…Előszöris, átgázolva a pörgő láma keltette kisebb porfelhőn, sürgősen a bárpulthoz léptem és rendeltem egy dupla 100 Piperst jéggel. Ezek után elővettem a borneói zsírkő pipámat, amelybe egy viszonylag egyszerű, hetven fontos, szaruból faragott Shrewdick szopóka volt illesztve. Illatos dohánnyal lazán megtömtem, rágyújtottam, és mikor az első füstkarikák megkavarták a pult felső részére akasztott likőröspoharakra ülepedett port, sóhajtottam egyet. A likőröspoharak, amelyekhez itt I. (Töketlen) Ethelred kora óta nem nyúlt senki, jólesően összecsendültek a törődéstől. Ettől varázsütésre csend lett, és a füstből tisztán hallotam gurum, Radzs Kumar Szingh bölcs hangját:
Látod, Leslie száhib, a vöröscsenkeszt csak a botor angolok keverik össze sportgyepjeiken az angolperjével és a fehér csenkesszel. Ettől olyan szőnyegszerű az összes krikettpálya. A nágák azonban értékelik a kétszikűeket is a gyeptársulásokban, hiszen ha egy ál-rogyong varázslattal ott termő szerzetes gyorsan pörögni kezd, akkor az feltépi a gyenge gyökerű egyszikűeket, míg a gyöktörzset nevelő kétszikűek helyben maradnak. Ha tehát a rogyong varázslat után jól ülő kétszikű tarack állomány marad a gyepben, akkor szemfényvesztés áldozata vagy, valaki csak ijesztgetni próbál. Mindig nézd meg a rogyong varázslat után a talajt, és ha a szilárdan rögzült tárgyak a helyükön maradtak, csak rád akarnak ijeszteni, még nem akarnak megölni, és így időt nyertél… de ezzel már el is oszlott a látomás. Tekintetem gyorsan a pub retkes padlójára vetettem, és láttam, hogy egy viszonylag friss kiköpött rágóban biztosan ül egy mogyoróhéjdarab. Ennek egy igazi rogyong varázslatnál okvetlenül el kellett volna repülnie. Tehát csak figyelmeztetni akartak. De vajon ki? Ezt, akárhogy is járattam az agyam, még nem bírtam kitalálni, ezért inkább kortyoltam még egyet az olajosan sűrű whiskeyből és köszöntöttem a Sir Robertet.
Hello, Sir Robert!
Hello, Leslie, ön aztán tudja mikor kell érkezni!
Hagyjuk a vicelődést, Robert, miért hívott ide?
Mirt, miért, hát mert kitűnő a whiskey. Jut eszembe, ismeri Ik Wan Csongot?
Sose hallottam ilyen nevű pasasról, de a neve rögtön elárulta, hogy koreai az illető.
Sir Robert jót húzott a cider-ből, amelyet kikért, rágyújtott egy hosszú Dunhill cigarettára, és elém tett egy koreai levelet. Elolvastam. Nem volt különösebben érdekes, mindössze valamiféle titkot emlegetett, amelyet kizárólag Sir Robert előtt fog feltárni a "társaság".
Milyen társaság ez?
Honnan tudjam?
Tehát tőlem akarja tudni.
Ön járatos ezekben a keleti dolgokban.
Mindig is utáltam, mikor a nyugati ember Bécsújhelytől Kamcsatkáig mindent Keletnek tekintett, és bárkit, aki járt már ott, kelettudósnak. Sir Robert esetében egy dolgot biztosan tudtam, nincs Koreában semmiféle társaság, valami egyéb lehet a háttérben. De mi?
Hellóhalló! Hallottuk az ajtó felől, amint megérkezett Johnny N.Milstein, akiről senki sem tudta igazán, hogy akkor ő most a skandinavisztika egyik legelismertebb szaktekintélye vagy pedig különféle halálhörgő zenekarok részére szállít kamu skandináv sagákat, amelyeket aztán elhöröghetnek a koncertjeiken. Ez utóbbiból elég jól élt, előbbiből pedig csillogó szemű szőke asszisztens lányokra tett szert. Most is egy ilyen szőke bombázóval állított be, akit rögvest bemutatott nekünk.
Sziasztok, ez itt Inga Thornbjörnsdottir, nálam írja a szakdolgozatát a viking hosszúhajók evezőire karcolt ónorvég káromkodások témaköréből.
Inga azonnal mindenkit megpuszilt, amely Sir Robertnek a tegezéssel kiegészítve kicsit már sok volt és egy hajtásra itta ki a cidert és sürgősen újabb Dunhillt vett elő.
Mi ez az általános szomorúság és mit keres ön itt, Sir Robert a bohém egyetemtöltelékeknek ebben a méltatlan barlangjában?
Sir Robertre néztem, aki a Dunhill-felhő mögül alig észrevehetően bólintott.
