Az új időszámítás elé

Mottó:
Ne kerteljünk, ezek állatok

(Bencsik A., 2015. 09.04.)

Kedves, drága NER-társ!

Midőn sorbanállsz a CBA-ban a jóféle Szent István, pezsgőért, a nagy pillanatok italáért — hogy jól behűtsed, mire elérkezik 2015. 09. 15., és vele a legeslegújabb, Tuzson szerinti időszámítás — az unalom elűzésére figyelmedbe ajánlok egy rövid gondolatot:

Mindenki olyan bánásmódot követelhet magának, amilyet mások felé mutat, illetve, amilyenre a szándékát kinyilvánítja.

Remélem, ez a másfél sor elég rövid ahhoz, hogy megjegyezd.
Érdemes lesz felidézni, amikor legközelebb Brüsszelbe/Berlinbe szalajtod Orcád képviselőjét több tiszteletért. Remélem, hogy eszedbe jut, mikor újra európai bért követelsz (tulajdonképpen kitől?) Európa közepén. Vagy amikor nézed a tévén, ahogyan valamelyik kánod ismét a keresztény értékrendből oktatja ki a vén kontinenst. Vagy ha másikuk név szerint hívja ki az EU de facto vezetőjét a művház hátsó bejáratához, törött sörösüveg-nyakkal intézendő a nézeteltéréseket. Ha azon vagy felháborodva, hogy a Fehér Ház már csak a macskaajtónál fogadja külügyéreinket. Netán, ha azon merengsz, hogy gyerMeked pallérozására vajon méltó-e egy dohányos és rosszul öltözött tanár; vagy inkább te neveled rá, hogy hangosan kell kimondani a Keleti közelében guruló buszon: „a retkek közé nem megyek!”.

Őszintén drukkolok, hogy átvillanjon az agyadon ez a gondolat, mikor a beígért „durva képsorok”-at nézed az M1/N1 híradójában, kellemesen borzongva; vagy esetleg te magad is önkéntesrendőrködsz a rónaságon, karonülő kölyökkel cipekedő férfit virtusosan elgáncsolván. Várom, hogy elbizonytalanodj kissé, egyszerre ugorván elmédbe ez a kis megjegyzés holmi arányosságról, meg az ET reakciói miatti anyázás.

No de! Látom, lejárt a sor, szeded elő a bankkártyát. Félre hát a filozofálással! Nem maradt más dolgom, mint hogy jó mulatást kívánjak az új időszámításhoz és a rákövetkezendő hónapokhoz. Végülis erre vágytál, nem? Felkerültünk a történelem főutcájára, és úgy megyünk rajta forgalommal szemben, ahogy úri kedvünk tartja. Vezénylő tábornokunk a hírek szerint jól érzi magát, elemében van, hiszen harcolhat keményen, megmutatva az elkényelmesedett Európának, milyen a kemény és férfias stílus. Ezt, gondolom, külön meg is kell ünnepelni. A visegrádi négyek hirtelen újra-összeborulása is csakis az ő érdeme, nyilván. Nosza, újabb pohár pezsgőt rájuk! Mulass hát jól, kedvedre, kivilágos kivirradatig!!

Végül is, elég sokan verítékeznek, verítékeztek azon, hogy neked jó legyen a bulid. Menekültek, akik hálás anyagot szolgáltattak számodra a rákészülésben, lévén barnák, büdösek, hangosak, ismeretlenek, ijesztőek. Önkéntesek, közrendőrök, akiket államunk kitűnő logisztikája, és előzékenysége segít kezdettől fogva. Közmunkások, akiket nemrég levezényeltek kerítést csinálni, nagyon helyesen, hiszen négynapos hétvége csak a Jóknak jár, a lusta munkanélküli söpredéknek nem. Emigrációban dolgozó vagy tanuló magyarok, akiknek a feje fölött — a nagy nemzeti muri előkészületeit csúnyán elrontva — többször is meglengették Schengen végleges átrajzolásának lehetőségét. A határ mentén dolgozó gazdák, akiknek kártérítése eddig kimerült abban, hogy a TV-híradóban megmutathatták lelegelt és/vagy összeterepjárózott földjeiket (tisztára érthetetlen, mi kéne még nekik, nem?!). Ennyi ember vagy mi áldozata nyomán tiszta lehetetlenség, hogy az új éra ne aranykor legyen, és ne legyen a kezdete ünnep a világon.

