Kár a gőzért, avagy szaggatott gondolatok a PISA tesztről

Posted on 2016-12-07 by professzorpizka

A varázsló áll a bambusznádból és falevelekből összerótt repülő mellett. A repülő pont úgy néz ki, mint a repülő, amelyiken John érkezett. John, aki egyszer majd újra eljön. A varázsló brummog, durrog. Jó hallású ember, simán tudja utánozni egy Pratt and Whitney Double Wasp csillagmotor hangját. Csak nem érti mitől működik. Pedig apja, az előző sámán, aki szintén nagyon jó hallású ember, hangról-hangra megtanította neki az összes durranást és berregést. Egy jó fülű szerelő simán meg tudja mondani a gyújtási sorrendet is az énekből. Szerelő, aki értené is, hogy mitől durran a motor, sajnos nincs a törzsben. Ezért találta ki még a sámán apja, hogy majd John visszajön és beindítja a gépet. Addig is minden évben a termés 10%-a a sámáné.

2006, a jogi kar dísztermében állok, nevetséges, kölcsönzött betmenjelmezben, nevetséges kalapban és kesztyűben. Nota bene, ezek a kevésbé nevetséges dolgok a helyen. Nem sokkal korábban, jeles átlagú egyetemi tanulmányok, majd mindenféle magánéleti okokból bekövetkezett összeomlás után nagy nehezen bemagoltam és visszabüfögtem a kor jogszabályait, kettesre. Az, hogy értem-e őket, senkit sem érdekelt. Az államvizsgám magyar joganyagából (tehát az EU-jogot és a mindenféle nemzetközi egyezményeket leszámítva) egyetlen betű sincs hatályban.

2012, szakvizsgázom. Közben szereztem még egy diplomát, lehúztam majd’ öt évet ügyvédjelöltként. Egy tajtparaszt kolléga előtt ülök, akinek szemmel láthatóan kimaradt a reggeli feles, és ő szemmel láthatóan az a fajta, akinek ez a szemén látható. A gazdasági társaságokról szóló törvénnyel nyaggat, annak is az ügyvezetőnek adható felmentvényről szóló részletszabályairól. Megbuktat. Nem baj, egy hónappal később, immár a Gt-t nagyjából kívülről tudva, átmegyek. A Gt-t egy fél évvel később hatályon kívül helyezik, mert jön az új Ptk.

2015, egy ügyfelem felhív, hogy mi lenne, ha a gyereke néha eljönne hozzánk, mert joghallgató, és tanulna egy kicsit. Főz kávét. Pénzt nem kér. Hadd jöjjön. Kiderül, hogy rendkívül értelmes, semmit sem kell neki kétszer elmondani vagy elmagyarázni, sok jogszabályt is megtanult, ám zéró, azaz zéró rendszerezett ismeretanyagot adtak át neki a hazai jogi oktatás fellegvárában. Ezért aztán egy-egy akta rendberakása vagy szerződés lediktálása hosszas magyarázatokba torkollik (nem mintha bánnám, imádok magyarázni) a szolgáltatások fajtáiról, birtok és tulajdon különbségéről, dologi és kötelmi igényekről, a szerződéses akarat kinyilvánításáról, hatályról és érvényességről.

Ezeket ő mind tanulta, de lóg a levegőben, senki nem mondta el neki, melyik mire való. Ilyenkor eszembe jut, hogy 30 bőven elmúltam, mikor azért, mert szégyelltem, hogy nem tudom, utánaolvastam, hogy mi a szinusz és a koszinusz. Egyébként jelesre érettségiztem matematikából, egy jónevű gimnáziumban. Ráadásul, a természet fura ajándékaként, szinte minden sorra emlékszem gimnáziumi tankönyveimből, tudom mi az Avogadro-szám és a Boltzmann-állandó, holott, mint az a fentiekből látszik, nem lettem se vegyész, se fizikus, se mérnök.

De, az általános iskolától egészen a háromdiplomás értelmiségi létig, kivétel volt az, amikor gondolkodni és rendszerezni tanultunk. Mint viszonylag híres „versenyistálló” iskolák egykori növendéke, országos tanulmányi versenyek rendszeres döntőse, néha győztese mondom, hogy ez már 25 éve, amikor a régi szép időkben én általános iskolás voltam, ez már akkor is ordas kamu volt.

