Hungaricumshot – legyen az análpornó hungarikum!

A magyar análpornó olyan, nemzetgazdasági szempontból is jelentős ágazat, amely elismerésre méltó, és védelemre érdemes.

Hiszen kizárólag (és nem, a szlovák, cseh, ukrán, orosz és román művésznők természetesen nem játszanak) Magyarországon vannak csinos 18-19 éves lányok, akik úgy gondolják, hogy a versenyképtelen végzettségükkel és a vidéki munkahelyhiánnyal nem akarják magukat évekig szopatni, sokkal jövedelmezőbb, ha kamerák előtt és nagy hímvesszők útján történik ugyanez.

Csakúgy, mint az összes többi hungarikumnál, itt is tettenérhető az a külföldi eredetű hatás, amelyről szeretünk megfeledkezni. Itt mondjuk nem sváb hentesekről van szó, mint a debrecíner esetében, hanem Pierre Woodman-ről, aki felvirágoztatta a hamvas magyar ánuszrózsákat.

Jellegzetes kulturális mintázat is megfigyelhető, ebben Kovinak vannak elévülhetetlen érdemei, aki a szopat-dug-seggbedug-megint szopat-arcára spriccel műfaji keretet jegecesítette ki ugyanúgy, ahogy például Haydn óta minden szimfónia harmadik tétele háromnegyedben van.

Akárcsak a debreceni páros által, a bevállalós magyar lányok által is többek és jobbak leszünk mindenki másnál a világon. Amint azt már említettem, a hungarikumoknál el kell feledkezni a külföldi párhuzamokról. Amikor Günther Dolezhal bécsi ógermán lakos a grünveltinert felspricceli szódával, az feleannyira sincs nemes, mint amikor Gipsz Jakab az irsai-zenit küvét (amely egyébként VALÓBAN a legideálisabb fröccsbor) spricceli fel igazi magyar vízből és szittya céókettőből készült szódával. (Ja, hogy 1945 előtt Magyarországon a szódások 50%-a zsidó, 25-25% meg sváb és tót volt? Ugyan kérem, milyen reakciós gondolkozás ez?)

Hasonlóan, amikor Alzbeta Svichakova (Jenny Rose néven) tartja oda tökéletes alakú tomporát egy gigantopéniás szerecsennek, és mondja utána, hogy ó je, fák mi, fák mi hárdör, az sokkal alantasabb dolog, mint ha ezt Kis Juliska teszi meg, Analia Butt néven.

Az análpornószereplőnő (amely természetesen nem az Analpornodarstellerin tükörfordítása) országszerte ismert, mindenhol előforduló, élő hagyomány. Ahogy a szürkemarhát elhajtották Hajdúböszörményből Nürnbergig, úgy jelentkeznek a vidéki városkák szép lánykái üres körúti lakásokban kasztingokra, hogy ha sikerrel járnak, akkor hamarosan már Floridában, de legalábbis Horvátba’ tágítsák őket, a magyar kultúra nagyobb dicsőségére.

A magyar análponró külföldön is ismert, hiszen bárhol megmondjuk hogy magyarok vagyunk, akkor kinek ne ugrana be a régmúlt szupersztárjainak, Michelle Wild-nak és Rita Faltoyanonak a neve? Nem kell azzal hosszasan foglalkozni, hogy az Amerikát felfedező pasas egy magyar hercegről van elnevezve, elegendő annyit mondani, hogy maga Rocco is egy magyar művésznőt választott társául.

Ezek után az Egymillión A Magyar Análpornó Hungarikummá Tételéért Egységfront nevében felszólítjuk Fazekas Sándor megtekintésügyi minisztert, hogy haladéktalanul tekintsen meg egy análpornó forgatást, és egy Zsolnay mártásos tálból személyesen kenegesse be síkosítóval a résztvevő művésznő rózsáját, mielőtt Choky Ice (aki egyébként maga is legenda, lassan húsz éves pornós karrierjével) betyárosan nekiáll azt felavatni. Esetleg közben átvághat egy szalagot, vagy ilyesmi.

