Sok Szerencsét Jonatán!

Goodluck Jonathan, nigériai államfő homlokát gondok ráncolták. Leszerepelt a fociválogatott a végén, és mint minden rendes fejlődő oszágban (a saját országát még gondolatban se nevezte banánköztársaságnak, netán kurvaországnak, ebből is látszott, hogy tehetséges államférfi) természetesen a nép a Vezért okolta.

Ilyenkor, amikor – afrikai államfőknél sajnos megszokott módon – a fél ország ki akarta belezni, magyarországi diákéveire gondolt. Goodluck Debrecenben végzett, az Agráron, a hetvenes években. Másodjára átment rendszertanból, elsőre növényvédelemből, igaz, az állattenyésztés szigoralta csak harmadjára lett meg, de a baráti országok tanulói között az élvonalban volt.  A tanárok szerették a szorgalmas, magyarul becsülettel megtanuló néger (akkor még így mondták) diákot, és a diáktársai is befogadták. Egy ulti-kompánia tiszteletbeli szabolcsivá fogadta Jonatán neve miatt. A lányok is szerették a közismert legenda okán, szóval élete legszebb öt évét töltötte Debrecenben.

Most is ezen gondolkozott, amikor kipattant fejéből az isteni szikra, és ébenfa Pallasz Athéné módjára állt előtte a megoldás.

Hiszen a magyaroknak is volt Aranycsapata, ahogy a nigériai Szuper Sasok is megnyerték az atlantai olimpiát! Hogy is kell csinálni? Hát ez az, új alapokra kell helyezni a nigériai labdarúgást! Hiszen a magyar labdarúgás a világ egyetlen olyan felhőkarcolója, amelyen már annyi új alap van, hogy a tetejéig pincéből áll.

Goodluck Jonathan a külügyminiszter kérette: tíz percen belül információt kér arról, hogy máig ez történik-e Magyarországon. Tíz perc múlva nem a külügyminiszter, hanem a hírszerzés főnöke jelentkezett jelentéstételre:

Államelnök úr, vizsgálódásunk szerint 1990 óta már vagy az ötödik elnököt fogyasztja a magyar labdarúgás, válogatott szinten kipróbáltak kb. 800 labdarúgót, elindult hat korszerű edzőképzési program és tizenhét darab hivatalos népifutball-mozgalom. Az új miniszterelnök néhány napon belül megint úja alapokra helyezi a labdarúgást!

Köszönöm, lelépni – mondta szórakozottan Goodluck. A főtiszt bokáját összecsattintotta, majd csörgő rendjeleivel előírásos hátraarc után távozott.

Megvan, gondolta Goodluck, és a sportminisztert kérette. A sportminszter már tudta miről van szó és szólni akart, hogy a magyar futball a múlt eredményeiből él és a válogatott húsz éve… de az elnök leintette. Sőt, ha már itt tartott, le is váltotta. Az eltávolítására odarendelt gárdisták őrmestere nem volt valami okos, bőbeszédű fiú, de azért gyorsan visszadadogta az eskü szövegét. Este már az ő aláírásával ment ki a közlemény:

"Az Elnök Úr úgy döntött, hogy a válogatott minden nemzetközi sorozattól lépjen vissza a következő két évben, hogy a futballt teljesen új alapokra helyezzük országunkban" – nyilatkozta xxxxxxx, az államfő tanácsadója. "Sajnos, erre a lépésre feltétlenül szükség van, látva csapatunk dél-afrikai szereplését."

forrás: index.hu

És lőn, a nigériai futball elindult a magyar után a felmelkedés útján…

Egy atya gondjai (újratöltve)

Hamilton papa komoly megbeszélésen vett részt. Ron Dennis es Bernie Ecclestone  ült vele az asztalnál, jelen volt még Senna es Ken Tyrrell szelleme. A lakókocsiban kínos csend volt.

Megbeszélték már, hogy Lewis jol vezet. Gyors, érzi a kanyarokat, taktikailag érett, satöbbi. Igazából ezt csak azert hozták fel az öreg rókák, hogy a tárgyra térhessenek.

Valamit tudnod kell a fiadról – törte meg a csendet végül Ecclestone. Nem elég férfias a Formula 1 ideáljához. A marketingesek szerint túl sok gimnazista lány szerelmes bele es túl kicsi az  elismertsége a huszonéves fiúk között. Be kell csajoznia a fiadnak Tony, ezt te is tudod. Innia kell egy kis whiskeyt is, mert ez így nem lesz jó.

