A Minarik Ede Program

A legutóbbi írásomban a tudással, annak terjesztésével és átadásával foglalkoztam, és szóba került a katalán fociképzés. Elhamarkodottan azt is leírtam, hogy életem egy bizonyos szakaszában – noha tornatanárom helytálló meglátása szerint a labda elsírja magát, ha felém gurul – volt bizonyos közöm a futballhoz.

A magyar foci állapota és a fellendítésére tett kísérletek kiváló példái a tudás és a tudásmenedzsment hiányának. Előrevetítve írásom konklúzióját, olyanok, mint amikor a polinéz bennszülöttek az amerikai légierő távozása után pálmalevelekből és bambuszból építettek repülőt és a sámán berregett hozzá.

A magyar foci két fő baja, hogy hiányzik belőle a tudás és a tudásvágy, illetve hogy emiatt aztán elkerüli  majdnem mindenki, aki a gyereke nevelését úgy képzeli el, hogy a gyereke majd egyre okosabb és fejlettebb lesz, végül pedig majd felnőtté válik.

Mindenzt úgy, hogy focizni jó és népszerű dolog, hiszen ahol van egy bármekkora placc és egy labda, ott már lehet focizni, és műveli is boldog-boldogtalan. Teljesen törvényszerű például, hogy egy vidéki város (és mostmár Budapest) közéletébe úgy lehet bekerülni, ha focizunk a potentátokkal.

Ehhez képest a profi futballunk bűnözők prédája, pénzt mosnak, adót csalnak a klubokkal, és a klubokban akármilyen szakmai munka is folyik (mert itt nyilván mindenki meg tudja említeni, hogy náluk bezzeg jó, svájci import know-how van, 15 év és minden tuti lesz) az eredmény mindig az elképzelés nélkül a labdát jobbra-balra rúgdosó, futni se bíró, lelkileg bármikor ripityára törhető csapat, amelyiknek van félnivalója a román hatodosztályú ellenféltől is.

Közben meg lassan az Orbán-kormányt megbuktatni képes egyetlen dolog az az eszetlen mennyiségű pénz, amely a fociba áramlik. Tízmilliárdok, mindenféle eredmény nélkül.

Miért van ez?

Azért, mert közben egyetlen ember sincsen, aki értene a modern labdarúgáshoz. Amikor hoznak egyet, Dárdai Pál személyében, akkor rögtön kiderül, hogy a pályán lézengő botlábúakból is össze tud rakni egy fegyelmezett, koncentráló csapatot, amely gyenge közepes képességeit maximálisan kihasználva eredményeket ér el.

A feladat tehát kettős: szerezni kell tudást, és azt bele kell nyomni a rendszerbe. A tudás megszerzése az egyszerűbb, és mivel nem értek a focihoz, nem is mennék bele, hogy nekünk a belga, az olasz, az angol, a német, a brazil vagy a spanyol labdarúgószövetségtől kéne az egyébkén bárki számára pénzért megvehető tudást importálni. Ez rendelkezésre áll, ezekben az országokban a foci üzlet, idehoznak know-how-t, hogy utána elvigyék a játékost és aztán pénzt csináljanak belőle. Persze ehhez nem ártana egy szmolenszki katasztrófa, csak most a Tu-154 fedélzetén a magyar edzői kar krémjével.

(Kitérő: bármilyen magyar társadalmi szervezetre, így az MLSZ-re is igaz, hogy ha nem a rendszerváltás után alakult, akkor a pártidőkben a kreatív semmittevéshez és az alulról jövő bárkik kinyírásához mesterfokon értő szűk elit uralja, akik csak azt a fiatalt veszik be, aki lemegy az ő szintjükre. Mindenki mást megbuktatnak, kinyírják. Ezért van az, hogy Magyarországon sikeresek azok a sportok tudnak lenni, amelyek vagy polgáriak, tehát magánemberek összeállnak és csinálják, lásd jéghoki, lábtoll vagy magányos alkotók érnek el eredményt mint a kajak-kenu és az úszás esetében.)

A tudást tehát alkalmazni kell. Ehhez szervezeti formát kell találni. Teljesen hibás az az elképzelés, hogy a magyar focit felülről teljesen és tökéletesen át lehet látni. A foci az egy kultúránkba ágyazódott dolog, nemcsak sport, hanem a társas érintkezés egyik formája.

Ehhez képest nálunk a megyei szövetségeket központi irányítás alá vonták, ahelyett, hogy támogatták volna önállóságukat. Naná, hogy ez pártállami reflex, hisz’ csak nem hagyhatunk meg önálló, kontrollálatlan, tömeges szervezeteket, amikor mi mindent jobban tudunk! Még a végén mást fognak gondolni, mint mi, ami ugyebár megngedhetetlen.

Változást az akadémiák sem hoztak, hiszen ezek nem a regionális alapú utánpótlás-képzés középső szintjét jelentik. Nincsenek integrálva se lefelé, se felfelé, sem pedig horizontálisan. Elszigetelten léteznek, valahonnan összeszednek fiatalokat, valahogy képzik őket, leginkább semmilyen eredménnyel.

Mielőtt tovább mennék, mindenképp muszáj azt leírni, hogy amit most felvázolok, az egy nagyon elszigetelt dolog, valójában aki jó focit akar csinálni Magyarországon, jó sportéletre kell törekednie, mert a foci összetett mozgásforma. Jó labdajátékos-nevelés elképzelhetetlen anélkül, hogy legalább jó atlétikát, tornát, birkózást és úszást csináljunk.

A futballreform alapegysége Minarik Ede. Sima civil, aki helyben úgy gondolja, focit kell csinálni. Benevezni a csapatot a járási kettőbe, feljutni a járási egybe. Ősszel és tavasszal kispályás tornákat rendezni, öregfiúknak, testvérvárosoknak, Alvég vs. Felvég meccset rendezni a faluban és a bevételt az óvoda kimeszelésére fordítani. Ha a kis Bendegúz ügyesen kanyarítja be a szögletet, el kell vinni a… na itt folytatódik a dolog, de térjünk még vissza Minarik úrhoz.

Minarik úr lelkesedése rengeteg dolgot pótol, de alapvetően pénz kell neki. Méghozzá mikroösszegű pénz, legfeljebb évi pár százezer forint. A megyei futballszövetség pont arra lenne jó, hogy egy legfeljebb évi pár tízmilliós (tehát országos szinten pár százmilliós) keretből támogassa a Minarik Edéket. Ez a pénz ugyanis sokkal jobban hasznosul, mint bármilyen, felülről eldöntött pénz, ugyanis helyben nagyot álmodó emberek támogatására megy. Nyilván van ennek is valamekkora korrupciós tényezője, de ha Alsóbödön focistái szép új dresszben futnak ki, és “ki tudtak pályázni” három új zuhanyfülkét a klubépületbe, akkor Felsőbödönön is meg fogják kérdezni az ottani futballszervezőt, hogy hé, nálunk ilyen miért nincs?

Ha tehát sikerült megpezsdíteni a klubéletet, és mindenki lelkesen fodbalozik, akkor jön a kérdés, hogy hogyan lesz ebből Real Madridot verő Ferencváros? Nem könnyen. És nem rögtön.

Ha megvannak a társadalmi keretek, akkor tudást kell önteni a rendszerbe. Meg kell teremteni az önképzés lehetőségét. Oktatóvideók, interaktív tanfolyamok, híres meccsek elemzései, élettani, taktikai ismeretek, bárki számára hozzáférhetően.

És természetesen meg kell teremteni az edzőképzésnek azt a modelljét, amely ellentétben a maival, nem búcsúcédulák árúsítására épül. Ma ugyanis az, van, hogy olyan edzők, akik még a magyar fociban is versenyképtelenek, elérték, hogy csak az ő papírjukkal lehet edző valaki, és közben meg olyan nagy szakmai előrelépés azért nem látszik.

Olyan edzőképzést kell csinálni, amely maga is tehetségkutató program, amelyet elvégezve kiderül, hogy ki az a biosztanár, aki “jól meccsel”, vagyis az Alsóbödön elleni rangadón a 75 percben volt mersze lekapni a pályáról az egyik hátvédjét, mert a Felsőbödön csatárai addigra már annyit fáradtak, hogy három is elég volt, ráadásul mivel a felesége (tesi-földrajzos tanár a helyi iskolában) az erőnléti edző, az Alsóbödöni Löket SC hátvédei jobban is bírták szusszal. A kicsit lassú, de rutinos és jól passzoló Szabó III. beállításával az Alsóbödön középpályája létszámfölénybe került, és Szabó III. jó kiugratása után a 83. percben a fiatal Kovács Renátó lefutotta a fedezetet és tíz méterről a kapus támaszkodó lába mellett higgadtan begurította a győztes gólt.

Ilyen edzőtehetségek aztán karriert csinálhatnak, és mehetnek feljebb az edzőképzés ranglétráján, egyben a helyi társadalmi rangjukat is erősítve, hiszen addig is már “tanár úr” volt, de azóta, hogy vele győzték le a Felsőbödöni Törekvés SC-t, már valaki a faluban. Esetleg még polgármester is lehet belőle, aki aztán addig megy, míg “ki nem pályáz” a falunak egy villanyfényes, atlétikai pályával kiegészített fodballpályát, kicsi, de fedett lelátóval, zuhanyzóval. Miután az edzőképzés egy bizonyos szintje felett már sportmenedzsmentet is tanult, elboldogul a faluval, azt is csak menedzselni kell, mint bármi mást.

Ha az amatőr labdarúgás tudásszintjét ily módon megnöveltük, elkezdenek jönni a tehetségek, hiszen mindenki focizik, senkinek sem ciki levinni a gyerekét edzésre, mert ott nem csak a takony egy mozdulattal földre kicsapását (ún. szovjet tiszti zsebkendő) tanulja meg a gyerek, de szocializálódik, az edző is rendes ember, jó lesz ott a gyereknek, erősödjön, járjon közösségbe.