Így, zárván soraimat, jó csűrdöngölést kívánok, folyjon Hencidától Boncidáig a sárga lé!

Maradtam tiszteletlen

a noirp

Kelt valahol Magyarországon, 2015. 09.09.

Emberi jogból sokféle van. Első- második- és többedik generációs jogok. Egyes szerzők itt húznak vonalat az alapvető emberi jogok és egy jobb szálloda kényelmi szolgáltatásai között, mások ott. Eredetüket tekintve is van, aki az egyre fejlődő emberiség fejlődő jogérzékében, mások Istenben látják a jogok forrását. Az istenhívők között is van vita, hogy a jogokat valamilyen „társadalmi isten” találta ki, vagy „természeti isten”. Más szavakkal, ha egyedül maradunk egy világvégi, de azért kellemes éghajlatú szigeten, az alapvető jogaink velünk maradnak, vagy azok csak akkor lesznek értelmezhetők, ha legalább ketten vagyunk a szigeten?

Gyönyörű elméleti kérdések, amelyek épp csak kapargatják a gyönyörű, legalább négy félévnyi jogelméleti stúdium tetejét. Komolyan, ez szigorlati tárgy, régen államvizsga tárgy volt, de ma már EU-jogból kell helyette államvizsgázni a jogon. A váltás szimbolikus. Ráadásul, ha az ember nem emberi jogi aktivistának készül, az emberi jogokat nem szereti tanulni, mondván, hogy mára eljutottunk oda, hogy a fejlett nyugaton mindenkinek minden joga megvan, az élethez való jogtól az általános és egyenlő választójogon át a melegházasságig.

A jogegyenlőség illúziója

Persze ez ma sincs így. A társadalmi egyenlőtlenségek már ma is eredményeznek jogfosztott állapotokat. Elég, ha végiggondoljuk, hogy a másfél éves várólistába besoroló közmunkás egészséghez való joga hogy viszonyul a politikuséhoz, akit azonnal megműtenek a kútvölgyi kórházban? Vagy a ma, 16 éves anyától és 17 éves apától, a gettóba születő cigánygyereknek vajon lesz esélye élni azzal a jogával, hogy az ő matekzsenijét jó oktatás fejlessze, vagy ilyen esélye (és joga…) inkább a 30 éves mérnök apától és 27 éves jogász nejétől születő gyereknek van?

Már ezek alapján, már eddig is, lehetett sajnos olyat mondani, hogy nincs jogegyenlőség, adósak vagyunk a felvilágosodás eszméjének, így évszázadokkal a francia forradalom után is. De ezek a jogegyenlőtlenségek nem intézményesek, nem mondja meg senki a szegény ember gyerekének, hogy te kevesebb joggal bírsz, mint a másik.

Személyes jogok

Menjünk vissza abba a korba, amikor ez még nem így volt!

Az ókori Rómában, vagy a hellén városokban teljesen természetes volt, hogy minden ember jogképességét vagy az adott társadalomban elfoglalt helyzete, vagy, ha idegen volt, „személyes joga” alapján ítélték meg. A római jog dúsan foglalkozik olyan kérdésekkel, hogy milyen ingatlant és igavonó állatot szerezhet meg római polgár (a megfelelő szertartás keretében) és mi az, amit egy „latinjogú”, kevesebb joggal rendelkező ember is megvehet magának. Mely ügyletektől van elzárva egy Vesta-szűz és mi a helyzet akkor, ha a felszabadított rabszolga még a rabszolga korában csinált gyereke bejelentkezik az örökség egy részéért.

Más szavakkal, régen természetes volt az, hogy az adott társadalomban élvezhető teljes jogot, csak a társadalom egy bizonyos része élvezte, mások egyre kevesebbet, ahogy haladtunk lefelé a ranglétrán, egész addig, ahol már az ember nem is volt szabad, és valaki tulajdonában állt.