Bernie, hiszen tudod -kezdte tétovén Anthony Hamilton- hogy összehoztuk már azzal a topmodellel és most is egy énekesnővel kavar.

Kavar? Bassza meg az én időmben a versenyzők nem "kavartak" senkivel -így Ron Dennis- nézz már magadba, ember! Raikkonen hetente berúg es minden útba eső nőt megdug, annak idején Ayrton es Alain (Prost neve hallatára Senna szelleme felrúgta Dennis whiskyspoharát, megsértődve az egy mondatban említestől)  végigkúrta még a szomszéd csapat hostesseit is! Az a  kockaállú Coulthard még most is minden csajt lepaprikáz, aki az útjába kerul. Tanuld már meg Anthony, hogy egy világbajnok nem kavar, hanem kilép a lakóautó ajtaján, kimutat három csajra, akik bemennek és aztán tíz évig abbol élnek, hogy egyszer kúrtak a világbajnokkal, a te fiad meg kavar. Netán meg a cicijét is megfoghatta a néniknek? Az eszem megáll, hogy ilyen balfasz legyen valaki. Nézz már magadra, fekete vagy, az ég szerelmére terjeszd el a  fiadról, hogy hosszabb a farka, mint a csapatbusz kardántengelye, meddig kell még nekem eltűrni, hogy egy aranyos kis tejeskávé Nick Carter ül a kocsimban, he?

Nyugodj meg Ron, szólt közbe a mindig megfontolt Ken Tyrrel kísértete. Adj időt nekik, de maga uram ne vegye ezt úgy, hogy én megvédtem magát. Ronnak igaza van. Hejj, a szép időkben amikor még jó öreg Bruce McLaren volt a maguk főnöke, meg az a seggfej Enzo… Értse meg uram, hogy itt nincs helye pipogya frátereknek, szóval magyarázza el a fiacskájának, hogy sürgősen tauljon meg csajozni. Az sem baj, ha megnősül, csak legyenek a högynek nagy dudái, tudja a biztonság kedvéért. Vagy kapja el a legjobb barátja nőjét, mint Schumacher, bánom is én.Tanítsa meg rá, maga az apja. Vagy kérjék meg  Laudát, ő még égett fejjel is csak azért alapított légitársaságot, hogy a stewardesseket pakolhassa. Szóval higgadtan, de előre a tesztoszteron utján.

Anthony csüggedten ült. De hisz még gyerek! Akkor minek hoztad ide? kérdezte Bernie Ecclestone. Különben is, húsz éves, Kimi ennyi idősen mar túl volt a női jégtánc-EB középdöntőjének teljes mezőnyén. Magara bízzuk, hogyan csinálja de a fia többet nem nyer ha ilyen nyamnyila marad.

Lassna kászálódtak és távoztak. Senna szelleme maradt még ott, de csak megszokásból, ő még a leintés után mindig analizálta kicsit az eseményeket, így a halála után 14 évvel is. Még szemtanúja volt, ahogy Anthony Hamilton leveszi a polcról a délután vásárolt nemi felvilágosiító könyvet, majd visszateszi. Inkabb fogott egy pornóújságot és átballagott fia lakókocsijához.

 

Epilógus:

Ezt 2008-ban írtam. Azóta Hamilton vagy megtanult csajozni, vagy a Fromula 1 is metroszexuális lett. Coulthard és Raikonnen már nincs ott, a házinyúl-vadász Schumacher is csak szenved. Nem tudja valaki milyen arckrémet használ Alonso?

A tökönrúgós bokszolás ünnepe

Természetesen, európai értelemben véve mindenki az olyan bokszot szereti, ahol a szabályok megtartásával, az érvényes találati felületeket elegendő, de nem veszélyes erővel ütve küzdenek egymással a versenyzők. Eddig az elmélet.

A gyakorlat viszont az, hogy sokkal szívesebben nézzük, amikor Tyson beleharap a másik fülébe, alattomos parasztlevngűvel állj után taglóz le valami kétméteres áldozati barmot. Jobban emlékszünk arra, mikor szegény Kokót leütötte az első arraj áró kemény legény, mint amikor szivacsos fejvédőben lepontozta a világot. Ilyen az élet.

Ezért aztán hangos üdvrivalgást, tizenkét ágyúlövést a láthatáron feltűnő baloldali hírtévének!

