Panamajack: Ha jön a vihar

A Ráérünk blog szerzőgárdája kicsit félretette az elemzések írását, és az Érvénytelen nevű Facebook oldalt csinálja, mivel szeretné, ha Magyarország az EU tagja maradna.

Ez a cikk is eredetileg ott jelent meg. Gyertek, olvassatok minket ott is!

Hétfőtől (2016. augusztus 29.) pedig négyrészes sorozatot jelentetünk ott meg, melyben leírjuk, hogy szerintünk mit kellene csinálni a menekültválsággal.

Konzervatív anarchista punk hitvallásunk része ugyanis az, hogy nem elég tiltakozni. Az “így ne” az kevés. A Ráérünk blog, mint mindig, most is megmondja a kellemetlen frankót.

(von Pizka)

 

A kormány által kiírt népszavazás kérdése az, hogy Magyarország befogadjon-e olyan menekülteket, akiket az Európai Unió a megállapított kvóta-rendszer alapján Magyarországra telepítene. Itt elvileg néhány ezer emberről lenne szó. A kormány és támogatói szerint Magyarországnak az a néhány ezer menekült is sok, az egyetlen számunkra elfogadható szám a nulla. Mert kultúraidegenek, veszélyesek, sok pénzbe kerülnek. Van nekünk elég saját problémánk, minek kellene még importálnunk is?

Ezzel az állásponttal azért nehéz érdemben vitatkozni, mert tény és való, hogy a menekültek befogadása rövid távon teher (hosszabb távon lehet nagyon előnyös is, ha jól csinálják, de ezt egy terrorhullám idején nyilván nehéz elfogadtatni). A kvóta által megállapított, meglehetősen alacsony létszám is teher, még ha nem is akkora, mint amekkorának beállítják. Érthető, hogy sokan azt mondják, mi ebből nem kérünk. Nem kérünk az általunk aláírt és ratifikált nemzetközi menekültügyi egyezményekből, a szolidaritásból, az EU általunk is elfogadott irányelveiből sem. Hagyjanak minket békén!

Ez alapvetően egy legitim álláspont. Nem szép, erkölcsileg és jogilag is támadható, de legitim. A probléma az, hogy itt nem csak erről a pár ezer, már Európában tartózkodó emberről van szó. Hanem azokról a milliókról is, akik jelenleg még Törökországban vannak, köszönhetően a tavalyi Merkel-Erdogan megállapodásnak. Sajnos a török belpolitikai válság miatt a megállapodás sorsa egyre bizonytalanabb, és egyáltalán nem kizárható, hogy még az év vége előtt ismét egy komolyabb menekülthullám indul el Európa felé. És itt jön a nagy kérdés, hogy akkor mi lesz velünk?

Tegyük fel, hogy a népszavazás sikeres, és Magyarország kilép a menekültkérdés kezelésének európai keretrendszeréből. Az EU kénytelen-kelletlen bár, de elfogadja, hogy mi külön utat járunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy mindenki azt hitte, hogy a nagy és erős Egyesült Királyságnak is könyörögni fognak. Nem tették. Hanem azt mondták, hogy aki kifelé szavaz, az kifelé megy.

Ekkor megindul az újabb népvándorlás Törökországból. A balkáni országok akadálytalanul átengednek mindenkit, ahogyan legutóbb is tették. Megérkeznek hát tömegesen a magyar határra. A kerítés csak részben és ideig-óráig tartóztatja fel őket, és elkezdenek százával, majd ezrével beszivárogni az országba. Az Európai Unió többi tagországa ekkor lezárja Magyarországgal közös határait. Nekik több pénzük van kerítésre, mint nekünk. A német rendőrség kicsit jobban felszerelt, mint a magyar. Németország és Ausztria kategorikusan elutasítják, hogy bárkit is átvegyenek tőlünk, mondván Magyarország kivonta magát a közös menekültpolitikából. Oldjuk meg egyedül, ahogy akarjuk.

Jó lenne tudni, mik a kormány tervei erre az eshetőségre, mielőtt végleg elutasítjuk a közös európai megoldást?

Az #ÉRVÉNYTELEN nemcsak vicces plakátokban és tiltakozásban gondolkozik (bár a plakátok nagyon tetszenek nekünk) Hétfőn induló négyrészes sorozatunkban az ilyen problémákra is választ keresünk (és találunk).

Dolgok, amelyek 1938-ban történtek

  • Az évek óta tartó lassú javulás ellenére az amerikai gazdaság újra recesszióban. A munkanélküliség ismét eléri a 19%-ot.
  • Pearl S. Buck az első amerikai nő, aki elnyeri az irodalmi Nobel-díjat. A Nobel-békedíjat a “Nansen-féle Nemzetközi Iroda a Menekültekért” szervezet kapja.
  • A Fortune magazin júliusi számában közölt felmérés szerint az amerikaiak 67,5%-a elutasítja, hogy az Egyesült Államok Európából (Németország, Ausztria, Csehszlovákia) menekülő zsidókat fogadjon be. A válaszadóknak csak 5%-a pártolta a bevándorlási kvóták emelését és a menekültek befogadását nagyobb számban.
  • A 23 éves Frank Sinatrát letartóztatják csábítás és házasságszédelgés vádjával. A vádakat később ejtették.
  • Chester Carlson feltalálja a xerográfiát (fénymásolást).
  • A Német Birodalom annektálja Ausztriát.
  • A Los Angelesben történt súlyos áradások miatt egy héttel késik a 10-dik Oscar-díj átadása. A fődíjat az „Emile Zola élete” című film nyeri el.
  • A California Arabian Standard Oil Company (CASOC) elsőként talál olajat Szaúd-Arábiában.
  • Az 1937 óta tartó második japán-kínai háború tovább eszkalálódik.
  • Április 29-én megszületik Queens-ben Bernard Madoff.
  • John és Joe Kennedy Londonba utaznak, hogy az ott amerikai nagykövetként dolgozó apjuknál gyakornokoskodjanak. Apjuk, Joseph Kennedy a hitleri Németország nagy csodálója és támogatója, a nácik szerint „Németország legjobb barátja Londonban”.
  • A franciaországi futball-világbajnokságon Magyarország második helyezett, miután veszít Olaszország ellen a döntőben. A következő VB-t csak 1950-ben tartják.
  • Meghalt Karinthy Frigyes.
  • Hatalmas hurrikán pusztít az USA észak-keleti részén, az első ilyen 1869 óta. Több, mint 800 halott, 57000 megrongálódott ház, példátlan anyagi károk. A pusztítás nyomai még az 1950-es évek elején is láthatóak.
  • A Müncheni Egyezmény feldarabolja Csehszlovákiát. Neville Chamberlain brit miniszterelnök szerint az egyezmény garantálja a békét Európában.
  • Orson Welles „Világok harca” című rádiójátéka kisebb pánikot okoz az USA-ban, miután sok hallgató valódi híreknek hitte az űrlények inváziójáról szóló fiktív tudósítást.
  • Frida Kahlo első egyéni tárlata a new yorki Julian Levy galériában.
  • Súlyos repülőgép-szerencsétlenség Jersey szigetén, a pilóta és 12 utasa meghalt.
  • Párizsban egy lengyel származású zsidó fiatalember lelövi a német követség egyik titkárát, tiltakozásul Németországban élő családja deportálása ellen. Másnap a német kormány súlyos megtorló intézkedéseket vezet be a zsidó közösség ellen, gyakorlatilag megfosztva a zsidókat állampolgári jogaiktól. Két nappal később egész Németországban véres, szervezett pogrom zajlik, „Kristályéjszaka” néven. Megkezdődik a zsidók tömeges letartóztatása és internálása koncentrációs táborokba.
  • Albert Hofmann először szintetizálja az LSD-t.
  • A Szovjetunióban bemutatják Eizenstein legújabb filmjét, az „Alexandr Nyevszkij”-t, Prokofjev zenéjével. A monumentális alkotás a Német Lovagrend 1242-es támadását hősiesen visszaverő orosz herceg történetét dolgozza fel.
  • Nyikolaj Jezsov leváltásával majd kivégzésével véget ért a Nagy Tisztogatás legnagyobb hulláma. Az új NKVD-főnök a mérsékeltnek tekintett Lavrentyij Berija.

