Tamás Gáspár Miklós: Életművem és én

Posted on 2016-04-08 by professzorpizka

Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin! Bakunyin!

(híres francia szerző fölényeskedő említése)

(híres német szerző fölényeskedő említése)

(irodalmi hivatkozás)

És végül a konklúzió:

Bakunyin.

„Felhúzott szoknyában könnyebb szaladni, mint letolt gatyában”

Posted on 2016-04-07 by professzorpizka

105

A Ráérünk blog a magyar közélet kérdéseivel foglalkozik, és eddig nem nagyon érintette a szexuális erőszakot, pedig ezzel akkor is foglalkozni kell, ha nem vagyunk különösebben harcos feministák, ugyanis ez az egész ország jólétét, boldogságát, sorsát érintő probléma, és a Kiss László körül kipattant botrány erre kiváló alkalmat ad.

Noha nem vagyunk holmi ösztönlények, a társadalom boldogságát nagyban befolyásolja, hogy tagjai mennyire élnek normális szexuális életet. A szex-szel kapcsolatos frusztrációk ugyanis rengeteg egyéb frusztrációhoz vezetnek, melyeknek aztán politikai és gazdasági vetületei is lesznek.

Magyarország sajnos ebből a szempontból sincs valami túl jó helyzetben. Egyrészt népbetegségeink (elhízás, alkohol, dohányzás) nem használnak a rendszeres és kielégítő szexuális életnek. Másrészt a szexuális felvilágosítás, a szexuális kultúra sem szárnyal valami magasan mifelénk, sőt, bőséggel fordulnak elő középkorias eszmék. Végül, de nem utolsósorban a molesztálás, a kapcsolaton belüli tettleges és verbális bántalmazás (férfit és nőt érintően is) túlságosan elterjedt és túlságosan elhallgatott probléma nálunk.

Tévhitekkel teli a közbeszéd, és bárki, aki ez ellen tenni próbál, az automatikusan megkapja a feminista emancipunci stigmáját. Megpróbálom én, a harmincas éveiben járó, átlagosan maszkulin férfi oszlatni kicsit a ködöt, hátha én nem kapom meg.

A szexuális erőszakra nincsen mentség. Igen, van olyan, hogy az áldozat olyan magatartást tanúsított, amelyet a tettes szexuálisan kihívónak ítélt. Ez egyrészt nem valami gyakori, másrészt pedig ez a mentség kizárólag kankutyák számára elégséges. A kutya ugyanis ösztönlény és megpróbál megugrani bármit, amit szexuálisan vonzónak talál. Az ember ellenben kultúrlény, és nem ugrik meg mindent, amit szexuálisan vonzónak talál, hanem azzal él szexuális életet, aki akar vele szexuális életet élni. A nem, az nem, akkor is, ha egyébként riszálja, sőt akkor is az, ha már a melltartóját levette. Kellemetlen, igen, amikor ott van az ember felcsigázva, de ez van. Nem mentség az erőszakra ez sem.

„A minden második nemi erőszak oka a hazatérő férj” sztereotípia, amely a mostani botrányban is előkerül, szintén undorító, mert azt sugallja, hogy egyébként a kurvulás elleplezésére használatos a nemi erőszak vádja. Ezt nyilván a nagyon bölcs pletykafészkek tudják és nyilván a bíróság meg hülye volt.

Népszerű tévhit, hogy a szexuális erőszak nehezen bizonyítható, bemondásra bárkit el lehet ítélni. Ez ott van csak így, ahol a nyomozóhatóság és a bíróság nincs kellően kiképezve. Ez is csak olyan tipizálható bűncselekményfajta, mint az autólopás vagy drogterjesztés. Csak amíg természetesnek vesszük, hogy a rutinos nyomozó kapásból tudja, mikor frankó a bevitt drogdíler sztorija és mikor nem az, addig a szexuális bűncselekményeknél ez a tudás hiányzik. Pedig, ahogy a többi bűncselekményfajtánál itt is megvannak azok a kriminlógiai, kriminálpszichológiai, viktimológiai ismeretek, amelyek segítenek a bizonyításban. Természetesen, mint bármely más bűncselekményfajtánál, itt is ítélnek el ártatlan embereket, de megfelelően képzett hatóságok és bíróságok mellett semmivel nem nagyobb a dolog kockázata, mint mondjuk a lopásoknál.