Már most szólok, hogy a „Hungarian babe pounded in her ass while a minister cuts a ribbon and delivers a ridiculous speech, then the babe deepthroats and swallows cum” című jelenet bevételeinek 50%-ra igényt tartok.

36 hozzászólás

 1. weelma1 — 2015-10-15 11:54 

Ahogy elnézem ( olvasom ) ma kurva nyűgös lehetsz! 😀

 2. joep — 2015-10-15 12:19 

Evelyn aus Debrezin. 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=H55F0cpofL0
(Nem, nem pornó. Pontosabban, nem úgy. Némi némettudás kell hozzá.)

 3. panamajack — 2015-10-15 14:30 

Hiánypótló kezdeményezés ez, kérem!

 4. padi — 2015-10-15 14:40 

Ez is máshogy pornó, váratlan fordulattal, már akinek kellően erős a gyomra hozzá…
https://www.youtube.com/watch?v=9P7n5-H2hPs

 6. tudi — 2015-10-15 19:02 

Na basszus le se tagadhatod, hogy miket nézel te. Valamint remélem Amerikában is olvasnak, ott előbb valósulna meg, hogy piros fehér zöld zászlós díszletek közt csináljanak produkciót, mondjuk Szijjártó Petyára hasonlító színésszel. És ha lehetne kérni Lisa Ann művésznő is szerepeljen benne. Ja és egy kérdés, a szíriuszi duplatriplacsavart DNS tengelyben az ázsiai lányok hasonló produkciói is hungarikumnak számítanak?

 7. komojtalan — 2015-10-15 19:32 

Végre egy olyan téma ami az érdeklődési körömbe vág :-). Szerintem bármelyik kelet-európai országról készülhetett volna az írás, de mivel magyarok vagyunk ezért azokról tudunk. Semmi különbség nem lehet az országok honleányai között, bár az is igaz hogy e tárgyban nem olvastam doktori disszertációt :-), de majd talán SP ebből doktorál ha már megígérte. A net fele pornó, kellenek az új arcok (és egyebek).

 8. panamajack — 2015-10-15 19:52 

@komojtalan: Nem, nem készülhetett volna bármelyik kelet-európai országról. Tudtommal máshol nincsenek hivatalos „csehikumok” meg „ruszikumok”… 🙂

 9. untermensch4 — 2015-10-15 23:41 

@panamajack: „Tudtommal máshol nincsenek hivatalos “csehikumok” meg “ruszikumok”…”
Akkor lehet hogy maga az erőltetett hungarikum-kinevezés az igazi és egyetlen hungarikum. A rangkórság egy mémesített esete…

 10. panamajack — 2015-10-16 08:55 

@untermensch4: És ez a poszt lényege, nem a pornó… 🙂

 11. norniron — 2015-10-16 15:53 

@panamajack:
Súlyos tévedés. MINDENNEK a lényege a pornó. Szerintem Neumann János is ezért találta fel a számítógépet, hogy hajnali négyig recskázhasson előtte minden nap. Más racionális motivációt egyszerűen elképzelni sem tudok.

 12. komojtalan — 2015-10-16 16:29 

@panamajack: Hasonló van EU szinten is, pl. csak a Görögök csinálhatnak Feta sajtot, de kerékpárversenyeken állandóan szó van a tájról és ezen belül természetesen az ételekről is. Olaszországban rengeteg helyi kaja, sajt, bor van amit kizárólag az ott készültek használhatnak, csak erről kevesebb szó esik, nálunk több a „turbó magyar”. Pl. ott a parmezán sajt, amely csak akkor lehet parmezán, ha Emiglia-Romagna és Lombardia régiókban készült. Ha máshol, akkor nem használhatja a parmezán nevet hiába jó minőség, ezek pl. a Pecorino Romano és a Grana Padano.