Ha viszont jönnek a tehetségek, el lehet kezdeni tehetséggondozni. A megfelelő helyről importált futballszakmai programot országossá lehet tenni. Vagyis a mostmár minden megyében ott levő futballakadémiákat koordinálni kell, hogy nagyjából egységes szakmai program mellett haladjanak.

Emellé oda kell tenni a sportorvosi, sportpszichológiai, biometriai és laborhátteret.

Ha ez megvan, akkor el kell végezni ennek a rendszernek is a társadalmi integrációját. Vagyis attól, hogy a gyerek futballakadémista lett, egyáltalán nem biztos, hogy milliárdokat kereső futballsztár lesz belőle. Bármikor érheti a karrierjének véget vető sérülés, kiéghet, szerelmes lehet, ezer okból kikerülhet a rendszerből. Mivel ő elsősorban tinédzser és csak másodsorban jövendőbeli profi focista, nem szenvedhet hátrányt amiatt, hogy valaki focistát akart belőle nevelni. Be kell fejezni az iskoláit, érettségiznie kell vagy szakmát tanulnia. Ezen a ponton érdemes keresni a kapcsolatot az amerikai egyetemi sportélettel, számtalan okos és jó lábú gyerek tud elmenni egy soccer scholarship-pel Amerikába, jobbnál jobb egyetemekre. Értelmiségi anyukák, halljátok ti ezt?

Az akadémiákat integrálni kell az NB I-II-es klubok életébe, vagyis olyan ösztönzőket kialakítani, hogy játszassák is a gyerekeket, ne pedig román és szerb importra alapozzanak.

Innentől pedig már csak kézügyességi kérdés egy jó válogatott összerakása.

Összköltség? Legfeljebb 10-20 milliárd forint.

Időtartam? Kb tíz év, az első kisebb eredmények 2-3 év után.

Kimenetel? Általános emelkedő színvonal, kiugró eredmény vagy jön, vagy nem.

Személyzeti igény? Hát, elég sok embert ki kell rúgni, akik most a seggünk nyalják.

Társadalmi haszon? Felmérhetetlen. Többet mozgó emberek, jobb népesség-megtartási képességű falvak, a fejlesztések miatt helyben prögő gazdaság, felpezsdülő civil élet, emelkedő színvonalú oktatás.

Á. építsünk inkább stadiont, abból több pénzt lehet kivenni és hamarabb…

 

63 hozzászólás

 1. eltopo — 2015-10-31 09:42 

Szép, szép. Mondjuk az én gyerekeim inkább vívni járnak. Ott ugyanis még előfordul, hogy egy-két szent ember csodákat művel.

 2. panamajack — 2015-10-31 09:58 

Hú de szomorú ez…

 3. zsanvalzsan — 2015-10-31 10:27 

Nem állítom, hogy minden mondatot elolvastam, azt pláne nem, hogy meg is értettem őket a maguk teljességében, minden direkt és átvitt értelemmel egyetemben.

Nekem, ha egy cikk a focival mint ultima ratio -val foglalkozik, akkor mindenféle szakkifejezések jutnak eszembe, melyek férfi és női testrészeket, az emésztéssel kapcsolatos problémákat, genealógiai folyamatokat valamint a párosodás hogyanjait és mikéntjeit részletezik igen szakszerűen, részletesen és közérthetően.

Lesz majd értelmes hozzászólásom is, nem a fociról hanem a sportról általában, de most nem, mert sürgősen mennem kell. Majd még jövök, reszkessetek!

 5. flashbang52 — 2015-10-31 10:50 

A magyar fociról az a véleményem, hogy az összes székházra, klubházra és stadionra kérni kellene egy rávezetés nélküli szőnyegbombázást, ami egyharmad részben kazettás bombát ugyanennyi napalmot valamint 10 éven túl is működőképes ugróaknákat tartalmazna.A biztonság kedvért 24/24 Predátor drónok köröznének a környéken, stoplis cipő, sportszár, vagy felzselézett haj, illetve alsó-középfokú magyar nyelvtudást beazonosító programmal, A fentiek detektálása esetén automatikus tüzparancs protokoll lépne életbe.

Még így is több pénz jutna más testet, lelket, közösséget, kitartást és együttműködést fejlesztő sportágakra és azok támogatására.
🙂

 6. komojtalan — 2015-10-31 11:09 

A baj, hogy te egy normális országban gondolkodsz, hát hova fogsz így jutni :-), :-(? A magyar focival teljesen ugyanaz a helyzet mint a magyar politikával, a magyar gazdasággal, stb … Csak ismeretség alapján lehet valamit elérni, ott meg szakértelem nem kell, sőt egyenesen káros. Tudj együtt ultizni az elnököddel, máris egyenesben vagy még ha labdát fényképén sem láttál még. Épp ezért én nem is várok semmi fejlődést addig amíg társadalmi szinten nem lesz változás. Mivel nem várok változást, nem érdekel a magyar foci, de még a foci is kevésbé. A többi sportágban azért jobb a helyzet, mert nincs benne ennyi pénz, ezért kevésbé is repülnek rá, bár lassan már minden sportági elnök Fideszes lesz. Egy egyéni sportolót sokkal könnyebb felnevelni világ szintre, mint egy csapatot. Az igazi talány számomra a kézilabda. Ott pénz is van, csapatsport is, mégis sikeresek vagyunk. Vízilabdában világ szinten nincs annyi pénz, tehát ott is elég ami van, jégkorong azért akármekkora a siker, csak 2. vonal, bár hogy örülnénk fociban egy ilyen második vonalnak.

 7. szunditj — 2015-10-31 16:24 

@flashbang52: Tökéletesen igaza van, annyi kiegészítéssel, hogy ezt akkor kéne végrehajtani, amikor minden érintett bent tartózkodik.

 8. szunditj — 2015-10-31 16:26 

Ha már pénz. Anno volt egy MHSZ nevű szervezet, ami (egyébként nem zavaró) átpolitizáltsága mellett egy nagyszerű lehetőség volt arra, hogy klubjaiban mindenki –olcsón!!- az őt érdeklő sportággal vagy hobbival foglalkozzon. Kihalt, mert egy pártállami csökevény volt, vagyonát elherdálták-szétlopták. (pl. egy repülőtéren milyen jó kis ingatlan-panamákat lehetne csinálni)
Ennek mintájára meg lehetne alakítani a (mondjuk) Nemzeti Tömegsport Hálózatot, ahol mindenféle sportklubokat alakíthatnánk a tájfutástól a sakkon, modellezésen, paintballon, búvárkodáson át egészen a sportrepülésig. Ahol hivatásos klubvezetés és oktatók lennének és bárki, akit egy-egy ilyen terület érdekel bemehetne és kipróbálhatná milyen is az. Aztán vagy ott marad, vagy megy tovább egy másikhoz, ami jobban bejön neki. Lenne valami alacsony tagdíj és valamennyi kötelező társadalmi munka az adott klub részére, cserébe minden tag egyformán részesülhetne a klubja által kínált lehetőségekből. Főleg a technikai sportokban, hiszen azok ma már csak egy szűk gazdag elit számára hozzáférhetőek. Rengeteg pénz kellene hozzá az ingatlanoktól a felszerelésig, plusz egy jó szakembergárda a vezetéséhez. De annyi pénzből amennyit most a nulla értékű focira elb…unk meg lehetne csinálni. És biztos vagyok benne hogy megtérülne, ha másban nem, de legalább lekötné és képezné azokat a fiatalokat, akik most jobb híján főállású plázapatkányok.

 9. hadrian77 — 2015-10-31 17:30 

@szunditj: az MHSZ előtt volt olyan, hogy Munkára Harcra Kész mozgalom. Olyasmi, mire gondolsz. 🙂

 10. szunditj — 2015-10-31 18:23 

@hadrian77: Nem, én olyasmire gondolok, mint régen az MHSZ. Csak politikától mentesen. Amolyan államilag pénzelt civil-szerű szervezetként.
Pl. a modellezés. Mennyi idő és utánajárás, na meg pénz lehet a művelőinek ahhoz, hogy megfelelő alapanyagokat összeszedjenek? Mennyivel jobb ezt egy klub keretei közt, ahol könnyebb a beszerzés, vannak gépek, szerszámok, uram bocsá’ 3D-s nyomtató, amik egy-egy ember számára nagyon drágák. Vagy mennyibe kerül egy kispuska? Vagy egy paintball/softball felszerelés + fegyver? Én a ’80-as évek elején kicsit belekóstoltam a vitorlázórepülésbe. Ma ez mennyibe kerülne? Nemhogy egy saját gép, de még néhány óra repülés ára is egy átlag ember számára szinte elérhetetlen. De ezt lehetne mondjuk karatéval, tájfutással, sakkal, akár tánccal is, a lényeg hogy a tagokból ne mindenáron olimpikonokat akarjon kitenyészteni, hanem megmaradjon egy szórakoztató időtöltésnek/hobbinak. Profi irányítással, szervezett keretek között, a résztvevőknek jelképes tagdíjjal. Arról nem is beszélve, hogy ez az adott témákban képezne is, nekünk pl. anno a téli szünetekben tanulni kellett aerodinamikától navigációig egy csomó mindent. Sok pénzbe kerülne, de szerintem társadalmilag inkább megtérülne, mint a blogban taglalt labdakergetés.

 11. zsanvalzsan — 2015-10-31 18:25 

Szóval, jöjjenek az én elképzeléseim, de nem a futball, hanem bármilyen sport állami támogatásáról.

