Gyermekkori emlék

"…A zelleres-kolbászos galíciai tengeri sün egyfajta átmeneti fogás. A tányér alján chorizo-paprikamártás, ami a magyar vendégben akár gyerekkori emlékeket is idézhet: feltűnik benne a kolbászos lecsó minden eleme, néhány egyéb fűszerrel kiegészülve.

Erre kerül egy intenzív ízű és könnyű zellerhab (espuma)…."

 

A mogyorófabokron már kis zöld mogyorók rügyeztek, ahogy alatta üldögélt mindig mogorva nagyapám, sárga-kék-piros csíkos, favázas nyugágyában, egykedvűen cigarettázva. A barack jó volt – minden nyáron az volt, a legendás hírű kert legendás barackfái mindig megteremték az espumának, extraktumnak, zselének valót. Nagyanyám a nyári konyhában egy régimódi, még a háború előttről való való Pacojet és egy szocreál "kanyecsnaja pobjeda" (ezt akkor még nem tudtam elolvasni) márkájú Hold-o-mat mellett álldogált. Egyik kezében maghőmérőt, a másikban 1,7 gramm előre kimért Ferran Adriá-féle xantanát szorongatott. A stopper, amelyet hagyomásnyosan a nővérem kezelt (hogy nővérem születése előtt ki, azt nem tudom, nagyitól azóta sem kérdeztem meg) apró kattanással jelezte, hogy a frissen kimagozott barack immáron 43 perc és huszonhét másodpercet töltött a pontosan 56 fokra állított Hold-o-matban, itt az ideje megállapítani, hogy a massza hőmérséklete vajon van-e már legalább ötven fok, mert a xantanát csak ekkor lehet hozzákeverni. Mindig annyi volt, nagyanyám még a nagyanyjától tanulta a Hold-o-mat kezelését, a miénk volt az első egész Bereg vármegyében. A masszát kissé hűtöttük, ehhez mindig hozzájött az a zsörtölődés, amíg nagyapámmal előhoztuk a szárazjeget a Gorenje hűtőládából. A visszahűtött masszát nagyanyám átmerte a Pacojetbe, és óvatosan adagolva a szárazjeget és a xantanát, elkészült a selymes textúrájú, mégis habos espuma, húsz kiló barackból mintegy félliternyi koncentrált ízorgia. Nagyapám még reggel kifogta a Krasznából megfelelő mennyiségű Szent Jakab kagylót és kiválogatva megpucolva hevert a tornácos vályogház jégkamrájában néhány zsenge galambfióka, egy pár hete félretett bélszínszelet és huszonöt liter szárnyas-alaplé társaságában. Közben befutott apám, aki meghozta a Nagybukótól a frissen fogott süllőt, Nővéremmel kikanalaztuk a hold-o-matból a maradék barackot, adtunk a csecsemő kishúgunknak is, majd nagymamám gyorsan kitisztította. Szőlőmagoljaból,szerecsendió-virágból, ánizskaporból, madras-curryből, sherryecetből gyorsan marinádot készített. Celofánba vákumozta a marinált süllőt és a Hold-o-matban 60 fokon félórát izzasztotta a nemes halat. Nagyapám közben apró nyársakat faragott a mogyorófából és kókuszhéj-parázs fölött édesburgonyát pirított. A nővérem akkoriban tizenhárom éves volt, de már az ő feladata volt a zeller espuma elkészítése. Anyám a terítésben segédkezett, és így ültünk oda elfogyasztani a süllőfilét Szent Jakab kagylóval, barackfagylalttal, zellherhabbal és édesburgonya chips-szel. Hej, azok az egyszerű beregi délutánok!

De Szabolcsban sem ment a dolog másképp. Anyai nagyanyám állandóan négy-öt-hat unokára főzött, attól függően, hányan voltunk ott éppen kicsapva a libalegelőre. Az ilyen konyha nem tűri a flikkflakkolást. Ha nagyon éhesek voltunk elővett hat előre megkopasztott, előkészített zsenge jércét és sütőben nagyon kis lángon bő zsírban turbolyával, zellerrel, bazsalikommal fűszerezve, Noilly Prat vermuttal locsolgatva hat órán át sütötte. Ezután a konfitálásból visszamaradt zsírba krumplit sütött és ehhez már csak frissen gyalult szarvasgombát adott az éhes lurkók elé az asztalra. Nagyapám néha zsörtölődött a Noilly Prat vermut miatt, fölösleges rongyrázásnak tekintette a házi termelésű AOC eredetvédett balzsamecetünk mellett.

