Finkelstein és a félelem

Sokat foglalkoznak mostanában ezzel a Finkelstein nevű pónemmel, így utánanéztünk, érdekes-e a blog szempontjából. Érdekes. Megállapítottuk, hogy az öreg Finkelstein fia, a szomszédja mellett lakott Brooklynban és nagyon fiatalon látta meg a napvilágot.

Óva intenék mindenkit attól, hogy Finkelsteint és társát Birnbaumot afféle egyszerű heccmajszternek tekintse. Ettől ők jóval több mindenre képesek, adatok elemzésére, gyűjtésére, rendszerezésére, és ez alapján rugalmas kampánystratégia alkotására.

Apró szépséghiba, hogy a kampányaik általában hecckampányok, egyének vagy csoportok elleni lejáratásra építenek, de legalábbis állandó harcra valami ellen. Persze ez sem újdonság, minden választási kampány arról szól, hogy valakit, vagy valamit le kell győzni.

Önvédelmi mechanizmusok

Az, hogy Magyarországon Finkelstein miért okoz iszonyatos károkat, két okra vezethető vissza:

1) Amerikában, ellentétben Magyarországgal, a politikai elit a ciklus nagy részében nem kampánytémákkal foglalkozik, hanem mindenféle problémák politikai rendezésével az aktuális oktatási reformtól kezdve a lebombázandó országok listáján át a génmódosított szójabab szabályozásáig.

Eközben alkukat kötnek egymással, zsarolják egymást, szexbotrányokba keverednek, vagy belekáromkodnak a kikapcsoltnak vélt mikrofonba, egyszóval hétköznapi politikacsinálással foglalkoznak.

Aztán, amikor kampány-üzemmódra kapcsolnak, akkor előveszik a naftalinból a Finkesteineket és indul a kemény mocskolódás.

Ezzel szemben nálunk ez a normál politizálós időszak nincsen, mert sajnos kb a negyedik-ötödik kormányunkat nyögjük, amelyik nem tud kormányozni. Orbán Viktorral és elődeivel az a legkomolyabb baj, amit egyébként a menedzsmentes posztokban is elemzünk, hogy nem tudják mit akarnak az országgal. Csak azt, hogy ki kell fosztani.

Ennek az eredménye a permanens kampány, és ezért dolgozik itt békeidőben is Finkelstein.

2) Amerikában, ellentétben Magyarországgal, vannak fékek és ellensúlyok.

Ha például Finkelstein valami bibliaövezeti államban homofób kampányt szervez, akkor azt elnézik neki, mert egyrészt szólásszabadság van, másrészt meg ezeken a helyeken ezzel lehet nyerni.

Ha viszont valakin rajtamarad a homofóbia bélyege, vagy túl hangosan buzizik, hamar az orrára koppintanak. Miért? A két partvidék nagyon jól kereső, vagyonos értelmiségi köreiben nem kell titkolni a szexuális orientációt, sőt, akinek ilyesmihez van kedve, mindenféle jogvédő mozgalmakba is járhat. Sőt, ezeken a környékeken a teljesen heteroszexuális értelmiség sem szereti a buzizást, mivel már rég túl van a rácsodálkozáson a homoszexualitásra, nem keringenek olyan gondolatok a fejében, hogy ha elengedi a fiát a leszbikus párnál nevelkedő barátnője házibulijába, akkor az majd mint tollboás drag queen fog visszajönni. És közben brutális vásárlóereje van, minden magára valamit is adó multi csinál külön kampányokat a kifinomult, gazdag, partvidéki homokosoknak.

A mindenféle szenátorokat ugyanezek a multik támogatják, arrafelé nyíltan és legálisan. Ha Buzizós Jack túl hangosan buzizik, akkor a pártját támogató, mondjuk Kraft Foods azt meg fogja érezni a százdolláros kávét vásárló réteg elpártolásán. Ezek után szólni fog a mérsékelt szenátoroknak, hogy fogják vissza Buzizós Jack-et, mert ez így nem lesz jó.

Fejlettebb európai államokban nem ennyire üzleti alapon, de működnek a társadalomban önvédelmi rendszerek. Jogvédő szervezetek, értelmiségi klubok, harcos norvég leszbikusok és hasonlók, akik azonnal ráugranak a gyűlöletbeszédre, akkor is, ha a politikus engedné egy picit, mert a zsigerekre hat és különösebb befektetés nélkül lehet vele szavazatot szerezni.