Megszületésében is van már valami bizsergető: egy jó kis mutyialapítvány alapít egy mutyi Zrt-t, ahol mindenféle öltönyös elvtársak kavarnak. Végre nemcsak a jobboldali cég-klaszterekről írhat majd a HVG!

Alig várom már, hogy a baloldali Kisberk és Krakkó "drogbotrány" áldozatává váljon, hogy a baloldali függetlenriportert kíméletesen szájonvágja az egyetlen arra járó gaz ellenforradalmár. Alig várom már, hogy a baloldali kamerás emberek bejárkáljanak bíróságokra és kórházakba alkotmányt sérteni. Alig várom már, hogy amikor felelősségre vonnák őket, elővegyék a jobboldali hírtévéket tisztára mosó ügyészségi határozatokat.

Az is nagyon szép lesz, amikor majd a jobber meg a ballib hírtévé egymásnak esik. Norvég-magyar női kézilabda rangadókat megszégyenítő alattomos hajtépés, vesénkönyöklés, szemkitolás, fogjtogatás veszi majd kezdetét. Hogy kinek, ki lesz Görbicz Anita és ki lesz, Kristina Kristiansen, az ízlés dolga. A hamisítatlan, alattomos szurkapiszka viszont pompás szórakozást ígér.

Tisztelt kormánypárt, tisztelt legnagyobb ellenzéki párt! Köszönjük nektek, kedves barátaink, hogy meztelenre vetkőztetek, bekentétek magatokat olajjal, majd kimentetek hátra, a kultúr’ mögé lejátszani a meccset. Időnként kimegyünk majd drukkolni nektek, és odabent megpróbálunk kulturáltan bulizni.

Ha összejön a csatátok, remélem küldtök majd egy-egy doboz bonbont Rogán és Cser-Palkovics uraknak, akiknek médiatörvény-javaslata teret ad majd ehhez a pompás kaksviadalhoz.

Ahogy a művelt brazil ketrecharcos fogalmazna, innentől Vale tudo!

Boksz!

Tíz perc

Tíz perc elég Antonio Banderasnak, hogy a filmben hanyatt döntse a nőt.

Ha minden összejön, akkor bárkinek elég ennyi idő a dologra, nem kell Banderás Tóninak lenni.

Tíz perc kényelmesen elég arra, hogy valami jobb autóval körbe menjünk a Nordschleifén.

Tíz perc alatt kényelmesen regisztrálhatom magam bloggerként és onnantól kezdve nyilvántartanak, mint potenciális helyeskultúraellenes rezonőrt.

Tíz perc alatt kitűnő paraszteggelit lehet csinálni.

Tíz perc alatt a hajrában lőnek három gólt.

Tíz perc alatt kellemesen legurul egy korsó sör.

Tíz perc alatt a leggyűröttebb ing is kivasalható.

Tíz perc az vagy húsz-huszonöt oldal a legújabb Stanislaw Lem-könyvemből.

 

Látjátok, kedves barátaim, mi minden szépet és jót tehetünk tíz perc alatt?

Jut eszembe

És akkor mi lesz, ha valaki "Az Aranybula" címmel II. Endrés pornót akar forgatni? A történeti eseményeket hűen feldolgozva, mindössze azzal az árnyaltnyi változással, hogy a drámai csúcspontokon mondjuk Tiborc és Petúr partiba vágja a kétszínű Gertrúdot? Esetleg a trónteremben vagy a lakománál nem bordalba, áriába, hanem fellációba torkollnak (mélytorkollnak) az események?

Akkor ez most giccs, pornó, vagy maga a helyesen értelmezett érték?

Felszállt a fehér füst. Aztán a fekete.

A Palota előtt halkan morajló tömeg várta, hogy lesz-e jelölt? A jelölt személyének kérdése már hónapok óta téma volt. Tudták, hogy ki lesz, hogyne tudták volna. Azt is tudták, hogy a jelölt mostani helyére pedig egy másik jelölt kerül majd. A jólértesültek ennél többet is tudtak, de a jólértesültek valahogy most hiányoztak a tömegből. Illetve nagyonis ott voltak, de nem akarták elrontani a csodavárást. A jelölt apoteózisát, a megneveztetést, a megszavaztatást és a felkenetést.

Felszállt a fehér füst.

A Palota egyik ablaka, amelyről eddig azt hitték szorosan zárva van és le is van függönyözve, mintha résnyire kinyílott volna. Legalábbis vékony csíkban, eleinte csak lengedezve, mintha valaki az ablakban dohányozna, fehér füst jelent meg. Aztán a füst megerősödött, mint ahogyan az indulni készülő gőzös füstje is vastagszik.