Első pont: semmiféle élsport, profi sport állami pénzből egy kanyi fillért nem kap. Meglátásom szerint az ilyen tevékenységek a cirkusz kategóriájába tartoznak, a cirkuszi művészek pedig szíveskedjenek magukat a jegyárbevételekből eltartani. Szponzorok is jöhetnek, de a szponzorálás előtt szíveskedjenek adót fizetni, a megmaradt pénzükkel aztán azt szponzorálnak akit akarnak.

Második pont: finomítás. Mivel bizonyos élsportok, ha sikeresek, akkor Magyarország jó hírét viszik szerte a világban, ezért fair dolog, ha mi mindnyájan, tehát az adófizetők, ezt a reklámot valamilyen formában a sportoknak elismerjük, díjazzuk. Ennek két formáját látom elfogadhatónak. Az egyik a most is létező bajnokok járadéka, mely a sikeres sportolókat kompenzálja azért, mert edzésre jártak, míg a többiek nyelvtanfolyamra meg egyetemre meg sörözni. Picit azért ez is döccen ám, mert a válogatott vízilabdázók között például feltűnően sok diplomás van, de üsse kő, legyünk nagyvonalúak. Ilyen járulékot csakis az kaphat, aki valamely, egy nyilvános listában felsorolt nemzetközi versenyen (a lista a törvény melléklete) legalább bronzérmet szerzett.

A támogatás másik formája a sportág országos szövetségének nyújtott állami támogatás. Ennek egyik feltétele, hogy a szövetség a legtisztább demokratikus elvek és gyakorlat szerint működjön, tisztségviselői feddhetetlenek legyenek, sportolói a sportszerű életmód elvárásait teljesítik. Pédául nem karamboloznak részegen, nem szívnak füvet, nem doppingolnak, nem csalnak, nem korrumpálnak és nem korrumpálhatóak, satöbbi satöbbi.

Node, mennyi legyen az annyi, és ki mondja meg, hogy pont annyi?
Neem, nem én mondom meg 🙂

Hanem, el kell készíteni egy szép nagy táblázatot.
Ennek az “A” oszlopában lenne felsorolva mind az a sportág, ami egyáltalán támogatásra számíthat. A labdarúgás nyilván benne volna a listában, a cseresznyemag-távolbaköpés vélhetően nem. (nemröhög, van ilyen sport!)
A “B” oszlop tartalmazna egy 0 és 1 közötti szorzószámot. Ez a szám annál jobban közelíti az 1-et, minél népszerűbb az adott sport. Nemzetközileg! Ott, ahol a magyar termékek, szolgáltatások leginkább piacra találnak. Nyilván lenne egy kis hajcihő, míg megegyezünk a szorzószámok nagyságáról, de amíg nincs megegyezés, addig nincs kifizetés sem.
A “C” oszlop is tartalmaz egy 0 és 1 közötti szorzót, ez azonban nem fix, hanem az idő múlásával az 1/(e^x) függvénynek megfelelően automatikusan csökken. Amikor egy sportoló világbajnok lesz, akkor ez a szám 1-re beállítódik. Ha sokáig nem ér el semmi eredményt senki, akkor ez a szám úgy 10 év alatt a nullához konvergál exponenciálisan (hogy valami szakkifejezés is legyen a bejegyzésben).
Tehát, például, Hosszú Katinka nyer egy bajnoki érmet az úszó VB-n, az úszás sportági szorzója hopp, 1-re ugrik. Ha utána 10 évig nem nyer senki, akkor szépen nullára amortizálódik, automatice.
Az adott sportág támogatása pedig úgy jönne ki, hogy szintén törvényben meghatározzuk, az adóbevételek hány %-a jut sporttámogatásra. Legyen 0,5%, akkor ez, ha jól saccolom fejben, kb 65 milliárd forint. Nem kevés pénz az!
Az elosztása úgy történik, hogy a népszerűségi szorzót és az eredményességi szorzót összeszorozzuk, és az így kapott számok arányában osztjuk szét ezt a pénzt. Ezt bármelyik táblázatkezelő program kiszámolja pillanatok alatt.

Harmadik pont: iskolai testnevelés, iskolai sportok: ez egész egyszerűen megy az oktatási költségek rubrikájába. Itt versenysport nincs, itt tornatermek vannak meg iskolai sportszerek, sportpályák.

Negyedik pont: tömegsport: ezeknek vagy van reklámértéke és akkor szponzor is van, vagy nincs reklámérték, és akkor a sportolók összedobják a saját költségeiket és kész.

 12. professzorpizka — 2015-10-31 18:27 

@szunditj: Johnny Kadar and Benny Mussolini likes this.

 13. flashbang52 — 2015-10-31 18:31 

@zsanvalzsan:

No bakker megvan a sportminiszter is a Pizka government be 🙂
Ha a jelenlegi pályafutásokat nézzük pár év múlv a külügyi poszt is a tiéd lehet 🙂

 14. zsanvalzsan — 2015-10-31 18:32 

@szunditj:
Azt a szöszmösz műveket pont azok utálták a legjobban, akik benne voltak. Nekem elhiheted, mert pont a 80-as évek elején én is benne voltam, pont a vitorlázórepülésben.
Ami kérdést feszegetsz, az teljesen okés, a megoldást úgy hívják: egyesület. Német nyelvterületen Verein. A tagok szépen összegyűlnek, megalakulnak, csinálnak maguknak alapszabályt és összeadják a működésükhöz szükséges pénzt.
Pont a vitrep, ha jól tudom, ma sem megfizethetetlen.

 15. zsanvalzsan — 2015-10-31 18:34 

@flashbang52:
Bakker, mingyá megyek és jól kitörlöm az egész hozzászólást 🙂

 16. tudi — 2015-10-31 18:34 

A foci engem nem érdekel, régebben űztem, amatőr szinten főleg nyáron mikor alig vártuk, hogy jóanyám megjöjjön és már tűztünk is el focizni. Késöbb a közeli városnak lett NB-1es csapata oda jártunk néha meccsre és bevallom őszintén néha engem is elkapott a bíró anyukájának a foglalkozásásnak a hangos felemlegetése, de ezt írjuk a hangulat számlájára, meg különben is ez egyfajta feszültséglevezetés.:) A leírtakkal maximálisan egyetértek, a végével is, hogy sajna úgy nem lehetne annyit lopni, meg nem épülne és szépülne hazánk, azaz Felcsút, ahol már több pálya van, mint lakos.

 17. zsanvalzsan — 2015-10-31 18:36 

@flashbang52:
Ha jobban belegondolsz, a rendszert, amit írtam, egyszer be kell csinálni valami táblázatkezelőbe, utána Micike a titkárságon frissíti az elért érmeket és kész vagyunk. Nem is kell sportminiszter. Córesz van, spórolás!

 18. szunditj — 2015-10-31 20:14 

@zsanvalzsan: Speciel Dunakeszin két klub is volt, a Postás és a Malév, egyenként is több mint százas taglétszámmal, plussz a klubok ejtőernyősei és motoros repülői Gödöllőn és Budaörsön. Én nem emlékszem rá, hogy olyan nagy utálattal jártak volna ki hétvégenként a repülőtérre. A többi, farkashegyi és határhegyi reptereken sem, már amennyire az ottaniakat ismertük. Persze, nem mindenki volt mindenki barátja, voltak maguktól elszállt emberek is, de hogy „azt a szöszmösz műveket pont azok utálták a legjobban, akik benne voltak”, emlékeim szerint ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Tudniillik hogy pont nem volt kötelező, aki nem akart az nem ment, akinek nem tetszett az kiszállt.
Egyesület. Igen, de állami finanszírozással és felügyelettel. És szintén nem kötelezően, ha valahol nincs igény rá, ott vagy meg sem alakul, vagy becsukják. Viszont minden érdeklődő számára hozzáférhető. Nem kell a hajdani MHSZ-t lemásolni, indulhat alulról is, de honnan lehetne szponzort találni ahhoz, hogy pl. Alsótarhonyán megalakuljon egy softball klub. Verein, ok, de Magyarországon vagyunk, itteni jövedelmekkel. Persze lehet úgy is gondolkodni, hogy akinek nincs pénze a hobbijára, az ne ugráljon. Végülis álmodozás az élet megrontója. De pont arról beszélünk hogy mennyi pénzt ölnek feleslegesen egy elmebeteg hobbijába és hogy azt lehetne értelmesebb célokra is használni (mondjuk iskolai testnevelés infrastruktúrájának kiépítése). Persze el is égethetjük egy kazánban, legalább kifűtünk vele egy házat.

 19. zsanvalzsan — 2015-10-31 21:05 

@szunditj:
” „azt a szöszmösz műveket pont azok utálták a legjobban, akik benne voltak”, emlékeim szerint ez egyáltalán nem fedi a valóságot. ”
Pedig de.
Emlékszel, amikor Szegeden egy szerencsétlen meghalt, mert összeütközött a levegőben egy másikkal, és még a kabinban volt, amikor ernyőt nyitott, ami a nyakára tekeredett és megfojtotta? Ales elvtársnak a Szamuely utcában meg bedurrant a feje és az egész ország vitorláit a földre parancsolta, mert csak. Vagy amikor valami másik főfasz kitalálta, hogy mostantól minden reggel vigyázzba kell állni a zászlórúd előtt, addig nem kezdődik el semmi? Tele volt az mhsz ilyen marhaságokkal. Az előremenetelhez teljesítmény nem kellett, csak nyelv meg jó haverok – jellemzően közös pálinkázáskor összehaverkodva. Fahegyen volt olyan kisisten, aki mindenkinél mindent jobban tudott, de repülni még nem látta senki 🙂 viszont 11 órakor nagy megbízhatósággal csontrészeg volt már. Ha akarod, a nevét is megírom. Akik mindezt eltűrték, azért fogták a szájukat, mert máshogy nem lehetett a repüléshez jutni. Mihelyt megtört ez a monopólium, összeomlott az egész mhsz úgy ahogy volt.
Nem kéne újra feltalálni.

