Laudatio

 

magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.html

Úrhatnám pesti kávézók állandó kellékei a cseresznyefa vagy lazúrmahagóni színű biederficker stílusú könyvespolcok, rajtuk ódon fóliánsokkal. Az ódon fóliáns viszonylag ritka jószág, méghacsak a Hangya szövetkezet 1912-es kalendáriuma lenne az, vagy valami ponyvaregény az 1880-as évekből. Ezért aztán ezekről a polcokról a XX. század hatvanas-hetvenes évei néznek le ránk. No nem Berkesi András, meg a Hód kalandjai. Nem, ezeknek meglehetős rajongótábora van, forognak az antikváriumban, nem selejtezhetők.

Az echt értéktelen könyvtárselejt, az üzbég munkásmozgalom történetéből, kötelezően, bársonykötésben kiadandó szovjet munkásírókból, magyar munkásírókból áll. Meg persze Jókai-kötetetkből, amelyekből az érdekes hetven oldalt valaki kitépte és hazavitte.

A magyar munkásmozgalom történetéről szóló könyvek pihentek egy pár évet kicsi és avíttas panellakásokban, és csak az örökösök adják be az antikváriushoz, az meg tovább, méterre a kávéházas embernek.

Ezeknek a könyveknek az a sorsa, hogy a kutya se olvasgassa őket, néhány hozzám hasonló alakot leszámítva.

Örömmel látom, hogy Bayer Zsolt is egy efféle kultúr-mindenevő. Tekintettel arra a közismert tényre, hogy 1989-ben Magyarországon mindenki egy órára meghalt és megmerült a Sztüx mindent formattáló folyadékában, természetesen per definitionem kizárt, hogy bárki, a magyar munkásmozgalom történetét iskolában vagy érdeklődésből a könyvtárban sajátította volna el. A könyvtárak ezeket a könyveket azonnal selejtezték.

Így nem marad más, mint hogy a magyar munkásmozgalom történetét ismerő ember tudományos érdeklődésből, egy panelházban kuksoló nyugdíjas kommunista Sith-lovagnál nyert beavatást a tudományba, vagy pedig a törzshelyén jobb híján, a polcról levéve a könyvet, olvasgatott a Tanácsköztársaságról.

Akárhogy is van, mindenképp dícséretes valamihez ennyire érteni, ahogy Bayer Zsolt alapos filológiai felkészültséggel, nevekkel, helyszínekkel ellátva adja bizonyságát annak, hogy a dicsőséges 133 nap emléke örökké él, élt és bugyet zsity.

3 hozzászólás

 1. Viharkabát — 2011-01-04 18:38 

Danke, herr professor!

Ja, nem is tudok németül.

Mindegy. BéZsé is a Mennyei páncélvonat c. hőseposzon és tsain (tudta Ön, hogy ez a leggyakoribb cégnév: “és tsa” ?) nőtt fel.
Mellesleg az avítt újgazdag vicc jut eszembe: “Kérek egy méter zöld könyvet, megy a tapétához.”

 2. tiboru — 2011-01-05 22:51 

Profom, irigykedve állapítom meg, hogy egyre jobb vagy.

 3. ua — 2011-01-07 12:26 

Csatlakozom tiboruhoz (aki a tőle megszokott eleganciával köti össze ezúttal is a kapcsolódási pontokat: a dícséretét a Laudatiohoz írja): nagyon jó vagy.
Dunamenti kozákjaidon hangosan röhögtem; afganisztáni elesettünkön csöndesen nyeltem nagyokat. És mindkettővel megvilágítottál egy-egy olyat, amire eddig nem figyeltem oda.
Úgyhogy tudd, kérlek: már nem csak a szüleid szerint vagy jó.
Kösz, Prof, hogy olvashatlak.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.