Dönci, a ló – avagy az európai értelemben vett iszlám, I. rész.

Posted on 2016-04-20 by panamajack

A napokban az alábbi, rettentően humoros mémecske jött velem szembe több helyen is:

Nos, azt remélem, nem kell ezen a blogon részletesebben kifejteni, hogy miért tartom a fenti viccet gyengének és ízléstelennek. Egyrészt ugye rasszista és dehumanizáló, hiszen egy arab és és svéd között nyilván nincs olyan biológiai különbség, mint egy ló és egy aranyhörcsög között. Másrészt Ahmed itt egyszerűen imámnak van öltözve (előtte egy kinyitott Korán), vagyis nyugodtan kicserélhető lenne egy kalapos rabbira, de akár egy fityulás apácára is, hiszen a svédeknél lutheránus államvallás van, nem? (Persze jogos az ellenvetés, miszerint rabbik és apácák nem szoktak mostanában a hitetlenek kiirtásáról prédikálni, de erről még részletesebben szó lesz)

Viszont igazából most nem a fenti karikatúra hibáiról akarok beszélni, hanem arról a nagyon is releváns és jogos kérdésről, amit (a maga sutyerák módján) felvet: van-e helye az iszlámnak és a muszlimoknak Európában? Lesznek-e ők valaha valódi európaiak, be tudnak-e illeszkedni közénk olyan simán és zökkenőmentesen, mint ahogyan a zsidók tették? (Khm… Köhömmm… Köhhömmmöhörrrgh… bocsánat, kaparja a torkomat valami füst) Ez valóban nagyon fontos kérdés, és Európa-szerte szenvedélyekkel átitatott vita folyik róla, még az úgynevezett “píszí” liberális körökben is (minden ellenkező híresztelés ellenére).

Szent háború vagy szent elfogadás?

Itt alapvetően kétfajta álláspont ütközik meg: az egyik szerint (amelyet Nyugat-Európában leginkább a szélsőjobboldali pártok képviselnek, Közép-Kelet-Európa országaiban meg az elsöprő többség) a válasz egyértelmű NEM. Eszerint az iszlám kultúrája eredendően összeegyeztethetetlen az európai életmóddal és alapértékekkel: a kereszténységtől kezdve a női egyenjogúságon és a szekuláris államon át a különböző kisebbségekkel (pl zsidók, LMBT, stb) szembeni toleranciáig.

Az, hogy a fentebb felsorolt értékek között több is ellentmond egymásnak, szintén egy fontos szempont – az egyik legfontosabb “nyugati” érték ugyanis a politikai, világnézeti, és életmódbeli pluralizmus, és a másság toleranciája a lehető legszélesebb keretek között. Ezzel áll szemben az iszlám, a maga abszolutista, kérlelhetetlenül dogmatikus, a vallási előírásokat az élet minden területén érvényesítő (sharia, ugye…), a “hitetlenek” ellen akár a legdurvább erőszakkal is fellépni kész, világuralomra törő ideológiája.

Ebben a felfogásban az európai muszlim közösség csak és kizárólag “ötödik hadoszlopnak” tekintető, amely valódi és végső célja a nyugati civilizáció megdöntése, és Európa beolvasztása egy új kalifátusba.

Ez az értelmezés kétségkívül nem teljesen légből kapott. A szélsőséges szalafista (iszlám fundamentalista) mozgalmak, mint az Al-Kaida vagy a Daesh pontosan ez alapján az ideológia alapján működnek és hajtanak végre terrorcselekményeket Európa- és világszerte. Azt persze csak a legszélsőségesebb rasszisták állítják, hogy MINDEN európai muszlim a szalafisták szimpatizánsa, de meglehetősen széles körű az aggodalom, hogy még a “mérsékelt” iszlám is valahol hasonló célokat követ, még ha a módszerei eltérnek is. Hiába van valakinek svéd, francia vagy német útlevele, ő elsősorban a világ muszlim közösségének, az ummának a tagja, így a lojalitása az őt befogadó állam és társadalom felé legalábbis megkérdőjelezhető. A zsidó kutyából nem lesz szalonna…izé.

A másik, jobb(ik) körökben libsibolsinak nevezett álláspont szerint nincs mitől tartani. A muszlimok ugyanolyan emberek, mint mi, és nettó rasszizmus valakit a vallása és/vagy bőrszíne alapján diszkriminálni. Tessék szépen a bevándorlókat békén hagyni, ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket biztosítani nekik, mint az őslakosoknak, és egy-két generáción belül szépen maguktól be fognak illeszkedni a többségi társadalomba. Neuköllnben már amúgy is nehéz szemre megállapítani, hogy a nagyszakállú ürge, aki egész nap a kávézó teraszán ücsörög, az most munkanélküli arab, vagy szellemi szabadfoglalkozású hipszter…

Ez a felfogás, bár az előzőnél szimpatikusabb, sajnos nem számol bizonyos fájdalmasan nyilvánvaló tényekkel, amelynek a párizsi és brüsszeli terrorcselekmények csak a leglátványosabb megnyilvánulásai; nevezetesen hogy az európai muszlimok egy nem elhanyagolható része évtizedek óta nem tud, de talán nem is akar az európai többségi társadalom integráns részévé válni.