 

források:

https://worldhistoryproject.org/1938/page/1

http://www.independent.co.uk/news/world/world-history/a-berliner-in-1963-but-did-former-us-president-john-f-kennedy-once-admire-adolf-hitler-8629991.html

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2015/11/17/what-americans-thought-of-jewish-refugees-on-the-eve-of-world-war-ii/

http://www.thepeoplehistory.com/1938.html

https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_oil_industry_in_Saudi_Arabia

https://en.wikipedia.org/wiki/Great_Purge

Népszavazás és gó

Ebben a posztban próbálunk egy kicsit benézni Orbán népszavazási kezdeményezése mögé. Meglehet, ez most olyan lesz, mint az egyszeri verselemzés, amikor Arany János felnézett: gondolta a fene.

A hasonlók háborúja

A háborúzó felek mindig meg tudják mondani azt az 1700 dolgot, amelyben különböznek egymástól. Másik nézőpontból nézve viszont azt látjuk, hogy minél közelebb állnak egymáshoz, annál véresebbek a leszámolások. Kellő távolságból nézve a legvéresebb háborúk testvérháborúk.

Európa legvéresebb háborúit Nagy Károly egykori birodalmának területén vívták, olyan népek, amelyek nagyon különbözőnek látják magukat, de már egy lengyel is nehezen magyarázza meg a különbségeket közöttük, egy kínai meg tán fel sem ismeri. Ezek a leszámolások viszont a XX. században majdnem Európa pusztulásához vezettek. Az Unió annak a felismerése, hogy fegyverrel az európai dominanciát nem lehet eldönteni, és a feszültség élezése mindenkinek veszteséges is egyben.

Az európai integráció azonban érdekes csavart vett a déli és a keleti bővítéssel. Ameddig ugyannis németeket, franciákat, olaszokat kellett összebékíteni, addig számos dologban különböző, de fejlett Nyugat-Európai nemzeteket hangoltak össze. Ami ezután következett, az bizony nagy kérdéseket vetett fel.

Föderáció vagy birodalom?

Erre a kérdésre egyelőre az a válasz, hogy egyik sem. Ennek eldöntése ugyanis politikai akaratot feltételez, az pedig, nem kis részben a britek bevétele miatt, igen elágazó volt az EU-n belül. Maradt tehát a gazdasági integrációnak nevezett piaszerzés, amely megoldotta a német és a francia tőke expanzióját az egykori keleti blokk államaiba.

Az így létrejött konglomerátum mindaddig nagyszerűen mködik, ameddig arra használják, hogy a központ termékeit vásárolja meg a periféria és a periféria lássa el nyersanyaggal, olcsó munkaerővel a központot. (Bár a nyersanyag már kevésbé hangsúlyos.)

Politikai hiánybetegség II.

A keleti (és déli) országokkal szemben annyi volt az elvárás, hogy legyenek stabilak, tartsanak választásokat, tartsák rendben az infrastruktúrát (nagyjából) és a saját jól felfogott érdekükben ne adóztassák agyon a kközpontból jövő tőkét. Cserébe kaptak a jattból, amelynek az elköltésébe gondosan nem szólt bele senki.

Így tarthatott a kapuzárási pánikban szenvedő Berlusconi háremet, így építhet Viktor kisvasutat, így lehetnek Szlovákiában, Romániában és Magyarországon is olyan régiók, ahol százszor szegényebbek az emberek, mint akárcsak a volt keletnémet részeken.

Legkésőbb a Grexit alkalmával kiderült, hogy az Unió viszont tehetetlen, ha valaki még ezeket a minimál-szabályokat sem tartja be. Sem Brüsszel, sem pedig a legerősebb tagállamok nem tudtak izomból hatalmat gyakorolni olyan szituációban, amikor feltűntek más szereplők is a ringben (pl. Putyin).

A Brexit-szavazás után viszont teljesen világossá vált, hogy ezt a tehetetlenséget nem lehet fenntartani, mert minimális pénzből (a szélsőséges pártokra adott orosz támogatás az Unió keletre menő pénzeinek milliomod részében fejezhető ki) is folyamatos, teljes széthullással fenyegető feszültséget lehet kelteni. Ez pedig nem tartható.

Jöjjön a birodalom

Az Ayrault-Steinmeier dokomentum, amely közös gazdaságpolitikát, közös védelmi, határvédelmi rendszert irányzott elő, kiegészülve azzal, hogy a szlovák elnökség a közös európai (az EU pénzek elköltését felügyelő) ügyészség felállítását felkarolta (naná, a nagy része már mindenütt el van lopva) az azt jelzi, hogy az EU-ból központosítottabb, politikai értelemben is funkcionáló egységet akarnak csinálni, legalábbis érlelődik ilyen politikai szándék.

Mi ezzel a gond? Az iszonyatos költség. Megvan a módja annak, hogy akár Romániából vagy Bulgáriából Svájcot csináljon valaki. Nagyon egyszerű, havonta be kell oda nyomni a brunei szultán vagyonát és előbb-utóbb minden rendben lesz. Persze birodalmi szigorral, az együttműködést megtagadók statáriális kiiktatásával.

Erre pénz még talán volna, de egyáltalán nem biztos, hogy Németország az emúlt hetven év gazdasági csodájának minden fillérjét erre akarja költeni. Akárki megpróbálkozik ezzel, az politikailag is meg fog bukni.

Ráadásul aki az EU bármilyen kiteljesítésével próbálkozik az kénytelen birodalmi gondolattal cselekedni. Az pedig sose sült még el jól, lásd Napóleon, lásd Hitler, hogy mindkét vezető erőtől mondjak példát. Továbbra is meg kell maradnia az alap konzenzusnak tehát, hogy az EU vezető erői a dominanciát nem fegyverrel döntik el.

Nem lenne szokatlan a dolog, ahogy már korábban is írtam, az EU nagy fejlődési lépcsői mindig német-francia konszenzuson alapultak, valószínű most sem lesz ez másként.

Két sebesség

Az EU keleti felén a központi gazdaságpolitika, védelmi politika, ügyészség satöbbi, akkor jut eszébe egy állami vezetőnek, ha romlott marhasztéket vacsorázott és épp rémálmai vannak. A gazdasági szuverenitásukat teljesen feladott országok (mint Magyarország, a maga 80% feletti, EU-ba irányuló exportjával, és EU-fejlesztési pénz függőségével) vezetőinek a politikai szuverenitás maradéka, és ezzel élve a fejlesztési pénzek mind teljesebb lenyúlása az élet.

Ráadásul pontosan tudják, hogy a teljes uniós uralom egyrészt politikailag lehetetlen, másrészt feleslegesen költséges. Steinmeier és Ayrault azt üzente, hogy emelni fogják a kontroll szintjét és erre mindenki igyekszik keleten reagálni. A lengyelek NATO csúcsot tartanak, a románok ezerrel keresik az amerikaiak kedvét, a baltiaknak mindegy, csak ne jöjjenek vissza a szovjetek, a szlovákok mint uniós elnökség, igyekeznek az élére állni és ott húzni az időt.

Orbán Viktor, mint a hagyományosan legönjáróbb keleti vezető belengette a népszavazást, amely a semmiről szól, amelynek az eredményét hetvenféleképpen lehet interpretálni. De ez sem más, mint előkészület arra, hogy a majdani kétsebességes Európában a lehető legjobb pozíciókat tarthasson meg magának az ország élén.

Ahogy az előző posztban kifejtettem, erre a népszavazási kérdésre igennel válaszolni nem lehet. Nemcsak érzelmileg nem helyes, hanem politikailag is ellenjavallt. Ugyanis abban Orbánnak teljesen igaza van, hogy nem szabad feltett kézzel odamenni, mert senki sem akar minket a jóléti, német-francia Európába bevenni a két szép szemünkért. Alkudni kell, keményen alkudni. Minden lépés kontrollért euromilliárdokat.

Más kérdés, hogy ha a dolgok a szoros integrációba irányába fordulnak, az alku természete meg fog változni és meglehet Orbán kiváló taktikai érzéke mellett szükség lesz diplomácia skillekre is, amelyek most fájón hiányoznak. Jön a gó játszma, amelyet Panamajack oly szépen mutatott be ebben a posztban.

