Hát nem mondom, hogy túl ritka alkalom volt az általános iskolában, amikor sikerült megakasztani az óra menetét valamelyik cimborám közreműködésével. Azt sem állítom, hogy ez sokszor nem volt teljesen felesleges és haszontalan. Most egy olyan pillanat jutott eszembe, ami mindössze csak azért nem sorolható a hasznos rendbontások közé, mert a poénon rajtam kívül mindösszesen a padtársam nyerített fel vigasztalhatatlanul.

1987-ben (vagy 86-ban?) történt egy földrajz órán, hogy a tanár nagy átéléssel magyarázta a saját zsírjába éppen a közeli jövőben belefulladó imperializmus kizsákmányoló jellegének sajátosságait, mire a padtársam – akinek az édesapja azon kevés szerencsések közé tartozott, akiknek a szocializmus közepette is volt lehetősége külföldön, ebben az esetben Kuvaitban dolgozni – annyit mondott: ÉN AZT AKAROM, HOGY KIZSÁKMÁNYOLJANAK. Halkan mondta ezt, csak én hallottam. Sajnos.

Azért ugrott be ez a sztori, mert pár napja volt szerencsém a Berlini Magyar Nagykövetségen részt venni egy szakmai-tanácsadói előadássorozaton. A téma a német-magyar gazdasági kapcsolatok, azon belül is a vállalkozói szerződések (Werkvertrag) volt. Hát ez ugye egy eléggé száraz, politika mentes nyüglődés kellett volna legyen. Nem volt az.
Több megközelítésből, több cikket is lehetne erről írni, de most én egyetlen dolgot szeretnék ebből kiemelni (aztán majd meglátjuk). A szocializmus szelleme még mindig kísért.

…és nem csak nálunk, Németországban is, de ez elsősorban az ő dolguk, megbirkóznak vele. Annyit azért elárulok, hogy a baloldalt (ez alatt elsősorban a volt NDK területein ügyködő politikusokat kell érteni) azért jellemzi valamiféle romantikus vonzalom az elmúlt rendszert illetően, de ez nem hasonlítható ahhoz, amit Magyarországon, a magyar fejekben lehet tapasztalni.

Mert hogy… A magyar fejekben az elmúlt rendszer (ami sajnos nem múlt el, sőt hamvaiból támad fel éppen) nem csak egy rossz emlék, hanem egy pavlovi reflex is egyben. Nem kell nagy hiányosságra gondolni, de azért bizony ez óriási gátja annak, hogy az unióban rejlő lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzuk. Gát annak, aki egyáltalán megpróbálja, tragédia annak, aki még idáig sem jut el. Turáni átok, amit a saját magunk fejére szórtunk és azt gondoljuk, jól áll nekünk. Senkit nem érdekel.

Mert hogy… Az előadásokon felszólaló előadók, illetve a jelenlévő magyar és német vállalkozók esetében érzékelhető volt egy olyan mintázatbeli különbség, ami nemzeti hovatartozás alapján rendeződött két különböző, de szerencsére azért egymást valamennyire átfedő halmazba. Na most ugye olyan résztvevő nem volt, aki ne lenne valami módon haszonélvezője a német-magyar gazdasági kapcsolatoknak. Nem volt ott Klára, Tibor és a Editkenéni sem. Pedig ők is fontosak ám, szavazati joguk is van. Ezt se fogják elolvasni, de azért le kell írnom. Sőt, mindenkinek azt ajánlom, ne foglalkozzon (ne túlzottan) a hallgatóközönséggel, csak beszéljen.

Mert hogy… Egy egyébként teljesen objektív problémára jellemzően más a német, más a magyar problémamegoldási stratégia (a magyar nem az). A német előtt a cél lebeg, keresi a helyzet pozitív oldalait, kutatja a lehetőségeket. Neki is elgurul a gyógyszere időnként, de egészen más okból kifolyólag, mint ahogy azt hazai pályán megszokhattuk. Ami ennél is fontosabb, nem veszíti szem elől a célt. Ezzel szemben a magyar sokszor a probléma észlelésétől két lépesben jut el annak megoldhatatlanságáig. Példa…

„EZT A TÖRVÉNYT NEM AZ ÉN KÖZVETLEN HASZNOMRA HOZTÁK!!! KÁR IS EZZEL FOGLALKOZNI, SEMMI ESÉLYEM.”

Abba most nem akarok belemenni, hogy dehogynem, ezt a törvényt pont ezért hozták. Abba viszont igen, hogy miért várja el bárki, akit nem Mészárosnak hívnak, hogy az ő személyére paraméterezzenek törvényeket? Pláne miért pont egy másik országban? Addig, amíg nem a Mészárosokkal van baj, hanem azzal, hogy minket pont nem így hívnak, ne pofázzunk már itt se unióról, se demokráciáról, se piacgazdaságról. Sőt tovább megyek, a Putyin, Abramovics vezetéknevek még ritkábbak mifelénk*, tehát kicsit visszább a romantikával is.

Az okítás annyi lenne, hogy essen már le a tantusz, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, amely egy közösség. Nemzeteké. Ennek szellemében születnek nem csak az uniós, de a tagállami törvények is. Jó esetben. Addig kéne ezt megemészteni, ameddig ki nem zárnak minket (nem fognak), vagy ki nem kormányozzák a gyorsnaszádot olyanok, akiknek ez közvetlen érdeke (van rá esély, reális).
Tudomásul kell venni, hogy európainak lenni kihívás, ahogy embernek is. Birkának lenni meg egyáltalán nem az.

(Azért nem mentem bele részletekbe, nem említettem személyeket, mert alapvetően mindenkire, aki jelen volt a rendezvényen igaz, hogy európai polgár a szó legnemesebb értelmében. Az egyetlen baj velük, hogy összesen harmincan voltak jelen, amin azért rendesen meglepődtem.)

Kürti T.

*ez a kifejezés kizárólag vidéki iskolaigazgató-helyettesek kedvéért került ide.