Újabb tévhit, hogy szexuális bűncselekmény vagy bűncselekményként nem értékelt deviáns magatartás csak az, amikor egy sötét kapualjból ráugranak a sértettre és közösülnek vele. Valójában az elkövetési formák nagyon sokrétűek, a nem kívánt testi kontaktustól (tapizás, dörgölőzés) kezdve a beszólogatáson (és nem, nem a „ha ilyen seggem lenne, egész nap a kezemen ülnék” típusú faragatlan bókokra gondolok) át egészen a serdülő fiú/lány testére felnőttek által tett célzásokig. És itt bizony van egy határterület a kapcsolati/családi erőszak, amelynek gyakran van nemi felhangja.

Tévhit, hogy hogy ez „majd elmúlik” vagy „majd kihevered” probléma. Férfiben, nőben iszonyatos gátlásokat, frusztrációkat alakít ki, amelyek a sértettet magán- és társas életében akár egész életre képesek megnyomorítani. A legtöbb szexuális bűncselekménynek a fizikai nyomai begyógyulnak. Az ágyban leblokkoló férfiakat, az orgazmusképtelen nőket, a pánikbetegeket, a szociofóbiásokat, a szorongókat nem szokták áldozatnak tekinteni, pedig azok.

Tévút, hogy ezeket az ügyeket szégyenként kezelik, és nem kapnak nyilvánosságot. Tévút, hogy nem beszélnek az iskolában arról, hogy mi ez a dolog, hogy mindenkivel megtörténhet, hogy el lehet kerülni, és ha megtörtént, az soha nem az áldozat hibája, még akkor sem, ha esetleg hülye módon maga is tehet róla, hogy bekerült abba a helyzetbe, ahol molesztálták vagy megerőszakolták. Kell, hogy legyen olyan mechanizmus, amellyel, ha közlik az eseményt, kivizsgálás következik, és levonják a megfelelő konzekvenciát, és segítik levenni a sértettről a terhet.

Kiss Lászlóra visszatérve: természetesen VAN bocsánat. Igen, van olyan, hogy valaki ilyet egyszer csinál az életében. Olyannak nem szabad lenni, hogy ez titokban marad és mikor visszaengedik abba a közegbe, ahol a tettét elkövette nem következik X év szoros ellenőrzés. A mostani botrány legszomorúbb részlete pont ez, hogy sima volt a visszaútja abba a közegbe, amely a tette elkövetésekor és azóta is tele van szép, fürdőruhás lányokkal.

A magyar társadalom adóssága óriási. Minden korosztályban sajnos tömeges a fizikai (nem feltétlenül nemi) erőszak és verbális és tettleges szexuális inzultus. Az ilyen botrányok akkor érnének valamit, ha utána szembenézés jönne. És igen, borzasztó idegesítőek tudnak lenni a harcos feministák, de a céljuk társadalmi haszna felbecsülhetetlen. Rég túl kellene lennünk azon, hogy csak pusmogások vannak, hogy a férfiuralta kormányzat semmit sem csinál, mert „rendes nővel” ilyen nem történik. A kis pénzügyes lány is önként csinálja. Próbálná csak meg nem önként csinálni. Dehát a beosztottakat kefélgetni, az nem bűncselekmény, ugye Béláim? Hát hogy a fenébe lenne az Főnök, nagy ribanc az, mindenki tudja…

TGM, te sötétben bujkáló Bakunyin

Posted on 2016-04-05 by professzorpizka

Nem tudom, hogy sajnáljam Tamás Gáspár Miklóst, vagy mérges legyek rá. A Kettős Mérce blog, amelyet nyugodtan tekinthetünk a Ráérünk blog antirészecskéjének, újraközölte TGM 2005-ös népszabis felszab’ cikkét.