Először csak egy ember rogyott térdre, kezét tárta az égre, és átszellemülten így kiáltott:

Habemus!

Példáját sokan követték, végül az egész tömeg térdelt és kántált. Közben újabb ablakokban jelent meg a füst, mostmár szürkén, sőt itt-ott feketén. Mire az emberek többsége így-úgy feltápászkodott, az első lángnyelvek is feltűnte az ablakokban. Nem tudni ki sikított először, de hamarosan mindenki egymást taposva menekült, ki merre látott a térről.

Az egyik néző csendben egy telefonfülkéhez baktatott: felhívta a 112-t. A rögzített beszélgetés szerint a káresemény bejelentése helyett csak annyit mondogatott: Mi lesz velünk, Mi lesz velünk, ó Uram iragalmazz. Rezignált hang válaszolt:

Látja uram, ez az a negatív hozzáállás ami miatt ez az ország ott tart ahol tart; és azzal lecsapta a kagylót.

 

Hazafias szarmeccs-adó

Vezessük be a szarmeccs-adót!

Ez arra lenne, jó, hogy értékes és szép dolgokat támogathatnánk belőle. Pörgős, sok passzos latin meccseket, angol ívelgetést. Német brüsztölést és olasz catenacciót nem, főleg Mourinhóval nem, mert ő ráadásul giccses is.

Úgy képzelem, hogy létrehoznánk egy független, pártatlan, agyatlan tagokból álló Meccsbizottságot. A Meccsbizottság a meccsek előtt meghallgatná a játékosokat, és ha kiderülne, hogy szar meccset akarnak játszani, akkor szarmeccs-adó-előleget vetnének ki rájuk. Mivel a magyar szarmeccs-adó törvény tárgyi, személyi- és területi hatálya kiterjedne valamennyi, Magyarországon közvetített meccsre, a külföldi meccseket közvetítő tévék előre nyilatkoznának arról, hogy mely külföldi meccsek lesznek várhatóan szarok. Ezekre szintén repülne az előleg.

A szarmeccs-adót lehetne általánydíj formájában fizetni, ez sokkal előnyösebb lenne a az olasz vagy a német bajnokságot közvetítőknek. Az angol vagy spanyol bajnokik jogtulajdonosai választhatnák a meccsenkénti ellenőrzést és adókivetést.

A befolyt összegekből a köztévét támogatnánk, hogy várhatóan jó meccsek közvetítési jogát szerezze meg. Ezen kívül magyarul beszélő szurkolói csoportokat utaztatnánk határon túli, magyar érdekeltségű meccsekre, ahol hazánk jó hírét keltve szurkolnának. Erre a célra egy kellően hazafias cégtől magvas Wass Albert- és Márai-idézeteket rendelnénk óriási molinókra nyomtatva.

A Szabolcska Mihály program keretében a szarmeccs-adó bevételeiből új szurkolói rigmusokat is iratnánk, lecserélendő az erkölcsileg elavult és nagyrészt trágárságokat, homofób kijelentéseket ("Elvertük a Diósgyőrt, mint buzi a faszát/mert fociba’ uraljuk a szép Magyar Hazát!") tartalmazó szurkolói dalokat. Például így :

Jobb vagyunk a Diósgyőrnél, sallalallala

Örül ennek Szabolcs Megye

És a Nagy Magyar Haza!

 

A szarmeccs-adó bevételei fontos forrásai lennének továbbá a rokoni-baráti meccsek itthoni közvetítésének és népszerűségének. Tűrhetetlen ugyains, hogy az uralkodó finnugor elmélet, ha csak nyomokban is, de helyet kap a magyar futball-közbvéleményben, addig a hozzánk kulturálisan-genetikailag közel álló népek futballját alig ismerjük.

Ezért a köztévé a szarmeccs-adóból kirgiz, üzbég, kazah, türkmén, azeri (szavárd magyarok, szevasztok!) bajnoki- és kupameccsek közvetítési jogát szerezné meg, így mélyítve el a közvéleményben a turáni-párthus-sumér azonosságtudatot. Támogatnánk továbbá Nyeftcsi Baki és Szpartak Vlagyikavkaz szurkolói klubok alakulását és testvérklub kapcsolatokat, így lehetne pl a Mátészalkai MTK mondjuk az Aktyubinec Aktyube vagy a Saktar Karagandi testvércsapata.

