A mai nap igazán mozgalmas volt a politikusoknak. Igaz nekem is, dehát én dolgozom, úgy meg könnyű. A mai nap legszebb híre, hogy Zaphod Beeblebrox bolgárkertészetből védte meg a disszertációját, a leglogikusabb, hogy Orbánék mégis demonstrálnak, a legfontosabb, hogy az Unió, unott arccal betolt egy nagy kazal kék zsetont az asztal közepére.

A kék zseton ("blue chip") öltönyös elemzői közhely, a legnagyobb értékűeket nevezzük így. A póker egyik legszemetebb tulajdonsága, hogy rossz lappal is lehet nyerni, ha egyszerűen akkora tétet adunk meg, amekkorát az ellenfél csak akkor tud "all in" mondásával megadni, ha nagyon-nagyon biztos a lapjával. Viktor leült pókerezni Brüsszellel, aki felemelte a téteket odáig, ahol már csak a kizárás következik, illetve akkora pénzhiány, amibe Kossuth is belebukott volna, nemhogy Orbán Viktor.

Orbán Viktor úgy ült oda az asztalhoz, hogy látta ezeket a zsetonokat Barroso előtt, ám biztos abban, hogy ezeket sose tolják be az asztal közepére. Eddig igaza volt. Több gondot okozna a magyarokon demonstrált erő, mint amennyit Viktor okoz. A nagy kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha Brüsszel nem visszakozik, egy éjszakába nyúló zártajtós tárgyalás után nem jönnek ki bejelenteni, hogy minden rendben, megállapodtunk, kompromisszum van.

Ezzel kapcsolatos a nap logikus híre. A tüntetést megszervezni kézügyesség kérdése, főleg mióta a Fidesz fő mozgósító embere egyben a Fradi elnöke is. A kérdés az, hogy mit fog ott mondani Viktor. Akkor még fog tartani a pókerjátszma, vagy meg kell magyarázni, miért nyertünk mégis? Vagy meg kell magyarázni, hogy vesztettünk?

Minél előbb kell a tömegtüntetés, most vagy soha. Nem lehet azután, hogy február elején megjönnek az az első jóárasított fizetések. Nem lehet azután, hogy újratervezik az egész szabadságharcot. Az rendben van, hogy kívülről nézve Orbánnak nincs választása. Azonban ettől még történhet több minden. Az első hogy el fogják alibizni, ott lesz néhány tízezer ember, meghirdetik a Nemzeti Új Izé Programot, és a végén Rákay Fütyesz mind a kétmillió embert hazaküldi. Megtehetik, hogy kijelentik: Ugocsa non coronat, és akkor legalább a totális államcsődnek lesz dátuma a történelemkönyvekben. Erre a napra néhány százmilliócskát feltesznek short-ra a forint ellen, onnantól kezdve csak arra kell figyelni, hogy időben induljanak el a szlovák határhoz, az van a legközelebb.

Vagy ami a legvalószínűbb, a pókerparti vesztese próbál itt kozmetikázni. Kutya nehéz helyzet ez, mert a bejelentett Nemzeti Hogyishíjják Program nem tartalmazhat túl sok negatívumot, mert a végén még azt hiszik, Viktor vezette be. Ötvenezer Kétmillió ember előtt meg mégsem lehet bejelenteni, hogy elvtársak vesztettünk, mostantól csak azt csináljuk, amit Cohn-Bendit mond Brüsszelben. Kacifántos ügy.

Amelyet még kacifántosabbá tesz, hogy Brüsszelből a fékek és egyensúlyok egy új fajtáját teszik Viktor nyakába. Az ember szánakozva olvasta Sólyom, Jóri és Baka nyilatkozatait. Ha visszajönnek az eltávolított bírók, azzal az új igazságszolgáltatási modell kerül harapófogóba Handó Tünde ide vagy oda. Az következik ugyanis, hogy az erőből eltávolított bírók nagy része (nem számítva pár gumigerincűt) visszatér az igazságszolgáltásba, ha engednek a brüsszeli igényeknek. Ha nem kapnak státuszt és ügyeket, nem lesz vége a kötelezettségszegési eljárásnak, ha viszont kapnak, akkor gond van. Ha visszateszik őket azokba a felsőbírói állásokba, ahol voltak, akkor megállíthatják a bírói szervezeten belül egyre inkább elharapózó önkéntes fideszességet, illetve a "maradj távol a politikától" elv kritika nélküli alkalmazását. Aki biztos abban, hogy Brüsszelből megvédik, hamarabb visszaküld egy-két kirívóan koncepciós vádiratot, vagy netán nem engedi át valamelyik pártfinanszírozó cég szerződését, de mindenképp bizonytalanságot okoz. Alsó bírói pozícióba helyezve viszont nagy ügyterhet kapnak és dafke keresztbe fognak tenni.

Ugyanez mondható el Jóriról, aki mostmár, ha visszahelyezik, mindig ellenzéki marad.

Mindezek akkor következnek, amikor szocialistákat, jobbikosokat, elempéseket kéne gyorsan és látványosan felzabáltatni a az ügyészség oroszlánjaival, hogy ne lássák a tévében a népek a vert sereg (szerintem valószínű) visszavonulását. Ennek legalábbis akadálya kétszáz sértődött felsőbíró és egy sértődött, túlmozgásos ombudsman.

A játékos idegesen dobol ujjaival a zsetonok mellett, vesz egy nagy levegőt…sóhajokat meg nem elemzünk.

