Na, noirpovát is elkapta a gépszíj, és lehetetlen dolgokra vállalkozik, most például elmagyarázza a rákot citrommal és szódabikarbónával gyógyítóknak, hogy nem, a macskamentától nem múlik el a lábtörés. Sok sikert mérnöknő, mi jól fogunk szórakozni 😀
Kedves Mindenki!
Örömmel töltött el, hogy van érdeklődés a múltkoriban belengetett Politikai kémia rovat iránt. Külön örültem, hogy nem zavartatok el „kartársnő, öntse a lymeonádéját másüvé, ez egy közéleti blog” közfelkiáltással. Ígérem tehát, hogy legyőzöm lustaságomat és lesznek politikémiai, sőt tágabb értelemben vett, irtóztató vadreálos bejegyzések.
A mostani posztolmányt untermensch4 kartárs kommentje ihlette, miszerint
Oké, hiánypótló lesz. Ezt ilyen olvasói visszajelzés-jelleggel merem állítani. A ködpiszkáló vszeg abszolút tárgyszerű de neked jobb a humorod.
Közvetlen munkatársam az egészséges táplálkozás megszállottságának határvonalán mozog. Annyiban kiemelkedik a tömegből hogy tisztában van saját szellemi korlátaival de annyiban nem hogy ő is a honi oktatás gyártmánya (mondjuk én is, nem akartam elitista romkocsma-fellengzősséget elkövetni, becsszó). Nagy projektem hogy a netes zaj felől a ködpiszáló+critical biomass irányba fordítom az érdeklődését.
Először is köszönöm az olvasói méltatást, rendkívüli módon hizlalta a hiúságomat J Másodszor, arra gondoltam, hogy besegítenék e nemes és nem kicsit önfeláldozó projektbe (önfeláldozó hát, mert u4 kolléga normál vérnyomását veszélyezteti szerintem).
Mégpedig konkrét (kerülendő és ajánlott) honlapok mellett leírnék pár tippet, amiket felhasználva a mindenkori barátok és kollégák lassan tán leválhatnak (mondom, -hatnak) a nettó hülyeségről. Akkor is, ha az színes, szagos, logikusnak tűnik, izgalmas, nemzethy, konteós, megegyezik öreganyám tapasztalataival, alternatív, már az ősi pirézek is ismerték, Celebessy Pucika is ajánlja, Nobel-díjas találta ki és/vagy o’an cuky.
Akkor lássuk, hátha használható lesz, amit írok.
- Figyelmeztető jelek, hogy kamu közeledik
Avagy az internet kiütései, pirosak, zöldek, levedzők, kicsik, nagyok. Ahogy megfigyeltem, igen-igen jó kamuindikátorok egy internetes anyagnál — legyen az honlap, kör-email, blogbejegyzés, hír, vagy a Facebookon terjedő szemét — a következők:
- Minősíthetetlen helyesírású, nagybetűs (interneten: ordító) mondatok sorakoznak egymásra, sok-sok felkiáltójellel!!!4444!!!444
- Tökéletesen fogalmatlanul leírt tulajdon-, növény-, betegség-, anyagnevek, messziről látható félrefordítások zsezsegnek a !!!4444!!!-ek között.
- Az egész anyag azzal kezdődik, vagy az benne a bikavadító grafikával kiemelt rész, hogy Az orvosok is megdöbbentek, amikor…vagy Ezt titkolják az onkológusok/bőrgyógyászok/…(egyéb szakirány behelyettesíthető, ámbátor pl. proktológust még nem láttam lelepleződni azzal, hogy háta mögött megtalálták a friss, géles fos szabadgyök-befogó hatásának titkát).
- Ha kommentelésre van lehetőség, akkor 4-5 nick farokfelvágva dicséri az adott terméket, szolgáltatást, diétát, módszert.
- A bejegyzés írója (a honlapgazda, az e-mail feladója stb.) kvantumelméletről, nanotechnológiáról, rezonanciáról/rezgésről vagy pozi-és negatív energiáKról kezd el hubugyálni táplálkozási és/vagy gyógyászati kérdésekben. Ez az energo-duma egyébként az egyik legtutibb módszer arra, hogy jólszituált, elviekben képzett embereket átküldjünk a palánkon.