…és a mechanizmusok hiánya

A gond az, hogy Magyarországon mindkét elhárító mechanizmus nagyrészt hiányzik. Az ipari-gazdasági komplexum nem tud olyan közvetlen hatást gyakorolni a kormányra, mivel külföldi, és nincs meg a jogi háttere annak, hogy nyíltan támogasson, akár alapítványokon keresztül itteni pártokat, így aztán számon kérni se tud. De kezét megköti az is, hogy az itteni politikai elit feudális elven összegyűjtött vagyontömegen ül, és nagyon sokára érzi meg, ha a gazdaság behúzta a féket, és ha megérzi, az első reakciója, hogy ráküldi Finkelsteint.

A multinak, ellentétben szerencsétlen menekültekkel, viszont megvannak az eszközei arra, hogy lerázza magáról a Finkelsteineket, mint kutya a vizet. Elég egy udvarias üzenet arról, hogy Romániában is lehet ám autógyárat építeni, és már csend is van.

És itt jutunk el a Finkelstein-jelenség lényegéhez: Miután nincsen – bármilyen forrásból táplálkozó – társadalmi szolidaritás, büntetlenül mehet rá a kormány azokra a gyengékre, akik megvédése amúgy fő feladata lenne. Ezért meri a jogvédő szervezetek, mindenféle alapítványok irodáit felrazziázni, mert tudja, hogy a felháborodás mérsékelt lesz.

Persze aztán bekapcsol egy harmadik fajta mechanizmus, a nemzetközi nyomás. Eleinte persze itt is a küldjük rá Finkelsteint az első reakció. Két ok miatt hatástalan: az egyik, hogy mondjuk a norvég nagykövetséget Finkelstein csak a jelentésírás szintjén érdekli, a másik viszont az, hogy amint a bevezetőben is említettem, Finkelstein nem hülye, hanem profi, aki hecckampányokban utazik. És mint ilyen, szólni fog, hogy gyerekek, ebből nagyon vissza kéne venni. Visszavesznek.

Mivel azonban hecckampánynak a kormányképtelenség miatt lenni kell, megtalálták azt a csoportot, amely egyelőre nemzetközi felháborodás nélkül sarazható: a menekülteket.

Ezügyben a nemzetközi nyomás disztingvált lesz, hiszen más országok is küzdenek a problémával, és sok helyen a helyzet – az egyébként egyáltalán nem durva – magyarországinál sokkal rosszabb.

A jogvédő szervezetek erőn felül dolgoznak a gyűlöletkampány elleni fellépésen. Mostmár csak az ellenzéki pártoknak kellene felismerni, hogy noha ebben közvetlen orbánozási lehetőség nincs, a gyűlöletkampány elleni fellépés nagyon jó hosszú távú befektetés. Azért, mert bátorság kell hozzá. És a baloldalon van liberális, kapitalista, szabaddemokrata, szocdem meg még ki tudja hányféle párt és vezető. Bátorként számon tartott egy sincs.

Pedig, ahogy II. János Pál is mondta, a demokrata legfontosabb mondata: Ne féljetek. Ne féljetek, és akkor Finkelstein szépen csomagol, és hazamegy.

14 hozzászólás

 1. komojtalan — 2015-05-19 10:00 

Lassan a demokrácia kabaréba fordul. A demokraták mindent megbocsájtanak, mindenkit megvédenek, egyedül a demokrata érzelműeket nem. Menekültügyben is igazuk van, de mi lesz a borsodi cigányokkal akik kivándoroltak Kanadába? Azok menekültek, vagy szemét megélhetési kivándorlók? Aki dolgozni szeretne azzal nincs semmi gondom, de a többség csak a segélyekért vándorol ki. Van némi rálátásom és nem csak a partikon beszerzett álinformációk: A nagy többségnek esze ágában sincs dolgozni, egyszerűen otthon éhen halna, ezért inkább elmegy Németországba, Franciaországba, mert a segély több mint amit otthon keresne több év alatt. Magyarország nem célország, az is bolond aki ide akar letelepedni, már csak ezért sem szabad megengedni neki :-). Már írtam nem az a megoldás, hogy befogadunk minden menekültet, hanem a saját lakhelyükön biztosítunk nekik megélhetést. Hogy ez sokszorosába kerülne az biztos, de megoldás lenne sokkal több embernek, nem csak látszat hogy mekkora demokraták vagyunk. Sok ilyen ügy van, amikor a demokráciával egyszerűen visszaélnek a közel sem demokratikus emberek/országok és most nem olyanra gondolok, hogy mondjuk Afrikában olyan jólét legyen mint az USA -ban (pedig miért ne), de egyáltalán lehessen naponta enni, tisztálkodni, stb …

 2. panamajack — 2015-05-19 15:05 

Már elnézést, de ki ne félne egy hullákból összevarrt, majd villámmal életre keltett szörnyetegtől?! …Vagy az Frankenstein?