TGM már akkor megmutatta, hogy noha százszor műveltebb és olvasottabb nemcsak a háromtengermosta hungaristáknál, hanem nálam is, végső soron ugyanolyan közhelyszerű lózungokban gondolkodik, mint amazok.

Cikke fő tézise ugyanis az, hogy a Mohács óta folyó magyar pechszéria szakadt meg a felszabadulással. Nem vonja kétségbe a Vörös Hadsereg által elkövetett bűnöket, sőt még óvatosan a négy évtizedes állam-kommunista kísérletre is köp egyet. Ugyanakkor a fő eredményt a Mohács óta regnáló ancien regime pusztulásában látja, amelyet rövid ideig, 44 második felétől 45 végéig valamiféle fellélegzés, demokratikus kibontakozás követett.

Ezt én még el is tudnám fogadni abban a részben, hogy a korábban évtizedeken át kövek alatt megbújó, vagy épp kávéházakban alkoholizáló progresszív erők megmozdultak és számos szép dolgot tettek.

A bajom a cikk alapgondolatával van, az ugyanis nem más, mint hogy Magyarországon mindennek a rendi társadalom, a rendek tehetetlensége és butasága volt az oka. Ez semmivel sem igazabb vagy differenciáltabb állítás, mint azt állítani, hogy Magyarországon minden bajt a magyarellenes zsidó világösszeesküvés okoz.

Előszöris én nagyon nem értem a pechszéria Mohácstól kezdődő számítását sem. Mohács elég nagy tragédia volt, de a későbbi történetírás erősítette oda, hogy cezúraként gondolunk rá. Száz olyan eseményt lehet találni azokból az évszázadokból, amelyeket ki lehet nevezni fordulópontnak, és hosszasan gondolkozni azon, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha Rákóczi győz, Magyarországon visszaszorul a pázmányi ellenreformáció, és a szomszédban kialakul a nagy német egység? Mi lett volna, ha Mátyás trónra segíti törvénytelen fiát és 1526-ban nem a „rendek” hanem a Corvin-dinasztia néz szembe a törökökkel? Mi lett volna, ha a Habsburgok alatt a XVII-XVIII. században nem cserélődik ki a magyar főnemesség? Mi van, ha nincs Aranybulla? Mi lett volna, ha győzünk Mohácsnál? II. Lajos dinasztiát alapít?

Mohács egy romantikus hivatkozási pont, kiűzetés az Édenkertből, amely után a „rendek” elrontották Magyarországot. Igen, van, akinek a „rendek” a mumus, másoknak a szovjetek, a nácik, a zsidók. Ugyan már.

TGM ráadásul a sok kiváló német és francia szerző (akiket a cikkben sem mulaszt el szokása szerint idézni) mellett úgy tűnik sokat töltött foximaxin edzett TSZ-melléküzemág-vezetők között, ugyanis a „rendeket” azon belül is a főnemesi és klerikális reakciót differenciálatlan tömegként kezeli.

Téved abban is, hogy a felszabadulás véget vetett a rendi társadalomnak. Igen, a főnemesek eltűntek. Eltűntek velük a főpapok is, a sértődött Mindszentyt sikeresen leváltották a békepapokra. Azt már szemérmesen elhallgatja TGM, hogy a „rendi” társadalom (valójában a XX. század első felében felébe-harmadába’ egyenlőtlenül átpolgárosodott társadalom) rendjei közül ment a levesbe a polgárság és úgy általában minden progresszív erő vele.

A polgárság levesbe meneteléhez két fontos megjegyzés. Az egyik, hogy természetesen a polgárság egyik jelentős szeletét a nácik küldték gázkamrába. A másik viszont az, hogy a sajátos magyar polgárosodás többi szereplőjét a felszabadítók tették el az útból. Ez alatt értendő a német és szláv eredetű városi-mezővárosi polgárság, a parasztság felső, gazdag része, amely néha a fél falu határát kibérelte, mondjuk kendertermesztésre, mint tette azt egyik dédapám egy kis szatmári faluban. De ide értendő a mindenki által csúnyán lenézett vidéki kisnemesség is, amely persze fúj-fúj dzsentri volt, de a vidéki értelmiség gerincét adta, nemritkán nyelveket beszélt (naná, multilinguális környezetben élt, németül meg minimum tudott) akikből például 1848 nemzetőr őrnagyainak nagy része kikerült.

