Benke László, ólomsúlyú szakácsvilágbajnok séf személye gasztronómiailag művelt körökben már régóta egyenlő a Gonosszal. Újabban az internet szélesebb közönsége is megismerte milyen az, amikor rákot és tintahalat pacsmagol bele krumplis lecsóba, vagy amikor az olasz konyhaművészet csúcsa a kecsapos pulyka-darálthússal készített tészta, krumplival, gépsonkával és tojással összesütve.
A reakciók érdekesek, és ami a fő, kiváló nyersanyagot jelentenek szociológiai megfigyelésekhez. Egyfelől feltűnnek a lelkes gasztrosznobok, akik a paprikás krumpli kifejezés hallatán keresztet vetnek és szegény paraszt lelki üdvéért vitatkoznak. Másrészt pedig feltűnnek a Laci bácsit, és az ő magyaros konyháját védők. Róluk szól ez a poszt.
Na de hogy jön ide a holokauszt? A holokauszt az egy feldolgozás alatt álló történelmi trauma, filmeket forgatnak róla. Felnagyítják, kicsinyítik, tagadják, kiforgatják, visszaforgatják, újraértelmezik, megélik, újraélik, megzenésítik, lecsendesítik, felfedezik, elfelejtik és újra felfedezik.
A holokauszt viszont, noha tagadhatatlanul a legsúlyosabb a XX. század közepének traumái között, korántsem az egyetlen. Ha csak 1940-1950 közötti időszakot nézzük át felületes szemmel, és teljesen kizárjuk a zsidókat ért megpróbáltatásokat, akkor is látni fogunk kétszázezer vágóhídra hajtott embert (2. magyar hadsereg), kényszermunkára hurcolt százezret (málenkij robot), lakosságcserével földönfutóvá tett tízezreket, egy szál batyuval elzavart svábokat, a prérire kitelepített kulákokat és hasonlókat.
Ezek a traumák nem kibeszélve lettek, hanem az általuk okozott feszültség ötvenhatban erőszakba torkollott, és aztán Kádár új kiegyezése fedte el őket, de mint egy rosszul kezelt seb, ezek a fedőkötés alatt tovább gennyedtek.
Fekete János idézi fel azt a beszélgetést Kádárral, amikor javasolta neki, hogy tegyék konvertibilissé a forintot (mindezt valamikor a hetvenes években) amely okozna rövid távon inflációt és életszínvonal-csökkenést, ám már középtávon (öt-tíz éves távlatban) is a béketábor vezető országává tenné Magyarországot.
Fekete elképzelése teljesen racionális volt, hiszen az olajválság után volt lendület az iparban mindenütt (cserélték a nem takarékos dolgokat takarékosakra) az olajdollárok elindultak világgá, jól fizető befektetési lehetőséget keresve, az expandáló német, olasz és francia ipar kereste a terjeszkedési lehetőséget. (ha jobban belegondolunk, Orbán mostani gazdaságpolitikája pontosan erre a negyven évvel ezelőtti elképzelésre mutat vissza: konvertibilis és gyenge magyar fizetőeszköz az erős némettel szemben, és keletre terjeszkedni akaró német ipar. De Fekete Jánost továbbra is illik gyűlölni. Én bármikor adok pénzt, ha valaki egyszer emléktáblát vagy mellszobrot akarna neki csinálni…)
Kádár válasza a maga helyzetében szintén teljesen racionális volt: Fekete elvtárs, a magyar mindent elveszített 1921-ben, mindent elveszített 1946-ban, még egyszer nem fogja mindenét elveszíteni!
Kádár pontosan tudta, hogy uralma többek között azon alapul, hogy a magyarság már a század derekára belefáradt a XX. századba. A polgárság kiirtása és elűzése, a vérveszteség, a kommunista és fasiszta diktatúrák, a trianoni tragédia az egyén sorsát is a folyamatos újrakezdések folyamatává tették.
