Viszlát jogállam!

Tegnapi hír, hogy Budapesten AIDS-konferenciát tartottak, ahol korunk egyik legveszedelmesebb betegségének kutatói találkoztak hazánk fővárosában. Apró szépséghiba, hogy nemzetközi botrányt okozva, három respektált afrikai kutatót nem engedtek be az országba. Az egyik a konferencia utánra kapott vízumot, a másiknak egyszerűen nem válaszolt a magyar követség, a harmadik ugyan megkapta, ám azt végül golyóstollal és lila körpecséttel érvénytelenítették.

Az indok? Csak. Hogy nem menne hazájába vissza a koszos nigger, hanem itt maradna. Hisz nyilván semmi más vágya nincs egy nemzetközi konferenciákra járó kutatóorvosnak, mint egy omladozó magyar kórházban 143.250.- Ft. nettóért huszonnégyórázni.

A dolog egyáltalán nem meglepő. Egyszerűen arról van szó, hogy a külügy megérkezett oda, ahol a magyar közigazgatás és igazságszolgáltatás már vagy 10 éve van. Szétesett.

Módszeresen elüldöztek bárkit, aki ért bármihez. Itt most három afrikai járt pórul, de ezek a dolgok naponta megtörténnek, csak azokból ritkábban van hír.

A hivatal megteheti például, ha az van írva a feljelentésbe, hogy ” a testi sértés miatt magánindítványt teszek” megszünteti a nyomozást, mivel “a sértett nem tett magándindítványt”. Simán, bármikor.

A bíróságok rutinszerűen szegik meg a büntetőeljárási törvényt, amely megszegéseket felsőbírói szinteken rutinszerűen hagynak jóvá.

A rendőrségen rutinszerűen lesz bizonyíték olyasmiből, ami mondjuk Németországban utoljára az XVIII. sz. boszorkánypereiben lett volna bizonyíték.

A harminc napon belül kiadandó bármilyen iratot nyugodtan kiadhat a hivatal 67 nap múlva, mindenféle következmény nélkül. Kártérítés? A bíróság tudja, hogy ők is pont ugyanazon a színvonalon dolgoznak, nem akarnak precedenst teremteni.

Szétesés van, teljesen esetlegesen dolgozó állam. Mint egy rendes Latin-Amerikai banándiktatúrában. Vagy lesz tankönyv, vagy nem lesz. A fiadat börtönbe zárjuk, esetleg hozzál be pénzt, akkor majd meglátjuk. Vízum? Ismerősöd van? Nincs? Hát akkor a héten nem vagyunk nyitva. Mi? Az a tábla nem neked van kitéve, paraszt. Mi az, hogy üres boríték jött a bíróságról? Mi nem hibázunk, érted? Ha a leíró azt mondja benne volt az ítélet, akkor benne volt, honnan veszed hogy akkor még le sem volt írva? Jé ez a fellebbezés a 16. napon érkezett, majd átsatírozzuk a pecsétet.

Nem azt mondom, hogy ezek mindig megtörténnek. Azt mondom hogy bármikor megtörténhetnek, ami egész egyszerűen azt jelenti hogy megszűnt a jogállam. Nem nagy ügy, komplett évszázadokat lehúztunk már nélküle.

43 hozzászólás

 1. stoppos — 2016-06-17 09:46 

Nem jogállam. Állam, úgy unblock.

 2. panamajack — 2016-06-17 10:19 

@stoppos: “unblock” ? 🙂

 3. untermensch4 — 2016-06-17 11:14 

@stoppos: Nem szűnik meg “ánblokk” csak jogállamból visszatalál a gyökereihez. Az állam egy terrorszervezet.

 4. Tromb74 — 2016-06-17 11:17 

Igen, igen. Itt valóban felmerül, mi az a 21. (XXI.) századi minimum, ami feljogosít egy közösséget az “ÁLLAM” elnevezés használatára.
Itt egyre inkább úgy tűnik, kizárásos alapon használjuk. Nem horda, nem törzs, akkor állam.

