A menedzsmentről 3/B: Illusztráció

Amikor a Hatalom és az ő gyakorlása c. posztot írtam, nem tudtam, hogy mennyire hamar fogja Lázár tökéletesen maga elmondani, hogy mi a probléma.

Aztán jött a “Lázár öszödi beszéde” nevű politikai marketingtermék Berkecz Balázstól, az együtt egyik politikusától.

Egy szakmai – nem politikai, bár ez mutatja meg a legjobban, hogy egy politikusnak minden megszólalása politika – fórumon, Jánosunk, aki igyekszik magát a kormány erős embereként feltüntetni, az egyetlenkén, aki tudja, hogy mi történik és hatással is van a dolgok menetére, látszólag gondatlanul elszólta magát.

El lehet vitatkozni azon, hogy Lázár elszólásai véletlenek vagy éppen most készít elő valamit. Ez kétségkívül érdekes téma. Ugyanakkor Lázár Jánossal kapcsolatban emlékeztetnék egy másik nagyon erős Jánosra, Bereczre, aki nagyon sokáig tűnt nagyon erősnek, de az ereje csak a rendszeren belül volt értelmezhető. Lázár ereje is nagyrészt a kétharmaddal megnyert választások alapján kiépített totális kontrollra törő rendszerben teljesedik ki, korántsem biztos, hogy hasonlóan erős lenne akkor ha a Fidesz összeroppanna és úgy kellene kezdeni, hogy akkor most előbb választásokat nyerünk. Majd ha Lázár esetleg megnyitja a támadását és nem csak hümmög a bábuk mögött, írok erről is.

Érdekesebb, hogy mit mondott arról, ami egyébként a munkája lenne, vagyis a magyar közigazgatáson keresztül a Fidesz (vagy Viktor, vagy az ő) akaratának keresztülvitele a hétköznapokban. Projektek levezénylése, jogszabályok meghozatala és gyakorlatba átültetése, ügyek elintézése az ebtartási engedélytől az atomerőmű-alkatrészek importjáig.

“Azért állok itt, mert kínomban nem tudtam mást kitalálni. (…) Az államapparátusból egy értelmes gondolat nem jött ki, hogy mit kellene csinálni. Nem erről a három fiatalemberről beszélek, aki segíti a munkámat, hanem az állami bürokráciáról, aminek rengeteg olyan pontja lett volna, kijöhetett volna rengeteg dolog, ami segíthette volna a munkámat. De nem jött ki semmi sem. Én tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok, amiben az építész kamarával, a mérnök kamarával, a nagyvárosi polgármesterekkel, még ráadásul egy külső- a big fourból egy nagy – tanácsadó céget is megbíztunk a bürokrácia áttekintése, az iparkereskedelmi kamara naprendszerének áttekintése kapcsán, mert enélkül ez nem születik meg. Mert azt kell, hogy lássák, hogy a közegellenállás nem akármi. (…) Nem csak az a kérdés, hogy van-e jó szöveg, – mert egyelőre abban még álljuk a versenyképességet úgy gondolom, vagy legalábbis igyekszünk -, hanem az a kérdés, hogy ebből mi lesz? Lesz-e ebből megvalósulás? Én azt tudom mondani, hogy igen, lesz.”

Nos, valóban. Egy értelmes mondat nem jön ki, főminiszter úr. Félnek és hárítják a felelősséget, mert nem akarnak felmenni a Kossuth téri miniszeri dolgozószobába a rettegett elbeszélések valamelyikére. Most kell rájönnie, hogy nem lehet mindig csak korbácsolni.

“De még egyelőre senki nem tudja, hogy a most összecsapott beruházásoknak mi lesz majd a következménye a következő 2-3 évben, mennyit kell majd javítani, mennyi helytállási kötelezettség lesz, stb., stb. Ezt most nagyon elkapkodtuk. Most az volt a legfontosabb feladat, hogy a pénz ki legyen tolva, de a következő 7 évben nem ezt szeretnénk.”

Tervezés, feedback, kontroll, folyamatmenedzsment…na ezek helyett meg az egymásnak ellentmondó parancsok napi teljesítése…vagy elszabotálása.

“”Az Európai Unió elveinek helyi implementációja, valamint az idő szűke, és a beruházónak a fölkészületlensége meg időnként fantáziátlansága, hogy mit kezdjen a saját településével, vagy saját államával – most a közösségi beruházásokról beszélek – ez óriási problémákat okozott. És van egy másik kérdés, ami Magyarországon a köztudatba nem épül be – és ez valószínű, hogy alapvetően kulturális probléma – az pedig a fönntarthatóságnak a kérdése.”