Ráadásul a világháború előtti boldog és kevésbé boldog békeidők magyar társadalmát is kirívó egyenlőtlenség jellemezte. A világháború után pedig a gazdag és művelt, polgárosult társadalmi rétegek nagyon nagy része pusztult vagy menekült el.
Kádár a kis magyar megváltóként hozta el a szegény embernek azt az ígéretet, hogy nem kell többször újrakezdeni. Mostmár minden rendben lesz. Lesz hús, zsír, liszt, tej. Az ötvenes években feltalált magyar konyhához el kell olvasni Örkényt és Móriczot.
A sok paprikás rántás, a bőséges, zsíros-tejfölös szósz a szegény ember álma. A szegény embert ezért bántani nem szabad.
A Kádár-korszak konyhájában azt rajongjuk körbe, szinte vallásos tisztelettel, hogy vége a hét szűk esztendőnek. Van hús, van zsír, van liszt, van tej. Rakott krumpli, tucatnyi tojásból. Kolbásszal.
Az ennél finomabb konyha az az egyéni kezdeményezés művészete, amely a diktatúrákban a fő-fő eretnekség. Ezért volt kőbe vésve a Venesz-könyv és a benne foglalt bőséges és laktató ételek.
A Kádár-korszak gasztronómiája nem gasztronómia, hanem népélelmezés.
Laci bácsira persze kell haragudni, mert amit a hozzávalókkal művel, azt rossz nézni. De meg kell értenünk: ahol ő főzni tanult, ott mindenből sokat, és laktatót kellett főzni, és a kánontól eltérést büntették.
Otthagyni a sajtos-krumplis-tojásos spagettitorta világát annyi, mint példát venni a zsidókról, és nekünk is feldolgozni a XX. századi traumáinkat. Botorság azt hinni, hogy megúszhatjuk. Csak közöttünk nem a depresszió fog addig pusztítani, mint a zsidóknál, hanem a szívinfarktus meg a gyomorrák…
26 hozzászólás
1. norniron — 2017-01-18 09:43
Szerintem a gasztronómia fontos eleme a kísérletezés. Miért ne lehetne megpróbálni rákot és tintahalat tenni a krumplis lecsóba, vagy dobozos ketchuppal, leveskockával, gépsonkával kísérletezni? Akár még valami jó is kisülhet belőle, persze nyilván egy működőképes eredményre jut legalább 10 selejt. A Pop-artnak is az volt a lényege, hogy Warholék összeguberáltak mindenféle szemet, és kiderült, hogy abból is lehet képzőművészetet csinálni, autóbontóból kihalászott roncsokból is lehet szobrot hegeszteni, mára ez már vita nélkül „elismert” és „értéket képviselő” művészet. Miért ne lehetne ez járható út a gasztronómiában. Persze Laci bácsi egy kicsit slampos és közönséges, de az úttörők dolga mindig nehéz, és ritkán kapják meg az elismerést 🙂
Jut eszembe, apám szokta csinálni, hogy a 8 literes fazékban főz magának vasárnap este paprikás krumplit, és aztán egész héten azt eszi, és rendkívül meg van elégedve magával, hiszen megoldotta 1 hétre a táplálkozási szükségleteit 🙂
2. panamajack — 2017-01-18 10:25
@norniron: Laci bácsi nem kísérletezik, hanem mindig ugyanazt főzi, függetlenül az étel nevétől vagy a hozzávalóktól. A kecsöpös bolognai spagettinek ugyanolyan íze lesz, mint a kecsöpös tintahal-szeleteknek. Kecsöpíze. Ez nem művészet, hanem kontárkodás. Laci bácsi pedig nem úttörő, hanem utóvéd.
3. panamajack — 2017-01-18 10:26
Amúgy a poszt címe lehetne inkább „Laci bácsi és a kannibál holokauszt”… 🙂
4. stoppos — 2017-01-18 11:26
@norniron: Én, aki utálok gyakran kicst főzni, teljesen meg tudom érteni a papád. Mondjuk egy hétig nem bírom enni, de két napig tuti.
