Nősül a plébános

Mindenki hallott már olyan sztorit, amikor a derék és faluszerte nagyrabecsült plébános egyszercsak megunja az egészet, kiugrik a papságból, feleségül veszi a postáskisasszonyt és névre veszi annak három – erősen rá hasonlító – gyermekét.

A faluban ezt vegyes érzelmek szokták kísérni. Vannak a szentfazekak, akik Szodomát és Gomorrát kiáltanak. Vannak a megkönnyebbültek, akik azt mondják, így van ez jól, Béla atya majd beszáll az apósa gazdaboltjába, esetleg alpolgármester lesz, szeretjük, befogadtuk, jobb is, hogy vége a sok színlelésnek, a templomba meg majd küldenek valakit, legfeljebb nem járunk. Végül pedig vannak azok, akik nem értik Béla atyát, aki odahagyta a kényelmes plébánosságot, a kutyát sem zavarta volna, ha akár össze is költözik a Postás Julikával, most majd cseszhetjük, mert ki tudja milyen hülye csuhást küld ide a püspökség, hogy helyretegye az erkölcsöket.

Na, pontosan ez van az ügyészséggel is, amelyet most újra megpróbálnak kormány alá rendelni. Azzal én itt most nem áltatnám magam és néhány olvasómat, hogy az ügyészség nem is a fidesz egyik alszervezeteként működik. Abban az országban ahol 3200 település 3200 polgármestere közül csak a szocik tudnak bűnözni és azok is zufellig pont a választások előtt, nincs miről beszélni. Legalábbis nem független ügyészségről.

Történelemtudományi magaslatokról nézve talán nem is olyan nagy gond az. Orbánék rámenős politizálással megszerezték és megtartották az ügyészséget, ezzel megvan az eszközük, hogy olyan embereket távolítsanak el, akik nemcsak a Fidesznek károsak, hanem néhány esetben az országnak is. Persze ez nem vigasztalja azokat, akiknek annyi a bűnük, hogy nem óhajtották a Fideszt a falujuk évi százmilliós büdzséjéből finanszírozni.

Az, hogy a Fidesz a kormány alá akarja rendelni az ügyészséget, határtalan önbizalmat jelez. Nyilván nem arra kell nekik a dolog, hogy szabadon osztogasság a gyanúsításokat politikai ellenlábasaik között, mert erre már most is megvan a lehetőségük. A következő, 2014-es választásokon sem igen lesz jelentősége a dolognak, mert addig egy csomó cselekmény elévül.

Egy nagy veszély viszont van: a kormány alá rendelt ügyészség a következő kormánynak is alá lesz rendelve. Mivel most csírája sem látszik olyan pártnak, amelyik akkor leválthatná a Fideszt, hát miért ne vennék feleségül a postáskisasszonyt. Csak ha ez a puska visszafelé fog elsülni, leviszi a vadász fejét…

Trianon nem a mi bajunk

…hanem legalább annyira a szomszédainké.

Nem azért, mert tele vannak asszimilálódni nem akaró magyarokkal. Fenét. Utazzunk el a világ másik végére és szemléljük meg a Hong Kong és Sencsen közötti határt! A Keleti pályaudvarra és egy csirkenyakazóra egyszerre emlékeztető belsejű átkelőtől eltekintve nincsen határ. Miért is lenne, hiszen gazdasági szempontból természetes egységet képez Hong Kong, Sencsen és a térség kevesett emlegetett metropolisza: Kanton. Sencsen és Hong Kong között évtizedeken át nem volt átjárás. Érdeklődő nyugatiak nézhettek be a kommunizmusba, úgy ahogy ma már csak Koreában a 38. szélességi körnél tehetik meg. A vonal egy ideig szolgálta Hong Kong érdekeit, idővel azonban a meggazdagodott bankárok mentek volna Kínába zöldmezőzni és a vonal egyszercsak idejét múlta. Talán Hong Kong soha sem bújt volna ki Kanton és Sanghaj árnyékából, talán igen. De a mese tanulsága mégis az, hogy hosszú távon az izoláló határok senkinek sem jók.

