Kockás közbeszéd

Valószínű, hogy a szerdai sztrájkkal a csúcsára ér a tanárok tiltakozása. Hónapok óta meghatározó téma ez a közéletben, én is írtam róla jó párszor, érdemes róla számvetést készíteni, mivel sokan és sokat vártak ettől az elégedetlenség-hullámnak indult, tömegrendezvényekben és országosan ismert személyiségek feltűnésében kulmináló eseménysorozattól.

Kezdjük a jó dologgal. Fontos, és sokakat érintő kérdésekben az állampolgárok egy csoportja az országos politika frontvonalába került és beszédtémát csinált az egész országot feszítő problémából. Ahogy a magyarok elsőosztályú fociedzők, lepedőakrobaták vagy éppen biztonságpolitikai elemzők, mostmár kiváló oktatáspolitikusok is lettek.

Ez ráadásul olyan problémakör, amely a női szavazókat és a facebook megosztásokat olvasókat kiválóan tudja célozni, ez teljesen új elem a hazai irányított közbeszédben. Ha semmi más nem fog történni, az már akkor is megtörtént, hogy a választásokra készülő bármilyen erőnek beszélnie kell az oktatásról. Ez nagyobb eredmény, mint amekkorának elsőre látszik, mert a kormánypárti tervek jelenleg antimigráns-antbrüsszel kampányt terveznek csinálni (és már azzal is bajok vannak) Nagyon rég kényszerítette hazai erő arra a Habony-műveket, hogy külső impulzusokra reagáljon.

Pozitív dolog az, hogy a kormánnyal elégedetlen erők újabb, eddig nem politizáló, sőt a politizálást elutasító főkkel gazdagodtak. Szándékosan nem írtam Orbán-kormányt, mivel a magyar közéletnek általában lenne nagyon hasznára a politikai kérdésekkel foglalkozók szélesebb köre. Ahogy arra még ki fogok térni, a tanártiltakozások számos tekintetben nagyon kezdetlegesek, de már alkalmasak arra, hogy embertömegeket szólítsanak meg.

Az, hogy ez most mennyire sikerült jól, majd azon lesz lemérhető, hogy egyrészt milyen hamar lesz végleg kifárasztható a mozgalom (a fáradás jelei látszanak) másrészt hogy mennyire lesz gyakori egy-egy ágazati probléma országos mozgalommá szélesedése.

Ha ugyanis az eddigi másfél éves (netadó-tanármozgalom távolság) intervallum csökkenne, akkor az a habonyismot stratégiaváltásra késztetné. Jelenleg is több olyan téma van, amely küzd a figyelemért: az egészségügy katasztrofális helyzete, a termőföld-harácsolás, de egyik sem tudja még megugrani azt a szintet, amelyet a tanárok megugrottak.

A fontos lecke tehát az, hogy el kell tanulni azokat a dolgokat a tanároktól, amelyek sikeressé tették őket. Pontokba szedett, érthető követelések, szimbólumok, a nők és a fiatalok megtalálása.

Nagyon fontos fejlemény (a posztot napokkal a sztrájk előtt elkezdtem írni) hogy megkezdődött “Kockás körök” néven a szerveződés, amely Magyarországon szokásos módja a politikai aktivitás helyi kifejtésének. Ebből pedig még nagyon komoly bajai lehetnek a Fidesznek, ha nem is rövid távon, mert innen még messze van a párttá alakulás, de egy új királycsináló SZDSZ-től mindenkinek rossz álmai lennének arrafelé.