A legjobb hogy most lett Hungaricum a Debreceni, amikor a minősége minimum kétséges. 1.5k egy kiló, a tényleg minőségi virslik 1.2k körül vannak. Régen nem is volt kérdéses hogy debrecenit veszek, most sem kérdéses hogy virslit …

 13. norniron — 2015-10-16 17:31 

@komojtalan:
Nekem a kedvencem a boltokban kapható „mozzarella” sajt. Az igazi frissen fejt vízibivaly-tejből van és mindössze a fejés után 12-14 óráig fogyasztható, utána megromlik. A boltokba el sem juthat 🙂
A pasztőrözött tehéntejből készült, tartósított, vegyszerekkel kezelt, vákuumozott csomagolásban forgalomba hozott „mozzarellának” hívott valamit nem lehetne hungarikummá kinevezni?

 14. panamajack — 2015-10-16 18:27 

@komojtalan: bocs, de az EU „védett termék” listája teljesen más dolog. Ott tulajdonképpen „márkanevekről” van szó, amely egy bizonyos régió meghatározott módon és meghatározott minőségben készült hagyományos termékeit védi a hamisítástól. Magyar védett termék is van, „Tokaji” bort pl senki más nem termelhet. Ehhez képest a hungarikumok között olyanok vannak, mint a fröccs (nem valami regionális változat, hanem A fröccs), az akác (a fa, nem a méz), a kamillavirág meg a Kürti-féle adatmentési eljárás. Érzed a különbséget?

 15. norniron — 2015-10-17 00:55 

@panamajack:
A C-vitamin is hungarikum. Egyszer még megsértődünk, és nem termeljük mi, szorgos magyarok többet (mert mi termeljük, nélkülünk nem lenne, hiszen hungarikum) és az összes embernek a hiánybetegségtől kihullik a foga.

 16. komojtalan — 2015-10-17 10:39 

@panamajack: Nem fogok utána nézni, de direkt írtam a parmezán sajtot. Az nem csak egy márka, hanem egy bizonyos eljárással készült sajt féle, ahogy a Feta is. Mégis hiába készítik mondjuk Albániában juhtejből a (feta)sajtot, nem lehet Feta. Szerintem ha valaki jól utána nézne máshol is vannak hülyeségek, csak mivel az adott országon kívül senkit nem érdekel ezért nem is foglakozik vele senki. Nem vitatom nálunk több a magyarkodás, ezeket neveztem én turbó magyaroknak.Épp ők vannak hatalmon ezért látszik hogy nálunk több lenne, de azért nem kell másokat sem félteni :-).

 17. panamajack — 2015-10-17 11:58 

@komojtalan: nézd, Coca-colát vagy Big Mac-et is tudna bárki csinálni, mégsem hívhatja annak. Ez a márkavédelem. A hungarikumlista nem az (pedig akár lehetne is, de nem az).

 18. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-17 13:22 

Azért nem olyan szép ám a menyasszony!
Konkrétan emlékszem azokra az időkre, amikor a görögök az Uniónál, a Tanácsnál a Bizottságnál és még a Sóhivatalban is balhéztak pont a feta miatt!
A feta ugyan olyan eredet védett mint a mi pálinkánk! A görögökön kívül más nem nevezheti a fetaszerű sajtját fetának!
Hogy a parmezánt vagy a mozzarellát miért nem védették még le? Jó kérdés!

 19. panamajack — 2015-10-17 14:13 

@Rumcájsz von Jicsin: Ne legyetek már ilyen értetlenek, könyörgök!!! Semmi baj nincs az eredetvédelemmel, az egy jó dolog! Mi is védjük a „Tokaji” megnevezést, nagyon helyesen. A hungarikumlistának viszont SEMMI KÖZE az eredetvédelemhez, annál inkább az olcsó parasztvakításhoz!

