A Tilos rádió módszeres megfojtása eszembe juttatott egy dolgot, amelyről hosszabb ideje akartam már írni. Munkám során gyakran fordulok elő Lipót- és Újlipótváros különböző kávézójában (nem, nem a Dreher sörgyár sofőrje vagyok) és alkalmam nyílik megfigyelni a mértékadó baloldali és liberális értelmiséget. Kétségbeejtő alakok.

Kölcsönzött elit

Állandóan az az érzése az embernek, hogy meg vannak sértődve, hogy őket, akik az ország legokosabb emberei (nagyrészt tényleg azok amúgy) miért nem kérdezi meg a hatalom, hogy mit és hogy kell csinálni, ők megmondanák, kapnának érte szép miniszteriális fizetést és minden nagyon szép lenne. Járnának Bécsbe és Lausanne-ba konferenciázgatni és minden olyan szép lenne.

Kádár így csinálta. Felismerte, hogy magyar értelmiségiek ezrei élnek a művelt nyugaton és bármilyen vasfüggöny mögül megtalálják a hangot az itthoniakkal. Felismerte azt is, hogy okos proligyerekekből bármikor lehet középvezetőt faragni, de a megtizedelt városi értelmiség nélkül rendszere működésképtelen. Lehet bárki az MNB elnöke, ha csak a kis szarvasi zsidó fiú (Fekete János) tud szót érteni a nyugati bankárokkal. Lehet bárkiből komisszárt csinálni a Zeneakadémián, ha egyedül Kodály Zoltán tekintélye számít.

Megköttetett tehát az alku, a rezervátumokba zárt, eredetileg polgári gyökerű értelmiség létbiztonságot kapott, cserébe segített működtetni azt a rendszert, amelyben kondásból csináltak védelmi minisztert.

Nem mondom, hogy ez tudatos, kimondott alku volt, inkább az élni és élni hagyni alkuja. Lehetett érvényesülni, sőt bátorítás is volt hozzá, mert a zárt társadalomban nélkülözhetetlen volt ez a réteg.

Denaturált burzsoázia

A dolog hátulütője, hogy létrejött – Sólyom László zseniális elnevezésével élve – a denaturált burzsoázia. Az a réteg, amelyik intézte a nagy magyar iparvállalatok exportügyeitől kezdve a tudományos együttműködésen át a gazdasági irányításon át azokat a dolgokat, amelyekhez a legképzettebb moszkovita is tök volt, egyben módot és lehetőséget adott Kádárnak arra, hogy a Nyugatnak működő, polgárias intézményeket mutasson.

Budapesten, ahol egyetlen mecénás sem volt, virágzott a színházi élet, fiatal írók kaptak lehetőséget, hogy darabjaikat színészóriások vigyék színpadra. Nagyon magas színvonalú koncertélet, szépirodalmi könyvkiadók szolgálták ki a denaturált burzsoázia luxusigényeit.

A magaskultúra szereplői – noha maguk nem tettek ezért sokat – így meg tudták őrizni elit szerepüket a társadalomban és szép lassan kifejtették hatásukat az állampárt magasabb polcain is.

Orbán Viktor azonban gyűlöli őket.

A helyében én is ezt tenném. Amíg ugyanis az MSZP prominensei csúcsformában voltak, és Horn Gyula össze tudta kapni a pártot, addig a velük a fenti előzmények miatt közeli kapcsolatot ápoló holdudvar kellő mértékben tudta uralni a közvéleményt ahhoz, hogy Orbánt afféle feltört, kimosakodott bugrisként állítsák be.

Az, amit sokan Orbán látens antiszemitizmusának vélnek, az valójában nem más, mint a vidéki pártarisztokrata fiának természetes osztályellentéte azzal a körrel, akik között ő mindig a fiatal tehetséges vidéki fiú maradt volna, ha nincs rendszerváltás. Az ifjú Anakin Skywalker és a hiperhiggadt, nagyfejű Jedi Lovagrend közti ellentét.

Azon túl, hogy a pesti értelmiség nem éppen Orbán Viktor szíve csücske van egy másik kellemetlen dolog is: elment mellettük a világ. Mióta a győri iparvidék termelését nem a pesti tervhitalban kell megtervezni és a németeknek aztán valahogy eladni, hanem a németek megoldják maguk, nincs szüksége a rendszernek akkora mértetű értelmiségi holdudvarra, mint Kádár idején. Főleg, hogy a főnök nyíltan utálja őket.

Ez a csoport nagy részét annyira nem zavarja, piacképes tudásuk révén az elsők között mentek el multikhoz dolgozni, visszataláltak oda, ahol korábban voltak, az üzleti élet középvezetői köreibe, ahol értékelik a szorgalmat, a szakértelmet, a munka iránti alázatot.

Marad mi volt a puszta lét

Szegény kultúracsinálók viszont ott maradtak a placcon, belekényelmesedve abba, hogy Nehézipari Minisztériumtól kezdve a Bábolnai Állami Gazdaságig mindenki kötelezően támogat színházat, zenekart és fesztivált, a könyvtárellátó minden könyvből vásárol kötelezően tízezer példányt, és az állami koncertcsináló iroda kiváló nyugatnémet turnékat szervez, ha az ember két nyugatnémet között bevállal egy lengyel meg egy bolgár kört. Dehát miért ne tenné, a lengyel és a bolgár csajok nagyon készségesek a magyar beatnik elvtársakkal.

Az épülő új civil társadalom fontos feladata elkülöníteni magukat azoktól, akik azért hisztiznek, hogy az állam fizesse be őket újra a főkultúrmajom szerepébe.

Hogy mi köze ennek a Tilos rádióhoz? Ez a poszt már túl hosszú, úgy döntöttem, lesz második része is.