A szocpárt régi-régi szokása hogy klikkek vezetik és időről-időre ifjú titánok türemkednek elő a barnaöltönyös masszából. Megválasztják őket Unterplatformführernek, beszédeket mondanak, sajtótájékoztatót tartanak. Egész addig a pártvezetés alsóbb szintjein szaladgálnak Zuschlag-ként odadobható koncként, ameddig a párt valami nagyobb bajba nem kerül. Az öregek ugyanis tudják, hogy következmények nélkül, ennyi farkas között az öreg Horn sem vihette el a balhét, sőt ebben a pártban még Kádárnak is volt kitől tartania.

A nagy öregek tehát váraikba – megyéikbe, platformjaikba, cégeikbe – húzódnak vissza és teret hagynak az ifjú titánnak. Az ifjú titán pedig az esetek kilencven százalékában bukik, a maradékban lesz valaki, akit be kell építeni a pártba, számolni kell vele. Az Mszp-n belül annyiból érdekes a szituáció, hogy Gyurcsány magával rántotta vele nagyjából egyidős generációt, amely nem volt elég erős ahhoz, hogy időben kinyírja. Több, ötvenes évei elején-közepén járó, a politikai pályának hagyományos csúcsát jelentő korban, vagy annak küszöbén levő férfi van, akit a 2010-es nagy égés a háttérbe szorított, legalábbis az országos politikában.

Ebben a helyzetben Mesterházy a vártnál sokkal tovább tudott előtérben és nyeregben maradni, olyannyira, hogy a kampány célegyenese előtt, még mindig tényező. A háttérből figyelő öregek ereje talán elegendő lenne ahhoz, hogy kirántsák alóla a szőnyeget, ugyanakkor azt mindegyik felméri, hogy ő nem állhat oda Mesterházy helyére, mert van vagy hatvan órányi, készre vágott lejárató műsor róla a hírtévénél, amelyet egyszerre nyomna a közmédia, és a Hírtévé-MNO-Lánchíd konglomerátum. A vadonatúj NMHH elnök személye pedig nem hagy kétséget afelől, hogy a kormánypárti médiának továbbra is mindent szabad lesz.

Mesterházynál egy nagyobb fenyegetés van, Bajnai. Bajnai ugyanis félig külsős. Azért csak félig, mert pedigréjét tekintve ő is csak egy sima ifjúszocialista, de valamennyire sikeresen – félhülye önjelölt nemzetmentők kellemetlen társaságát is vállalva – felépítette a nemzetegyesítő mítoszát. Addig kerülgette azonban az MSZP-kérdést, hogy elmulasztott nagy tömeget gyűjteni maga köré. Ez a választások szempontjából másodlagos, hiszen azt úgyis az fogja eldönteni, hogy a nép haragszik-e eléggé Orbán Viktorra. Ha igen, akkor, egy Medgyessy-szerű színtelen-szagtalan emberre is szavazni fog a derék magyar protest-szavazó.

A tömeg azért lett volna érdekes, hogy tudott volna erőt mutatni az MSZP-nek, de ott azt látták, hogy tizenegynéhány százalékon megrekedt támogatottságú valakiről van szó, aki nem is olyan régen még Gyurcsány emberének számított. Ezt az embert kellene lecserélni a pártalkukon át az élre került Mesterházyra, aki viszont jobban kontrollálható, és egy esetleges győzelem esetén jobban számítani lehet rá a helyek leosztásánál, ugyanis nem a hihetetlen sok követője tartja a párt élén, hanem olyan kompromisszumok, amelyeket honorálni illik.

Bajnainak nem maradt más választása, minthogy ebből a helyzetből Mesterházyt megpróbálja lépésre kényszeríteni. Mesterházy ugyanis ül egy minden körzetben jelöltet állítani tudó, mindenütt kampány-erőforrásokkal rendelkező párt élén és neki aztán semmi se sürgős. Az előválasztás ötlete nem lenne rossz, csak éppen a sokkal kevésbé strukturált amerikai pártéletre találták ki. Arról sem szólnak, hogy az előválasztás, az Amerikában párton belül, regisztrált pártszimpatizánsok szavazataival zajlik (nem ilyen egyszerű de ez most nem erről szól) nálunk meg a választópolgárok kétharmada nem válaszol a pártpreferenciáját firtató kérdésre.

Nem más ez, mint a kipontozott bokszoló igyekezete az utolsó pár menetben, hátha kiütéssel nyerni tud. Egy biztos, Mesterházy nélkül nincs előválasztás, viszont azzal, hogy valamiféle előválasztást ő is elfogadhatnak tartott, már van remény Bajnainak, nem akar ellenfele kettős fedezék mögül alibizni. Vagy igen. Zavarjátok le a bikinis macát a ringből, az utolsó menet következik.