A muszlim többségű városi gettók világa, az algériából és pakisztánból “importált” feleségek, vagy oda akaratuk ellenére kiházasított angliai születésű lányok, az európai mecsetekben szabadon uszító szalafista prédikátorok, a női egyenjogúság bajnokainak számító országokban lefátyolozva sétáló nők, mind-mind komoly kérdéseket vetnek fel a liberális narratíva fenntarthatóságával kapcsolatban. Nem lehet, hogy a probléma szőnyeg alá söprésével csak tovább rontunk a helyzeten, különösen most, hogy milliószámra érkeznek újabb muszlim bevándorlók?

Nos, erre igazán értelmes választ csak akkor adhatunk, ha több szempontból is megvizsgáljuk ezt a kérdést, amely – minő meglepetés – sokkal bonyolultabb annál, mint az akár a szalonrasszisták, akár a vulgárliberálisok képzelik. Megoldást találni sem lesz egyszerű, de megkockáztatom, hogy nem is lehetetlen. A lényeg az, hogy pontosan megértsük a probléma mibenlétét, és elkerüljük az általános pánikreakciót ugyanúgy, mint a struccpolitikát.

Mit kéne tenni?

Kivételesen kezdjük a végén: mit kéne tenni? A fentebb kifejtett két “szélsőséges” (illetve végletesen leegyszerűsített) állásponttal ugyanis pont az a legnagyobb gond, hogy egyik sem tud elfogadható megoldást kínálni. Ugye induljunk ki abból az ismert tényből, hogy a iszlám vallású európai uniós állampolgárok száma valahol 20 és 30 millió között van. Na most ez azt jelenti, hogy Európában több muszlim él, mint ahány magyar, portugál, vagy holland. Mondhatjuk-e ezek után, hogy ők nem európaiak? És ha azt mondjuk, akkor mi van? De most tényleg?

Az iszlamofóbok egyetlen konkrét javaslata az, hogy ne engedjünk be még több bevándorlót. Ez oké (bár, mint később még szó lesz róla, önmagában is problematikus), de mi legyen a már itt élő, állampolgársággal rendelkező, jelentős részben itt is született milliókkal? Ne felejtsük el, hogy a még a nácik is, akik aztán tényleg mindent feltettek Európa “zsidótlanítására”, kudarcot vallottak (hála Istennek).

Az iszlám nélküli Európa fantázia

Az iszlám nélküli Európa fantázia. Az a vonat már vagy 50 éve elment. A keleti tagországokban, mint Magyarországon, nyilván más a helyzet – itt eleve alig vannak bevándorlók, egyrészt a kommunista múlt, másrészt a gazdaságilag meglehetősen lehangoló jelen miatt. De amennyiben hiszünk a fejlettebb uniós országokhoz való felzárkózásban, és az EU tagjai maradunk, előbb-utóbb nekünk is szembe kell néznünk a bevándorlással, és az abból adódó problémákkal. (Amennyiben NEM maradunk az EU tagjai, akkor pedig azzal a kérdéssel, hogyan fogunk tökegyedül megállítani egy esetleges újabb menekültáradatot a Balkán felől).

Persze az emberek elsöprő többsége egyáltalán nem akar bevándorló-ellenes pogromokat, pláne népirtást, csak azt, hogy… izé… szóval ne legyenek annyira szem előtt. Legyenek csendben, húzzák meg magukat, alkalmazkodjanak szépen a befogadó ország szabályaihoz, értékrendjéhez. Amivel sajnos pont az a baj, hogy az úgynevezett “nyugati értékrend” szerint senkinek sem kell kussolnia és meghúznia magát, hanem éppen hogy joga van beleszólnia a lakóhelyének ügyeibe. Még akkor is, ha ezt esetleg az iszlám kultúra szemszögéből teszi. Ezen felül balgaság is azt várni, hogy a muszlim állampolgárok 100%-ig lojálissá válnak egy olyan államhoz és társadalomhoz, amely őket másodrendűként kezeli.

Semmit?

A másik, liberális szélsőség ad egy viszonylag egyértelmű választ a „mit tegyünk” kérdésre: semmit. Jó az úgy, ahogy van, a problémák idővel maguktól megoldódnak majd. Amúgy is vannak ennél sokkal fenyegetőbb gondjaink, mint például az európai társadalom elöregedése, amire a bevándorlás éppen, hogy kínál egyfajta megoldást. Ami igaz is, viszont az ma már mindenki számára egyértelmű, hogy az európán kívüli bevándorlók több évtizedes múltra visszatekintő integrációs kísérlete korántsem egyértelmű sikertörténet. Elég csak a társadalmilag marginalizálódott, sok helyütt gettókba szorult másod-harmadgenerációs muszlim fiatalok és a szélsőséges iszlám szervezetek rémisztő egymásra találását látni, hogy megállapítsuk: nem, nincs minden rendben.

