta megerősödni Lázárt, nem kis részben azért, hogy az ifjú titán a hatalomvágyát az oligarchián vezesse le.

Ebben az átrendeződésben, úgy tűnik végleg marginalizálódtak a régi harcostársak. Kövérnek néha egy-egy dacos puffogás jut, Kósának a lehetetlen helyzetekben vállalhatatlanokat nyilatkozó  bolond szerepe. Pokorny hegyvidéki birtokain gazdálkodik, Navracsics és Szájer Brüsszelben élvezheti, hogy nem kell rezsiszilárdokkal és hasonlókkal érintkezni, Deutsch éli az idősödő bonviván életét betonbiztos kiküldetésében, Áder próbál valami jó kis lelécelést megszervezni, tekintettel arra, hogy ő is jóval okosabb annál, hogy egy helyben várja Lázár embereit. Pintér az egészet az ezerméteres szikla tetejére épült várából nézi, tudván tudva, hogy Berija túlélte Sztálint.

(és most jön, amiért elkezdtem ezt a hosszú írást)

Az egész Simicska eseménysornak tud lenni egy olyan magyarázata, hogy a Merkel-látogatáson elmondták Viktornak, hogy az ukrajnai és a Putyin-helyzet rendezéséig csendet, rendet, a sorba beállást, stabilitást várnak.

Simicska kinyírása iszonyatos kockázat, hiszen élet és halál múlik azon, hogy Viktor politikai hatalma (utasításra elinduló ügyészeket is beleértve) az erősebb, vagy Simicska gazdasági hatalma már van akkora, hogy a politikai vihar idején is tudja garantálni kliensei biztonságát.

Most, amikor a magyar belügyekbe (egyébként nem passzióból, hanem az EU-t összetartandó) folyton beleszóló nagyhatalmakat lekötik keleten, ráadásul Putyinnak semmi sem jönne most jobban, mint egy masszív válság egy újabb EU-tagállamban, Orbán lehet, hogy úgy gondolta, elérkezett az idő egy gyors politikai támadásra, amely ellen nem tud Simicska akkora ellentámadást indítani, hogy Orbánt hagyja megbukni a nyugat, hiszen alternatívája a nyíltan orosz befolyás alatt álló Jobbik lenne. Mivel jön Putyin egy héten belül, ennyi idő alatt egy átmeneti (mondjuk Navracsics vezetése alatt álló) kormány sem tud felállni, annál is inkább, mert a parlamenti ellenzék nagyrészt alkalmatlan alakok gyülekezete.

Lehet, hogy a fentiekből senki semmit nem gondolt végig, és egyszerűen spontán most árulták el Simicskát. De ha a fenti forgatókönyv alapján mentek a dolgok, akkor a nagy vérengzés után, még évekig csodálhatjuk majd a Nemzet Irányító Középpályását, akinek lehet, hogy gyorsasága és erőnléte már nem az igazi, ütemérzéke viszont Valderrama és Guardiola legszebb napjaira emlékeztet.