Orbán Viktor a népszavazással nem erőt vagy elfogadottságot veszített a nemzetközi politikában, hanem mozgásteret.

Nagyon egyszerűen ennyiben lehet összefoglalni a népszavazás külpolitikai hatásait, a részletes okokhoz sokkal mélyebbre kell ásni.

A világvége-hangulat

A 2008-ban beütött gazdasági világválság (az erről szóló kitűnő Panamajack-elemzések itt itt(második rész) és itt(harmadik rész) érhetők el) a közvetlen hatásai mellett számos olyan problémát is felszínre hozott, amelyeket addig a pénzbőség elfedett. Ilyen probléma például az, hogy a magyarnak nincs pénze rendes autóra (de a nullás hitel ezt elfedte) de többek között ilyen probléma az, hogy az Európai Unió nem tudta csökkenteni a nyugati és keleti fele közötti jelentős különbségeket. Centrum-periféria jelenség alakult ki, az elköltött eurómilliárdok dacára. De akárhova nézünk a világban a gazdaság viharai rég megoldottnak, de legalábbis elfejtettnek hitt politikai problémákat hoztak a felszínre. A békésen kütyüket gyártogató Kínáról például elfelejtették sokan hogy erős és terjeszkedni vágyó nagyhatalom.

Ez kiegészült azzal, hogy a gazdasági világválság végét nem sikerült valamilyen varázslattal elhozni. A válság ugyanis részben azért következett be, mert számos különböző iparág ért el egyszerre az érett technológia fázisába, amikor már a piaci szereplők csak piaci manőverekkel, egymás rovására tudnak előnyhöz jutni, innováció útján, extenzíven terjeszkedni nem tudnak. Ez egyben rávilágított számos vállalati forma bajaira a japán keirecutól kezdve a koreai csebolon át az amerikai autó-multikig. Az IMF minapi jelentése is mutatja, hogy noha pénz van, piaci hangulat van, a növekedés csak nagyon nehezen indul be.

Várjuk az innovációs löketet, amely az utóbbi száz évben kb. minden második évtizedben menetrendszerűen érkezett, de most késik. Előbb-utóbb persze jönni fog, félnivalók attól van, hogy több korábbi ilyen technológiai ugrás háborúhoz kötődött. Közben a klímaváltozás valóban elkezdett háborúk egyik tényezője lenni és a fejlett világon megjelent a migrációs nyomás.

Ezek csak néhányat jelentenek azokból a gondokból, amelyeknek az eredője végül a nyugati világban az általános rossz hangulat és hanyatlásérzet lett.

Talán a bevezetőből világos, hogy a politika-gazdaság-tudomány háromszögből egyedül a politikai elit képtelen megoldani ezeket a problémákat. Sokkal inkább lehet a politikai elitnek katalizátor-szerepe, a társadalmi igények kifejezésre juttatásával. Talán általánosan kijelenthető, hogy napjaink nyugati politikájában a politikai elit elveszítette imperatív irányító szerepét, sokkal inkább kénytelen a többi elittel folyamatos kompromisszumokat elérve a katalizátor szerepét betölteni.

Politikai megoldás? Megoldás a politika?

Ugyanakkor a politikus azért politikus, mert emberek nagyobb csoportjai úgy gondolják, hogy ő meg tudja oldani az élet nagy dolgait és erre szavazatukkal megbízást (mandátumot) adnak neki. A politikusnak tehát mindig a megoldás ígéretével kell fellépnie. A kérdés, hogy mit akar megoldani.

A társadalmi válságtünetek népes csoportokat hoztak létre, ahol a problémák érzete közös, de nevet nem nagyon tudtak neki adni. Itt jön a populista politikus lehetősége.

A populista politikus a komplex problémahalmazból kiemel egy jól megfogalmazható problémát és kinevezi azt az összes többi probléma gyökerének, majd erre az egy problémára kínál – valamilyen – megoldást.

Vagyis, ha az angol fehér alsó-középosztálynak az a problémája, hogy nincs munka, gyenge a brit gazdaság, nem jó az oktatás, stb. stb., ráadásul a sokkal olcsóbban dolgozó lengyel munkaerő versenyképesebb, a populista rámutat a lengyelekre, hogy csak azokat kell hazazavarni és minden jó lesz. Igen, Orbán a migráncsokra mutatott rá ugyanígy.

A levezetésből látszik tehát, hogy amikor francia külvárosokban (fideszül: no go zóna) élő, harmadik generációs arab bevándorlót egy ISIS-ügynök akár facebookon keresztül meggyőzi arról, hogy az ő bajai abból származnak, hogy itt nem tisztelik eléggé az ő muszlimságát (melyet egyébként soha nem gyakorolt, a naponta ötször kötelező imát se biztos, hogy tudja) és ha felrobbantja a gyaurokat, majd jobb lesz, akkor mi történik. Pontosan ugyanaz, mint amikor a másik (kissé elegánsabb) francia külvárosban élő franciához odamegy a Front National és elmondja neki, hogy a bajok abból vannak, hogy sok itt a muszlim. Valójában tehát két megélhetési populista dolgozik ugyanabban a közegben, akiknek ráadásul érdeke a másik létezése, hiszen egy normális közegben, ahol a problémák valódi megoldásán kellene dolgozni, éhen vesznének.