A fenti esetre meg egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak. Láttam már pár vízum kérelmet, főleg olyanokat, ahol “négerek” szeretnének a rendkívül csábító és lehetőségekkel kecsegtető országunkba utazni.
Azért ugye ott jó esetben le van írva, hogy ki, milyen okból kifolyólag, mikor. Meg egy csomó háttér információ. Pl. hogy az IS szabolcsi kirendeltsége hívja meg az illetőt az éves Háztartási Robbanószerek Kongresszusra.

 5. panamajack — 2016-06-17 11:20 

@untermensch4: Ilyenkor mindig érdemes újraolvasni a Svejket.

 6. panamajack — 2016-06-17 11:21 

Amúgy ha valaki kíváncsi rá, a helyes írásmód “en bloc”. Francia eredetű szó ugyanis.

 7. Tromb74 — 2016-06-17 11:26 

@untermensch4: Az rendben van, hogy az állam egy terrorszervezet, de abban különbözik a többi terrorszervezettől, hogy nem csupán egy/néhány idióta aktuális elmeállapotától függően változnak a játékszabályok, amit géppisztollyal helyeznek hatályba, hanem ennél körmönfontabban csinálják ugyanezt, ami egy viszonylagos kiszámíthatóságot és következetességet eredményez.

Az kevés, hogy vannak a haverok, meg a többiek. Pláne úgy, hogy a “haver” itt mindössze pillanatnyi és anyagi érdekek dinamikáját jelenti, nem valamiféle személyes v. vérségi kötődést.

 8. Tromb74 — 2016-06-17 11:33 

@panamajack: Miután a tanár úr ide nem szokik kommentelni, az ő nevében felhívnám a figyelmedet, hogy nem azért mert francia, hanem azért, mert így szerepel a helyesírási szótárban.
A fridzsider is francia eredetű, ugye.

 9. panamajack — 2016-06-17 11:56 

@Tromb74: igenis, csak úgy gondoltam, az “unblock” miatt érdemes megemlíteni…

 10. robigr — 2016-06-17 14:49 

Kicsit off:
De nem mintha a magyar (tudományos) életnek annyira rossz lenne, ha bevándorolnának nemzetközileg is elismert kutatók…

Persze akit nem köt valami megmagyarázhatatlan érzelmi fonál kis hazánkhoz, és van annyira jó, hogy nyugaton is kelendő kutató legyen, az általában már nyugaton kutat. Jobb körülmények közt, (5-)10x annyi büdzsével és 4x annyi fizuért.
De talán még az Ugandai kutatóknak éppen mi is tudnánk kicsit villantani, de neeem, azok meg nem kellenek… 😀

Back to “on topic”:
Volt Magyarországon amúgy huzamosabb ideig valamikor jogállam? Nem gúnyos kérdés, hanem rendes kérdés.

 11. tudi — 2016-06-17 16:15 

Hogy Ford Fairlane híres mondatát idézzem: Eszem fa…-m megáll. Azt hallottátok, hogy állítólag a határon gumibotozzák, meg kutyával kergetik vissza a mirgáncsokat, bár lehet, hogy ez csak egyedi eset, de akkor is durva, ha egy oknyomozó valamelyik csatornától (nyugati, Al-Jazeera-tól)ennek utána jár rejtett kamerával és őt is megverik, akkor lesz itt betyár ku…-va világ. És bár nem tudom, hogy a nagyköveteink hány százaléka profi diplomata, de a külügy “színvonalát” elnézve inkább bele se merek gondolni. Lesz akkor szőnyeg szélén állás.

 12. tudi — 2016-06-17 16:22 

@robigr:
Attól függ, hogy miként értjük a jogállamot, mert a mostani normák szerint az OMM, vagy a Horthy korszak nem biztos, hogy beleférne, de az adott korban lehet annak számított. Mondjuk a Cári Oroszország, valamilyen szinten az volt, mert a bíróságok függetlenek voltak az államtól tudomásom szerint, meg ugye nagy Lenin elvtársat is száműzték csak forradalmi szervezkedésért, Sztálin alatt meg minimum tízszer lőtték volna tarkón.