A népszavazással feltette az asztalra azt a követ, amellyel úgy gondolja, hogy súlyt képez arra, hogy kilépssel fenyegessen, amelyet a rajtunk átmenő útvonalak miatt nem fognak nekünk hagyni és alkudoznak. Ez határozott politikai húzás, amelynek a kimenetelei ezerfélék lehetnek. Nem tudni, hogy reagál mondjuk Románia, amely nem akar elszigetelődni, hogy reagál Kína, amelynek itt kereskedelmi útvonalai vezetnek a déli kikötőkből észak felé. Nem tudni mit lép erre Németország, esetleg azt mondja, hogy jól van, akkor legyetek kinn és kolduljatok.

Mint mindig, ennek a húzásnak is az egyik fő alapja az, hogy Magyarországon Orbán uralma megkérdőjelezhetetlen, egyszerűen rajta kívül nincs kivel tárgyalni. Nyilván, ha lenne komoly ellenzéke, akkor az bármely külföldi szereplővel azonos súllyal venne részt a játszmában. De nincsen. Azzal, hogy pacifikálták a szocikat (a Hiller- és a Molnár Gyula-féle interjú a Magyar Időkben már a kézhez szoktatás szintje) Simicskát pedig izomból tolják a Jobbikra, újabb nagy lépést tettek a 2018-as kétharmad felé.

A népszavazás pedig már most bénítani látszik az ellenzéket, a nem kézhez szoktatott része is bénán áll, alap ötletek sem jutnak eszükbe (én meg már kurvára nem írok ide egyet se, dolgozzanak, basszameg…pardon my French). Tehát Orbánnak kül- és belpolitikai szempontból jelenleg hasznos dolog ez a szavazás, amelyet ráadásul bármikor eldobhat, ha haszontalan lenne.

Hogy az országnak meg mi a hasznos, az jó szokás szerint a kutyát nem érdekli.

 

 

 

A lány a ringben

A kvótanépszavazásban nem az a zseniális, ahogy kitalálták (bár az is szép mozdulat volt), hanem az, hogy ugyanazt a kommunikációs csapdát eladják, századjára is a “demokratikus parlamenti ellenzék” nevű, hasmenéses pingvin módjára fogalmatlanul totyogó hülyék gyülekezetének.

Orbán annyival jobb taktikus Cameronnál, hogy olyan népszavazást tart, amelynek az eredménye nem kötelez semmire, de legitimálhat bármit. Izmozást, behódolást, kilépést, tényleg bármit.

A népszavazásra Orbánnak szüksége van, mert régen volt olyan esemény, ahol nemzeti összetartást hívhatott volna össze. Kinyitnak a szavazófülkék, el lehet menni a kormányhoz viszonyulni. Megerősítheti magát a Fidesz tábor, ez voltaképp egy nagy békemenet lesz, nem kíváncsiak senkire, aki bármi mást mondana.

A népszavazási kérdés nagyon fogós, hiszen az IGEN válasz lényegében hazaárulást sugall. Ezért teljesen hülye Fodor Gábor (bár ez nem újdonság) amikor az elmenetelre és az igenre buzdít. Nézzük meg a kérdést:

“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Erre jóérzésű magyar ember nem válaszol igennel. Ezt kellene végre felfognia az ellenzéknek, hogy a magyarok nagy része (például én is) alapvetően nemzeti érzelmű és zsigerileg berzenkedik minden ellen, ami arról szól, hogy Magyarországnak bárki bármit elő fog írni. Még akkor is, ha (mint én) tudja, hogy Orbán saját hatalma biztosítása érdekében nagyjából feladta a szuverenitást.

Nosza, hát itt a zseniális ötlet, bojkottáljuk a népszavazást! Hát persze. Ülj le fiam, egyes.

Vannak olyan bokszvilágbajnokok, akik már akkora bajnokok, hogy csak akkor szállnak ringbe, ha Las Vegasban legalább százmillió dolláros gázsi van feldobva a meccsre és az ellenfél a négy bokszmaffia közül legalább kettőnél már bajnok, vagy elsőszámú kihívó. A vitathatatlan bajnoknak már nem kell máskor ringbe szállni. Örüljön a kihívó, hogy kapott esélyt arra, hogy “összeüthessen” a nagyfőnökkel. Ha nem teszi, akkor a bikinis lány szépen körbesétál a ringen a nagy bajnok öveivel és marad a király.

A népszavazás pont ilyen esemény. Orbán Viktor nem bokszol minden héten. A plebs (és az ellenzék) szórakozhat Rogánnal, Tasóval, az összes kapanyél-hájfej párttitkárral, az az ő súlycsoportjuk. Annyira bénák, hogy amikor L. Simon László megbukik, abból se képesek politikai tőkét kovácsolni.

Októberre kihirdette a vitathatatlan világbajnok, hogy ringbe száll. Az ő szabályai szerint, az ő pontozóinak felügyeletével, de ott lesz a ringben. Pontosan arra számít, hogy senki nem áll oda a ringbe és nem veszi fel a kesztyűt. A bikinis lány körbemegy a ringen és újabb másfél-két évig a bajnok bárkinek, aki azt mondja, hogy ő nagyobbat üt, csak annyit fog válaszolni: valahogy a ringben nem láttalak, kisöreg.

Ha elmenni, és Orbán ellen szavazni nem lehet, az ellenzéknek nem marad más lehetősége, mint a távolmaradás, de nem úgy, ahogy ezt most a sok sértődős bájgúnár előadja. Alternatív népszavazásokat kell fellőni, tanszabadságról, uniós források elosztásáról. (Egyetért-e ön azzal, hogy az EU pénzéből stadionokat építsenek kórház helyett? Egyetért-e Ön azzal, hogy a közoktatásból továbbra is havi/évi X milliárd forintot vonjanak ki?)

Ezek nyilván csak nyers témakörök, kell pár napot gondolkozni egy jogilag is feltehető kérdésen, és hetente bevinni egyet a választási irodára, hogy szeptemberben, amikor ez a kampány finisel, meg lehessen mutatni, hogy hány fontos kérdésben NEM MER népszavazást tartani a kormány, és utána van értelme annak, hogy arról is szóljon a kampány, hogy mennyire nem kényszerbetelepítésről van szó, meg arról, hogy ezekre az emberekre támogatás is járna. Szép politikai feladat.

Ráadásul a bokszmeccsben mindig benne van a kiütés esélye. Aki viszont azt nem vállalja, az nem politikus, hanem beszari alak. Azt hiszem ez a valódi baj az ellenzékünkkel. Pedig a lány a ringben nagyon szép, érdemes megnyerni a meccset.

 

Politikai hiánybetegség

A Brexit-szavazásra adott értelmeségi reakciók jelentős része a liberalizmus, mint eszme, vagy eszmerendszer válságáról beszél. Olvastam olyan írást is, amely a liberális világrend válságáról. Ez már pontosabb, mert rendszer-válságról ír, de szerintem mélyebbre kell ásni. A politika, a politizálás van válságban. Mielőtt folytatnánk, nézzük meg ezt a kis részletet az utóbbi évtizedek egyik leghatásosabb politikai szónoka, Nigel Farage, a brit függetlenségi párt vezetője beszédéből, ahol épp van Rompuy-t, az EU akkor frissen megválasztott főizéjét ostorozza:

Az angolt kevésbé bíróknak összefoglalom:

“Kicsoda ön, akinek annyi a karizmája, mint egy nedves rongynak, úgy néz ki, mint egy alacsony beosztású banktisztviselő? Ki szavazott önre? Tudom, hogy itt a demokrácia nem túl népszerű, de milyen módon tudják az EU állampolgárai eltávolítani Önt? Sose hallottunk önről, azt se tudjuk maga kicsoda, …(nemzetállamokról beszél)…talán azért, mert ön Belgiumból jött, amely egy nem-ország.”

Ezzel a beszéddel a legnagyobb baj nem az, hogy elhangzott, hanem az, hogy nagyrészt igaz. Van Rompuy tipikus európai politikus. Úrigyerek, apuka egyetemi tanár, ő maga a helyi jobboldali párt ifi szervezetében kezdte, és onnan lett előbb miniszter, majd miniszterelnök, majd bukása után onnan tették át eu-izének. Ez a karrier az EU politikusainak nagy részére igaz és nálunk is ez működik, korábban a KISZ, most a Fidelitas választja ki az igazán ügyes és kegyetlen embereket a feladatra. Megbukni nem tud.