Populista kísérletek évtizede

A politikában az utóbbi évtized a populista kísérletek évtizede volt. A baloldali populista kísérletek elsősorban Dél-Amerikában zajlottak (Lula, Chavez, Kirchner) és megbuktak. Bukásuk oka nem kizárólag baloldali vagy populista mivoltukban keresendő, de attól még megbuktak. Európai rajongóik közül nagyobb szót eddig csak az angol Jeremy Corbin kapott, aki viszont ezzel sikeresen tönkretette a Labour Partyt, olyannyira, hogy angol elemzők egyre gyakrabban emlegetik a tory-labour dualizmus végét.

A jobboldali populizmus első látásra szalonképesebb, hiszen a baloldalival ellentétben nem akar azonnal a javak újraosztásával kezdeni, ezért a tőkés társadalmakban mindig jobb esélyei lesznek, mint a baloldali populizmusnak.

Viszont eddig a jobboldali populizmus ahol megkapta a lehetőséget, orra bukott. David Cameron, ez a legjobb iskolákat kijárt igazi angol gentleman véglegesen és visszavonhatatlanul kibukott az angol politikából, amiért belevitte Angliát a Brexit-katasztrófába.

Mindenütt másutt a hangos populisták követelik maguknak a szót, de a berendezkedett politikai elit ellenáll, és ebben egyelőre szövetségese a gazdasági, és a tudományos elit, mivel a problémák kicsit is differenciált megközelítését nem várhatják a populistáktól és túl sok érték van ahhoz felhalmozva, hogy valami gyüttment szétbarmolja a felépített struktúrákat.

Populista fordulat?

A nagy kérdés tehát az, hogy a jelenlegi politikai establishment hogyan tudja a populisták által közvetített társadalmi problémákat úgy megoldani, hogy ebben a gazdasági és a tudományos elitet partnerségre tudja bírni. Ha ugyanis ezt nem teszi meg, egyrészt jönnek a populisták, másrészt a mostani vezetők pártjai fognak populista fordulatot venni. És igen, a populizmus ilyen elterjedése kritika, azt jelzi, hogy komplett pártokat lehet építeni a hagyományos pártok cselekvőképtelenségére.

Az egész nyugati politikai elit ennek a fordulatnak a szükségességét elemzi. A közelgő amerikai, német, francia választások tétje az, hogy a populista kihívók kapnak kormányzati szerepet, vagy bizonyos üzeneteiket sikerül integrálnia a politikai fősodornak és ezzel kihúzni alóluk a talajt.

Nagyon egyszerűen fogalmazva Orbán Viktor ebben a játszmában nagyon hamar tette meg a tétjét a népszavazással. Ez azonban nem jelenti feltétlen az ő vesztét. Csak azt jelenti, hogy őt mostmár Európa-szerte és Amerikában is a populista táborhoz sorolják, a politikai nagyotmondókhoz. Abban az esetben ha nem történik a nyugati politikában populista fordulat, akkor nagyon nehéz lesz neki visszatérnie a fősodorba, marad a megtűrt státusz, amikor mindenhova meghívják, de különösebben nem tárgyalnak vele, várják, hogy megbukjon és tapogatóznak az alternatíva ügyében.

Persze egy populista fordulat esetén a dicsőség napjai jőnek, hiszen ki lehet mondani nagy dolgokat, meg lehet látogatni Trumpot a Fehér Házban…aztán kiderül, hogy egyrészt semmilyen leírható tartalom nem áll a populizmus mögött, másrészt a hangos populizmus megnehezíti azt a fajta együttműködést, amely nélkül tényleg menekültválság lenne Magyarországon. A kemény szavak ellehetetlenítik a kompromisszumot, a kiszámítható kompromisszuk hiánya pedig kinyírja a gazdaságot. Persze lehet a dolognak olyan vége, hogy valamilyen európai együttműködésben Orbán nagyobb szót kap, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a nagyobb országok populistái nem azzal fognak választást nyerni, hogy Orbánt szeretni kell. A populista nyugati politikusok programjának ugyanis az a lényege, hogy be kell zárkózni, a rosszat kívül kell tartani és nem költeni a pénzt mindenféle kelet-európai országokra. És ez mindenkinek rossz lesz, erre az első mámoros hónapok után rá kell majd jönni.

Akárhogy is lesz, a népszavazással Orbán Viktor nagyon behatárolta a saját és az ország lehetőségeit abban, hogy az előttünk álló sorsdöntő másfél évben rugalmasan helyezkedni tudjon. Ezt veszítettük a népszavazáson. Húszmilliárdért.