Kipróbáltam. És azt hiszem függő leszek.

Wagnerből eddig kivonatokat hallgattam, a híres Leitmotívokat és jelentetket mindenféle feldolgozásban, nagy néha belefutva valami tévés közvetítésbe, ahol egy minden bizonnyal teszkós szatyorból parkettalakkot szipuzó rendező csinált olyan rendezést, hogy egy Gulácsy Lajos-festmény hozzá képest jelesre értékelt műszaki rajz egy kardánhajtásról. Vagy ha nem beszipuzott a rendező, akkor pedig a zongorába szaró Szergej kreativitásával nyúl a dolgokhoz, kávézó Wotannal, és bikinis-leszbikus walkűrökkel.

Tudtam, hogy nem akarom végigülni a Ring egyetlen darabját sem. Az olasz operák bárgyú együgyűsége, bőven megöntözve wagneri pátosszal, és ezt még a zseniális zene se menti. Hagyjanak békén.

De csak elcsábultam. A legrövidebbre, az alig két és fél órás előjátékra. Jelentem, Fischer Ádám varázsló. Két és fél órán át beszippantotta a teljes teltházat a Rajna mélyére, felvitte a Walhallába, megjárta velük a Niebelheim-ot.

Nincs rá szó. Semmihez nem hasonlítható, amit eddig Magyarországon operaként akartak nekem eladni.

A féligszcenírozott előadás a képernyős háttérrel nem új dolog, a youtube-on már láttam, egy minden egyéb tekintetben borzasztó előadásban. Itt pont jó.

Az énekesek. Az énekesek nagy része német import volt. Mindenki uralta a szerepét, jó dikcióval, jó intonációval adta elő az előadnivalót (a magyarok is). Wotan kétdimenziós szerepét Egils Silins kissé esetlen színészi játékkal és nagyszerű énekléssel azért szépen kidomborította. A show-t persze a két igazán háromdimenziós karakter vitte, Martin Winkler Alberich-je zseniális volt, Christian Franz Loge-ja szintén. Utóbbi lazán lépkedett a történetben részt vevő cselszövő, és a hallgatónak magyarázó rezonőr között, minden tévesztés nélkül. Előbbi pedig nem akarta túlénekelni a szerepét, szépen feloldódott a gonosz törpében, talán a legdramatikusabb szerepformálás volt az övé.

A többi szereplő tette a dolgát, közel hibátlanul. Az óriások dörmögtek, Donner megidézte a Donnerwettert (ebből azért a youtube-on van, aki több lóerővel énekli, de van rosszabb is, bőven). A sellők szépek voltak és szépen énekeltek, satöbbi.

A zenekar jó volt. Szerencsémre olyan helyen ültem, ahonnan jól láttam Fischert. Őt még nem láttam vezényelni, csak a testvérét, hát van bennük közös. A fene se gondolná, hogy ilyen visszafogott mozdulatokkal, ennyire opera-karmesteri tempókkal (nagyon pontos tempóadás, a kottában levő minden légypiszok beintése) ekkora gázt lehet adni egy zenekarnak. Lehet.

Órákkal később is a hatása alatt voltam.

Megfigyelés, a nem zenei fajtából: Jó helyen ültem (nanábasszus,több mint húszezeré’) és közel s távol német szót hallottam. Aztán elgondolkoztam. A négy előadás az 80.000.- Ft. körül van, de a négyre együtt jár 15% kedvezmény, tehát szűk hetven. az nincs 250 Euró. Ennyiért Bayreuthban a büféig sem lehet eljutni.

Nem jártam Bayreuthban, hogy az ottani előadásokat az ittenihez hasonlíthassam, de alighanem sok német gondolkodik úgy, hogy egy hét seggáztatás valami gyógyfürdőben az mondjuk 1000-2000 EUR, a 250 eurós Wagner-felár az pimfli semmiség. Összehasonlításul: a dunai rablók háromszázat kérnek a hülye turistától egy Március 15. tér-Szentendre hajókirándulásért.

Ráadásul nem is az Operában van (naná, azoknak nem kellett a produkció) hanem a világszínvonalú Müpában. Üzletileg nagyon jó dolog ez, csak kicsit külföldinek érzem magam tőle, amely érzés sajnos egyre többször fog el…

Jövőre mind a négyet végigülöm.