 13. untermensch4 — 2016-06-17 23:19 

@panamajack: Érdemes. A francia kiejtésével nem vagyok tisztában, “magyarul” így: “ánblokk” hallottam. Az a gyanúm hogy ismeretlen eredetű szavaknál erős a hajlam hogy német, angol eredetűként kezeljük, aztán apránként elmagyarosodik.

 14. untermensch4 — 2016-06-17 23:22 

@Tromb74: Tképp a helyesírási szótár sem kötelező és nem is feltétlenül pontos. A leíró és nem az előíró nyelvészet híve vagyok.

 15. untermensch4 — 2016-06-17 23:35 

@Tromb74: Úgy értem, alapvető lényegét tekintve az állam egy terrorszervezet mert hajlamosabb erőalapon gondolkozni mint nem. Ráadásul régi rögeszmém hogy a Szent Vajkra visszaszármaztatott magyar államiság eleve nem legitim mert nevezett illető az akkor hatályos jogot megsértve, katonai puccsal került hatalomra…
“ami egy viszonylagos kiszámíthatóságot és következetességet eredményez”
Ezt a produkciót Pablo Escobar is tudta az általa uralt területeken, annyival jobban mint a hivatalos állam hogy népszerű is volt (nyilván nem a közvetlenül sértettként vagy azok családtagjaként vele kapcsolatba kerültek körében).
A stabil, életképes terrorszervezetek is kiszámíthatóságra törekednek, vmi vallásos jellegű beütés is szokik lenni bennük (az hogy akár marxban vagy a mikulásban hisznek vmennyire, mindegy is), ha ésszerűen nem próbálnak erejükön felül erőlködni akkor vagy az állam “kisajátítására” vagy egy párhuzamos, a konkurens államot leváltó létrehozására gyúrnak. Az állam mint olyan egy közel teljes monopóliumot elért terrorszervezet ami más, hasonló dinamikájú szervezetekkel kartellezik. A magasztos elveket a “realpolitik” (pillanatnyi vagy ciklusnyi, esetleg kicsivel hosszabb távú érdekek) felülírják, a körmönfontság jobbára marketing hogy meglegyen a legitimációs hit.

 16. professzorpizka — 2016-06-18 08:04 

@untermensch4: Végső soron minden állam története úgy kezdődik, hogy valaki fejbevágott valakit, legfeljebb írnak róla szép eredetmondát 😀

 17. panamajack — 2016-06-18 09:05 

Mindenesetre arról, hogy Magyarország mennyire jogállam, elég csak annyit írni: Rogán Antal.

 18. professzorpizka — 2016-06-18 09:14 

@panamajack: Igen, a Rogán-ügy a bíróság szégyene.

 20. flashbang52 — 2016-06-18 17:44 

@Nagy Teve:
Tényleg így van. Valóban nem léphettek be, de a külügy által leírt okok valósak.
A kenyai csaj sose mondta, hogy ő AIDS kutató lenne. Az azonban gyakori hogy különböző ( főleg afrikai, ázsiai) emberek folyamatosan böngészik az internetet majd magukat ennek annak kiadva jelentkeznek konferenciákra, mert remélik, hogy így tutira megkapják a schengeni vízumot. Ezért vezették be sok helyen a konferencia díjat, aki befizeti annak küldik a meghívó levelet. aztán a pénzt vagy lelakja vagy le -eszi vagy akármi.
A legmókásabb történet ezek közül amikor egy pakisztáni ” állítólagos” újságiró férfi aki a Pázmány Péter egyetem által szervezett Keresztényi élet mint válasz a női szerepek változására a XXI században..konferenciára jelentkezve kért egy éves schengeni vízumot. ( de volt amikor 15 db a medresszéből éppen kikerült fiú jelentkezett a “Keresztény családi élet és háztartás” szabadegyetemre Debrecenbe.)

