Érdekes zenei utazásra invitálta hallgatóit a Liszt-Bajor Kottaszimfonikus Zenekar és Horkányi Csilla fuvolaművész június 6-án szerdán este a 22-es stúdióba. Az utazás során eljutottunk Palestrina műveinek új felfogásban hangszerelt interpretációjától Kurtág György XLIV. torzósorozatának megrázó hangvételű Passacaglia rottá-jáig. A zenekart zongorán a világjáró litván zongoraművész, Potyautas Kiscserkisz kísérte.
A stúdió adta akusztikai lehetőségeket és a kis terem intimitását kihasználva az est fellépői előtt olyan lehetőségek nyílottak meg, amelyeket tömeges nézőközönség előtt, nagy teremben koncertezve a művészek a legritkább esetben élvezhetnek. Ennek megfelelően a zenekar kiváló harmóniában, ösztönösen a legkisebb dinamikai rezdülésekre is figyelve muzsikált. A fuvolista és a zongorista játékának egybefonódása az intimitásnak már-már a jólneveltség szabta határait feszegette. Flörtöléseük Brahms romantikus hangulatú XIV. "Dieses Fraulein hat so schöne Busen dass ich vielleicht werde micht nicht heute sondern lieber am morgen töten" ciklusában csiklandó, incselkedő előadást eredményezett, amelyhez szinte vidáman kergetőző szatírokként és nimfákként asszisztált a zenekar.
Recenzens ezért még azt is elfeledte, hogy a bukolikus hangulat néha páni bakugrásokra késztette tempójában a zenekart és Kardi-Vaszkulin György koncertmester kezéből néha bizony kicsúszott a gyeplő.
Ugyanez az önfeledtség Bach "Maria Magdalena hat ihre Schlüssel verloren" című kantátájának instrumentális előadásában már teljesen szétzilálta a mű mondanivalójának finom szövetét és a fiatal zenészek koncentrációja sem volt az igazi, néha bizony a tonalitással is akadtak konzervatóriumban talán még megbocsátható, de a 22-es stúdióban szentségtörésnek számító gondok.
A zárószámként elhangzó, 1983-ban keletkezett torzó jobban sikerült; hallatszott, hogy a teremben minden zenész nagyon készült a rendkívül nehéz darab előadására. Ez persze adott egyfajta nem kívánt görcsösséget a mű hangzásához, de sajnos a kortárs zenében ehhez hozzá kell szoknunk. Elismerés illeti az előadókat, hogy egyáltalán megpróbálták, legközelebb talán egy teljes összhangzattan szigorlat segíthet az intonációbeli bizonytalanságok megoldásán.
Rézdombi György és népi zenekara a régizene-játszás újító élharcosa hazánkban immár húsz éve. Péntek esti koncertjükön a Művészetek Palotájában a Kispesti Purczeld Kórussal, Nick Nolte-val, Zidora Máriával és Reccs Krisztiánnal kiegészülve Purcell hat korai félbemaradt oratóriumát aták elő. Ezeket az 1677-79 között írt műveket a szerző arra komponálta, hogy különböző városok tanácsai, tehetősebb céhei vásároljanak belőlük. Ezeket amolyan régi árumintáknak kell tehát tekintenünk. A korai kezdetleges fúvósok alkalmazása miatt kivétel nélkül b dúrban írta a részleteket és szintén kivétel nélkül az adott céh és az égiek bizalmas viszonyát taglalják. Az előadók a tőlük már megszokott kidolgozottsággal, intarziás komódokra jellemző részletességgel és könnyedséggel adták elő ezeket a talán kissé egysíkú, ám zenetörténetileg nagyon érdekes darabokat. A közönség előbb lélegzet-visszafojtva, később egyenletesen, nyugodtan lélegezve hallgatta az előadást. A néhány élénk figyelmű kritikus sajnos kénytelen volt észrevenni a második brácsa vonójának gyantázatlanságát, az első kürt kellemetlen zizegősségét és Rézdombi karmester kétnapos borostáját. Ennek ellenére a koncert felüdülést és megnyugvást hozott a kellemes koranyári délutánba.