 20. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-17 17:38 

@panamajack:
Nem vagyok értetlen és nem címeztem senkinek, kb ugyanazt mondom amit te, hogy vannak eredet védett termékek amelyek megérdemlik, hogy védettek legyenek és vannak olyanok, mint a szegedi papucs, meg a kürtös kalács!
Ezeket egyébként tehetjük bármilyen listára. Maximum azt érhetjük el, hogy kiröhög a fél világ

 21. panamajack — 2015-10-17 17:55 

@Rumcájsz von Jicsin: Nem, nem egészen erről van szó. Hanem arról, hogy a hungarikumok intézménye teljesen alkalmatlan bárminek a védelmére.

 22. dr Brcskzf Gröőő — 2015-10-17 18:22 

@panamajack: akkor én nem figyeltem oda: sose gondoltam, hogy ez lenne a célja. na most jól utánanézek… (de nagy marha vagyok…) arról találtam útmutatót, hogy hogyan kell valamit hungarikummá nyilvánítani; arról már nem, hogy mitől válhat méltatlanná egy hungarikum erre a nemes címre; és persze arról sem, hogy bárki bármit védene (ami valamennyire megnyugtató, ha arra gondolok, mit jelent manapság a kormányzati védelem).

 23. panamajack — 2015-10-17 18:42 

@Rumcájsz von Jicsin: vegyük például a feta sajtot. Az egész mediterrán világban ismert, a török változatát pl beyaz peynir-nek hívják. Viszont Európában a görögök révén ismert, ezért az átlagember ezt a fajta sajtot fetaként ismeri. Azzal, hogy a görögök elérték, hogy a feta EU-szerte védett név legyen, biztosították maguknak, hogy az európai vásárló, aki fehér juhsajtra vágyik, nagy valószínűséggel görög terméket fog venni. Ezzel a görög termelők nagyon jól járnak. Hasonló a helyzet a spanyol serrano sonkával, a francia cognac-kal vagy a magyar tokajival. Ehhez viszont az is szükséges, hogy az adott termék tipikusan helyi, ellenőrzött alapanyagokból és módszerrel, garantált minőségben készüljön.

 24. panamajack — 2015-10-17 19:07 

@panamajack: Nézzük ehhez képest a hungarikumokat. Egyfelől a lista senkit sem kötelez semmire, tehát a rajta lévő termékek semmilyen védelmet nem élveznek. Másrészt a többségük eleve alkalmatlan is lenne ilyesmire, mert vagy teljesen kommersz, banális dolog (pl a debreceni kolbász, ami akkor lehetne érdekes, ha nem iparilag gyártott, semmiféle különleges minőségi követelményekkel nem rendelkező hentesáru lenne), vagy olyan, magáncég tulajdonában lévő márka, ami eleve védett, és nem szorul semmi más védelemre (pl Ilcsi szépítő füvek), vagy teljesen WTF kategória (akác?! Kürti-féle adatmentési technológia?!). Az egésznek semmi értelme nincs azon kívül, hogy a magyar nép kisebbrendűségi komplexusát hírdesse.

 25. komojtalan — 2015-10-18 10:03 

@panamajack: Túlreagálod a dolgot. Persze hogy semmi értelme az egésznek, de mint mondtam biztos vannak ilyen értelmetlenségek máshol is, de pont azért mert teljesen értelmetlen nem tudunk róla. Máshol nem az állam csinálja hanem egy alapítvány vagy ilyesmi és a normális emberek nem törődnek vele. Ahogy engem sem érdekel, hogy most igazi Hungaricum fröccsöt iszom, vagy csak „mezeit”. Hogy egy hasonlót írjak: Van értelme a Kiemelt partner programnak? Semmi. A vállalatok továbbra is azt csinálnak amit akarnak, adókedvezmény nem jár, csak egy cím.

