Nyomozni nehéz. Nyomozni drága. A nyomozás nem mindig eredményes. Ha valaki büntetőjoggal foglalkozik, tudja, hogy 100 sikkasztásból nagyjából 40 esetben tényleg sikkasztottak, 30 esetben nyilvánvalóan rá akarják húzni valakire a vizes lepedőt, és harminc esetben a fene tudja, mindent alaposan átvizsgálva kiderülhet ez is, az is. A három fajta között vannak átmenetek, hibridek, ráadásul ami az előbb még egyiknek tűnt, arról könnyen kiderülhet, hogy mégiscsak a másik fajtához tartozik.
Ez a jelenség két mechanizmust biztosan kialakít. Az egyik a nyomozói csökönyösség, amelyik abból indul ki, hogy ezek a kretén vállalkozók biztos összevesztek, a félrekefélésen rajtakapott igazgató a felesége nyomására próbál megszabadulni sikkasztás vádjával a dévaj titkárnőtől, satöbbi. Az igazságszolgáltatás malmait időnként nagyon nehéz őrlésre bírni.
A másik mechanizmus meg a bíróság volna, ahol az erre tartott jogi szakértők (bíró, ügyész, védő) megvitatják, hogy az eléjük tárt tényekből ki lehet-e hámozni egy bizonyos bűncselekményt vagy nem. Ennek vannak szabályai, ez a büntetőjog és a büntető eljárásjog.
Ezek a szabályok sok kezet megkötnek. Mennyivel egyszerűbb lenne a sikkasztással vádolt titkárnőcskét két napra bezárni a kamionparkolóból begyűjtött kurvák közé vagy két napra, aztán két nap után megmondani, hogy tiszta zárkát és zuhanyzási lehetőséget kap, ha aláírja a beismerő vallomását. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene visszamenőleg mindent aláírásokkal, szerződésekkel, tanúkkal alátámasztva bizonyítani, hanem mondjuk mondhatnánk azt, hogy márpedig ez így volt és kész.
Sajnos a magyar igazságszolgáltatás már egy jó ideje ebbe az irányba halad. A természetes erózió jele volt már eddig is a bírói mérlegelés térhódítása. A bírói mérlegelés eredetileg arra való, hogy a bíró józan eszét valahogy be lehessen építeni az ítéletekbe. Ha például van három a vádlott javára szóló bizonyíték és csak egy szól a terhére, akkor a bíró, az esetet végiggondolva dönthet úgy hogy az egynek hisz, három ellenében.
Sajnos, mára a mérlegelés bizonyítékot pótló eszközzé vált, és egy sereg vélelem érvényesül a magyar igazságszolgáltatásban. Nem olyan vélelemre kell gondolni, mint például "ha cigány, biztos lopott", hanem olyanokra is, hogy "a munkavállalók nincsenek bejelentve úgyse rendesen, ezért hiába a precízen vezetett üzemnapló, attól még a vádlott nem biztos hogy tényleg a szecskázógép mellett állt a vádbeli időben". Ezekkel a vélelmekkel az a baj, hogy teljesen ellenőrizhetetlenek és szubjektívek.
A bírói mérlegelés már eddig is a hézagos nyomozati munka réseit tüntette el. Eddig is megvolt a veszélye, hogy nem hézagot töm be, hanem olyan helyen állapít meg bűnösséget, ahol nem is volt soha.
A hézagos nyomozati munkáért szokás a rendőröket okolni, de aki szerint 486-os számítógépekkel, egyhatos családi kombikkal és havi száz alatt kereső, 25 alatti fiúkkal-lányokkal lehet hatékonyan bűnüldözni, az hülye. És nem a fiúk-lányok a leggyengébb láncszem, nagyrészt igyekeznek becsületesen elvégezni a munkájukat, és meglepően nagy részük ellenáll a teljes kilátástalanság torzító hatásainak is, vagyis megmaradnak normális nyomozónak annak ellenére, hogy esélyük sincs rendes munkakörülményekre.
De ezek talpas rendőrök és talpas büntetőügyek voltak. Ráadásul ez a sok naiv ifjú még a végén olyat derítene fel, amit nem kéne. Itt jön a képbe a nagy büntetőjogi reform.
Nyomozni kiemelt ügyben is nehéz, bonyolult és bizonytalan. Csalni általában okos emberek szoktak, ezért valószínű, hogy a papírok rendben lesznek, és arra is vigyáznak, hogy a mutyiról kevés ember tudjon. Ez lenne a nyomozati munka teteje, ezt rendesen végignyomozni.
De képzeljük el, amint a sármos Kovács XXII. József hadnagy és jóseggű Szabó XXXI. Irén százados a gazdaságvédelemről elmegy X minisztérium Y osztályára és elkéri az iratokat. Mindenki leizzad, mert ki fog derülni, hogy a tegnap hörrtévében bemondott szoci káeftén kívül van egy fideszes is, hogy az aláíró osztályvezetőt még Viktorék alatt nevezték ki 1999-ben, csak jól bírja a változó irányú szelet… hogy egyébként is "kényes" az egész ügy.
Olyan kényes az ügy, hogy az egyébként mára nagyrészt elzüllesztett ügyészség se tudja elsimítani, legalábbis nem feltűnés nélkül. Mert egyre inkább az elsimítás abból áll, hogy nem emelnek vádat, és kész.
Mi a teendő? Bedobták a gyanúsított legális 72 órás puhítását, de, mint azt már említettem, ezek gyakran okos emberek, és ha csak meg nem verik őket, élnek azzal a jogukkal, hogy egyszerűen befogják a szájukat.
Itt a következő találmány, hogy a tanúval se mehessen ügyvéd. Erre akármit lehet mondani, a gyerek neve a következő: tekintettel a tanú igazmondási és vallomástételi kötelezettségére, egy vizsgálószoba magányában bezsarolják a tanút, hogy vagy köp a többiekre és akkor nem lesz gyanúsított vagy gyanúsított lesz és akkor a szent váderedményesség miatt majd úgyis elítélik.
Ennek persze néhány tökös bíró keresztbe tehetne, ha egyszerűen nem ítéli el a vádlottat, de ez sem lesz már soká probléma. Majd kineveznek olyat, aki elítéli.
A gyereket tehát úgy hívják, hogy a független igazságszolgáltatás lerohanása és egyben a maradék szakmai színvonalának szétrúgása. De ettől a reform azért mégiscsak szebben hangzik.