- A bejegyzés írója et cetera ősi kultúrákra hivatkozik. Mondjuk, el akarja adni neked a bíbor macskahere levelét, mert épp abból van sok a kertben. Hivatkozik rá tehát, hogy Kínában már 7506,5 évvel ezelőtt használták a macskahere-levelet, mégpedig konkrétan a ptyhűjjezdedurva stádiumú neuroborreliózis és a szubkrónikus kiütéses agyfasz ellen. A szomorú tény, hogy használták ugyan, de fejfájásra, mindenféle további megkülönböztetés nélkül, és 12 000 másik növényi anyaggal párhuzamosan…az ilyen esetekben sosem kerül szóba.
- A bejegyzés írója estébé Nobel-díjasokra hivatkozik (általában Szent-Györgyi A., Linus Pauling, ritkábban pedig Wilhelm Reich a sláger)
- A bejegyzés vagy miegymás arra hivatkozik, hogy Kautzky Armand/Yolanda Foster is erre esküszik, ezt eszi, ettől gyógyul, ettől olyan fitt.
- A bejegyzés (levél, site, hirdetés) arra lyukad ki, hogy valamit — általában tök hétköznapinak tekinthető dolgot — ki kell zárj az életedből, illetve valami, EGYEDÜL ÜDVÖZÍTŐre kell ráállnod ahhoz, hogy karcsú (okos, tünetmentes, lábtól fejig antioxidált stb.) legyél.
- A kínált táp, étrendkiegészítő, diéta AZONNAL hat. Órákon belül megöli a rákot. Két hét alatt ledúr rólad hét-nyolc kilót. (Én magam ismerek egy ilyen módszert, úgy híják, hogy ut’só félév az egyetemen. Atombiztos!)
- Kérdezzünk megfontolandókat!
Ha a net-és médiahordalékra rászokott jó emberünkkel — mint untermensch4 is írja — lehet ép logika alapján tárgyalni, érdemes ráugrasztani őt a következő bökkenőkre:
- Vajon a tudományos áttörések, lúgosítási forradalmak, hihetetlen hatóanyag-felfedezések, dietetikai döbbenetek tényleg a médiaszemét alsó harmadában kerülnek a napvilágra? A Facebookon és a sezlonyponthún keresztül, vagy tévéreklámokban és patikai szórólapokon terjednek?
- Ráadásul olyan tempóban, hogy minden héten három korszakalkotó táptani vagy hatóanyag-ismereti bomba sül el?
- Ugyanezek az eget-földet rázó újítások rendre EGY ember, magányos zseni által jönnek világra? Komolyan? Akkor miért kellenek kutatóintézetek és –csoportok? Miért születnek tizenkét-szerzős tanulmányok és megosztott díjak?
- Biztos-e, hogy az összes körlevélterjesztő, gyógygomba-árus, biokozmetikus Vandálka, rendőrből átvedlett fogyókúraguru elnyomott zseni, az ilyen-olyan maffiák áldozata? Tényleg nincs más felület, ahol kifejtsék a tudásukat, mint a Youtube, a Kiskegyed, vagy pláne a BioBumm Kft. termékbemutatója?
- Aki valamely területen Nobel-díjat kapott, az vajon mindenhez ért? Avagy előfordulhat, hogy más ügyben tévedett? Netán öregkorára simán megzápult az agya (mint szegény Reich professzornak)? Esetleg uram bocsá’, meghótt már szegény és nem tud felhorkanni, ha visszaélnek a nevével (mint Szent-Györgyi)?
- Néhány(?) kerülendő honlap
Hálajóisten, azért a hülyeség nemcsak vámszedőket, de ellenzőket, ismeretterjesztőket és oknyomozókat is kitermel. Szegények ugyan tizenkettes szél ellen pösölnek, de munkájuk mégsem veszít a lendületből.
KIb. egy éve hvg-ék listába szedték a legordenárébb kamukéró honlapokat (mint amilyen a mindenegybenblog, a meteon, az avilagtitkai és a tudasfaja, például). Ezt a lajstromot itt lehet találni:
http://hvg.hu/tudomany/20150119_atveros_weboldalak
(Az ám, ha bővítenétek a listát, kedves Ráérünk-olvasók, ne tartsátok vissza magatokat, föl kommentre!)