” arról beszélünk hogy mennyi pénzt ölnek feleslegesen egy elmebeteg hobbijába ”

Így van, ezt abba kell hagyni. Semmilyen más formában nem szabad folytatni, csakis úgy, hogy mindenki fedezi a saját hobbiját, ha horgászni jár akkor azt, ha helikopterről vadászik akkor meg azt.

” honnan lehetne szponzort találni ahhoz, hogy pl. Alsótarhonyán megalakuljon egy softball klub. ”
Hogy megalakuljon? Sehonnan, minek? Van egy ismerősöm, keddenként összejár a haverjaival teremfocizni (nem, nem külügyminiszter a fickó). Összedobják nyolcan a tornaterem bérleti díját arra a két órára, vettek labdát meg tornacipőt és mennek. Ennyi kell, nem több. Annyira nem mentek tönkre ettől, hogy utána még sört is isznak, pedig azt se ingyen mérik.
Olyan is van, aki kitalálja, hogy meg kell mászni a világ összes nyolcezres csúcsát. Ahhoz jó sok pénz kell. Az iylen ember, ha talál magának mecénást, akkor nekivághat, ha nem talál, akkor pechje van.
Ha a softball club majd feljut a járási háromba, akkor meg lehet keresni a helyi zabhegytompító kft-t, hogy a sikerekre való tekintettel adjon már kis pézecskét valami jóféle mezre. Addig meg mindenki vesz magának felszerelést és kész.

 20. zsanvalzsan — 2015-10-31 21:24 

Csak úgy mellékesen jut eszembe, kéne valami Ipad meg egy vonat, és akkor össze lehetne írni egy listát, vonaton ülve, Ipad-en írva. Ezen lenne rajta, hogy mi az állam feladata. És csak az, ami a listán van! Például törvényhozás, a törvények betartatása, honvédelem, kazasztrófák elhárítása, közoktatás, satöbbi.
Ha van egy lista, akkor azon el lehet vitatkozni egy darabig, s amikor mindenki elunta a vitát, akkor a lista törvénnyé válik, és onnantól …
Ennek a folyamatnak asszem van is külön neve, csak nem jut eszembe. Valami Demokáré, vagy Dekadencia, vagy Lukrécia talán Diogenész? Sok hülye latin szó, ki tudja azt megjegyezni?

 21. flashbang52 — 2015-10-31 23:06 

Damoklész kardja vagy demarkációs vonal vagy valami ilyesmire gondolsz??? 🙂

Egy New deal MHSZ -t én sem vetnék el
Kezdő olvasztárként megragadta a fantáziámat a szabadesés ( előtte csak a kocsmalépcsőn gyakoroltam) Aztán rájöttem , hogy az MHSZ ben is lehet. Vettem egy felest cca 50 forintért bátorságot gyűjtendő és elballagtunk a haverommal a legközelebbi ilyen klubba. X+1 hónnapal később szabadesve üvöltöztem örömömben. Az össz befektetésem az avatásra bevitt 10 liter pálinka volt. Kb ez indított el azon az úton aminek a végén vagyok ami vagyok.( nem a pálinka)

Ma ez így nézz ki
Elméleti rész: 50.000 Ft
Gyakorlati rész 1: 40.000 Ft
Gyakorlati rész 2: 40.000 Ft Gyakorlati rész 3: 40.000 Ft
Gyakorlati rész 4: 40.000 Ft Gyakorlati rész 5: 40.000 Ft
Gyakorlati rész 6: 40.000 Ft Gyakorlati rész 7: 30.000 Ft
Gyakorlati rész 8: 30.000 Ft Gyakorlati rész 9: 20.000 Ft

És ebben nincs benne az orvosi vizsgálat az ernyő a ruha a sisak és az ugrások díja.

Ha most lennék fiatal olvasztár akkor az életbe se tudnám kifizetni kvázi maradna tíz liter pálinkám amit úgyis meginnék magamba és maradnék olvasztár életem végéig.
Lehet nekem volt szerencsém de ahol én voltam az ideológiai töltés nem hogy erős nem volt, hanem semmilyen nem volt. Aki tudott az tudott az haladt előre, aki meg túltolta az idológiát az mindig érte valami rejtélyes baleset, ami miatt gyorsan rájött, hogy Mao piros könyvecskéje sok mindenre jó de pont arra nem és beállt a sorba gyorsan vagy elment.
Most mindegy milyen formában de kellene egy széles tömegbázist elérni képes szervezet. Egy! Mert Magyarországon ha egynél több ilyen szervezet vagy csoport van az azonnal harcba vagy ellenségeskedésbe kezd a másikkal a kevés pénzért a kevés fókáért a kevés elismerésért. Küzdősport szövetségből van vagy öt ezért aztán 24/ 24 ben egymás fikázásával vannak elfoglalva.

 22. Tromb74 — 2015-11-01 21:45 

Kevés dolog van, ami érdektelenebb számomra, mint a foci. Oké, alapvetően minden élsportot utálok, mélységesen lenézek, ami nem önmagáért a mozgás szeretetéért vagy magáért a kalandért űződik, hanem tapsért, jutalom falatért meg hasonlókért.
Viszont azt el kell ismerni, hogy a foci az a tevevékenység, ami egy szarfészek kistelepülés gyilkos egyhangúságába életet vihet.
Szinte minden településen ki lehet alakítani egy focipályát. Eddig ( ha jól emlékszem) az általam meglátogatott települések közül talán Lövő volt az egyetlen, ahol felmerült bennem, hogy oké, itt talán más sportra kellene koncentrálni. Az ő pályájukon a felezővonalnál egy ér futott keresztbe. Nem volt feltűnő, nem tette lehetetlenné a játékot, de azért diszkréten ott csörgedezett, érzésem szerint kicsit túlértékelve ezzel a felezővonal szerepét a játékban.
Na de a lényeg, hogy ahol van foci, ott van élet, van közösség, cél, perspektíva. Eleinte annyi a cél, hogy elpicsázzák a szomszéd falut, aztán még néhányat a megyéből és így tovább.
Sok fiatal ki sem jutna bagyon a falu 8 km- es körzetéből, ha nem vinnék el busszal a megyei bajnokság előselejtezőjének előselejtezőjére vagy mi a túróra.
Hogy mitől lesz ebből minőségi foci, a tököm tudja. Igazából nem is érdekel. Viszont úgy gondolom, azokat a sportokat, amikre igény van, érdeklődés van, támogatni kell.

 23. heizer — 2015-11-02 10:25 

A magyar foci helyzetét már sokan leírták jól-rosszul és a megoldást is. A hogyant is tudja mindenki, csak megcsinálni nem sikerül sose.

Személyes véleményem szerint a dolog egy annyira komplex problémahalmaz, hogy szinte lehetetlen kibogozni és így megoldani se nagyon. Milliónyi apró anomália áll össze egyetlen nagy bűzoölgő szarkupaccá. Szokták mondani, hogy a futballunk a társadalmunk hű tükre, de ez nem igaz. A magyar foci tükröz mindent ami rossz a magyar társadalomban, és a más rendszerekben fellelhető kevés jónak (pl.egészségügy, oktatás stb.) a csíráit se mutatja.

Amit a Prof leír az igaz lehetne, az a baj, hogy évek óta rendelkezésre áll minden hozzávaló, mégse sikerül belőle kifőzni a jót.

1. A tudás megvan, sőt az UEFA licenszes oktatás le is adja, tehát elvileg a rendszerbe be is van táplálva. Ahogy az edzőképzés korábbi vezetője mondta: az edző az UEFA vizsgán leadja bemutatja az elvárt módszertant, majd amikor egy hét múlva megnézik az NB III. ifijénél, akkor tök mást látnak.

2. A tudásexport működik, az új szakmai dolgok korlátlanul, kis ráfordítással hozzáférhetőek bárkinek. Van aki megy is utána, de az áttörés még nem jött el. Az utóbbi húsz év tapasztalata alapján nem is fog.

3. Az infrastruktúra fejlesztés működik. Nemcsak stadionok épülnek, százával újulnak meg kis falvak pályái, öltözői, sok helyen pályavilágítással. Ettől persze nem lett több a futballista, nagyrészt ugyanazok járnak, csak rájöttek, hogy így jobban lehet igazodni sulihoz-munkához.

4. A felső vezetés már olyannyiszor meg lett újítva, hogy az megszámlálhatatlan. Ja hogy egy kis országnak csak ugyanazok lehetnek a nyilasai mint az ávósai. Pech.

5. Minarik Edék nincsenek. Azért, amiért nincsenek önmegvalósító helyi politikusok, vagy nem támogatásból élő helyi kis- és nagyvállalkozók se nagyon. Nincsenek innovátorok se. Mert senkinek nem éri meg, senki nem tesz bele annyit, és senki nem kapja érte azt amit megérdemelt. És mert mindenkit ugyanaz a rendszer nevelt. Minarik Edék akkor lesznek amikor a helyi független sikeres egzisztenciák elkezdenek emelkedni. Amikor polgárok lesznek majd.

+1: Azzal is jó, ha mindenki tisztába kerül: a magyar foci sikeressége csak a szűk világelittel mérhető. Minden más nem pálya. Egy mostani svájci, osztrák, svéd, norvég, lengyel, ír szint, az nem pálya a nemzetnek. Egyszerűen azért mert a magyar társadalom ilyen. Amíg valami nincs a nemzetközi elismerések élvonalában addig nem számít nagy teljesítménynek. Annak is csak akkor, ha azt a külföld elismeri. Utána viszont mi vagyunk a legnagyobbak. Az első kudarcig ami után persze a legszarabbak vagyunk. (Pl. kevesen tudják, de az 1969-es marseille-i vereség utáni bajnoki fordulók nézőszáma kb- az azt megelőzők 10-20 %-ra esett vissza. )
Ez adottság. Amiből következik, hogy a szisztematikus, alulról építkező, és így szükségszerűen kudarcoktól terhelt felemelkedés nem jöhet össze. Egyszerűen azért mert mi, magyarok erre nem vagyunk képesek.