 

Még rosszabb, ha a határ két oldalán rendszerint meglevő ideoloógiai különbségeket nem hagyják tompulni.

A Kárpát-medence a benne lakók nyelvétől függetlenül természetes egységet képez, amelyet időlegesen legfeljebb a Dunánál van értelme szétosztani, de azt is inkább csak azért, mert az elég széles ahhoz, hogy védhető legyen a másik partról érkező ellenség ellen. Minden más Kárpát-medencei határ természetellenes, ideiglenes és a határ mindkét oldalán élőknek hátrányos.

A határ szó használatánál azonban el kell tudni vonatkoztatni a nemzetközi jogban használatos határfogalomtól. A határt nem az jelenti, hogy valahol Miskolc és Kassa (Miskolc: HK, Kassa: Kanton?) között van egy képzeletbeli vonal, ahol különböző színű zászlók lengenek. Nem. A határ azt jelenti, hogy egynástól ötven kilométerre, széles, igaz kissé rázós úttal összekötve van két nagyváros, amelyek szinte semmilyen szempontból nem tartoznak össze. Nincs átfedés az agglomerációjuk között, nem oszlanak meg köztük a klasszikus városteremtő feladatok, mint a kórház, egyetem, sportcsapatok fenntartása stb.

De járjuk körbe a trianoni határokat! A többszázezres Szatmárnémetitől harminc kilométerre "világvégi" falvak vannak. Hallott már valaki Fülpösdarócról? Senki? Na ugye. És Gyirmótról? Hát hogyne: a megyeszékhely Győr alvóvároskája, (majdnem) élvonalbeli focicsapattal, biztos megélhetésű lakókkal…

Világos, és teljesen igaz dolog, hogy az új "nemzetállamokat" anno úgy választották le a Magyar Királyságról, hogy a nagyjából koncentrikus köröket képező városhálózat egyik körét levágták a középső országról. Elvágtak egy csomó vasutat. Mindezt nyilván hajtotta az új állam vezetőinek a kapzsisága, de lehettek volna ezek az emberek akármilyen kapzsiak, ha nem találkozik kapzsiságuk azzal az érdekkel, hgy a németek hátországában ne legyen egy erős, nagy eltartóképességű, jól szaporodó népességű, németbarát kultúrájú kontinentális ország. Inkább helyette sok, kicsi és egymás ellen fenekedő kis ország. Ennek az állapotnak a fenntartására két eszköz van: a sovinizmus és a politikai ellentétek fenntartása.

 

Ez a két tényező alkalmas arra, hogy az egymnásra utalt országokat a Kárpát-medencében visszatartsa az együttműködéstől. Amíg a politikai és (vélt) nemzeti sérelmeinken nem emelkedünk felül, addig ez a régió egy centit nem fog előrehaladni. Nézzük meg Lengyelországot! Nyilván megvannak a bajaik nekik is, de azzal, hogy egységesen fellépő, nagy területű és nagy népességű államlént vannak jelen a geopolitkában, középhatalmi mozghásterük van.

Nézzük meg a Kárpát-medencét! A benne levő államok, országrészek GDP-je valószínűleg alatta marad London vagy Párizs GDP-jének, ha külön-külön nézzük.

Pedig ezeknek az országoknak ugyanazok a bajaik. A szlovákokat ugyanaz az Ipoly önti el, mint a nógrádiakat, az elmaradott falvakban ugyanolyan cigányok lopnak tyúkot, a városokban ugyanolyan vasművek zárnak be, az egyetemekről ugyanoda vándorolnak el a tehetségek, de még a könnyűvérű lányokat is ugyanazok a pornó-producerek futtatják. Mégis ezek az államok százéves sérelmek okán képtelenek együtt fellépni. Képtelenek összehangolt gazdaságpolitikát folytatni, képtelenek az EU parlamentjében és egyéb szereveiben közösen lobbizni. Hogy ez kinek jó, azt mindenki saját ízlése szerint eldöntheti. Az itteni államoknak bizos nem.