Ma ezzel Európában nem kell foglalkozni…

…mivel itt kérem teljes jogegyenlőség van. Hát már most sincs. A lakótelepet időnként felgyújtó arabok Franciaországban nem azért lázadoznak, mert úgy érzik, hogy mindenben egyenlőek a többi franciával. Azokat az angol (csak épp bevándorló) tinédzsereket nem a jogegyenlőségükkel veszik rá arra, hogy robbantsák fel magukat. A keletnémet neonácik sem akarják a saját jogállásukkal egyenlő jogokban részeltetni a törököket és a kurdokat.

A kulturálisan különböző és a befogadó társadalomban gyökértelen jövevények nem tudnak azonos jogállásba kerülni, már csak azért sem, mert az alapvető jogok gyakorlását nem az ő életmódjukhoz szabták. (Pl. a munkahelyen nincs öt perc szünet akkor, amikor ő imádkozni akar). A nyelvet sem beszélik, a nekik járó jogok egy részét, amelyek kötelességekkel járnak, el sem ismerik (pl. női egyenjogúság, melegjogok) így már itt bajos rajtuk a jogokkal járó kötelességeket behajtani, márpedig nekem meg jogom van ahhoz, hogy olyan társadalomban éljek, ahol mondjuk a fiam udvarolhat a szép arab osztálytársnőjének, és nem fogja őket egy csomó őrült megölni. Vállalati nagyfőnökként elvárom az általam szponzorált egyetemtől, hogy vegye fel a tehetséges arab lányt fizika szakra és képezzen nekem utánpótlást belőle, akkor is, ha ezt valami főmufti halálos bűnnek gondolja.

Intézményesedés

A menekültekkel kapcsolatos egyik megoldási javaslat a kvótarendszer, vagyis az, hogy helyezzünk el mondjuk ötvenezer menekültet Németországban, és ezerhatszázat meg nálunk.

Ez lehet, hogy a dolog gazdasági-praktikus oldaláról nézve járható út, a jogász azonban rögtön felvonja a szemöldökét. Ma, Európában, a fertőző betegeknek, az ön- és közveszélyes elmebajosoknak és a bűnözőknek lehet megmondani, hogy hol tartózkodjanak, mindenki más ott keresi a boldogságát, ahol akarja.

Eleve azzal, hogy emberek ezreinek megmondjuk hogy hol tartózkodjon, már csökkentett jogállásba helyezzük őket, akkor is, ha az a lépés egyébkén teljesen logikus és helyénvaló. Hát még akkor, ha ezeknek az embereknek azt mondjuk, hogy Kovácsné nagylánya elmehet Londonba bébiszittelni, ellentétben a te Fatima lányoddal, Ahmed, akinek itt van a kijelölt befogadó országa. Vagy ő már beleszületik az EU-ba, ahol megilleti őt a szabad mozgás joga?

Vagy épp ez a korlátozás fog oda elvezetni, hogy feladva az utóbbi háromszáz év, véres háborúkkal (ld. pl. a vallásszabadság kérdését elrendező harmincéves) kivívott vívmányainkat, személykategóriák, engedélyezések, belső vízumok jönnek?

Vagy a teljes jogállást kulturális-vallási alapon fogjuk osztani? Lesz bizottság, aki kiosztja? Saját tulajdonú ingatlanhoz kötjük?

Bizony, ezek százötven évvel ezelőtti módszerek és fogalmak.

Ugyanakkor a jelenség létezik, az Egyesült Államokban már most is rengeteg olyan ember él, akinek a státusza vagy bizonytalan, vagy éppen rendezett, de nem bír minden, amerikai polgároknak járó joggal, gondoljunk csak a zöldkártyásokra, akiknek nem kell írástudatlan guatemalai parasztnak lenni ahhoz, hogy Amerikában korlátozott jogállású polgárokká váljanak, ebbe a kalapba kerül a BME-VIK odavándorló ifjú programozóinak neve is.

Európára akkora tömeg már nagyon-nagyon régen szakadt rá, mint amekkora rendszeresen, pár évtizedenként rászakad az amerikaiakra.