Emellett az Index közölt egy agyleolvasztó cikket arról, hogy ezek a — viszonylag új keletű — klikkhajhász oldalak hogyan működnek. Röviden, tömören: gecire felelőtlenül, a beküldött vagy pofátlanul ollózott tartalmakért az égvilágon semmilyen felelősséget nem vállalva. Ime: http://index.hu/tudomany/2014/11/17/lassuk_ma_eppen_mi_gyogyitja_a_rakot/
Nem is annyira mellékesen jegyezném meg, hogy a tudnodkellinfo-effektus megjelent a tudományos folyóiratok között is, irtózatos károkat okozva mindenkinek, aki publikálásra vagy irodalmazásra adja a fejét. Komplett kiadóvállalatok szakosodtak ún. ragadozó folyóiratok (predatory journals) gondozására. Ezek részben olyan lapok, amelyek felvesznek egy kalap publikációs díjat a balekjaiktól, majd köddé válnak. Részben, rosszabb esetben pedig, olyanok, ahol a Bújj, bújj zöldágat és a laposföld-teóriákat is leközlik, bírálat és ellenőrzés nélkül, ha a beküldő kifizette a (nem kicsiny) publikációs pénzt. Egyelőre nincs eszköz ellenük azon kívül, hogy egyes, szemfüles k+f-es kollégák listázzák őket és kiadóikat, a kevésbé éber emberfia meg figyeli az egyetemközi és egyeb feketelistákat. Hát ez a hülyeségszóró híroldalakra és blogokra is érvényes, sajna.
- Háááát akkor mit olvassak?
A már felhozott Ködpiszkáló blog és az inkább szakmai, mint olvasmányos Critical Biomass mellett van még, ahol ésszel írják a bejegyzéseket. Az igaz, hogy ezeken a site-okon sokszor kegyetlenül savas stílusban írnak, vagy pedig (mint a Biomasson) szárazon, szakmaian. Mégis, ha valaki úgy érzi, mesmeg hülyének nézik, vagy csak nem biztos benne, hogy éppen a lapáttal fejbebaszás gyógyítja a rákot (annak ellenére, hogy a kolléganője vagy a nagymamája ezt bizonygatja), az alábbi linkeken érdemes körülnéznie:
(Köszönet Érvsebész kollégának!)
http://www.gunda.hu/e_num/ A rEttEnEtEs E-betűkről
https://rakgyogyitok.wordpress.com/
http://www.novenyigyogyszer.hu/
www.gepnarancs.hu itt Boldogkői Zsolt cikkeit ajánlom
http://schrodingersdawg.blog.hu/ a szerző egy verbálagresszív állat, de sok posztja aranyat ér
Itt is érvényes, hogy akinek van még egy-egy jó szemnyitogató linkje talonban, az ne sajnálja a Ráérünk közönségétől! Előre is köszönöm!
Ha pedig úgy érzitek, hogy én most kegyetlenül megszelektálva, sokmindenkit kihagyva ajánlottam olvasnivalót, akkor igen, igazatok van. Olyan neveket vagyok csak hajlandó ajánlani, akik
- tényleg szaktudósok: könyveikre, cikkeikre keresve nem a rézfaszfalvai szabadegyetem fluxuskondenzációs tanszékénél, vagy a Szendi Gábor Paranoid Nagytábornál kötök ki. Ilyenek mondjuk Csupor Dezső (Ködpiszkáló), Boldogkői (Gépnarancs), Zacher Gábor (netszerte)
vagy
- józaneszű és írni-olvasni képes laikusok, mint Mészáros Mihály Altezza, a kedélyes és tisztafejű nagybeteg (http://altezza.blog.hu/, onnan további blogokra is lehet menni).
Nem kerültek az ajánlottak közé alanyt-állítmányt nem ismerő, agylázas bloggerek, önjelöltként szakértő Timcsyk, Valikák, Gyuribácsik,Okos Katák, aposztrófos doktorok vagy szaniszlóferencek. Ez tényleg döntés és válogatás kérdése. Ebben egy mottóm volt: „legyünk nyitott elméjűek, de ne annyira, hogy kiessen az agyunk”.
