Hát nem mondom, hogy túl ritka alkalom volt az általános iskolában, amikor sikerült megakasztani az óra menetét valamelyik cimborám közreműködésével. Azt sem állítom, hogy ez sokszor nem volt teljesen felesleges és haszontalan. Most egy olyan pillanat jutott eszembe, ami mindössze csak azért nem sorolható a hasznos rendbontások közé, mert a poénon rajtam kívül mindösszesen a padtársam nyerített fel vigasztalhatatlanul.
1987-ben (vagy 86-ban?) történt egy földrajz órán, hogy a tanár nagy átéléssel magyarázta a saját zsírjába éppen a közeli jövőben belefulladó imperializmus kizsákmányoló jellegének sajátosságait, mire a padtársam – akinek az édesapja azon kevés szerencsések közé tartozott, akiknek a szocializmus közepette is volt lehetősége külföldön, ebben az esetben Kuvaitban dolgozni – annyit mondott: ÉN AZT AKAROM, HOGY KIZSÁKMÁNYOLJANAK. Halkan mondta ezt, csak én hallottam. Sajnos.
Azért ugrott be ez a sztori, mert pár napja volt szerencsém a Berlini Magyar Nagykövetségen részt venni egy szakmai-tanácsadói előadássorozaton. A téma a német-magyar gazdasági kapcsolatok, azon belül is a vállalkozói szerződések (Werkvertrag) volt. Hát ez ugye egy eléggé száraz, politika mentes nyüglődés kellett volna legyen. Nem volt az.
Több megközelítésből, több cikket is lehetne erről írni, de most én egyetlen dolgot szeretnék ebből kiemelni (aztán majd meglátjuk). A szocializmus szelleme még mindig kísért.
…és nem csak nálunk, Németországban is, de ez elsősorban az ő dolguk, megbirkóznak vele. Annyit azért elárulok, hogy a baloldalt (ez alatt elsősorban a volt NDK területein ügyködő politikusokat kell érteni) azért jellemzi valamiféle romantikus vonzalom az elmúlt rendszert illetően, de ez nem hasonlítható ahhoz, amit Magyarországon, a magyar fejekben lehet tapasztalni.
Mert hogy… A magyar fejekben az elmúlt rendszer (ami sajnos nem múlt el, sőt hamvaiból támad fel éppen) nem csak egy rossz emlék, hanem egy pavlovi reflex is egyben. Nem kell nagy hiányosságra gondolni, de azért bizony ez óriási gátja annak, hogy az unióban rejlő lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzuk. Gát annak, aki egyáltalán megpróbálja, tragédia annak, aki még idáig sem jut el. Turáni átok, amit a saját magunk fejére szórtunk és azt gondoljuk, jól áll nekünk. Senkit nem érdekel.
Mert hogy… Az előadásokon felszólaló előadók, illetve a jelenlévő magyar és német vállalkozók esetében érzékelhető volt egy olyan mintázatbeli különbség, ami nemzeti hovatartozás alapján rendeződött két különböző, de szerencsére azért egymást valamennyire átfedő halmazba. Na most ugye olyan résztvevő nem volt, aki ne lenne valami módon haszonélvezője a német-magyar gazdasági kapcsolatoknak. Nem volt ott Klára, Tibor és a Editkenéni sem. Pedig ők is fontosak ám, szavazati joguk is van. Ezt se fogják elolvasni, de azért le kell írnom. Sőt, mindenkinek azt ajánlom, ne foglalkozzon (ne túlzottan) a hallgatóközönséggel, csak beszéljen.
Mert hogy… Egy egyébként teljesen objektív problémára jellemzően más a német, más a magyar problémamegoldási stratégia (a magyar nem az). A német előtt a cél lebeg, keresi a helyzet pozitív oldalait, kutatja a lehetőségeket. Neki is elgurul a gyógyszere időnként, de egészen más okból kifolyólag, mint ahogy azt hazai pályán megszokhattuk. Ami ennél is fontosabb, nem veszíti szem elől a célt. Ezzel szemben a magyar sokszor a probléma észlelésétől két lépesben jut el annak megoldhatatlanságáig. Példa…
„EZT A TÖRVÉNYT NEM AZ ÉN KÖZVETLEN HASZNOMRA HOZTÁK!!! KÁR IS EZZEL FOGLALKOZNI, SEMMI ESÉLYEM.”
Abba most nem akarok belemenni, hogy dehogynem, ezt a törvényt pont ezért hozták. Abba viszont igen, hogy miért várja el bárki, akit nem Mészárosnak hívnak, hogy az ő személyére paraméterezzenek törvényeket? Pláne miért pont egy másik országban? Addig, amíg nem a Mészárosokkal van baj, hanem azzal, hogy minket pont nem így hívnak, ne pofázzunk már itt se unióról, se demokráciáról, se piacgazdaságról. Sőt tovább megyek, a Putyin, Abramovics vezetéknevek még ritkábbak mifelénk*, tehát kicsit visszább a romantikával is.
Az okítás annyi lenne, hogy essen már le a tantusz, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, amely egy közösség. Nemzeteké. Ennek szellemében születnek nem csak az uniós, de a tagállami törvények is. Jó esetben. Addig kéne ezt megemészteni, ameddig ki nem zárnak minket (nem fognak), vagy ki nem kormányozzák a gyorsnaszádot olyanok, akiknek ez közvetlen érdeke (van rá esély, reális).