 24. norniron — 2015-11-02 12:00 

Szerintem a tudáshoz önmagában a pénz nagyon is kevés. Erre a legjobb példát az olajos arab országok szolgáltatják. Szaúd-Arábiában, Katarban, az egyesült Arab Emirátusokban rengeteg pénz, elképesztő infrastruktúra van (ami bangladesi és pakisztáni munkások csontjaira épült mellesleg), csak fodball, az nincs. Hiába mennek oda évtizedek óta klasszis edzők és játékosok, valahogy lepereg róluk minden.
És ezek az országok nemcsak a fociban ilyenek. Valahogy lötyög rajtuk ez a nagy gazdagság, mint tehénen a gatya. Dubai hiába néz ki úgy, mint Manhattan, valahogy kihalt díszlet az egész.

 25. professzorpizka — 2015-11-02 13:01 

@heizer: Az utolsó mondatot leszámítva tökéletesen egyetértek. Egyúttal nagyon örülök a konstruktív kommentnek.

 26. heizer — 2015-11-02 13:09 

@professzorpizka: Az utolsó mondatnál nem annyira arra gondoltam, hogy nincsenek magyar emberek akik erre ne lennének képesek, inkább arra, hogy a felfokozott elvárások miatt nem működik a (nagynak tűnő) kudarcok és apró részsikerek által övezett előrehaladás.

 27. professzorpizka — 2015-11-02 13:13 

@heizer: Igen, nem véletlen, hogy sikerélmények olyan sportokban vannak, mint pl az amerikaifoci, ahol egy másodvonalbeli egyetem szintjétől is fényévekre vagyunk, mégis nagy derbik vannak, és senki se azzal jön el a meccsről (amivel egyébként igazat mondana) hogy ez messzebb van egy másodvonalbeli college meccstől, mint a Fradi-UTE egy Bundesliga-meccstől.
Reális elvárás, reális teljesítmény, jó szórakozás…

 28. flashbang52 — 2015-11-02 13:28 

Én azzal is egyetértettem. Ahogy korábban is írtam egyszerűen nem vagyunk képesek másként kommunkálni egymással csak erőből. Egynél több szövetség vagy szervezet rövid időn belül azzal lesz elfoglalva, hogy a másik felet támadja és a nem azzal, hogy saját magát erősítse. Legjobb esetben is fele fele az arány. Ennek most történelmi vagy mélylélektani okai vannak annak felderítése meghaladná a kereteket. Egyébként ha valaki ért hozzá leírhatná, hogy ez a toposz valós vagy csak olyan mint a híres magyar oktatás vagy az amerika az agyelszívásból él című.
100 megkérdezet magyarból 99 bizton fogja állítani, hogy itthon a különféle emberek és szervezetek nem tudják magukat másként pozicionálni csak valamivel szemben. Még a demokratikus választásaink is ilyenek nem valakira szavazunk hanem valaki ellen. Ja és nem állunk meg félúton totális és látványos megsemmisülést akarunk, hogy az utánuk következőknek eszébe se jusson. Amikor pedig sikerül a dominanciát kivívni nem arra használjuk,,hogy zavartalanul fejlődjünk hanem nekiállunk új ellenségeket keresni vagy ami mégrosszabb elkezdünk istenként funkcionálni akinek a szava szent és akinek nem lehet ellentmondani. A legjobb az az egészben, hogy aki nem játszik istent királyt császárt bármit, azt nagyon gyorsan kikezdik alulról, mert nálunk az együttérzést neadj isten még a tanács kérését is gyengeségként értékelik és azonnal támadnak.

 29. norniron — 2015-11-02 13:29 

@heizer:
“Minarik Edék nincsenek. Azért, amiért nincsenek önmegvalósító helyi politikusok, vagy nem támogatásból élő helyi kis- és nagyvállalkozók se nagyon.”
Erről jut eszembe, nekem régóta meggyőződésem, hogy teljesen át kellene alakítani a magyar képviseleti rendszert, leginkább úgy, mint Nagy-britanniában. Kizárólag egyéni képviselők legyenek a parlamentben, akiknek napi kapcsolatban kell lenniük a választókerületükkel. Persze ebben az esetben nem elég a mostani képviselői létszám, de még a 386 képviselő sem lenne elég, még így is túl nagy választókerületek lennének, el nem tudom képzelni, hogy “képviselhet” valaki felelősségteljesen 5-6 ezer embert. Ha kell, legyen 1000 képviselő, a költségvetés nem ettől fog összeomlani. Képzeljük el, mi lenne, ha olyan politikusok ülnének a parlamentben, akiknek újra és újra meg kell küzdeniük helyben, a lakóhelyükön a képviselőségért, és nem mindenféle bizantin pártintrikákon felkapaszkodva ülnének a nyakunkba. Akkor az ilyen Szíjjártó-féléktől végre elbúcsúzhatnánk.

 30. komojtalan — 2015-11-02 13:51 

Hiába szidják sokan a MHSZ -t, az igenis hasznos volt. Mindenki olcsón tudott jogsit szerezni, iszonyú drága sportokat (repülés, ejtőernyőzés) is űzhetett egy csóró is, stb … Voltak vadhajtásai? Mondta valaki hogy nem? De még mindig több volt a haszna mint a kára. A legnagyobb haszna a hadseregnek volt, kiképzett sofőröket, repülősöket kaptak, nem abban 1-3 évben kellett megtanítani valamit, mert gyerekként, fiatalként már megtanulta. Naiv dolog azt feltételezni, hogy többet nem lesz Magyarországon háború, ki fogja megvédeni az országot? Majd pár COD harcos halomra lövi virtuálisan a virtuális ellenséget, mert máshol sem sokkal jobb a helyzet. Ma milliókért, milliárdokért képzünk vadászrepülőket, akiket aztán nem fizetünk meg és elmegy a polgári repüléshez. Rohadt gazdagok vagyunk. Szinte lasszóval fogják az embereket, gyakran 0 ismerettel, mert miből is telne valakinek “csak” egy vitorlázó jogsira? 1 millió+. De sokat beszélnek az egészségről is. Egy fiatalkori hobbi sportoló belekerült X forintjába az akkori államnak. De aki a TV előtt ült az meg most, később kerül 2-3X -be az egészségügyön keresztül.

 31. norniron — 2015-11-02 14:21 

@komojtalan:
Van, ahol ez fordítva van, az USÁban a hadseregnek magának van ilyen szociális funkciója, ott félanalfabéta négerekből csinálnak képzett szerelőket, teherautósofőröket stb. A hadsereg volt tagjainak továbbá egyetemi ösztöndíjak és számtalan kedvezmény áll a rendelkezésükre.
Magyarországon meg megszokták már, hogy az emberi erőforrásra nem (sem) kell költeni, majd úgyis jön valaki, aki megcsinálja olcsóbbért, csak ne dögöljön éhen.
Persze ez már középtávon tarthatatlan, hiszen Magyarországon a megélhetés költségei eleve magasabbak, mint mondjuk Délkelet-Ázsiában. Egy vietnámi kis túlzással egész évben elvan egy szál pólóban, rövidnadrágban és strandpapucsban, fűtenie sem kell, kisebb termetű, tehát kevesebbet zabál, kisebb ruhákat hord, többen felférnek a buszra stb. Nálunk télen kabát kell, fűteni kell, egy 185 cm-es ember nem tud megélni napi fél marék rizsből, mert elájul a gyártószalagnál. Nagyon rossz ötlet a nyomorral versenyképessé tenni magunkat, mert nem fog menni. Aki ilyenre törekszik Magyarországon (és vannak egy páran) az gyakorlatilag emberiség elleni bűnt követ el.

 32. dr Brcskzf Gröőő — 2015-11-02 14:22 

@norniron: a magyar választási rendszer meghatározó eleme most is az egyéni körzet: a pártok indulása is azon múlik, hogy elég sok egyéni jelöltjük elég sok jelölőcédulát összegyűjtsön — mégis csupa pártjelölt ül a parlamentben.
nekem a legnagyobb problémám az általad fölvázolt rendszerrel az, hogy tisztán területi alapon képzeli el a képviseletet; ez már most is használhatatlan, és ennél csak használhatatlanabb lesz, ahogy a társadalom szerveződésében erősödnek a virtuális kapcsolatok.

 33. norniron — 2015-11-02 14:49 

@dr Brcskzf Gröőő:
Szerintem igenis fontos a lakóhely. Ahol az ember lakik, ott használja az infrastruktúrát, közlekedik, eszik-iszik, lehúzza a WC-t. És ez nem fog változni belátható időn belül, az embernek mindig lesznek fizikai szükségletei, amiket virtuálisan nem tud megoldani. Ha pedig így van, akkor igenis fontos a pontos személyes képviselet. Én magam is elidegenedett világban élek, a lépcsőházban a velem egy emeleten lakó szomszédaimnak a nevét sem tudom. Nem tudom, mik a vágyaik, az elképzelésük az életről, mi a vallásuk, vegetáriánusok-e vagy sem. És ha képviselő lennék, erről továbbra sem kellene tudnom, ami eléggé nagy baj szerintem.

 34. heizer — 2015-11-02 14:56 

Igazából azért azt gondolom volna helye az állami támogatásnak, csak ugye mint a posztban is van nem jó helyre megy.
Jelképes számítás: Ha 20.000 U5-U18 közötti edzőnek részmunkaidőben adunk havi 150.000 Ft-nyi bérköltséget (ami azért vidéken nem rossz) azzal, hogy :
– “rendes” ember leszel (értve: klasszik magyar futballedzői virtus elhagyása)
– ezért a pénzért azt és úgy oktatsz ahogy az általunk kiadott anyagban tételesen elő van írva, ezt és ezt a jelentést vezeted minden gyerekről, és vállalod a szúrópróbaszerűen beeső minősítő bizottság vizsgálatait;

akkor még mindig csak évi 36 mrd forintnál járunk, ami egyébként bőven megérné.
A profikra meg lehetne tojni. Ennyiből már volna annyi normális edző és szülő, aki látná, hogy mikor kell innen a gyerekét kivinni ha az elég tehetséges. Aztán a profi liga meg majd kitalálja saját maga, hogy hogyan gondolja a hogyan-továbbot. Ugyanis az elsődleges cél bizony nem az kell, hogy legyen, hogyan emeljük fel a magyar futballt Aranycsapat-magasságokba, hanem az, hogy minél több gyerek mozogjon.

 35. norniron — 2015-11-02 15:08 

@heizer:
Van még egy probléma: az akadémiák ellenére Magyarországon nagyon kevés az igazolt labdarúgó, Orbán Viktorral együtt jelenleg tavalyelőtt 200 ezren voltak, nem tudom, mennyien lehetnek most, biztos többen, de nem számottevően. Hollandiában azt mondják 100 ezer játékosból jön össze egy világklasszis. A 15 milliós Hollandiában több, mint egymillió igazolt játékos van, ennyivel nagyobb a merítés, pedig nincsenek sokkal többen. Pusztán a játékosok mennyisége már nagyobb lehetőségeket mutat, arról nyilván nem is beszélve, hogy ez az egymillió játékos mennyivel különb képzésben részesül, mint a magyar 200 ezer.
Abban pedig, hogy ilyen relatíve kevés igazolt labdarúgó van, szerepet játszik szerintem az is, hogy a labdarúgás mostanra eljutott Magyarországon odáig, hogy stigmatizáló hatású, ha labdarúgó vagy, akkor a társadalom szemében jó ember nem lehetsz. Ismertem egy tehetséges srácot, bármit meg tudott csinálni a labdával, hívták NBI-es csapatok, de ő inkább 19 évesen egyetemre ment, mert nem akart bunkó fodballista lenni. Nem is lett, közgázt végzett, és már 35, nem lesz focista. És ki tudja még, hogy hány ilyen tehetséget veszítettünk emiatt a taszító közeg miatt.

 36. zsanvalzsan — 2015-11-02 16:37 

Többen érveltek különféle sportok àllami tàmogatàsa mellett. Meg kell mondjam, megfontolando érveitek vannak.

Szeretném, ha ti is megfontolnàtok a következöket:
– minden egyéb szükségletnél fontosabb, hogy mindenkinek jusson ennivalo. Különben éhenhal. És a kajàt, amiota az eszemet tudom, mindig is pénzért adtàk, sosem ingyen. Nem volt és nincs is tervben Magyar kajaszövetség, aki mindenkit vendégül làt ebédre. A különféle ingyenkajàkat, amiket osztanak pl. karàcsony elött, azokat valaki kifizeti!
Ez nem egy ordas szemétség màr?

– Olyan nincs, hogy àllam pénze. Azt a pénzt az àllam, mert erös, eröszakkal elvette valakiktöl. Töled, tölem, a banktol, a multitol, a munkahelyedtöl. Ebböl a pénzböl csakis és kizàrolag közös feladatokat (honvédelem, közoktatàs, stb) szabad finanszirozni.
Mert pl az egészséges, kiegyensulyozott, rendszeres szexuàlis élet is igen fontos, akinek az nem jut, az ideges less, meg agressziv meg minden.
Biztos vagyok benne, hogy ezt prof. pizka is nagyon jol tudja, és mégse mutat semi hajlandosàgot, hogy az én ilyen igényeimet anyagilag fedezze, pedig a multkor is milyen jo volt az a kis bögyös vörös abban a soktükrös falu studioban, igaz, prof?
Hàt, ezt nekem magamnak kell fizetni.
Meg a kajàmat is.
É

 37. norniron — 2015-11-02 16:49 

@zsanvalzsan:
Van, ahol a kaját ingyen kapják rendszeresen. Az usában van a food stamp program, elvileg a “rászoruló” ingyen kap kaját. Ezt éppen modernizálni akarják, okostelefonos appot akarnak belőle csinálni, mert ott még a legutolsó hajléktalannak is okostelefonja van. Sokan egyébként azért nem veszik igénybe, mert szégyellik, hogy ilyenre rá vannak szorulva, úgy gondolják, hogy a mobilos appal kellően személytelenné tudják tenni, és többen veszik igénybe.
Végül is a netes pornó is tekinthető egyfajta ingyenes szexpótlónak, vannak tanulmányok, amik szerint a netes pornó tömegessé válása csökkenti a nem erőszakok számát 🙂

 38. zsanvalzsan — 2015-11-02 17:01 

Többen érveltek különféle sportok àllami tàmogatàsa mellett. Meg kell mondjam, megfontolando érveitek vannak.

Szeretném, ha ti is megfontolnàtok a következöket:
– minden egyéb szükségletnél fontosabb, hogy mindenkinek jusson ennivalo. Különben éhenhal. És a kajàt, amiota az eszemet tudom, mindig is pénzért adtàk, sohasem ingyen. Söt, a bàcsi, kinek az uborkàjàt màsok akartàk megenni, még meg is haragudott ezen. Nem volt és nincs is tervben Magyar Kajaoszto Szövetség, aki mindenkit vendégül làt ebédre. A különféle ingyenkajàkat, amiket osztanak pl. karàcsony elött, azokat valaki kifizeti!
Ez nem egy ordas szemétség màr?

– Olyan nincs, hogy az àllam pénze. Azt a pénzt az àllam, mert ö az erösebb, eröszakkal elvette valakiktöl. Töled, tölem, a banktol, a multitol, a munkahelyedtöl. (By the way, amit a banktol vettek el, azt is te fizeted, hiàba nem hàritottàk àt, nem, persze, csak dijat emeltek … hehehe) Ebböl a pénzböl csakis és kizàrolag közös feladatokat (honvédelem, közoktatàs, stb, ezért kéne az a lista amit fentebb emlitettem) szabad finanszirozni.

Mert pl az egészséges, kiegyensulyozott, rendszeres szexuàlis élet is igen fontos, akinek az nem jut, az ideges lesz, meg agressziv meg minden.
Biztos vagyok benne, hogy ezt prof. pizka is nagyon jol tudja, és mégse mutat semi hajlandosàgot, hogy az én ilyen igényeimet anyagilag fedezze, pedig a multkor is milyen jo volt az a kis bögyös vörös abban a soktükrös falu studioban, igaz, prof? Namost, ha a prof nem fizeti, akkor miért kéne ezt Mari bàcsinak Csajàgröcsögén? Akàr csak részben is?
Hàt, ezt teljes egészében nekem magamnak kell fizetni. (Rögtön megvàltoztak az igényeim)
Meg a kajàmat is.
És még annyi mindent.
És ha majd ejtöernyözni akarok, akkor megnézem az àrlistàt és eldöntöm én magam, futja-e rà, vagy nem.
Vagy, ha felrepülnék az ISS-re turistaként, annak is van egy szabott àra, ha van annyi pénzem, mehetek, ha nem, akkor megnézem a tévén keresztül. Igy jàrtam.

És a sporton kivül is lehet még nagyon sok szép, fontos dolgot talàlni, amit az àllamnak kellene(?) tàmogatnia. Opera, szinhàz, tömegközlekedés, megannyi értékes, nélkülözhetetlen dolog. Csakhogy: minél több àllami tàmogatàs, annàl több adobevétel is kell, a végén ott tartunk, hogy mindent az àllam fizet, és minden pénzt az àllam szed el erövel, és akkor majd nem a kis bögyös vörösnél tudom magamat befizetni, ha egyàltalàn, hanem ott lesz àllami juttatàsként a 75 eves Juliska néni, aki 110 kilo és cseppet sincs kedve bàrmiféle szolgàltatàst nyujtani, csak valami fejes elöirta neki.

 39. zsanvalzsan — 2015-11-02 17:03 

@zsanvalzsan:
Nem tudom, miért, de elment a félig kész hozzàszolàsom. (Az a sok gomb itten, azt se tuggya a Zember, mikor mit köll nyomni) Prof, ha tudod, vedd ki az elsöt, mert felesleges. Köszi!

 40. zsanvalzsan — 2015-11-02 17:09 

@norniron:
Probàlom elmagyaràzni, csak nehezen talàlom a szavakat, hogy az ingyen kaja nincs ingyen !
Azt valaki màs fizeti ki, nem az, aki elfogyasztja. Pont ugy, mintha meghivnàlak vendégségbe. Az is ingyen kaja, a te szempontodbol. Az én szempontombol meg nem.
Az àllamilag tàmogatott akàrmi pont igy müködik, annyi az összes különbség, hogy harmadik félként közénk all az àllam, és ha màr ott van, bele is pofàzik egy csomo mindenbe.

” a netes pornó is tekinthető egyfajta ingyenes szexpótlónak ” Na ja, csak van, aki nem a lapos csajokra gerjed.

 41. norniron — 2015-11-02 17:14 

@zsanvalzsan:
Az ókori Babilonban volt egy templom, ahova minden nőnek be kellett állni “papnőnek”, és bármelyik férfi betérhetett, és megdughatta valamelyiket ingyen. És egy babiloni nő sem mehetett férjhez addig, amíg meg nem kefélte valaki a templomban. Ott érvényes volt a mondás, hogy “minden nő kurva” mert tényleg mindegyik az volt. Arról nem találtam leírást, hogy egy férfi milyen gyakran látogathatta ezt az intézményt, ki volt jogosult a látogatásra, milyen korlátai voltak stb.