Ezeknek a köröknek a fennmaradása az egész kampányt hazavághatja, ha minden műsor (vasárnapi boltzár, migráncsok, paksi atom…) közben újra kiújulhatnak az oktatási gondok. Ráadásul, ha az iskolák és a kórházak környékéről mindig kiindulhat szolidaritási mozgalom, akkor bármilyen botlásból lehet azonnal országos tiltakozás. Ha viszont már mindenből Bős-Nagymaros kérdés van, akkor előbb-utóbb a visszavonuláson kell gondolkozni, ám ez két okból bajos: egyrészt a Fidesz nem konszolidálta úgy a hatalmát, mint anno az MSZMP, másrészt, ellenük nem egy impotens MDF és egy lilagőzös Szadesz feszül, hanem a jó ütemérzékkel néppártosodni próbáló Jobbik és a mögötte levő orosz támogatás.

Ugyanakkor számtalan dolog nem sikerült jól.

Előszöris, a Fidesz egyáltalán nem kezelte rosszul a dolgot. A frontvonalba feláldozható embereket rakott, Balogh tiszteletes túlélni látszik, hogy a minisztériumához tartozó két fontos terület, az egészségügy és az oktatás romokban hever. Igaz, kormányzati politika, hogy erre a kettőre nem költenek, de akkor is mutat valamit helyezkedési képességeiről, hogy ilyen földrengéseket él túl.

Palkovics államtitkár frontvonalba tolása zseniális lépés. Garantáltan nem tudja megoldani a problémát, ellenben arra a terepre tereli az intellektuális követeléseket megfogalmazó tanárokat, ahol harcképtelenek. Mondjuk ki: Palkovics egy bunkó. Arra tartják, hogy amikor a tanárok megfogalmaznak egy összetett mondatot, mondjuk a kompetencia-alapú oktatásról, akkor azt válaszolja: Há’ he mi van má’ he?

A Fidesz ezt a problémát csak úgy élheti túl, ha megmarad a “há he mi van má he” szintjén a társadalmi diskurzus. Ezért semmi sem drága, például a vasárnapi boltzáras vereség sem. A vasárnapi bérpótlékos összeugrasztás, a KDNP-re rákényszerített arcvesztés mind-mind aprópénz azért, hogy megmaradjon a közbeszéd ott, ahol van (erről lesz külön poszt, lesz benne Tarlós is).

Hónapokkal ezelőtt félbehagytam egy posztot, amely azt taglalta volna, hogy nem lehet ezzel a tanármozgalommal Viktort megbuktatni. Ez be is bizonyosodott. Orbán megbuktatásához két dolog kell 1) alternatíva 2) impulzus-szerű düh. A tanármozgalom egy dolgot tud elérni, és abban még megvan az esélye a sikerre: megtörni azt a varázst, hogy kizárólag arról beszélünk, amit éppen odadobnak koncnak. Ha a közbeszéd így alakul át, akkor viszont nagyon rövid időn belül kidobhatunk minden, a következő két évre vonatkozó elemzést.

20 hozzászólás

 1. neoprimitiv — 2016-04-21 09:56 

Ehhez nincs mit hozzátenni.
Talán csak azt, hogy egy jobb, élhetőbb országnak a reménye tényleg csak akkor lesz meg, ha az emberek megtanulják, hogy a “politika” ők maguk.

 2. hadrian77 — 2016-04-21 10:08 

Amióta 2010-ben a Fidesz megroppantotta az MSZP-t már váltótárs sincs, nem hogy alternatíva. Mégis mindenki kormányt akart buktatni (az említett impulzus düh). Talán a tanárok most rámutattak arra, hogy ez egy lassú folyamat, mint ahogy az időjárás elmállasztja a sziklát. Ráadásul, ahogy a cikkben is van, a fiatalok, nők, eü dolgozók lehetnének azok, ebben segítenek. Amíg nincs épkézláb alternatíva a porondon, az egyetlen módszer az, hogy apró lépésenként, tüntetésekkel és a mostaniakhoz hasonló megmozdulásokkal kell a kormányt rákényszeríteni arra, amit az emberek helyesnek gondolnak.