 26. panamajack — 2015-10-18 11:09 

@komojtalan: éppen ezért vagyok dühös, mert normális helyeken az efféle hobbikat magánemberek finanszírozzák és a szabadidejükben művelik, nem pedig állami pénzből miniszteri szinten…

 27. pandacsoki — 2015-10-18 11:51 

Egyik fixa ideám, hogy ha a magyaroknak még van valami dolguk ebben a világban, az többek közt az, hogy a tiszta, romlatlan szerelmet képviseljék. – Ki lehet érte röhögni, lehet érveket követelni. A tiszta szerelem, most jobb híján írom, ahogy a művészetben kifejeződik pl Tamási Áron Vitéz lélek című drámájában (amin a liberális sajtó nem győzött röhögni, hogy milyen szar darab), Bartók III. zongoraversenyének 2 tételében stb.

 28. panamajack — 2015-10-18 12:37 

@pandacsoki: valamint Kovi munkásságában? 🙂

 29. becsuszoszereles1k — 2015-10-18 13:57 

@pandacsoki:

Please! 😀 Van remeny (vilagszenzacio; 30 nyelven erdeklodnek – vagy egy-egy fordito haver sok nyelven tud… :-O ) !

http://bookline.hu/product/home.action?_v=Gardos_Peter_Hajnali_laz&id=279560&type=22

 30. becsuszoszereles1k — 2015-10-18 14:01 

@becsuszoszereles1k:

Nem kirohogesnek szantam! Csak naivitas, bar szep is lenne! OFF:@Panama szvsz igazolhatja, hogy van ‘romlatlan szerelem’/hazassag. 🙂 Halisten! ] ON

(De hogy miert pont magyar elhivatottsagkent latod…).

 31. pandacsoki — 2015-10-18 14:49 

@becsuszoszereles1k: nem tudom sajna megindokolni, és nem is olyan „következtetés”, amit múltbeli vagy jelenlegi tényekből levon az ember… még a művészetből vett példák segíthetnek, talán.

 32. becsuszoszereles1k — 2015-10-18 16:59 

@pandacsoki:

🙂
Magyar nepdalok hallatan hiszek benne.

 33. flashbang52 — 2015-10-18 20:57 

Na valahogy így kell kinéznie egy hungarikum felterjesztésnek:

. A HUNGARIKUM ADATAI
1. A nemzeti érték megnevezése:
Magyar análpornó

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:
– egészség és életmód

3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye:
TeljesKárpát medence az elcsatol részekkel együtt ( de inkább világszerte)

4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik
Hungarikumok Gyűjteménye

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása :
 A magyar ánuszrózsa azon egyedülálló képessége, hogy több évszázadnyi fordított irányú használatba vétel esetén sem hajlandó semmiféle ellenállást tanúsítani sőt ,sok esetben saját maga kínálja fel a használatba vétel lehetőségét több esetben országos szinten is. Nem igényel sem előzetes izgalmi állapotot sem extra síkosítótt. A történelmileg kialakult nemzeti befogadó sajátosságok tették méltán egyedülállóvá a világban. A felnőtt lakosság jelentős része folyamatosan pornográfiában él vagyis az orrba szájba b@szogatják. Ahhoz képest az análpornó már kész felüdülés. Pártállástól függetlenül minden parlamenti képviselő egyet ért abban, hogy az anál pornós megoldásokat széles körben lehet alkalmaznia társadalmi problémák megoldására és a viták eldöntésére és saját maguk számára történő örömszerzésre.

 Tradíció és modernitás : Az anál pornó egyidős a honfoglallással. Szegény morvák nem sokáig bírták a puszták nyeregben edződott lófarkas legényeinek intenzív mozgását és inkább hátrahagyták a Mercedes gyárat is, hogy mielőbb hagyományos szexben legyen részük. Azt követő évszázadokban aztán bárki aki erre járt és szükségét érezte egy kis ungabungának rögtön megtalálta a magyarok hátsó fertályát úgy a tatárok, törökök, svábok és muszkák egyaránt. A XXI században azonban ilyesmi ritkán esik meg ezért az országon belüli análozás lett egyre nagyobb divat amely a VHS kamerák elterjedésével egy időben lángolt fe újra, és vitt aztán világhírnévre az internet.