Miközben a politikai megoldást keresik, nem árt a jogi oldalt is végiggondolni, mert a jogtörténet a maga kb. 4000 évnyi tapasztalatával talán tud okosat mondani.

Egy valamit nem old meg. Amikor Rómában elhatározták, hogy nemcsak kifogástalan pedigréjű cívisek, hanem mindenki más is a hadsereg tagja lehet, ahhoz vezető kellett (Marius). Minden, az emberek és a birodalom sorsát nagyban érintő fordulathoz is.

Ilyen vezetőt, jogtörténeti eszközökkel csinálni nem lehet. Kellene már egy.

Dear All, due to the circumstances known for all of us I try to post a couple of analyses in my second language, the Low Medieval Hunglish. The main reason for this is that (except of course some classified reports at the US and UK embassies) there are very few reliable English sources about the situation in Hungary.

This beacon I am about to light of course emits stinky fumes and it is so faint that even Manowar could not find it from thousand miles away…but anyway, it’s a light and there are times when you find yourself stranded on a tiny island and that’s the time when you light torches.

Mr. Lázár attacks

Today Mr. Lázár the not-so-grey eminence of the Hungarian government blamed Germany for refugees, migrants and everything. In this post I try to find some unofficial explanations for that.

Before 2007 the Hungarian Border Guard was disbanded and all its duties were taken over by the police. The BÁH (the Immigration Authority) got weaker and weaker over the years. Before 2007 the border guard-BÁH system could handle the migrants driven to exile by the Iraqi and Kurdish wars.

The old staff started its career in the communist era when they were responsible for an airtight seal along the Hungarian borders. An experienced border guard officer had the knowledge to set posts, erect watchtowers, identify possible crossings and all those necessary steps to keep these guarded. Their equipment was among the finest across all armed forces in the country. The personnel was hand-picked.

The Balkan border that stretches for hundreds of kilometers is now practically unguarded. The Fence that catapulted our beautiful country to the world headlines is basically a confession that we are in trouble and we have to build some impromptu fence that only stops deer and rabbits and not desperate people with death and demolition behind them.

Same thing applies to all other refugee-related state agencies and organizations. This is way above our head and we can’t handle the situation.

It is of course the easiest way to blame someone else for this but the fact is that we were unprepared. Help was offered to us and we rejected almost everything.

Mr. Orbán tries the bluff again

Even Mr. Orbáns bitterest enemies has to admit that the man has an excellent ability to survive and to pose as a captain of a ship that sails all ahead full steam to some great and noble victory. Of course he is a skipper of a fishing trawler, all boilers cold, but he always has an ace in the pocket: right now he has no alternative in Hungary.

His opposition on the “left” is destroyed and the only other strong party is a nazi party on the payroll of the Russian FSB. Orbán knows that his western partners have to accept him and thinks that he can push the limits wherever he wants. From his selfish standpoint he is absolutely right.

This strategy is now encouraged by the fact that the Allmächtige Bundesmutti seems to be less firm than she usually is. The Germans have no final and constant standpoint on the refugee situation and the general turmoil in the EU might suggest that a clever Orbán can even win.

This is (sadly for Hungary) very far from the truth. The “weak” Bundesmutti lives in the imagination of an Eastern European politician who has successfully driven all women (with some genuinely stupid exceptions) out from his government, and does not realize that Angela Merkel will never act like Bismarck or De Gaulle.

She works in a very diverse and very democratic environment. She can’t take an anti-Islam stance because both Germany and France have millions of Muslim voters. (and England too) She can’t say that Germany will pull out from everything because the whole Europe knows that they have all the money. She can’t accept all migrants because all European countries have their own social problems, including an ever stronger neonazi movement in the former DDR.

Everyone (but Orbán) knows that she is now looking for an All-European compromise after which this bureaucratic sloth (the EU) will slowly but surely move and find some kind of solution. All leaders try to identify their part in the new picture. Big time bargaining and behind-the-scenes deals are going on. The Polish and the Portuguese join against the Czech and the Belgians but by teatime they all come to a satisfactory deal to leave out the Greeks and Irish who back the Italians against Luxembourg…and so on.