A politikai elitnek kialakult a sajátos nyelve és szimbólumrendszere, amelyben lényegében a magasabb és nemesebb eszmék terjesztésének a lovagjai lettek az új uralkodó osztály tagjai. Ez az osztály megszokta, hogy őket megválasztják, jellemzően 50-70% részvétel mellett zajló választásokon, enyhe többséggel. Az ellenzék szépen megkapja a helyeket a másik oldalon, mindenki megmenekül és lehet továbbra is lándzsát törni a lándzsatörnivaló mellett. A különösen kellemetlen alakokat exportálják Brüsszelbe.

Ma már egyszerűen devianciának tűnik, amikor mindenféle aktivisták különböző csoportok érdekében fellépnek. Holott a világ legtermészetesebb társadalmi tevékenységét látjuk: egy csoport tagjai érdekérvényesítenek, felhívják magukra a figyelmet, szövetségeseket keresnek.

Amikor jönnek a konfliktusok, akkor két reakció jellemző, az egyik a már említett siránkozás, a másik pedig az, hogy az opportunistább része, mint Farage vagy Boris Johnson (egyébként maguk is a nyakkendős establishment tagjai) rámennek a bajban levők érzelmeire. Ezeket szokás, mint populistákat, mélyen megvetni.

Lássunk egy egyszerű példát. Mr. Smith Birmingham-külsőn, mondjuk West Bromwich-ban vagy Wolverhamptonban úgy gondolja, hogy „minden szar a rohadék bokszosképűek és a buzik miatt van”.

Erre ma az európai politikai elitnek kétfajta válasza van:

– az egyik, a szalonképes, az az, hogy ej-ej Mr. Smith, hát hogy lehet ilyen mondani, tessék – a nagyobb és nemesb eszmék jegyében – szeretni a külföldről jött és homoszexuális honfitársainkat, mert ha ilyeneket tetszik mondani, az fasizmus, és ki tetszik kapni.

– a másik, a fuj-fuj populista pedig az, hogy önnek teljesen igaza van Mr. Smith, és igenis ki kell innen zavarni a bokszosképű rohadékokat, és a buzikat meg addig kell verni, ameddig heterók nem lesznek, nem azért mert utáljuk őket, hanem mert ez a helyes.

Megfigyeltük, hogy mindkét válasz foglalkozott a „bokszosképűekkel” és a „buzikkal” de egyik sem foglalkozott azzal, hogy mit ért Mr. Smith a „szar” alatt?

Pontosan ez a gond. Ahol van politika és van politizálás, ott valami olyasmit mondanak Mr. Smith-nek, hogy oké, mindjárt beszélünk a bokszosokról és a buzikról, de előbb, Mr. Smith, beszélgessünk arról, hogy Ön hogy van? Nem jól? Mit szeretne? Esetleg javasolhatunk önnek valamit, ami ugyan jár áldozatokkal de sokkal jobb lesz Önnek? Mi lenne, ha elmondanánk a parlamentben, hogy önnek itt nem jó, és rászorítanánk a kormányt, hogy csináljon vele? Mr. Smith, jövőre választások, ha ránk szavaz, akkor mi már tudni fogjuk mi a baja, és segítünk.

Mr. Smithről most Angliában kiderült, hogy a szavazók felét adja. Meglehet nem mindenkinek ugyanaz a baja, és nem mindenki ugyanazokat okolja érte. Sőt, már hallom is, hogy Mr. Smith legjobban tenné, ha magát okolná, hiszen már régen kezdhetett volna az életével valamit. Ilyet azonban politikus nem mond.

Hülye szavazó nincsen, ha van 50% a szavazók között, akiknek nem jó, akiknek nincsen politikai érdekképviselete, akkor nem a szavazókat kell okolni, hanem azt, hogy a politikus, akinek az lenne a dolga, hogy országa népét vezesse és képviselje, nem ezt teszi.

Ez a hiány messzire menő következményekkel jár. Az összes olyan kritika, amely az üzleti élet és a politikai elit összefonódását ostorozza, valójában ugyanezt érzékeli, mert a politikusi magatartás lényege lenne az óvatosság, amely a nyilvánvalóan létező korrupciós vonzás ellen hat, hiszen a választásokat meg kell nyerni.

Ez az óvatosság hiányzik akkor, amikor a politikus abba nő bele, hogy a nagy és nemes eszmék jobb- vagy baloldali pártját úgyis megválasztják. Az ilyen elkényelmesedett politikai elitek hatalmasat szoktak bukni, ahogy például tette az MSZP és aztán populisták martalékává válnak, akik nem biztos hogy halálra ijednek a megidézett démontól, mint Farage és Johnson.

Ilyen meglepetés, mint a Brexit, még jó pár lehet. És majd akkor is lehet az Eszmét siratni. Pedig az eszme nem tehet semmiről. A kevélység annál inkább.

Szép volt fiúk!

 Bernd Storck megmutatta, hogy milyen az, amikor az európai középmezőnyben levő játékosokból nem mezeidoktor, egervári szupertaktikus sándor, vagy a tolódópápa pinyő építkezik, hanem valaki, aki ért hozzá.

Megfordult az évtizedeken át hangoztatott duma, hogy alul minden rendben van, csakhát a felnőtt csapat, ott valami elromlik.

Mert a belgák játéka megmutatta azt, hogy milyen, ha Böde Danit tizenöt év alatt, a legjobb módszerekkel fejlesztik tovább, hogy ne csak marha erős és kapu előtt születetten határozott, hanem gyors és kreatív is legyen. Olyan, mint Lukaku.

De Bruyn és Hazard megmutatja, hogy néz ki Nagy és Kleinheisler, ha nem Faszomöccse Béla, a Kárpátok Capelloja a nevelőedzője, aki adott esetben kölcsönadja Hajmáskérre, mert kell tenni a csapatba Buzgericset, a belgiumi exportra szánt, frissen igazolt hatodosztályú szerbet.

A jó hír, hogy a dolog nem elérhetetlen, a belgák pénzért árulják, mint ahogy Dárdai azonnal rá is mutatott, amikor megkérdezték. Más kérdés, hogy nem elég kifizetni ezt a pénzt, meg is kell csinálni, amit mondanak, kicsit hasonlóan a Teleshopos hasizomgéphez, a kockahas nem a megvásárlásától lesz.

További jó hír, hogy most számos játékos ugyanúgy esélyt kap, mint az 1996-os atlantai csapat játékosai, akikből tudott Dárdai lenni, de tudott Szanyó is lenni. Reméljük, hogy a mostani eresztésből többen tudnak jó karriert befutni.

De a lényeg az, hogy egy Bernd Strock után át kell térni a sok Bernd Storck módszerre. Láttuk mit ér egy jó edző. A legendás prólicensz, amely nélkül ugye bognárgyörgy szerint csak az edzői szakmát szembeköpni lehet (meg sikeres Bundesliga-edzőnek lenni…) beárazódott. Ha akarnak bármit, akkor az edzők képzését ki kell csavarni annak a bagázsnak a kezéből, és arra koncentrálni, hogy minél egységesebb, minél jobb képzési programok legyenek. Szép feladat, nem is biztos, hogy sikerül.

Ameddig nem sikerül, nekünk kb a legjobb 16 a plafon egy EB-n. Ami hatalmas dolog, és óriási eredmény, hogy a fiúk laza negyven év után elérték.

SZÉP VOLT FIÚK!

A főhatalom óhajtása

Még soha egy birodalmat sem alapítottak meg az ideiglenesség céljával, minden birodalom úgy gondolta, hogy ők akkor itt most végleg berendezkednek, és a továbbiakban a világ minden gondját-baját a dicsőséges Birodalom fogja megoldani. Mindezt dacára annak, hogy az összes történelemkönyv birodalmak felemelkedéséről és bukásáról szól.