Amíg azonban a Kárpát-medence összes fontosabb vasútvonala Budapeseten találkozik, talán nekünk a legrosszabb. De el kellene végre már azon kezdeni dolgozni, hogy a természetes gazdasági folyamatokat akarjuk segíteni, vagy hörögni egymásra, aztán pediga  zsidóktól kezdve a franciákon át a kiskutyáig mindenkire ráfogni, hogy nem megy a szekér.

Ha erre mondjuk egyszerre jönne rá a pozsonyi, meg a pesti kormány, na az lenne a trianoni átok vége.

Új zenei újság

Érdekes zenei utazásra invitálta hallgatóit a Liszt-Bajor Kottaszimfonikus Zenekar  és Horkányi Csilla fuvolaművész június 6-án szerdán este a 22-es stúdióba. Az utazás során eljutottunk Palestrina műveinek új felfogásban hangszerelt interpretációjától Kurtág György XLIV. torzósorozatának megrázó hangvételű Passacaglia rottá-jáig. A zenekart zongorán a világjáró litván zongoraművész, Potyautas Kiscserkisz kísérte.
A stúdió adta akusztikai lehetőségeket és a kis terem intimitását kihasználva az est fellépői előtt olyan lehetőségek nyílottak meg, amelyeket tömeges nézőközönség előtt, nagy teremben koncertezve a művészek a legritkább esetben élvezhetnek. Ennek megfelelően a zenekar kiváló harmóniában, ösztönösen a legkisebb dinamikai rezdülésekre is figyelve muzsikált. A fuvolista és a zongorista játékának egybefonódása az intimitásnak már-már a jólneveltség szabta határait feszegette. Flörtöléseük Brahms romantikus hangulatú XIV. "Dieses Fraulein hat so schöne Busen dass ich vielleicht werde micht nicht heute sondern lieber am morgen töten" ciklusában csiklandó, incselkedő előadást eredményezett, amelyhez szinte vidáman kergetőző szatírokként és nimfákként asszisztált a zenekar.
Recenzens ezért még azt is elfeledte, hogy a bukolikus hangulat néha páni bakugrásokra késztette tempójában a zenekart és Kardi-Vaszkulin György koncertmester kezéből néha bizony kicsúszott a gyeplő.
Ugyanez az önfeledtség Bach "Maria Magdalena hat ihre Schlüssel verloren" című kantátájának instrumentális előadásában már teljesen szétzilálta a mű mondanivalójának finom szövetét és a fiatal zenészek koncentrációja sem volt az igazi, néha bizony a tonalitással is akadtak konzervatóriumban talán még megbocsátható, de a 22-es stúdióban szentségtörésnek számító gondok.
A zárószámként elhangzó, 1983-ban keletkezett torzó jobban sikerült; hallatszott, hogy a teremben minden zenész nagyon készült a rendkívül nehéz darab előadására. Ez persze adott egyfajta nem kívánt görcsösséget a mű hangzásához, de sajnos a kortárs zenében ehhez hozzá kell szoknunk. Elismerés illeti az előadókat, hogy egyáltalán megpróbálták, legközelebb talán egy teljes összhangzattan szigorlat segíthet az intonációbeli bizonytalanságok megoldásán.

Rézdombi György és népi zenekara a régizene-játszás újító élharcosa hazánkban immár húsz éve. Péntek esti koncertjükön a Művészetek Palotájában a Kispesti Purczeld Kórussal, Nick Nolte-val, Zidora Máriával és Reccs Krisztiánnal kiegészülve Purcell hat korai félbemaradt oratóriumát aták elő. Ezeket az 1677-79 között írt műveket a szerző arra komponálta, hogy különböző városok tanácsai, tehetősebb céhei vásároljanak belőlük. Ezeket amolyan régi árumintáknak kell tehát tekintenünk. A korai kezdetleges fúvósok alkalmazása miatt kivétel nélkül b dúrban írta a részleteket és szintén kivétel nélkül az adott céh és az égiek bizalmas viszonyát taglalják. Az előadók a tőlük már megszokott kidolgozottsággal, intarziás komódokra jellemző részletességgel és könnyedséggel adták elő ezeket a talán kissé egysíkú, ám zenetörténetileg nagyon érdekes darabokat. A közönség előbb lélegzet-visszafojtva, később egyenletesen, nyugodtan lélegezve hallgatta az előadást. A néhány élénk figyelmű kritikus sajnos kénytelen volt észrevenni a második brácsa vonójának gyantázatlanságát, az első kürt kellemetlen zizegősségét és Rézdombi karmester kétnapos borostáját. Ennek ellenére a koncert felüdülést és megnyugvást hozott a kellemes koranyári délutánba.