Eddigi életem egyik meghatározó élménye egy felső-középkategóriás amerikai egyetemen ért, ahol üzleti tanulmányokat tanulmányoztam. Ennek a kurzusnak az egyik reklámarca volt a számvitelt okító professzor, aki márkás egyetemeken tanított korábban.

A márkás professzor számvitel előadása közben, épp a cost based approach vagy SAX compliance kellős közepén megcsörrent a prof telefonja. Elővette, beleszólt két szót, letette, elnézést kért és folytatta az előadást.

A számvitel előadás után spontán megalakult a háromfős hallgatói bizottság, elmentek a dékánhoz, hogy ők nem azért hagyták ott az állásukat, vettek fel egy csomó hitelt, és fizettek be egy elég jó nevű MBA-kurzusra, hogy ott a professzor telefonálgasson.

A dékán néhány óra múlva emailt küldött, hogy elnézést kérnek mindenkitől, és levélben figyelmeztették a professzorokat a tantermi viselkedés tanárokra is kötelező szabályainak betartására. Egyben buzdított mindenkit, hogy ha problémája van, továbbra is kérjen időpontot a dékáni titkárságon, a lehető legrövidebb időn belül, soron kívül fogadja a dékán. Ja, ez egy jezsuita egyetem, ahol dress code van érvényben, mielőtt valaki Cohn-Bendit jelmezbe bújt hippiket vizionálna.

Na, ezt tudja a tandíj. Én magyarként, és meggyőződéses pacuhaként (tájszó: rendezetlen ruházatú, lábát az asztalra felrakó egyén) értetlenül álltam az események előtt, de azóta sokszor eszembe jutott ez a nap. Azóta gondolom úgy, hogy tandíjnak mindenképp lenni kell.

Most örülhetnék, mert a Fidesz bevezette, csakhogy ez olyan, mint a trolibusz, amely egy közlekedésmérnöki aforizma szerint egyesíti magában a villamos és a busz hátrányait.

Nyilván, ha Szijjártó Péter olvasná a blogomat, most jól megmondaná, hogy az oktatás továbbra is ingyenes, csak nem mindenkinek.

Kimarad az, hogy a diák motivált legyen. Kimarad az, hogy adókedvezményt adjanak a gyerekük vagy alkalmazottjuk oktatásába fektetőknek. Kimarad a helyi főiskolára besétáló vállalatigazgató, aki megkérdezi, nem lehetne-e esetleg itt az ő embereit továbbképezni. Kimarad az a felsőoktatási vezető, aki megpróbál maga elmenni a környékbeli cégekhez.

Kimaradnak az öntudatos diákok, akik nemcsak a pártpolitikusok utánpótlását képzik ki a HÖK-ben, hanem megtanulják mi az az érdekérvényesítés. Kimaradnak a különböző újságok, szakblogok értékelései, hogy hol mit kap a diák a pénzéért.

Kimaradnak az állami ösztöndíjak, amelyekért hajtani kell, és amelyek ingyenest tanulást jelentenek. Kimaradnak a magánbanki diákhitel vagy dolgozó embereknek továbbképzési hitel konstrukciók.

Kimaradt minden a tandíjból, ami jó. A kormány üzenete ezzel a húzással az, hogy marad minden a régiben, csak mostmár kevesebb ingyenélő hülyének fizetjük ki.

De, amint már ezt kifejtettem, nem olyan nagy baj ez. Dinoszauruszt irtani aszterodiákkal lehet, minden ami ennél kisebb kárt okoz, játék csupán.

Vannak, akik azt mondják, hogy Németország és Japán porig bombázása a rengeteg véren és szomorúságon kívül pozitív dolgokat is okozott. Például azt, hogy az addig világbirodalmi tervek szövögetésére használt energiát józan és szorgalmas építkezésekre terelte át és ezek az építkezések úgy történhettek meg, hogy nem kellett bizonyos százéves tabukat tiszteletben tartani, mert azok szétrobbanva-széttépve hevertek a romok alatt.

Miután 1989-ben Magyarországot nem bombázta szét senki, az oroszok nem dúlva-gyújtogatva vonultak ki, hanem zárt rendben, a határon tisztelegve, velünk maradt egy csomó tabu és őskövület. Írtam már arról, hogy ezek milyen illúziókat keltve tartják fenn egy rendes ország látszatát, még ideig-óráig, egyre halványuló erővel.

Persze azért a szőnyegbombázás itt is megjelenik néha. Torgyán doktor minisztersége alatt vége lett a téeszvilágnak, most pedig Hofffman Rózsa és reformtervei megadják a kegyelemdöfést az oktatási rendszernek. Leírom a jót rögtön az elején: a régi szétverésének egyetlen lehetséges előnye, hogy van esély szabad kézzel jobbat építeni.

Talán sorsszerű, hogy ehhez korlátolt, autoriter intézkedések és programok kellenek, olyanoktól, akik annyit értenek az oktatásszervezéshez, mint tyúk az ábécéhez.

Áldozzunk most még egy perc néma tisztelgést Orbán Viktornak, ennek a korszakos politikai zseninek.

Ezekkel a Hoffmanrózsai intézkedésekkel ugyanis, épp bevezette a tandíjat. Mert mi a tandíj? Az amikor 80% fizet a tanulmányaiért, a top 20% meg ösztöndíjas. Mindezt úgy, hogy néhány duzzogó blogbejegyzésen kívül (amelyekre, jó érzékkel, magasról tesz) senki nincs aki ez ellen érdemben tiltakozni lenne képes.