A dél afrikai sztori érdekesebb. A schengeni vízum egyik feltétele, hogy rendelkezz schengenen belüli érvényes szállásfoglalással.
Ez úgy nézz ki, hogy megrendeled a szállást de sokszor a megrendelő nem fizeti ki, mert várja, hogy megkapja a vízumot. A szálloda azonban csak egy ideig tartja a foglalást, és ha nincs kifizetve akkor lemondja. Innentől kezdve viszont nem lehet a vízumot kiadni mert egy felétele hiányzik.
Ez történt itt is. A schengeni vízum feltételek egy teljes A/4 oldalt tesznek ki és egyetlen egynek a hiánya esetén sem kapható meg a vízum. Ezen kívül a konzulnak interjút is kell készíteni a vízumkérelmezővel és ha az interjú során úgy találja, hogy a papirok rendben vannak de az intejrú alany egy senkiházi hazudozós megbízhatatlan személy akkor is megtagadhatja a vízum kiadását.
A vízumot ilyen esetben valóban visszavonják, persze nem a képen látható átfirkálással, hanem egy jól olvasható pecséttel. Vörös nagy betűkkel ékes angol és magyar nyelven, hogy “Vízum visszavonva” és a konzul aláírja. dátumozza stb.
Egyébként meg fasság, hogy a kenyai meg a dél afrikai kérelmező azért nem kapott vízumot mert feketék. Ott a vízumkérelmezők 99.9 % -a fekete. ( érthető okokból ) 🙂

Egy korábbi kérdésre válaszolva a profi magyar nagykövetek aránya kb 90 % – a többi nem karrier diplomata. De minden nem profi nagykövet mellett ott van legalább egy hivatásos ” chargés d’affaires ( magyarúl hülyébben hangzik: első beosztott ” ) Ha a nem profi nagykövetnek csepp esze is van , akkor hagyja szépen a sarzsét dógozni maga helyett.Ő meg eljár golfozni teniszezni, csajozni ( fiúzni mert női nagykövet is van) és csak a fogadásokon villantja meg magát.Persze ha a hülyesége még szorgalommal is párosul az gáz.. abból vannak a Népszabis Indexes, Origós, Mandíneres stb cikkek ezért mindenkiben az marad meg inkább.

 21. professzorpizka — 2016-06-18 23:40 

@flashbang52:
A konferenciát szervező European AIDS Treatment Group szerint mindhárom kérelmező a konferenciára magas színvonalú tudományos közleményt adott le, meghívólevelet kapott.

A ruandai kérelmező a konferencia utánra kapott vízumot.
A kenyai kérelmező hölgy kérelmére nem válaszoltak.
A dél-afrikai szállásával nem tudom mi volt a helyzet, a közlemény szerint felmutatta a visszaútra szóló repjegyét.

Az ügyvivőt ne keverjük az első beosztottal szerintem.

 22. quercus — 2016-06-19 17:22 

@flashbang52:

A szappanopera producer az profi nagykövet?

 23. panamajack — 2016-06-19 19:10 

@quercus: Nyilván nem. Itt jön be az, hogy:

“De minden nem profi nagykövet mellett ott van legalább egy hivatásos első beosztott”

 24. quercus — 2016-06-19 19:18 

@panamajack:

Értem. De ugye azzal sincs baj, ha valakiből azért lesz nagykövet, mert megzsírozta a nyertes idióta amcsi elnök kampányát. Ez ugye lobbi.
De. Ha a patás zOrbán nevez ki valamely havert nagykövetnek, na az korrupció. Világos.

Jut eszembe. A német pénzügyminiszter vérfrissítős kijelentésből nem lesz poszt?

 25. untermensch4 — 2016-06-19 19:35 

@quercus: Elvileg az amcsi politikai rendszerben a lobbizás jól be van járatva, ki van egyensúlyozva a dolog. Bizonyos ilyen dolgok nálunk ahol elvileg üvegzsebek meg érdekes párt/kampányfinanszírozási törvények vannak, korrupció (lenne ha ugyanolyan nyíltan beszélnének róla mint amcsiéknál). Meg kissé mások az arányok. Ha a két felvetett nagykövet esetében a “mit ronthat, mit javíthat, mibe kerül ez nekünk” számolgatást nézzük, nem olyan mellékes tétel számunkra egy-egy nagykövetünk. Az összehasonlításod akkor lenne “egál” ha egy-egy amerikai tagállam kormányzója juttatná be a haverját usa-nagykövetnek.