Már régebben megfigyeltem, hogy a legtöbb, nyilvánosság előtt szereplő politikus, politikai elemző, focidrukker. Aztán továbbgondoltam a dolgot és azt kellett látnom, hogy itt mindenki a focival van megáldva.

Abban semmi különös nincsen, hogy hatalomra kerülve valaki tesz azért, hogy a hobbiját kicsit jobban támogassa az állam. Persze, elmélkedhetünk arról, hogy ez Svédországban biztos nem így van, de Európának ebben a részében mindig volt olyan hogy a főnök ide-oda egy kis pénzt adott. Komplett német operaházak épültek a főnök aktuális szeretőjének, és arra is volt már példa a mostani előtt is, hogy a főnök falujában stadion épült. Igaz őt később a rögtönítélő bíróság lelövette.

Az se meglepő, hogy a magyar fociba döntik a pénzt, hiszen ellenőrizhetetlen, átláthatatlan, igazi pénznyelő. Mindenki tud zsarolni mindenkit, tehát senki se zsarol senkit. Bemegy a pénz, egy csomó kényszervállalkozó rugdalja a jobb sorsra érdemes labdát, az pedig, hogy ennyi pénzből másutt világbajnokok, csak kocsmai hőbörgések szintjén érdekel bárkit is. Még direkt adóbevételeket is csatornáztak oda, annyira bevált ez a rendszer. Mindennek van „sportszakmai” oka, amelyet megkérdőjelezni csak óvatosan illik és csak akkor, ha épp a tiranai járási másodosztály öregfiúk bajnokság harmadik helyezettjével játszunk kínos 2-2-t. De abból a megkérdőjelezésből is ki-ki bújik a nagy sejtés: el volt ez adva, mint a múltkori NBI-es rangadó.

Ezek mind-mind természetes jelenségek abban az országban, ahol a harminc évvel ezelőtt ronggyá égő foci összes, még életben lévő szereplője még mindig a helyén van, gondosan vigyázva arra, hogy nehogy egyetlen alkalommal is másfajta ember kerüljön a rendszerbe. A tetejére pedig odaültették távoli istenkirálynak Csányi elnök-vezérigazgató urat, aki az ótépéből ezt a bagázst már rég büntető feljelentések kíséretében rúgta volna ki.

De nem erről akarok írni, mert ez a felszín, egy jól megkomponált lopási séma, amelyet csak egészen elvakult drukkerek nem látnak.

Ami az érdekesebb, az a magyar politikusok jelentős részének focibuzisága. Nem tudom mitől van. Ha egy  hatvanas éveiben járó emberről beszélünk, azt még csak megértem, hiszen amikor ő felserdült, még az Albert Flóriánnal, Novákkal, Vargával felálló Fradinak vagy a Benével, Dunaival rohamozó Dózsának lehetett drukkolni. De még a negyvenes-ötvenes korosztálynak is jutottak Törőcsikek és  Nyilasik.

Ők is, meg a fiatalabbak is, focibuzulással vannak elfoglalva. Meglehet, hogy affektáló, idegesítő elitista vagyok, de azt gondolom, hogy a tévében nézhető magyar foci a fentebb részletezett bundázások és lopások halmaza, a nemzetközi foci meg cirkusz, amelyet a helyi város plebsén kívül senki sem tart élet-halál kérdésnek. Nem nyert a  Bayern, hát nem nyert, majd nyer legközelebb.

Ehelyett azt látom, legutóbb egy ifjú (és általam amúgy nem sokra tartott) politológus Facebook oldalán, hogy másból se áll, mint egy focicsapat dicsőítéséből. Semmi baj, hát rajongó az istenadta, de amikor Török Gábor is minden interjúban elmondja, hogy ő Vidi-drukker, Bajnai azzal próbál emberközelinek lenni, hogy korábban kapus volt, akkor már kezdek tendenciát látni. Hiszen ezek az emberek elvileg nem kellene, hogy kötelezően szeressék a focit. Nem kell együtt szotyizni még húsz kilométer aszfaltozásért, nem kell csapatot venni. De még a független értelmiségihipszter-világfi-stílusikon-gasztrotájékozott-superman Bede Márton is szeret időnként mindenidőklegjobb-barszázni meg johánkrájfozni egyet.

Mindezt abban az országban, ahol ma már a belga másodosztállyal és az U-17 női eb-vel bezárólag mindent közvetítenek, ahol focit közvetíteni már nem szerepálom, hanem közepesen megfizetett nyolcórás meló.

A fenti (elitista, affektáló stb.) kikötést szem előtt tartva, én úgy gondolom, hogy az ilyen mértékű focirajongás nem értelmiségi tempó. Nem arra gondolok, amikor valaki drukkol a szülővárosa csapatának, vagy valami külföldi csapatnak. Olyan van, csoporthoz tartozni jó (legalábbis azt olvastam) a közösségi érzés még jobb. De jól láthatóan az edzőbák szellemi szintje az irányadó a magyar politikum jó részében és komplett karrierek születnek abból, hogy az illető valakivel együtt focizott, netán ugyanannak a csapatnak drukkol.