 3. panamajack — 2015-05-19 15:09 

@komojtalan: Ez amúgy egy nagyon elterjedt tévhit Európában, hogy nekünk még mindig van akkora befolyásunk a világban (azon belül Afrikában), hogy „a saját lakhelyükön biztosítunk nekik megélhetést”, mint a gyarmati időkben…

 4. professzorpizka — 2015-05-19 16:42 

@panamajack: főleg az a sok jégkocka, amelyet a nem létező globális felmelegedés ellensúlyozására kéne odavinni…

 5. flashbang52 — 2015-05-19 16:59 

Elég visszanézni ártunk és ormányunk eddig ténykedését és a Braille írás alapvető ismerete nélkül is látható, hogy Finkelstájn elég régóta ad tanácsokat és stratégiákat Viktor viktorovics és tsai cég ( röviden Fidikormány) számára

Finkelstájn spindoctorról írták:
.”. megalkotta az úgynevezett „független finanszírozású” kampányok koncepcióját …
– Hoppácska megvan mindenkinek …a magánszemélyek akik önzetlenül milliókkal támogaták a Fidit + az állítás, hogy összesen csak a törvényes 1 millát ot költöttek kampányra stb.

„….kemény kampányairól ismert, amelyek tartalma gyakran mindössze egyetlen, sokszor ismételt üzenet…… „
-No még ilyet!,Ismerős! ( Tolvaj komcsik…. elmúltnyóc év… stb..)
„…..Ő tette szitokszóvá a liberalizmust …. Né mán! … „ Dettó!
„…. azt hiszi, hogy figyelmen kívül lehet hagyni, hogy a politikusok mit mondanak vagy tesznek, az újságok mit írnak: elegendő egy egyszerű, világos és gyakran negatív üzenet, ami eleget ismételve, meghozhatja a sikert …..”
– Khmm! Mintha a jelenlegi kormány kommunikációs stratégiája is hasonló lenne…

„……  újraválasztási kampányában rekordösszegű anyagi támogatást tudott összegyűjteni. Finkelstein az immár szokásos agresszív kampányt folytatta, az ellenfél személyének is szokatlanul éles támadásával. A támogatottja azonban a kampányeszközök alkalmazása során elbízta magát és nyilvánvaló hazugságokba keveredett, e miatt az előnye rohamosan csökkent majd veszített… …”
…Gyakran aratott nagy sikereket, de élesen negatív kampánya néha visszaütött, és mobilizálta ellenfeleinek híveit.
– Nicsak nocsak ! Hát ezt is láttuk már mondjuk úgy 2002- ben- 2006 -ban plusz mostanság az összes időközi választásanál

„…. aki számos etikai problémával küzdött, és sorozatos sajtótámadások érték. Finkelstein agresszív, gazdagon finanszírozott ellenkampányt indított ….”
Hehe mi is történik most.? .

Ha viszont ezeket mind Finkelstein találta ki akkor mit csinált Baltarcú Vitrin Árpád ? Mert ezeket a stratégiákat eddig neki tulajdonították mint ösztönös zseninek.( Mondjuk, nehezen volt hihető, hogy egy középsikolát sem végzett restaurátor ilyeneket képes kiötleni).

Egyébként Finkelstein előtt le a kalappal. Egyértelműen profi zsoldos. Nyíltan meleg/ zsidó létére képes volt tökéletesen működő homofób és zsidó ellenes kampányokat megtervezni és levezényelni. Na ilyesmire kevesen képesek.( komoly lelki trauma nélkül)

Non plus ultra, Önmagában is főnyeremény mind a Fidi mind a Jobbik számára mert simán rá lehet erősíteni az átlagembert jellemző homofóbiára és antiszemitizmusra. ( vö mindenért a buzi zsidók a felelősek)
Zseniál..:)

 6. chilis — 2015-05-19 20:22 

A posztot lehet terjeszteni? Természetesen a szerző nevének feltüntetésével, és linkkel.

 7. professzorpizka — 2015-05-19 23:59 

@chilis: miaz hogy! Nagyonis! Van fb oldalunk is likeolni es osztani ott is er, sot kotelezo 🙂

 8. chilis — 2015-05-20 18:41 

Köszi.

 9. professzorpizka — 2015-05-20 18:43 

@chilis: részünkről a megtiszteltetés, elég kevés olvasónk van, pedig szerintünk nagyon jók vagyunk, csak az olvasótábor nem osztja tovább a cikkeket. 🙂

 10. meggymag — 2015-05-21 06:30 

„Megállapítottuk, hogy az öreg Finkelstein fia, a szomszédja mellett lakott Brooklynban és nagyon fiatalon látta meg a napvilágot.”

