A németországi választásokra 2. rész

Posted on 2017-02-03 by professzorpizka

Az előző posztot ott fejeztük be, hogy Németországot két fontos stimulus is éri, és ebből az egyik a migránsválság. A másik (amely egyébként az elsővel is összefügg) az az, hogy Németország újra birodalom méretű, és bizonyos értelemben nem túlzás Negyedik Birodalomról beszélni. Mielőtt azonban ezzel foglalkoznánk, nézzük meg a stabilitás okait.

Jólét, nyugalom, nyugdíjalap

A német polgárság és középosztály jóléte itt Magyarországon, ahol polgárság alig van, a középosztály pedig annyit tesz, hogy valaki nem éhezik, elképzelhetetlen dolog. A nyugodt megélhetés, a létbiztonság magával hozza a pénzügyi kultúrát is, a magas megtakarításokat, amelyek a közgondolkodást is moderálják. A német gazdaság pedig erős, a bevételek jönnek, a tisztes megélhetés garantált.

Amint azonban arra Panamajack rámutatott, a német gazdaságpolitika (illetve inkább pénzügy-politika) ráerőszakolása Európára azzal jár, hogy míg egyik ország élvezi minden előnyét a német gazdasági csodának, más országokat ez hátrányosan érint.

Miért van az, hogy Németország mégis ezen az úton halad?

A politikai elitje nyilvánvalóan a németországi választásokat akarja megnyerni és nem az olasz vagy görög választásokat. Emlékezzünk azokra a hangokra, amelyek a görög válság idején azt mondták, hogy a német középosztály vaskos megtakarításaiból felgyűlt tartalékok nem azért vannak, hogy mindenféle mediterrán dzsigolókat kiváltsanak a zaciból.

A német választók jelentős része leírható úgy, hogy nekik a német gazdaság jó teljesítménye, a prosperitás a fontos. Ötven éve, az óceán másik partján ezt úgy mondták: „Ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának”.

Dicke Bertha és Schwerer Gustav unokái

A német „General Motors” az a német ipari-üzleti elit. Velük Magyarországon keveset foglalkoznak, pedig érdemes velük megismerkedni. Ha megnézzük a leggazdagabb németek listáját, akkor alapvetően kétféle társaságot találunk: az egyik világháború utáni gazdasági csoda idején alakult, a másik pedig háború előtti gyökerű dinasztia, iparmágnás és arisztokrata felmenőkkel.

Az a világpolitikai kényszer, amely a német államigazgatást egyben tartotta (ld. előző rész) az magával hozta azt is, hogy a Wehrmacht hadigépezetét működtető iparvállalatok és a mögöttük álló dinasztiák is megmaradtak. A gazdasági csoda után pedig, a német újraegyesítéskor lazán vissza tudták privatizálni a keleten államosított egykori érdekeltségeiket és nagy részüknek megvolt a tőkéje arra, hogy fejlessze és újra vállalatbirodalmába illessze ezeket.

Arról, hogy ki, hol, és kivel dolgoztatott a háború alatt, nem ildomos beszélni, de azért néha megtörténik. A Quandt famíliáról például, amely az egyik leggazdagabb család Németországban (BMW, Logwin, Altana, hogy csak a fontosabb cégeiket említsük) botrányfilmet forgattak pár éve, feltárva, hogy mennyi kényszermunkásuk volt, és hát amellett sem lehetett könnyen elmenni, hogy a kedves dédmama, Magda Quandt, második házasságában Magda Goebbels néven volt ismert.

Ezek a családok óriási vagyonnal bírnak, de az euróban kifejezett vagyonuknál sokkal-sokkal nagyobb a hatalmuk.

Az Európai Unió pedig, különösen a keleti bővítés után, a német ipar és gazdaság részére megadta azt a teret, amelyet Goebbels korában közönségesen „Lebensraum” néven neveztek.

Ez a német stabilitás formulája: Terjeszkedő, a periférián befektető vállalatok, és jól élő szavazópolgárok. A szavazópolgárok jólétét egyelőre nem fenyegeti semmi, az elfáradt 68-as politikusgenerációnak úgy tűnik, van még egy ciklusa, talán kettő is.