A Frühwald Rézfúvós Kvintett a Régi Zeneakadémián kortárs magyar szerzők bérletének soros hangversenyén Dubrovay, Ránki, Sári, Ligeti darabokat adott elő. A művészek évek óta cáfolnak rá az évszázados rézfúvós sztereotípiákra, képzett, pontos játékukkal és példátlan koncentrálókészségükkel, amelyekkel hét percnél hosszabb kortárs magyar műveket is képesek ébren, vagy "mi ez bazmeg, egy ütemen belül fisz és gesz,"  felkiáltások nélkül végigjátszani. Ezek a felkiáltások olyan felhangokkal is gazdagodnak, amelyeket Recenzens nem mer egy kultúrműsorban elmondani. Ennek megfelelően meghallgathattuk az "Egy tarlórépa sorsa tárcsázáskor" a "Lány, aki véletlenül fenolftaleint ivott" és a "Capricorno Giocoso per Sale i Tabacchi" című művet. A tárcsázás ciklikusságát, a leány tragédiáját egyaránt példás arányérzékkel, kitűnő intonácoióval, fizikai képességeiket nem fitogtatva adta elő a zenekar. Az utolsó Dubrovay-műben, a Capricornóban azonban előjött sajnos a rezesekre mégiscsak jellemző harsányság, hangmagasság- és hangerő fitogtatás. A mű hangulata megengedi az ilyesmit, bizonyára a közönség soraiban ülő szerző is elnézte a fiataloknak ezeket a szertelenségeket. Mégis, Recenzens nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ez a mű érdekes, új árnyalatokkal gazdagothatna egy visszafogottabb, a mű intellektuális mélységeire jobban ügyelő interpretációval. Ezeket  a műveket szerzőik kivétel nélkül a kvintett számára írták, a koncert így egyben ősbemutatója is volt valamennyinek. A kvintett innen egyenesen a Hakodatei Kortárs Zenei Fesztiválra utatzik, ahol a Hungaroton magyar kortárs zenei lemeze,  a Frühwald kvintett előadásában, a fesztivál Arany Szélhárfájának fő várományosa. Tekintettel arra, hogy a zeneszerző urak jó része főszerkesztői és hasonló állásokban a Magyar Rádióban áll alkalmazásban, Recenzens csak félve hozakodik elő mindazon szuperlatívuszokkal, amelyek ezeket a műveket jellemzik. Hiába no, akkor is erősnek kell lenni az embernek, mikor a főnökeit dicséri.