Szvsz. ez egy nagyon jelentös mondat.

Ha jól utánna gondolok, akkor én is a saját apám fia vagyok, én is a szomszédom mellett laktam, söt ma is azt teszem, és alig pár perc idös voltam amikor megláttam a napvilágot, rögtön azután, hogy a kötelezö felsírást végrehajtottam.
Ugyanezt tudom a rokonaimról, az ismerösök nem emlékeznek valami másra, söt, a rengeteg felebarátom az utcán, az országban, azokról sem hallani egyebet. Már Brooklynt kivéve.
Ezek szerint -ami ugyan nem nagylelküségröl árulkodik, de mégis-nyugodtan állíthatom, hogy Finkelstein itt, Magyaro.-n, fölösleges.

Vagy mégsem?

 11. flashbang52 — 2015-05-21 07:36 

@professzorpizka:

Mert mindenki tudja, hogy a disznókat nem gyönggyel etetjük 🙂

 12. noirp — 2015-05-21 08:23 

Először is, megmondom őszintén, én elcsodálkoztam azon, hogy az öreg heccmajszter még mindig dolgozik a Fidesznek. Ugyanis én az elmúlt kb. 3 hónapban — mondjuk, hogy a Merkel-és Putyin-látogatások óta — alig is találok bármilyen, előre tervezett stratégiát a Párt működésében. Eszeborult kapkodást, csapkodást (amit ugye ösztönös zsenialitásnak kellene tekintenem) annál többet. A legutóbbi két hétből a leleteim pl.

1) Fönci kiküldi az idegengyűlölettel töltött, félelemkeltéssel porcukrozott, terroristás-gazdaságibevándorlós nemzeti konzultációt, illetve bizonygatja, hogy „ezek” nem menekültek, hanem bevándorlók, akik jobb életre vágynak stb. (Maliciózus megjegyzés: kérdem azon, határontúlról betelepült polgártársakat, akik annyira szeretik nyalatni a talpukat a HTM-voltuk miatt: ők akkor mik is tulajdonképp?)

2) két napja kificcent az internetre pár szava, ami szerint jó lenne mecseteket építeni itt-ott.
„Orbánt kérdezték a Kőbányára tervezett mecsetről is, amiről azt mondta: itthon sok fizetős, főleg vallásos külföldi diák van, akik nem tudnak hol imádkozni. Szerinte ők komoly összegeket fizetnek, van vidéki egyetemi város, amit jószerivel az arab diákok tartanak fönn, ezért foglalkozni kell a kérdéssel, bár hivatalosan még nem tárgyaltak a mecsetről.”
http://444.hu/2015/05/17/orban-beismerte-hogy-hetente-leul-a-fejlesztesi-miniszterrel-hogy-eldontse-ki-nyerje-a-kozbeszerzest/

Na most ha ebben ti találtok logikát, osszátok már meg velem, legyetek szívesek (hacsak nem ez a reakció arra, hogy a Menekültügyi Főbiztosság is a képünkbe térdelt a minap)

 13. komojtalan — 2015-05-21 10:41 

@panamajack: Nem elsősorban Európára gondoltam, hanem világ szinten. Az USA -nak ugyanolyan gond a bevándorlás, csak Mexikó és Dél-amerika felől. Van egy cikk az Indexen: http://index.hu/gazdasag/2015/05/21/saez/ érdemes elolvasni. Mi lenne ha a kormányok azt mondanák a nagy vállalatoknak: Ha nem Kínába viszed a gyártást (ha már itthon drága), hanem Afrikába, akkor kapsz X% adókedvezményt. Ez mindenkinek jó volna, a kormánynak kevesebb bevándorló -> kevesebb segély, kevesebb probléma, a cégnek kevesebb adó és Afrikában sem lehet drágább a munkaerő mint Kínában és végül az afrikaiaknak meg lenne munkájuk, egyedül Kína járna rosszul. Egy vállalat esetében ez nem működik, egyszerűen nem lenne elég képzett ember, de ha tömegessé válna akkor már más lenne a helyzet. Persze ez 10-20 vagy még több éves program, de ha hozzá sem kezdünk akkor csak elodázzuk a dolgot és nem lesz megoldás.

 14. panamajack — 2015-05-21 10:48 

@komojtalan: az ötlet alapvetően nem rossz, de nem könnyű rávenni egy nyugati céget sem, hogy tőkét és embereket vigyen mondjuk egy polgárháború sújtotta, infrastruktúrával nem rendelkező országba. Akkor sem, ha feleannyiért dolgoznak a helyiek, mint Kínában. Viszont éppen a kínaiak hatalmas befektetéseket eszközölnek Afrikában.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.