Well said, minister, csak ne érezném, hogy Ön szerint ebben kizárólag Simicska a hibás…

“Meghatározta az állam, hogy 15%-ot lehet terület kisajátításra, vagy terület megszerzésére fordítani az EU-s forrásból. Most kérdezzék meg, hogy az autópálya építésnél vajon, hogy ha ez volt benn a kiírásban, hogy 15%-ot lehet erre fordítani, akkor vajon hány helyen vettek 8%-ért földet? Hát, sehol se. Mindenütt a 15%-ra mentek az ügyvédek, meg annak a megmanipulálására. És ez mindenütt az autópálya minőségéből vett el adott esetben, vagy az építésből, de ugyanabból a kasszából ment. Mindenre van pénz, csak arra nem, amit meg akarunk csinálni, nem az előkészítésére, nem a kivitelezésére, hanem a pénznek a beszerzésére, vagy a pénznek a lenyúlására, beszéljünk világosan. Szerintem ezen a rendszeren érdemben és nagyságrendjében jelentősen kell korrigálni.”

Ha tud rajta korrigálni, akkor Önt nyilvánosan valami magas rangú EU-vezető, le fogja szopni. De nem tud, mert a 8-15% közötti különbségből finanszírozzák a pártot, amely Önből minisztert csinált.

“Nincs meg Magyarországon az a fajta együttműködési kultúra az állam és a kormány oldaláról, amely arról szólna, hogy a különböző szakmáknak a szempontjait hogyan lehet horizontális együttműködésben, nem alá-fölé rendeltségben, nem kiszolgáltatottságban megvalósítani. Ez egy nagyon nagy hiányosság.”

És ez nem kis részben azért van, nagyságos úr, mert egy országot nem lehet úgy vezetni, ahogy Rapcsák vezette Hódmezővásárhelyt…

“Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabály tömeg, amiben élünk az véletlenül jött létre. Én azt tanultam meg egy év alatt, amióta miniszter vagyok, hogy ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik a saját maguk szempontjait. Most nem a törvényekről beszélek csak, hanem ott is kézzel fogható, és a törvények talán a legtranszparensebbek ebből a szempontból, hanem egy kormányrendelet vagy végrehajtási rendelet az, amikor föláll egy építész Kecskemétről, és megkérdezi tőlem, hogy – és a pofámról égett le a bőr és kinyílt alattam a talaj – mondjam már meg azt, hogy kistéglából miért nem lehet kéményt építeni, három éve miért hozott a Fidesz-kormány olyan szabályt, hogy csak két meghatározott típusból lehet kéményt építeni ebben az országban? Hogy ez miért van? És két napi nyomozás után megtudtam, hogy ki volt az a két külföldi cég, akik ezt a jogalkotásban elérte. A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk. Ez valamikor 2011-12-ben történt. Pontosan ezen a jogszabályi szinten történnek izgalmas dolgok adott esetben, amire már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje.”

1) De, a törvények szintjén is.

2) Nem az a hibás aki bepróbálkozik, hanem a rendszer, amelyikben sikeres tud lenni. A Demokrácia pont arról szól, hogy érdekcsoportok, a háromgyerekes, szabadban szoptatni akaró anyukáktól kezdve a mérgező anyagok lerakásával foglalkozó vállalkozókig, próbálnak az érdekeiknek megfelelő jogszabályokat kilobbizni, nem kell a politikusnak kitalálni, hogy mi a jó. A baj akkor van, ha a politikusnak nem egyensúlyozni kell az érdekcsoportok között, hanem hagyja magát kilóra megvenni.

“Katalogizálni kell a fogalmakat, egyértelmű fogalomrendszer legyen, egyszerűsíteni kell a fogalmakat, borzasztó nyelvezete van a jogszabályoknak: érthetetlen mondatstruktúrák, érthetetlen szövegek, amelyek emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlanok. Ez részben az európai unió nyelve, azért van így, hogy minél kevesebben értsék, részben a magyar jogalkotóknak, a magyar törvényhozóknak is megvan az a trükkje, hogy a nyelvbonyolultság az önmagában szakmákat hoz létre. A törvény értelmezésére főosztályokat kell alkalmazni a minisztériumban, hogy mit ír a törvény a törvényhozóknak, ez önmagában katasztrófa. Valami egészen megdöbbentő vadhajtások születnek ebből. Ennek a nyelvi egyszerűsítés és a nyelvi törődés volna az értelmes eszköze, ami az életben zajlik, de a jogszabályok világában ez lehetetlen. Ez is részben az említett kapkodásnak az eredménye, de van szándékoltság is: tehát a szavak mögött nagyon komoly szándékok rejlenek.”