5. escargot — 2017-01-18 11:41
Néhány – főleg még több(féle) és kicsit drágább plusz alapanyag hozzáadásával készült – étellel meg még az idelátogató imperialistáknak is meg lehetett mutatni, hogy milyen jól élünk, hogy dübörög a szocialista gazdaság építése.
6. hadrian77 — 2017-01-18 12:07
Ha bemegy az ember egy üzemi étkezdébe vagy annak minősülő helyre, ott biztos, hogy a húsleves és a rántott hús fogy a legjobban és mindig. Ha van kitéve tartár egy tálban, abból mindenki tesz a tányérja mellé egy jó nagy kanállal, teljesen mindegy milyen ételt eszik. Az az étterem marad fenn, ahol olcsón adnak sokat. Lakjon jól négy ember az adagokból és a hazavitt maradékból másnap újra. Ez egy ilyen dolog. Németországban is hasonló mintázat van az átlagpolgár étkezésében, csak az ételek mások.
7. heizer — 2017-01-18 12:23
Valaki fejtse már ki kicsit részletesebben mit jelent ez, konkrétan:
„nekünk is feldolgozni a XX. századi traumáinkat.”
Hova jutunk el ha feldolgoztuk? Mikor van az az állapot amikor már fel van dolgozva? Milyen ez az állapot, és mik a következményei ennek társadalmi és állampolgári, történészi meg politikai szinten vagy kontextusban?
Mert ezt én már kisgyerek fejjel is hallottam és olvastam a rendszerváltáskor, és még most is rendszeresen ezt hányják a szememre? De ez végül is mi?
Mert azt is mondták a rendszerváltáskor hogy el fogjuk érni az osztrák életszínvonalat! Az egy jól belőhető valami, le lehet mérni, hogy még nem értük el! (Ez a cél, ez lehet az eszköz, ennyi erőforrás kell hozzá! Mivel a célt néha leszartuk, a nem megfelelő eszközöket használtuk és az erőforrásainkat másra fordítottuk, vagy nem volt elég, ezért nem sikerült.)
De ez a feldolgozás dolog ez egyszerűen kiborít! Mi a franc a cél egyáltalán!
8. professzorpizka — 2017-01-18 12:32
@heizer: Igen, ez elég absztrakt probléma. És lehet, hogy ötven-nyolcvan évvel ezelőtti dolgoknál lehetetlen is. Leginkább az elhallgatás abbahagyását jelenti számomra, és kemény vitákat. Egy csomó ötven-nyolcvan évvel ezelőtti dolognál a gyomorsav és epe felbüfögése indul meg, vagy nem beszélünk róla. Kik voltak a nyilasok és mit csináltak. Kik seperték a padlást pár évvel utánuk. Miért csinálták? Hogy csinálták? Kivel csinálták?
Ezeket egyszerűen betemettük.