Eközben azzal az üzenettel engedi ki Fellegit Amerikába, hogy semmi sem presztízskérdés, vagyis pont marad annyi zsetonunk, hogy a bukott lapra bemondott nagy tétet megússzuk. Ja és ha valaki mégis a leváltásunkban gondolkodna, megpendítünk egy jó kis utcai tömegtüntetést, amely nyílt utcai erőszakba fordulna, erre nyugodtan lehet fogadni, megvannak rá a szakemberek.

A gazdasági szabadságharcot úgy zárja le Orbán Viktor, hogy közben senki azt nem mondja, hogy bakfitty. Ilyen, olyan, meg amolyan tüntetések? Ugyan, ez az ember olyan tüntetéseken nőt fel, ahol tényleg akartak és tudtak rendszert váltani, pontosan érzi, hogy mikor van ilyen hangulat és mikor fognak hazamenni a hőbörgők, ha kihőbörögték magukat. Onnan, ahol ő ül, jól látszik a megosztottság, hogy a jobbik meg a pesti balosok nem fognak ellene tartósan összefogni.

Persze, lehet mondani, hogy majd az IMF eredményezte megszorítások… csak ne feledjük, hogy azért majd az IMF-et fogják utálni, nem Orbánt. Végig fogja csinálni, és 2014-ben eséllyel indul a választásokon. Hacsak Fellegit nem vágják nagyon orrba, de miért tennék, feltartott kezekkel megy.

-Vélemény-

Aszpirin Géza

A denevérek olyan állatok, amelyek az utcalámpák körül szálló éjjeli lepkékből lakmároznak. Hát nem ismerős? Itt vannak. Köztünk vannak, ők azok. Irigylik tőlünk a fényt, el akarják venni. Érzem a szagukat. Kell nekik a fényünk.

Hogy is volt az 1976-ban, az MSZMP kongresszuson? a Kis Jóska meg a Nagy Béci kint cigizett a folyosón, Biszkuék bent ültek a teremben. Senki nem tudta, hogy a lenin összes 16. kötet, 345. oldal közepén Lenin a donyecki bányászok párttitkárának ír, hogy egyetért a május 1-i felvonulás programjával. Két oldallal arréb arra buzdítja I. M. Szotyolint, hogy a nép érdekében folytassa napraforgónemesítési munkálatait.

Ugye ismerős, rohadék denevérek? Már akkor, már ott is ti voltatok, a másképpkondolkodás, a rombolás izzadságszagú angyalai. Lebuktat titeket, kozmopolita férgek, hogy most is vöröses fényben játszik testetek.

Megírja a Times, hogy a Fény becsap minket. Kellene a fény, mi? Hogyhogy eddig a Times nem írt a fényről? Eddig hogy olvastak ezek? Persze, most hogy újra van Fény és keringhetünk körülötte, ez már bántja az ő lelkület. Hát csak hadd bántsa, a fény nem eladó.

Persze, könnyen beszéltek, hiszen a Kohn-Benditek, a Fisherek, a Böhmök mellettetek állnak. Persze most majd antiszemita leszek, csak mert le mertem írni ezeknek a cégéres gazembereknek, csapkodó szárnyú denvéreknek a nevét. Hát nem rohadékok, engem nem kaptok el. Én erős vagyok. Nem félek. Ne féljünk. Nem bánthatnak.

Kellene mi, a mi fényünk, mert már nem bírtok ragyogni, askenázi, komcsi, büdös lepkegyűjtők. A Fény kellene nektek. A fény nem eladó. A mi fényünk. Ha idejösztök, tudjátok, itt erős és büszke lepkék vannak. Mi vagyunk azok. Én egy pillangó vagyok. Én a halálfejes lepke vagyok (Acherontia atropos) de a többiek is azok. Megölünk benneteket, ha bántjátok a Fényt. Szemeink fényét.

Büdösek vagytok. Érzem a szagotokat, horezmi csirkefogók. Igen, ott büdös. Ha idejösztök mosdatás lesz. És mi tudjuk honnan kell szappant szerezni. Mi szabad magyar emberek vagyunk. Százezren, ha kell kétmillióan. És majd este kimegyünk, százezren, tüntetni. Keringeni a Fény körül. És akkor nektek rossz lesz, vigyázzatok.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_satan_kutyai.html

Lassan el kell azon gondolkodni az ellenzéki politikai szereplőknek (és mindenki másnak) hogy miként is fogja azt a helyzetet kezelni, hogy Orbánék beadják derekukat az IMF-nek.

Nemrég írtam itt arról, hogy Orbán Viktor politikusi személyiségének egyik legfontosabb (és egyben igazi politikussá avató) személyiségjegye az állandó konfrontáció, a határok tágítása. Most is "ész nélkül" emeli a tétet, Lázár belengette azt is, hogy egy részleges önkormányzati csőd sem lenne idegen a kormányzat elképzeléseitől.

Sokan azt gondolják, és igazuk is van, hogy ez valamiféle szabadságharcos retorika része. Csak szabadságharcolni Torgyán-módszerrel is lehet, vagyis nagy szavakat pufogtatni a parlamentben, közben meg szép csendben gazdagodni. Nincs mégis a nagy konfrontáció mögött mégis valami logika? Két-három napja azt írtam, hogy nincs, néhány fantaszta hajszolja ebbe a miniszterelnökök. A fantaszták létezését és hatását most is ugyanígy látom, de eszembe jutott még pár szempont, már csak azért is, mert Fellegi jövő héten megy New Yorkba. Itt terelés van.