Na ezek mind mentek a levesbe, és – láss csodát – ezek nélkül pontosan úgy folytatódott a „Mohács óta tartó pechszéria” mint előtte.

Sőt. A rendek is visszajöttek. TGM a rendet születési privilégium szerinti társadalmi csoportnak tekinti, ellentétben az osztállyal, amelybe nem feltétlenül kell beleszületni. Namost ahány olyan kommunista országot én ismerek, ahol egy emberöltőnél többet élt a Párt, ott az a helyzet, hogy udvartartás és dinasztikus intrikák vannak.

Az elcsapott kispap Sztálin alatt már kialakult a napkirályi értalemben vett udvar és a mai napig mindenkit le lehet vezetni a szovjet udvari viszonyokból és az SZKP-ból, mint uralkodó rendből. Az Economist a múlt héten közölt terjedelmes portrét Hszi Csin-ping regnáló kínai főtitkárról, levezetve, hogy ő egy „hercegecske” (princeling) vagyis a Mao közvetlen környezetéhez tartozó miniszterhelyettes fia, és kormányának tagjait is ilyen hercegecskék adják. Amikor TGM cikkét írta, egy MSZMP pártfőnemes veje volt a miniszterelnök, akit azóta lecseréltünk egy MSZMP-s pártköznemes fiára. Ebbe biza’ bele kell születni.

Az ilyen TGM-tirádák pont arra jók, hogy Magyarország történelméből úgy 4-500 évet kidobjanak az abalkon, annak minden értékével, hagyományával. Amelyeket persze lehet nem szeretni, de megértésük sokban segíti Magyarország jelenének és jövőjének a megértését. Az az osztályharc ugyanis, amellyel TGM zárja a cikkét, ugyanis nem konklúzió, hanem anarchista lázálom, amely semmivel sem jobb a szíriuszos-suméros lázálmoknál.

Európa legnagyobb no go zónája

Posted on 2016-04-04 by professzorpizka

Nemrégiben megjelent a magyar kormány ismeretterjesztő honlapja, amely Európa no go zónáiról szól. Hagyjuk most azt a megfontolást, hogy mennyire szerencsés, ha egy kormány azt írja egy másik kormányról, hogy „hé, te, paraszt, tudjuk ám, hogy a rendőrséged akkora amatőr, hogy komplett városrészeket enged ki az ellenérzése alól”. Ne hánytorgassuk fel hosszasan azt sem, hogy a „híres no go zónák” nagy része már vagy tíz éve hipszternegyedként működik, startup vállalkozásokkal, itt-ott irodaházakkal és hasonlókkal.

Nagyobb gond, hogy úgy tűnik, a kormány nem tudja, mi az a no go zóna. Ha röviden össze akarjuk foglalni a lényeget, a no go zóna szerintük egyszerűen egy „sok a cigány” városrész.

Ezt érti a magyar, nálunk is van mindenütt olyan hely, ahol sok a cigány, és ahova nem megyünk. Hiszen no go, ugye ezt jelenti. Nem megyünk, mert megvernek, nyomor van, bezárt az óvoda, hamarosan ledózerolják a francba az egészet és mennek egy házzal arrébb.

Ilyen zóna minden európai városban van, hol arabbal, hol cigánnyal, hol afgánnal-pakisztánival, hol afrikaival, hol egyszerűen csak lecsúszott (mert bezárták a gyárat) „rendes fehér emberrel” van tele.

Közös jellemzője ezeknek, hogy a nyomor olyan mélysége van itt, amelyből segítség nélkül már nem lehet kijönni. Nyomor alatt ugyanis nem az értendő, hogy kint van a seggük a gatyából (ez ugyanis az ún. emberi méltóság miatt még a nyomortelepeken sincs így, sőt pléjsztésön is van) hanem az, hogy a tehetséghez mért lehetőségek nem elérhetők, mivel a közeg visszahúz.