9. bezdedi — 2017-01-18 13:13
@professzorpizka:
Tételesen nem túl sok példát látunk magunk körül a világban arra, hogy alaposan kibeszélnék a nemzeti problémákat az egykor szemben álló felek, avagy utódaik, avagy a sértettek, avagy a győztesek, avagy akárkik. Sokkal inkább tapasztalható az, hogy bármilyen jó a szándék a kibeszélésre, az rögvest megindítja a címkézés és ledorongolás csodálatosan bevált és működő gépezetét. Így aztán egy-két próbálkozás után abba is marad az igyekezet, hiszen ki az, aki önként és dalolva odaáll, hogy beverjék a fejét. Nem azt mondom, hogy ez jó, nem azt mondom, hogy ez követendő, csupán az állapotot rögzítem. Nagyon nagy alázat kell ahhoz mindenkiben, hogy hajlandó legyen érdemi beszélgetést folytatni. Sajnos elenyésző azok száma, akik ilyenek. A hozzászólások is többségükben kinyilatkoztatások (talán ez is…)
10. heizer — 2017-01-18 13:32
@bezdedi:
Ebben az országban ahol a vitakultúra nem létezik ez elég nehéz lesz. Egyébként meg rengeteg érdekes anyag van olyan helyeken amit a kutya nem olvas (pl. Rubicon), és elég durván tisztáznak tévhiteket és rombolnak vagy építenek legendákat a történészeink, szerintem ebben nincs probléma. Persze a véleményfomálók meg a politikusok se olvassák, így aztán ők meg terjesztik és építik azokat tévhiteket és legendákat amiket nem kéne, mert konkrétan nem úgy vannak. És a történelmi tényeken kívül még mindig ott van egy adott tett megítélése, az egyrészt-másrészt viták, amikből mindenki azt nyomja el vagy hangsúlyozza ki ami számára megfelelő vagy éppen nem. Vagy egyszerűen éppen azt, ami a saját erkölcsi értékrendje szerint a helyes lenne.
Ez abból is fakad, hogy egyáltalán a történelmünk iszonyat komplex a 20. században (de előtte is). Középszerű történelmi alakok ellentmondásos cselekedeteit kellene konszenzusra juttatnunk, a nagy kelet-európai túlélni vagy tisztességesnek maradni, kitartani a sokakért vagy feláldozni a keveseket, beolvadni vagy megmaradni, elnyomni vagy felszabadítani, gyarapodni vagy szabadnak lenni, nácikkal vagy komcsikkal kollaborálni (azért, hogy legalább az egyik ne taposson el, mikor mindkettő el akar)
relációk között.
Lásd pl: „Kik seperték a padlást pár évvel utánuk.” Hát ugye az értelmi szerző Nagy Imre.
Ezt szerintem nem lehet úgy feldolgozni, mint a holokausztot, amelynek a közös kiindulópontja van.
11. slashtmp — 2017-01-18 14:00
@heizer: „Mikor van az az állapot amikor már fel van dolgozva? ”
Például most, hogy Závada megírta a Természetes fényt. Miután elolvastam, úgy gondolom számomra a magyar XX. század fel van dolgozva.
12. norniron — 2017-01-18 14:09
@heizer:
A padláslesöprés értelmi szerzője nem Nagy Imre, hanem Maximilien de Robespierre és Louis Antoine de Saint-Just volt. 😉
13. heizer — 2017-01-18 14:31
@slashtmp: Ez a Te egyéni szinted, ez rendben van, valószínűleg sokan vannak ezzel így, nem feltétlenül azért mert ismerik a történelmet, vagy elmélyültek a korszakról szóló irodalomban.
De mit jelent ez közösségi-társadalmi értelemben?
Egyébként ismerve a magyar vitakultúrát egy ilyen „vitassuk meg a 20. századunkat ” című össznépi kezdeményezés olyan szinten diverzifikálná és agresszivizálná a közéletünket, hogy csuda.
14. tudi — 2017-01-18 17:47
Laci bácsi konyháját én ritkán nézem, mondjuk vannak az öregnek jó kajái is, de ritkán, nekem a körítéssel van bajom, a főzés alatt hallható zene engemet egy random magyaroschg csárdára emlékeztet. Az ízőrzők mondjuk kedvencem, mert ott ha figyelmes az ember láthatja, hogy mennyire multikulti is kishazánk. Jó ott sem éppen mindig vegán meg paleo ételek készülnek. Az paprikás krumpli nálunk olyan havi egyszer elő szokott fordulni, mikor drága anyám alkotói válságba kerül és nem tud jobbat kitalálni, a másik ilyen a hurka. A felsorolt kajaszörnnyel sem tudom mi a baj, a hűtőben maradt maradékok eltüntetésére kiválóan alkalmas, meg koleszos kajának a hó vége felé.