 26. quercus — 2016-06-19 19:47 

@untermensch4:

Érdekes, bár kicsit nehezem követhető gondolatmenet. Ha megengeded lefordítom a magam “favágó világára”

Tehát. Ha a jól bejáratott, kiegyensúlyozott korrupciót az amcsik prezentálják, akkor azzal nincs gond. Az lobbi, az tiszta ügy.
Ha ugyan ezt mondjuk Magyarországon lépik meg, az nem lobbi, hanem zsír korrupció.
Hiába, az ember holtáig tanul.
Én buta fejjel eddig azt hittem, a patkánynak hiába mondom, hogy cicukám-cicukám, az attól még patkány marad.
Tévedtem. Az ugyanis, mint most megtanultam, attól függ, hogy hol mondom.

 27. quercus — 2016-06-19 20:18 

“Mi ehhez képest a valóság? A kutatók arra jutottak, hogy az amerikai demokrácia nemhogy nem tökéletes, de egy törvénytervezet elfogadására semmiféle hatása nem volt annak, hogy az emberek mit akartak. A legtámogatottabb javaslatnak tehát éppen annyi esélye volt arra, hogy megvalósul, mint a legkevésbé népszerűnek.

Hogy akkor mégis mi alapján döntenek a törvényhozók? Nem egyszerűen a saját fejük után mennek, a leírtak ugyanis csak az amerikai társadalom 90 százalékára vonatkoznak. A legjobban kereső 10 százalék esetében, akik megengedhetik maguknak politikai érdekeik érvényesítését, azt láthatjuk, hogy elképzeléseik és azok megvalósulásának esélye már sokkal közelebb áll egymáshoz. Ez pedig nem csupán azt jelenti, hogy a társadalmi elit nagy valószínűséggel eléri, amit akar, de egyben azt is, hogy meg tudja hiúsítani a neki nem tetsző ötleteket, bármilyen legyen annak támogatottsága.

Ennek pedig egyetlen oka, hogy a lobbirendszeren keresztül az Egyesült Államokban lényegében véve törvényes a korrupció – állítja a represent.us. Hiszen mit is jelent a lobbizás? Az amerikai korrupcióellenes szervezet szerint azt, hogy a vállalatok legálisan pénzt ajánlhatnak fel a politikusok kampányaihoz, illetve jól fizető állásokat is biztosíthatnak a számukra, amit a törvényhozók, szintén teljesen legálisan, az érdekeiket szolgáló törvények megszavazásával hálálnak meg anélkül, hogy olykor pontosan tudnák, miről is döntenek.

Ezen a módon az elmúlt öt évben a kétszáz politikailag legaktívabb amerikai cég 5,8 milliárd dollárt költött arra, hogy befolyásolja az amerikai kormányt. Azt pedig, hogy a lobbi mennyire jó üzlet, jól mutatja, hogy ugyanez a kétszáz cég 4400 milliárd dollárt kapott vissza valamilyen formában az adófizetők pénzéből – figyelmeztet a represent.us, kiemelve, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa.”

Más:

http://www.magyardiplo.hu/index.php/archivum/2015-januar/194-2015-majus/1889-kenyelmes-brusszeli-papucsok

 28. panamajack — 2016-06-19 20:20 

@quercus: A lényeg a következő: amennyiben van egy profi diplomáciai testület, aki a nagykövet keze alá dolgozik, és ez utóbbi HALLGAT is rájuk, akkor nem nagy gond, ha a nagykövet politikai kinevezett amatőr. Ellenkező esetben meg igen.

 29. untermensch4 — 2016-06-19 21:20 

@quercus: Egy nőnek (aki ember) egy nőstény csuklyás patkány sokkal jobb háziállat mint egy macska.
Félre ne értsd, nem tartom jónak az amcsi lobbirendszert, tényleg törvényesített korrupció. Sőt, a lobbi + kétpártrendszer sztem a frakciózás + egypártrendszer rugalmasabb verziója. Az észrevételem arra vonatkozik hogy a jogrendszerek/választási rendszerek közt különbség van. A jog felől ez ahhoz hasonló mint hogy az usa-ban van “szövetségi bűntény” de ennek a logikája nem súlyosság szerint alakul. Ugyanígy más a szemlélete a korrupciónak.
Az pedig hogy ezt így (27.komment), simán az arcába lehet tolni a t.választóknak, ahhoz a paradoxonhoz adalék hogy a szavazáshoz való jog (választójog) nem jár együtt a hozzá szükséges szellemi képességekkel.

 30. untermensch4 — 2016-06-19 21:48 

@panamajack: A korrupciónak a korrupcióra vonatkozó része miatt eszembe jutott az az idézet hogy: “Ha az emberek rájönnek hogy pénzt szavazhatnak meg maguknak, az a köztársaság végét jelenti.” Ha másoknak szavazhatnak meg azok pedig adhatnak nekik, sztem az is.
Egyre kevésbé értem hogy miért olyan nemkívánatos a platón-i, filozófusok vezette állam. Mármint miben lenne rosszabb mint a korrumpálható demokrácia?

 31. flashbang52 — 2016-06-19 22:50 

@professzorpizka:

Mindig az első beosztott az ügyvivő. ( nálunk) Külföldi nyelven történő bemutatkozásnál ( és a névjegykártyákon is az első beoszottnál a charge.. ,,,szerepel, úgyhogy szó sincs keveredésről. Ahol a nagykövet politikai kinevezett ott az első beosztott általában olyan ember aki korábban már szolgált valahol nagykövetként. Szóval ritkaság, ha nincs legalább egy profi a vezetésben. ( a profi alatt most nem a minőséget, hanem a szakmaiságot értem) Nem állítom, hogy a KKM a tökéletesség mintaképe, de az eléggé egyoldalú megközelítés, hogy minden magyar nagykövetségen csak agyatlan fidesz aparatcsikok dolgoznak. A konzuli szekció meg egyáltalán nem népszerű a parlamenti pártok tagjai körében, mert ott még dolgozni is kell ( sokat)

A ruandai kérelmező vízumát a belga követség adta ki mivel ott nincs magyar nagykövetség,, hogy miért adták ki késve azt ők tudják. A BÁH időben jelezte, hogy OK a dolog

A kenyai csaj kérelméhez nincs csatolva meghívó levél és a csatolt papirokból is csak annyi derül ki hogy emberjogi aktivista ( hogy jön ez az AIDS hez nem tudom) ez azért elég messze van a tudományos kutatótól. Az megint csak hamis állítás, hogy a kenyai magyar nagykövetséggel, csak emailben lehet kommunikálni. Heti két alkalommal van konzuli fogadó nap amikor be lehet menni személyesen is, sőt a konzulnak kötelező személyes interjút is készítenie a vízum kérelmezővel. Úgyhogy ha nekem annyira fontos, hogy aktivistaként elmenjek Budapestre akkor 32 más módon is tudom cseszegetni a követséget, hogy mi van már a vizumommal.
Itt van a kenyai követség honlapjának linkje, hogyan lehet vízumot igényelni.( külön rész foglalkozik a konferencia vízumokkal)

http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/KE/en/en_Konzuliinfo/visa_for_hungary.htm

Dél afrika Ahogy írtam ha a schengeni X+1 feltételből egy is hibázik ugrik a vízum. Hiába van visszafelé jegye ha nincs pld érvényes szállásfoglalása. Ez nem magyar találmány ezt minden schengeni vízumkiadó ország így csinálja. De ha minden klappol a konzul vagy a BÁH akkor is mondhatja, hogy nyet.. Ami ellen természetesen fellebbezni lehet. Pld ez sehol nem szerepel, hogy döntés ellen fellebbezett volna.