Az nem jut eszébe senkinek, hogy az "elzavart" , pontosabban a 48-ból nem engedéssel a tárgyalások befejezésére késztetett IMF delegáció után pökött egy hegyeset a kormányzat (legalábbis verbálisan) akkor hogy van az, hogy a miniszteri rangú tárgyaló három héttel később személyesen fog megjelenni az IMF-nél "informálisan tárgyalni".

Számomra ez azt sejteti, hogy Orbán számol azzal, hogy a derekunkat be kell adni és a feltételeket el kell fogadni. A feltételek nyilván nem lesznek egyszerűen betarthatók, főleg, hogy Orbán hatalmának korlátozásával járnak majd. Ugyanakkor úgy tűnik számomra, hogy Orbán maga szeretné megválasztani a fegyverletétel helyét és idejét. Két okból.

Az egyik ok az, hogy mint valami hippinek állt milliomoscsemete, tudja, de legalábbis sejti, hogy a drogot, az alsóbb osztálybeli nőket, a fák tövében alvást és a meztelen fürdőzést addig kell kipróbálni, amíg nem kell beállni dolgozni a papa cégéhez. Vagyis minél több rázós lépést húz meg a sakktáblán addig, amíg be kell adni a derekát, annál több esélye van arra, hogy ezeket csikorgó fogakkal, de így fogja hagyni az IMF, vagy olyan konstrukcióban akarja visszarendezni, amely konstrukció majd a három év múlva kormányzó pártot fogja igazán bántani.

A másik ok pedig a rövidtávú politikai emlékezet. A Fidesznél jól tudják, hogy a modern, hírdömpinges kommunikációban, a két héttel ezelőtti balhéra nem emlékeznek. Tehát ha minden ilyen-olyan lépés között eltelik egy kis idő, azt a közvélemény külön fogja kezelni. Az ellenzéki kommunikátorok közül senki nem érzett még rá a módszerre (vagy nem fogadott szakértőt erre) hogy a hetente érkező disznóságokat a választók agyában egységes, folyamatosan történő jelenséggé formálja. Egyedül Szanyi kapitány sejtett meg valamit, amikor Orbánrezsimezett egy jóízűt.

Amíg ez nincs, Orbán kis politikai győzelmek soát aratja. Igaz ugyan, hogy a nyugdíjpénz-lenyúlás nagy disznóság volt, de azóta volt sok más hír és mire az MNB devizatartaléka körüli bizonytalanság jött, már nem kötötte össze egyik sajtóorgánum se a két, lényegében hasonló eseményt.

Én gazdasági szükségszerűségnek látom az IMF megállapodást. Ha nem lesz, mindenki sutba dobhatja elemzéseit Orbánról és az ellenzékről, mert akkor irracionális cselekvés van, nem csak rossz szándékú.

Ha meg lesz IMF megállapodás, és hagyják Szíjjártónak hogy pókerarccal ezt is bejelentse, akkor Orbán nyert, mert a felfelé mozgó forintárfolyamok, a csökkenő csődkockázat meg a többi, az már siker lesz, és lehet harsonázni amellett, hogy közben esni fog az életszínvonal.

Ha nincs olyan ellenzéki párt vagy erő, aki meg tudja oldani azt, hogy a közvélemény Orbánék megadását vereségként értékelje, aki nem tudja megkezdeni az "elszámoltatást" az "elmúlt másfél évért" akkor nincs olyan ellenzék, amelyik kormányváltást érdemelne. És nekem úgy tűnik, hogy erre a csatára a fidesz készül egyedül. Hátrál, hátrál, de ő van  világossal, a végjáték külön műfaj. A parasztok leütögetése után azért itt vannak még a táblán feladatok És Orbán kezdeményez, ez meg nem a vesztes sakkozók ismérve.

A Gergővel, aki itt ilyen jogász, mert Viktor kitalálta, hogy az Frankó meg hogy söralátétre kell minden jogszabálynak ráférni, meg mert kurvára elegünk van a sok okoskodó jogászból, szóval meg mert olyanunk van, na értitek, megalkottuk Magyarország alaptörvényét. 

1.§  Magyarország egy tök szokásos ország, de tényleg. Semmi különös, jogok, kötelességek, mindenféle hivatal. Mindig változik, rúgja meg a ló, a tökünk fogja leírni.

2.§ Erősebb kutya baszik.

Tapsoljatok

Olvasom, hogy a válság legsötétebb óráinak egyikén Angela Merkel felhívta Napolitano olasz elnököt, és diplomatikus virágnyelven (na nem strongly advise és urge, ez tényleg virágnyelv volt) megkérte, hogy tegyen meg mindent Olaszország érdekében. Magyarul hívja össze a politikai pártokat, állapodjanak meg és váltsák le Berlusconit, majd Napolitano, élve elnöki jogkörei egyikével, adjon kormányalakítási megbízást a konszenzusos új jelöltnek.

Természetesen a baloldali média már rögtön azt vizionálja, hogy nálunk is számolni kell azzal, hogy Schmitt Pált felhívják. Azért a kását nem eszik ilyen forrón. A beszélgetés így zajlana le:

Merkel: Schönen Guten Morgen, Herr Praesident Scmhitt!

