(ezt egy szakmai fórumra írtam, de kiteszem ide is)

Kedves Kollégák,

a szakértőkről akartam írni, és helyükről a leendő Be. új rendszerében, de arra jutottam, hogy valami mélyebben gyökerező dolgot kell megérteni, elemezni, és ami a fő, kiirtani, hogy a szakértői rendszert jobbá tehessük.

A kollegialitás és fajtái

Teljesen természetesnek vesszük, hogy a közlekedési balesethez érkező rendőrök, mentők, tűzoltók kollégának szólítják egymást. Nem csoda. Hiába különböző cégek, ugyanazon dolgoznak: élet és vagyonbiztonság érdekében határozottan fellépő emberekről beszélünk, akik életüket nagyban rááldozzák arra, hogy küldetésüknek eleget tegyenek. Ez a hivatástudat csinál belőlük „kollégát”.

Amiért ez a szakértők kapcsán eszembe jutott, hogy a szakértők, az ügyészek, a bírók mintha kollegiálisabbak lennének így egymással, mint velünk, ügyvédekkel.

Miért van ez? A magyarázathoz üljünk fel a 15-ös buszra, amely a Szende Pál utcából kanyarodik épp ki a Vigadó felé. Van ott valami állami épület, amely előtt állandóan posztol egy rendőr. A rendőr minden arra járó busznak odaint a buszsofőr ezt az intést viszonozni szokta. Miért?

Ők ugyebár semmi halálosan hősies dologban nem vesznek részt együtt. A rendőr nem nyúl be egy szűk résen és tartja elszorítva a kocsiba szorult ember vénáját, amíg a karjától két centire egy hatalmas  flex-szel darabolja szét a kocsit a kiemeléshez. Mégis, a kisrendőr, úgy gondolja, hogy ő és a buszsofőr „kolléga”.

Sőt, „kolléga” az éjjeliőr és a portás, a közterület felügyelő.

Ők azok, akik az államtól (vagy ők úgy gondolják, hogy az államtól)  hatalmat kapnak arra, hogy az egyszerű közembereket, mint tanár és bank-vezérigazgató, terelgessenek, vagy ha úgy érzi, hogy lehet (gyakran érzi úgy) akkor csicskáztathatják is.

Ők modern ksatriják, még ha kicsik is. Nagyon kicsik. A Kádár-kor nagyon súlyos öröksége az, hogy a bírói kart betagozta ugyanabba a kasztba, amely a munkásőrrel kezdődik, és tart a rendőrökön át az ügyészeken keresztül fel a bíróságig.

Miért baj ez? A bíróság azért van, hogy ne erőszakszervezeti logikával döntsenek el ügyeket, és legyen kontroll az erőszakszervezetek működése fölött. Az ügyészség azért van, hogy az erőszakszervezet által összeszedett terhelő információt, konvertálja abba az elvont, pártatlan környezetbe, amelynek a bíróságnak kellene lennie. Ünnepélyes szavakká formálja azt, ami tegnap még szekér módjára döcögő rendőri bikfanyelv volt, és az állam részéről szakértőként vegyen részt az eljárásban, mint olyan szerv, amely jogosult ünnepélyes szavakkal megszólalni a tárgyalóban.

A rómaiak óta ez a jog értelme. Lételeme a misztikum, az ünnepélyesség, amellyel el lehet távolítani az igazságszolgáltatást a lihegő, vérszomjas bosszútól. Ideális esetben a bíró, az ügyész és az ügyvéd lennének a kollégák, ennek a misztériumnak a papjai.

Szervezetileg a bíróság független, de a fejekben nincsen rend. Nagyon kevés olyan bíró van, akibe nem sikerült beleverni, hogy te kisanyám/kisapám, az állam lesújtó ökle vagy, a bűnösök megbüntetője, akinek erőltetnie kell, hogy márpedig itt büntetés lesz. A te kollégáidat a többi erőszakszervezetnél keresd.

De nem ez a legrosszabb. A bíró nem nevezi ugyan kollégájának a rendőr őrmestert, ahogy a vezérőrnagy sem kollégázik kedélyesen az őrmesterrel. Ellenben a vezérőrnagy, ha a szervezet bajba kerül, védi a mundér becsületét, és igyekszik helyrehozni az őrmester hibáját.

Ha elrontott nyomozás van, abból képtelen vád, akkor sajnos még most is, 25 évvel Kádár halála után a bíró érzékeli, hogy az övéi bajban vannak, és próbálja helyrehozni a galibát. A szakértő is érzi ezt, ő is „kolléga” és aládolgozik a vádnak.

A legrosszabb az, hogy ez nem tudatos. Nincs a helyén, hogy ki, kinek és miért kollégája, és amíg ez nem kerül a helyére, teljesen mindegy, hogy milyen reformokat csinálnak.