A Szövögető Kortárs Művészeti Központban, amelynek vezetője, Bozontos-Kanchal Kálmán számos zenei útttörő feladatot vállalt már, nagyívű zenei hidat vertek, vagy ahogyan divatos idegen szóval mondhatnók, crossover koncertet tartottak, múlt kedden. A koncert fellépője az Izlandi Vonós Oktett és Szendergő Boglárka, a lassan a világhírhez is eljutó népdalénekesnőnk volt. A műsorban az oktett elaszakdt fő profiljától, a Beethoven és Brahms kamaraművektől és Szendergő Boglárka (vagy ahogy mindenki hívja, Szendergő Bogi) állandó kísérőihez csatlakozva népzenei ritmusokra váltott. Egészen különleges volt a magával ragadó 40 perces Beethoven lassú tételt tüzes kalotaszegi lakodalmas ritmusban hallani. Recenzens megvallja őszintén, nem híve az ilyesminek, és ezen a koncerten is szinte záporoztak az intonációs pongyolaságok, a ritmikai tájszólások. Recenzens belegondolt, hogy a Szendergő Bogi kíséretében játszó hegedűsök nótáját Kodály a húszas években Ohat-Pusztakócs körzetében gyűjtötte. Vajon gondolt-e akkor Kodály arra, hogy az összegyűjtött muzsika egykoron majd Beethoven-nel lesz egyenrangú, de egy budapesti, külföldi diákoktól hemzsegő táncházban? Legyünk erre büszkék, vagy szégyenkezzünk a mostmár csak a túlvilági dirigensi pódiumról figyelő mesterrel együtt? De vajon szégyellné ő ezt a mulatságot? Bizonyosan találna a szigorú mester számtalan hibát, hiszen az ő fülei minden Recenzensnél érzékenyebbek voltak a zeneietlen hatásvadászatra.
De Recenzensnek őszintén meg kell vallania, hogy ott, a koncerten ezek a gondolatok legalább annyira idegenül hatottak, mint Recenzens világosbarna inge és kordbársony zakója. Szendergő Bogi erős, ösztönös éneklése, pontatlan dikciója ellenére tüzes színpadi produkciója mindenkit magával ragad, és a mértékadó izlandi vonósok jelenléte még a könnyűzene hallgatásának ódiumától is megmenti a hallgatót. A koncertet a sikerre tekintettel jövő hét kedden megismétlik, ezért feltétlenül ajánlom mindazoknak, akik szeretnének megmártózni a világzenében. Ehhez azonban javaslom néhány olyan ruha megvásárlását, amellyel nem rínak majd ki a közönségből. Ilyen ruhákat Recenzens tudomása szerint a Westend nevű üzletközpontban lehet kapni, igaz borsos áron. Ezt az üzletközpontot zeneértő ember úgy találhatja meg, hogy a Zeneakadémiától két megállót utazik villamossal a Moszkva tér irányába. Azért biztos, ami biztos, Recenzenst elkíséri majd Anyukája.

Új Zenei újság című műsorunkat hallották, a vasárnapi adásunkat ismételtünk. Hamarosan kezdődik a Hangfogó, már várja önöket a szerkesztő-műsorvezető Veisz Gábor…

Felszállt a fehér füst. Aztán a fekete.

A Palota előtt halkan morajló tömeg várta, hogy lesz-e jelölt? A jelölt személyének kérdése már hónapok óta téma volt. Tudták, hogy ki lesz, hogyne tudták volna. Azt is tudták, hogy a jelölt mostani helyére pedig egy másik jelölt kerül majd. A jólértesültek ennél többet is tudtak, de a jólértesültek valahogy most hiányoztak a tömegből. Illetve nagyonis ott voltak, de nem akarták elrontani a csodavárást. A jelölt apoteózisát, a megneveztetést, a megszavaztatást és a felkenetést.

Felszállt a fehér füst.

A Palota egyik ablaka, amelyről eddig azt hitték szorosan zárva van és le is van függönyözve, mintha résnyire kinyílott volna. Legalábbis vékony csíkban, eleinte csak lengedezve, mintha valaki az ablakban dohányozna, fehér füst jelent meg. Aztán a füst megerősödött, mint ahogyan az indulni készülő gőzös füstje is vastagszik.

Először csak egy ember rogyott térdre, kezét tárta az égre, és átszellemülten így kiáltott:

Habemus!

Példáját sokan követték, végül az egész tömeg térdelt és kántált. Közben újabb ablakokban jelent meg a füst, mostmár szürkén, sőt itt-ott feketén. Mire az emberek többsége így-úgy feltápászkodott, az első lángnyelvek is feltűnte az ablakokban. Nem tudni ki sikított először, de hamarosan mindenki egymást taposva menekült, ki merre látott a térről.