Az ország sorsát olyan miliőben döntik el, ahol elhisznek, de legalábbis közösen szajkóznak olyasmiket, hogy: magyaros, technikás pengés játék, sokpasszos korszerű játék, utánpótlásban azért nagyon ott vagyunk, többet kellene futni már ifiben is és hasonlók. Utána jól megnézik a tévében a murinnyót, és ha valaki kérdezi őket, akkor minden héten, persze, gyerekkoruk óta, csakadiósgyőr.

Én nem hibáztatom őket, ennyivel ma államtitkárnak vagy főügyésznek lehet lenni. Csak ne csodálkozzunk majd, ha jönnek a csehszlovákok.

Na, ez is hatalmas finomságokat és hat edényt feltételező étel és úgy is nagyon finom. Ellenben nagyszerű trash-kaja is. Van az úgy, hogy az ember este már csak pár szikkadt kiflit tud venni, amit másnap regggel még csak-csak elcsócsál, de aztán a maradék kettő megkeményedik.

Turmixgép  kell. Beletördeltem a kiflit, majd ráborítottam két teszkós paradicsomkonzervet, egy deci olívaolajat, és két evőkanál balzsamecet-utánzatot és egy gerezd fokhagymát. Elvileg uborka és hagyma is kellene bele, de a hagymát nem szeretem bele, uborkát meg nem veszek csak ezért, hiszen maradék-feldolgozásról van szó.

Celofán, hűtő. Az előbbieket reggel csináltam, estig állt a hűtőben a turmixgép edénye, majd este visszatettem a gépre és elkezdtem darálni. Közben még belement egy kevés olívaolaj (metros amúgy) és egy pohár víz, szép fokozatosan amíg kellően híg nem lesz. Vissza a hűtőbe, és egy óra múlva fogyasztható. Rövid főzőműsorunkat hallották.

Tisztelt Közönség!

A gyurcsányista-bajnaista bankárreakciós ellenforradalmárok okozta blogtespedés és kánikula közepette hirdetem, hogy Noirpova kartársnő már megen’ nem látszik ki az általa termelt és/vagy árokparton lelegelt gaz alól, így azt a szokásos vegyipari minőségben a köz javára felajánlja. Alant a választék, bótolni magával a termelővel kell, a kommentekben illetve emailben. Jegyezz te is Béketurbolyát!

Van két ötliteres nejlonzsák szárított turbolya.

Fekete üröm. (ukránul: csornobil) ipari mennyiségben

Illatos macskamenta virágos hajtások, egyelőre feldolgozva 2-4 adag, a többi az függ a további időjárástól.

Oregano, a Bükk-hegység lankáiról gyűjtve, terroiros, fajtajelleges, déligyümölcsös-presszókávés-hajdinakásás lecsengéssel.

(vállalatirányítási intermezzo:)

„A csokimenta nevű növényt (Mentha x piperita cv. ‘Chocolate’) sikeresen bevontam a Kombinéba. Ez a növény az After Eight csoki alapanyaga, a rendes bormentáénál édesebb, erős és tartós illattal.
Még nem tudom, hány adag lesz, mert (normális mentafélékkel ellentétben) tetű lassan szaporodik. Szeptemberben talán tudok 2-3 adagot kimérni belőle.”

(na  erre azt mondja a RD department hogy  van, a marketing szerint Jön! Jön! Jön!, a jogászok szerint nincs, az ügyfélszolgálat szerint tessék holnap érdeklődni)

„További szerzemény 2 különböző típusú bazsalikom, mindkettőből valószínűleg szeptemberben tudok 1-3 adagot kimérni, addig kérünk türelmet. Mindkettő a „most hálisten egyenesben van, de még hagynám fejlődni” fázisban van.
Egyik fajta: görög-vagy törpebazsalikom, jó erős, vegyes vagy gyümölcsös illattal.
Másik fajta: normál (méretű), de szárítva kifejezetten édes illatú, enyhén ánizsszerű beütéssel.
[Neked sztem veszély nélkül megjegyezhetem: Valószínű, hogy illóolajra nézve esztragol vagy metilcinnamát típus, azaz a hatóanyaga a tárkonyéval vagy a fahéjéval egyezik, ezért édeskés illatú. Elég nehéz ám ilyet fogni amúgy]”

Most, hogy nyilvánosságra hoztam az esztragol- és a metilcinnamát-titkot itt rettegek a nemzetközi metilcinnamát-összeesüvés bosszújától.

Ha valakit egyébként bármilyen fűszernövény hatóanyaga, annak félépítése, élettani hatásai, kapcsolódó hiedelmei vagy bármi ilyesmi érdekel szintén keresse bizalommal Noirpova kartársnőt, ha már egyszer ez a szakterülete neki.

Hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket.