Valószínű, hogy a szerdai sztrájkkal a csúcsára ér a tanárok tiltakozása. Hónapok óta meghatározó téma ez a közéletben, én is írtam róla jó párszor, érdemes róla számvetést készíteni, mivel sokan és sokat vártak ettől az elégedetlenség-hullámnak indult, tömegrendezvényekben és országosan ismert személyiségek feltűnésében kulmináló eseménysorozattól.

Kezdjük a jó dologgal. Fontos, és sokakat érintő kérdésekben az állampolgárok egy csoportja az országos politika frontvonalába került és beszédtémát csinált az egész országot feszítő problémából. Ahogy a magyarok elsőosztályú fociedzők, lepedőakrobaták vagy éppen biztonságpolitikai elemzők, mostmár kiváló oktatáspolitikusok is lettek.

Ez ráadásul olyan problémakör, amely a női szavazókat és a facebook megosztásokat olvasókat kiválóan tudja célozni, ez teljesen új elem a hazai irányított közbeszédben. Ha semmi más nem fog történni, az már akkor is megtörtént, hogy a választásokra készülő bármilyen erőnek beszélnie kell az oktatásról. Ez nagyobb eredmény, mint amekkorának elsőre látszik, mert a kormánypárti tervek jelenleg antimigráns-antbrüsszel kampányt terveznek csinálni (és már azzal is bajok vannak) Nagyon rég kényszerítette hazai erő arra a Habony-műveket, hogy külső impulzusokra reagáljon.

Pozitív dolog az, hogy a kormánnyal elégedetlen erők újabb, eddig nem politizáló, sőt a politizálást elutasító főkkel gazdagodtak. Szándékosan nem írtam Orbán-kormányt, mivel a magyar közéletnek általában lenne nagyon hasznára a politikai kérdésekkel foglalkozók szélesebb köre. Ahogy arra még ki fogok térni, a tanártiltakozások számos tekintetben nagyon kezdetlegesek, de már alkalmasak arra, hogy embertömegeket szólítsanak meg.

Az, hogy ez most mennyire sikerült jól, majd azon lesz lemérhető, hogy egyrészt milyen hamar lesz végleg kifárasztható a mozgalom (a fáradás jelei látszanak) másrészt hogy mennyire lesz gyakori egy-egy ágazati probléma országos mozgalommá szélesedése.

Ha ugyanis az eddigi másfél éves (netadó-tanármozgalom távolság) intervallum csökkenne, akkor az a habonyismot stratégiaváltásra késztetné. Jelenleg is több olyan téma van, amely küzd a figyelemért: az egészségügy katasztrofális helyzete, a termőföld-harácsolás, de egyik sem tudja még megugrani azt a szintet, amelyet a tanárok megugrottak.

A fontos lecke tehát az, hogy el kell tanulni azokat a dolgokat a tanároktól, amelyek sikeressé tették őket. Pontokba szedett, érthető követelések, szimbólumok, a nők és a fiatalok megtalálása.

Nagyon fontos fejlemény (a posztot napokkal a sztrájk előtt elkezdtem írni) hogy megkezdődött „Kockás körök” néven a szerveződés, amely Magyarországon szokásos módja a politikai aktivitás helyi kifejtésének. Ebből pedig még nagyon komoly bajai lehetnek a Fidesznek, ha nem is rövid távon, mert innen még messze van a párttá alakulás, de egy új királycsináló SZDSZ-től mindenkinek rossz álmai lennének arrafelé.

Ezeknek a köröknek a fennmaradása az egész kampányt hazavághatja, ha minden műsor (vasárnapi boltzár, migráncsok, paksi atom…) közben újra kiújulhatnak az oktatási gondok. Ráadásul, ha az iskolák és a kórházak környékéről mindig kiindulhat szolidaritási mozgalom, akkor bármilyen botlásból lehet azonnal országos tiltakozás. Ha viszont már mindenből Bős-Nagymaros kérdés van, akkor előbb-utóbb a visszavonuláson kell gondolkozni, ám ez két okból bajos: egyrészt a Fidesz nem konszolidálta úgy a hatalmát, mint anno az MSZMP, másrészt, ellenük nem egy impotens MDF és egy lilagőzös Szadesz feszül, hanem a jó ütemérzékkel néppártosodni próbáló Jobbik és a mögötte levő orosz támogatás.

Ugyanakkor számtalan dolog nem sikerült jól.

Előszöris, a Fidesz egyáltalán nem kezelte rosszul a dolgot. A frontvonalba feláldozható embereket rakott, Balogh tiszteletes túlélni látszik, hogy a minisztériumához tartozó két fontos terület, az egészségügy és az oktatás romokban hever. Igaz, kormányzati politika, hogy erre a kettőre nem költenek, de akkor is mutat valamit helyezkedési képességeiről, hogy ilyen földrengéseket él túl.

Palkovics államtitkár frontvonalba tolása zseniális lépés. Garantáltan nem tudja megoldani a problémát, ellenben arra a terepre tereli az intellektuális követeléseket megfogalmazó tanárokat, ahol harcképtelenek. Mondjuk ki: Palkovics egy bunkó. Arra tartják, hogy amikor a tanárok megfogalmaznak egy összetett mondatot, mondjuk a kompetencia-alapú oktatásról, akkor azt válaszolja: Há’ he mi van má’ he?

A Fidesz ezt a problémát csak úgy élheti túl, ha megmarad a „há he mi van má he” szintjén a társadalmi diskurzus. Ezért semmi sem drága, például a vasárnapi boltzáras vereség sem. A vasárnapi bérpótlékos összeugrasztás, a KDNP-re rákényszerített arcvesztés mind-mind aprópénz azért, hogy megmaradjon a közbeszéd ott, ahol van (erről lesz külön poszt, lesz benne Tarlós is).

Hónapokkal ezelőtt félbehagytam egy posztot, amely azt taglalta volna, hogy nem lehet ezzel a tanármozgalommal Viktort megbuktatni. Ez be is bizonyosodott. Orbán megbuktatásához két dolog kell 1) alternatíva 2) impulzus-szerű düh. A tanármozgalom egy dolgot tud elérni, és abban még megvan az esélye a sikerre: megtörni azt a varázst, hogy kizárólag arról beszélünk, amit éppen odadobnak koncnak. Ha a közbeszéd így alakul át, akkor viszont nagyon rövid időn belül kidobhatunk minden, a következő két évre vonatkozó elemzést.