Ez az egész cécó a rugjunk egyet mi is a KKM -en szépre sikerült példája. ( (Nem állítom, hogy nem érdemlik meg de ez eléggé erőltetett.)

27. quercus
Nem is tudtam, hogy Colin Bell magyar nagykövet, de sebaj még én is tanulok valami újat.

 32. panamajack — 2016-06-19 22:57 

@untermensch4: miből gondolod, hogy az nem lenne korrumpálható?

 33. untermensch4 — 2016-06-19 23:19 

@panamajack: Nem gondolom. A filozófus is ember tehát korrupt. Csak eszembe jutott hogy axiómaként szokás kezelni hogy a platon-i modell rettenetes és szörnyű lenne.
A saját “javítási” javaslatom továbbra is némi alkalmazott matematika betoldása a “szűk keresztmetszetekhez” ahol egyébként akkora a nyereségmaximalizálási lehetőség hogy a korrupció biztosan elfajul. Pl a politikai pluralizmus megóvása azzal lenne külön szerencsejáték nélkül javítható ha a különféle pártok töredékszázalékait a legtöbb szavazatot kapó egyfajta miniatűr “a győztes mindent visz”-jelleggel megkaphatja, alacsony parlamentbejutási küszöb és pont száz képviselői hely. Amiből annyi lészen betöltve ahány százaléka a választóknak méltóztatott szavazni.
Ez persze így elnagyolt, lehet hogy a matek sem stimmel és rögtön felvetődik a “stróman pártok” ötlete. Egy “félerős” köztársasági elnök közvetlen megválasztásánál viszont elég lenne egy forduló ha az első kettő vagy három helyen végzettek közül sorsolással töltenénk be a posztot.
Vmennyire a korrupció ellen hathatna úgy általában ha bizonyos hierarchikus szint feletti esetekre az alkotmánybírósághoz/hivatásos fegyveres testületekhez/orvosokhoz hasonlóan specializált, hivatástudatra és morálra kondicionált, kis létszámú szervezet lenne alkalmazva “jégcsákányőrség” vagy hasonló néven… 😉

 34. quercus — 2016-06-20 05:42 

@flashbang52:

Sehol nem írtam, hogy Bell asszony magyar nagykövet.
Ha tanulni akarsz, szívesen segítek
Például a hölgy neve nem Colin, mert az férfi név. A hölgy neve Colleen.

 35. professzorpizka — 2016-06-20 07:46 

@flashbang52: Nekem is vannak jól értesült gőzmozdonyhajtórúd-alsókenő ismerőseim, akiknek unokatestvéreinek első feleségeinek bácsikái hallottak dolgokat, de nem ennyire. Ha érted hogy mondom 🙂

 36. professzorpizka — 2016-06-20 14:37 

@quercus:
A kutatók elég régen megegyeztek abban, hogy az amerikai diplomácia nemhogy nem tökéletes, hanem egyenesen rossz. Az ismert aforizma szerint a demokrácia nem jó, de még nem találtak ki jobbat nála. A meritokrácia válsága is régi téma már.

Ugyanakkor az amerikai demokrácia élő demokrácia, amelyet pont a válsága bizonyít. Már 8 évvel ezelőtt is olyan elnököt választottak, aki azzal lépett fel, hogy sok mindent meg fog változtatni. Aztán sok mindent megváltoztatott, van amit előnyére, van amit hátrányára, más dolgokhoz meg nem nyúlt, pedig kellett volna.

És a mostani elnökválasztási kampányban is sok olyan jelölt indul, aki gyökeres változásokat ígér. Teljesen más megközelítésből, de Trump és Sanders is fordulatot hirdetett, Sanders pedig épp csak lemaradt a szokásosan az establishment figurájának tartott Clintontól. Ugyanakkor Clinton például meglebegtette a Fed reformját, pedig az Amerikában szent tehénnek számít.