Ezek a „no go” zónák (amelyek valójában nem no go zónák) azért nyomortanyák, mert szétesett bennük a társadalom és aki ide születik, legyen bármilyen okos vagy tehetséges, nagy valószínűséggel nem kap lehetőséget arra, hogy tehetségének megfelelő karriert fusson be. És nem azért, mert „lusta fajta” ahogy azt oly bájosan szeretik mondani a magukat jobboldalinak mondók (valójában primitív félnácik) hanem azért, mert a nyomornak azon a szintjén szükség van valakire, aki a tehetséges kisfiút-kislányt naponta elviszi az iskolába, beszerzi neki a tanszert, elviszi könyvtárba, vesz neki számítógépet, mert a környezete ezt nem teszi meg neki. Bárki, akinek az apukája-anyukája ezt megtette, most felkapja a fejét, hogy „dehát ez természetes”. Nem, nem az, egy nyomortanyán semmiképpen.

Igen ám, de a kis Dzsaffar vagy Marlonbrandó attól még okos kölyök, hogy nem kapott lehetőséget, és igen veszélyes elemmé tudja magát kinőni. Nálunk ez csak abban jelentkezik, hogy sok a rendkívüli intelligenciájú tolvaj, de ahol van egyrészről egy erőszakosan toborzó szélsőséges szervezet, másrészt valamiféle dicső ősállapotra visszamutató ideológia, ott a nem túl iskolázott, azonban nagyon okos utcagyerekből kiváló robbantgatós terroristát lehet faragni. Aztán lehet haragudni a Daesh-re, hogy lehajolt azért a csiszolatlan gyémántért, amelyért Franciaország vagy Belgium nem hajolt le.

Összefoglalva tehát a „no go zóna” valóban a probléma forrása, de távolról sem úgy, ahogy azt a magyar kormánypropaganda sugallja.

A magyar habonyismo ugyanis magasról tesz arra, hogy mi van a no go zónában. A no go zóna ugyanis az új „Amerikában meg verik a négereket” érv. Omlik a vakolat a kórházban? Nincs kréta az iskolában? Franciaországban meg emberevő muszlim zombik vannak a no go zónában és mindenkit megfertőznek, aki megpróbál bemenni oda.

A no go zóna klasszikusan olyan helyet jelent, ahol az állam nem tudja érvényesíteni a hatalmát, ahol sajátos belső szabályok uralkodnak, és csak erőszakkal lehet az állami akaratnak érvényt szerezni.

Nézzük. Van egy olyan zóna Európában, ahol az európai szabályokra magasról tesznek, ahogyan azt a Bizottság és a Bíróság lassan már hetente kimondja.

Ezen a helyen sajátos belső szabályok uralkodnak, például a gyerek számítógépére és kémiaszertárára adott pénzt aparatcsikok fizetésére költik el, a közvilágításra adott pénzt közsötétítésre költi a miniszterelnök veje és hasonlók.

Időnként, a pénzt adó nagybácsi végigver a bandán, olyankor rend van. Ha azt mondja valaki a zóna vezetőségéből, hogy dehát ez itt kérem nem is no go zóna, hiszen ide bármikor jöhet bárki, bögyös hosztessz tartotta bársonypárnáról veheti el az ollót a szalagátvágáshoz, akkor vállat vonnak, hogy igen, ez bizonyára így van.

Csak nem megyünk. Egyébként is, a székhelyünk egy „ismert berlini vagy párizsi no go zónában” van. Szóval, „beszótá’ köcsög”.

Vér és haladás

Posted on 2016-04-03 by professzorpizka

Lengyelországban egészen komolynak nevezhető politikai szándék van a teljes abortusztilalom bevezetésére. Ezt a művelt nyugat országaiban nem merik, még a legendás ír abortusztilalom sem teljes, pedig az elől is mindenki repült Liverpoolba abortuszt csináltatni. Ráadásul az abortusz betiltása az abortusztabletta, a fapados légitársaság és a schengeni határok korában eléggé meddő dolog. Egy ilyen szabállyal kb. azt lehet elérni, hogy aki tényleg nagyon akarja, az elrepül Pozsonyba vagy Pestre és túl lesz a dolgon. De ez az írás nem azért van, hogy tanácsokat osztogasson a lengyeleknek, majd rájönnek, hogy a gazdag és művelt réteg megoldja, a szegények és iskolázatlanok meg nem, ennek demográfiai következményei ismertek.