Schmitt: Madárfütyös, pálinlás jaó reggelt kévánok, Frau Bundeskanzlerin Merkel!

Merkel: Sprechen Sie Deutsch?

Schmitt: Aber natürlich!

Merkel: Dann was soll " Madárfütyös, pálinkás jaó reggelt kévánok" bedeuten?

(Schmitt ezen a pontos nem bírja tovább, előadja ezt)

Merkel közben értetlenkedve bámul a piros telefon kagylójára, és behívják a technikust, aki szerint a Sándor-palota telefonrendszerével lehet valami gond és most lekapcsolt a portára és ez a várakozó zene. Várjanak, legfeljebb két perces ez a szám, majd csak felveszi újra az ungárise prezident. Alighogy ezt végigmondja már meg is szólal az álamfő, hogy

– Na, wie war’s Frau Merkel?

– Es war doch wunderschön, Herr Praesident, aber wir sollen über einige wichtige Fragen reden die der Zukunft Ungarns beeinflüssen können…

– A "Fluss" szóról eszébe jut az elnöknek, hogy micsoda gyönyörű folyóink vannak, és eldúdolja ezt:

Merkel kancellárasszony ekkor már tudja hogy nem technikai gondról van szó. Azért még tesz egy próbát.

– Herr Praesident, Ihre Aktionen werden Ungarns Zukunt…

Amikor az "Aktion" szó hallatán, az álamfő szilajul egy karikás ostort kezd csattogtatni, lemondó arccal leteszi a telefont és utasítja a külügyminisztert, hogy keressen másik tárgyalópartnert…

A tegnapi nap híre, hogy Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként a város kötvényekben fennálló adósságállományát akarja újratárgyalni, illetve Hende Csaba honvédelmi miniszter a Gripenek lízingdíját akarja átütemeztetni a választások utánra.

Lázár János kötvényes megmozdulásáról lehetne sokat írni, hogy vajon mire kényszeríthette az a gonosz labanc bank a Fidesz egyik legdominánsabb, harapósabb, és minden bizonnyal kőkemény tárgyalópartner vezetőjét? De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy úgy tűnik, hogy az államcsőd sem olyan dolog, amire az ember egy nap csak úgy felébred. A védelmi költségvetés és az önkormányzati szektor adóssága az két nagyon szem előtt levő része a magyar államadósság gócpontjainak. A védelmi költségvetés azért, mert minden nagyhatalom gazdaságában nagy szerepet játszik a hadiipar. A hadiipari lobbisták nagyon fontos emberek Washingtonban, Moszkvában, Párizsban, Tel Avivban, mindenütt. Az óriási bevételekből komoly elemző cégeket fizetnek meg, akik nem fognak szó nélkül elmenni amellett, hogy a drágán vett és még drágábban képességnövelt Gripenek fizetésével csúszni akar a kormány.

Az önkormányzati adósság pedig azért kényes pont, mert Ausztria egykori fő vonzerejét, mostani Achilles-inát érinti. Az osztrák vállalatok az elmúlt másfél évtizedben előszeretettel tűntek fel úgy, mint igazi pedigrés nyugati cégek, akik azonban nagyon értenek a volt szocialista tömb országaihoz, be mernek menni oda, ahova finnyásabb multik még nem. Ennek persze nagy része illúzió volt (hol van például ma már Magyarországról a Julius Meinl?) de a bankok ennek a piaci pozicionálásnak kellemetlen emlékekénk cipelik magukkal a kétes ex-szocialista adósságállományt. Erre persze már felfigyeltek itt-ott és több osztrák nagybank érezheti magát figyelőlistán a felülértékelt kintlevőségei miatt. Azt hiszem ezt oktatják úgy, hogy ők voltak a "bleeding edge" Közép-Európában. Nota bene, lehet, hogy Lázár erre érzett rá, hiszen régen tudjuk, hogy ha egymillióval tartozok a banknak, az az én bajom, ha egymilliárddal, az meg a bank baja.

Mégis, ennek a két hírnek azt a címet is lehetne adni, hogy "Adagolt államcsőd". Amint fent leírtam, ezek kiemelt adósságok, és a szilveszteri berúgás előkészületei közé csempésződtek be azok a hírek, hogy nem tudunk fizetni. Aligha várhatunk ezután mást, minthogy erre további forintgyengülés vagy akár további hitelminősítői leértékelés lesz a válasz.

Mivel ez a hír körülbelül a 374. az azonnali forintgyengülést és az országba vetett bizalom csökkenését hozó hírek sorában, ideje felvetni a kérdést: véletlen ez? Orbán és kormánya vajon valamiféle történelmi szükségszerűség, az ország átalakulása és a világválság által diktált szerepet játszik el, anélkül, hogy tudtában lenne? Vagy ez politika, amelynek a végigvitele valamiféle cél elérését szolgálja? Ha van ilyen cél akkor ezt fogja a politika elérni? Vagy máshova jutunk el általa? Az az állapot, ahova eljutunk az Orbáni politika által, milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában?

Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, illetve az a válasz, amelyeket ezekre tudnék adni, érzelmi elemeket is tartalmaz, ez itt meg nem az az írás. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk ezeket a híreket, viszont tudok két szempontot, amelyet érdemes megvizsgálni, és talán érthetőbbé teszik ezeket a gyorsan egymás után következő, csapkodó gazdasági híreket.