A szarmeccs-adót minél előbb, lehetőleg már a világbajnokság egyenes kieséses szakaszára ki kellene vetni, mert az eddigi tapasztalatok alapján a bevételek még a költségvetési hiányt is hipp-hopp rendbetennék…

 

Rés in medias

Arktész: Ó, kedves Antarktész, milyen szép hűvös reggelre ébredtünk, csiripelnek a madarak, zümmögnek a bogarak, a természet ünnepe ez!

Antarktész: Igazad van drága Arktészom, gyönyörű nappal áldottak meg minket az olymposziak!

Arktész: Talán leszaladhatnánk a patakhosz és tisztálkodás után leshetnénk nimfákat a ligetben. Ha nem jön ma egy sem, akkor gyakorolhatnánk az igaz férfibarátságot!

Antarktész: fékezd testi gerjedelmed, fiatal barátom, nemesb dologról kell ma beszélnünk!

Arktész: és mi volna e nemes dolog, ó, atyai barátom, bölcs Antarktész?

Antarktész: Nem más, mint az újságírás etikai kérdéseinek újraszabályozásának aktuális kérdései Magyarországon!

Arktész: Pompás thémának hangzik, ó, bölcs Antarktész, de mi az a Magyarország? Mesebeli táj talán, mint Árkádia? Vagy valami vad vidék, mint a szilaj Kappadókia?

Antarktész: Barbár táj, kedves Arktészem, de lakói zoón politikonok a javából, és kedvüket lelik a köz dolgaiban, még jobban mint sajátjaikban. De nézd csak, fiatal barátom, ott látom közeledni Hendiádészt, aki e barbár földről hoz nekünk hírt!

Arktész: Látom! Milyen csinos fiatalember, milyen arányos alkat, nem is tudom, nem kellene-e rögtön elneveznünk a mi nyelvünkön Kalokagathosnak! Ó, a férfiszépség symphoniája! Antarktész! Fogadjuk őt barátunkká, itt a barlangban!

Antarktész: Tanúsíts önmérsékletet, ifjú barátom, Hendiádész földjén nem divat a férfibarátság, megsértenénk őt testi közeledésünkkel.

Arktész: Lemondok hát a baráti egyesülésről, halljuk milyen híreket hozott az ifjú harcos Magyarországról!

Hendiádész: Bölcsesség és szépség és műveltség és kultúra! Legyetek üdvözölve!

Antarktész: És te is ó vándor! Mi hírt hoztál nekünk a messzi Magyarországról?

 

Trialogosz

Hendiádész:az új médiatörvény-csomag, amelyet Andreasz Cserpalkovicsosz és Antoniosz Roganosz terjesztett be, a gyűlés elé, borzasztóan és teljesen felforgatja az újságírók életét.

Arktész: ah, micsoda durva barbár hangzású nevek! Bizonyára szálfatermetű vitézek és erős kezű földművesek ők! Óh, be vágyom látásukat!

Antarktész: mérséklet, ifjú barátom! Melyek a nagy változások, Hendiádész?

Hendiádész: Ezentúl, aki újságot ír, bemehet az istenek templomába, a hitvesi szobába, a konyhába és az irodába. Hangfelvevőt használhat és a hangfelvételt büntetlenül nyilvánosságra hozhatja! Álruhát ölthet, bizalmadba férkőzhet, és ami titkod kifürkészte, legott kitrombitálhatja! Ádázan szörnyű és veszélyesen rettenetes hatalom ez!

Arktész: dehát ez az újságírókat az aljanép helóták szintjére zülleszti!

Antarktész: bizony, hiszen az aljas árulásnál nagyobb vétek nincs is!

Hendiádész: veretesen igaz szavak ezek, de nem kell tartanunk e lesüllyedéstől, az újságírók már elérték az olcsó kikötői rimák erkölcseinek legalját. A hatalmasoknak van inkább félnivalója!

Antarktész: nocsak, meglepsz, messziről jött nemes barátom, mitől kell félniük.

Arktész: engedelmeddel bölcs tanítóm én sejtem milyen balsejtelemre célzott fáradt hírhozónk! Ha nem büntetik ezeket az álnokokat, elébb vagy utóbb saját uraik ellen fordulnak! Őróluk fognak felvételt készíteni Diktafónnal és őket fogja sújtani a démosz, az ő vesztük lesz az osztraküzmosz!

 

Antarktész: milyen hát most a hangfelvételek felhasználásának jogi háttere Magyarországon, Hendiádész?

