DISCLAIMER: Ez az írás nem akar megsérteni senkit, aki saját, vagy mások otthona védelmében tudása és ereje javát adta az utóbbi napokban. Bármilyen, árvízzel kapcsolatos megjegyzése, a világ legjobban fotó-dokumentált haknijának szól.
Hősies harcra vállalkozik az, ki padlizsánból, fokhagymából, sajtból és paradicsomból akar nagyot alkotni. Osztályrésze pepecselés leend, kívülállóknak értelmetlennek tűnő pózolásokkal, füsttel, kérubokkal, szeráfokkal és lelkes állatokkal. Na jó, ezek nincsenek is, sok hűhó ez egy tál igazán jó ételért. Ráadásul akkor csináltam mindezt, a Dunától alig kétszáz méterre, amikor az drámaian nem öntött ki. Az, hogy alsó szakaszokon a folyók ritkán szoktak, igazán nem lehet a Miniszterelnök Úrnak felróható, hiszen ő becsületesen rohangált fel s alá, mintha tényleg ki akarna önteni ez a nyavalyás, de néhány mélyebben fekvő városrészt és a Dunakanyart leszámítva (ami azért mégiscsak egy szoros) nem öntött ki, így jobb híján egy strandot és egy futópályát védett meg a székesfőváros úri közönségének ilyesmire fogékony része, remek társalgási témát szolgáltatva a közeljövő romkocsmás bulijaira, már amikor nem nyom majd el mindent valami fülrepesztően pocsék macskazene. Igen, van egy dolog, amiben egyetértek Tarlós Istvánnal. Borzasztó.
Árvíz nem lévén, maradt a padlizsános pepecselés mint izgalom. A melanzane alla parmigiana nagyon egyszerű étel, semmi más nem kell hozzá, csak kifogástalan hozzávalók. Ez most a fokhagyma kivételével össze is jött. Pedig akartam újítani, csináltam fokhagymachipset, ennek melléktermékeként a paradicsomszósz alapjául fokhagymával infuzionált olívaolajat. A fokhagyma azonban enyhén dohos volt. De én vagyok a hülye, minek használok bolti fokhagymát. Mindenesetre a chipset félretettem.
Két doboz paradicsomkonzervet a fokhagymásított olívaolajba öltem. Ezek Parioli márkájúak voltak, a Tesco minőségibb kollekciójából, mindent tudnak amit a négyszer ilyen drága paradicsomkonzervek is.
Eddigre a padlizsánt megmostuk, bő centis karikára vágtuk és a Pag szigeten vásárolt fűszersóval bedörzsöltük. Tizenöt perc eltelt, most ráöntünk két liter tejszínt és beletapicskolunk két kiló vajat, melybe előzőleg másfél kiló porcukrot dolgoztunk, tucatnyi Bourbon vaníliarúddal. Izé, elnézést, ez a Stahl Judit-verzió volt, tehát nem öntünk rá semmit. Az irányadó gyakorlat (case law, idzsmán, BH) szerint a sót le kellene mosni. Da ist ja Blödsinn, ahogy a művelt szingaléz fogalmazna. Mivel jó minőségű, nem szanaszéjjel Na-glutamátozott fűszersót használtunk a szeleteink erősen sósak ugyan, ám jóízűek. Helyesen járunk el tehát, ha a paradicsomszószt készítjük sótlanra, így sokkal jobb lesz, lágyabb, mégis karakteres íze lesz, a szeleteket meg hagyjuk sósan.
A szeleteket belisztezzük, a lehető legvékonyabban, majd a nemsajnáljuk-serpenyőben barnára sütögetjük őket. A nemsajnáljuk serpenyőre az olajban elégő liszt miatt van szükség. Az olaj nagy ellenség, ugyanis a padlizsán a világ összes olaját képes magába szívni és zsíros, takonyszerű anyaggá változni. Ezen itt és most nagyon kevés olaj használatával és itatós konyhai papírtörlővel próbáltam úrrá lenni, de távlati terveim között szerepel e fogás grillezett padlizsánnal készítése. Természetesen fel fog merülni a kérdés, miként az ifjú jesiva-bóherekben (a recept kötelező sémi fordulata következik) , hogy vajon helyes-e padlizsán sütése közben „minőség-ellenőrzés” örve alatt két pofára forró, frissen sült padlizsánt zabálni? Naná, azért vettünk két nagy padlizsánt.
Közben a paradicsomszósz sűrűre rotyogta magát és gazdag, enyhén még mindig savas ízvilága van. Mivel a fakanállal szétnyomkodtuk a paradicsomokat, állaga is már nagyjából egységes. Tegyünk bele koriandert (ennek hiányában az Aldi zseniális pikáns fűszermalmán csavarjunk hármat) kevéske római köményt (tényleg keveset), cayenne-borsot és bazsalikomot, illetve ami esetleg még eszünkbe jut.
Mozzarella. Szisztematikusan vizsgálva a mozzarella-féléket, az alábbi klasszifikáció állítható fel: 1) drága bivalymozzarella, ami állítólag nagyon finom 2) Tökmindegy mozarella, ebből a legolcsóbbat kell megvenni 3) Pizza-mozarella tömb, melyért a világ minden szent könyve legalább hatvan botütést, visszaesés esetére pedig kínhalált rendel.
Mivel már eddig is jelentősen overbadzsetáltam a target óverhed kosztot, és még mindig nem brékoltam ívönt, koszt reszionalizésön keretében tökmindegy kategóriás mozzarellát pörcsézeltem a hipermarketben. Mindig ezt teszem, ez az én pörszonál divelopment poliszim. Lehet hogy el kellene mennem egy pörszonál brending kócshoz és csinálnom erre egy sztratedzsit. És még a sós levet is le szoktam róla inni.
A másik sajt pedig egy kis szelet drága fajta grana padano volt, amelyet árához méltón nem reszeltem, hanem átlátszóan vékony szeletekre szeltem. Ehhez nagyon éles kés kell és sok türelem. Utóbbi nálam szinte soha nincs, ebből következően szerencsés dolog hogy előbbi kizárólag a konyhában.
Hamarosan finiselünk. A teszkós sütőtálba (a lencsesólet drámai főhőse) jön egy merőkanál paradicsomszósz, szépen elterítve, majd egy réteg sült padlizsán, majd a sajtok, majd megint paradicsomszósz, megint padlizsán és így tovább a legfelső sajtrétegig. Enyhe ütögetéssel-rázogatással a bennmaradt levegőt távozásra bírjuk, majd a kétszáz fokra melegített sütőbe zsuppoljuk a tálat. Az első tíz percre lefedve, további húszra pedig rákapcsolt légkeveréssel és fedetlenül. Ja, elfelejtettem (főzés közben is), hogy a pimpós fokhagyma-chipsből is szórtam bele, nem volt a legjobb ötlet.
Ideális esetben az umami-emelő tényezők, úgymint a mindenféle segédanyag nélkül sűrűre főzött jófajta paradicsom, a sóval-liszttel összepirult padlizsán-kéreg, az érlelt olasz sajt a többi hozzávaló legbelsőbb ízeit hozza ki. El fog fogyni, vagy percek alatt, vagy legkésőbb akkor amikor mindenki magához tért az első adag okozta görcsökből.
Közben Orbán Viktor Budapesten nem tetőzött, ma már valahol Pest alatt száll szembe a halálos veszéllyel. A maradék a hűtőben, van, én pedig beteg leszek. Habony Árpád este ásat két Dunát keresztbe is, úgy bejött a hakni. Jó étvágyat.