De a disznóvágások is az egyszerűség jegyében zajlottak, amikor Misi keresztapám két kör bátorító után meghőmérőzte a még élő hízót, már tudtuk, hogy megállapodott Gézával , (szintén keresztapa státuszú) sógorával, hogy amint megperzselték a disznót, azonnal ki fogják venni a hosszúkarajt, és fleur de sel és mexikói adobo fűszerkeverék 1:1 arányú keverékébe forgatva brazírozzák majd, és vékonyra szelve, tökéletes saignant állapotban fogják friss tápiókagyökér mellé tálalni hátul a tengerikas meg a traktorgarázs közti sarokban, valamelyik nagyobb fiút (István vagy Laci öcsémet, esetleg engem) leszalajtva a pincébe egy palack 83-as Chateau Lafitte-ért vagy 79-es Chateau Margaux-ért. Az asszonyok persze tudták, miben sántikálnak a fiúk, de nem sajnálták ilyenkor a pincéből eltünedező grand cru palackokat se, legalább lehett dolgozni békében a blansírozáson, konfitáláson, brazírozáson, egyszóval egy egyszerű falusi koca maradványainak elkészítésén.

Hétköznap persze boltból jött a hosszú karaj, és a bor is olcsóbb volt, de én afféle újdondászként rajongtam az újabb borokért, a 98-as Bird in Hand ausztrál shiraz kifejezetten tetszett. Egyszer mondjuk szobafogságot kaptam, mert néhány (ha jól emlékszem nagyapám egyik unokatestvérének rokoságához tartozó) távoli rokon előtt megdícsértem egy Takler és egy Gallo Family tételt. Ezektől a malőröktől eltekintve, azt hiszem, vidám gyermekkorom volt.

Köszönöm Bűvös Szakács, hogy felidézhettem!

 

http://buvosszakacs.blog.hu/2010/07/23/heiko_nieder

A Jean Todt hús

1986-ban, amikor sem Stefan Johansson, sem Michele "Albo" Alboreto nem futott valami nagy szezont a Ferrarival, az év egyik kellemes újdonsága volt az első "kommunista" nagydíj. A cateringet például elég jól megoldották a szervezők. Meg nem erősített hírek szerint a Scuderia ellátását az Astoria szálló adta. Az igazgató személyesen szolgált fel az öreg Enzónak egy adag extra borjúpaprikást(amely az azóta is élő magyar szokással szembemenve, tényleg borjúból volt). Közös fénykép is készült, amelyről később kiretusálták a valahogy odakeveredett elég csinos, nagy mellű, de borzasztó vastag szemöldökű hölgyet. Az igazgató 1987-ben már mint régi jó barát volt bejáratos az öreg Gácsérhoz, ekkor a magyar sportvezetés üdvözlete mellett rántott bordát szolgált fel, szintén extra minőségben. A csapat tagjai olyan vékonyra klopfolt húst kaptak, hogy az aerodinamikai részleg utána a szélcsatornában szórakozott vele. Mindenesetre a bécsi szeletnek ez a sajátos verziója azóta is a Scuderia Ferrari kedvenc magyarországi étele, minden futamon ezt kérik az aktuális catering cégtől. A stramm, mosolygós főpincér, ahogy ők hívják, egy ideje már nem jár felszolgálni, de mi tudjuk, hogy azóta máshol szolgál fel.

1993-at írunk, az osztrák (és a rántott húst nagyon kedvelő) Berger és Jean Alesi a két pilóta a Ferrarinál. Berger meggyőzi a vezetést, hogy hozzák oda a csapathoz a korábbi ralinavigátort és Peugeot-csapatfőnököt, Jean Todt-ot. A kis francia személyében az öreg Enzo után újra egy akarnok zsebdiktátor kerül a csapat élére. Eleinte nem látszik az eredmény, de ma már tudjuk, hogy a Ferrari legnagyobb sikerszériája kezdődött el.

A kis franciát természetesen megkínálják a papírrá klopfolt kisbécsivel Mogyoródon. Tekintettel van a nála két fejjel magasabb helyi érdekű főmuftira, aki odahozza , mosolyogva megeszi, még a citromkarikát is a tetejéről.Azonban ekkor odahívatja Bergert a csapatbuszba és haditanácsot tart. A  mérnökök kedvenc étele (olyan vékony, hogy teszt-tilalom idején is lehet rajta tanulmányozni a lamináris áramlásokat) ehetetlen. Valamit tenni kell.