15. slashtmp — 2017-01-19 02:49
@heizer: Azt hiszem, valami olyasmit jelentene, hogy a többség nem gondolja sem azt, hogy a magyar az bűnös nemzet meg azt sem, hogy a nemzet minden baja valami külső ármánykodás eredménye, hanem elfogadja, hogy voltak jobb meg rosszabb korszakok, vannak szar emberek meg jó emberek, sőt, olyan is van, hogy ugyanaz az ember egyszer ilyen, másszor meg olyan.
16. professzorpizka — 2017-01-19 07:43
@tudi: Annak tökéletes, én is ettem már sokszor löncshúsos-kecsapos tésztát, csak nem hívtam gasztronómiának 🙂
17. rammjaeger — 2017-01-19 10:49
@heizer:
A tettek többet számítanak, mint a szavak. Ha a múlt traumatizáló, vagy egyszerűen kényelmetlen, akkor szerintem nem kibeszéléssel kell feldolgozni, hanem azzal, hogy megtagadjuk, lezárjuk, és túllépünk rajta. Kb. ahogy a britek csinálták 1945 után azzal, hogy elengedték a gyarmatokat, és megtagadták a társadalmi normákat és identitást, ami a birodalmisághoz kötődött.
18. professzorpizka — 2017-01-19 14:44
@rammjaeger: Megtagadták? A mai napig birodalomnak képzelik magukat, ennek folyományaként épp szeppukut követnek el 🙂
19. untermensch4 — 2017-01-20 18:36
@heizer: A feldolgozás célja sztem az lenne hogy a lehető legobjektívebben lássuk a múltunkat. Mosz ebből a szempontból ha a „magyar nemzet”-et személyként ábrázolnánk, a pszichológusok csodájára járnának.
Egy példa: dicső dolog hogy magyar tudósok csinálták az atombombát de egyébként egyúttal rohadt zsidók is.
Szálasi rajongói nem nagyon tudják hogy a németek azért őt választották itteni quisling-nek mert nem volt jobb… (ez volt a Rubicon-ban is…)
Holokauszt-ügyben meg, egy állam egyik legitimációs alappillére hogy megvédi a polgárait. Főleg a külső ellenségtől.
De egy pozitívabb hiányosság is hogy ne csak depizzünk, a lengyel-magyar barátság gyakorlati megnyilvánulásai a 2.vh-ban pont olyanok amikkel lehetne menőzni, de csak a lengyeek emlékeznek azokra az epizódokra. Mert itt olyanoknak kellene emlékezni akiknek kognitív disszonanciát okoz hogy azt a hősiességet sztárolják ami szembement a harmadik birodalommal.
20. infomernok — 2017-01-23 09:05
Volt receptoldalam és aktív résztvevője voltam egy 100.000 fős recept Facebook csoportnak. Na ott is az volt, ha csináltál valamit jó alapanyagokból, és megosztottad, kapott 2 lájkot. Ha szart csináltál, és megosztottad, kapott több ezer lájkot.
A „legmenőbb” receptem ott a tésztasaláta volt, amit anyós csinált meg, s felraktam. Kifőzött egy lavórnyi tésztát, persze nem al dente, hanem csirízre. Aztán fogott egy nagy adag coopos gépsonkát, felkockázta, hozzákeverte. Fogta a dobozos kukoricákat, s úgy cukros levestől ráöntötte. Ehhez nyomott még egy doboz coopos szar kecsapot és majonézt, majd talán még tejföl is ment bele. Jól elkeverte, s már lehetett is enni.
Ráadásul, amikor meg mertünk szólalni a csoportban, hogy a sok tészta, meg a sok zsír nem egészséges, akkor mi voltunk a szemetek, mert mi nem tudjuk, hogy milyen X forintból élni. Meg, hogy ők nem engedhetik meg maguknak ezt, meg azt.