Európa történelme mindigis az egymás rovására háborúzó birodalmakról szólt, egész addig, amíg 1954-55-ben szerződést nem írtak arról, hogy mostmár minden másképp lesz. Naná, hiszen akkor a Brit Birodalom épp sebeit nyalogatta, a “győztes” franciák, a “vesztes” olaszok és németek pedig épp rájöttek, hogy bár nagyon szórakoztató dolog az egész ipart gyilkológépek gyártására használni, de az ötéves kemény háború után lelkesen prütykörésző lakosság miatt épp népességrobbanás van és most évtizedekig senki sem fog háborúzni, nosza, hozzuk létre a Végleges, Háborúmentes Európai Birodalmat.

És lőn. És milyen jól lőn, hiszen Európa történelmében a prosperáló évtizedek mindig arról szóltak, hogy Le Havre-ból nyugodtan elmehet a kereskedő Prágába vagy Temesvárra, ott talál egy nagyjából a le havre-i piactérre emlékeztető piacot, ahol kereskedik, majd hazamegy. Esetleg letelepszik, mert rájön, hogy itt még senki nem hallott az érlelt sajtokról, és a piacnyitásból jól kereshet. Európa prosperáló évtizedeiben mindig volt valamilyen széles körben elfogadott pénznem, amely egységes fizetőeszközként funkcionált (rénes forint, Reichsgoldgulden, livre tournois, louis d’or) vagy pedig nagyjából egységes árfolyamon lehetett váltani. Sőt, Európa prosperáló évtizedeiben, a római jog alapjain mindig nagyjából egységes volt a kereskedelem jogi alapja is. A fél európai jogtörténet különböző városjogok alkalmazásáról szól más városokban. (érdekes kitérő: noha a római birodalmat “kicsinálták a bevándorlók”, egy Hanza-város piacfelügyelője meg a római aedilis pont ugyanazt csinálta, kb ugyanolyan jogi háttérrel)

Az európai gazdasági integráció tehát nem előkép nélküli és nem is haszontalan dolog. Más kérdés a politikai integráció, melynek megvalósítására számos véres kísérlet történt az elmúlt évszázadokban. Ez a legújabb kísérlet annyiban különbözött, hogy megpróbált politikai egységet teremteni anélkül, hogy a Grande Armée, a Győzhetetlen Armada vagy a Wehrmacht indult volna neki a maradék Európának, khm, az erőszakos genetikai egységesítés céljával. Ezt több tényező is nagyban segítette: például az aláíró országok legyengültek a háborúban. De közben ott volt a határon a nagy Szovjetunió, amely ellen egységet kellett mutatni, de említhetnénk azt is, hogy a háború során kifejlesztett műszaki újdonságok gyártása békés célra, a hengerenként négyszelepes motortól kezdve a műszálas esőkabáton és a csúszásbiztos autógumin át a mikrohullámú sütőig sokkal nagyobb üzletnek ígérkezett annál, mint ugyanezen találmányokat egymás kiirtására használni.

Közben az egyes országokban a politikusok iránti vágy is mutatott hasonlóságokat. A polgári jobboldal mindenütt igyekezett elfelejteni és elfelejtetni, hogy a század első felében hány militáns, fasiszta idiótát szabadított Európára és vissza akarta hozni a békés, cilinderes-szivaros urambátyám politikát. Szerencsére ebben a baloldal megakadályozta, mert elvégzett egy csomó olyan munkát, amelyre a korábbi kommunista kísérletek nem voltak képesek. A női egyenjogúság, az általános választójog, egy csomó feudális marhaság lebontása mindenütt igény volt, és mindenütt kellettek hozzá radikálisok. Tehát Európa nyugati fele nagyjából egy irányba ment, miért ne írtak volna erről papírt. Ha lett volna Európának anyukája, apukája, az sűrűn bólogatott volna, hogy látod-látod kislányom, mennyivel szebb dolog az élettársi vadházasságnál a házasság, az a szép papír, az a szép ceremónia, az a szép Tupperware készlet, amit Gizi nénédtől kaptatok!

Azonban a nyolcvanas évekre sok minden megváltozott. A nagy mumus addig fegyverkezett, ameddig már nem volt kenyér a boltban, és kiderült, hogy papíron ugyan nagyon messzire tud ellőni, valójában papírsárkány. A mindenféle baloldali mozgalmak teljesen eltérő irányba vitték el az egyes tagországok reformjait és a történelmi különbségek is kezdtek újra kijönni. Ráadásul az Európai Közösség bővítései olyan eltérő kultúrájú országokat hoztak össze, amelyeket teljesen egységesen működtetni lehetetlen.

Az európai integráció hanyatlása, ma már látszik, Maastrichtban kezdődött el, amikor Delors-féle mélyebb politikai integrációt elvetve, az időközben megjelent keleti blokk országaiba vezetett gazdasági expanzióra használták fel az újonnan létrejött politikai konstrukciót, ez EU-t, és használják a mai napig.

Már amikor az egyetemen EU-jogot tanultam, látszott, hogy a viszonylag gördülékeny gazdasági jogalkotást leszámítva ez az egész nagyon nehezen mozgatható, kezelhető, bürokratikus izé. Amikor a jogi egyetemen jobban félnek az EU döntési mechanizmusait taglaló tételtől, mint a polgári perrendtartás felsorolásaitól, az azért jelez valamit.

Az állam jellineki definíciója szerint ugye szükség van népre, területre és főhatalomra. Az utóbbi körül vannak gondok. Az erősebb államok irányába Brüsszel soha nem tudott főhatalmat gyakorolni, a szuverenitás feladása a legprogresszívebb vezetőknek is sok lett volna. Az erre tekintettel kiépült intézményrendszer viszont azt sem tette lehetővé, hogy gyengébb helyeken odacsapjanak, például amikor egy kis közép-európai országban a miniszterelnök a háza és a kertje közé, azt hazudva, hogy az agglomerációs közlekedés, kisvasutat épít EU-pénzből, akkor sem történik semmi. Miért is történne, a rendszer az ennél is nagyobb disznóságok elviselésére van kitalálva (csak azok már húsz éve megtörténtek). Másrészt a keleti és déli országokban az egyetlen elvárás a stabilitás.

És itt jön ki, hogy a főhatalom nemcsak intézkedési képesség, hanem intézkedési kötelezettség is (Nietzsche az égi kávézóban megvajazza a croissant csücskét. Na ugye, hogy ugye -szól, és leharapja). Vagyis az a politikai szervezet (hiszen ugye az EU-ra ez a címke van ragasztva) amely nem gyakorolja a főhatalmát, bukásra van ítélve, hiszen amikor nem csap oda az autópályára lopó strabag demokratáknak vagy a kisvasútra lopó fidesznek (de említhetünk itt mondjuk lett vagy portugál disznóságot de románt is, egyáltalán nem magyar jelenségről van szó) szép lassan a képességét de a legitimációját is elveszíti, hogy máskor, másnak odacsapjon.

Innen csak egy lépés az a közkeletű meggyőződés, hogy az EU viszi a pénzt, de a gondokat meg nem oldja meg. Akkor is, ha még a pénz hatékonytalan szétosztása mellett is rengeteg gondot megold. Amikor pedig olyan dologgal szembesül, amelyet azonnal meg kellene oldani, lásd menekültválság, akkor csak áll egyik lábáról a másikra, mert a vezető erő hoz egy rossz döntést (Wilkommenskultur) és még ezt sem tudja végigvinni.

Hova vezet a főhatalom nem-gyakorlása?

Vessünk egy pillantást a Brexit-térképre!

brexit map

A sárga szigetek nagyjából megfelelnek a városi lakosságnak (kivéve Birmingham), kék tenger nagyjából a vidék. Ha megnéznénk az amerikai választási térképeken Trump népszerűségét (nem találom, és igazából dolgoznom kéne…) akkor azon azt látnánk, hogy ő is vidéken népszerű. A magyar választási rendszer meg már át is van erre rajzolva.

A XXI. század azzal kezdődik, hogy itt van egy minden eddiginél modernebb, jobb világ, ahol akadálytalanul és biztonságosan lehet utazni, kapcsolatba lépni másokkal a bolygó ellenkező oldalán, elérni az emberiség szinte minden tudását egy zsebben tartott készüléken át. Gyógyítanak néhány évtizede még országokat kiirtó betegségeket, és néhány (1-2) évtizeden belül várhatóan elszakadunk a fosszilis energiahordozóktól.