Of course Captain Orbán knows nothing of this. He has just yelled in the intercom: All ahead full to…well, somewhere.

Tomorrow? What tomorrow? He will still have the conn and no one wants to replace or remove him. The ship is stranded anyway. Mutiny? The crew is leaving with the rest of the fleet.

Tudomén, tudomén, nem a legnagyobb válság közepette kell az elméleti alapokkal foglalkozni, de azért muszáj néha kicsit, mert hosszú távon abból lesz a megoldás.

Olvasom, hogy multikulti válsága így, úgy, meg amúgy. És hogy nem lehet integrálni. De lehet, csak nem úgy. Ezt fogom most kifejteni, tessék hátradőlni, lesznek benne mindenre hajlandó biszex nők és zsidók.

A szex

Nemrég volt egy angol kutatás, ahol az addigi hagyományos kérdést, hogy a válaszadó hetero- vagy homoszexuális, nem csak igennel vagy nemmel lehetett megválaszolni, hanem lehetett átmeneteket adni. A szokásos 90% hetero és 10% homo eloszlás hirtelen átváltozott arra, hogy 70% nem teljesen homo- vagy hetero.

Ha jobban belegondolunk, akkor ebben semmi meglepő nincsen. Ha őszintén és név nélkül válaszol a válaszoló, akkor felidézheti, hogy mikor kispöcsös volt a középiskolai kosárcsapatban, felnézett a csapat 18 éves sztárjára és „úgy” is tetszett neki, és aligha utasította volna vissza a közeledését. Fiúk és lányok is felidézhetik, hogy kettesben a koliszobában, egy igazságtalanul bebukott vizsga után, amikor a legjobb barátjuk vigasztalta őket, a gyengéd simogatás talán több is volt baráti gesztusnál. Egy bulisabb korszakban, egy üveg tömény után, hát…történtek dolgok. Ők most mind buzik? Dehogy, egyszerűen a szexualitásuk, életük bizonyos helyzeteiben színesebb volt annál, mint amilyet a legbuzgóbb szerzetes is elképzel fantáziáiban. De még a legheteróbb macsó is is támogatja a homoszexualitást, ha az azt jelenti, hogy a barátnője elhozza azt a barátnőjét, akit egyébként is meg akart dugni, és egy jó kis hármas lesz a dologból.

Ez mind csak azt jelenti, hogy szexuális identitásunk jóval bonyolultabb kérdés annál, amit a legtöbb statisztika mérni képes, hiszen időben és térben változó, és a legtöbbször nem abszolút.

Nemzeti identitás

Ehhez képest a nemzeti identitásunknak egyneműnek, sziklaszilárdnak és változtathatatlannak kell lennie. Miből gondoljuk, hogy az ne lehetne olyan összetett, mint a szexuális identitás? Miért nincsenek többes, változó identitások, miért néznek ugyanolyan furcsán egy többes nemzeti-etnikai identitással bíró emberre, mint egy olyanra, aki felvállalja, hogy volt dolga a saját nemével?

Ennek eredetét az európai nemzetállamok létrejöttében kell keresni, addig ugyanis a politikai és az etnikai identitás elkülönült, és a kettő nyugodtan lehetett különböző. Ráadásul az etnikai identitás is lehetett nem teljes, így aztán egymás mellett élő emberek valamiféle „régi multikultban” tudtak élni.

Ez így elég elvont, gyakorlati példával könnyebb szemléltetni, utazzunk el az 1800-as évek végére a budapesti Józsefvárosba és az 1920-as évek New Yorkjába.

A Józsefváros lakói ekkor nagyrészt a Monarchia keleti végeiről a központba települő galíciai zsidók, akik a magyart törve beszélik, anyanyelvük a jiddis valamelyik nyelvjárása, vicces fejfedőket és ruhákat viselnek, és a zsidó hit olyan oldalhajtásaiban hisznek, amelyektől egy mostani rabbi pajesza az égnek állna.