Mondanivalóm szempontjából ez a hír azért érdekes, mert a női szerepek megváltozása és a női egyenjogúság terjedése többek között tudományos-technikai előretörésre vezethető vissza. Feminista olvasóim kedvéért leírom, hogy nem akarom senkinek és semminek az érdemeit csökkenteni, csak kiemelek valamit.

A sebesült katonák kezelésére extra nedvszívó képességű, cellulóz anyagokat fejlesztettek ki, amelyek aztán az ápolónők praktikus segítségévé váltak, és létrejött az intim betét. Ezen lehet mosolyogni, hogy vajon miért áttörés ez, de meg kell nézni, hány olyan hely van a világon, ahol a menstruáló nőt még a faluból is elzavarják arra a pár napra, vagy épp külön buszt járatnak neki, mert tisztátalan.

Az elmúlt ötven év hozta el az addigi, leginkább népi praktikákból álló fogamzásgátlás helyett azt a világot, amikor egy nőnek, amennyiben 1) semmi sem sül el nagyon balul 2) a partnere nem egy idióta, akkor nem kell tartania attól, hogy minden nemi aktus után teherbe esik. Erről egy megfelelő erkölcscsősz (tehát nem én) hosszasan tudna siránkozni, de a végeredmény mégiscsak az, hogy ha a zord atya nem akar három zabigyereket a lánya felnőttkoráig, akkor nem kell hét lakat alatt tartania, mint régen. Hovatovább a szűz menyasszony ma már nem az egyetlen biztosítéka annak, hogy az elsőszülött gyermek a férjtől lesz.

Ezek az újítások azonban azt a blaszfemikus következtetést vonják maguk után, hogy az ún. isteni törvények, melyek a szexuáletikai szabályainkat tartalmazzák, egyszerűen azon alapulnak, hogy az emberiség képtelen volt néhány milliliter vér felszívására alkalmas eszközt és megbízható fogamzásgátlót gyártani.

Vagyis, általánosabban fogalmazva, számtalan „isteni törvényünk” nem más, mint a technológiai elmaradottságunk ellen védő szabály, amely eligazít minket abban a világban, melyet nem értünk, és amelynek történésein változtatni sem tudunk.

Erre két reakció lehetséges. Az egyik az, hogy minden, ami az „isteni törvényt” meghaladottá teszi az a Sátán műve és üldözendő, hívei pedig felkoncolandók. A másik pedig az, hogy az isteni törvény az egy elég szűkkörű valami és időtállóan csak annyi lehet belőle megfogalmazni, hogy szeressük egymást, ne csináljunk a másikkal olyat, amelyet mi sem vennénk szívesen, ilyesmi. Ez utóbbi megoldás egyébként a kereszténység elfelejtett és nagyon kevesek által ismert egyik személyisége, bizonyos Jézus Krisztus tanítása.

Természetesen az emberi újítások nem hibátlanok. De ezektől lesz a világ kényelmesebb hely, ezek miatt van még Magyarországon is hetven fölött a születéskor várható időtartam, a százötven éve megszokott negyven helyett. Viszont a szétrázott „isteni törvények” óriási politikai energiát szabadítanak fel mindazokban, akik a haladást nem értik, csak azt, hogy a világ, amibe beleszülettek, amelyet ezek a törvények megmagyaráztak, hirtelen szétesett.

Ilyenkor ellenlökés következik, főleg, ha ezek többségbe kerülnek. Ilyen hintázást már láthattunk a történelem során, a reneszánsz előreszaladása után a díszes de istenfélő barokk, a római dekadencia után a templom falai között búsongó kora középkor idején.