 

Kórus:

A hangfelvételek jogi szabályozása ambivalens, következetlen, korszerűtlen. Van néhány csekély, vétségi súlyú büntetőjogi tényállás (magántitok, magánlak…) amelyben a legvéreskezűbb bíró is maximum felfüggesztett szabadságvesztést szab ki, gyakoribb azonban a pénzbüntetés és a próbára bocsátás. Polgári jogi vonalon sem jobb a helyzet, a hanghoz, képmáshoz való jog pár százezres kártérítési perecskékbe torkollhat, amelyeket a fásult bíró (mert tárgyalhatna igazi ügyeket az ilyen perpatvarok helyett) évekig hagy folyni és utána legtöbbször fércmunka-ítélettel zár, amiből aztán további időhúzás következik. A Büntetőeljárási törvény mindenféle engedélyekhez köti az ügyészség titkos hangfelvevő akcióit. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság újabb iránymutató döntései megengedik bizonyítékként felhasználni a privát hangfelvételeket. Így az a paradox helyzet áll elő, hogy a védelem különösebb erőfeszítés nélkül kizárathat egy rossz blankettán engedélyezett ügyészségi hangfelvételt, például a szajré vagy a vesztegetési pénz átvételéről. Ha viszont ugyanezt a felvételt Gipsz Jakab készítette egy húszezer forintos diktafonnal, ami egy kis sztereomikrofonnal már öt-hat méteres körzetben értékelhető felvételt készít, akkor az bírósági mérlegelés tárgya, hogy bizonyítékként használható-e. Ennek az állapotnak a fenntartása a politikai élet szereplőinek fontos érdeke, mivel ezzel tudják az esetleg rendőrségi, vagy biztonsági céges kapcsolatokon át beszerzett technikával felvett felvételeket később lelkes, igazságszerető amatőrök felvételeként prezentálni.

 

Arktész: Letaglózó!

Antarktész: Szörnyű!

Hendiádész: Még szörnyűbb. Az újságíró akár álruhát is ölthet. Megszerzett információit árulhatja, életeket dönthet romba!

Antarktész: De mondd csak, jó Hendiádész, nem sarkallja ez majd becsületesebb erényesebb életre az embereket?

Hendiádész: eleinte biztosan, de már ma is vannak aljasan álnok, álszenten ártalmas gazemberek, akik vágnak a felvételekből, manipulálják, eltorzítják azokat! Velük mi lesz?

Arktész: felétek nem tisztelitek Iustitiát, nincsen ott temploma?

Antarktész: kérj elnézést vendégünktől!

Arktész: elnézést kérek, ó Hendiádész, szívesen adok elégtételt.

Hendiádész: semmi gond, fiatal és heves barátom! Iustitiát nálunk is tisztelik, csak kissé más a rítusa. Nincs az a jogalkotás és bírói jogfejlesztés, amely képes lenne pontosan és gyorsan követni az életet. A jogszabályok tehát legjobb esetben a tavalyelőtti kérdésekre válaszolnak, a mostani kérdésekre két év múlva fognak. Ez a legalább két éves hézag egyébként a politikusok kedvelt vadászterülete. Hiszen amíg kiderül hogy pl. milyen rendőrnek, mikor, milyen azonosítót kell viselnie, addig nyugodtan lehet KGB-t, Moszad-ot vízionálni Budapest utcáira. Mire kiderül, hogy a XVIII. ker. kapitányság közrendesei voltak, valami részletszabály miatt azonosító szám nélkül, addigra rég biztos benne minden hívő, hogy a világzsidó összeesküvés volt és a peremkerületi rendőrök csak kamuból vannak előrángatva. A hangfelvételekről hozott törvényeink abból a korból vannak, amikor az átlag hangfelvevő a táskamagnó volt szíjon átvetve a vállon és hozzá egy szép hosszú madzagon mikrofon tartozott, rajta narancssárga szivaccsal a köpködő elvtársak ellen. Kötelező kellék volt még a ballonkabát és a barkó. A lehallgatós magnó kizárólag az illetékes parancsnokság szertárában volt meg és csak szigorú számadás mellett adta ki megbízható elvtársaknak egy erre rendszeresített másik megbízható elvtárs. A BM illetékes osztálya egy percen belül tudta jelenteni a feletteseknek hogy hány felvevő van, kinél és milyen ügyben. Na, ennek vége. Amint már említettem, egy mai dikatfon kisebb mint egy telefon, sőt minden mai telefon diktafon is egyben.