6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Az magyar análpornó büszke arra, hogy minőségi, elismert, 100 % -ban magyar, professzionális végrehajtásra képes mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon minden időben és minden képtömörítési formátumban. Összehasonlítva más análpornóval a magyar sokkal decensebb audiovizuális élményt nyújt, önmagában is arra sarkalja a nézőt, hogy maga is részese legyen valamilyen formában. „Amit máshol soha nem mertél kipróbálni azt nálunk megteheted „ össztársadalmi vezérfonal mentén, fiatalok idősek ők és férfiak nagy számban lehetnek részesei a magyar análpornó áldásos hatásainak.

Elnyert díjak, elismerések:
2007 Az év legjobb seggei Dubai
2008 Háromszoros XXXL díj a magyar análpornónak Abudja SEXfest
2009 Anal Karenina ment a tajgába Novoszibirszki Pornparádé legjobb férfi női és nagymama alakítás díja
2010 Arany Panzerfaust díj a Berlini análtánc c fílm legjobb női alakításaiért
2011 Ezüst Fakanál díj a „US Army first visit in Taszár Base” történelmi ihletésű filmtrillógiáért. Tampa Florida
2012 Deep space submarines díj az Glasgowi Brown Bear Institute ajánlásával A Nem vagyok én helyettes államtitkár anál többre tartom magam dokumentum jellegű filmesszé
2013 Pornó Oscar a Bányászok anál is mélyebbre nyomják c fillm teljes stábjának
2014 Az első Füredi Análbál megszervezésért életműdíj a Kis Salétrom és Bérkocsis utca környékén élő szolgáltatóknak.
2015 Anál még Szíria is jobb! összhaderőnemi adok kapok játék fődija a Bundeskanzelrin személyes közbenjárásával.

 34. norniron — 2015-10-19 10:32 

@flashbang52:
Fontos a szigorú minőségellenőrzés!!!
Egyetemen tanultam némi elemi szintű igazságügyi orvostant (tudom, hogy hogyan lehet felkötni magam, meg egy holttestről nagyjából meg tudom állapítani, hogy hány órás/napos stb.)
Az igazságügyi orvostant tanító csávó orvos és jogász végzettségű volt, és mivel ilyenből eléggé kevés van, nagyon keresett igazságügyi szakértő volt. Egyszer egy bizonyos DJ Bobo nevezetű gay porn művész úr perében kellett közreműködnie, aki művészeti tevékenységét azután is folytatta, miután kiderült róla, hogy HIv-pozitív, és emiatt büntetőeljárás indult ellene szándékos életveszélyt okozó testi sértés miatt. A tárgyi bizonyítási eszköz pedig a művész úr életművének a HIV-pozitív diagnózisát követő műalkotásai voltak. Mondta az orvosszakértő, hogy nem gondolta, amikor elvégezte a jogot, majd az orvosit, hogy az egész oda fog vezetni, hogy együltő helyében meg kell néznie 18 órányi melegpornót szakmai kötelességből. Mondta, hogy a tárgyi bizonyítási eszköz vizsgálata úgy zajlott, hogy a bíróval vettek egy rekesz sört, utána indították a DVD-ket.

 35. zsanvalzsan — 2015-10-19 12:06 

@pandacsoki:
https://www.youtube.com/watch?v=Bnh78F3MSsc
De csak neked! A többiek nem nézhetik meg!

 36. tudi — 2015-10-19 17:44 

@flashbang52: 🙂
Ezt nevezem, sikerült feldobnod a napomat. Valamint felhívnám a figyelmedet, hogy micsoda lehetőségek rejlenek még az análpornóban, lehetne csinálni például Análrevízió címmel sorozatot, ahol a posztban említett Choky Ice análisan venne revansot Trianonért a cseh, román, szlovák, ukrán satöbbi művésznőkön(nagy hazafiaknak az egész sorozat díszdobozban nemzeti szín szalaggal átkötve).

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.