Előrebocsátható az a megfigyelés, hogy az Orbán-kormány sajátos kettősséget hordoz magában. Egyrészt retorikájában populista, minden tettére a nép jólétében keres magyarázatot, mindenre választ az "emberek" kifejezés használata. Ez egyébként tankönyvi marketing hiba, a tantárgy irodalma a "we are the people people for people" néven ismeri. A másik tényező, amely meghatározza az Orbán-éra kommunikációját, a nemzeti romantika. Erről már írtam, a lényege az, hogy a Kádár-korban gyökerezően, itt minden világhírű. A világhírű magyar futball, bor, néptánc, széplány, az nálunk ugyanolyan udvariasan figyelembe veendő nemzeti bolondéria, mint az, hogy Oroszország nagy birodalom, Amerika a demokrácia őre, Franciaország dicsőséges, satöbbi.

Ezek előrebocsátásával akkor a két szempont:

1. Mit gondol a kormány az ország értékéről?

2. Mit gondol a kormány az ország szuverenitásáról és helyéről a nemzetközi gazdaságban és politikában?

Az országértékelés nehéz dolog. Már vállalatot is nehéz értékelni, még olyan, ismeretekben és már végigjátszott forgatókönyvekben bővelkedő piacokon is, mint az amerikai. Kiszámolhatja bárki, hogy a Coca Cola eszközei hány dollárt érnek, ügyesen bepötyögheti excelbe (vagy importálja) a megfeleő számokat, feltűnik a horizonton az EBITDA, oszt, szoroz és kap egy EPS értéket, amivel… egész pontosan semmit sem ér, mert nem számolta bele azt a tényezőt, hogy Coca Colát egyedül a Coca Cola tud gyártani, és még más ezer dolgot. Mégis, ha netán a Coca Cola kötvényekkel óhajt finanszírozni valamit, akkor azoknak a kötvényeknek lesz minősítése, és nagy valószínűséggel AAA lesz, mert nehéz elképzelni, hogy ne lehessen fedezni kólaeladásokból bármekkora törlesztést.

A hitelminősítő az országokkal viszont bajban van. Ha a magyar költségvetési számokat nézzük, hozzá a ténylegesen magyar termelést (kkv szektor, magyar nagyvállalatok) akkor azt látjuk, hogy itt valami gond van az értékeléssel, még az is lehet, hogy túl jó nekünk a mostani minősítés, és erőn felül erős a magyar forint árfolyama.

Két erő megy itt szembe. Az egyikről már írtam: milyen válság? Milyen összeomlás? A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van, működik, mindigis így működött. A magyar gazdasági életben tapasztalt, sokat látott vállalkozók, jogászok, közgazdászok vállat vonva veszik tudomásul a válságjeleket. Attól hogy a parlamentben az ügyeletes ámokfutó épp mit csinál, itt még holnap is ki kell nyitni a boltot. Aki akar kivándorol, aki akar marad, az üzlet megy tovább. Aki ebben járatos, az simán két szinttel feljebb értékeli a magyar gazdaságot annál, ahova azt jelenleg a hitelminősítők teszik. Ha majd egyszer ők többségben lesznek, feljebb is kerül majd két szinttel.

Az ezzel szembenő erő pedig az, hogy értékeljük már le a gazdaságot, oda, ahova való. A háromszáz forint alatti euró-árfolyam tündérmese, valójában inkább négyszáz körül kellene lennie. Szépen valahogy szabaduljunk meg a devizahitelektől, akár egy részleges államcsőd árán is, a forint gyengítésével vegyük vissza a minimálbér-emelések hatását, és úgy általában, vegyük ki a költségvetésből a cifra nyomorúság finanszírozását.

Erre az utóbbi folyamatra utaló jeleket vélek én felfedezni a kormányzati kommunikációban. A nagy kérdés az, hogy mi az ok és mi az okozat. A Matolcsyhoz hasonló, voluntarista nézeteket valló alternatív közgazdászoktól régóta lehet hallani a túl erős forintról, a túlértékelt magyar gazdaságról szóló mondatokat. Én legalábbis tíz éve, az egyetemen hallottam először, gondolom nem akkor hangzottak el először ilyen mondatok. Mivel a magyar közgazdaságtan ezoterikus vonulata hosszas nélkülözés után végre pénzügyminisztert ad az országnak felmerül a kérdés: nem lehet, hogy a forintgyengítő megszólalások, a részleges credit default-ot emlegető Lázár János mögött szándék van? Úgy értem, gazdaságpolitika? 

Nagy kérdés ez, mert eldönti, hogy Orbán Viktorra, mint a szükségszerű történelmi lépéseket megtevő sodródó politikusra tekintsünk, vagy olyanra aki maga felismerte (helyesen vagy helytelenül) a történelmi szükségszerűséget, és lépett a megoldás érdekében. Megjegyzem, ha Varga Mihály lenne a pénzügyminiszter, a kérdés fel sem merülne bennem. Viszont legalább tudom, hogy miért nem Varga Mihály a pénzügyminiszter.