Akinek tehát telefonja van (ez ma Magyarországon tíz emberből hét, csecsemők és kómás betegek nélkül tíz emberből nyolc és fél) az potenciális lehallgató. Így nemcsak az a lehallgató akinek korong alakban hiányzik a mellszőrzete a mikrofont rögzítő tapasz miatt. Ne Stirlitzeket keressünk hanem mindenkiben gyanítsunk lehallgatót.

Antarktész: Tanulságos szavak ezerk, még ha néha nem is értem pontosan, hiszen hazád nyelvét is belekeverted.

Arktész: Mi az a világzsidó összeesküvés, Hendiádész? Olyan balsejtelműen hangzik!

Hendiádész: az egy vallás alaptétele. Azt hiszik a hívői, hogy a világot szakállas férfiak igazgatják, aki hol egymással, hol fiatal fiúkkal kopulálnak, és közben folyton okoskodnak.

Arktész és Antarktész: de hiszen ez szörnyű! Hiszen mi a légynek sem ártunk!

Arktész: és ki az a Stirlitz?

Hendiádész: eszéért rettegett harcos.

Arktész: ó, bár láthatnám!

Antarktész: és mi a teendője annak, akit lehallgattak?

Hendiádész: Kuss. Ez az első. Meg sem szabad mukkanni egészen addig, amíg nem hallottuk. Tényleg mi vagyunk? Milyen a minősége? Mit mondtunk? Próbáljuk rekonstruálni ki, hol, mikor milyen körülmények között és mennyit vehetett fel az adott beszélgetésből.

Arktész: De a hallgatás beleegyezést, elismerést jelent. Nem gondolja azt a démosz, hogy igazsága lehet a gyanítónak, ha egyszer a gyanúsított hallgat?

Hendiádész: Nagyszerűen elmés megfigyelés! Der áérünk, a labda a hangfelvétel kiszivárogtatójának térfelén van. Tök mindegy mit mondtunk, szezonban legkésőbb a szerdai BL-meccsig érdekes az egész skandalum. Ne higgye azt senki, hogy most jól leégett az egész ország előtt. Nem. A hangfelvételből elsőre csak annyit tesznek közé, hogy emeljük ki az állunk a kettős fedezék mögül, aztán el lehet helyezni a pontos, megrendítő balegyenest.

 

Antarktész: ah!

Arktész: mi az a BL-meccs?

Hendiádész: Izmosan erős, izzadtan csatakos férfiak keményen öldöklő harca a labdáért.

Arktész: Beleborzongok!

Antarktész: Hány férfi?

Hendiádész: huszonkettő

Arktész: (elalél)

Antarktész: és mit tesz ezek után a tapasztalt harcos?

 

Hendiádész: Az első teendő tehát azonnal nyomozni és rájönni, hogy vajon mi minden van még talonban az ellenfeleinknél. Ha keresnek újságírók, nem reagálni. Semmi sajtóközlemény, semmi nyilatkozat. Erre várnak. Lehetőleg szerezzünk valami hangmérnököt, aki megmondja mennyit vágtak belőle. Ennek hiányában próbáljunk visszaemlékezni, hogy ténylegesen mi hangzott el.

 

Antarktész: nem egyszerűbb letagadni az egész hangfelvételt?

Hendiádész: bájosan naiv gondolat, egy makulátlanul tiszta elme leleménye. Alapszabály: ne tagadjuk le a felvételt, se azt amit azon mondtunk. Ne kezdjünk csípőből magyarázkodni. A kikerült hangfelvételbe gyakran többet magyaráznak bele, mint ami tényleg elhangzott. Tegyük fel, hogy az a hangfelvétel szivárog ki rólunk hogy X önkormányzat a zsebünkben van és ezért mi nyerünk ott minden közbeszerzést. Ezt botor módon eldicsekedtük valakinek, aki felvette. Ha most hebegni kezdünk, akkor baj van. Gondoljuk végig, hogy egy közbeszerzést hány helyen lehet megakasztani. Általában rögtön ott a politika, ott a Közbeszerzések Tanácsa, amelynek határozatai nyilvánosak. Amint elcsitult a botrány, meg lehet kérdezni, hogy a megyei X párti frakciónak 10 évig semmi baja nem volt velem? De még jobb az, hogy mutassa meg az X lap vagy politikus hogy melyik szereplő támadta meg a pályázatomat és a KBT melyik döntése érvénytelenítette? Ha nem tud ilyet mutatni, akkor kérjen bocsánatot vagy beperelem.