Most pedig megyek…vagy hosszú víkendre, vagy a mókusok elé. Az majd a kommentekből kiderül.
15 hozzászólás
1. xanax — 2016-11-02 16:47
Tömör, velős és lényegre törő.
Szívesen fogadnék egy olyan linket, ahol többé-kevésbé hiteles ( friss ) híreket lehet olvasni.
Hobbim a meteorológia, e téren tudnék ajánlani jó prognosztikai értékkel bíró oldalakat, íme:
https://www.yr.no
https://www.windytv.com
http://www.foreca.com
Azt ne felejtsétek el, hogy az a prognózis, ami már túlmutat 48 órán, annak a beválási valószínűsége vagy igen vagy nem.
A windytv.com direkt kihangsúlyozza, hogy prognózisa 3*3 km területekről szól, és nem az utca túloldaláról vagy kertvégéről.
2. tudi — 2016-11-02 18:28
Én őszintén bevallva az ilyen megosztásokat maximálisan figyelmen kívül hagyom, szinte még el sem olvasom őket. Meg azért annyira vagyok kritikus szemléletű, hogy azért vannak dolgok, amik nem hipp-hopp működnek és egy kattintástól sem nyersz iPhone-t. Ami érdekes számomra, hogy ezeket a hülyeségeket milyen ügyesen keverik magyaros pátosszal, meg habkönnyű antiszemitizmussal. Jó példa párom keresztszülei, akik hiszik, hogy a parlagfű egy gyógynövény, meg 10000 hasznos tulajdonsága van, sőt ők salátába eszik, de ezt természetesen titkolják, de azért a TEVA-nak saját parlagfű földje van natürlich.
3. Érvsebész — 2016-11-02 19:52
Igazi ínyenceknek ajánlom a Gazdasági Versenyhivatal oldalát (http://www.gvh.hu/). Csak be kell írni a keresőbe a megfelelő kulcsszavakat (immunrendszer, rák, lúgosítás, méregtelenítés, elektroszmog, fogyás, autizmus, stb.), és kidől egy csomó jó kis határozat a Csodálatos Termékekről, Amelyeket Titkolnak Ön Elől.
Innen találtam el pl. a http://www.foldelnijo.hu weboldalra, ahol megtudtam, hogy „A ZÉTA – potenciál átlagosan 280 %-al (sic) emeli meg a FÖLDELÉS!” Hogy a földelés emeli a zétapotenciált (bármi legyen is az), vagy fordítva, azt nem tudom, de mindegy is. A lényeg, hogy legyen! elég! Fel! Kiáltó! Jel!
http://www.foldelnijo.hu/hu/betegsegek-es-kivedesuk
Az egész zseniális, csodálatos gyógyulásokkal, angol nyelvű tanulmányokkal és brutális helyesírással, továbbá Most! Hihetetlen! Kedvezményekkel!
Hanem a legérdekesebb a termék tisztítása:
„A lepedő tisztítása, rendszeres használat után, évek múlva az alábbiak szerint javasolt:
kímélő kézi mosás, kézmeleg vízben nyomkodással, kimélő mosószerrel!
öblítés a mosóvízzel megegyező hőfokú tiszta vízzel történjen!
szárítás szobahőmérsékleten, lógatva és kiterítve!’
Évekig nem kell kimosni egy lepedőt? Az egészséges? És mégis hány évek múlva lehet? Kettő? Huszonkettő?
4. flanker — 2016-11-03 10:07
„Én magam ismerek egy ilyen módszert, úgy híják, hogy ut’só félév az egyetemen. Atombiztos!”
Az nekem a legkönnyebb volt. No de az utolsó előtti, az ütött 😀 Bár nekem könnyű volt, nem stresszelek 🙂
Amúgy gratulálok, kiváló írás lett, sokat röhögtem 🙂
5. hadrian77 — 2016-11-03 12:40
A hülyeség tettenérhető azoknál is, akik elhiszik, hogy:
– az IPhone vízálló lesz egy szoftverfrissítéssel,
– az Iphone 7-ben kihagyták ugyan a jackdugó csatlakozót, de ha kifúrjuk a házat mégis csak lehet bele jackdugót csatlakztatni.