A két szembemenő erő, az értékelésekkel szemben közömbösen viselkedő és az értékelésekkel az országot összhangba hozni igyekvő magatartás közül az előbbinek megvan az az előnye, hogy lényegét tekintve realista fejlődése organikus. A két erő szintézise (pedig esküszöm, hogy nem a Marx Károly egyetemen végeztem és Hegelt is csak kivonatosan olvastam) viszont akár hasznos is lehet. Akár szándékosan, akár sodródva értékeli le az országot a kormány, utat nyithat az őszintébb gazdaságpolitika és az akadálymentesebb gazdasági fejlődés felé. Mielőtt ennek örülnénk, azonban nem árt két dolgot figyelembe venni. Az egyik az, hogy valahol a 350 HUF/EUR árfolyam környékén azért elképzelhető, hogy ez meg az kigyullad Budapest utcáin. A másik pedig az, hogy a növekedésnek nem ártana, ha lenne fundamentuma, amelyet oktatási, igazságszolgáltatási, társadalombiztosítási reformok útján kellene megteremteni. Ezekre az Orbán-kormánynak semmiféle értékelhető terve nincsen, kormányzásuk ilyen téren csak taktikai távolságot lát be.

Az ország szuverenitása és helye a nemzetközi rendszerben fogas, és régóta eldöntetlen kérdés. Földrajzilag is nehéz megválaszolni. Luxemburgnak például, ahova négy országból lehet kényelmesen belőni, nem kérdés, hogy az európai integráció (bla bla bla) mellett kell elköteleznie magát, mert a választás így néz ki: 1. Leopard II tankok, 2. Leclerc tankok 3, összeurópai béke. Luxemburgi miniszterelnökként én se gondolkoznék sokat.

Magyarország ehhez képest szervezkedhet mindenféle balkáni szövetségekbe, kokettálhat kelet felé. Na a kérdés nem olyan bonyolult. Szent István megválaszolta a fő kérdést (kelet-nyugat) és III. Béla óta nem volt olyan politikusunk, aki érdemben tudott volna hatni a keleti politikára.

A nyugati orientációban viszont az a kérdés, hogy mennyire vagyunk mi önállóak, mennyire alakíthatjuk a saját sorsunkat. Magyar diplomáciai közhely az együttműködő, az együttműködést egyetlen reális lehetőségként kezelő külpolitika. Az ezzel ellentétes elveket valló magyar külpolitikusok kormányai rendszerint háborúztak is valamelyik nyugati hatalommal. A konfrontatív diplomácia valóban csak kellő erejű hadiflotta megléte esetén javasolt, de itt is vissza kell utalni az Orbán-kormány jobboldali értelmiségi hátterére. Ahogy ezekben a körökben van alternatív közgazdászból jó sok, ugyanúgy van alternatív külpolitikus is. Legtöbbször Trianonról adnak elő alternatív elképzeléseket, illetve konkrét személyekről akik XY városban XY évben megtartott tárgyalásokon, ha egy kicsit is határozottabban léptek volna fel, akkor Magyarországnak sokkal jobb lett volna. 

Martonyi János személyében olyan külügyminiszterünk van, aki nem ezekhez tartozik, ő a nemzetközi diplomácia szabályaival tisztában levő, a világ bármelyik diplomáciai tárgyalásán vállalható és bevethető européer. A kormány körül azonban villanásokra feltűnnek a konfrontatív-romantikus külpolitikai iskola képviselői és alighanem szimpatikus Orbán Viktornak az, amit tanácsolnak. Orbán ugyanis szereti aktívan alakítani a politikát, és nemcsak reagálni a történésekre. Más kérdés, hogy ezt azért nagyon óvatosan kellene elődani, amikor a velünk szövetséges összes nagyhatalom már írásban figyelmeztet minket arra, hogy mit tűrnek el és mit nem.

Úgy vélem, hogy Orbán Viktor ezt a helyzetet élvezi. A romantikus külpolitikusok ugyanis egyvalamihez nem értenek és ezzel kapcsolatban jó tanácsot sem tudnak adni. Ez a valami a diplomáciai figyelmeztetések finom rendszere, amely elkezdődik a nagykövet feleségének látványos túlöltözésétől a koktélpartin és a hadüzenettel végződik. A "strongly" kifejezés használata a világ tíz legbefolyásosabb politkusának egyikétől (mert Barroso az) már nem enyhe figyelmeztetés. A diplomáciában ugyanakkor nincsenek direkt következmények, így Orbán Viktor igazán hazai pályán érezheti magát: keménykedik és (látszólag) nem történik semmi. Belpolitikában könyveket lehetni írni arról, hogy mi az, amit az új magyar demokráciában először Orbán Viktor mert megtenni és nemhogy belebukott volna, hanem a hatalmát terjesztette ki vele. Úgy tűnik nekem hogy most ez folyik a külpolitika terén, csak nem szólt neki senki, hogy Angela Merkel vagy Barroso nem keverendő össze Mesterházy Attilával.

Összegezve, az unortodox szabadságharcban mintha felsejlene valami haditerv-féleség. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti, nem tudom. Lehet, hogy a Fidesz fedélzetén maradt alternatív értelmiség végre szóhoz jut és nincs ebben semmiféle rendszer, egyszerűen ezeknek így rezegnek a csakráik. Akárhogy is van, rendszerrel vagy rendszer nélkül, de ez már talán sok lesz a bolond beszédből.

Magyar Tapló, különszám.

"Szociológiai megfigyelések a pusztakotkodácsi jászkunok között"

Jászkun-Senser Renáta, doktorandusz, az Université du Paris CXLV Sorbet de Framboise, Jaques Varroteux ösztöndíjasa

A szerző mindenekelőtt egy önvallomással kezdi. Családom, akkor költözött el erről a vidékről, amikor én még négy éves voltam, így számomra távoli nyári emlékek, korán elhalt, tökös-mákos rétest sütő nagymamák maradtak a gyökerek, és visszatértemkor noha ismerősként mozogtam az ismerős falvakban, időbe tellett, amíg a helyiek elfogadtak és megnyíltak előttem.

