Szarajevóban, ha a Gazi Huszrev bég mecsetbe szúrjuk a térképen a körzőt, és rajzolunk egy kétszáz méteres kört, a következők fognak beleesni a körbe: még néhány mecset és medresze, egy katolikus katedrális, egy kisebb és egy nagyobb ortodox templom, egy szefárd zsinagóga. Kicsit nagyobbra véve a kört, még féltucat mecset, egy askenázi zsinagóga, egy sörgyár meg még egy-két keresztény templom esik bele.

További érdekes tény, hogy a különféle vallások követői húsz éve lelkesen irtották egymást,  ma általános gonoszként arra a félre szokás emlékezni, amelyiknek nehézfegyverei is voltak.

A daytoni béke óta törékeny egyensúly és a vallás péniszkénti használata figyelhető meg. Miután a hétvégén átutaztam Bosznia különféle részein, a következőket figyeltem meg.

Nagyjából Mostartól fel Szarajevóig és utána, amíg a hegyek tartanak, jól láthatóan török és arab pénzből minden mecset és minaret felújítva, illetve ahol nem volt, nagyjából a MÁV mellékvonali indóházak modorában minden faluban egy vadi új építve. Mindegyiken megafon a müezzin helyett.

Ahol átérünk a szerb területre, ott a típusterv-indóházak nem mecsetek, hanem nett kis Szent Péter-Pál ortodox templomok.

(Nota bene, a full róm. kat. horvátok vasárnap nyitva tartanak. Baszódjál meg KDNP, és külön Semjén Zsolt)

Nade ott tartunk, hogy sétálunk a Ferhádija utcán, és megnézzük a dzsámik kerítésére kiragasztott gyászjelentéseket, akkor az elhunyt nyolcvan-kilencven éves bácsik és nénik hatvanas évekbeli fotóin mindenki tök sima egyenjugoszláv, nyoma sincs semmi muszlim dolognak rajtuk.

Kérdés, mi van most.

A szarajevói lányok gyönyörűek, és nagy részük kellemesen kihívóan öltözve, szűk farmerban és dekoltált felsőben korzózik.

Feltűnnek hagyományosabb lányok, hosszú ujjú ruhában, szép színes kendőkkel, élénken sminkelve. Nagyjából itt van vége azoknak a nőknek, akik mellett ápolt és kiöltözött férfiak jönnek.

Ahogy feketül a kendő és vált át a nikháb majdnem a burkáig, úgy lesznek egyre inkább al-Bagdadi stílusú szakállak és egyre pacuhábbak a ruhák, kilógóbbak a pocakok.

Még mindig nem értem az iszlám fundamentalizmust. De sejteni vélem, hogy mint minden vallási fanatizmus, ez is, legalább részben, kompenzálás.

Az iszlám vallás tele van olyan előírással, amely a nő elégedetté és boldoggá tételéről szól.

Ahogy elnézegettem a dölyfös arccal, lógó ruhákkal, kitaposott papucsban korzózó faszikat, akik mögött jöttek a két lábon járó fekete lepedők, szívesen megkérdezném: a Próféta (békesség legyen vele) vajon neked nem hagyott szabályokat, öreg?

Imádkozol te annyiszor, ahányszor kell? Néhány héttel a Ramadán vég után miért is vagy 130 kiló?  Adakozol az elesetteknek? Hittel teszed mindezt? Vagy pótol ez csak valamit az életedben?

Vajon nem vagy te ugyanolyan, mint bármelyik másik pöcs a világon, aki egyébként nem ér semmit, de a vallás mögé bújva, legalább a nőjén tud uralkodni és „igaz hite” okán dölyfös tud lenni?

Nagyon furcsa ezt látni ezt abban a városban, ahol előzőleg évszázadokon keresztül mindenki méltósággal és mértékkel tudta gyakorolni hitét. És minden vallásnak sikerült. Most valahogy egyiknek sem.