 42. zsanvalzsan — 2015-11-02 17:15 

@norniron:
Eeej, régi szép idök !

 43. norniron — 2015-11-02 17:17 

@zsanvalzsan:
Az az amerikai ingyen kaja úgy ingyenes, hogy az éttermek megmaradt adagjait porciózzák így ki, különben ki kellene dobni. Persze így is van költsége, a rászorulók nyilvántartásának vezetése, egyéb adminisztráció, a kaja tárolása, egészségügyi előírások betartásának költsége stb.

 44. panamajack — 2015-11-02 18:04 

@flashbang52: Ez szerintem valós kulturális adottság, de nem magyar specialitás, hanem inkább kelet-európai, ami az oroszoknál még sokkal jellemzőbb, mint nálunk. Mem véletlenek ám a “Putyin félmeztelenül medvén lovagol” toposzok arrafelé…

 45. dr Brcskzf Gröőő — 2015-11-02 20:07 

@norniron: a lakóhely fontos, de a te rendszeredben semmi más nem is lehet fontos. a pártokban elvileg az a jó, hogy mindenki eldöntheti, hogy neki (adott pillanatban) mi a legfontosabb. továbbá a helyi ügyek dönő többsége önkormányzati feladat (egy ideális világban): a békásmegyeri lakótelepen biztos egy csomó olyan dolog van, amit nem országos, nem budapesti, de még csak nem is III. kerületi szinten kéne eldönteni (és ezeken belül is lehet jónéhány, ami csak a Duna felőliekre tartozik, egy másik jónéhány meg csak a hegy felőliekre). az országos (vagy akár európai) szinten eldöntendő dolgokhoz kifejezetten kártékony a helyi képviseletet erőltetni; az angolok nem tudom, meddig fogják bírni, mintha náluk is egyre döcögősebben működne.

 46. flashbang52 — 2015-11-02 20:42 

@panamajack:

Valahol én is azt gondolom, hogy ez még afféle ázsiai maradvány a lelkünkben. Nekünk is kán kell meg törzsfőnök aki megmondja, hogy na arrafelé tessék rabolni 🙂
Az orosz példa nagyon jó. A cár atyuskát követő vezetők is mind cáratyuskát játszottak csak másként hívták őket 🙂 de amig Gorbacsov nem jött az ötletével, addig jól el is voltak így. Putyin cár most megint játszhatja az atyuskát. 🙂 mert belátta a népnek ez kell.

Ezért gondolom én, hogy amig a törzsi nemzetségi fejlődésnek ezen a fokán állunk addig egy központi szervezet hatékonyabb mint a szétszórt szervezetek összessége.

Az balbilóniai szent kurvákról Sajnos Hérodotosz papának kicsit megszaladt az iróvesszője amikor errő irt de sikerült egy máig tartó urban legendet létrehoznia.
A lényeg, hogy nyoma sincs annak amit ő leírt ( pedig elég sok ékírásos cucc fenn maradt) Tonnányi ( szó szerint) jogszabály maradt fenn Babilonból , úgyhogy a jogrendszer egész jól lekövethető.
A szüzességet annyira védték, hogy még azt is meghatározták, hogy a férfinak a szüzesség elvételéért pénzbeli megváltást kellett fizetnie Mégpedig ha a csaj saját akarátából történt akkor háromszor annyit mint amennyi a lány értéke. Ezt pedig a fater határozta meg szóval nem valószínű, hogy engedte volna bárkinek , hogy az értékes lányában kárt tegyen 🙂 A hajadonok megerőszakolóit súlyos pénzbírsággal és testi fenyitéssel súlytották ( még akkor is ha a lány rabszolga volt és csak amentesült ha hajlandó volt a,lányt elvenni.A házas nőkkel való kufircolást úgy vették, hogy az illető tolvaj ( ellopta a férjet megillető aktust)

Ilyen jogszabályi háttér mellett valószínútlen, hogy csajokat hagyták volna csak úgy akárkivel szexelni.

Templomi szex csak egyetlen esetben volt azt amikor a királynak Inana istennővel kellett egyet szexelnie hogy legitimitását és az istenek iránti elkötelezettségét biztosítsa.
Ebben az esetben az istennőt a templom entu papnője helyettesítette ( khmm nem 21 éves volt és nem fotómodell korábbi életében ) és még a királynak is fizetnie kellett a szent nászért.:) Ennek összege egyébként szintén pontosan ismert ( állva egy sékel behajolva másfél sékel
1 sékel =14 gram ezüst Állítólag az élvezet amit az ” istennő ” nyújtott kárpótolta a királyt. Hát tudhatott valamit az öreglány :: 🙂
Prostik voltak akkor is a Gilgamesben es feltűnik egy a félvad Enkidut ő teszi civilizálttá.de sajnos jó csajok között válogatni a templomban a babiloniaik sem lehett Az akkori prostik is az utcán voltak még a nevük is az volt ami ma, utcanő 🙂 Ja és jóval kevesebb kerültek mint egy istennői kufirc 🙂

 47. Tromb74 — 2015-11-02 20:53 

@flashbang52: és egy hajadonnak hányszor lehetett elvenni a szüzességét? Ha napjában akár többször is, arra már érdemes lehetett üzletet alapozni.

 48. flashbang52 — 2015-11-02 22:35 

Áhh ezek a babilónok konzervatívak voltak csak egyszer lehetett ” elsütni ” 🙂 Pedig háromszoros árért megérte volna ” restaurálni ” 🙂

 49. norniron — 2015-11-02 22:55 

@flashbang52:
Pedig ezt a kurvás dolgot nekem jogon, mint tényt tanították. Igaz csak egy szeminárium volt a “prostitúció és a szexualitás kultúrtörténete”, ráadásul a jogi karon, nem történelemtudomány volt.
A csávó, aki tartotta, a következő félévben a terrorizmusról tartott oktatást, az is nagyon érdekes volt. Egyszer a szerbekről volt szó, másnap, vagy még aznap lelőtték Djindjicet 🙂

 50. norniron — 2015-11-02 22:56 

@flashbang52:
És akkor ki lehet Molnár F. Árpád Nagybabiloni Szajhája?

 51. flashbang52 — 2015-11-03 00:19 

@norniron:

Tudom, hogy így tanítják Sőt a wikipédiában is így szerepel, de sajnos ez megint olyasmi mint a Téli Palota ostroma meg hogy Imre királyfi szentéletű herceg volt. ( jah azért ment vadkanvadászatra a haverjaival, Ráadásul a földről történő vadkan vadászat kifejezett virtuskodásnak számított abban az időben )

Ha erről a Molnár F Árpádról van szó ?
Molnár F. Árpád
(A HírAréna főszerkesztője, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, minden magyarok első HAARP- és elmeprogramozást leleplező filmjei rendezője, akit minden európai idők legtöbb Echelon-tanúja keresett meg a világ mindenféle részéből.)

Akkor a nagybabiloni szajha az ASTAR kapitány kedves édesanyja aki Edward Snowdennel él együtt Putyin elnök sark körön túli dácsájában miközben Julian Assagne ex ausztrál hacker szolgálja fel a bálnavajas teát 🙂

 52. norniron — 2015-11-03 09:26 

@flashbang52:
Szent Imre hercegnél felmerül némi eljárásjogi hiba a szentté avatása körül. Szentté azt lehet avatni tudtommal, aki erényes életet élt, és mártírhalált halt a keresztény hitéért, vagy aki erényes életet élt és bizonyíthatóan tett valami csodát. Szent Imréről úgy tudom, még a legendák sem említik, hogy csodát tett, ráadásul ezek a legendák a szentté avatása után keletkeztek. De a fatert is szentté avatták, meg Imrénél jóval kétesebb alakokat is: Nagy Constantinust, IX. Lajos Francia királyt, II. Henrik császárt stb.

 53. professzorpizka — 2015-11-03 11:24 

@heizer: Lehet, hogy ez még jó megoldást is tudna eredményezne, szkepszisem oka az, hogy ha itt nekiállnak 36 milliárd forintot kiosztani, akkor nagyon sok emberben fog felhorgadni a futballedzőség, és megint csináltál egy gigaszervezetet, amelyik maradéktalanul betartja a szabályokat, mégse működik, ld. MÁV, Posta.

Ha már pénzt osztunk, azt úgy kellene, hogy ne “járjon”. Bivalybasznádon csináljanak klubot, a klubnak fészbuk oldalt, nevezzenek be a bajnokságba, szervezzék meg magukat és akkor lesz pénz, ha megmondják mire kell. A korrupciós potenciál ebben is benne van, de nem arra adtál pénzt, hogy valaki majd futballedzővév váljon, hanem arra, hogy ha már megcsinálták, fejleszthessék.

 54. zsanvalzsan — 2015-11-03 12:34 

@professzorpizka:
Az àltalam vàzolt, tàblàzatos, szorzoszàmos modival mi a gond?
Az automatikusan müködik, sportàg-semleges, érdekeltté teszia sportolokat és a vezetöiket is a nemzetközi sikerekben.
A rendszer beinditàsakor elö lehet venni az eddigi sikereket 10 évre visszamenöleg, és akkor nem 0Ft-rol indul minden sport, hanem onnan, ahovà eddig eljutott.

Azt hiszem, te is meglepödnél, ha létezne egy felsorolàs valahol az utobbi 10 év vilàg- és Europa bajnokairol, hogy miféle sportàgakban tudtak a magyarok sikeresek lenni.