Ki tetszettek rúgni a jogalkotásban járatos szakembereket, ennyi az egész.

Ezekből a mondatokból – ha tényleg így hangzottak el – a tehetetlen vezető képe rajzolódik ki, aki nem tudja átlátni és motiválni a rábízott szervezetet. Milyen érdekes, hogy sok elemző szerint ő az erős, és vezetni képes új ember…

11 hozzászólás

 1. heizer — 2015-06-19 14:19 

Azért a problémamegoldás mindig ott kezdődik, hogy felismerjük, és néven nevezzük a problémát. Ilyen szempontból örvendetes, hogy már ezt sikerült elérni egész magas szinten.

 2. professzorpizka — 2015-06-19 14:29 

@heizer: így, öt év kormányzás után 🙂

 3. stoppos — 2015-06-19 14:48 

@heizer: Ások magamnak egy jó mély gödröt, majd az aljáról ordibálok, hogy gáz van, nem tudok kimászni. Nevezhetjük úgy is, hogy nagyszerű első lépés, mert felismertem a problémát, de nekem erről valahogy más ugrik be.

 4. heizer — 2015-06-19 15:11 

@stoppos: Igen ez nagyon jó hasonlat.

 5. untermensch4 — 2015-06-19 15:20 

“…a nyelvbonyolultság az önmagában szakmákat hoz létre. A törvény értelmezésére főosztályokat kell alkalmazni a minisztériumban, hogy mit ír a törvény a törvényhozóknak, ez önmagában katasztrófa. Valami egészen megdöbbentő vadhajtások születnek ebből. Ennek a nyelvi egyszerűsítés és a nyelvi törődés volna az értelmes eszköze, ami az életben zajlik,…”
A Nyelvstratégiai Intézet jut eszembe, az most akkor vadhajtás vagy egy nem működő megoldási próbálkozás?

 6. professzorpizka — 2015-06-19 16:59 

@untermensch4: A jogi terminológia egy teljesen feltalált és kipróbált dolog. Az a baj, hogy a spagetti jogszabályokkal (minden utal mindnhova) a legjobb, legfegyelmezettebb terminológiával se tudsz mit kezdeni.

 7. hadrian77 — 2015-06-19 18:12 

Nyugodtan kiírhatják a jelmondatukat: Pedig elsőre jó ötletnek tűnt!

 8. Tromb74 — 2015-06-19 22:05 

Egy pillanatra Kádár-kori nosztalgia uralkodott el rajtam, amikor már mindenki tudta, hogy nem megy, nem működik, lötyög-zörög, de azért látszatott kellett tartani. Meg aztán ki tudja, akár még csoda is történhet, oszt minden jóra fordul, akkor meg már ki emlékszik ezekre az apróságokra.

Tulzó a következtetés, hogy SZARBAN VAGYUNK?