A Frühwald Rézfúvós Kvintett a Régi Zeneakadémián kortárs magyar szerzők bérletének soros hangversenyén Dubrovay, Ránki, Sári, Ligeti darabokat adott elő. A művészek évek óta cáfolnak rá az évszázados rézfúvós sztereotípiákra, képzett, pontos játékukkal és példátlan koncentrálókészségükkel, amelyekkel hét percnél hosszabb kortárs magyar műveket is képesek ébren, vagy "mi ez bazmeg, egy ütemen belül fisz és gesz," felkiáltások nélkül végigjátszani. Ezek a felkiáltások olyan felhangokkal is gazdagodnak, amelyeket Recenzens nem mer egy kultúrműsorban elmondani. Ennek megfelelően meghallgathattuk az "Egy tarlórépa sorsa tárcsázáskor" a "Lány, aki véletlenül fenolftaleint ivott" és a "Capricorno Giocoso per Sale i Tabacchi" című művet. A tárcsázás ciklikusságát, a leány tragédiáját egyaránt példás arányérzékkel, kitűnő intonácoióval, fizikai képességeiket nem fitogtatva adta elő a zenekar. Az utolsó Dubrovay-műben, a Capricornóban azonban előjött sajnos a rezesekre mégiscsak jellemző harsányság, hangmagasság- és hangerő fitogtatás. A mű hangulata megengedi az ilyesmit, bizonyára a közönség soraiban ülő szerző is elnézte a fiataloknak ezeket a szertelenségeket. Mégis, Recenzens nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ez a mű érdekes, új árnyalatokkal gazdagothatna egy visszafogottabb, a mű intellektuális mélységeire jobban ügyelő interpretációval. Ezeket a műveket szerzőik kivétel nélkül a kvintett számára írták, a koncert így egyben ősbemutatója is volt valamennyinek. A kvintett innen egyenesen a Hakodatei Kortárs Zenei Fesztiválra utatzik, ahol a Hungaroton magyar kortárs zenei lemeze, a Frühwald kvintett előadásában, a fesztivál Arany Szélhárfájának fő várományosa. Tekintettel arra, hogy a zeneszerző urak jó része főszerkesztői és hasonló állásokban a Magyar Rádióban áll alkalmazásban, Recenzens csak félve hozakodik elő mindazon szuperlatívuszokkal, amelyek ezeket a műveket jellemzik. Hiába no, akkor is erősnek kell lenni az embernek, mikor a főnökeit dicséri.
A Szövögető Kortárs Művészeti Központban, amelynek vezetője, Bozontos-Kanchal Kálmán számos zenei útttörő feladatot vállalt már, nagyívű zenei hidat vertek, vagy ahogyan divatos idegen szóval mondhatnók, crossover koncertet tartottak, múlt kedden. A koncert fellépője az Izlandi Vonós Oktett és Szendergő Boglárka, a lassan a világhírhez is eljutó népdalénekesnőnk volt. A műsorban az oktett elaszakdt fő profiljától, a Beethoven és Brahms kamaraművektől és Szendergő Boglárka (vagy ahogy mindenki hívja, Szendergő Bogi) állandó kísérőihez csatlakozva népzenei ritmusokra váltott. Egészen különleges volt a magával ragadó 40 perces Beethoven lassú tételt tüzes kalotaszegi lakodalmas ritmusban hallani. Recenzens megvallja őszintén, nem híve az ilyesminek, és ezen a koncerten is szinte záporoztak az intonációs pongyolaságok, a ritmikai tájszólások. Recenzens belegondolt, hogy a Szendergő Bogi kíséretében játszó hegedűsök nótáját Kodály a húszas években Ohat-Pusztakócs körzetében gyűjtötte. Vajon gondolt-e akkor Kodály arra, hogy az összegyűjtött muzsika egykoron majd Beethoven-nel lesz egyenrangú, de egy budapesti, külföldi diákoktól hemzsegő táncházban? Legyünk erre büszkék, vagy szégyenkezzünk a mostmár csak a túlvilági dirigensi pódiumról figyelő mesterrel együtt? De vajon szégyellné ő ezt a mulatságot? Bizonyosan találna a szigorú mester számtalan hibát, hiszen az ő fülei minden Recenzensnél érzékenyebbek voltak a zeneietlen hatásvadászatra.
De Recenzensnek őszintén meg kell vallania, hogy ott, a koncerten ezek a gondolatok legalább annyira idegenül hatottak, mint Recenzens világosbarna inge és kordbársony zakója. Szendergő Bogi erős, ösztönös éneklése, pontatlan dikciója ellenére tüzes színpadi produkciója mindenkit magával ragad, és a mértékadó izlandi vonósok jelenléte még a könnyűzene hallgatásának ódiumától is megmenti a hallgatót. A koncertet a sikerre tekintettel jövő hét kedden megismétlik, ezért feltétlenül ajánlom mindazoknak, akik szeretnének megmártózni a világzenében. Ehhez azonban javaslom néhány olyan ruha megvásárlását, amellyel nem rínak majd ki a közönségből. Ilyen ruhákat Recenzens tudomása szerint a Westend nevű üzletközpontban lehet kapni, igaz borsos áron. Ezt az üzletközpontot zeneértő ember úgy találhatja meg, hogy a Zeneakadémiától két megállót utazik villamossal a Moszkva tér irányába. Azért biztos, ami biztos, Recenzenst elkíséri majd Anyukája.
Új Zenei újság című műsorunkat hallották, a vasárnapi adásunkat ismételtünk. Hamarosan kezdődik a Hangfogó, már várja önöket a szerkesztő-műsorvezető Veisz Gábor…