21. infomernok — 2017-01-23 09:08
@norniron: Sajnos a paprikás krumpli nem oldja meg a táplálkozási szükségleteit. A krumpli semmit sem tartalmaz kb. csak keményítőt. Elég nehéz elmagyarázni ezt az idősebb generációnak, remélhetőleg a fiatalabbak már figyelnek az étkezésre.
22. munci — 2017-01-23 12:40
Möszjők!
Csak egy kis belevau engedelmetekkel.
Van egy kis problémám a receptekkel. Szeretek jókat és különlegeseket enni. De! Ne szóljuk le kapásból azokat, akiknek fenntartásaik vannak. Részben nem lehet minden nem pesti boltban és piacon az összes nem átlagos hozzávalót mindig megkapni. Részben drágábbak az így elkészített ételek és sajnos jó néhány embernek nincs pénze kísérletezni. Harmadrészt meg sokaknak nem opció a kellékeket esetleg áruló helyi bolt felkutatása (idő, pénz, stb)
Viszont sajnos az is igaz, hogy sok honfitársunk eléggé igénytelen a táplálkozására 🙁 Őket le lehet szólni. Le is kell.
Tisztelettel, Münci
23. komojtalan — 2017-01-23 13:53
Nem tudom miért lett most ekkora téma Laci bácsi, mindenhol róla olvasni. Meg a Bocuse d’or, stb… Ha a Michelin csillag, vagy Laci bácsi között kellene választani gondolkodás nélkül Laci bácsi. A kaja az ízekről szól, nem arról hogy néz ki, nálam másodlagos a kinézet. Persze kezd szenilis lenni, meg ő is meg akar felelni, ezért talál ki hülyeségeket – mert azokat is főz, főleg mostanában -, de általánosságban nem éhen akarok halni 70k -ért, hanem jót enni 3k -ért. De leginkább megfőzni 1k -ért. Azért aki bemutatott életében 500 kaját mi újat tudna mutatni még? Egy átlagos családban nem hiszem hogy 40-50 féle ételnél többet főznek, már az 500 is egy óriási szám, ezek után már csak libamájas tejbegríz marad, azt meg egye meg akinek 2 anyja van, viszont nem is erőltetném a szereplésem.
24. heizer — 2017-01-23 14:36
@komojtalan: A Michelin csillag jóval kevésbé szól a látványról, mint az ízről meg a textúrákról.
Sokat és jót enni pedig úgy is lehet nemsokér, ha közben nem ipari kész szarokat használsz hozzá. Nem kell semmiféle extra ilyen olyan biszbasz, szent jakab kagyló, meg három üzbég gránátalma leve hidegen sajtolva: nem használsz vegetát, mer van rendes zöldséged, a piros arany és kecsap bőven helyettesíthető paprikával és paradicsommal, veszel egy disznót vagy többet, és ha minden extra nélkül csak simán feldolgozod, van rendes húsod, zsírod amivel helyettesíted az olajat meg a margarint (igen, süteményben is).
Nálam is csak ennyit jelent a gasztroforradalom: ami helyben, normális körülmények között termelve elérhető, az is népélelmezés, lehet jó, finom és sok is. A többi az már szerintem is luxus, ráadásul egye az a japán marhát meg az ibericot akit nem zavar a globális felmelegedés. Azért a kitekintés jó ha meg van, hogy tudjuk miben lehetne még jobbat itthon termelni, beszerezni.
Ja, igen, vidéken kicsit könnyebb, de azért elég munkás is tud lenni néha. De ez van: vagy az időd, vagy a pénzed vagy az egészséged. Valamelyik rámegy.