6. Érvsebész — 2016-11-03 13:51
Az ajánlottak közé:
http://vedooltas.blog.hu/2012/09/04/tartalomjegyzek_gyanant
7. noirp — 2016-11-03 16:04
Szolgálati közlemény/Errata/Kiegészítés
1) Azt, hogy „a szerző egy verbálagresszív állat (jójó, tudom, más szemében a szálkát…izé) de aranyat ér” schrödingersdawg-ékra írtam, noha az ezisgyógyítsa blogra szándékoztam ráhúzni. Elnézést!
2) Az alimento-n a legutóbbi bejegyzés, mit ad Isten, egy bogárgyűjtemény kamuterjesztő honlapokból. És én ezt csak utólag vettem észre!
íme
http://alimento.blog.hu/2016/10/24/akik_elen_jarnak_a_tevhitek_terjeszteseben
A jóistenke áldja meg őket, egy csomó olyan site-ot felsorolnak, amit én elfelejtettem, pedig ugyanolyan borzasztóak, mint amiket felhoztam. Persze most már az isten se mossa le rólam, hogy Noirpova a Gyurcs…izé az alimento kottájából játszik. 🙂
No mindegy, lényeg, hogy csak egésség legyen!
8. stoppos — 2016-11-05 12:44
Pont most jött szembe:
http://mindenegyben.net/
Pl: http://mindenegyben.net/meghalt-ez-a-kamaszlany-a-kadban-olyasmitol-amit-te-is-elkovetsz-33333
Érted. Megölte az 5 volt, 1000 mA.
9. UnA — 2016-11-05 20:52
Csak kíváncsiságból kérdezem, de Szendi Gábor hogyan került ebbe a sztoriba?
10. noirp — 2016-11-07 08:10
@UnA: Melyikbe?
11. kszabo — 2016-11-09 07:04
A téma jó és egy vegyésszel célszerű jóban lenni:)
A ~ Ladák idején bő választék volt benzinmegtakarító eszközökből. Ezek kb. 5% tutit garantáltak. De kell ő darabszám esetén sem telt a tank tőlük. Ugyanis mindnek ugyanahhoz az öt % volt köze.
Itt a hallgass rám és gazdagodok – csodák tőlem banánköztársaságban hasonló bőség zavara.
A betegségek területén tényleg létezik ~ 5% aminek a pontos diagnózisa-gyógymódja a két világháborút látott öreg belgyógyász szerint: Hölgyem, hajlandó lennék holnap meghalni, ha megtudhatnám, hogy némelyik betegem mitől gyógyult meg.
De saját gyíkember kasztom is hiába ágál, nekünk a 160 vérnyomás érték életveszélyes, a 180 pedig halálközeli élmény. Több hónapos kemény küzdelem volt ezt megértenem, de túléltem:)
Egyszerű nem kell ezeket az oldalakat látogatni, vásárolni meg főleg nem.
12. UnA — 2016-11-09 21:46
@noirp: Azt hittem, te írtad a cikket… 😉
13. kheiron — 2016-11-21 23:04
@UnA:
Szendi egy valamikor tűrhető pszichológus volt, aztán megzápult az agya, és értelmetlen baromságokat zagyvál összevissza, hülyéknek, jó pénzért.
14. noirp — 2016-11-23 14:19
@UnA: Igen, a cikk én voltam. A „melyikbe?” kérdés mögött pedig az van, hogy Szendi Gábor már táplálkozástani gurunak se volt kispiskóta, de mióta beállt az oltásellenesek közé faszhelikopterezni, azóta már nemcsak hülyének, de — szépítés nélkül — közveszélyesnek is tartom.
15. Érvsebész — 2016-11-24 20:00
Olyan kíváncsi volnék, mi visz rá egy orvost arra, hogy hülyeséget terjesszen (jó, tudom, a pénz):
http://www.fulspecialista.hu/savasodas/savasito-es-lugosito-etelek
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.