Az egyik néző csendben egy telefonfülkéhez baktatott: felhívta a 112-t. A rögzített beszélgetés szerint a káresemény bejelentése helyett csak annyit mondogatott: Mi lesz velünk, Mi lesz velünk, ó Uram iragalmazz. Rezignált hang válaszolt:

Látja uram, ez az a negatív hozzáállás ami miatt ez az ország ott tart ahol tart; és azzal lecsapta a kagylót.

 

Hazafias szarmeccs-adó

Vezessük be a szarmeccs-adót!

Ez arra lenne, jó, hogy értékes és szép dolgokat támogathatnánk belőle. Pörgős, sok passzos latin meccseket, angol ívelgetést. Német brüsztölést és olasz catenacciót nem, főleg Mourinhóval nem, mert ő ráadásul giccses is.

Úgy képzelem, hogy létrehoznánk egy független, pártatlan, agyatlan tagokból álló Meccsbizottságot. A Meccsbizottság a meccsek előtt meghallgatná a játékosokat, és ha kiderülne, hogy szar meccset akarnak játszani, akkor szarmeccs-adó-előleget vetnének ki rájuk. Mivel a magyar szarmeccs-adó törvény tárgyi, személyi- és területi hatálya kiterjedne valamennyi, Magyarországon közvetített meccsre, a külföldi meccseket közvetítő tévék előre nyilatkoznának arról, hogy mely külföldi meccsek lesznek várhatóan szarok. Ezekre szintén repülne az előleg.

A szarmeccs-adót lehetne általánydíj formájában fizetni, ez sokkal előnyösebb lenne a az olasz vagy a német bajnokságot közvetítőknek. Az angol vagy spanyol bajnokik jogtulajdonosai választhatnák a meccsenkénti ellenőrzést és adókivetést.

A befolyt összegekből a köztévét támogatnánk, hogy várhatóan jó meccsek közvetítési jogát szerezze meg. Ezen kívül magyarul beszélő szurkolói csoportokat utaztatnánk határon túli, magyar érdekeltségű meccsekre, ahol hazánk jó hírét keltve szurkolnának. Erre a célra egy kellően hazafias cégtől magvas Wass Albert- és Márai-idézeteket rendelnénk óriási molinókra nyomtatva.

A Szabolcska Mihály program keretében a szarmeccs-adó bevételeiből új szurkolói rigmusokat is iratnánk, lecserélendő az erkölcsileg elavult és nagyrészt trágárságokat, homofób kijelentéseket ("Elvertük a Diósgyőrt, mint buzi a faszát/mert fociba’ uraljuk a szép Magyar Hazát!") tartalmazó szurkolói dalokat. Például így :

Jobb vagyunk a Diósgyőrnél, sallalallala

Örül ennek Szabolcs Megye

És a Nagy Magyar Haza!

 

A szarmeccs-adó bevételei fontos forrásai lennének továbbá a rokoni-baráti meccsek itthoni közvetítésének és népszerűségének. Tűrhetetlen ugyains, hogy az uralkodó finnugor elmélet, ha csak nyomokban is, de helyet kap a magyar futball-közbvéleményben, addig a hozzánk kulturálisan-genetikailag közel álló népek futballját alig ismerjük.

Ezért a köztévé a szarmeccs-adóból kirgiz, üzbég, kazah, türkmén, azeri (szavárd magyarok, szevasztok!) bajnoki- és kupameccsek közvetítési jogát szerezné meg, így mélyítve el a közvéleményben a turáni-párthus-sumér azonosságtudatot. Támogatnánk továbbá Nyeftcsi Baki és Szpartak Vlagyikavkaz szurkolói klubok alakulását és testvérklub kapcsolatokat, így lehetne pl a Mátészalkai MTK mondjuk az Aktyubinec Aktyube vagy a Saktar Karagandi testvércsapata.

A szarmeccs-adót minél előbb, lehetőleg már a világbajnokság egyenes kieséses szakaszára ki kellene vetni, mert az eddigi tapasztalatok alapján a bevételek még a költségvetési hiányt is hipp-hopp rendbetennék…