25. yenoee — 2017-01-23 15:14
@komojtalan: a misleny csillagnak a közelében sem járunk. Viszont a laci bácsi-féle vonalban az is benne van, hogy létezik egy íz- és állagvilág, amit az emberek megszoktak, és nem óhajtanak kitörni belőle, holott amikor kitalálták, akkor az éppen kapható élelmiszerekre épült. Ezen élelmiszerek egy része azóta igencsak megváltozott (pl. a fehér kenyér nevű hulladék összetevőire gondolok), többségük pedig nagyszerűen helyettesíthető lenne valami egészségesebb és/vagy jobb minőségű hasonlóval. Egy kis tudatossággal igenis lehet szerényen, kiadósan de jóízűen kajálni. Két példa: a durumtészta drágább, mint a legolcsóbb 4tojásos tészta, de a normális 4tojásos már árában van, sőt többe is kerül. A ketchup és a hagyományos paradicsomsűrítmény-konzerv pedig csodásan kiváltható a paradicsompürével – mit kiváltható, egészen más világ. A sajtoknál és a felvágottaknál is hatalmas különbségek vannak, mondjuk egy trappista vagy egy téliszalámi-szerűség esetében. Eleve nem ártana rászokni kicsit jobban arra, hogy az ember figyelmesen elolvassa a kosárba helyezendő kaja összetevőit, és figyel arra, hogy bizonyos összetevők (pl. nátrium-glutamát) NE legyenek benne. Aztán ki lehet találni pár perc alatt összedobható alap-recepteket, amiből tényleg negyed órán belül ehető meleg étel lesz, és zöldség, hús, hal vagy bármi hozzáadásával sütve-rakva-töltve variálható a végtelenségig. No nem pörkölt, nem húsleves, nem rántott minden, csak valami egyszerű, aminek mégis jobb íze van, mint a mekinek, és tovább is tart.
Félve mondom, de talán az iskolai oktatásnak is része kéne legyen valami ehhez hasonló, táplálkozással kapcsolatos alapismeretek, mondjuk általános felső tagozattól.
26. komojtalan — 2017-01-24 11:49
@heizer: Sajnos ez megvalósíthatatlan, nem Magyarországon de még a gazdagabb országokban sem. Bemész egy magyar boltba gyakorlatilag ugyanazt veszed mint Németországban. Szép ez a vidéki disznóvágás, de na … Megvalósíthatatlan sok mindenkinek, meg drága is. Vagy 30 éve vettünk felesben disznót rokonságtól – akikből már sajnos egy sem él -, többe került mint a színhús. Ebben persze benne volt a fej, köröm, stb … Tudom, sokkal egészségesebb mint amit a boltban veszek, mert tuti moslékot és zöldet kaptak csak, még nyaraláskor én is hajtottam a szecskát órákig :-). Egy idegentől, főleg nagybanitól mit kapsz? A fene tudja. De pont rossz helyen kopogtatsz, én hetente 2x megyek piacra, megvannak az ismerős árusaim akik tudják az ízlésemet. Én is törekszem arra minél kevesebb mesterséges anyagot használjak, de egyszerűen kikerülhetetlen és/vagy megfizethetetlen. Néha az ATV -n látom Laci bácsit, ott normális kaját csinál, agymenést nem láttam tőle, de elhiszem a C vitaminos akármit, ami elmondása szerint reklám akart lenni. Akik meg azt mondják mennyivel jobb az argentin marhahús 5-6x -os árért vegyék azt. Én már a 2k -t is sokallom érte, nem hogy a 10k -t. Pl. régóta megkóstolnám a homárt, esetleg hajlandó is volnék 10k -t kiadni érte, de ki csinálja meg? Egy ebédért még sem mehetek ki Olaszországba :-). Ha külföldön járok természetesen helyi ételeket próbálok ki, szerintem ez is a kultúra része, de itthon nem majmolnám azokat akik pár száz éve azt főznek. Ez olyan mint a pacal. Lehet a legjobb szakács a világon, úgy nem fogja elkészíteni mint én. Elolvashat 20 szakkönyvet, beszélhet 10 szakáccsal, de az ízlését nem tudja megerőszakolni.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.