Szvsz. a vasárnapi boltzár ügy is talán most áll be valami normális irányba. Azelőtt a kereskedelmi dolgozóknak be kellett menni dolgozni vasárnap nem túl magas pótlékért, aztán mindent bezártak egy évig. Sokkal normálisabb lett volna, ha a törvényeket módosítják úgy, hogy a dolgozók normális pótlékot kapjanak és önként vállalhassanak vasárnapi munkát.

Talán rájönnek az emberek, hogy ők is adhatnak taslit a kormánynak, ha az rossz irányba akar kanyarodni.

 3. bervas — 2016-04-21 11:36 

Palkovics frontvonalba tétele szerintem is okos dolog. A legenda szerint arról ismert, hogy minden helyzetben megfelelően átviszi a felettesek érdekeit az alsó szinteken.
Értelmes ember, lehet vele tárgyalni, és engedni is képes, ha belátja, hogy kell. Fontos baj van vele: nem ő dönt lényeges kérdésekben. Szerintem nem is Balog miniszter.

Amíg az a mantra, hogy az oktatásra nincs állami pénz, mert ott a sok OP vastagon kisámfázva, plusz Pálinkás úr állami pénzei az OTKA romjain, addig a középfokú oktatás ne is reménykedjen. Illetve pályázzon, meg izé.

Közben az államtitkár megfelelő módon erodálódik és kompromittálódik, hogy ha egyszer valahogy mégis sikeres lenne, nehogy már bárkinek a fejére nőjön.

Halkan és gonoszul jelzem, hogy Lázár is hasonló koptatásban van, és Aszódi úr is ilyenben lesz, amint szélesebb körben elterjed a Paks 2 hűtéséhez szükséges dunai vízlépcső (egyébként iratokból kiolvasható) ténye.

 4. soad1221 — 2016-04-21 12:15 

nem teljesen értem, hogy miért bunkó a Palkovics.. szerintem az utóbbi évek (sőt talán évtizedek) egyike a kevés értelmes vezetője..

Ami a hiba a dologban, hogy én sem látom a döntési jogát.

 5. pierredelacroix — 2016-04-21 13:54 

@soad1221: Mármint a fenyegetéseken, a kellemetlenkedéseken, a pitiáner izmozgatásokon, a partnerek levegőnek nézésén kívül?
I don’t know… 🙂

 6. yenoee — 2016-04-21 17:03 

@bervas: No igen, a vízlépcső. A nyolcvanas évek vízlépcső-tervei kialakult egy olyan diskurzus, amiből aztán a rendszerváltás is lett. Gondolom nem véletlenül sunnyognak róla – az igazán szomorú, hogy ellenzéki oldalon. Szinte 100%, hogy a háttérben Habonyék nagyon pörögnek rajta, hogy le lehessen nyomni a zemberek torkán.
Ha megint előkerül a téma, vajon lesz valaki az udvartartáson (=parlamenti pártok) kívül, aki alternatívát és ennek kapcsán tömegbázist tud építeni rá?
Vagy még jobban megmártózhatunk a hetvenes évek végi, nyolcvanas eleji csendes barakkmelegben, ahol a mindennapokat átitatja egy végtelenített MSZMP XX. kongresszus műszálas hónaljszaga.

 7. Rumcájsz von Jicsin — 2016-04-23 12:31 

@soad1221:
Szerintem elfogadhatatlan, hogy “értelmes” államtitkár létére, olyan hadarva beszél, mint hajdanán a Hugyos Józsi!

 8. rammjaeger — 2016-04-23 14:35 

@yenoee:

Ez azért elég abszurd lenne, nem gondolod?

A ’70-es évek végén a rendszer a mai állapothoz képest szinte elképzelhetetlen tűzerejű, felkészültségű és létszámú karhatalommal és hadsereggel rendelkezett. És ha valami csoda folytán ez sem lett volna elég a belső ellenség letörésére, még mindig rendet csinálhatott a szovjet Déli Hadseregcsoport. A jólét további terjedésének ígérete már jórészt szertefoszlott, de a népgazdaság még mindig előállított sok olyan terméket exportra, nagyrészt persze a KGST-n belül, amiből bevételt lehetett realizálni.