A lengyel abortuszdüh, a magyar néptribunus-kormányzás, Donald Trump esélye, hogy amerikai elnök lehessen, mind-mind azoknak az embereknek szólnak, akiknek sok volt az utóbbi húsz-harminc év.

Feltaláltuk az internetet és a fapados légitársaságot. Meg kellett szokni, hogy csak földrajzkönyvekből ismert népek fiai-lányai tűntek fel nálunk. Megtanultunk gyógyítani számtalan betegséget. Szép csendben életünk és életmódunk annyit változott, hogy elegendő mennyiségű olyan ember lett, aki nem érti, miért rázunk szét ennyi „isteni törvényt”.

Ráadásul a globális felmelegedés és a volt gyarmatokon felszított háborúk megmutatják, hogy közben nem lettünk hibátlanok, számolni kell fenyegetésekkel.

Egyre több, és a kritikus tömeget közelítő embernek hiányzik az, hogy elmondják neki: minden oké, vissza kell térni az isteni törvényhez, és akkor majd minden rendben lesz, a régi szép és jó dolgokat vissza fogjuk kapni.

Még egyszerűbb a dolog, ha lehet külső ellenséget találni, aki miatt „ez az egész” van.

Amikor tehát az iszlám fundamentalizmus veszélyeiről beszélünk (amelyek nagyonis valóságosak) akkor nagyon körültekintően szét kell választani, hogy mikor beszélünk 1) valós veszélyről 2) félelmeinkről 3) a primitív ellenségképet kereső megélhetési politikus szólamairól.

De ez egyébként is nyilvánvaló. Csak úgy tűnt, hogy sokaknak mégsem.

Legyőzzük a migránsveszélyt

Posted on 2016-04-01 by professzorpizka

A hazánkra nehezedő nemzetközi nyomás közepette, melyet Brüsszel fejt ki ránk, nem szabad egy percre sem megfeledkeznünk nemzeti érdekeink és határaink védelméről.

Az emberek választottak és azt választották, hogy bármiféle betelepítési kvóta alapvetően veszélyeztetné a magyar reformok eredményeit, a rezsicsökkentést és a gazdasági fellendülést.

A magyar gazdaság sikerei és az Orbán-kormány határozott külpolitikája az egyetlen, amely Európát története legmélyebb válságából kivezetheti. A nehéz időkben Orbán Viktor nemcsak személyes jó példával járt elöl, hanem már 2015 nyarán megfogalmazta nemcsak a problémát, hanem az a megoldást is, amelynek kitalálása Angela Merkelnek majdnem egy évbe tellett.

Ebben a helyzetben teljesen világos, hogy a Junckerek és Tuskok csicskaeurópája egy percig sem tartható fenn tovább. FÉRFIAKRA van szükségünk, akik a liberalizmus uralta, válságba süllyedt multikuli Európát visszavezetik az erős nemzetállamok világába.

A titkosszolgálatok integrációja és megfelelő kezekbe helyezése garantálni fogja számunkra, hogy Európa szeme, füle és kőkemény fala leszünk, minden ránkzúduló migránsáradattal szemben.

A központosított, hatékony, és a kapzsi brókerektől megvédett bankrendszer a forintot és az emberek megtakarítását megvédi és a magyar gazdaságnak olyan hátteret ad, amely nemcsak Európa legnagyobb növekedését hozza, hanem olyan finanszírozási lehetőségeket, amelyekről még Németországban is csak álmodnak.

Ezért rendkívül káros az a rengeteg, bukott ellenzéki politikusok által kényszerűségből felkorbácsolt elégedetlenség, amelyet nyilvánvaló destabilizációs célra találtak ki.

Az emberek érdeke az első. Nem tűrhetjük el, hogy miközben a magyar reformok működnek és senki rajtunk kívül nem költ ennyit okatatásra és egészségügyre, mindennnaposak a pedagógusok béremelései, folyton tanárok keltsenek olyan látszatot, mintha a magyar reformok nem működnének.

A magyar reformok működnek és együtt legyőzzük a migránsveszélyt.

Blogrepublik