Befutva Budapestre, a Józsefvárosban megkeresik a sajátjaikat. Például a Csortkovból érkező tudja, hogy az övéit a mai napig működő Teleki téri kis zsinagógában találja meg, ahol az első egy-két hétre, amíg munkát nem talál, szállásra, ételre számíthat, átadja az otthoniak üzeneteit, más szóval: nem kell azonnal fejest ugrania az integrációba.

Persze már másnap a rasekol (a közösség laikus vezetője) eligazítja a Hivatal felé, ahol be kell jelentkezni, meg kell adni a lakcímet. Ha nem tud magyarul vagy németül a jövevény, elszalajtja vele valamelyik gyereket, aki majd fordít.

A jövevény politikai identitása ekkor: a Monarchia alattvalója, Budapesten állandó tartózkodási hellyel rendelkező nős férfi. Etnikai identitása: jiddis és rutén nyelven folyékonyan, magyar és tót nyelven törve beszélő, 32 éves izraelita férfi, neje Rebeka, gyermekei Slomó, Baruch és Sára.

A rendszer semmiféle magyarkodást hivatalosan nem vár el tőle. Később jelentkezik valahova dolgozni, ahol rájön, hogy hamarabb felveszik, ha a félméteres srájmli kucsma helyett egyszerűen kalapban, vagy csak egy sábeszdeklit viselve megy. A gyerekeket beíratja a magyar iskolába, ők hamarosan magyar anyanyelvűek lesznek, jó német, jiddis képességgel. A nagyobbik gyerek, mikor üzletet nyit, Krakauer Baruchról Kardos Bálintra magyarosít, (vö: Herschele Danielovics –>Issur Demsky—>Kirk Douglas) és a magyarul nem tudó galíciáner két generáció alatt integrálódik.

Miért van ez? Azért, mert a rendszer tűri, sőt elvárja és nyilvántartja a többes identitást.

Nem követeli meg a szicília árvától, aki Vito Andolini néven száll le a hajóról, de a rendszerbe már Vito Corleone néven kerül be, hogy tudjon angolul, hogy énekelje a himnuszt.

Nem várja el, hogy a nemzet része legyen, elvárja viszont, kőkeményen, hogy a rendszer része legyen. Jelentkezzen a nyilvántartóban, fizesse be az adót, béreljen standot a piacon, a gyereket jelentse be szintén a nyilvántartóba,járassa iskolába; ha háború van, jelentkezzen a sorozáson, szavazzon a szavazáson.

A nemzeti-etnikai identitás tekintetében pedig: léteznek azok a terek (a régi Budapest külső kerületei, Brooklyn, Bronx, Harlem) ahol az új identitás szépen lassan kialakul, amerikai olaszból olasz felmenőkkel bíró amerikai lesz. Avi ben Slomó (Krakauerből) pedig Krakauer Ábrahám gyarmatáru- és fűszerkereskedő.

Ez hiányzik a mostani Európából, és ettől lényegében más a „multikulti” mint a régi multikulti volt.

Most ugyanis ostoba módon azonnal nemzeti-etnikai integrálódást várunk („keresztény európai értékközösség”), amikor ez két-három generáció alatt lehetséges csak. Közben megfeledkezünk arról, hogy a jövevényt kőkeményen rákényszerítsük a játékszabályok elfogadására, a rendszerbe integrálódásra, hogy tanulja meg, hogy ez a rendszer jó, sokkal jobb, mint amikor hetente lőnek agyon vagy erőszakolnak meg valakit a családból.

Viszont az olyan gettók ideje, ahol a megvédik a jövevényeket az integrációs kényszertől, most végérvényesen lejárt, ezek ugyanis rezervátumok, és csak erősítik a problémát.

Újabb tükör

Persze, 1900-ban Budapesten és 1920-ban New Yorkban nem volt kiterjedt szociális rendszer és nem lehetett bejelentkezni rögtön olyan segélyre, amely évekig eltartotta a családot. Azonnal menni kellett, dolgozni kellett, érintkezni kellett.

A menekültek megint tükröt tartanak Európának. Érkezésük csak azt mutatja meg, hogy nemcsak a nemzetállamot, de a jóléti államot is az alapjaitól kezdve kellene átgondolni. Amíg nem késő.