A németországi választásokra 1. rész

Panamajack nagyszerű Franciaország-elemzése után itt az ideje, hogy Európa másik vezető hatalmával is foglalkozzunk, hiszen hamarosan ott is választások lesznek. Nem túlzás kijelenteni, hogy a francia és német választások fogják eldönteni az EU további sorsát. (Meg persze ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy könnyen okozhatnak idő előtti választásokat az Egyesült Királyságban is.)

Ellentétben azonban Franciaországgal, a német politikában nincsenek ennyire világos frontvonalak és markánsan eltérő politikai programokkal fellépő vezéregyéniségek. A 2016-os év, Trump elnökké választása és a Brexit után persze semmilyen meglepetést nem lehet könnyelműen kizárni, de elég biztosnak tűnnik, hogy Németországot a mostani választások után is nagykoalíció fogja irányítani, melyet nagy valószínűséggel Angel Merkel vezet majd kancellárként. Az égszakadás-földindulás forgatókkönyvet a baloldal jelöltjének kancellárrá választása jelentené. Most úgy tűnik, hogy a szélsőjobb bejuthat, de kormányzati szerepre nincs esélye.

Belátható, hogy a német politika másképp működik, mint a francia. Hatása Magyarországra is úgy érthető meg, ha ezeket a különbségeket elemezzük.

A 68-as konszenzus kifáradása

Németország két világháborút is úgy fejezett be, mint egy edzetlen tinédzser: ki volt fulladva és a földön fekve kapkodott levegőért, de közben az alapvető mutatói nem is voltak rosszak, hamar tudott regenerálódni.

A II. Világháború végén ráadásul a nyugati szövetségesek számára az is nyilvánvaló volt, hogy erős Németország nélkül közvetlenül kell Sztálinnal konfrontálódni, és a Vörös Hadsereg elég pontosan megmutatta a megelőző 4 évben, hogy mire képes úgy győzelmek, mint pusztítás terén.

Az erős Németország egybentartása viszont járt bizonyos mellékhatásokkal. Egyrészt rá kellet jönni, hogy 12 év hitleráj alatt néhány egészen kemény ellenállót leszámítva mindenki kiépítette az együttélését a nácizmussal. Volt aki lelkes követője volt, mások hűséges hivatalnokként hajtották végre parancsait, megint mások csak nem tiltakoztak.

Ennek eredményeként Németországban egy vasúti állomásfőnököt vagy gimnáziumi matektanárt se lehetett találni “náci múlt” nélkül. A teljes nácitlanítás teljesen működésképtelen országot hagyott volna hátra. Kompromisszumokat kellett kötni, annak érdekében, hogy az ország tovább működhessen. Ezért aztán a szimbolikus kivégzések után az alapos tisztogatás elmaradt.

A dolognak meg is lett az eredménye, a hatékony, profik által működtetett NSZK a háború utáni húsz évben gazdasági csodát vitt véghez, ám 1968-ra a háborús generáció egyrészt kiöregedőben volt, másrészt a komoly politikai feszültséget okozott. A mámoros hatvanas évekhez egyre kevésbé illett a sok öreg náci, és a fiatalabb generáció politikai identitásában is komoly gondott okozott a feldolgozatlan múlt.

A feszültség tehát kipattant, és hosszas vajúdás okán megszületett a mai Németország, amely nagyon határozottan leszámolt náci múltjával, elutasít mindenféle erőszakot és rasszizmust.

A folyamat azonban nem volt túlzások nélkül. A lefektetett dogmák, mint mindig, most is ahhoz vezettek és vezetnek, hogy az egész rendszer rugalmatlanul reagál a változásokra. A német politika sokáig a dogmák hibátlan felmondásából és a jóléti állam minél tökéletesebb kiépítéséből állt, politikai elitjének a franciánál kevesebb tapasztalata van a nagy irányváltásokban.

A közelmúltban Björn Höcke, német neonáci politikus azt nyilatkozta, hogy elege van abból, hogy a német politika csak a világháború meg Hitler miatti sajnálkozásból áll, ő emelt fővel akar járkálni.

Ez a nyilatkozat túlmutat azon a primitív neonáci hangvételen, amelyben megtették. Ugyanis rámutat arra, hogy a német politikában a 68-as generáció még mindig annyira meghatározó, hogy új politikai erőnek (és nemcsak neonácinak, hanem bármilyennek) esélye sincs a kormány közelébe jutni.

Ugyanakkor Németországot két fontos stimulus is éri. Az egyik nyilvánvalóan a bevándorlási válság, amelynek első hullámát Merkel politikailag katasztrofálisan, minden más szempontból pedig Európa legerősebb országának erőforrásait kihasználva, racionálisan kezelte, megakadályozva ezzel például Közép-Európa destabilizálódását (képzeljük el, hogy mi lett volna, ha ez a rengeteg “migráncs” nem jut el Németországba, hanem mi pinpongoznánk itt a szerbekkel és az osztrákokkal, hogy ki etesse őket, miközben Magyarország pár száz rendőrt sem képes a határon megetetni kólikajárvány nélkül).

A jövőben azonban nem lehet minden váratlan ütést megfeszített hasfallal beszedni, főleg azután nem, hogy Trump izolacionista külpolitikát hirdetett, vagyis Németország a délkelet-európai problémák megoldásában leginkább csak saját magára számíthat. De belső hatásai is vannak a dolognak, a német jognak, közigazgatásnak ki kell dolgoznia a rendszert a nagy számban és folyamatosan érkező, eltérő kulturális hátterű emberek kezelésére. Ez politikai feladat a javából.

Ez a politikai feladat pedig kockázatvállalást jelent, olyasféle markáns programok meghirdetését, mint amilyeneket most Franciaországban látunk. Ahol nagyban meg a politika és a politikai propaganda, ott pedig megjelenik a kertek alatt Moszkva agitprop hadserege és kavarni kezd.

Miért nem várnak földrengést emiatt Németországban? A következő részből kiderül.

7 hozzászólás

 1. Tromb74 — 2017-02-01 16:21 

Jajjjjjj.
Jól lemaradtam itt mindenrül. Mea culpa, de jól el vagyok havazva.

Az “izolacionista” gyönyörű szó 😀

Egyébként meg nagyon jó bevezetés a német részhez.

Amint ráérek, borzolom az idegeiteket.

 2. noirp — 2017-02-01 18:24 

@Tromb74: gyere csak, hadd tanuljak borzolódás címen, arról, mi van a kiskertajtón (a magyar univerzumon) túl.

 3. Tromb74 — 2017-02-01 22:20 

@noirp: hát nem tudom, mikor lesz a ráérés. Meg nem akarnám lelőni előre a poént, nem olvastam még a következő részt.

 4. Tromb74 — 2017-02-01 22:27 

@noirp: még panamának se olvastam az előző cikkét a blogon, csak a publikálatlan verziót, bár lehet, hogy az ugyanaz, mert hiányisságot nem találtam benne. Pláne, hogy lövésem sincs a francia helyzetről.

Olvassátok a putyinról megjelent cikket a 444-en! Kötelező darab.

 6. Tromb74 — 2017-02-02 09:50 

@heizer: Fel sem merült bennem, hogy ne Tiboruból merítenének ihletet azok, akik ilyen cikkek írására adják a fejüket 😀

 7. professzorpizka — 2017-02-02 20:17 

@Tromb74: Ja, ma volt egy Gyatlovos is

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.