Az integráció kérdésére adott laissez-faire válasz nem működött úgy, ahogyan szeretnénk. A másik nagy kérdés a bevándorlók száma: az egy dolog, hogy egy 500 milliós gazdag kontinens be kell, hogy tudjon fogadni még egy-két millió embert, de az előrejelzések szerint a potenciális menekültek száma középtávon inkább tízmilliókban mérhető, akiknek a kontrollálatlan beözönlése szinte biztosan az európai társadalmak összeroppanásához vezetne, különösen látva, hogy már az eddigiek is mennyire megrengették az EU-t. Mindenképpen kell valamilyen cselekvési terv, mert Európa geopolitikailag rendkívül sebezhető a szintén bevándorló-mágnes Észak-Amerikához vagy Ausztráliához képest. Nem lehetünk önhitten nyugodtak.

Hamis közhelyek

De most beszéljünk arról, hogy vajon a jelenleg már itt élő muszlimok vajon idegen test-e Európában, és fenyegetik-e a világszerte méltán csodált és irigyelt európai életmódot? Ehhez vegyük egy kicsit sorra azokat az állításokat, amelyekkel a muszlimokat elutasítók érvelni szoktak:

1, Az iszlám kultúra alapvetően inkompatibilis a kereszténységen alapuló Európával ; a történelem folyamán a kettő között állandó volt az ellenségeskedés, és semmi ok nincs rá, hogy ez most vagy a jövőben megváltozzon. Ebbe sokan kimondatlanul azt is beleértik, hogy az iszlám kultúra alacsonyabb rendű, vagy legalább is elmaradottabb a mienknél.

Aki már járt Andalúziában, és nem csak a tengerparton süttette a hasát, az tudja, hogy a középkori Európa talán leggazdagabb, legvirágzóbb, legtoleránsabb és legmultikulturálisabb birodalma kalifátusként működött. A keresztény Európa kulturálisan csak a reneszánsz idején érte be az arabokat, többek között úgy, hogy az évszázados kereskedelmi kapcsolatok, a keresztes háborúk és a spanyol reconquista során (ahol semmivel sem viselkedtünk civilizáltabban a DAESH-nél…) rengeteg mindent eltanultunk tőlük (a klasszikus görögök kulturális öröksége mellett többek között még a pálinkafőzés tudományát is!)
Az iszlám a zsidókat és a keresztényeket nem tekinti pogányoknak vagy hitetleneknek, hanem a “Könyv népeinek”, akik ugyanabban az Egy Igaz Istenben hisznek, mint a muszlimok. A történelmi iszlám birodalmakban ezek mindenhol szabadon gyakorolható vallásnak számítottak, a hívőiket soha nem próbálták erőszakkal áttéríteni.
A XV. századtól aztán az Oszmán birodalom vette át az iszlám világ új vezető birodalmaként az Európát fenyegető rivális szerepét – csakhogy Konstantinápoly központtal sok szempontból a kelet-római/bizánci birodalom örökségét hordozva tovább!
A XVIII. századtól kezdve azután Európa kezdett gyarmati terjeszkedésbe az iszlám világban, és a XIX. század végére gyakorlatilag minden muszlim ország erős nyugati befolyás alatt állt. Különösen Észak-Afrikában és a levantei térségben a művelődés nyelve már nem elsősorban az arab, hanem a francia vagy az angol lett. A volt gyarmatosítók kulturális hatása máig rendkívül erős ezekben az országokban.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a kereszténység és az iszlám évezredes együttélése legalább annyi pozitív és kölcsönösen előnyös hatással volt mindkét civilizációra, mint ahányszor háborúhoz vezetett. Sőt, igazából nem nehéz belátni, hogy az egyes európai nemzetek SOKKAL többet öldököltek egymás között, mint amennyit muszlim országokban, és ez fordítva is igaz.

Vizsgálódásunkat a következő részben folytatjuk.

221 hozzászólás

1. tudi — 2016-04-20 10:53

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez az írás is üt, nem itt lenne a helye, hanem valami sokat olvasott oldalon, vagy napilapban. És várom a folytatást. Ami engem is felháborít, az a nemzetnek magának a véren való értelmezése, aki meg nem ide tartozik, az nem a nemzet tagja, pedig már a magyar sem vér alapján szerveződik, már régóta. Sőt már a népvándorlás során sem. Az iszlám pedig már jó ezer éve itt is van köztünk és itt nem a török uralomra gondolok, hanem az Izmaelitákra is, akiket ugye sokszor emlegetnek például az Aranybullában.

221 hozzászólás

Szólj hozzá