A lobbisták túltengése időről-időre jelentkező probléma, amely ellenében hatnak mechanizmusok, legyen az egy radikálisabb elnökjelölt vagy valamilyen NGO mint pl a represent.us, Amerika majd kimozogja. Mellesleg ez a 5,8 milliárdért vett 4400 milliárd nekem sántít, mintha azzal nem számít, hogy ennek a pénznek egy része lobbisták nélkül is elmegy…

 37. quercus — 2016-06-20 19:54 

@professzorpizka:

Boccs, de nem fejtem ki a véleményem. Egyrészről nagyon kevés az időm, és ha az USA-ról van szó nem tudom magam visszafogni. Másrészről azért sem, mert tiszta szívemből utálom azt az országot.

 38. untermensch4 — 2016-06-20 20:41 

@quercus: “Másrészről azért sem, mert tiszta szívemből utálom azt az országot.”
Ez az érzelem mennyire fakad közvetlen, személyes tapasztalatokból, illetve mennyire tudnád úgy megindokolni hogy alkalmas legyen tudományos (esetleg érintőlegesen művészi de hangsúlyosan és nagyobbrészt tudományos) színvonalú társalgásra?

 39. professzorpizka — 2016-06-20 21:40 

@untermensch4: Magyarországon elég sokszor találkozm Amerika-utálattal. Majdnem olyan gyakran, mint Amerikában. Azt mondjuk nem tudom hogy lehet Amerikát en bloc utálni, az valójában kb 80 ország egyben. Vannak ott olyan falvak, amelyeknél Szabolcsban vannak sokkal-sokkal libsibb helyek például 🙂

 40. untermensch4 — 2016-06-20 22:21 

@professzorpizka: Van egy pszichológiai jelenség ami nagyjából arról szól hogy az aktuális legerősebb az “mumus”, minden rosszért felelős ami túl nagy és rossz és bizonytalan az eredete. Erre írta egyszer vki viccesen hogy pakisztán egyes elmaradottabb vidékein az aszályért még mindig a Brit Birodalom felelős… tájékozottabb világrészeken az USA a HAARP-pal (a HARP meg érdektelen pedig arra is lehetne komplett összeesküvéses sztorit kiagyalni).
Ez így ugyanaz mint amikor egy zs-kategória jellegű filmes biblia-adaptációban az antikrisztus a központosított európa vezetőjeként kezdi kiépíteni világhatalmát. “Messziföld-fóbia”, jóval az internet előtt még a térképen voltak a távoli tájakra bizarr élőlények rajzolva.
“Vannak ott olyan falvak, amelyeknél Szabolcsban vannak sokkal-sokkal libsibb helyek például”
Szex 14 éves kortól, alkoholivási és választójog 18-tól… eleve viszonylag libsik vagyunk az usákokhoz képest. Bár a kubai szivar törvényes elpöfékelésének lehetőségét pont elcserélném egy colorado-i népszavazásra… 😉

 41. professzorpizka — 2016-06-21 08:29 

@untermensch4: Valójában a guatemalai vagy dominikai szivar pont ugyanolyan büdös mint a kubai, csak a hájp megy a kubai körül.

Alapvetően annyira nem értek az amerikai helyzethez, hogy posztot írjak róla (még akkor sem, ha az átlag amerikáról posztolók egy jó részénél jobban) de mindenképp érdekes látni ami ott történik.

Az érett huszadik század vége zajlik ott is, és felmerülnek az egész világon felmerülő pénzelit vs. politikai elit kérdések, rengeteg helyi fűszerrel.

 42. heizer — 2016-06-22 09:22 

@professzorpizka: Most akkor jó lenne tudni, hogy a Te vagy flashbang bennfentesnek tűnő információi az igazak e?

Az, hogy a magyar közigazgatás szarul működik ettől még tény marad, csak az nem világos, hogy akkor most ez egy gyenge lábakon álló kommunikációs roham a kormány ellen, vagy tényleg ekkora szarrágás megy odafönt. A dolog szerintem nagyon nem mindegy.

 43. Ősmágus — 2016-06-22 10:13 

@heizer:
Ez engem is érdekelne.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.