Pusztakotkodács első említése 1267-ből való, Retek nembéli István fia Ferenc büntetőperének irataiból: "Franciscus hossufazou dictus multos pueros procreavit in Cotcodatc" A XVIII. században erre járó német humanista és kálvinista prédikátor, Buntemantellus Mammaceptor is megemlékezett egy itt töltött éjszakáról.

A jászkunokat véglegesen IV. Béla telepítette le a térségben, A későbbi történelmi változások alig érintették a vidéket, a felvilágosult abszolutizmus és a reformkor is számos réges-régi szokást érintetlenül hagyott. Kutatásommal a térség szexuális szokásainak szociokulturális reflexióit igyekeztem feltárni, különös tekintettel arra, hogy az itteni, különösen aktív szexuális élet miatt a szocializmus idején több kampánnyal is próbálták az ittenieket a védekezés fontosságára ránevelni.

A sajátos – mondhatnók kurucos – ellenálló ösztön azonban egyrészt ennek a törekvésnek is ellenállt, másrészt organikusan, a népi kultúrába befogadva dolgozta fel a közösség a kulturális sokkot, ahogy az alábbi rigmus is mutatja: 

"Kotont talált a gyöngytyúk/dugul a gigája/úgymaradt a kedvesem/tágul a pinája"

 Ezt a rigmust a 87 éves Szamosmenti Lajosné, Teri nénitől gyűjtöttük, szíves személyes közlését magnóra is felvéve. A néni még haloványan emlékezett arra, hogy kislány korában Kodálynak is énekelt, nyilván ekkoriban még nem ismert ilyen sikamlós énekeket.

De megénekelték a pusztakotkodácsiak a korabeli hatalmi-politikai viszonyokat is, ahogy Pista bácsi (akut pálinkamérgezés miatt a vezetéknevére nem emlékezett, a helyiek "Stefánia" néven ismerik, mivel amikor még csak kicsit részeg, a honvéd banda maséroz a Stefánián című nótát szokta óbégatva előadni) elénekelte:

"Nagyfaszú a párttikár/ezt mindenki tudja/amelyik jányhoz odamegy/annak mind bedugja"

Érdemes megfigyelni azt is, hogy a helyi nőközösségben kor szerint rétegződik az, hogy a nótáik milyen fogamzásgátló módszereket ölelnek fel. Teri néni kivételnek számít a gumióvszer ismeretével. Kortársai még megéneklik az illegális abortuszok korát:

"Hogyha reggel megmosod,/ nem kell megvakarni/gyakás után nem mosod/ki kell azt kaparni"

Ezt a nótát Isaszegi Béláné, Mári néni énekelte el nekünk, falubeli pletykák szerint korábban maga is végzett ilyen beavatkozásokat. A fiatalabb, a falu vezető erejét adó 45-60 éves nők körében feltűnnek a hetvenes évek népszerű fogamzásgátló eszközei. Az alábi nótát szokatlan módon a polgármesteri hivatalban rögzítettem, ahol az ott dolgozó hölgyek közösen, hangos vihogások közepette, engem mintegy a nőközösségbe befogadva énekeltek el. A befogadási aktus része volt az is, hogy közösen megemlékeztek arról, hogy

"Renike, anyád meg a nagyanyáid is  jó nagy kurvák voltak, úgy szerettek baszni, több faszt fogtak mint kilincset, hajukban is kotonból volt selyem helyett masni"

Ez a rigmus is megmutatja a népköltészet teremtő, a változásokat szintetizáló erejét. De vissza a fogamzásgátlási módszerekre!

"Mári nénit nem akarod/majd a spirált felrakatod"

Tartja a mondás, megerősítve a faluszerte terjengő hiedelmet, hogy Isaszegi Béláné valóban foglalkozott korábban illegális magzatelhajtással. Másfajta élményeket örökít meg az a rigmust, amit a falu gyámügyi előadójától hallottam. Losonczi Károlyné a faluban, nyilvánvaló okokból vezető szerepet tölt be. Előadása szerint

"Pakson van az uránium,/ picsában a pesszárium/abból gyün az energia,/minden fasznak kerül pina"

Ebből a rigmusból megtudjuk azt is, hogy a paksi atomerőmű építésén számos férfi dolgozott a faluból, akik letelepedtek Pakson, ezzel újra helyreállt a faluban az ivararány. Ma a legtöbb pusztakotkodácsi párkapocsolatban él, de ez korábban is így volt, semmilyen hatással nincsen a promiszkuitásra. A családanyai, háziasszonyi szerepet a helyi asszonyok szintén versikék, nóták formájában dolgozzák fel:

"Megszületett a gyerök/újra lehet baszni/ amíg őtet szoptatod,/nem kell kotont venni"

énekli nekünk Honvéd Ferencné, egyben magyarázatot adva arra, hogy a helyi nők első és második gyermeke között miért kicsi a korkülönbség.

Összességében elmondható, hogy a Kádár-korszak felvilágosító törekvései hatással voltak a közösség életére, azonban jóval kisebb mértékben és eltérő módon attól, ahogyan ezt a kor szociálpolitikai teoretikusai megtervezték. A kutatás folytatódik, amint a szerző életet adott első gyermekének, aki a terepgyakorlaton fogant.