Ezzel szemben ma a rendszer abszolút sebezhető, minden fegyveres ereje le lett gatyásítva, és gyaníthatóan a rendszer iránti hűsége is kétségesebb, mint mondjuk 1980-ban. Nincs egyetlen szövetséges állam sem, amely szükség esetén katonai erővel védené meg. Jóformán semmit nem állít elő, amire az új gazdasági tömb piacain szükség lenne. Már attól is valószínűleg szétesne, ha az EU-s transzferek néhány hétre leállnának. Tulajdonképpen az egész EU világos válságjeleket produkál, ami azért a szovjet tömbre nem volt jellemző a lengyel cirkuszig.

Ha ezek után is ugyanolyan jelentéktelen maradna az udvartartáson kívüli ellenzék, mint az akkori barakkmelegben, az legalábbis furcsa lenne.

 9. professzorpizka — 2016-04-23 22:18 

@rammjaeger: Ha belső ellenzék alatt pártbeli ellenzéket értesz, annak a legnagyobb megakadályozó ereje az EU maga.

 10. untermensch4 — 2016-04-24 09:22 

@professzorpizka: Miért akadályozza az EU a pártbeli ellenzék kifejlődését..? Mármint aktívan, a pénzcsaphoz való hozzáférésen keresztül érteni vélem de hogy “néppárti-közösségi” presztízsből tegyenek egy tagszervezet önálló feldarabolódása ellen azt már kicsit meredeknek gondolnám. Esetleg egy rossz mostani kormány is jobb mint egy következő ami a cár zsebében van?
Más változat nem jut eszembe.

 11. rammjaeger — 2016-04-24 10:37 

@professzorpizka: Nem, a határokon belüli ellenzéket.

 12. rammjaeger — 2016-04-24 10:40 

@untermensch4:

Szerinted aktívan akadályozza?

 13. professzorpizka — 2016-04-24 10:42 

@untermensch4: Egyszerűbb ennél. A mostani megélhetés forrása az országnak és az országot vezető politikai elitnek az EU-tól érkező támogatás. Magyarország cserébe kellően stabil országnak látszik, a mélyben egyre inkább robbanáshoz közelítő feszültségek ellenére. Ennek az is a része, hogy négy évente választásokat tartanak, amelyeknek minden hibájuk ellenére szabályosaknak kell lenniük. Szemet hunynak egyelőre a kubatovlistázás, a láncszavazás és társaik felett, de választásoknak kell lenniük, olyanoknak, amelyeket direkt erőszakos vagy adminisztratív eszközökkel nem csalnak el.
A Fideszben jelenleg egyetlen politikus van, aki választást tud nyerni, őt pedig Orbán Viktornak hívják. Ameddig EU-pénzből élünk és választásokat kell tartani, Viktor pozíciója megkérdőjelezhetetlen.

 14. untermensch4 — 2016-04-24 11:13 

@rammjaeger: Nem, sztem nem akadályozza aktívan.
Ez is olyan eset ahol a “Miért akadályozza” helyett “Miért akadályozná” lett volna írandó de a hibalehetőség akkor is lehetőség ha 3 perccel előtte fejtegettem egy poszttal arrébb… 🙂

 15. untermensch4 — 2016-04-24 11:19 

@professzorpizka: Akkor a “kellően stabilnak látszás” elenyészése után lesz egy érdekes időszakunk. Vagy ha Viktor munkaképtelenné válik (elvégre ő sem lesz fiatalabb).

 16. professzorpizka — 2016-04-24 13:27 

@untermensch4: Pontosan. Felsoroltál kettőt a Magyarországra leselkedő három legnagyobb veszélyről. A harmadikról hétfőn lesz poszt, ha elkészülök vele.