Másik fontos szabály, hogy politikai médiával ne álljunk szóba. Ezek ugyanis addig vágják, vagy helyezik más szövegkörnyezetbe a mondatot, amíg lehet "Elismerte…" vagy "Magyarázkodik…" kezdetű hírt gyártani…

 

Antarktész: Folytassuk később jó Hendiádész, most menjünk fürödjünk meg a patakban és aztán hozzunk vizet, locsoljuk fel az ifjú Arktészt!

 

 

 

 

A nagy turáni blődli

Előszöris, gratulálok Orbán Viktornak, mert vagy jó, vagy rossz reformlépéseiről kitűnő érzékkel tereli el mind a plebs, mind az intelligencia figyelmét. Pálinkafőzés, luxusadó, és most itt a legújabb, a finnugorozó szakállas ember. (nem írok bácsit, mert még a végén…)

Ezzel az írással szeretném elkapni a gumicsontot és a némi szájhabzást bemutatni a Nagy Turáni Blődli miatt.

Addig semmi bajom a Szőcs Géza által felvázoltakkal, hogy nyitni kell Ázsia felé. Tényleg sokan szeretnek ott minket, tényleg közös a kulturális gyökereink jó része. Ráadásul olyan túl sok pénzbe se kerül itthon etetni-itatni néhány kazah vagy kirgiz potentátot.

Élve a gyanúperrel, hogy az index szeret kicsit szenzációs mondatokat lehozni, elolvastam Szőcs úr eredeti írását is a Nagyításban. Ott nincs finnugorozás, csak eredetkutatás. De úgy tűnik, hogy az indexes interjúban a leendő kulturgenerális már finnugorozik.

Genetikai eredetkutatást persze lehet sok pénzért csináltatni, de előtte pötyögjük be a wikipédiába a "haplogroup" kifejezést és látni fogjuk, hogy erre már valakik, valahol sok pénzt költöttek. Néhány apróság a ma, Magyarországon élő, magar identitású emberek genetikai eredetével kapcsolatban. Ezek az emberek (jelen sorok írójával egyetemben) genetikai értelemben véve nagyrészt tótok, rácok, svábok. Árpád apánk óta ugyanis nemzetünk néhányszor találkozott a fűnyíróval, úgy, hogy 80% ment a levesbe. Háromszázötven éve az országot még kettéosztotta egy határ, amelynek a déli oldalán a mai Jemenből vagy Dagesztánból lehetett Egerig jönni határellenőrzés nélkül. Az északi oldalon meg határelenőrzés nélkül el lehetett menni Prágáig, Salzburgig… A határ két oldala szent háborút vívott egymás ellen. Na, ezek a vonalak szoktak szép nagy kevredéseket csinálni.

De nem baj, kutassunk, cáfoljuk meg genetikailag a finnugor eredetet. Csak mielőtt nagyon beleásná valaki magát, szólok, hogy a finnugor elmélet már régen nem genetikai emélet. Erdetileg a népünk eredetét magyarázta, ma már csak a nyelvünkét. Genetikai cáfolatát keresni olyan, mint a lesszabály biokémiai cáfolatát kutatni. Senki nem cáfolta azt, hogy Árpád apánk türk módra (fél)nomadizáló nép élén foglalt hont. Senki nem vitatja, hogy népének jó része a török nyelvcsaládhoz tartozó népekből csapódott a teljesen más nyelvet beszélő maghoz. Senki nem vitatja azt sem, hogy még iráni eredetű népcsoport (a jászok) is jöttek ezzel a csapattal. Annyi volt belőlük a finnugor, hogy valamikor ez a törzszövetség kapott egy északról levándorolt részt, és átvette a nyelvét. Átvette, mert ez a nyelv nem tud szerezetében idomulni, akárhány szót is szed fel. Ezért maradtunk meg, ezért nem jártunk úgy, mint az úzok, a besenyők, a kunok… Ez bizony csoda, még ha nem is genetikai.

De azért jó munkát kívánok, csak annyit kérek,, hogy a hétszer csavarodó sumér-szíriuszi DNS-ig ne jussunk el, legalábbis ne az én pénzemből.

Servi res sunt

Windows Level 3 Team Leader
IT Delivery Manager
Development Manager
Incident specialista
Data Centre üzemeltető technikus
IT Architekt
Security Specialist
SAP Upgrade Specialist
Quality Assurance Coordinator
SAP Transition Manager
Strategic Project Manager
Német nyelvű Remote Desktop Management