A csapatbuszból kijőve Berger és Todt felkeresi a főmuftit, akiről kiderül, hogy régen nem vendéglátózik, csak a hagyomány okán viszi oda a Ferrari főnökéhez az ételt. Hogy hívják önöknél ezt a pompás finomságot- kérdezi Jean Todt a főmuftit. Rántott húsnak- válaszolja amaz, kicsit rossz kiejtésű, de korrekt franciasággal.Ez mindenkinek így nyal? kérdezi Jean Todt Bergert németül. Igen, – válaszol Berger – egyszer még sokra viszi. Nem sejtették, hogy a négy nyelven beszélő öltönyös magyar mindent értett…

Jean Todt, ha már egyszer róla nevezték ezt az ételt, megbízta Roberto Tarhognát, a csapat szakácsát, hogy finomítson az alapötleten, és a hagyományokra építve álljon elő valami teljesen új, és egyben fogyasztható eredménnyel. Vagyis csinálja ugyanazt a lusta, zsíros, beltartalom nélküli étellel, amit Todt készült tenni az ugyanilyen Scuderiával.

Tarhogna kellemes feladatot kapott. Az egész évben vándorló Formula 1 csapat ugyanis lehetőséget ad a szakácsnak, hogy mindenből, mindenhonnan a legjobbat szerezze be.Íme a receptje:

Másfél kilogramm zebutehén hátszínt 0.7 cm vastagságú filére szeletelünk. Szerecsendió-virágba forgatva a két szabadedzés között érleljük a szeleteket. Japán tempura módszerrel panírozzuk. Ehhez pacojet gépben a tojásokból (legjobb a Silverstone körüli gazdaságokban termesztett háztáji cornish hen tojása, ha ehhez nem lehet hozzájutni, akkor megteszi jobb minőségű magyar kendermagos- vagy gyöngytyúk-tojás) közepesen folyós, konzisztens állagú masszát készítünk 29 fokon, majd azonnal visszahűtjük 3 fokosra. Amennyiben a pálya aszfaltja melegebb mint 29 fok, lehűtjük még fokonként 0.3 fokkal a (felipe) masszát.

Vegyünk másfél kiló húsra 70 dkg lisztet. A San Marinó-i heggyel szembeni lapályon terem, nem messze az imolai pályától a legjobb olasz durumbúza, ezt a szokással ellentétben nem durva semolina hanem finomliszt formájában használjuk fel. Legjobb minőségben Stefano Misano-tól, a mugellói molnártól szerezhető be.Teljes kiörlésűt ehhez az ételhez ne használjunk, a benne levő korpa pont annyira illik bele, mint a morgós Dacia-váltóműbe.

Végül szükségünk lesz zsemlemorzsára, amelyet a Le Castelet-i pék tegnapi baguette-jéből reszelünk vagy mozsárban aprítunk fel. Amennyiben a mozsarat választjuk, feltétlenül ázsiai kőmozsár legyen, a réz kellemetlen mellékízt ad a morzsának.

Olajat forrósítunk.

Átadom a szót Palik Lászlónak, a Shell olajok és üzemanyagok bülbülszavú dicsőítőjének:

Gyulám erre a versenyre a Shell külön fejlesztett ki a Ferrarinak egy nagyon speciális benzint és kenőolajat, amely voltaképpen egyértelműen gyakorlatilag konkrétan egy sűrűbb konzisztenciájú anyag, és ezekben az éles kanyarokban a Shell olaj is egyértelműen letolja a kenőfilmet a hengerfalakon és ezért nem kell elvenni, hanem Massa a Shell olaj miatt konkrétan agyig eltolhatja neki az összes kanyarban!

Köszönjük, László.

A Shell mérnökei segítettek Roberto Tarhognának a Zolder környéki repceföldek olajának savmentesítésében, így alkalmassá vált arra, hogy a hagyományosan bepanírozott húst kisüthessék benne. CSak arra kell ügyelni a panírozásnál, hogy jénai tálat használjunk, az összes összetevő 2,3 fokos legyen, illetve hogy minden darabot egyenletes 0.3 mm lisztréteg fedjen.

Az időmérő alatt folyamatosan sül a Jean Todt hús, egy szelet kenyéren fogyasztja mindenki. Papír helyett ugyan már nem használható, de legalább finom. A főmufti idén augusztusban nem fog jönni felszolgálni, más elfoglaltságai miatt. Bergernek igaza volt. Meg Jean Todt-nak is.