Mégis, ebben a világban tömegek vannak, főleg a vívmányoktól akár földrajzilag, akár életkorban kicsit távolabb, akik úgy látják, hogy a világnak vége, kész, mostmár a világvége jön, hacsak valaki ki nem vezet minket belőle. Erről az embertípusról Panamajack már értekezett ebben a kiváló írásában.

Amit most látunk, az nem más, mint a békébe és prosperitásba beletunyult politikai elit válsága. Az, amelyik soha semmit nem lépett, mert a gazdaság szépen haladt, az emberek gazdagodtak, fejlődtek. Régi vesszőparipám, hogy a politika, úgy, ahogy azt a XX. században megismertük és leírták, lassan kiszorult a világ alakításából.

A XX. század végének, a XXI. század elejének jellegzetes politikus figurái, köztük főleg Angela Merkel, kompromisszum-művészek, akik azon a platformon állnak, hogy a világ alapvetően jó irányba megy, nem kormányozni kell, hanem a felmerülő érdekütközéseket rendezni. Ötven év telt el a legutóbbi radikális fellépés (1968) óta, és azóta úgy tűnt, hogy minden rendben van.

A világot kevésbé értő emberek populista szavazási hajlandósága valójában nosztalgia. Nigel Farage vagy Donald Trump valójában paródiája Churchillnek, Adenauernek, DeGaulle-nak. Azonban ők azok, akik egyáltalán úgy csinálnak, mintha valamilyen irányba vezetni akarnák az országukat, mindenki más alapvetően konfliktusmenedzser.

Ha valamit nagyon elő kellene segítenie a Brexit-referendumnak, az egy olyan politikusgeneráció színre lépése lenne, amely a klasszikus politikai vezetés modelljeit átülteti a XXI. századba és nem hagy fél országokat politikai képviselet nélkül. Ugyanis a demokrácia csodája pont az, hogy ha fél országokat képviselet nélkül hagyunk, akkor azok a fél országok bizony politikai képviselet után néznek, és olyat választanak, aki megígéri nekik, hogy a nevükben főhatalmat fog gyakorolni.

A kérdés az, hogy hány Brexit kell még, hogy ezt a leckét megtanulja a fejlett nyugati világ. Felkészül Donald Trump.

 

Viszlát jogállam!

Tegnapi hír, hogy Budapesten AIDS-konferenciát tartottak, ahol korunk egyik legveszedelmesebb betegségének kutatói találkoztak hazánk fővárosában. Apró szépséghiba, hogy nemzetközi botrányt okozva, három respektált afrikai kutatót nem engedtek be az országba. Az egyik a konferencia utánra kapott vízumot, a másiknak egyszerűen nem válaszolt a magyar követség, a harmadik ugyan megkapta, ám azt végül golyóstollal és lila körpecséttel érvénytelenítették.

Az indok? Csak. Hogy nem menne hazájába vissza a koszos nigger, hanem itt maradna. Hisz nyilván semmi más vágya nincs egy nemzetközi konferenciákra járó kutatóorvosnak, mint egy omladozó magyar kórházban 143.250.- Ft. nettóért huszonnégyórázni.

A dolog egyáltalán nem meglepő. Egyszerűen arról van szó, hogy a külügy megérkezett oda, ahol a magyar közigazgatás és igazságszolgáltatás már vagy 10 éve van. Szétesett.

Módszeresen elüldöztek bárkit, aki ért bármihez. Itt most három afrikai járt pórul, de ezek a dolgok naponta megtörténnek, csak azokból ritkábban van hír.

A hivatal megteheti például, ha az van írva a feljelentésbe, hogy ” a testi sértés miatt magánindítványt teszek” megszünteti a nyomozást, mivel “a sértett nem tett magándindítványt”. Simán, bármikor.

A bíróságok rutinszerűen szegik meg a büntetőeljárási törvényt, amely megszegéseket felsőbírói szinteken rutinszerűen hagynak jóvá.

A rendőrségen rutinszerűen lesz bizonyíték olyasmiből, ami mondjuk Németországban utoljára az XVIII. sz. boszorkánypereiben lett volna bizonyíték.

A harminc napon belül kiadandó bármilyen iratot nyugodtan kiadhat a hivatal 67 nap múlva, mindenféle következmény nélkül. Kártérítés? A bíróság tudja, hogy ők is pont ugyanazon a színvonalon dolgoznak, nem akarnak precedenst teremteni.

Szétesés van, teljesen esetlegesen dolgozó állam. Mint egy rendes Latin-Amerikai banándiktatúrában. Vagy lesz tankönyv, vagy nem lesz. A fiadat börtönbe zárjuk, esetleg hozzál be pénzt, akkor majd meglátjuk. Vízum? Ismerősöd van? Nincs? Hát akkor a héten nem vagyunk nyitva. Mi? Az a tábla nem neked van kitéve, paraszt. Mi az, hogy üres boríték jött a bíróságról? Mi nem hibázunk, érted? Ha a leíró azt mondja benne volt az ítélet, akkor benne volt, honnan veszed hogy akkor még le sem volt írva? Jé ez a fellebbezés a 16. napon érkezett, majd átsatírozzuk a pecsétet.

Nem azt mondom, hogy ezek mindig megtörténnek. Azt mondom hogy bármikor megtörténhetnek, ami egész egyszerűen azt jelenti hogy megszűnt a jogállam. Nem nagy ügy, komplett évszázadokat lehúztunk már nélküle.

Noirpova: Fabula fa-bulákról

Noirpova kartársnő befűtötte a szkepticizmuskohót és az alábbiakat szoborta ércbe. Olvassátok és kommentáljátok!

Felületes feminin felütés

A szerző mosakodása

Olvastam én is a Frusztrált fiatal férfiak (felületes felütés fontosról) posztot, és – noha kommentben nemigen szaggattam a normát – az íráson el-elgondolkodtam, magamban továbbfűztem. Tulajdonképpen olyan gondolatokkal találkoztam benne, amiken régebb óta rágódom én is, csak feleennyire se fogalmaztam össze.

Na mármost, el is kezdtem írni hozzá egy széljegyzetfélét. Nagyjából arról, hogy ha Oroszország és a Közel-Kelet után az USA-ban, majd az EU vezető államaiban is a 3F-ek bálványai veszik át a gyeplőt, akkor kollektíve kerülhetünk éktelen nagy bajba. Éspedig azért, mert a 3F-ekre – de jó, hogy feltaláltatott ez a kifejezés, és nem kell azon törnöm a fejem, hogyan fejezzem ki a buta faszpörgettyűt —… szóval a rájuk bazírozó politikusok elsősorban a „legyen úgy, mint régen vót” és a „vágjuk magunkra a kiskertajtót jól” üzeneteket variálják. Miközben a legdurvább problémáink, ti. a Földet körbeérő környezeti nyavalyák, közösek, nagyon nem hülyeség-kompatibilisek és egyetlen „bevált” megoldás sem húzható rájuk.

Míg a bajaink közös voltát próbáltam konkrét példákkal illusztrálni, az írást az Encyclopaedia Britannica-énál kurtább keretekbe belegyötörni (még nem sikerült, de vannak biztató jelek) felmerült bennem egy további gondolatmenet. Mégpedig, hogy a 3F-nek van egy női pendantja, s szerintem ugyanúgy nem szabad figyelmen kívül hagyni az ő frusztrációit, mint a 3F-éit.
Erről szeretnék most bővebben írni, mert azt gondolom, ez egy külön posztra való anyag. Nagyon örülnék, ha vita lenne belőle.

A Fejlettvilágbeli Frusztrált Fabula

Vizsgálatom alanyát – az alliterációhoz hűen tartva magam – Fejlettvilágbeli Frusztrált Fabulának nevezem. Ezt a taxont nagyon nehéz leírni. A F. F. F nem a virsliroppantó vérfeminista, aki mindenhez hozzászól, mindenben gendergondot lát – és szisztematikusan többet árt a női egyenjogúság gondolatának, mint használ. Nem is az a – 3F-igényeknek talán leginkább megfelelő – hölgy, aki nemhogy nem bánja közepesen hasznos málhásállatként való besorolását, hanem még büszke is rá. Nem, a F. F. F. mindezektől különbözik.