Tudomásul kell venni, hogy európainak lenni kihívás, ahogy embernek is. Birkának lenni meg egyáltalán nem az.
(Azért nem mentem bele részletekbe, nem említettem személyeket, mert alapvetően mindenkire, aki jelen volt a rendezvényen igaz, hogy európai polgár a szó legnemesebb értelmében. Az egyetlen baj velük, hogy összesen harmincan voltak jelen, amin azért rendesen meglepődtem.)
Kürti T.
*ez a kifejezés kizárólag vidéki iskolaigazgató-helyettesek kedvéért került ide.
4 hozzászólás
1. untermensch4 — 2017-04-11 11:36
„Ezzel szemben a magyar sokszor a probléma észlelésétől két lépesben jut el annak megoldhatatlanságáig. Példa…”
Ilyet én is láttam, konkrét problémával. Adott szép nagy vasnyikorgóba egy kisebb gépezet pakolna lemezeket, de nem teszi. „Páros szerv” neki az adagoló és x-aktákba illő módon ugyanaz a vákumos tapadókorongocska nem hajlandó a két különböző indulási helyről ugyanúgy felszippantani a lemezeket. Végigkísérletezték, különféle lemezek, különféle vastagság, minden lehetséges kombináció.
Mondja erre az egyébként a társaságban legkevésbé iskolázott, ám célorientáltságban (*) a legagilisabb kisebbségi munkavállaló hogy „akkor addig is amíg a szerelők nem jönnek rá hogy mi a baj, állhatna oda egy ember és rakhatná be kézzel” „Ááá… nem jó, balesetveszély meg egy ember nem is jól tudja megfogni jól a lemezt” „Akkor két ember két oldalról fogja.” „Akkor is balesetveszélyes, nem működne.”
Mivel nem sokkal később munkaviszonya véget ért a cégnél, amikor két hét múlva ott láttam két embert ahogy pakolgatják a lemezeket a vasnyikorgó elejébe, alkalmasint legalább napi egyszer kérdeztem tőlük röhögve hogy emlékeznek-e még a kollégára aki először javasolta ezt a módszert? 🙂
(*) a termelési igazgató kulturáltan és érthetően kérte a melósokat (is) hogy ha a szerelőcsapatnak sikerül életre kelteni az a nyomorult vasnyikorgót akkor lécci-lécci ameddig le nem áll, próbálja már mindenki arra kihegyezni a tevékenységét hogy a megvalósítható üzemórákban és percekben lehetőleg folyamatosan gyártsunk vele, mert határidő közeleg.
Régebben a magyar volt az aki mögötted lép bele a forgóajtóba és előtted lép ki. Ma a magyar az aki megmondja hogy a forgóajtó nem működhet. 🙁
2. Tromb74 — 2017-04-11 11:58
@untermensch4: Az van, hogy suli mellett dolgoztam egy cégnél, ami magazinok csomagolásával és terjesztésével foglalkozott.
Volt egy olyan pöpec japán (sőt Jappán) gépezet, amibe beletöltötted a magazint, máshová a mellékletet (cukorka, szóróanyag, gagyi karóra stb.), megint máshová a borítékot. Szépen postakészre összerakta.
Rohadt gyors volt, pakolni kellett a cuccokat, mint az állat. Kész voltam tőle.
Jött egy tapasztaltabb szaki, aszondta nekem, mutat valamit. Csinált egy szamárfület az egyik magazinra. 😀
Hát ha láttál már vasnyikorgót meghülyülni, hát az valami felemelő érzés. A lényeg, hogy kb. 3 óra szerelés árán lehetett újraéleszteni. Addig kézi megoldás, cigi, trécselés. Csak hát utána én felnőttem. Lehet, hogy pont ezért nem kell vasnyikorgókat etetnem.
3. untermensch4 — 2017-04-11 14:29
@Tromb74: Szamárfül… 🙂
Az említett vasnyikorgónál az egyik melós mutatta egyszer az ottani „szamárfület”. Hogyan lehet két kamera látószögében úgy feltűnés nélkül megzavarni egy érzékelőt hogy senki ne tudja mi nem stimmel… (ő is extra cigiszünetért csinálta néha). 🙂
Mondjuk ez a gépezet úgy volt windows-os hogy a sorosan is köthető géppár egyiknél jelentkező kékhalál megállította a másikat is, akkor is ha épp külön dolgoztak (volna).
Ellenben benne van a célorientáltságra való képesség a magyarokban is. Én ott a saját munkámra kitaláltam egy, külső szemlélő nézőpontjából kissé bizarr kinézetű egyszerűsítést de közvetlen főnököm látta vala hogy ez jó mert meggyorsítom a saját munkámat (meg, ami nekem a másik lényeges szempont, kényelmesebbé is teszem) meg olyan hibalehetőséget csökkentek le vele ami viszont többek munkáját lassíthatná ha fellép, és meg is kaptam az erkölcsi elismerést. A „cigiszünetesek” nem igazán. Aztán a hatékonyságom járulékos eredménye az lett hogy én tudtam több extra cigiszünetet tartani és a munka is haladt.
4. Tromb74 — 2017-04-11 18:17
@untermensch4: na de ehhez már érett gondolkodás kell.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.