Saját magához mérte magát a rendszer, országszerte volt világhírű. Elevenen él a z emlékemben, a kísérleti technikaóra (mármint rajtunk próbáltak ki egy új tankönyvet) amelyen a „Fritu” háztartási olajsütő (gyártja a Interplazmatron Vállalat Mucsajröcsögei Üzeme) részeit tanultuk. Akkoriban nekünk egy DeLonghi mintájú, forgókosaras, programkapcsolós olajsütőnk volt. Nem azért, mert akkora burzsujok voltunk (na, jó, kicsit de) hanem mert már évek óta lehetett ilyet kapni, amikor egy gyakorlóiskola, válogatott okostojásokból álló osztályából kiválogatott okostojás csoportjával elkezdték bemagoltatni a „Fritu” háztartási olajsütő berendezés részeit.

Ez már akkor is ordas kamu volt, amikor a tanárokat még hagyták dolgozni, és a gyerek kezébe nyomhattak könyveket. Ezek a tanárok aztán szépen lassan nyugdíjba mentek és jött a kontraszelekció.

Sose értettem, hogy mi lesz az egyetemen a sok üres tekintetű kollégával, aki ül halálsápadtan az ajtó előtt, vizsgára várva, és a tételeket recitálja, ám egy mukkot sem ért belőle. Mi lenne, mi lenne, hát ügyvéd, ügyész, bíró, miniszter. Ennyi ésszel. Tudom, csúnya dolog ilyet leírni, de mégis mit tehetnék. Ja igen, azt, hogy nem írom le, hiszen ha nem írjuk le, akkor nincs.

A nyolcvanas évek ordas kamuja eljutott odáig, hogy ő csinál politikát. Végülis nem kéne rá haragudni, ahogy a csecsemőre se haragszik az ember, csak azért mert a csecsemő becsinál. Nem tud mást.

Ezek se tudnak mást. És tök mindegy, hogy vallásos szirupot öntenek a nemtudásra vagy technokratát. Ezt tanulták, ezt tudják.

Amikor 1986-ban összeomlott az ugyanilyen „világszínvonalú” futballunk, elkezdték, központi rendeletre a futballistákat körbe-körbe futtatni a pályán, mert attól majd jobban fut a meccsen. Aztán csodálkoztak, hogy nem.

Most is ez van. Még hat óra matek, még 270 egyenlet a sárgacsíkos feladatgyűjteményből. Erkölcstan, öt testnevelés óra. Még gőzt, még gőzt, mert nem gyorsulunk. Ja, nincs a mozdonynak kereke. Nem baj. Még gőzt, még gőzt.

Kár a gőzért. Kár azért a sok gyerekért.

64 hozzászólás

1. norniron — 2016-12-07 11:46

Tisztelt kolléga!
Én 1 évvel Ön után járultam glaszékesztyűben a karóra tűzött szamovárhoz, igaz én az ELTE dísztermében.
És mostanában kezdtem el szakvizsgázni, mert 7 év közbeszerzés után úgy gondoltam, megpróbálom. Eddig egy van meg, ellenben a polgári jog – GT – PP-ből sikeresen megbuktam egy hónapja. Én is szembesültem azzal, hogy nemhogy az egyetemi tananyagnak, de a szakvizsgának sincs semmi értelme, ezzel az erővel elszavalhatnánk a Toldi-trilógiát, vagy végigfuttathatnának minket egy akadálypályán, éppolyan adekvát felmérése lenne annak, hogy ki milyen jogász (egyébként legnagyobb örömömre nemrég fogadta el szeretett Országgyűlésünk az új Pp.-t, de az szerencsére csak 2018. január 01.-én lép hatályba, addig csak levizsgázom a régiből).
Semmi kapcsolatban nincsen a mai valósággal az, hogy a szakvizsgán az államvizsga anyagának 3-4-szeresét dolgozó emberek nyakába zúdítsák, és azt fejből visszaböfögtessék velünk, mint hülyegyerekkel az anyámtyúkját.
Ami azt illeti, amikor közbeszerzési joggal foglalkozom, akkor sem séróból vágom a dolgokat, amit véletlenül fejből tudok, azt sem bemagolás útján sajátítottam el, hanem a folyamatos alkalmazás során egyszerűen tudom, hogy ebben a jogszabályhelyben mi van. Hiába van „felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói” jogosultságom, hozzá a kis pecséttel meg írok szakcikkeket, meg adok tanácsokat, meg veszek részt mindenféle jogalkotói háttérmunkában, azaz összefoglalva valószínűleg értek hozzá, sosem úgy ülök le valamilyen munkához, hogy kívülről tudom, hanem meg van nyitva előttem a gépen a jogtár, meg a Közbeszerzési Szemle, meg a Kdb. határozatai között keresek online stb. És ha véletlenül mégis szóban kell megnyilatkoznom, akkor is legalább egy db (ronggyá olvasott) kinyomtatott közbeszerzési törvény van nálam. Ez a valóság. A szakvizsga pedig inkább egy beavatási rítus.

64 hozzászólás

Szólj hozzá