 17. norniron — 2016-04-25 10:10 

@untermensch4:
Viktor 53 éves, némi túlsúlyt leszámítva semmi baja nincsen az egészségével, ráadásul valószínűleg a világ legjobb orvosai állnak rendelkezésére, szóval még jó 25 évig szerintem ezzel nem érdemes számolni. Viszont nyilván mint minden karizmatikus vezérnek, neki sincs utánpótlása, Lázár vagy mondjuk Szijjártó ilyen irányú ambíciói egyszerűen nevetségesek. Szerencsére úgy tűnik viszont, hogy legalább azt sikerült elkerülni, hogy a politika annyira belterjes legyen, hogy a politikai osztály tagjai dinasztikusan örököljék a pozícióikat, mint mondjuk a görögöknél. Most már eltelt annyi idő a rendszerváltás óta, hogy ezt talán ki lehet jelenteni, és nem kell majd 20-30 év múlva Orbán Gáspárt bámulnunk.

 18. norniron — 2016-04-25 10:14 

@professzorpizka:
Magyarországra a három fő veszélyt a túl sok holokauszt-film, a rákospalotai szemétégető és az MTA jelenti!

 19. untermensch4 — 2016-04-25 11:34 

@norniron: “Viktor 53 éves, némi túlsúlyt leszámítva semmi baja nincsen az egészségével…”
De még lehet ha nem bírja a szervezete a groteszk hintapolitikát (vagy visszanyal a paks2-vízlépcső-fagyi).
Egyszer volt hol nem volt (“Hol? Sanyi akarsz mesét vagy nem?”), volt egyszer egy cár aki rendet akart rakni országában oligarcha-ügyben, bár azoknak összesen és külön-külön is igen félelmetes hatalma volt (na jó, lehet hogy csak összesen). Meg is üzente nekik a hadat, erre a legerősebbik, sejtvén hogy demonstratíve vagy mi, ő a valószínű első célpont, válogatott testőreivel visszavonult vidéki várába (ami ilyen inverz, modern vár vala merthogy eredetileg ballisztikus rakéta silója volt), ahol a legmagasabb torony legjobban védhető szobája volt az övé (az említett inverzió miatt ez természetesen legmélyebbet jelent). Mivel tudta hogy az ő emberei is végső soron “buisnissmen”-válogatott, a legbelső szoba őrzésére kívülről olyan műszakokat szervezett össze hogy ne tudjon egyszerre mindenkinek korpás lenni a haja. Ő maga pedig saját kevenc pisztolyával (is, volt még egyéb) magára zárván a kívülről atombomba nélkül (azt is épületen belül értve, ha lenne) belátható időn belül kinyithatatlan lakosztályát, nyugovóra tért. Itt már az időtényezőben kissé bizonytalan vagyok de egyszercsak nagy nehezen mégis fel kellett feszegetni a zárat mert a nagyfőnök nem adott életjeleket meg úgy egyébként sem tevékenykedett. Úgy találták meg holtan hogy a mai napig rejtély hogy mégis hogyan juthatott be a merénylő egy demonstratívan kívülről bevitt fegyverrel (ez a kaliber/űrméret kapcsán derült ki), aztán hogyan távozott…
Ez után más oligarchák már nem bíztak váraik védelmében és hajlandóak voltak kompromisszumhoz vezető tárgyalásokra.
Orvosilag meg lehet hogy jó ha van az embernek fizikusa vagy vki aki tud kattogtatni a geiger-müller-kattogtatóval… seregnyi gondja lehet vkinek ha a valószínű utódja jobb barátja a cárnak mint ő maga.

 20. norniron — 2016-04-25 12:20 

@untermensch4:
Torgyán és Szájer felrobbantása óta nem volt Magyarországon politikai merénylet, még Gyurcsány is megúszta, pedig ha valakinél lehetett számítani ilyenre, akkor az ő volt.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.