Hol vannak a vállalkozók?

Posted on 2017-04-14 by professzorpizka

Hol vannak a vállalkozók? Hol van Landerer és Heckenast, aki kinyomtatja a nyomdájában a 12 pontot? Mai (péntekre előrehozott) szombati hosszúposztunkban ezt próbálom megmagyarázni. Ráadásul a blog megpróbál popkultúrét is csempészni az elemzésbe, hátha úgy könnyebben fogasztható…

Ahhoz hogy megértsük a dolgot, két alapfogalmat kell előszor megismerni

Abszolutizmus

Az abszolutizmusról az iskolában valami olyasmit tanultunk, hogy a XVII. század körül több európai országban olyan uralkodó volt, aki felismerte, hogy nem lehet az államot hatékonyan vezetni akkor, amikor van hetvenhét féle herceg, gróf, báró, márki, earl, vajda, bán és érsek, akinek minden alól van valami mentessége, előjoga, és olyan birtoka, ahova valami ezeréves hagyomány alapján a király emberei a lábukat se tehetik be.

Közben pedik ott a Felvilágosodás, az emberiség feltalál egy csomó jó dolgot, ezeket be kéne vezetni, az államot fejleszteni kéne, de nem lehet, mert van egy réteg (az arisztokrácia) akinek nem ez az érdeke, hanem az, hogy a szokásos bevételeit továbbra is beszedhesse.

2. Polgárság

Az uralkodó tehát olyan rétegre akar támaszkodni, akinek hasonló érdekei vannak, mint neki. Ez a polgárság, amely az akkor még kevés és nem túl népes város lakosságát alkotja. Nincsenek olyan előjogaik, amelyek alapján autmatikusan, járadékszerű jövedelemhez jutnának, mint a főurak, és érdekükben áll mindenféle modern dolog bevezetése, mert ők azzal keresnének pénzt.

A polgárság tehát hallgatólagosan alkut köt az abszolút uralkodóval: elviseli a túlkapásait, hajlandó akár sok pénzt is befizetni a kasszába, ha cserébe hagyják dolgozni, és lebontják az előtte álló olyan akadályokat, amelyet csak a király hatalma tud lebontani. Ha királynak ehhez pénz, paripa és fegyver kell, akkor kifizetik neki. Jó befektetés.

A felvilágosult abszolút uralkodók fiai és unokái egyre kevésbé figyelnek oda, hogy ezt az alkut betartsák. Sokára, nagyon sokára jut el oda a polgárság, hogy azt mondja, hogy mostmár a bizniszt veszélyezteti az a mennyiségű pénz amit elszed a király, ráadásul még dolgozni sem lehet. És akkor jönnek a történelemkönyv következő leckéjében olvasható polgári forradalmak.

De ennyit a marxista osztályharcos történelemszemléletről, nézzük a magyarországi helyzetet.

Az MSZP-SZDSZ konglomerátum bukása előtt olyasmi lehetett, mint a Trónok Harca című film cselekménye* vagyis különböző, nem túl erős várurak uraltak mindent. A korrupciónak millió kis bázisa volt, kész tudomány volt kitalálni, hogy egy nagyon egyszerű dolog is hogy tud „átmenni”. Melyik államtitkár kinek az embere, de közben a helyi képviselő az a másik banda, akihez egy másik államtitkáron keresztül vezet az út…és így tovább.

Ráadásul ezek a főurak nem is csináltak semmit a pénzért, vagyis a vállalkozó számtalanszor találta magát abban a helyzetben, hogy már mindenkit megkent, akit meg lehetett kenni, de mégsem intéződik a dolog.

Ezért aztán nagyon sok cégnél, ha tartottak is Orbán Viktortól és Simicska Lajostól, 2010 májusában reménnyel néztek a jövőbe, hiszen világos viszonyokra lehetett számítani, ahol van egy vezetés, egy, de maximum két-három ember, akinek le kell adni a jattot és lehet dolgozni, lehet pénzt keresni.