E típusra azután véltem felfigyelni, hogy megszaporodtak körülöttem az oltásellenes posztok, illetve az oltásellenes mozgalommal foglalkozó, elhűlt-megrökönyödött elemzések. Majd újabb szög üttetett a fejembe, mikor rövid időn belül két kisgyerek is meghalt Magyarországon úgy, hogy – itt nem tudok, de nem is akarok szebb kifejezést keresni – jó szüleik hobbiból éhen veszejtették őket. Tudom persze, az ilyenféle halálesetek sora sajnos nem az idén kezdődött. Emlékszem jól egy 2009-es amerikai hírre is: egy házaspár elveszítette veleszületetten cukorbeteg gyerekét, mert kezelés helyett imával gyógyították a szerencsétlen kölyköt. Ez akkoriban olyan kirívó állatság számba ment, hogy a Szkeptikus blog külön posztban fakadt ki fölötte. [1] Azóta, úgy látszik, magasabb lett az ingerküszöb… vagy nem tudom…
Még mind hozzátartozik az észleléseimhez vagy mimhez az is, ami félig-meddig szakmai alapon jut el hozzám, és mered ki rá a szemem, mint a kiszántott egéré. Akad ilyen majd’ minden nap. Mondjuk: anyuci fogzás idején borostyán nyakláncot akasztana a gyerek nyakába. Mert abból illóolaj szívódik fel bőrön át és az jó a fogzásra. Sőt, abból „organikus energia” áramlik, nem pediglen holmi illóolaj. Még mielőtt elkezdeném a borostyánkő illóolaj-összetételét vitatni, merül fel bennem a kérdés: anyuka, teljesen el tetszett hagyni az eszét, hogy a párhónapos csecsemőnek bármit is a nyakába köt, rögzít? S igen, úgy látszik, elhagyta. Különben nem árulnának kismillió webhelyen borostyán(nak látszó tárgy) babanyakláncot. [2] . De az se akármilyen olvasmány volt, amiben a bürökduda létezéséről értesültem. Egen, vehetsz a népi gyógyászatban filozófusritkításra használatos növény állítólag „megszelídült” (?!) szárából készült játékot a gyereknek, ha kedved támad rá; a mérgező műanyag játékok helyett, naná. [3]

E példákból igyekszem hát megfogalmazni, amit látok. Azt, hogy a fejlett(ebb) országokban, kifejezetten az európai-amerikai kultúrkörben egyre több az olyan nő, jellemzően anya, aki:

  • jól szituált, elegendő pénze és szabad ideje van ahhoz, hogy „megvalósítsa önmagát”, bármit jelentsen ez
  • tájékozódni óhajt a világról, van véleménye, nem is rejti véka alá
  • indíttatásai, hogy gyerekének/környezetének a lehető legjobbat adja, szeretetben, tiszteletben és javakban egyaránt – támadhatatlanok,
  • mégis, valahol csúnyán megcsúszott, ennek következtében félretájékozott, magabiztosan buta és – ez a legtragikusabb – többé-kevésbé érvelésálló lett.

A Youtube-on megtekinthető egy jófajta kis dr. House-videó, a doktor úr lírai szavaival egy oltásellenes nyamimamihoz. Azt hiszem, az öntudatos F. F. Fabula típusát ez jól találja, még ha sarkított, kemény karikatúra is. Íme: https://www.youtube.com/watch?v=9gku93laoec

Hol lehetnek a gyökerek?

Azt gondolom, hogy (társadalmi) nyomás a F. F. Fabulára is nehezedik. Méghozzá többfelől. Elvárás – vagy ő így érzékeli – hogy ne jó, hanem tökéletes szülő legyen. Mert különben a gyerek teszem azt méreganyagokkal tele szervezetű lesz, vagy autista. Vagy erőszakot fog tanulni a tévéből. Elvárásként érzékelheti azt is, hogy tökéletesen fitt és egészséges legyen – hangsúlyozom, nem jó állapot elérendő, hanem tökéletes. A sort ki-ki folytathatja tapasztalatból, tévéreklámok, nőlapok, kismamablogok, életmód-magazinok tartalmában szálazva. Fabula kartársnő naprakész szeretne lenni abból, ami a tökéletesanya-, tökéleteskertész-, tökéletes-ezobioökó-,tökéletesfittnesz-témában éppen történik. A környezetéből sokszor azt kapja visszajelzésként, hogy ezek jellegzetesen női témák, ezekkel neki kell foglalkoznia. Feladata tehát, hogy mindent tudjon, sőt, mindent jobban tudjon, ő legyen a bölcs, a tanácsadó. Valahogy… mintha egyszerre kapná a hagyományos (anya-feleség-konyhász) szerepek erőltetését és a „légy önmagad, de most rögtön”-késztetést is.

Aztán valami félresiklik.

  1. F. Fabula típusú kartácsnőnk rengeteget olvas, főleg az Interneten – és nem szelektál. Mert nem tud szelektálni.

Egyrészt, jó valószínűséggel sohasem tanították rá, hogy hogyan kell forrásokat válogatni, keresni és összesíteni. Nem tanulta meg – nem csak ő nem, hanem 3F analógjai sem – hogy milyen érvelési hibákon kell fennakadni. Mit jelent az anekdotikus bizonyíték, és miért nem fogadhatjuk el. Mit jelent az Occam-elv, mit az analógiás gondolkodás túlhajtása, mit a „non sequitur” stb. Nem tanulta meg, pedig ezeket gyakorlatban kiszűrni talán még könnyebb is, mint tisztességesen definiálni. Nem tanulta meg, hogy miért kell nagyon vigyáznia, ha ajtóstul rárontva, egyből az ő vagy a gyerek egészségére hivatkoznak előtte. Vagy, ha nagyon erősen próbálnak nála érzelmi hatást kiváltani. Nem tanulta meg (nemcsak ő nem, a 3F sem, de vajon miért?) hogy a túl egyszerű, túl szép, túl általános magyarázat valamely összetett jelenségre – nagy valószínűséggel nem igaz.
Másrészt, hiányzik – megint: miért? – a biztos alapja középiskolai fizikából, kémiából, biológiából. Amire támaszkodva legalább a legkirívóbb marhaságok terjesztőit – pl. a szénhidrátot a szénhidrogénnel következetesen tévesztőket, a vegyület = méreg axiómát [4] taglalókat vagy a „régen megvan a rák gyógyszere, csak direkt eltitkolják” témát fejtegetőket – elhajthatná, hangos mosolygás közepette.

Azt hiszem, innen vezet(het) út ahhoz, hogy Fabula idő jártával küldetéstudatos legyen, bármilyen ellenérvvel szemben bizalmatlan…végül frusztrált. Azt nem mondom, hogy mindössze ez a dolog gyökere – nem is tudok minden okot felleltározni, megfogalmazni – de ezt lényegesnek látom. Fabula szeretne minél többet tudni, de nem veszi észre, ha és amikor átvágják.

Úgy látom hát, ráérő, jószándékú és kellőleg buta nőket egyre könnyebb megfogni – és ahogyan a 3F-eket, őket is érzelemviláguknál fogva. Az egyes érzelmek persze nem azonosak. Nem is lehetnek ugyanazok a tankvezetős-nagyvasas „ántivilágot” visszakívánó 3F indíttatásai, mint a környezettudatosságánál vagy gyereke szereteténél fogva elmarkolható Fabuláé. Viszont abban, hogy nem átgondoltan, hanem zsigerből reagálnak az őket érő impulzusokra, mégis közösek. Ahogy a 3F-ek, a Fabulák is érzik, hogy valami nem frankó. Fabula a gyereket csaknem futószalagon szülte, épp hogy időbélyegzőt és sarzsszámot nem kapott a csurdé seggére. Jó ez így? A hipermarketes paradicsom ízetlen, másnapra egy trutymü az egész — vajon mivel fújták fel? Jó ez így? A gyerek nyözöge, lassan a szenteltvízre is allergiás…egyáltalán azt se érteni igazán, mi az az allergia. Mindenki mást mond. Jó ez így? Nem.