 9. flashbang52 — 2015-06-20 13:17 

Szóval Laser Gangsta Jani, mostan kiáll és megint csak ráébred arra, hogy nem ő ( ők ) a hibásak, hanem 1. a mocskos bürokrácia -mit rákentek a századok-
2. a tetű lobbista multik, akik annyira rafkósak, hogy sem a három balfax kocsmacimborája se a Nagy négyesből a Deutsche Treuhand Gesellschaft és PricewaterhouseCoopers potykaszájú titkárnői sem tudtak velük mit kezdeni.
Mindeközben, megjárja a Golgotát,a kanosszát, és Lourdesi zarándoklatot egyszerre, olyan fájdalmas arccal, hogy Kovács Tódor naív szobrászművész menten vésőt ragad,- belőle faragja ki a magyar Pietát.
Ugyanmár!
Pár éve ez még hihető lett volna, de azóta eltelt időben, sajnos az átlagpógárra is átragadt az a kormányzatban általánossá váló szemléletmód, hogy Teszek én a ti problémáitokra, csinálom a magam dógát ( lopok mint a gép) és mindenkinek kuss legyen aki idejön sirni -ríni ( bohócügyi államtitkár és társai).Nyugodtan mondjátok el ( akár habzó szájjal is ) az észérveiteket ez kb annyira izgat fel minket mint Alföldi Róbertet Irina Shayk topless selfije. Mindemellett csúcsra jár a dezinformációs gépezet: jobban teljesítünk szabadságharcolunk, kiosztunk kokit/ fülest, szárnyalunk !!! Olééé!!!
Ez viselkedésmód bezony jól átjött ,és a kisember – ami az örök túlélésre van berendezkedve, – szorgalmasan másol és, ezen rendező elvek mentén kezdett el működni. Dőreség arra játszani, hogy egy ilyen drámai hangú beszéd, majd szimpátiát ébreszt az eddig megköpdösött / kirugdalt /lenézett műszaki ( és egyéb) értelmiségben vagy akár a társadalom tagjaiban.Ez kb annyira hiteles, mint az angol és svájci szállodákban titkárnőknek előadott én vagyok a magyar James Bond bébi … azé lakunk drága szállodába….. oszt kő kóla… … de ne fogazzál miközbe….. magamat bámulom a plafonra szerelt tükörben mert tök buli ahogy az új órám előlapja csillog villog… állami pénzen előadott magánszám..
Kevésbé jól fizető demokráciákban ilyenkor a delikvens veszi a csatos karóráját és visszamegy Hódmezővásárhelyre táskákat cipelni vagy beáll valamelyik trafikos haverjához cigit árulni. Ezzel többet segítene, mint egy ilyen ál Volgai hajóvontatók beszéddel.
Naná, hogy nem! Helyette belengeti, hogy nyugi van én már itten készítem a puncsot izét puccsot, csak várjatok addig vívóállásban…na oszt puncs meg nem gyön…mindegy csak várjatok addig is múlik az idő.. ki időt nyer életet ( lóf@szt) még több pénzt nyer…aztán majd csak jön Finkelstejn meg a vitrines, ..kitalálnak valamit a következő négy évre…én addig itt állok térdig könnyben takonyban… Szép volt Johny!!!

Az persze megintcsak a magyar politikai teljes elutasítását jelzi, hogy bármennyire is próbálta ezt a beszédet másik oldal gyújtózsinórként használni, nagyon nem jött be.Mert nyár van ( lázadozzon ilyenkor a t–köm), mert a zidegenek ( Alien 123) a létünket fenyegetik ezért harcra ( keritésre) fel… mert mindenki aki megfordul a Kossuth téren vagy környékén fekete Mercedesben vagy Audiban az teljesen hiteltelenné válik, mert a közöny nem válogat… stb… stb .. stb..
Na én is megyek iszom egy gépfrútos sört és megnézem még egyszer, ahogy Cold Stone rendőrbíró balszemen lövi expanzív lőszerrel a korrupt fehérházi szenátort. 🙂
Minden esetre csatlakoznék az előttem szólóhoz. Szarban vagyunk. Nyakig, és a hullámok egyre nagyobbak.

 10. komojtalan — 2015-06-20 13:22 

Azt hiszem abban nagyot tévedsz, hogy a pártfinanszírozásra megy el a sok pénz. Persze arra is egy kisebb rész, de ha mind arra menne akkor a Fidesz már az USA -t is megnyerte volna. Az viszont teljesen jogos, hogy nem mer senki semmit csinálni, már írtál erről. Nem az a lényeg, hogy jól csináljak valami, hanem ne hibázzak, mindenki hárít mindent, felelősséget senki nem mer vállalni. Ez már annyira elterjedt, hogy a közértben nem merik azt mondani a kékre hogy kék, mert mi van ha megjelent egy rendelet, hogy mától a kék az zöld?
Amit még hiányoltam: A dohány lobbi felemlegetését. Azt mondja Lázár összefonódások vannak? Miért nem kérdezett rá senki, hogy ugyan már mi van a Continentallal, hogy nyert annyi trafikot és hogy nyerte meg ilyen olcsón a nagykereskedelmet, természetesen versenyeztetés nélkül. Állítólag a nagyok mennek az EU -hoz, amit természetesen meg is nyernek, de addig pár milliárd leesik a cégnek. A magyar állam tipikusan a felülvezéreltség összes hibáját hozza, tanítani kellene mit nem szabad és miért.

 11. flashbang52 — 2015-06-22 10:49 

Egyet kell értenem bölcs vezérünkkel! Magyarország tényleg olyan mint a pornó.
Orrba szájba b@szogatnak kevés pénzért és még azt is elvárják, hogy játsszam el, mennyire élvezem. 🙂

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.