A számítás részben be is jött. Az alacsonyra vitt jövedelemadó, a mértékletes áfacsalás eltűrése, az új munka törvénykönyve sok akadályt elhárított a vállalkozók előtt. Cserébe az állam persze kért dolgokat, például drágult a banki szolgáltatások díja a különadó miatt, drágább az energia, mint a környező országokban, de ezt egy rutinos vállalkozó az engedett kreatív könyveléssel és az alacsonyabb adókkal kompenzálni tudta.

A mérleg másik serpenyőjében két dolog van, és ez a kettő egyre inkább lehúzza a mérleget.

Az első a versenyképtelenség. A magyar állam szétvert több olyan dolgot, amely minden vállalkozás sikeres működéséhez kell. Ilyen például az oktatás, az egészségügy és az igazságszolgáltatás. Ezek hiánya nem azonnal rossz a vállalkozónak, hanem néhány éves távlatban, amikor nem jön értelmes tanuló az iskolából betanulni esztergályosnak, amikor a legjobb, tíz éve dolgozó esztergályosa hirtelen meghal, amikor nem tudják meggyógyítani a kórházban, amikor az üzemből lopkodó szarkát nem képes elfogni a rendőrség.

Ezek eredménye az, hogy hátrányba kerül olyan vállalkozásokkal szemben, akik olyan országokban működnek, ahol ezek a dolgok rendben vannak. Visszatérve a trónok harcára, a magyar állam is látványos lefejezésekkel küzd ezek ellen, pedig az abszolút uralkodótól (amilyen Orbán Viktor is) az az elvárás, hogy vezessen be törvénykönyvet, és építsen olyan államot, amely segíti a vállalkozót.

A másik, mérleget lehúzó súly a megőrülés. Gyurcsány Ferenctől is akkor pártoltak el, amikor havonta megjelent egy vezércikk a Népszabadságban, hogy akkor most merre is megy az ország és mi lesz belőlünk. Orbán Viktor egyre nagyobb céljai, Brüsszel megállítása, a világ illiberális demokráciáinak összekovácsolása már olyan dolog, amely nemhogy előnyt okozna az országnak, de egyenesen hátrányos.

Leálltak a német befektetések, egyre nagyobb a bizalmatlanság a magyar vállalkozásokkal szemben.

Miért nem csinálnak a vállalkozók akkor forradalmat?

Mert nem ők szoktak.

A vállalkozó polgári réteg minden normálisan működő államban mérsékelt, konzervatív réteg. Nem megy ki hajnalig tüntetni, mert másnap reggel ki kell nyitni a boltot. Én is hazamentem a tüntetésről éjfélkor, mert reggel kilencre ügyfelet vártam az irodába, aki joggal lett volna felháborodva, ha azért nem intézem el az ügyét, mert én másnapos vagyok a tüntetés miatt. Én meg abból élek, hogy az a hírem, hogy el tudom intézni az emberek ügyeit, nagyon nagy dolognak kell ahhoz történni, hogy egy napra is bezárjam az irodát, hiszen én az irodából élek, és nem a forradalmárkodásból vagy elemzések írásából. Ezért írok ilyen hosszú posztokat hétvégén, a szabadidőmben.

A vállalkozók egészen nagy terheket is elviselnek, mielőtt zúgolódni kezdenének. Ott az iroda, a műhely, az üzem, a hűtőház, amelyekre fizetni kell a költséget, a hitelt, a lízinget. Az emberek, akiknek adni kell a fizetést. Ezt holmi kiabálásért és dobálásért senki nem adja fel. Aki feladja, az hülye.

Főleg, hogy ha erkölcsileg meg is bukott, ez a kormány nagyon erős. Még hatalmában áll bárkit kinyírni, bíróság elé hurcolni, ellehetetleníteni. Nem látszik az az erő, aki ebben megakadályozná. Landerer és Heckenast tudta, hogy ha a Helytartótanácstól kijön valaki őt elllenőrizni és cseszegetni, netán elviszik, akkor a márciusi ifjak lebontják azt az épületet, ahova be van zárva, és kiszabadítják.