Ja, az nem a foci? Bocs.

 55. professzorpizka — 2015-11-03 13:10 

@zsanvalzsan: Az a gond, mint a heizerével is, hogy fellről akar eldönteni dolgokat. Ahol összegyűlik tíz ember és csinál valamit, azt kell támogatni. Másodlagos, hogy ez furulyaegyüttes vagy asztaliteniszklub.

Az egész írásomnak az lenne a veleje, hogy jó sport vagy úgy van, ha állami sportipart csinálsz és akkor, amolyan koreai kéziválogatott stílusban fogsz nyerni, vagy pedig versengő egyleteket. Utóbbi háttere, hogy sok embert, aki rájön, hogy egész jól elvezet egy kisebb egyletet, nem lehet hosszabb távon az orránál fogva vezetni

 56. zsanvalzsan — 2015-11-03 14:01 

@professzorpizka:
Én nem làtom, hol van a felülröl eldöntés szàndéka, vagy akàr a lehetösége.
Lenne egy nyilvànos, semleges, elöre meghirdetett szabàlyrendszer annak, aki àllami pénzt akar kapni. Attol még nyugodtan csocsozhatsz panamajack-el, amig nem kérsz pénzt az àllamtol, a kutya se törödik veletek.
Az àllami sportipar vagy jo (uszas, vizilabda) vagy nem (foci). Vitatkozhatunk hajnalig, hogy miért jo az egyik, s miért nem a màsik, én az egész rendszert vetném el, mert ugy làtom, erösen pofàra megy, hogy ki kap pénzt és mennyit.
A versengö egyletek beleférnek az elképzelésembe, azzal a megkötéssel, hogy àllami pénzt majd akkor kapnak, ha nemzetközi eredményt tudnak hozni. Addig nem.
Ha bàrki nem ért egyet egy ilyen rendszerrel, nosza, rajta, tàmogasson sportklubot ö maga, a sajàt adozott pénzéböl. Nem lehetetlen, müködnek sportegyesületek ma is öneröböl, és tàmogatot is lehet talàlni, làsd kétfarku plakàtkampàny.

 57. heizer — 2015-11-03 19:07 

A korábban lleírtak ellenére magam nem vagyok az állami támogatás híve. Sokkal jobb volna ha polgárosulásunkkal párhuzamosan születnének meg azok az emberek akik hitelesen emelik fel a futballt – ha felemelik.
Egyetlen szempont mérlegelendő talán: a népegészségügyi. Azt gondolom hogy tömegek mozgásához a labdás csapatsportok a megfelelőek, kiemelkedöen a futball. Ha ennek eg3szséges években mérhető haszna van akkor érdemes lehet.

 58. panamajack — 2015-11-03 22:34 

Úgy látszik a mandiner (újra) felfedezte magának a blogot. Mondjuk sok köszönet nincs benne…

http://mandiner.hu/cikk/20151103_professor_pizka_a_minarik_ede_program#comments

 59. heizer — 2015-11-04 10:44 

Igazából tényleg én személyesen is annyiszor, de annyiszor olvastam a jelenleginél sokkal mélyebb elemzéseket, hogy már unom.
Most történik valami, de sokak szerint egyébként megint nem jól, nagyon rossz erőforrás felhasználás mellett, elég bizonytalan kimenetellel.

A mandineren meg amúgy is nehéz építő jellegű hozzászólást találni.

 60. komojtalan — 2015-11-04 19:45 

Ebben sem vagyok elég jó, de én úgy gondolom hogy az újraelosztás nem lenne rossz, már ha normálisan működne. Mindig lesznek akik sokkal többet keresnek, akiktől sokkal többet kell elvenni a szegények javára. Egy szegény gyerekből sosem lehet(ne) élsportoló, mert még a focihoz is 10-100k -k kell, a drágább sportokról ne is beszéljünk. Viszont egy gazdagabb egyáltalán nem biztos hogy tehetséges, sőt egy szegény gyereknek az egyik kitörési pont lehet az élsport. Persze az étel, stb … is fontos, de nem az a megoldás hogy sportra nem, hanem ételre is. Ez az állam feladata lenne, hogy nálunk épp a szegényektől veszik el a pénzt és a gazdagoknak adja az az igazi Hungaricum, nem Aleska Diamond. Vagy lehetne USA módszer, kevés adó, de sok egyéni fizetnivaló. Nálunk sok adó és sok fizetnivaló van …

 61. delta — 2015-11-13 12:50 

Idejön Magyarországra egy teljesen tapasztalatlan, ifikkel, gyerekekkel foglalkozó, egykor Németországban profiskodó, zéró edzői tapasztalattal rendelkező ember, az egyszerűség kedvéért nevezzük Palinak. Azt mondja, hogy gyorsan össze kell rakni egy stabil, szervezett védekezést, mert ez az alapja mindennek. A magyar edzői szakma válasza az, hogy ez évekig tart. Pali mosolyog és három nap alatt összerakja a szervezett védelmet. A csapat nem játszik szépen, de alig kap gólt. Pár meccs után azt mondja, hogy eljött az ideje egy stabil, labdát megtartani képes középpálya összerakásának. A magyar edzői szakma válasza az, hogy ehhez nincs megfelelő emberanyag. Pali mosolyog és három nap alatt összerakja, sőt összehangolja a védelemmel. A csapat nem játszik szépen, de alig kap gólt, sőt néha vezet veszélyes támadásokat és a papíron gyengébb csapatok ellen hozza a kötelező győzelmet. Palit visszarendeli a munkáltatója, kínál neki egy kiváló szerződést. Pali ajánl maga helyett valakit, hívjuk az egyszerűség kedvéért ezt a valakit Bernd-nek. Bernd a “nyugati” futballkultúrából érkezett ugyan, de egy átlagosnál valamivel szürkébb, gyengébb képességű edző. Nem mágus, de tudja, hogy mit és miért csinál. Elbeszélget Palival arról, hogy mi és miért történt korábban, majd folytatja a munkát. A csapat ott tart, ahol Palival, majd jön egy tét nélküli meccs a görögök ellen, ami előtt Bernd azt mondja, hogy el kell kezdeni egy támadó szellemben is futballozni képes csapatot összerakni. A magyar szakma válasza erre az, hogy nincs nemzetközi szintű támadónk, ez lehetetlen. Bernd próbálkozik és ugyan vereséget szenved a csapat egy tét nélküli görög meccsen, de annyi gólt lő, mint előtte kb 6 meccsen összesen. Jön egy nagyon komoly téttel bíró meccs a norvégok ellen, Bernd még mindig azt mondja – lehet, hogy inkább már csak magát győzködi-, hogy csak kellene gólt is rúgni, mert anélkül nehéz győzni. Körülnéz a magyar játékosok között, és előránt valakit a NB3-ból, nevezzük ezt a valakit Lacinak. A magyar szakma nem mond semmit, csak visongva röhög. Még nem dőlt el semmi, de Lacika a csapat legjobbja és lő egy olyan fontost gólt, amilyen fontosat a magyar fociban úgy 30 éve nem lőtt senki. Ráadásul szemtelenül jól is játszik: fut, hajt, védekezik, szerel, passzol, lő. 70 percig bírja, hiába az NB3 nem a Bundesliga,na! Lecserélik, kultúráltan nyilatkozik egyet, tisztelettudóan elköszön az elmeháborott szinten kérdező riportertől, és elmegy készülni a következő meccsre.
Ezek után csak két kérdésem van:
1. Ki meri azt mondani, hogy a magyar edzői szamát Pintérestül, Mezeystül, átólzéig nem szabad lecserélni, akár középszerű külföldi edzőkre?
2. Hány tehetséges fiatal kallódott el az NB3-ban a dilettáns, begyöpösödött magyar edzői és általában a magyar futbalszakma hibájából az elmúlt évtizedekben?

 62. heizer — 2015-11-13 13:12 

Azon túl , hogy természetesen a magyar edzői kart le kéne cserélni (fájdalmasan magas szinten képviselik az Extra Hungariam posztban megfogalmazottakat) azért óva inteni kéne mindenkit attól hogy itt valamilyen tendenciákat vegyünk észre. Egyrészt mert a válogatott is csak egy csapat, amit per pill összeraktak, ugyanakkor az alatta lévő alapok továbbra is ingatagok. Ez a siker pontosan olyan mint a válságálló gazdasági növekedésúnk. Egy hazai 0-3 al (amira a tegnapi és a görög meccs alapján bizony van esély) ez a kobold arany is elillanhat gyorsan, és természetesen következhdt újra a nemzethalál es a hazai szakma fólénybe kerülése. Ez egyébként megtörtténhet az eb-n is ha ott hozunk egy mexikói szintet. Minden tiszteletem mellett sajnos már túl sokszor 3lteem át a csodavárást és a soros Koplárovics felfedezését ahhoz hogy optimista legyek. De az3rt szurkolni persze muszáj! 🙂

 63. delta — 2015-11-13 13:39 

@heizer: A tendecia csak annyi ebben a történetben, hogy a Pintér-éra óta nem “ég” a csapat. Pont azóta, mióta olyanok állítják össze a válogatottat, akik láttak már közelről igazi focit, és értik, hogy mit miért csinálnak.Ehhez kb 1 év kellet, akkor jött Dárdai. És bizony ez alapján mondhatjuk, hogy egy következetes, nemzetközi szintű 5-10 éves, mindent átfogó szakmai programmal el lehet(ne) jutni egy bizonyos szintre.

És igen, simán benne van, hogy itthon kikapunk, hiszen ez a norvég csapat azért jobb nálunk, de 31 (!) év után vertünk meg komoly(abb) csapatot tétmeccsen, idegenben. Holland.-Magyar 1:2. És ehhez nem kellet más, csak egy német ifiedző és utána egy középszerű német edző.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.