Birodalmi érdek

Nem véletlen egyébként azt sem, hogy hiába okád tüzet Orbán Viktorra a német értelmiségi sajtó és berzenkednek ellene mindenféle baloldaliak, és hűvös a politikai viszony, Viktort nem bántják. Naná, hogy nem, mert a fent vázolt ipari-gazdasági elitnek Viktor megfelel, alárendeli a magyar gazdaságpolitikát a német gazdasági érdekeknek.

A politikai feszültségek jelentős része abból ered, hogy Németország (részben a 68-as pacifizmus és birodalmieszme-megtagadás miatt) egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő egy birodalom. (ld. Björn Höcke az előző részben)

Például sokan azt mondják, hogy a nagy menekültáradat azért indult el, mert Merkel azt mondta, hogy be fogják fogadni őket. Alighanem, ha Merkel mondatai előtt hetekkel tartottunk volna egy közvélemény-kutatást a Közel-Kelet menekülttáboraiban, azt az eredményt kaptuk volna, hogy mindenki oda akar menni. Hát persze, hogy oda akar, az a nagy és erős, központi, gazdag ország.

Németországnak tehát szembe kell néznie azzal, hogy a birodalmiságának a költségeit állnia kell, a gazdasági befolyása mellett előbb-utóbb a politikait is aktívan gyakorolnia kell, és ami a legnagyobb tabu: mivel Steve Bannon világképében Kína a főellenség, itt Európában a biztonságot nem lehet annyira várni Amerikától, mint eddig, de legalábbis ez fenyeget. Ekkor pedig marad Németország, a német katonai erő. Azt, hogy katonai erő, azt meg szó szerinti fordításban úgy mondjuk, hogy: Wehrmacht.

Itt viszont vissza kell utalni Panamajack francia elemzésére. Franciaország könnyen találhatja magát abban a szerepben, ahol ő egy neolatin koalíció vezető ereje, hiszen a német gazdaságpolitikát nyögő PIGS-országok tőle várják, hogy ellensúlyozza a német birodalmat.

Az Európai Unió arra alakult, hogy a német-francia vitás kérdéseket, amelyek több száz év háborúit okozták, békésen rendezze. Igenám, de két, háborúban legyengült hatalom írta alá a római szerződést, most pedig másképpen és másban, de mindketten újra erősek.

Az igazi kérdés az, hogy az Európai Unió keretein belül az itt részletezett feszültségeket lehet-e rendezni.

Amikor ezt a cikket írom, Putyin már elrepült, miután a magyar kormány lement előtte kutyába. Orbán Viktor alig burkoltan arra számít, hogy a fent vázolt konfliktusok nem az Európai Unió keretein belül rendeződnek majd el. Ha fenn is marad az EU, akkor szerinte itt a magyar miniszterelnöknek a német gazdasági elittel és az orosz cárral kell jóban lenni.

A gond ezzel csak az, hogy ezzel Németországban és az Európai Unióban „magyar kérdést” csinál, amely eddig kimerült meddő szópárbajokban. Nem feltétlenül lesz ez mindig így. Ha az unió megggyengül, a német politikai elit, amelyiket naponta ócsárol a habonymédia, az egyetlen moderátora lesz a német gazdasági elit és Putyin közötti üzleteléseknek. Ellene drukkolni finoman szólva nem életbiztosítás.

34 hozzászólás

1. tudi — 2017-02-03 15:38

Erre csak azt tudom mondani, hogy nagyszerű és kiváló. Mondjuk a tegnapi nap után, ami olyan abszurd volt, hogy Kaffka és Örkény meg a komplett Monty Python nem tudna egyszerre kitalálni, azt ezek megvalósították. Másrészt meg az is biztos, hogy ezen nap után mi leszünk a legeslegutolsók a NATO-n és EU-n belül, akik bármiről is értesülni fognak. Az mondjuk érdekes, hogy a világhatalmat játszani akaró Oroszország gazdasága egy pakliban sincsen Németországgal, hanem a most éppen nagyon betegeskedő olaszokkal vannak egy ligában.

34 hozzászólás

Szólj hozzá