A mai magyar vállalkozói réteg még nem érzi ezt. Annak aki Orbánék alternatívája akar lenni, el kell kezdeni az ő nyelvükön, nekik szóló műsort sugározni, de akkor is, az államhatalomtól függő, vagy attól tartó rétegek lesznek az utolsók, akik beszállnak. Akkor viszont XVI. Lajos következik.

* A blog azt a kritkát szokta kapni, hogy elvont és nehezen emészthető cikkeink vannak. A Trónok Harca c. sorozatról úgy tudjuk, hogy népszerű, Panamajack szokta is nézni, én nem, és tudtommal noirpova és Tromb sem. De, ha már népszerű, akkor megemlítjük, és beillesztek pár fotót lenge öltözetű nőkről, első a népszerűség.

21 hozzászólás

1. yenoee — 2017-04-14 10:31

A CEU-ügy kapcsán vitába keveredtem sógorommal, aki amúgy könyvelő. Érdekes módon azt nem értette meg a történetből, hogy aki nem magyar jobbágynak születik, miért nem tudja elfogadni, ha hoznak róla egy törvényt a megkérdezése nélkül, amit aztán azon nyomban – akár visszamenőleg – le is vernének rajta.

Sógorom vállalkozóként és vállalkozók könyvelőjeként azt szokta meg, hogy akár a normál napi üzletmenet szintjén keresse a kiskapukat és értelmezze az életszerűtlen szabályokat úgy, hogy sem ő, sem az ügyfele az ő hibája miatt ne álljon bele a földbe. Ha összefutnának, Kafka és Mrozek órákig tudna jegyzetelni.

Tizenhárom éve diplomáztam, tizenegy éve vagyok szabadúszó. Feljebb lépni (iroda, alkalmazottak, stb.) túl kockázatosnak tűnik. A jogszabályértelmezés a napi munkám része, pedig nem vagyok jogász. Ennyire átláthatatlanul bonyolult, követhetetlenül és kiszámíthatatlanul változó, életszerűtlen és bizonytalan jogszabályi környezet, mint amibe az utóbbi pár év alatt a kormányzat terelt minket, szerintem a világon nincs. Ahogy bizonyos szint alatt az sem egyértelmű a gépházból hallatszó nem éppen egészséges zajok miatt, hogy ki úszhat meg következmények nélkül szinte bármit és kivel statuálnak példát, ha kikapják egy ellenőrzésen.

Az pedig nem egy kellemes érzés, amikor már érted a hatalom struktúráját, és tisztában vagy vele, hogy a legkisebb, gyorsan kopó, alulfizetett és különlegesen alulképzett fogaskerekével beszélgetsz – egy ügyintézővel, akinek legfőbb dolga, hogy a hátsó irodákban bujkáló főnökei elől a golyót fogja. Aki ha felülbírál egy nyilvánvaló szabályt és számodra kedvezőtlenül hoz döntést, nem ismeri el, hogy tévedett, de különben sem tehető felelőssé, és ezen állásponton pár év pereskedés sem változtat. Míg te többször is csődbe mész, őt a szolgálati évek alapján előléptetik.

Amíg ez a rendszer nem változik, addig alkotói és haszonélvezői újratermelődnek. Kivéve, ha elfogy az a réteg, amely vállalkozásra alkalmas, mert rendelkezik anyagi és szellemi tőkével hozzá. Vagyis jómódú és képzett. Ez jellemzően a középosztály szintje, ami ugyebár jelenleg épp erősen fogyatkozik. A rendszer megváltozásához sem forradalomra, hanem erős civil kontrollra lenne szükség, amihez – micsoda meglepetés – megintcsak jómódú és képzett emberek adhatnák a gerincet.

21 hozzászólás

Szólj hozzá