Sir Robert egy elég nyugtalanító levelet kapott, amelyben Koreába invitálják.
És nem biztos benne Sir Robert, hogy ott megfelelő minőségű vajas kekszhez juthat a teájához?
Mivel a vaj és a tea kapcsolata nemcsak az angoloknál, hanem Ázsia elég nagy részén nagyon fontos dolog, én is szúrós tekintettel néztem Johnnyra, aki fel se vette a dolgot, hanem rögtön folytatta.
Hát akkor menjünk el Koreába és nézzük meg ki írt Sir Robertnek, jövök én is, úgyis már vagy hat éve hívnak minden évben a Midnight Scandinavian Sun In Korea fesztiválra, a helyi viking-imitátorok. Eddig nem mertem elmenni, tudjátok, a röhögőgörcs miatt, de Sir Robert, elég lesz Önre néznem és rögtön lefagy a mosoly az arcomról. Sir Robert nem is válaszolt, csak az egyre sűrűsödő füst jelezte nemtetszését. A dunhill közben elfogyhatott, mert a Silk Cut jellegzetes illatát éreztem a felhőből.
A füstfelhőn, mint egy Hong Kong régi repterén leszálló Jumbo Jet tört át Ronnie M. Andre, jó nevű geológusunk, akit a gyanútlan emberek elsőre rögtön amerikainak vélnek western csizmája, kockás ingei és bőrmellénye miatt. Pedig kanadai volt, két méter és százhúsz kiló Kanada. Jó barátságban voltunk, mert ő is pipás ember volt.
A sűrűsödő tömeg és a távoli úticél, előcsalta barlangjából őrangyalomat, akit még Toltang rinpócse, a Kancsendzönga lábánál működő vörös süveges lámakolostor apátja rendelt ki számomra. Az őrangyalom szerencsétlen pária volt, biztos vagyok benne, hogy előző életében legalábbis sorozatgyilkos volt, mert őrangyali szolgálatánál kevés súlyosabb büntetést tudok elképzelni. Ennek megfelelően alkoholista volt, borotválatlan és koffeinfüggő, mert szinte állandóan huszonnégy órázott mellettem. Most is csak egy negyedórára dőlt le, gondolván, hogy egy ismert kultúrkocsmában olyan túl nagy baj nem érhet. Mivel azonban már megint Ázsiába csábítottak valami nagyon rejtélyes dolog kibogozására, káromkodva jött elő, orra esett rosszul felvett papucsában, a nadrágja slicce lent volt. Menet közben megitta a kávéfőző kiöntőjében maradt hideg és zaccos kávét, és két kézzel rángatni kezdte a vészharangot. A hirtelen mozdulattól megrándult a válla, így már csak félkézzel harangozott, de közben rágyújtott egy talpas cigire, majd felkapott egy kereplőt és a fájós kezével kerepelni kezdett. A szúrós füst és a zajongás eléggé zavart, de legalább tudatta velem, hogy nem helyeselne egy újabb kiruccanást Ázsiába.
Nos, szólalt meg Sir Robert, aki Ronnie után szintén előbújt a füstből, valóban erre akartam kérni, hogy tartson velem, úgy tudom, hogy a környéken, ahova hívnak, a demilitarizált zóna közelében különös fajtagazdagságban fordulnak elő egyenesszárnyúak és ugróvillások, nem is beszélve az óriás koreai lótücsökről.
Ezzel végképp levett a lábamról, hiszen az óriás koreai lótücsökről minden rovartanász tudja, hogy a legmesszebb hallatszó ciripelése van a világon. Dzsingisz kán mindig tartott párat az udvarában, mert nagyon szerette ciripelésüket. Mára állományuk megfogyatkozott, mivel kínai éttermekben rántva szokás felszolgálni.
Sir Robert, meggyőzött, magával megyek.
Lekötelez, – mondta Sir Robert, – és rendkívül lekötelezne a társaság többi tagja is ha velem tartana, azt hiszem a szakterületükbe vágó dolgokat tanulmányozhatnak majd ott, ön is Mr Andre, és Miss izé szóval az asszisztens kisasszony is kérem tartson velünk, a titkárom majd megkeresi önöket az utazás részleteivel kapcsolatban- Ezután biccentett, majd elviharzott.
Őrangyalom abbahagyta a zajongást. Kivett a hűtőből egy sört, bevágta az ajtaját, amitől leesett Toltang rinpócse egyébként is összeköpdösött képe a földre. Belerúgott a képbe. Kibontotta a sört, amely fel volt rázódva, és arcon fröcskölte. Sírva vágta bele a habzó sörösdobozt a kukába, levett egy üveg whiskeyt, meghúzta, betöltötte a kávéfőzőt, rendelt egy pizzát és fájdalmas arccal lerogyott a monitorok elé…