De a kérdéseire adekvát választ nem kap, a világ – úgy látszhat az ő szemszögéből  – elrohan mellette. Marad az, ami a net zugaiban és/vagy a barinőknél megvárja. Ott mostanság olyasmi vár rá, hogy régen minden jó volt. Nem volt védőoltás (az, hogy járványok is voltak, itt nem jön szóba), mégis egészségesen éltek az emberek. Nem volt nagyüzemi zöldség, gyümölcs, mindenki magának termelt, gyökérrágicsálás, Földanya-mágia és hepinesz volt. (Vitaminhiányról, hajnali háromkor kelésről, napestig kapálásról, burgonyavészről, éhínségről, feudális terhekről nem esik szó). Mert akkor még a krumpliföldön szültek, mégpedig Pulyabeja örökbecsű Fabula-himnuszára – így kell szülni, úgy kell szülni/a doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni? – körbefogózva, táncolva. Mert akkor még tudták, hogy a betegségeknek lelki oka van, hogy minden fejben dől el. (S így tovább a végtelenségig.)

Lassan kettéválik a F. F. Fabula szeme előtt a világ. Egyik fele érthetetlen, „ipari”, rideg, technicizált és utóbbi voltában, egyben férfiközpontú lesz. Ezzel nem hülyéskedem, akad jónevű társadalomtudós, mégpedig Luce Iriagaray, aki szerint Einstein nevezetes tömeg – energia egyenlete is szexista egyenlet [5]. Noha kis utánagondolással látni lehetne, a férfiközpontúság, ha megjelenik, nem a műszaki/tudományos fejlettséggel, mint jellemzővel mérhetően teszi.
De Fabula ennek már nem gondol utána. Egyszerűbb kettéosztani a világot hideg, ellenséges félre és kedves, jó, fészekmeleg félre, „szintetikus”-ra és „természetes”-re, jobbféltekés, multitasking nőkre és balféltekés, néma, medveforma pasasokra. A Fabula-féle dichotómia külön bája, hogy az Internet általában nem sorolódik be a csúnya technikai világba. Sem a mobcsitelcsi. De még az autó (te édes macitalp, anyuci drágája) sem mindig. Ám a „nyugati orvoslás” már odaát van, az elutasítandók között, az atombomba mellett kicsit jobbra, sréhen az E-betűs élelmiszeradalékokkal szemben. Fabula úgy érzi, neki van igaza. Nemcsak tudja, érzi. Megtanulta, hogy a női agy mint olyan csakis érzelmi beállítottságú lehet.

Felbujtás vitára

Mire Fabula a hírekbe kerül, mi csak a legutolsó stádiumot látjuk: amikor kerek szemmel áll a bíróságon, és nem érti, miért ítélték el. Hiszen ő az egyetlen igaz Tudás, a vásznaráncai Gangesz-parton álló templom feliratainak kódjára és a délkelet-őslapp folklórra (nem kívánt törlendő) alapozott, Fülcsöng Kölcsönpuncs-féle basszusgíta szerint (ha a tibetilámanév-kitalálás olimpiai sportág lenne, bizton számíthatnánk egy aranyra. Korábbi mesterműve volt Kincsepöcse-rinpócse P.P.) nevelte a gyerekét, de járt hozzájuk az okleveles ukrán felhőtologató is. A ronda, modern külvilágtól gondosan védve volt a gyermek, természetesen apucival egyetértésben. Olyan nem létezik, hogy éhen halt, vagy hosszas szenvedések után elvitte a mumpsz. Nem. Itt összeesküvés van.

Ez látszik itt kinn, a profán világban.  Lehet elszörnyedni rajta. Lehet azt mondani, hogy aki hülye, haljon meg (csaó, Darwin); oké, de akkor a gyerek/gyerekek is Fabula családjában…? Lehet, nyilván, példálózni, hogy tessék, a nők el vannak kapatva, és jódolgukban nem tudják már, mit csináljanak, bezzeg régen…! Lehet követelni, hogy zárjuk be az Internetet, mert onnan csak a hülyeség dűl naphosszat. Lehet – itthoni viszonylatban – követelni, hogy basztassák már kicsit a védőnőt, amiért jólszituálték rácsos kapujáról lepattan, majd nyugodt lélekkel távozik: „hátdehát nem engedtek be”. Lehet javasolni, hogy Fabuláék a barcsinőkkel – két láncmail-továbbítás között – látogassanak meg egy polio-túlélőt, csodálkozzanak rá a járógépére. Ám én a felsoroltak egyikében sem látok megoldást.

És ha ti, kartársak, láttok, akkor ki miben?

Azért kérdezem, mert szerintem ahogy a 3F gépzsír-és kanszagú korlátoltsága, úgy a F. F. Fabula ezobio-butasága is veszélyes. Nem mondom, hogy ugyanazon a területen, de az. Veszélyes, mert Fabula önmaga és a gyereke egészségét vághatja végleg tönkre, ha nagyon elvadult dolgokhoz ragaszkodik, mamcsika jobban tudja, Manókának mi a jó alapon. Veszélyes, mert ha csak az oltásellenes F. F. Fabulák ilyen szépen sokasodnak, ahogy látszik, akkor nemsokára visszakaphatjuk öreganyánk gyerekkorának legszebb járványait [6]. Például.

——–
Így aztán, hogy gázt szimatolok, várom érdeklődéssel a vitát e frusztrált nőtípus frusztrációjának okáról, s enyhítésének lehetőségéről – komolyan gondolom, hogy mindnyájunk javára.

 

Hivatkozások és miegymások

 

Hogyan lettem hímsovén feminista

A recept elég egyszerű. Írj egy cikket arról, hogy mit gondolsz egy aktuális problémáról, amelyben vannak nők és férfiak (vagy ha úgy tetszik: csajok és pasik). Illetve ez kevés, kell még egy trükk. Tényleg azt írd, amit gondolsz.

Rövid utazásom a nemi szerepekről írás világába azzal végződött, hogy belenéztem az ezzel foglalkozó oldalak nagy részébe. Néhány, értelmes emberek által írt kivételtől eltekintve rendes becsületes szekértáborok vannak.

Vannak az olyan blogok, mint a hufnágelpista blog és a deansdale blog, ahol válaszcikkel is megtiszteltek. Innen megtudtam, hogy én egy tipikus feminista picsogó vagyok, aki elcsépelt feminista dumákat nyomok, amelyek az igazi férfiakat elnyomó világösszeesküvés szólamai. Ennek igen megörültem, és már körmönfont terveket szőttem magamban, hogy ezentúl feminista rendezvényekre és klubokba fogok járni, ott nagyon népszerű leszek és Budapest összes valamirevaló ciszheteró (és enyhén biszexuális) feminista csaját megszerzem legalább egy fergeteges, gendertudatos konszenzuálszex erejéig, amikor elolvastam néhány feminista reakciót.

Lelombozódtam. Egy két lábon járó pénisz vagyok (ez derékig speciel igaz, ha alulról indulunk) , aki nem tudja mi az a gender, és ezen szörnyű bűnén túl ráadásul nőellenes, beskatulyázó, retrográd…izé. Cikkem támadás a nők ellen, a világ összes bűnét a nyakukba varrja, és himnusza a nőellenes, elpuhult, vezető szerepüket sirató férfiaknak. És persze basszam meg.

Már éppen azon gondolkodtam, hogy szelíd hangvételű cikket írok arról, hogy kocsmai modorral feministáskodni nem biztos, hogy sikeres lesz, de meggondoltam magam. Ez egy liberálkonzervatív blog, jó ideje nem foglalkozunk már a magyarországi “liberálisokkal” meg “konzervatívokkal” sem, akik kb. a Fradi-Dózsa szintjén gondolkodnak magukról és a másik oldalról. Végülis, ahol Gyurcsány lehet felvilágosult européer liberális, ott miért ne lehetnének pont ezek a hülyék feministák vagy antifeministák? Lényeg a szekértáborozás, a megerősítő csoporttudat, lila majmok, zöld takony sálálálá.

Aztán persze ott voltak a mindentudók, akiktől megkaptam, hogy írásom kevés, illetve rendkívül gyenge. Ezeknek az embereknek a blogját, cikkeit azonban jó szokás szerint hiába kerestem, így aztán hagytam is őket a fenébe.

Olvastam 5-6 véleményt, amelyik vitázott velem, rávilágított érdekes dolgokra és úgy általában, megtisztelt azzal, hogy értő olvasással végigolvasott. Őket szeretettel köszöntöm a blog olvasói között.